44. fejezet: Repül a...

Írói megjegyzés
Tudjátok, hogy beígértem egy új szereplőt. Összesen három munkát kaptam, mindhárom tetszett, de úgy gondoltam, összegyúrom őket. Így kapjuk meg őt! Ezt a részt a három pályázónak, Szilvia Csintalannak, Színes Emberkének (?) (nem értem a neved) és Huszár Viviennek ajánlom! Nélkületek nem született volna meg ez a karakter! Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Török barátnőm elvileg ma érkezik. Energiabombaként trappoltam le a lépcsőn, szombat hajnalban. Én fitten és fürgén, apám álmosan és nyúzottan, így vártuk Mirát. Mindenképp ki akartunk menni Mirával Ilayda elé a reptérre. Mira is lejött, így együtt tudtunk reggelizni. Mira, szeretett termoszába 1 liter kávét öntött.
- Minek ennyi kávé?- kérdeztem egy falattal a számban.
- Én nem vagyok olyan, mint te. Nekem szombaton 10-ig ágyban a helyem!- mondta nevetve.
- Lányok, siessünk!- mondta apa is félkómásan.
Amikor apa felhajtotta a gőzölgő feketekávéját, egyből több élet költözött belé. Mikor elpusztítottuk az ételt, mindannyian a fekete Audihoz rohantunk. Máris késésben vagyunk! Gyorsan bepattantunk a kocsiba, apa pedig kövér gázzal száguldott. Én kétségbeesetten az övembe kapaszkodtam.
- Apa, azért ennyire nem sietünk!- mondta Mira is.
Ha apa siet, mindig halálfélelmem van. Hogy miért? Éppen lekanyarodtunk az egyik kereszteződésnél. Konkrétan leszorítottunk az útról egy buszt! És még az öregasszonynak is vissza kellett ugrania a járdára, nehogy elgázoljuk szerencsétlent. De minek ugrál le a járdáról? Á, sose fogom megérteni. Miközben több végtaggal kapaszkodtunk, mint ami alapvetően a rendelkezésünkre állt, lefékezett az autó. Majdnem lefejeltem az előttem lévő anyósülést.
- Megjöttünk!- mondta apa elégedetten.
- Hála Istennek!- sóhajtottunk fel egyszerre szeretett nővérkémmel.
- Rekordidő alatt ideértünk, szóval király vagyok!- mondta apa.
- Ez a kivételes önbizalom...- forgatta Mira a szemeit.
- Ezt úgy mondod, mintha nem örököltél volna belőle!- szólok közbe.
- Miről beszélsz? Én végtelenül szerény vagyok!- mondta Mira "sértődötten".
- Ez irónia volt?- kérdezte apa is.
Kirobbant belőlünk a nevetés. Mindig így szoktuk szívatni egymást. Múltkor engem szapultak a zsíros csípőm miatt. Nevetgélve kiszálltunk a kocsiból és bementünk a hatalmas épületbe. Ennek a kupolás építménynek üveg volt a teteje, így beszűrődött rajta a már nyárias fény. A padló csempézett, a falak fehérek. Emberek mindenhol. Mindenféle nemzetségű férfi, nő és gyerek. Itt, a repülőtéren annyi kultúra találkozik egymással, mégis az emberek nem élnek e nagyszerű lehetőséggel. Csak a másik bőrszínét, akcentusát, esetleg ruháit veszik figyelembe. De attól, hogy az ember röhejes tájszólással beszél és furán öltözködik, attól még lehet értékes. A másik véglet pedig, ha az ember kifogástalanul beszél, talpig márkás ruhákban jár és kő gazdag, attól még lehet, hogy a belseje üres.
Átjutottunk az ellenőrző kapukon és a Törökországból érkező járatot kezdtük figyelni. A gép nagy robajjal leszállt. A hatalmas ablakokon keresztül láttuk, ahogy a gépet rendbe szedik a hosszú út után. Az utasok özönlöttek az épületbe. Egy vörös villám azonban keresztül cikázott a tömegen. Egyenesen Mira nyakában landolt.
- Ilayda, meg ne fojts!- mondta elhaló hangon.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok! Gondoltam, hogy a két lány kékesfekete és zöld hajjal csak Mira és Carly lehet!- mondta Ilayda az anyanyelvén.
- Rólam se feledkezz meg!- mondta apa szintén törökül.
- Mr. Rin, maga semmit nem változott! Pedig jó sok éve találkoztunk! Maga nem öregszik?- támadta le apámat a török barátnőnk.
- Öregszem. Az én öregedésemet látom rajtatok.- mondta apa kedvesen mosolyogva, miután megölelte Ilaydát.- Csinos lettél. Fogadok, egymást tapossák az udvarlóid.
