46. fejezet: Beilleszkedés és egyéb apróságok

Írói megjegyzés
Mindenkinek boldog és sikerekben gazdag újévet kívánok. Most megragadom az alkalmat, hogy kitegyem ide az egyik jó barátnőm blogát, amit tanácsaimmal segítek. Emma Dobos bloga: A fogoly Nézzetek be és mondjatok véleményt, építőkritikát. Segítsétek, hogy szuper történetet tudjon kikerekíteni az ötletéből, ami szerintem nagyon jó. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a 46. fejezet!
Írói megjegyzés vége
Ahogy így álltam lovagom karjaiban, megszólalt a jelző. A két vörös csak szemezett egymással, amit Ilayda egy kacsintással zárt le. Barátnőm hozzám fordult.
- Olyan szexi, úgy rávetném magam!- mondta Ilayda törökül.
- De kis perverz vagy!- feleltem neki az anyanyelvén.
- Hiszen ismersz!- vihogott, majd visszaváltva a fiúk nyelvére, így szólt.- Majd összefutunk, fiúk!
- Ne olyan sietősen. Nekem is tesim lesz.- lassította le Ilaydát Castiel egy csajozós mosoly kíséretében.
Lys maga felé fordított és gyengéden a fülembe súgta.
- Majd még találkozunk, tündérkém.
- Reméltem is.- válaszoltam huncut mosollyal.
- Imádom, amikor így mosolyogsz!- mondta Lys édesen mosolyogva.
- Köszi.- csókoltam meg erősen, majd útjára engedtem.
Én sóhajtva a párom után néztem. Igen, ezt a romantikus jelenetet végignézte a két vörös is. Ilayda magában kuncogott az ábrándos tekintetemen, Castiel pedig öklendezni kezdett. Nagyon összeillenek. Tisztára el tudom képzelni, hogy ezek ketten együtt szívatják a népet. Csak egy gond volt ezzel. Hogy most engem figuráztak ki együtt. Végül Castiel szólt be.
- Lys mindig is nyálas volt, de nem tudtam, hogy te is ilyen kis romantikus lélek vagy.- mondta gúnyosan és a szívére tette a kezét.
- Ne bántsd már!- ölelte át a vállaimat török barátnőm.- Szerintem egyszerűbb lenne, ha végre szexelnétek egy orbitálisat, mert ez már borzalmasan hosszú előjáték.- tette még hozzá a véleményét.
Castiel szemei tágra nyíltak barátnőm szavai hallatán. Ha eddig nem, most végleg beleszeretett.
- Végre, valaki egyetért velem. Köszönöm, nagyfőnök.- emelte az ég felé a tekintetét a srác.
Mi csak nevettünk a srácon. Így hármasban mentünk a tesiterem felé. Én kissé lemaradtam az éppen vitázó felektől.
Fogalmam sincs, miről folyt a szó köztük, de nem is az a lényeg. Egy dühös szempár villant felénk az egyik ajtó mögül. Felismertem Debby-t és azt a gyűlölködő mosolyát. Megrémültem attól a tekintettől. Abban a percben reméltem, hogy nem fog Ilaydán átgázolni. Bár lehet, emberére akadna a török lányban. Sietve lépkedtünk az órára, nehogy lekéssük. Átöltöztünk és bent még javában folyt a 10.-esek tesiórája. Szegény Daninak 0. órája tesi. Igen, hamarabb bejöttünk, hogy a tesónk ne késsen el. És még azt mondják, hogy a testvérek utálják egymást. Belépkedtem unalmamban a terembe és egy diákgyűrűt látok meg a terem közepén. Valakit körbeálltak, én pedig odamentem a tesitanárhoz.
- Jó reggelt, mi folyik itt?- kérdeztem a tömegre utalva.
- Az új diák mutatja be, mit tud.- mondta a tanár.
Új diák? Mármint Ilaydán kívül? Ezt látnom kell! Befurakodtam a diákok alkotta gyűrűbe és elképedtem. A lány hófehér hajzuhataga előreomolva takarta az arcát. Egy szál fehér sportmelltartóban és rövidnadrágban volt. Így is izzadt, akár egy igásló. Éppen fekvőtámaszozott, egy kézzel, a másik karját pedig a háta mögé rakta. De magát a lányt valójában a hangja árulta el.
- 18...19...20!- azt az erős, orosz akcentust bárhol felismertem.
Odanyomultam Danhez, aki az éppen feltápászkodó orosz lányt figyelte. Megböktem a ködös tekintetű bátyámat. Ha jól láttam, éppen a lány testét csodálta.
- Ez tényleg Akeila?- kérdeztem a nyálcsorgató tesómat.
- Igen.- mondta kába tekintettel.
Látszott, hogy nem figyelt rám. Csak az orosz lányt figyelte, aki éppen letörölte magáról az izzadságot. Akeila a törölközőt a nyaka köré tette, úgy hagyta el a tornatermet. Mit ne mondjak, nemcsak a tesómat fogta meg a látvány.
- És a te osztályodba jár?- folytattam a faggatózást a ködös tekintetű fiútól.
- Aha...- de még mindig Akeila után bámult.
- Levetkőzöl meztelenre és szambázol?- tettem fel a szívatós kérdést.
- Aha... MI VAN?- nézett rám immár éles szemekkel.
Én csak röhögtem a tesómon. Az a fej, amit levágott... egyszerűen leírhatatlan. A tizedikeseknek nekem köszönhetően jól indult a napjuk.
