50. fejezet: Ordibáljunk!

- Hogy mi van?- néztem Akeila esdeklő tekintetére.
- Jól hallottad. Mira már elhíresztelte a buli hírét.- mondta.- Már nem tudod megállítani.
- Úgy beszélsz, mintha megrögzött gyilkosokkal szemben akarnám megvédeni az otthonomat- nevettem fel.- Ezek rosszabbak. Korombeliek.
- Jogos! De ne haragudj a nővéredre, hiszen csak bulizni akar.
- Igen, tudom.- sóhajtottam és elűztem a szememből egy kósza, zöld tincset.- Nem tudnék rá haragudni.
- Reméltem is!- kuncogott Akeila.
Felállt az ágyamról. Nemrég értünk haza a suliból, ő pedig letámadott ezzel a hírrel. Ilaydát pedig Castiel azon nyomban "lefoglalta", amikor ki akartunk lépni a suliból. A két vörös szerelmes vagy csak örült versenyszellem van mindkettőjükben. Róluk mindent el tudok képzelni.
- A bátyám ugye hivatalos a partira?- kérdezte a fehér hajú, visszahozva a gondolataimat a szobámba.
- Ha nem jön el, én magam rángatom el idáig.- mosolyodtam el.- Mit mondtál, mikorra tervezi Mira ezt a banzájt?
Mielőtt Akeila kinyithatta volna a száját, kiabálásra lettünk figyelmesek. Trappolás rázta meg az egész felső szintet. Kirontottunk a folyosóra. Azzal a lendülettel sokkot kaptunk, ahogy Mira táncolt a szobájából szóló hifitorony zenéjére. Fején paróka és papírcsákó (?), kezében a hifi távirányítója.
- PÉNTEKEN BULI VAAAAAAAN!- üvöltötte.
Én és az orosz lány gyorsan lefutottunk az emeletről, mielőtt Mira kárt tenne bennünk. Egymásra néztünk és egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. Mira nagyon bezsongott.
- Akkor péntek.- bólintottam a szememet törölgetve.
Bekönnyeztem a röhögőgörcstől.
- Igen, akkor majd találkozunk.- bólintott.- Addig is sziasztok!- mondta és egy pillanatra a vállam felett szuggerált valamit.
Vagyis éppenséggel valakit. A nyakán vörös foltok lettek és gyorsan elhagyta a házat. Úgy tűnt, zavarban volt. Még sosem láttam ilyennek. Hátrafordultam, de csak a bátyámat láttam. Kócos hajjal. Kezében teával. Alsógatyában.
Nem értem, miért jött zavarba az orosz lány. Semmi különleges nincs itt. Vagy Dan hatott rá így? Elképzelhető.
Bátyókám arca pipacsvörös volt, ahogy a bögréje mögött el akart bújni.
- Mi történt?- kérdeztem gyanúsan méregetve.
- Semmi.- nem nézett a szemembe.
- Bejön neked Akeila.- mondtam szemrebbenés nélkül.
- Honnan veszed ezt?... Nem, dehogy!... Mit szívtál, Carly?... Még hogy én... és ő?... Na, nem!- zavartan nevetett, ahogy felhátrált a lépcsőn.
Én minden egyes lépését követtem a tekintetemmel. Ahogy kiért a látómezőmből, elmosolyodtam. Örülök, hogy van olyan lány, aki tetszik neki.
Ahogy így álltam a lépcső alján, puffanást hallottam.
- DAAAAAAAAAN!!! VEDD FEL A CSÁKÓT!- ezután rohangálás hangját hallottam.
- MIRA, HAGYJÁL MÁR!- hangzott bátyám hangja is.
Én meg lent fetrengtem a röhögéstől. Nem hogy segítenék a bátyámnak, neeeem. Én már csak ilyen kis gonoszka vagyok. Vigyorogva hallgatóztam. Vicces volt, ahogy Mira üldözi Dant egy papírcsákóval. Legalábbis a hangok erről árulkodtak.
Ezt a kellemes tevékenységet egy kopogás zavarta meg. Még mindig nevetve nyitottam ajtót. Viszont a nevetésemet valaki belém fojtotta, mégpedig egy csókkal. Kitaláljátok, hogy ki lehetett az? Egyébként Viktor.
Szinte látom a megdöbbent a arckifejezéseteket. De meg kell tudnotok pár dolgot... Csak viccelődöm, persze, hogy Lys-drága volt az. Elváltunk egymástól és kisöpörtem felemás szeméből a haját.
- Két kérdésem van!- kezdte a mondandóját.
- Hallgatom!- néztem rá kuncogva.
- Az első: nem láttad a vörösöket?- kérdezte.