- Apa nem engedett senkit a közelembe...- mondta elszontyolodva.- De azt mondták, ha itt tetszik a környezet, akkor itt is maradhatok végleg!- ismét felragyogott a szeme.
- És meddig maradsz?- kérdezte Mira.
- A nyarat biztosan itt töltöm.- mondta fülig érő szájjal.
- Mutasd meg a nyelvtudásod!- ezt nem törökül, hanem az én nyelvemen mondtam.
Eddig törökül beszélgettünk, de most mindenki észbe kapott.
- Majd elfelejtettem, hogy itt nem törökül beszélnek!- mondta Ilayda erős akcentussal.
- Néha mi is megfeledkezünk róla.- vont vállat Mira.- Semmi gond. Mi értjük!
Mindannyian felnevettünk. Ilayda mókásan harci pózba állt és a kezén pihenő hajgumival összekötötte hullámos, vörös haját.
- Kihívás elfogadva!- mondta viccesen összehúzott szemekkel.

Valahogy festett vörös haverom jutott róla eszembe. Ezt a gondolatomat gyorsan elhessegettem. Apa úriemberhez illően felkapta a lány csomagjait.
- Mr. Rin, nagyon jó erőben van! Én alig tudtam levonszolni a futószalagról a bőröndjeimet.- mosolygott török barátnőnk apára.
- Ugyan, semmiség!- mondta apa halvány mosollyal.
- Brrr... Ti nem fáztok egy szál pólóban?- kérdi Ilayda és felkapja a farmerkabátját.
- Nem. Neked is csak hozzá kell szoknod a klímához.- mondtam mosolyogva.
- Otthon sokkal melegebb van. Amikor eljöttem, 50 fok volt. Itt meg csak 28 fok körül lehet.
Melegvérű csajszi, az biztos! Mondjuk forr is rendesen a vére, kíváncsi vagyok, mikor hozza szóba az itteni srácokat. Ha nem ma, holnap biztosan beszámolót kell tartani neki a helyi felhozatalból.
Vidáman fecsegve közelítettük meg a kocsinkat. Ilayda eltátotta a száját.
- Ti ilyennel rúgatjátok az aszfaltot?- a szlenget tanulja éppen.- Egy éjfekete Audi A6! Milyen motorja van?- fordult apához csillogó szemmel.
- Téged úgysem érdekel...- legyintett apa.
- Várjon, kitalálom! Csak bőgesse fel a motort!
- Hát jól van...- apa nagyot nézett, de végül felbőgette a motort.
Ilayda csukott szemmel hallgatta a kocsi dorombolását.
- 1,9 literes 4 hengeres motor! A motort pedig TDI turbódízel hajtja...- mondta Ilayda.- De az ékszíj csúszik, nem ártana elvinni egy szervizbe.
Szavakkal nem lehet leírni, milyen arcot vágtunk. Ez a csaj tud valamit! Amikor Ilayda eléggé körbenézte a kocsit, beültünk az autóba. Ilayda végig apával csacsogott a belsőégésű motorokról. Amikor a ház elé értünk, török barátnőnk szabályosan kibukfencezett a kocsiból. Gyorsan leporolta magát és körülnézett.
- Milyen szép környék!- mondta angyalian mosolyogva.- Hol van Dani-bébi?
- Nyugi, Víztündér, bent van a házban.- böktem mosolyogva a ház felé.
- Carly-cica, én tisztára nyugodt vagyok!- mondta poénkodva és átölelte a vállam.
- Mi folyik itt?- nézett ránk gyanúsan apa.
- Apa, Ilayda mindannyiunknak becenevet adott.- mondta Mira a csomagtartóból.
- Pontosan, Mira-maci!- mondta nevetve a vörös.
Ebben a pillanatban egy ezüst Lamborghini áll a fekete Audi mögé. Nem hiszem el...! Ez Gyémánt!
- Iván...?- Mira odament a kocsihoz.
Mi is követtük nővérkém példáját. A tető nélküli autóban látszólag nem ült senki. Mira behajolt és sikított. Hogy miért? Iván megviccelt minket, ugyanis Mirát a derekánál fogva berántotta az autóba.
- Ennyire ijesztő vagyok?- szólalt meg nevetve Iván és kibújt a kocsiülés alól.
- Ih-Ih-ghe-ghen.- mondta röhögve Mira, akinek a lába kint maradt, viszont bent feküdt a kocsiban.
- Ő ki?- mutatott Ilayda Ivánra.
- Ő az egyik barátunk Oroszországból. Ilayda ő itt Iván, Iván, ő itt Ilayda Törökországból!- mutatta be egymásnak őket Mira.