Hamarosan az osztálytársaim is beszállingóztak, én addig a tesitanárral beszélgettem. Hát... én valamire rájöttem. Ez a tanár vagy homokos... vagy pedofil. Egyszerűen úgy beszélt, mintha cukorral kínált volna. Halál komolyan! Azt hittem, sikítva elfutok, amikor elhagyta ez a mondat a száját: "Óra után szívesen megmutatom a kötélmászás technikáit." Én ott helyben majdnem lehidaltam.
Szerencsére tornasorba kellett állni és elkezdődhetett a reggeli kínzás. De a tanár valamiért folyamatosan engem bámult Ilaydával együtt.
- Ki ez a pedofil állat?- kérdezte Ilayda törökül, futás közben.
- Az egyetlen tesitanár a suliban.- válaszoltam szintén törökül.
A vörös lány és én egymás mellett szaladtunk, a tesitanártól pedig távolságot tartottunk. De sajnos nem számoltunk a másik perverzzel, történetesen Castiellel. Ő természetesen eltűzött mellettünk, mint egy vörös ágyúgolyó, majd hátrafelé kezdett futni, arccal felénk. De még így is gyorsabb volt nálunk. Ez nem ér!
Castiel valamit elkezdett mutogatni Ilaydának. Pár másodperc kellett ahhoz, hogy felfogjam, elég mocskos üzeneteket mutogatott. Ilayda kihívóan elmosolyodott, majd ő is vigyorogva mutogatni kezdett. De a vörös lány túlszárnyalta Castiel "bábelőadását", mivel ő még perverzen mosolygott is hozzá. Én meg mit csináltam? Én pirultam el helyettük. A fiú végül mosolyogva ismét előrefordult és futott rendesen tovább.
- Ez mi a franc volt?!- amikor már sétáltunk, ezt súgtam neki törökül.
- Haladunk.- kacsintott Ilayda.
Ebből nem értettem semmit. Értetlen fejjel csináltam végig a tesiórát.
Ez a nap nekem sok volt, eddig. Kijöttünk a tesiteremből, én pedig leváltam Ilaydától. Persze még az öltözőben bemutattam mindenkinek. Amberék csak morogtak valamit, legalább most megtartották maguknak a véleményüket. Ez a szőke mégis tud tanulni a hibáiból! Hogy hova is mentem? Miráékhoz, hogy kipuhatoljam a részleteket.
Peggy azonban, mint a ciklon, úgy talált meg. Ha a szerencse így találna meg, én lennék a legnagyobb pókerkirály. A zöld szoknyás a barátnőm egyből elhalmozott kérdésekkel.
- Ki a két új diák? Mindkettő külföldi? Ismered őket? Miért vannak itt? Tudnak a nyelvünkön?...- leállítottam egy kézmozdulattal.
- Peggy, ne feledd! Levegőt ki... lassan... aztán be. Lélegezned is kell.- mondtam nyugtatva.
- DE NEM EZT KÉRDEZTEM!!!- nézett rám idegbetegen.
- Gyere, az újságíró barlangodban megbeszéljük.- karoltam bele.
- Rendben.- nagyon felizgatta ez a sztori.
Konkrétan elhúzott a kuckójáig, ott pedig válaszoltam a kérdéseire. Jó sok volt, így szaladtam órára. Éppen, hogy a tanárt beelőztem, már vágódtam is le a helyemre.
- Hol voltál, Carly?- hangzott mellőlem egy hang.
Várjunk... Eddig egyedül voltam a padban. Majdnem kiugrottam az ablakon, annyira megijesztett. De hál' istennek csak Ilayda volt az.
- Ne ijesztgess, sok már ez öreg szívemnek.- a szívemen nyugodott a kezem.- Te még zöldfülű vagy! Élvezd az életet!- utánoztam ilyen nagyihangot.
De közben mosolyogtam.
- Jaj, meg ne roskadj, vén fostosseggű!- mondta Ilayda nevetve.
De észrevettem valamit. Ilayda elég pirosas arcszínnel rendelkezett. Vajon mi történt?
- Mi történt, amíg nem voltam itt?- nézek rá.
Ekkor bejött a tanár úr, így nem tudtunk beszélgetni. De levelezni igen.
"Nos?"
A biztonság kedvéért törökül írtam. A barátnőm kezébe nyomtam a pad alatt, ő pedig elolvasta, majd írni kezdett. A keze gyorsan és rutinosan írta le a török nyelv betűit. De mégis olyan krikszkrakszok kerültek a papírra, hogy alig tudtam elolvasni. Visszanyomta a kezembe, én pedig a pad alatt kibontottam. Ha jól fordítottam, valami ilyesmi állt a cetlin.
"A süti bekapta a halat."
MI VAN? Mit akar ez jelenteni? Baromi értetlen fejet vágtam ehhez a levélhez... Ja, fejjel lefelé tartottam. Hupsz, én vagyok a béna, bocsánat! Á, így már mindjárt más.
"Castiel elhívott kutyát sétáltatni."
Egyből más lett a végeredmény. És ebben a pillanatban a tanár kikapta a kezünkből a cetlit. Na, kellett az a megérzés! Ennek a tanárnak az a mániája, hogy felolvassa a levelezéseket. Most is kiment a tanári asztalhoz, kezében a tépett papírunkkal. Az osztály felélénkült, ez érdekesebbnek ígérkezett, mint a tanulás vagy a diktálás.
- Nocsak, nocsak...- mondta a tanár, ahogy leült a tanári székre.- Egy levelezés, méghozzá Ms. Rin tollából. Azt hittem, soha nem érem meg ezt a napot, hogy felolvashassam, amit ön írt.- mondta ironikusan.
Az osztály felkuncogott a tanár poénján, mi azonban nyugodtak maradtunk.