- Nem, csak amikor Castiel lecsapta Ilaydát a kezemről.- nevettem fel.
- Helyes. A második: hamár ők élvezik egymás társaságát, te is csatlakozol hozzám egy délután erejéig?
A két szeme úgy csillogott, akár két drágakő. Olyan aranyos, kisfiús mosolyra húzta a száját, amitől szinte tócsává olvadtam a küszöbön. Nem mondhattam neki nemet.
A mutatóujjamat feltettem, hogy mindjárt jövök. Odaálltam a lépcsősor aljába és elkiáltottam magam.
- ELMENTEM LYSANDERREL VALAHOVÁ! NEMSOKÁ JÖVÖK!- üvöltöttem túl őket.
- OKÉ, HÚGI! PAAAAARTI VAAAAAAN!- ez határozottan Mira volt.
- HA HOZZÁD ÉR, MEGNYÚZOM!- megkaptam Dan beleegyezését is.
Kiléptem a ház elé és becsuktam magam után az ajtót. Mielőtt megszólalhattam volna, Alexy hangjára lettem figyelmes a szomszédból.
- NE ORDIBÁLJATOK MÁR! A KÍNOS MEGY ÉS NEM HALLOK BELŐLE SEMMIT!
- BOCSI!- kiáltottam át neki.
- DUGULJATOK MÁR EL, MIHASZNA KÖLYKÖK!- hangzott az utcából.
Inkább befogtam a számat. Némán sétáltunk Lysanderrel, míg ki nem értünk a már mostanra zajos utcánkból.
- Hova megyünk?- kérdeztem vigyorogva.
- Park, utána esetleg egy fagyi, ha szeretnéd.- ecsetelte a tervet.
- Rendben, jól hangzik. De maradjunk távol az utcánktól, legalábbis addig, amíg el nem felejtenek az öregek. Nehogy rendőröket hívjanak csendháborításért.- mondtam kuncogva.
- Nekem nincs ellenemre.- mosolyodott el és a derekamnál fogva magához húzott.
- Mármint a csendháborítás vagy a hosszú idő velem?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Csendháborítás? Attól függ, mivel vívjuk ki.- kacsintott rám.
A fantáziám müködésbe lendült. Mondanom sem kell, olyan vörös lett a fejem, mint Ilayda haja. Na, de szerintem csak nekem van ilyen piszkos fantáziám. Alig tudtam Lysre pillantani újra. Amikor megtettem, kaján vigyorra húzta a száját. Szóval tényleg kétértelműnek akarta ezt a mondatot. Zavaromban a felsőm szegélyét birizgáltam.
A keze még mindig a derekamon volt, de most az ujjai bebújtak a felsőm alá, a hasamhoz. Már fájt, úgy elvörösödtem. Az érintése bizsergést hagyott a bőrömön, amit még tovább érezni akartam. Még többször. Mikor ismét rápillantottam, gyengéden megcsókolt. Az utca közepén. Viszont nem bántam. A kételyeim elporladtak, ahogy a csók elmélyült. Éreztem, hogy szeret és akar engem. Azonban köztudott, hogy a tökéletes nem tart sokáig.

49. fejezet: Orosz üdvözlés

"Dan szemszöge"
Úgy hallottam, Carlynak sikerült a szívatás, mert tőlük zengett az egész iskola. Sajnos én nem kerekedtem jókedvre, mivel a dirivel volt óránk. És ő enyhén mondva... katona fegyelmet követel az óráin. Csodálkozom, hogy még nem kért tőlünk húsz fekvőtámaszt, ha rosszul elemezzük a mondatokat. Azonban most nem az összetett mondatok szépségeire figyeltem, hanem újdonsült padtársamat tartottam szemmel. A lány próbált minél többet felfogni a vadul hadonászó tanárnő mondandójából.
Akeila feszülten figyelt, hátha ezzel tudja pótolni hiányos magyar tudását. Szorgalmasan jegyzetelt, ahogy az osztályomba járó fiúk szinte csorgatták a nyálukat. Mondjuk, van is mire! Az orosz lány rosszul viseli a klímaváltozást, így is már csak egy rövidnadrág és egy haskihagyós top van rajta, mindkettő fehér, a nadrág oldalában fekete csíkkal. Szakadt róla a víz, ahogy körmölt.
- Ez mi?!- riálcsolta hirtelen a fülembe a vén nő.
Kigúvadt szemekkel figyelte Akeila nyelvtan füzetét, amibe oroszul írt.
- Én... csak így tudni magyar...- törte a nyelvet.
- Honnan jött?- csapott a vonalzóval az asztalra a diri.- Nagyon alul van öltözve!