Mondjuk elég vicces volt, mert Mira csak mutogatott a kocsiból, lábbal felfelé. A két barátunk kezet fogott egymással.
- Hé, ki van még a kocsiban?- kérdeztem, mert mintha valaki mozgolódott volna a hátsóülésen.
- Ő a húgom...- Iván szavába belevágtak, mégpedig Mira.
- Akeila! Hé, csajszi, ébredj!- keltegette oroszul a nővérem a lányt.
Akeila.... Hmm... Tényleg, most már emlékszem! Olyan kis cuki copfos volt! Úristen, már ő is 17 éves! Egy évvel idősebb nálam. Odagyűltünk a kocsi hátuljához, ahol a lány már ébredezett. Nagyon be volt öltözve. Valószínűleg azért aludt el. Ő tényleg Akeila? Alig ismertem meg!

Fekete-fehér kép, amit egyszer Iván mutatott róla. Ekkor lehetett olyan 14-15 éves. Furán volt vágva a haja, mert hosszú hajú, de összekötötte. Pedig rövidnek látszik a haja. De most nagyon máshogy néz ki. Bár a világos bőre megmaradt. Mindig Hófehérke jut róla eszembe. Komolyan, már csak egy alma kéne neki. De a szeme már olyan rideg zöld, hogy már kéknek tűnik. Mondjuk attól függ, hogy esik rá a fény.

Így néz ki most. Kiegyenesedett és Mira mosolygós szemébe nézett.
- Jézusom, Mira! Megijesztettél!- mosolyodott el Akeila.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdezte és megölelte orosz barátnőjét.
- Bátyuskám nem mesélte?- kérdi oroszul.
- Mit mond?- kérdezi Ilayda.
- Nem tudsz magyarul?- kérdem tőle az anyanyelvén.
- Nem olyan magas szinten, mint a bátyám, de tudok.- váltott át magyarra.
Nagyon erős akcentusa volt. Erősen szuggerált, mire leesett neki a tantusz.
- Karola?- kérdezi félénken.
- Igen.- bólogatok.
Ő kiugrik a kocsiból és nevetve a nyakamba borul.
- Sokat változtál!- csodálkozott.
- Te is!- mondtam.
- Mindketten felnőttetek.- mondta Iván.- Egyébként azért vagyunk itt, mert pár hónapig itt fogunk dolgozni. Lesz külön szállásunk is, a tengerparttól nem messze és gondoltam, meglepünk titeket.
- De jó!- mondta Mira.
- Hú, de meleg van!- Akeila vetkőzni kezdett.
- Nekem is ez volt a reakcióm!- mondta nevetve Iván.
- Nem félős a húgod!- mondtam.
- Szeret emberek közt lenni.- megmosolyogta még Ilayda is.
- Húgi, menjünk! Majd még találkozunk, srácok!- köszönt el Iván.
Akeila visszaszállt a kocsiba, testvére mellé. Gyémánt elhajtott, mi pedig hosszan integettünk utánuk. Volt egy olyan érzésem, hogy Akeila közel fog állni a családunkhoz.
Bevittük Ilayda cuccait a házba, ahol lábdobogásra leszünk figyelmesek. Egy kócos barna hajkorona tűnik fel a lépcsőnél. A mélykék szemek tágra nyílnak.
- Dani-bébi!!!- köszöntötte hangosan Ilayda.
- Mit keresel itt?!- mint az űzött vad, úgy bújt a lépcsősor tetejéhez.
- Fiam, köszöntsd illendően a vendégünket!- szólt rá erélyesen apa.
Dan morogva lejött és kezet rázott Ilaydával.
- Még mindig haragszol?- nézett rá török barátnőnk.- Egyébként hoztam neked valamit!
- Mit?- a bátyám Ilayda szemébe nézett.
- Tá-dám!- húzta elő az egyik kézipoggyászból a szóban forgó csomagot.
Dan mohón kibontja és a dobozban lévő dologtól könnybe lábadt a szeme.
- Mi van benne?- kérdeztük döbbenten.
- Ilayda, nincs harag.- szipogott a bátyám.- Ennél szebb ajándékot még nem kaptam...
- MI AZ??!!- üvölti Mira.
Dan óvatosan kiemel egy anyagdarabot a dobozból.
- Csak nem...?- mindenki nézte az anyagdarabot.
- Fiam, hogy kerül Ilaydához az alsógatyád?- kérdi apa furcsa mosollyal az arcán.
A bátyám arca meghatottból pipacsvörösbe ment át. Ilayda is kissé kínosan érezhette magát, mivel eloldalgott Dan mellől. Vörös hajkoronájához nagyon illett mostani egészséges arcszíne.