- Tanár úr, ha ez minden vágya! Olvassa csak!- mondtam nyugodtan a tanár szemébe nézve.
Ő vigyorogva lenézett és meghökkent. Aztán elcsodálkozott... Aztán dühös lett. Felpattant a székéről és a padunk elé csörtetett. Levágta a papírt a felületre, pontosabban a könyvembe.
- Mi ez?- mutatott vörös fejjel a papírra.
- Török betűk. Ilayda nem értett egy szövegrészletet a könyvből, így lefordítottam neki.- mondtam.
A tanár majd felrobbant a dühtől, hogy ismét kicsúsztam a markából. Amint vége lett az órának, mindenki kapartatott ki a teremből. Én megragadtam a török barátnőm karját.
- Akkor hogy is van ez?- néztem rá huncut mosollyal.

45. fejezet: Fiatalság bolondság!

Írói megjegyzés
A képet saját kezűleg szerkesztettem, külön ehhez a részhez, remélem tetszik!
Írói megjegyzés vége
Ilayda a pirulásával majdhogynem alátámasztotta apa téves feltételezését.
- Apa, Ilayda ellopta az alsógatyámat!- mutatott Dan a "bűnösre".
- Még hogy elloptam? Te adtad a kezembe, szépfiú!- szállt csatába a vádlott.
- Te pedig elvitted!
- Azt mondtad, idézem: "Vidd a szemem elől, ne is lássam!"- az idézett mondatot eltorzított hangon mondta.
- Nem hittem volna, hogy elviszed magaddal!
A tesóm és a barátnőm között szikrázott a levegő. Nem romantikus értelemben. Szinte láttam, ahogy a villámok cikáznak a szemükből, mint az animékben.
- Gyerekek, költői kérdésnek szántam!- mondta apám a fejét fogva.
Ők nem zavartatták magukat, tovább vitatkoztak. Mira és én felmentünk az emeletre, a nővérkém szobájába. Én leültem az egyik babzsákfotelbe, ő pedig mellém telepedett a másikba. Szép, napfényes a szobája, illik is hozzá. Ő hozzám fordult huncut mosollyal.
- Húgi, szerinted nem kéne egy bulit tartanunk?- kérdezte széles mosollyal.
- Mármint a játékesteken kívül?- néztem rá.- Nem hinném.
- Nem lehetsz ennyire hangulatgyilkos, Carly!- mondta Mira.- Egy nyárköszöntő buli! Csak gondolj bele!
- Inkább kihagyom.- ingattam a fejem.
- Mitől vagy ilyen negatív? Debora megint kiagyalt valamit?- mint kitalálhattátok, minden kételyemet megosztottam Mirával, az állítólag legjobb barátnőmről.
Mira beletrafált, mint mindig. Debby már szinte mindenkinek keresztbe tett a suliban. Valakit hol megszégyenített, hol eltaposott, esetleg összetörte lelkileg. Mindezt csendben intézte úgy, hogy senki ne lássa, illetve hallja ezeket. Akkor én honnan tudom? A kamerarendszer mindent lát és mindent hall. És még az is közrejátszik, hogy minden sikerét és félkész tervét velem osztja meg. De nekem sem köt mindent az orromra, mindig csak az alapcélt mondja el. Nem is kicsit aggaszt a mostani terve. Ezúttal Castiel kegyeibe akar visszaférkőzni. De hogy azt hogy...? Arról fogalmam sincs. De megjelent előttem egy kép. Debora az, mint diktátor.

Hogy miért Hitler jut róla eszembe... Na mindegy. Vissza a tervéhez. Rossz előérzetem van.
- Hahó, megkukultál?- lengette a nővérem a kezét.- Én itt dumálok neked, te meg elvagy, mint egy üveg befőtt.
- Bocsi, csak... elgondolkoztam.
- Tényleg Debora kavarja a szart... Csak akkor szoktál ilyen képet vágni.
- Ilyen látványos?- kerekedett el a szemem.
- Igen.- bólogatott a nővérem.
- Ezúttal mit eszelt ki?
- Castielt akarja bekebelezni.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Már ott tart?- beszélgetés közben Mira egy narancsot kezdett hámozni.
- Sajnos igen. De beszéljünk másról!- tereltem a témát.
- Ilayda ide fog járni arra a fél hónapra?- kérdezte készségesen és hitetlenkedve Mira.
- Igen, apa mondta is.
- Szegény lány...- mondta sóhajtva a kék hajú.- Nem tudja, mire vállalkozott. Holnapután már kezd?
Én csak bólogattam, válasz gyanánt.
Nyugisan eszegettük a narancsot, mikor bátyám fújtatva lép be a szobába. Nekünk kezdett el panaszkodni Ilaydáról. Mindennek lehordta szegény teremtést. Én felkelek a babzsákfotelból, amikor elfogyott a narancs.
- Én megyek és segítek becuccolni.- mondtam és a saját szobám felé vettem az irányt.
Ilayda éppen kipakolta a ruháit, így a szobám egy butik raktárához volt hasonlítható.
- Mennyi ruhát hoztál?- kérdeztem a fejemet fogva.
- Csak a kedvenceimet.- mondta vállat vonva.
- Akkor inkább nem akarom látni a ruhásszekrényedet.- morogtam a nem létező bajszom alatt.
- Alig várom a hétfőt!- közölte izgatottan.- Remélem, jó a felhozatal!
- Hát... Majd meglátjuk...- vakartam a fejem, miközben leültem az ágyamra.
- Caroline!- szólt rám villogó szemmel.- Mesélj csak!
A bőröndjéből előhúzott egy baseball ütőt (?) (!!!) és közeledni kezdett. Poénból megsuhintotta az ágyat.