Én majdnem összefostam magam ijedtemben. Csak egy valamit nem értek. Ezt legyen szíves, magyarázza már el valaki, hogy mit csapkod itt vonalzóval, mikor magyar óra van... És egyáltalán hogy került a kezébe?! Eddig nem láttam a dirinél!
Akeila értetlen fejjel nézett rám, fordítást várva. Én készségesen lefordítottam neki a mondatot.
- Oroszországból.- válaszolta a felnőtt felé fordulva.
A nő összeszűkült szemekkel vizslatta.
- Nagyon le van maradva az anyaggal...- kezdte.
- Majd én korrepetálom, tanárnő!- jelentkezett egyből egy srác.
- Nem, én jobb vagyok magyarból!- tolongott egy másik.
- ELÉG!- üvöltött a tanárnő.- Aki esetleg tud a hölgy anyanyelvén, csak az jöhet szóba.
- Csak én tudok oroszul...- motyogtam kiszáradt szájjal.
- Akkor Daniel elvállalja.- mondta a tanárnő és folytatta az órát.
Akeila rám kacsintott és visszagörnyedt a füzete fölé. A többi fiú majdnem megölt a pillantásával. Még Tom is, pedig ő nem rajong az ilyenekért. Legalábbis eddig úgy tudtam.
Ahogy véget ért az óra, száguldottam... volna ki a teremből, ha nem kapnak el. Egy kar rákulcsolódott az enyémre és szorosan tartott. Hátranéztem a fogvatartómra és Akeila mosolygott rám.
- Mit szeretnél?- kérdeztem.
- Meg kell beszélnünk a korrepetálást, kedves korrepetítorom!- mondta hibátlanul, erős akcentussal.
Az állam a földet súrolta, ahogy kimondta. Ezt a szót még magyar anyanyelvű sem tudja kiejteni normálisan.
- Csak megjátszottad?- néztem rá döbbenten.
- Ahogy hallod, tanár úr!- hajolt meg gúnyosan.- De a mondatelemzés tényleg nem megy. Nem találom azt az állatmányt.
- Mármint állítmányt?- mondtam nevetve, közben kivonultunk a folyosóra.
- Látod, te vagy az én emberem!- csettintett mosolyogva.
Az egyik karja még mindig erősen tartotta az enyémet, mintha attól félt volna, hogy elmenekülök.
- Honnan veszed, hogy én tudnálak tanítani?- pillantottam rá oldalról.
- Az a lényeg, hogy magyarázd el.- bólintott közben.
Mira jelent meg a folyosó túlvégén, mi pedig Akeilával szétrebbentünk. A nővérem sunyi mosollyal közeledett felém, ami soha nem jelentett jót. Ismétlem, SOHA!
- Mi van itt, mit rejtegetsz?- kérdeztem Mirától.
- Miért kérded, öcsi?
- Gyanús vagy.- mondtam és a mögötte álló Viktornak is biccentettem köszönés képpen.
Ő fáradtan sóhajtott egyet, ezzel igazolva az állításomat. Mira tervezett valamit.
- Ugyan, miért?- az é betűt hosszan elnyújtotta.
- Mit tervezel?- folytattam.
- Jól van, na! Nyárindító buli, nálunk. Egyből az utolsó hétvégén. Hát nem szuper?
- És erről húgi is tud?
- Nem.- ingatta a fejét.- Olyan ünneprontó vagy!
- Carly bele fog egyezni, nyugalom.- lépett elő Akeila is.
- Hogy?- néztünk felé egyszerre a tesómmal.
- Azt bízzátok rám!
Így elbeszélgettünk pár percig, ők pedig továbbálltak. Viszont egy ember sem tud leakaszkodni rólunk, példának okáért ott termett előttünk Debby. A kis repedtsarkúnak szokás szerint több volt kint, mint amire kíváncsiak az emberek. És még Jeremy, az idegesítő öccse is megjelent mellette.
- Ohh, heló, mi még nem találkoztunk!- mondta Jeremy a fehér hajú lánynak.- Jeremy vagyok! És te?
- Akeila.- nézett rá távolságtartóan.
- Milyen gyönyörű név. Illik hozzád!- elkapta a lány kezét és kezet akart csókolni.
Nem hiába van ott az akart  ige. Amint hozzáért Akeila nőies kezéhez, a lány fejében megszólaltak a riasztók. Mielőtt a srác feleszmélhetett volna, megtörtént. Akeila megfogta és földhöz vágta a "támadóját". Jeremy nyekkenve csapódott be a csempézett padlóba. Egyre jobban imádom Akeilát! Várjunk... mit gondoltam?!
- Ezt miért...?- lihegte a srác.
