3. fejezet: Pletykából is megárt a sok(k)!

Körmöt rágva vártuk Iván érkezését. Aznap izgatottan mentem iskolába. Ismét Peggy toppan elém, ezúttal egy csomó újsággal. Segítettem neki összeszerkeszteni, így örömmel vettem el egy példányt.
- Olvasd el a címlapsztorit! Kíváncsi vagyok a véleményedre!- mondta.
Kivonultam az udvarra és kinyitottam az újságot. Szembetaláltam magam egy hatalmas szalagcímmel: Az új jövevények a Rin testvérek! Hirdette a cím. Egy fotó is volt rólunk, amit felismertem. Ez az első nap készült, mikor megérkeztünk. Az Audi mögöttünk áll, mi pedig hárman napszemüvegben. Mintha direkt beállítottak volna minket! Mosolyogva kezdtem olvasni a cikket.
"A Rin testvérek, név szerint Miranda, Daniel és Caroline, október elején érkeztek az iskolánkba. Kivételes tehetséget mutatnak a számítástechnikában, illetve a nyelvek terén. Kezdjük a legidősebbel: Miranda Rin 17 éves, 10/A osztályba jár. Már nagy népszerűségnek örvend mind a lányok, mind a fiúk között. A srácok bolondulnak érte, ami nem meglepő. A zenei tehetségét énekórán mutatta meg, amikor a tanárt lealázta gitározásban. Hogy őt idézzem:
- Maga ezt nevezi zenének?! Ez inkább egy művészetellenes tiltakozással ér fel!
A gitárjátéka olyan módon elragadta a tanárt, hogy nem részesítette intőben. Viszont a nyers szenvedély megtalálható ebben a lányban. Talán még Viktor szívét is képes lesz megdobogtatni?"
Itt egy kép volt Miráról, ahogy éppen játszik a gitáron, egy másikon pedig épp Viktorral beszélget. Ez az én nővérem!
"Daniel Rin 16 éves, 2 lánytestvérrel lett megáldva. Tengerkék szemében el lehet veszni, akár a viharos tengeren! Thomas Maddox legújabb cimboráját tisztelhetjük személyében. Illetve az Oroszlánok legfrissebb csapattagját. Bizony, a középső fivérnek különös adottsága a sporthoz való érzék. Az ifjú bajnokot, Dajant is lesöpörte a pályáról, csak pár mozdulattal. Kár, hogy kibicsaklott a bokája, minél hamarabbi gyógyulást kívánunk neki. Bár az furcsa volt, hogy oroszul kezdett beszélni a telefonjába. Női hang szűrődött ki a telefonból, talán a barátnője hívta?"
Itt egy olyan kép volt betéve, amin a tesóm éppen telefonál, a következőn pedig kosarazik. Amikor a barátnős részhez értem, elfogott a röhögőgörcs. De olyan szinten, hogy folyni kezdett a könnyem.
"A legkisebb, de egyben a legvadabb mégis Caroline, akiben 15 éves létére megvan az a vadság, mint a nővérében. Zöld hajával, lila szemével, telt idomaival kirikít a tömegből. Csatos viharkabátja és telefonja mindig nála van. A titokzatos Caroline kevés embert fogad a bizalmába, jogosan. Ő volt az, aki oroszul csevegett tesiórán, aki titkos beszélgetéseket folytat a sarkok mögött... Viszont ez a lány már csábításra készen áll, ugyanis már az első nap beszólt az imádott vöröskénknek, Castielnek, Kentinnel kekszet majszoltak... Második napján már Dake társaságában találtam, aznap délután pedig az egyik cukrászdában láttam meg őket, meghitt pillanatban, kezet összekulcsolva. Másnap azonban nagyon vidáman beszélt a telefonba, amiben férfihang nevetett. Srácok, fel lehet akasztani a nadrágot, ha közel akartok férkőzni Carlyhoz! Ez a lány nem viccel, ha egy kis könnyed flörtről van szó. Megtudjuk vajon, hogy ki a telefonbéli herceg? Vagy innen hamarabb csap le rá valaki? Ez csak rajtatok áll!"