- Carly, elpáhollak!- már a röhögőgörcs kerülgette, nehéz volt komolyan venni.
- Jaj, ne bánts!- tettem magam elé a kezem, de már én is nevettem.
Mikor kartávolságra ért tőlem, csikizni kezdett. Visszavonhatatlanul a padlóra küldött. K.O. Kész, lőttek a birkózó karrieremnek! Hüpp, hüpp... Na jó, nem esek túlzásokba. De Ilayda nagyon helyben hagyott. Fájt a rekeszizmom a csiki támadás után.
- Nos, van mondanivalód?- állt fel nevetve.
- Van.- nyögtem kifáradva.- Nagyon gonosz vagy!
- Hmm... Tudom, ördögi vagyok!- dobta hátra drámaian a haját.
Ezen az előadásán nevettünk még egy sort.
Jó hangulatban telt el a hétvége további része. Elérkeztünk a hétfőhöz, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Mind nekünk, mind a többieknek. De ne szaladjunk előre.
Reggel az arcomon egy párna landolt. Többször is, egymás után. Akkor esett le, hogy valaki püföl a puha tollpárnával. Hát ki más lenne, mint az újdonsült szobatársam?
- Ne képzeld már magad vekkernek, könyörgöm!- húztam a fejemre a takarót.
- Mira, hozd a nehéztüzérséget!- mondta egy gyanús, akcentussal rendelkező egyén, aki az Ilayda névre hallgat.
Egyre távolodó léptekre lettem figyelmes. Nehéztüzérség...? Nekünk van olyan? Melltartóban és bugyiban, azaz fehérneműben aludtam, magamhoz híven. Nyújtózkodtam egyet, mire a nővérem és a szobatársam gyanúsan csendben beléptek a szobámba. Gyanakodva méregettem őket lila szemeimmel. Mintha egy western filmben lettem volna. Hunyorítva néztünk egymásra, én pedig felültem. Szinte éreztem, ahogy a szél süvít a fülünkbe és hozza felénk a homokot. Mira rejtegetett valamit a háta mögött, azonban arra nem volt időm, hogy azon filózzak, mi lehet a rejtett tárgy.
- Gyerünk!- mondta Ilayda hirtelen.
A vörös lerántotta a rólam a takarót, Mira pedig elővette a telefonját. Csinált rólam vagy 5 fotót, mire sikerült kivernem a kezéből.
- Ha nem készülsz el 20 percen belül, elküldöm ezeket Lysandernek.- mondta.
- Csak blöffölsz.- mondtam összefont karokkal.
- Legyen inkább Tom?- mosolygott rám ártatlanul.
- Meg ne próbáld, Miranda Angelina Rin!- mondtam, szándékosan a teljes nevét használva.
Ő a szívéhez kapott.
- Te kimondtad... Ezért mindkettőjüknek elküldöm!- mondta Mira.
- Várj, Mira...- le akartam állítani.
- Ha ennyire el akarod küldetni...- az ujja vészesen közeledett a képernyő felé.
- Felöltözöm, csak ne küldd el nekik!- vettem könyörgőre és kipattantam az ágyamból.
- Helyes!- mondta Mira.
Mindannyiunkból egyszerre tört ki a nevetés. Szerintem elképzelték, hogy néznének a srácok, ha megkapnák azokat a képeket. Jól van, Ilayda nem tudja, kikről volt szó, ő úgy általánosságban képzelte el.
- Tudod, Carly, hogy csak szívatunk!- mondta Ilayda könnyek közt.- Remélem nincs harag!
- Persze, hogy nincs!- öklöztünk egyet, én pedig felöltöztem.
Egy fekete farmerrövidnadrág, fehér öv és egy lime zöld trikót vettem fel. Ezen a napon a kontaktlencse mellett döntöttem, de azért a szemüvegemet is eltettem. Persze a karóra és a telefon is nálam van. Normálisan megfésülködtem és most már éreztem, hogy kezdődhet a mai nap.
Ilayda pedig... hű. Csak ennyi hozzáfűznivalóm van. Igazi vadócnak öltözött fel, ugyanis egy láncos (nem éppen hosszú) szoknyát, telitalpú szandált és fekete, AC/DC szaggatott topot viselt. Hullámos, tűzvörös haja a háta közepéig ért. A szemét fekete szemceruzával emelte ki, fülében karika fülbevaló fityegett. A szereléséhez még hozzádobott egy fekete napszemüveget. Van egy tuti tippem, hogy ki fogja megbámulni. Ilayda sosem volt szégyenlős, kíváncsi vagyok a mai napra.
Együtt reggeliztünk, majd együtt indultunk a suliba is. Török barátnőnk és Mira nagyban csevegtek, én pedig Dannel maradtam hátul.
- Mi újság, tesó?- löktem meg játékosan a vállát.
Ő elmosolyodott az üdvözlésemen.
- Az osztálytársak fújnak rám.- mondta egyszerűen.
- Miért? Kik? Hol? Hogyan? Megverek mindenkit!- harciaskodtam és bizonyításként a levegőbe is bevittem egy sorozatot.
- Ahogy Dake-t is orrba vágtad?- kérdezte nevetve.
- Pontosan! Csak őket olyan szinten vágom szájba, hogy a foguk nem a kőre fog pattanni, hanem az agyukba.- fokoztam.
- Pfff... Na, azt megnézném!- mondta a bátyám féloldalasan mosolyogva.
- Nem hiszed el?- néztem rá kihívóan.
- Ne pattogj, Duracell nyuszi!- vágott vissza.
- Nekem zörögsz, papírzacsi?