- Nem ijeszteni engem meg.- az orosz lány visszaváltott tört magyarba. Azonban hozzám fordult és oroszul beszélt.- Nem engedem, hogy ezek a nyálas selyemfiúk hozzám érjenek! Fúj, undorító!
Én leguggltam Jeremy mellé.
- Azt mondja: Nem kíváncsi rád és ne ijeszd meg.- mondtam neki.
- De akkor is, nem kéne leütnie!- nyafogta Jeremy, ahogy felállt.
- Ő orosz, nála így üdvözlik egymást! Szívesen megmutatja, hogy van a viszlát!- mutattam Akeilára, aki harci pózba állt.
- Értem én a szép szót is!- úgy iszkolt el, mint egy gyáva nyúl.
A diákok, akik körénk sereglettek, megtapsolták a lányt. Ő csak motyogott valamit, majd karon ragadott és elhúzott a körből. Így voltunk egész nap, úgy látszik, személyi tolmács lettem. Mondjuk szívesen segítek egy ilyen lányon, aki ha akarná, kettétörne, mint egy ropit. Másfelől pedig... Megfogott benne valami. Csak ebből ne legyen baj!

48. fejezet: Mi az igazság?

"Ilayda szemszöge"
Carly nagyon bezsongott a hecc gondolatától. Gonoszan mosolygott, ahogy keresgéltük a srácokat. Nem is tudtam, hogy a makulátlan Carly ennyire szeret rosszalkodni. De komolyan, hogy hihetik azt a srácok, hogy bűnöző? Jól van, az a kis heckerkedés nem olyan nagy dolog!
Miközben keringtünk az iskolában, egy jégkrémet ettem. Tudjátok, azt a boltosat. Imádom ezt a sulit, hol máshol árul a büfés néni jégkrémet? Most ez a 36 fok pont jó. Brrr... Fogalmam sincs, Akeila hogy marad meg Oroszországban. Valósággal meg lehet ott fagyni! Ahogy szopogattam a Magnumomat (duplán csokis, nyami!), kerestem a tekintetemmel a fiúkat.
- Egyébként honnan veszed, hogy beveszik?- kérdeztem mellékesen zöld hajú barátnőmtől.
- Jó kérdés. De tudod, hogy mi a pasik mániája, nem?
- A szeretkezés?- néztem Carlyra a csokis nyalánksággal a számban.
Egyébként, mikor megkerestem ezt a szót a szótárban, teljesen ledöbbentem. Hogy miért? Tudtátok, hogy a magyar nyelvben ennek a szónak van szinte a legtöbb szinonimája? Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen változatosan fejezik ki magukat az emberek!
- Igen, de most nem erre gondoltam.- fordult el enyhén pirosló arccal.- Hanem arra, hogy a pasi könnyebben ad igazat magának, mint másnak.
- Hé, mi történt? Ennyitől nem szoktál zavarban lenni!
- Csak... - sóhajtott.- Semmi, igazán semmi.
- Nekem elmondhatod!- löktem meg poénból a vállát.
- Mostanában azon kapom magam, hogy...- kezdte törökül.
- Más fiúkat megbámulsz?- kerekedett ki a szemem.
- Nem, dehogy!- háborodott fel Carly.
- Akkor mire ez a nagy hűhó?- forgattam meg a szemeimet.
- Azt hiszem... Kívánom Lyst... Mindennél jobban.- mondta az anyanyelvemen.
- És az miért rossz?
- Mert... fiatal vagyok. És még nem...
- Még szűz vagy?!- néztem rá nagy szemekkel, persze török szavakat használtam,
- Te is emlékszel Mattre!- sziszegte.
- Az a szemétláda!- szorult ökölbe a kezem.- Ha egyszer meglátom, kibelezem.
- De rajta kívül még senki... Én félek.
Megálltunk és vigasztalóan megöleltem. Láttam rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Ő belém kapaszkodott, akár egy félős kisgyerek az anyjába. Emlékeztem arra, hogyan sírta el magát Skype-on, mikor mesélt erről az állatról. Őszintén reménykedhet abban ez a selyemfiú, hogy nem keresem meg és fojtom meg álmában.
Elváltunk egymástól és Carly is megnyugodott. Szerencsére nem sírta el magát.
- Irigyellek téged.- mondta a barátnőm törökül.
- Ugyan miért? Hiszen nincs semmim.
- Neked olyan könnyen és természetesen mennek az ilyen dolgok. Flört, kacérkodás és elbűvölés...- meredt a messzibe Carly.- Én túl... merev vagyok az ilyenekhez.
- Pedig te is rendesen osztod a félreérthető megjegyzéseket.- vigyorogtam rá.- Láttam, hogy hogyan néztetek egymásra.