Itt egy olyan fotó volt, ahol Dake és én ülünk a cukrászdában és nevetünk. Emlékszem, hogy ezután a jelenet után jött ki az orromból a kakaó. Mázli, hogy azt nem fényképezték le! A másik fotón a folyosón állok és telefonozok. Mikor elolvastam minden cikket, becsengettek. A lányok szúrós pillantással méregettek, a srácok vetkőztettek a szemükkel. Első órán voltam, amikor megrezdült a mobilom. SMS, méghozzá Mirától.
"A folyosóra, MOST!"
Ejha, ilyennek is régen tapasztaltam! Feltettem a kezem, mire a tanár intett, hogy beszélhetek.
- Tanárnő, kérem, kimehetek a mosdóba?- kérdeztem tisztelettel.
- Nem lesz jó szünetben?- kérdezte és rám emelte a tekintetét.
- Női problémákkal küszködöm!- mondtam könyörögve.
- Milyen női problémákkal?- nagyon gyanakszik!
- Megjött a munkamániás télapó!
- A mi?! Ne szórakozzon velem!
- Piros napok!- sziszegtem.
- Beszéljen érthetően!- mondta dühösen a rövideszű tanárnő. Nekem pedig elfogyott a türelmem.
- Menstruálok, így már érti?- mondtam felemelt hanggal.- Kimehetek betétet cserélni?
- Ja, persze, menjen csak!- mondta a tanárnő zavarban.
Az osztály is zavarban volt, ahogy becsuktam magam után az ajtót. Most jutott eszembe, hogy tényleg menstruálok. Mira lépett elő az egyik sarokból, szikrázó szemekkel. Őt követte Dan.
- Mi az?- kérdeztem.
- Barátnő? BARÁTNŐ??!!!!- kezdte Dan.- Ezt a lányt a fejére ejtették!
- Viktor? Mint lehetséges célpont?!- kezdte Mira is.- Célpontnak célpont, csak nem ilyen értelemben!
- Akkor én mit mondjak?! Négy fiúval boronált össze, kapásból! Ne hisztizzetek, ő csak azt írta, amit látott!- mondtam és lehajtották a fejüket.- Ráadásul az egész osztályom tudja, hogy menstruálok, mert a tanárnő nem értette meg, a "piros napok" és a "munkamániás télapó" szakszavakat!
- Húgi, ezt én se akartam tudni!- mondta Dan.
- Inkább azt mondjátok, hol tartotok!- mondtam.
- Hamarosan megvan a biztonsági kártya!- mondta Mira.
- Oké, most menjünk vissza órára!- mondta Dan, mi meg bólintottunk.
Elmentem a vécébe és ott elvégeztem a dolgomat, majd visszamentem a terembe. Az osztály rám nézett, a tanárnő pedig zavartan intett, hogy üljek le. A ceruzámat hajlítgattam, mikor kicsengettek. Mivel dupla óránk volt és az időjárás nem volt valami kegyes, ezért bent lehetett maradni. De amikor Castiel lépett a padomhoz, nyomában egy szürke hajú fiúval, eltört bennem a mécses.
- Mit akarsz, vöröske?- kérdeztem idegesen, majd a ceruzámat ketté törtem.
- Zöldike, ideges vagy?- mélyet lélegeztem, majd szaggatottan kifújtam a levegőt.
- Nem, teljesen nyugodt vagyok.- mosolyogtam rá angyalian.
Láttam rajta, hogy megborzongott. Egy nő tudjon úgy angyalian mosolyogni, hogy az embert kirázza tőle a hideg.
- Kicsoda a barátod?- kérdeztem, immár kíváncsisággal.
- Lysander vagyok, örvendek!- lépett elő mosolyogva.
- Én pedig Carly!- mondtam és kezet ráztunk.
- Szép szemed van!- mondta mosolyogva.
Csak most vettem észre felemás szemét. Egyébként is szép arcát még jobban kiemelte. Még a viktoriánus ruha alatt is látszott, hogy foglalkozik a testével.
- Én mindig heterokrómiás szemeket akartam, irigy vagyok rád!- mondtam és hátradőltem.
- Az irigység árt a szépségnek. Nézd csak meg Ambert!- mondta Lysander és a szőke ciklon felé mutatott.
- Igazad lehet!- mondtam nevetve, a zsebemben pedig megszólalt a telefonom.- Elnézést kérek, uraim!