- Mi van, kicsi rigó?- mondta és hozzá megpaskolta a fejemet.
- Nehogy már a nyúl vigye a puskát!- mondtam "bepukkadva".
- Én is ezt mondom!- szólt vissza Dan.
Én elmosolyodtam. Látszik, hogy egy vérből vagyunk. Ilayda és Mira csak hallgatták a szópárbajunkat. Mi így elvoltunk, míg megérkeztünk a sulihoz. Dan és Mira leváltak tőlünk, Ilaydával mentem tovább.
A bejárati ajtóban egyből letámadott Debby. Ne feledjük, hogy mit tanított nekünk a YouTube: mosolyogj és bólogass. Két légpuszit nyomtunk egymásnak úgy, hogy nagyjából húsz centi volt Debby szája és az én arcom között.
- Carly, szuperül nézel ki!- mondta Debby.
- Debby, az érzés kölcsönös!- azt hittem, ott rögtön kapok cukormérgezést a mézes-mázos szavaimtól.
- Ő ki?- mutatott a török barátnőmre.
- Az egyik barátnőm, Törökországból!- mondtam.- Debby, ő itt Ilayda! Ilayda, ő itt Debora.
- Ő az a ribizli, akiről meséltél?- kérdezte barátnőm törökül, mosolyogva.
Igen, este pletykáltam egy kicsit. Jó, dobáljatok meg kővel, tudom, hogy nem szép dolog kibeszélni valakit. De az vesse rám az első követ, aki még soha nem beszélt ki senkit... Na ugye!
- Igen, ne hagyd, hogy befolyásoljon! Álnok kígyó ez a lány.- válaszoltam szintén törökül.
- Annyi oldala van, mint egy rubik kockának?- kérdezett vissza.
- Pontosan.
Debora nem tudta mire vélni a társalgásunkat. Hát persze, hogy nem, hiszen angolból éppen hogy megvan neki a kettes. Nemhogy még a török...
- Mit mond?- sipította.
- Örül, hogy találkozhatott veled!- mosolyogtam rá.- Még ütközünk, Debby!
Ezzel el is oldalogtunk a "legeslegjobb barátnőmtől". Elértünk a DÖK-teremig, ott bekopogtunk. Mivel nem érkezett válasz, így vállat vonva benyitottunk. A szőke herceg ismét a papírjaiba volt temetkezve.
- Szia, Nataniel!- köszöntem rá, mire összerázkódott.
Pördült egyet a tengelye körül, amint meglátta, hogy csak én vagyok, felengedett.
- Ahh... Szia, Carly!- könnyebbült meg.
- Valami baj van?- kérdeztem gyanakodva.
- Csak a húgom...- válaszolta.
- Részvétem.- feleltem együtt érzőn.- Nataniel, ő itt Ilayda, ma kezd.- mutattam a mellettem álló lányra.
- Örvendek!- mosolygott rá a szőke.
- Végre egy kedves ember!- mondta Ilayda erős akcentussal és kezet rázott vele.
A barátnőm felhajtotta a napszemüvegét hajpántként a hullámos hajára.
- Kivel találkoztatok eddig?- nézett rám furcsállva Nat.
- Debby.- ebből megértette barátnőm fellélegzését.
- Egy osztályba fogsz járni Carlyval, ide kérek egy aláírást!- mondta a DÖK elnök.
Török barátnőm aláírta a dokumentumot és megkapta az órarendet.
- Üdv a Sweet Amorisban!- üdvözölte a fiú.
- Köszönöm a szíves fogadtatást!- mondta Ilayda mosolyogva.
Kijöttünk a teremből, egyenesen órára siettünk. Vörös barátnőm hozzám fordul, ahogy sétálunk a folyosón.
- Ha nem értek valamit, tolmácsolsz nekem?
- Persze!- vágtam rá.
Aztán a barátnőm lába földbe gyökerezett. Üvegesen bámult egy bizonyos személyt előttünk. Amikor felocsúdott a sokkból, a karom után kapott. Erősen belém karolt. Ismét a szemére hajtotta a napszemüveget.
- Carly, ki az a szexisten ott, az ablaknál?- nézett egy bizonyos irányba.
Arra fordultam, amerre ő is tekingetett. Én semmilyen szexistent nem láttam, csak Castielt. Aztán leesett, hogy Ilayda rá értette a megjegyzését. Lys ott beszélgetett vörös haverjával. Castiel egy óvatlan pillanatban felénk nézett és bumm. Megakadt a szeme a barátnőmön, akinek a szemét a fekete plexi védte.
- Ha a vörösre gondolsz, ő Castiel. Gyere, bemutatlak neki!- mondtam Ilaydának.
Mély levegőt vett és felvette a lehengerlő mosolyát.
- Rendben, mehetünk!- felvette a pasizós modorát.
Odasétáltunk hozzájuk, bár a barátnőm még mindig erősen szorította a karomat.
- Hali, srácok!- köszöntem rájuk.
- Sziasztok!- reagáltak a köszönésemre.
- Szeretném bemutatni a török barátnőmet, Ilaydát!- mondtam volna tovább, de a kezemet szorító egyén a fülembe súgott.
- Kérlek, tettessük azt, hogy nem értem ezt a nyelvet.- mondta törökül.
- De miért?
- Kíváncsi vagyok, mit mondanak!- súgta, így megértettem.
Az ember felszabadultabban beszél, ha abban a hitben van, hogy nem értik. Visszafordultam a fiúkhoz, akiken látszott, hogy nem értik, most mi van.
- Sajna a barátnőm nem beszéli a nyelvünket, így én fordítok neki.- egészítettem ki a mondókámat.- Ilayda, ő itt Castiel, ő pedig a haverja, Lysander.- ezt a részét törökül mondtam.