- És mit láttál?
- Egy szerelmes lányt, aki szívből szereti a fiút. Lys pedig bármit megtenne érted, hidd el. Ami pedig ezt a témát illeti...- váltottam suttogóra és török nyelvre.- Hagyd működni a természetet.
- De hogyan? Egyszerűen nem tudom!- sutyorogta.
- Amikor majd odáig értek, tudni fogod.- simítottam meg Carly karját.
A torkomban dobogott a szívem. Hagyjam én is a természetet működni? Tudom, hogy a saját tanácsom, így bölcs lenne megfogadni. Mi lesz, ha újra szembe találom magam Castiellel? Egyszerűen mágnesként vonz az a srác. Tudom, hogy szemet vetettünk egymásra, és addig nem térek vissza Törökországba, míg be nem igazolódik a gyanúm. Hogy mi is ez? Vágyunk egymásra Castiellel. El sem tudom képzelni, milyen lehet egy ilyen fiúval egy ágyban feküdni. Le merném fogadni, hogy forró és heves... Van már tapasztalata nőkkel. Elvigyorodtam, ahogy a fejembe belemászott a mocskos gondolat.
- Ott vannak, Carly!- mutattam a tömegben a szürke és vörös fejek felé.
Halálosan pontosan ráhibáztam. Megnyugvással nyugtáztam, hogy maradt még a jégkrémemből. Carly és én elindultuk feléjük. Ki akarom próbálni, mennyit tudom csigázni a vöröst. De először Carly ötletének akartam eleget tenni.
- Sziasztok, srácok!- köszöntünk rájuk derűsen.
Carly arcára sunyi mosoly kúszott fel. Ijesztőnek is lehetett volna mondani. Lys és haverja megrettent a barátnőmtől. Őszintén, engem is a hideg rázott tőle.
- Lenne hozzátok egy kérdésem.- hajolt hozzájuk, lehalkítva a hangját.
A srácok kíváncsian araszoltak közelebb, én zártam a kis kört.
- Akartok egy kis mellékest keresni?- nem hittem volna, hogy ilyen merész lesz.
- Mi? Mármint pénzt?- kérdezett vissza Lys.
- Igen.- nézett rá a barátnője.- Csak pár kő, gyorsan túladunk rajtuk. De ha az összes nálunk van, az feltűnő.
- Milyen kövekről van szó?- tette Castiel a hülyét.
- Segítek: kicsi, kemény és a nők kedvenc ékszereiben van.- súgta Carly sejtelmesen.
- Gyémánt?- nyelt hatalmasat Lys és lesápadt.
- Ráhibáztál. Hatalmas mennyiségű kő van nálam. Nemrég hozták a beszállítóim.- ahogy Carly komolyan beszélt, majdnem elröhögtem magam.
Amilyen arcot vágtak a srácok... Egyszerűen leírhatatlan. Úgy ugrottak el tőlünk, mintha leprásak lennénk! Ők félve néztek a szemünkbe, Carly pedig elröhögte magát. Én halkan kuncogtam.
- Bevettétek!- nevetett Carly.
- Csak vicc volt az egész?- lélegzett fel Castiel.
- Igen és csúnyán beleszaladtatok!- mondtam az arcába.
- Ahh... Hála Istennek!- könnyebbült meg Lys is.
- Mondjuk nem tudom, hogy tovább nevessek vagy megsértődjek a feltételezésen.- mondta Carly.
- Hihető bűnöző vagy!- vágta rá Castiel.
- Beszél a huligán!- röhögte ki Carly.
Már mindannyian nevettünk, mikor a vörös srác rám nézett. Nem egyszerűen rám nézett. Belém látott. Kanos vigyorra húzta a száját, már nem érdekelt, mit beszél a gerlepár. Úgy döntöttem, visszavágok ezért a mosolyért. A kezemben még mindig ott volt a Magnum. Éreztem, hogy szükségem lesz erre a jégkrémre.
Perverz mosolyra húzódott a szám. Lássuk, meddig bírja a kemény macsó a fagyasztott finomság taktikát. Egy pillanatra sem szakítottam meg vele a szemkontaktust. Lassan a számba vettem a jégkrémet és nyalni kezdtem. A nyelvemmel kipiszkáltam belőle a csokiöntetes mogyoródarabkákat. Nem kellett sok idő, hogy Castiel figyelme a finomságra terelődjön. A mosolya halványodott, ahogy szinte kínzóan lassan a jégkrém eltűnik a számban.
- Mmmm...- nyögtem fel az ízektől. Persze közben a srácot néztem.- Fincsi...
- Ne csináld ezt...- mondta rekedtes hangon.