Felálltam a helyemről és kimentem. A hívás Ivántól származott.
- Szia, mikor érsz?- kérdeztem tőle.
- Itt vagyok a suli előtt.- mondta, én pedig örömömben majdnem elhajítottam a telefont.
Kirohantam az udvarra és tényleg ott volt. És mögötte Gyémánt is. Odarohantam hozzá és megöleltem. Ő megpörgetett, majd egy puszit nyomott a fejemre. A szőke haja csak úgy csillogott az itteni fényben, ugyanúgy, mint a csokoládébarna szeme.
- Melegebb van itt, mint gondoltam!- mondta orosz akcentussal.
Én csak felnevettem. Így néz ki Iván:

Nagy bánatomra meghallottam a csengőt.
- Nekem most mennem kell órára, te menj a házunkhoz, apa otthon van!- mondtam és ismét megöleltem.
- Aztán ne sajátíts ki, a tesóidnak is szóljál!- mondta.
- Nem szeretsz velem lenni?- kérdeztem mosolyogva.
- Ugyan, ki ne tudna szeretni téged! Akkor otthon találkozunk!- mondta és beugrott a kocsijába.
- Nehogy szét szedd a lakást!- kiáltottam utána.
Mosolyogva mentem be az épületbe, de a mosoly az arcomra fagyott, mikor bevonultunk kémiára. Mindenki engem nézett. De miért? Jól van, ölelgettem egy 19 éves, nagyon helyes srácot. És akkor mi van? Hát megtudtam, mikor Kentin ült le velem szemben, óra után.
- Ki volt ez a srác?- kérdezte, tudtam kire gondol.
- Egy nagyon jó barát, még Moszkvából!- mondtam sóhajtva.
- Csak egy barát?- kérdezte mosolyogva.
- Igen. Rég nem láttam már.
Iris és Viola is odacsapódott hozzánk, így beszélgettünk egészen a tanítás végéig. Közben a tesóimnak is elújságoltam a nagy hírt. Mikor vége lett a tanításnak, siettünk haza. Iván kedves, de pillanatok alatt képes káoszt teremteni. Futva érkeztünk meg a kapuhoz, ahol az ezüst Lamborgini állt. Gyorsan bementünk és a következő látvány fogadott minket: Iván alsógatyában (!!!) fekszik a bőrkanapén és unottan váltogatja a csatornákat. Körülötte chips, energiaital, kóla, üdítő, sajtos pufi (?) található. Ilyeneket eszik és mégis kidolgozott a felsőteste! Te értetek már ilyet?
- Csá, haver, örülök hogy itthon érzed magad!- mondta Dan és lepacsiztak.
Mira következett, aki egy kicsit zavarba jött Iván látványától.
- Mira, ne legyél zavarban, fogadok naponta látsz ilyet!- mutatott Iván a hasizmára.
- Ilyen izmosat nem!- mondta Mira nevetve és kapott két puszit.
Én jöttem a sorban, Iván csillogó szemekkel nézett rám.
- Carly, kész nő lettél! Sok szívet fogsz te még összetörni, ahogy a nővéred is teszi!- mondta és magához ölelt.
Éreztem a férfias illatát, a csupasz mellkasa meleg volt. Úgy éreztem, bármitől meg tud védeni. Megpuszilta a fejem tetejét, amitől csak még jobban öleltem. Istenem, de hiányzott! Elengedtem és rámosolyogtam. Még beszélgettünk egy darabig, majd felmentem a szobámba. Éppen a házival vesződtem, mikor benyit valaki.
- Segítsek?- kérdezi a lágy hang oroszul.
- Jó lenne...- sóhajtottam neki az anyanyelvén.
Iván helyet foglalt mellettem. Ketten sikerült összehoznunk valamit. Miután letudtuk a házit, ő kiment. Leültem még egy kicsit gépezni, majd lementünk vacsizni.
- Játékest?- kérdi a bátyám teli szájjal.
- Még szép!- mondtuk a nővéremmel.
Iván csak kerek szemekkel nézett minket. Oroszul elmagyaráztuk neki, hogy ez mit jelent. Ő is jött velünk játszani. A játékmodoráról annyit, hogy... még nem fogott kontrollert a kezébe! Az biztos! Már 11 volt, mikor elaludtunk.