- Úúú... A vöri bejön. Szerintem piszkosul izmos felsőteste van.- mondta lazán és törökül Ilayda.
- Mit mond?- kérdezte Lys.
- Örül, hogy találkozhatott veletek.- mondtam mosolyogva.
- És nézd ezeket a felemás szemeket! És az a test... Olyan, mint egy Adonisz.- folytatta Ilayda, most Lyst jellemezve.
- Ő a pasim, ne szórakozz!- mondtam törökül.
- Jól választottál, Carly-cica! Nekem a vörös kell!- válaszolt mosolyogva a barátnőm.
- Álljunk meg egy pillanatra!- mondta Castiel felém fordulva.
- Hmm... És a hangja milyen szexi és mély...- kommentált törökül Ilayda.
- Igen?- fordultam Castiel felé.
- Akkor akármit mondunk neki, nem érti?- én csak bólogattam.
Vörös haverom pajzánul elmosolyodott. A taktika működik? Nem hiszem el! Úgy látszik, Castiel kemény csávónak hiszi magát. Odahajolt Ilaydához és belesúgott valamit a fülébe. Egy valamit jegyezzetek meg: török barátnőm nem az a zavarba hozható fajta. Inkább úgy mondom, hogy a perverzségi szintje kb. Castiel szintjével egy vonalba hozható. Bár az is lehet, hogy kicsivel élénkebb a fantáziája, mint a vörös srácnak. Ki tudja? Egy valami biztos. Castiel elhajolt Ilayda fülétől, önelégülten vigyorogva. Ilayda egy kicsit még tette az értetlen külföldit, majd az arcvonásai feloldódtak. Hogy mit súgott neki Castiel? Az örök rejtély maradt számomra. Ilaydának is perverz vigyorra húzódott a szája széle, majd a srácok legnagyobb meglepetésére (és legnagyobb zavarára) megszólalt az anyanyelvünkön.
- Majd a szavadon foglak, vörös ördög!- a napszemüveget feltolta a feje tetejére.
Csodálkozom, hogy még nem ment szét az a szerencsétlen szemüveg a sok tologatástól. Hát Castiel arcáról lefagyott a mosoly. Ilayda csak vigyorgott. Lys átkarolt hátulról és úgy néztük a két vöröst. A lovagom a fülemhez hajolt.
- Mindent értett?- kérdezte halkan nevetve.
- Minden egyes szót.- súgtam vissza.
- És mi lenne, ha én súgnék a füledbe dolgokat?- csókolt bele a nyakamba.
- Attól függ, miket.- húztam mosolyra a számat.
Nem is tudtam, hogy Lys ilyen perverz. Úgy látszik, rá is átragadt egy-két dolog a haverjából. De én nem bánom... Ha Mira elküldte volna neki a képeket, nem mernék a szemébe nézni, az biztos!

44. fejezet: Repül a...

Írói megjegyzés
Tudjátok, hogy beígértem egy új szereplőt. Összesen három munkát kaptam, mindhárom tetszett, de úgy gondoltam, összegyúrom őket. Így kapjuk meg őt! Ezt a részt a három pályázónak, Szilvia Csintalannak, Színes Emberkének (?) (nem értem a neved) és Huszár Viviennek ajánlom! Nélkületek nem született volna meg ez a karakter! Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Török barátnőm elvileg ma érkezik. Energiabombaként trappoltam le a lépcsőn, szombat hajnalban. Én fitten és fürgén, apám álmosan és nyúzottan, így vártuk Mirát. Mindenképp ki akartunk menni Mirával Ilayda elé a reptérre. Mira is lejött, így együtt tudtunk reggelizni. Mira, szeretett termoszába 1 liter kávét öntött.
- Minek ennyi kávé?- kérdeztem egy falattal a számban.
- Én nem vagyok olyan, mint te. Nekem szombaton 10-ig ágyban a helyem!- mondta nevetve.
- Lányok, siessünk!- mondta apa is félkómásan.
Amikor apa felhajtotta a gőzölgő feketekávéját, egyből több élet költözött belé. Mikor elpusztítottuk az ételt, mindannyian a fekete Audihoz rohantunk. Máris késésben vagyunk! Gyorsan bepattantunk a kocsiba, apa pedig kövér gázzal száguldott. Én kétségbeesetten az övembe kapaszkodtam.
- Apa, azért ennyire nem sietünk!- mondta Mira is.
Ha apa siet, mindig halálfélelmem van. Hogy miért? Éppen lekanyarodtunk az egyik kereszteződésnél. Konkrétan leszorítottunk az útról egy buszt! És még az öregasszonynak is vissza kellett ugrania a járdára, nehogy elgázoljuk szerencsétlent. De minek ugrál le a járdáról? Á, sose fogom megérteni. Miközben több végtaggal kapaszkodtunk, mint ami alapvetően a rendelkezésünkre állt, lefékezett az autó. Majdnem lefejeltem az előttem lévő anyósülést.
- Megjöttünk!- mondta apa elégedetten.
- Hála Istennek!- sóhajtottunk fel egyszerre szeretett nővérkémmel.
- Rekordidő alatt ideértünk, szóval király vagyok!- mondta apa.
- Ez a kivételes önbizalom...- forgatta Mira a szemeit.
- Ezt úgy mondod, mintha nem örököltél volna belőle!- szólok közbe.
- Miről beszélsz? Én végtelenül szerény vagyok!- mondta Mira "sértődötten".
- Ez irónia volt?- kérdezte apa is.