Az arca gyengének tűnt. Viszont a tekintete perzselte a bőrömet. Akarta, hogy folytassam, csak magának sem akarta bevallani. Egy csepp az ujjamon landolt, én pedig nagy mosollyal lenyaltam.
- Ugyan mit?- adtam az ártatlant.
- Ezt!
- Én csak élvezem a jégkrémemet, nem tudom, mire gondolsz!- jókislányos vigyorral néztem a felizgatott srácra.
Úgy döntöttem, nem kínzom tovább. Már én is kezdtem belelendülni, pedig a folyosón vagyunk! Egyetlen elegáns mozdulattal bekaptam a jégkrémet, a pálcával együtt. A fogam segítségével lehúztam a maradék fagyit a pálcáról. A finomság a számban maradt, a pálcát pedig az ujjaim között forgattam. Nagy vigyorral néztem a vöröske fejét.
- Ez egyszerűen mennyei volt!- nyaltam le az ujjaimról az olvadt édességet.
A fiú megbabonázva nézte a a számat, ahogy lenyalom mind a tíz ujjamat.
- Imádom a fagyit. Te nem?- néztem rá.
- Ravasz vagy, Ilayda. Nagyon ravasz!- mosolyodott el.
- Semmit nem tettem.- ártatlanul rebegtettem a pilláimat.
Azonban perverz mosoly ült ki az arcomra. Nem tehetek róla. Előhozta belőlem az ördögöt! Körülnéztem, de Carlyék felszívódtak.
- Hova tűntek Lysék?- hallottam meg Castiel hangját.
- Nem tudom. Keressük meg őket.- már indultam volna, mikor a srác visszahúzott.
- Szerintem éppen egymás társaságát élvezik. Nem kéne zavarnunk őket.- mutatta, hogy maradjak csendben.
Én gonoszan elvigyorodtam. Tudtam, hogy mire készül. Az egyik sötét bemélyedésbe pillantottam és megláttam őket. Carly és Lys éppen a sarkon túl csókolóztak. Castiel közelebb osont hozzájuk. Én már kuncogtam, úgy haraptam rá a kezemre, hogy véletlenül se nevessek fel. A vörös hajú srác melléjük lépett és meglepően jól eljátszotta az igazgatónő hangját.
- Azonnal rebbenjenek szét kedveskéim! Ez iskola, nem nyilvános színház!
Carly szinte felmászott a falra, Lys pedig öt méterre elugrott a barátnőjétől. Mindkettőnek kipirult az arca, a barátnőm pedig lentebb húzta a felsőjét, ami alól már majdnem kikandikált a melltartója. Fülig vörösödtek mind a ketten. Carly zavarában, Lys pedig inkább dühvel vegyes zavarában.
- Haver, én sem avatkozom a nőügyeidbe!- ütötte vállba Lys a röhögéstől fetrengő vöröst.
Nekem már folyt a könnyem a bent tartott nevetéstől. Mikor mindannyian elnevettük magunkat, tőlünk zengett az egész iskola. De sajna órára is mennünk kellett...

Az írás és ismerkedés hete

Nos, nem haltam meg. Remélem ennek mindenki örül, ha nem, akkor így járt. Ezt a hetet (mától vasárnapig) arra áldozom, hogy ezeket véghez vihessem:
1. Minden nap új rész (ezen a blogomon biztosan, de a másiknál is próbálkozom bőkezűen osztani a történetet), legalább naponta egy, de talán több is, időmtöl függően.
2. Kérdezz - Felelek játék.
Ha szeretnél kérdést feltenni, FACEBOOK-on keress meg, ott privátban, esetleg az oldalamon tehetsz fel kérdést. Ha kérhetem, ne itt halmozzatok el ezekkel, mert akkor lelövitek a poént. Azt pedig nem szeretném. Egy személy több kérdést is feltehet, de ne két oldalnyi interjúkérdéssel bombázzatok.
3. Szeretném behozni az elmulasztott időt és részeket.
Remélem, kihasználjátok ezt az egy hetet, amíg kérdezzhettek tőlem és sikerül jobban megismernem az olvasóimat. A kérdéseket névtelenül kezelem, kivéve ha megkérnek rá, hogy tüntessem fel a nevét a bejegyzésben.
Ha nem érthető valami, zaklassatok nyugodtan, kihangsúlyozom, a Facebook-on!
Sajnálom, hogy nem voltam eddig, de a félév miatt megfeszített tempót diktáltak. Azonban sikerült a félévim, szóval most már teljes mértékben rátok koncentrálok.
Remélem nins harag: Ichigo

47. fejezet: Csábítás és románc MINDENHOL!

Ilayda szája mosolyra húzódott, ahogy kimondtam ezt a kérdést.
- Gyere, mindent elmesélek!- húzott egy nyugisabb helyre.
Vihogva mentünk az egyik sötét sarok mögé, ahol senki nem volt. Én várakozva támasztottam a falat, vörös barátnőm pedig csípőre tett kézzel állt.
- Nos? Hogyan csábítottad el a sulink saját bejáratú macsóját?- kérdeztem tőle nevetve.
- Hát így!- emelte fel a két mellét csábító tekintettel.
- Na de most komolyan!- röhögtem el magam.
- Oké. Miután leváltál tőlem...

"Visszatekintés: Ilayda szemszöge"
Carly eltűnt, akár a kámfor! Nem hiszem el! Hogy találok el a következő óránkra? Amit a szőke srác adott, abból nem értek egy kukkot se. A magyar nyelv nehéz, örülök annak, hogy tudom egyáltalán beszélni. A nyomtatott betűk még hagyján, de az írott?! Ennyit nem várhat el tőlem az emberiség! Éppen az órarendnek mondott firkálmányt tanulmányoztam, mikor valaki meglökött. A tornaterem épületében majdnem felnyaltam a csempézett padlót. De csak a fenekemre estem. Alig vagyok itt pár órája, de ember számba se vesznek?!
- Nézz már a lábad elé, különben a földön végzed, tuskó!- magyarul ennyit tudok kipréselni magamból, beszólások terén.
Majd meg kell kérnem valakit, hogy tanítson egy-két magyar káromkodást. Ez a teljesítmény, amit most tudok produkálni, egyszerűen szörnyű!
- Ettől többet vártam, aranyom.- szólalt meg a mély hang.
Felnézek a fél fejjel magasabb vörös hajú srácra. Carly mondta este, hogy rokonlélekre lelhetek ebben a suliban. Szerintem Castielre értette. A fiú felhúzott szemöldökkel nézett rajtam végig, főleg a felcsúszott szoknyámra és a lábaimra nézett. Terpeszben ültem, így pont elértem a bokáját. Jól bokán rúgtam, amitől hátrébb tántorodott. Én gyorsan felpattantam és a szoknyámat lentebb húztam.
- De kis harcias vagy.- mosolygott rám.
- Csak nem szeretem, ha úgy stírölnek, mint valami kurvát.- mondtam ki kereken.
- A kislányoknak nem áll jól a ronda beszéd.- mondta fejcsóválva.
- A rockereknek pedig nem áll jól ez a puhapöcs stílus.- de pár szó megmaradt bennem a gengszter filmekből.
Valamelyik nap Mirával megnéztük a Keresztapát. Mondjuk az maffiás, de nagyon sokat tanultam belőle. A család szent és sérthetetlen. De visszatérve az eseményekre, Castiel dühös arcot vágott. Testével a falhoz préselt, vad volt és irányíthatatlan. Elzárt minden lehetséges menekülési utat. Kifejezetten tetszett, de ezt nem mutattam ki. Kifejezéstelen arcom és gúnyos mosolyom még jobban feldühítette.
- Nem vagyok puhapöcs. Szívd vissza.- fújtatta.
A lehelete forró volt. Kicsit távolabb jött tőlem, de a két karjával megtámaszkodott a testem mellett. Még mindig be voltam kerítve. Az arca megfeszült, a póló alatti izmai megdagadtak. A nyakán pár ér kidudorodott. Hmm... Úgy látszik, dühösen még szexibb. Akkor lássuk, mi lesz, ha még tovább bosszantom. Imádok táncolni az emberek idegein.
- Minek szívnám vissza?- hajoltam az arcához közelebb, halál nyugodtan. Csak a szemébe néztem és nem olvadtam el a közelségétől.- Puhapöcs.- suttogtam tőle két centire.
Élesen néztem rá, de gúnyosan mosolyogtam. Nem óhajtottam lebőgni Castiel előtt. Főleg nem így. Szürke szemei elsötétültek előttem, amitől normális ember megijedne. De én nem féltem tőle. Hogy ezt kimutassam, a kezeimet óvatosan a nadrágzsebébe csúsztattam. Éreztem, ahogy megborzong az érintésemtől. Ez van, ha két alfa találkozik. Vagy mondjam úgy, hogy két vadász? Mindketten vezető szerepre pályázunk a kapcsolatokban. Ezt már leszűrtem belőle, mikor először láttam. De most mi legyen? Melyikünk a vadász és melyikünk a préda? Azt már látom, hogy nem törik meg könnyen, ami a vezető szerepet illeti.