Kirobbant belőlünk a nevetés. Mindig így szoktuk szívatni egymást. Múltkor engem szapultak a zsíros csípőm miatt. Nevetgélve kiszálltunk a kocsiból és bementünk a hatalmas épületbe. Ennek a kupolás építménynek üveg volt a teteje, így beszűrődött rajta a már nyárias fény. A padló csempézett, a falak fehérek. Emberek mindenhol. Mindenféle nemzetségű férfi, nő és gyerek. Itt, a repülőtéren annyi kultúra találkozik egymással, mégis az emberek nem élnek e nagyszerű lehetőséggel. Csak a másik bőrszínét, akcentusát, esetleg ruháit veszik figyelembe. De attól, hogy az ember röhejes tájszólással beszél és furán öltözködik, attól még lehet értékes. A másik véglet pedig, ha az ember kifogástalanul beszél, talpig márkás ruhákban jár és kő gazdag, attól még lehet, hogy a belseje üres.
Átjutottunk az ellenőrző kapukon és a Törökországból érkező járatot kezdtük figyelni. A gép nagy robajjal leszállt. A hatalmas ablakokon keresztül láttuk, ahogy a gépet rendbe szedik a hosszú út után. Az utasok özönlöttek az épületbe. Egy vörös villám azonban keresztül cikázott a tömegen. Egyenesen Mira nyakában landolt.
- Ilayda, meg ne fojts!- mondta elhaló hangon.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok! Gondoltam, hogy a két lány kékesfekete és zöld hajjal csak Mira és Carly lehet!- mondta Ilayda az anyanyelvén.
- Rólam se feledkezz meg!- mondta apa szintén törökül.
- Mr. Rin, maga semmit nem változott! Pedig jó sok éve találkoztunk! Maga nem öregszik?- támadta le apámat a török barátnőnk.
- Öregszem. Az én öregedésemet látom rajtatok.- mondta apa kedvesen mosolyogva, miután megölelte Ilaydát.- Csinos lettél. Fogadok, egymást tapossák az udvarlóid.
- Apa nem engedett senkit a közelembe...- mondta elszontyolodva.- De azt mondták, ha itt tetszik a környezet, akkor itt is maradhatok végleg!- ismét felragyogott a szeme.
- És meddig maradsz?- kérdezte Mira.
- A nyarat biztosan itt töltöm.- mondta fülig érő szájjal.
- Mutasd meg a nyelvtudásod!- ezt nem törökül, hanem az én nyelvemen mondtam.
Eddig törökül beszélgettünk, de most mindenki észbe kapott.
- Majd elfelejtettem, hogy itt nem törökül beszélnek!- mondta Ilayda erős akcentussal.
- Néha mi is megfeledkezünk róla.- vont vállat Mira.- Semmi gond. Mi értjük!
Mindannyian felnevettünk. Ilayda mókásan harci pózba állt és a kezén pihenő hajgumival összekötötte hullámos, vörös haját.
- Kihívás elfogadva!- mondta viccesen összehúzott szemekkel.

Valahogy festett vörös haverom jutott róla eszembe. Ezt a gondolatomat gyorsan elhessegettem. Apa úriemberhez illően felkapta a lány csomagjait.
- Mr. Rin, nagyon jó erőben van! Én alig tudtam levonszolni a futószalagról a bőröndjeimet.- mosolygott török barátnőnk apára.
- Ugyan, semmiség!- mondta apa halvány mosollyal.
- Brrr... Ti nem fáztok egy szál pólóban?- kérdi Ilayda és felkapja a farmerkabátját.
- Nem. Neked is csak hozzá kell szoknod a klímához.- mondtam mosolyogva.
- Otthon sokkal melegebb van. Amikor eljöttem, 50 fok volt. Itt meg csak 28 fok körül lehet.
Melegvérű csajszi, az biztos! Mondjuk forr is rendesen a vére, kíváncsi vagyok, mikor hozza szóba az itteni srácokat. Ha nem ma, holnap biztosan beszámolót kell tartani neki a helyi felhozatalból.
Vidáman fecsegve közelítettük meg a kocsinkat. Ilayda eltátotta a száját.
- Ti ilyennel rúgatjátok az aszfaltot?- a szlenget tanulja éppen.- Egy éjfekete Audi A6! Milyen motorja van?- fordult apához csillogó szemmel.
- Téged úgysem érdekel...- legyintett apa.
- Várjon, kitalálom! Csak bőgesse fel a motort!
- Hát jól van...- apa nagyot nézett, de végül felbőgette a motort.
Ilayda csukott szemmel hallgatta a kocsi dorombolását.
- 1,9 literes 4 hengeres motor! A motort pedig TDI turbódízel hajtja...- mondta Ilayda.- De az ékszíj csúszik, nem ártana elvinni egy szervizbe.
Szavakkal nem lehet leírni, milyen arcot vágtunk. Ez a csaj tud valamit! Amikor Ilayda eléggé körbenézte a kocsit, beültünk az autóba. Ilayda végig apával csacsogott a belsőégésű motorokról. Amikor a ház elé értünk, török barátnőnk szabályosan kibukfencezett a kocsiból. Gyorsan leporolta magát és körülnézett.
- Milyen szép környék!- mondta angyalian mosolyogva.- Hol van Dani-bébi?
- Nyugi, Víztündér, bent van a házban.- böktem mosolyogva a ház felé.
- Carly-cica, én tisztára nyugodt vagyok!- mondta poénkodva és átölelte a vállam.
- Mi folyik itt?- nézett ránk gyanúsan apa.
- Apa, Ilayda mindannyiunknak becenevet adott.- mondta Mira a csomagtartóból.