De elég legyen a prédikációból! Castiel szemében már nem harag csillant, hanem valami más. Valami forróbb és intenzívebb... Szerintem ti is tudjátok, mire gondolok! Most már a srác vigyorgott és a fülemhez hajolt.
- Megmutassam, mennyire vagyok kemény?
Elhajolt a fülemtől, hogy lássa a reakciómat. Én is rendelkezem annyi piszkos fantáziával, hogy felfogjam, ez a mondat nagyon kétértelmű. A kezeim még mindig az ő zsebében pihentek. Ő a szoknyám gumis derekát kezdte el húzogatni, ami enyhén mondva, khm... zavarba hozott odalent. De úgy láttam rajta, hogy az én kezeim is a legjobb helyen vannak.
- Legalább vigyél el előtte valahova. Olyan könnyen nem adom magam...- válaszoltam halkan nevetve.
- Az még elválik, kislány.- mondta már az arcommal szembe.
- Nem vagy ennyire menő, nagyfiú.- válaszoltam mosolyogva.
- Szerintem meg igen.- felelte.- De annyira menő vagyok, hogy kutyát sétáltass velem?
- Hát... éppen a határon vagy.- húztam az agyát.
- Érted megyek kettőre.
- Fél három.- szájaltam vissza.
- Negyed három.- mondta és elvette a kezét a szoknyámtól.
Én is kivettem a kezeimet a zsebéből és egy macsós mosollyal távozott. Én elégedett mosollyal néztem utána, majd felkaptam az órarendet a földről. Nem hittem volna, hogy bele fog menni. Violától megkérdeztem, hogy mi van az órarendre írva és fölé írtam törökül a neveket. Így valószínűleg könnyebb lesz.

"Vissza a jelenbe: Carly szemszöge"
Ilayda mindent elmesélt, kisebb nagyobb megszakításokkal. Engem, személy szerint lesokkolt. Ez olyan érzés volt, mikor a fiúk azt beszélték, hogy bűnöző vagyok. Ti emlékeztek rá? Mert én igen! Ideje lenne megszívatni őket!
- Figyelj, Víztündér!- mondtam a semmibe bámulva.
- Igen, Carly-cica?- mosolygott rám.
- A randid elé befér egy szívatás?
- Csupa fül vagyok.- megbeszéltük a tervet, amit kieszeltem.
A lényege az, hogy a srácokat "bevonjuk az üzletbe". Vörös barátnőmmel öklöztünk egyet, majd kibújtunk a sarok mögül. Meg kéne keresni a fiúkat... De végszóra pont előttünk álltak le beszélgetni, persze hallótávolságon kívülre. Itt az idő, hogy véghez vigyük az eddigi legkomolyabb szívatásunkat. De véggondolatra becsengettek.
- Nyugi, majd következő szünetben.- veregetett vállon a török lány.
A mutatók csigalassúsággal mozogtak. Már azt hittem, odaragasztotta valaki vagy lemerült az elem. De a telefonom órája igazolta, hogy nem ez történt.
- Nyugalom, már csak 5 perc. Bírd ki!- súgta Ilayda, mikor a tanár elfordult.
Egy percet 1 órának éreztem. Már majdnem folyt a nyálam, mikor kicsengettek. Egyből visszaköltözött belém az élet, harmadik óra után.
Mostanra csúsztatták a kajaszünetet is, szóval jók vagyunk. Ahogy mentünk a tesóimhoz, valamin megakadt a szemem. Legnagyobb örömünkre Akeila is velünk evett, pedig sok srác invitálta közéjük. Vékonyan öltözött fel, de így is melege volt.
- Már nagy népszerűségnek örvendesz, nemde?- nevettem rá az orosz lányra, mikor odaértünk.
- Igen, pedig nem is árulok vodkát.- mondta nevetve.
Megöleltük egymást és leültünk.
- Carly, sunyin csillog a szemed. Mit tervezel?- kérdezte Dan.
- Neked pedig majd kiesik a szemed, úgy nézed.- mutattam az orosz lányra, aki éppen Mirával nevetgélt.
- Nem is!- takargatta az arcát, mivel elpirult.
- Akeila, te kinek örülnél a legjobban, ha udvarolna?- tette fel a húzós kérdést Ilayda.
- Esetleg Armin vagy Dan.- mondta Akeila.
Bátyókám elpirult, mire az orosz lány nevetve átölelte Dan vállát fél karjával.
- Olyan szép nem vagyok!- állította Akeila erős orosz akcentussal.
- Dehogynem!- suttogta Dan.
Mindenütt románc alakult. Ilayda és én elújságoltuk a szívatást, mire a tesóim és Akeila helyeselték. Jó hecc lesz, az biztos! Már csak az áldozatokat kéne megtalálni...