- Pontosan, Mira-maci!- mondta nevetve a vörös.
Ebben a pillanatban egy ezüst Lamborghini áll a fekete Audi mögé. Nem hiszem el...! Ez Gyémánt!
- Iván...?- Mira odament a kocsihoz.
Mi is követtük nővérkém példáját. A tető nélküli autóban látszólag nem ült senki. Mira behajolt és sikított. Hogy miért? Iván megviccelt minket, ugyanis Mirát a derekánál fogva berántotta az autóba.
- Ennyire ijesztő vagyok?- szólalt meg nevetve Iván és kibújt a kocsiülés alól.
- Ih-Ih-ghe-ghen.- mondta röhögve Mira, akinek a lába kint maradt, viszont bent feküdt a kocsiban.
- Ő ki?- mutatott Ilayda Ivánra.
- Ő az egyik barátunk Oroszországból. Ilayda ő itt Iván, Iván, ő itt Ilayda Törökországból!- mutatta be egymásnak őket Mira.
Mondjuk elég vicces volt, mert Mira csak mutogatott a kocsiból, lábbal felfelé. A két barátunk kezet fogott egymással.
- Hé, ki van még a kocsiban?- kérdeztem, mert mintha valaki mozgolódott volna a hátsóülésen.
- Ő a húgom...- Iván szavába belevágtak, mégpedig Mira.
- Akeila! Hé, csajszi, ébredj!- keltegette oroszul a nővérem a lányt.
Akeila.... Hmm... Tényleg, most már emlékszem! Olyan kis cuki copfos volt! Úristen, már ő is 17 éves! Egy évvel idősebb nálam. Odagyűltünk a kocsi hátuljához, ahol a lány már ébredezett. Nagyon be volt öltözve. Valószínűleg azért aludt el. Ő tényleg Akeila? Alig ismertem meg!

Fekete-fehér kép, amit egyszer Iván mutatott róla. Ekkor lehetett olyan 14-15 éves. Furán volt vágva a haja, mert hosszú hajú, de összekötötte. Pedig rövidnek látszik a haja. De most nagyon máshogy néz ki. Bár a világos bőre megmaradt. Mindig Hófehérke jut róla eszembe. Komolyan, már csak egy alma kéne neki. De a szeme már olyan rideg zöld, hogy már kéknek tűnik. Mondjuk attól függ, hogy esik rá a fény.

Így néz ki most. Kiegyenesedett és Mira mosolygós szemébe nézett.
- Jézusom, Mira! Megijesztettél!- mosolyodott el Akeila.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdezte és megölelte orosz barátnőjét.
- Bátyuskám nem mesélte?- kérdi oroszul.
- Mit mond?- kérdezi Ilayda.
- Nem tudsz magyarul?- kérdem tőle az anyanyelvén.
- Nem olyan magas szinten, mint a bátyám, de tudok.- váltott át magyarra.
Nagyon erős akcentusa volt. Erősen szuggerált, mire leesett neki a tantusz.
- Karola?- kérdezi félénken.
- Igen.- bólogatok.
Ő kiugrik a kocsiból és nevetve a nyakamba borul.
- Sokat változtál!- csodálkozott.
- Te is!- mondtam.
- Mindketten felnőttetek.- mondta Iván.- Egyébként azért vagyunk itt, mert pár hónapig itt fogunk dolgozni. Lesz külön szállásunk is, a tengerparttól nem messze és gondoltam, meglepünk titeket.
- De jó!- mondta Mira.
- Hú, de meleg van!- Akeila vetkőzni kezdett.
- Nekem is ez volt a reakcióm!- mondta nevetve Iván.
- Nem félős a húgod!- mondtam.
- Szeret emberek közt lenni.- megmosolyogta még Ilayda is.
- Húgi, menjünk! Majd még találkozunk, srácok!- köszönt el Iván.
Akeila visszaszállt a kocsiba, testvére mellé. Gyémánt elhajtott, mi pedig hosszan integettünk utánuk. Volt egy olyan érzésem, hogy Akeila közel fog állni a családunkhoz.
Bevittük Ilayda cuccait a házba, ahol lábdobogásra leszünk figyelmesek. Egy kócos barna hajkorona tűnik fel a lépcsőnél. A mélykék szemek tágra nyílnak.
- Dani-bébi!!!- köszöntötte hangosan Ilayda.
- Mit keresel itt?!- mint az űzött vad, úgy bújt a lépcsősor tetejéhez.
- Fiam, köszöntsd illendően a vendégünket!- szólt rá erélyesen apa.
Dan morogva lejött és kezet rázott Ilaydával.
- Még mindig haragszol?- nézett rá török barátnőnk.- Egyébként hoztam neked valamit!
- Mit?- a bátyám Ilayda szemébe nézett.
- Tá-dám!- húzta elő az egyik kézipoggyászból a szóban forgó csomagot.
Dan mohón kibontja és a dobozban lévő dologtól könnybe lábadt a szeme.
- Mi van benne?- kérdeztük döbbenten.
- Ilayda, nincs harag.- szipogott a bátyám.- Ennél szebb ajándékot még nem kaptam...
- MI AZ??!!- üvölti Mira.
Dan óvatosan kiemel egy anyagdarabot a dobozból.
- Csak nem...?- mindenki nézte az anyagdarabot.
- Fiam, hogy kerül Ilaydához az alsógatyád?- kérdi apa furcsa mosollyal az arcán.
A bátyám arca meghatottból pipacsvörösbe ment át. Ilayda is kissé kínosan érezhette magát, mivel eloldalgott Dan mellől. Vörös hajkoronájához nagyon illett mostani egészséges arcszíne.