Írói megjegyzés
Mindenkinek boldog és sikerekben gazdag újévet kívánok. Most megragadom az alkalmat, hogy kitegyem ide az egyik jó barátnőm blogát, amit tanácsaimmal segítek. Emma Dobos bloga: A fogoly Nézzetek be és mondjatok véleményt, építőkritikát. Segítsétek, hogy szuper történetet tudjon kikerekíteni az ötletéből, ami szerintem nagyon jó. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a 46. fejezet!
Írói megjegyzés vége
Ahogy így álltam lovagom karjaiban, megszólalt a jelző. A két vörös csak szemezett egymással, amit Ilayda egy kacsintással zárt le. Barátnőm hozzám fordult.
- Olyan szexi, úgy rávetném magam!- mondta Ilayda törökül.
- De kis perverz vagy!- feleltem neki az anyanyelvén.
- Hiszen ismersz!- vihogott, majd visszaváltva a fiúk nyelvére, így szólt.- Majd összefutunk, fiúk!
- Ne olyan sietősen. Nekem is tesim lesz.- lassította le Ilaydát Castiel egy csajozós mosoly kíséretében.
Lys maga felé fordított és gyengéden a fülembe súgta.
- Majd még találkozunk, tündérkém.
- Reméltem is.- válaszoltam huncut mosollyal.
- Imádom, amikor így mosolyogsz!- mondta Lys édesen mosolyogva.
- Köszi.- csókoltam meg erősen, majd útjára engedtem.
Én sóhajtva a párom után néztem. Igen, ezt a romantikus jelenetet végignézte a két vörös is. Ilayda magában kuncogott az ábrándos tekintetemen, Castiel pedig öklendezni kezdett. Nagyon összeillenek. Tisztára el tudom képzelni, hogy ezek ketten együtt szívatják a népet. Csak egy gond volt ezzel. Hogy most engem figuráztak ki együtt. Végül Castiel szólt be.
- Lys mindig is nyálas volt, de nem tudtam, hogy te is ilyen kis romantikus lélek vagy.- mondta gúnyosan és a szívére tette a kezét.
- Ne bántsd már!- ölelte át a vállaimat török barátnőm.- Szerintem egyszerűbb lenne, ha végre szexelnétek egy orbitálisat, mert ez már borzalmasan hosszú előjáték.- tette még hozzá a véleményét.
Castiel szemei tágra nyíltak barátnőm szavai hallatán. Ha eddig nem, most végleg beleszeretett.
- Végre, valaki egyetért velem. Köszönöm, nagyfőnök.- emelte az ég felé a tekintetét a srác.
Mi csak nevettünk a srácon. Így hármasban mentünk a tesiterem felé. Én kissé lemaradtam az éppen vitázó felektől.
Fogalmam sincs, miről folyt a szó köztük, de nem is az a lényeg. Egy dühös szempár villant felénk az egyik ajtó mögül. Felismertem Debby-t és azt a gyűlölködő mosolyát. Megrémültem attól a tekintettől. Abban a percben reméltem, hogy nem fog Ilaydán átgázolni. Bár lehet, emberére akadna a török lányban. Sietve lépkedtünk az órára, nehogy lekéssük. Átöltöztünk és bent még javában folyt a 10.-esek tesiórája. Szegény Daninak 0. órája tesi. Igen, hamarabb bejöttünk, hogy a tesónk ne késsen el. És még azt mondják, hogy a testvérek utálják egymást. Belépkedtem unalmamban a terembe és egy diákgyűrűt látok meg a terem közepén. Valakit körbeálltak, én pedig odamentem a tesitanárhoz.
- Jó reggelt, mi folyik itt?- kérdeztem a tömegre utalva.
- Az új diák mutatja be, mit tud.- mondta a tanár.
Új diák? Mármint Ilaydán kívül? Ezt látnom kell! Befurakodtam a diákok alkotta gyűrűbe és elképedtem. A lány hófehér hajzuhataga előreomolva takarta az arcát. Egy szál fehér sportmelltartóban és rövidnadrágban volt. Így is izzadt, akár egy igásló. Éppen fekvőtámaszozott, egy kézzel, a másik karját pedig a háta mögé rakta. De magát a lányt valójában a hangja árulta el.
- 18...19...20!- azt az erős, orosz akcentust bárhol felismertem.
Odanyomultam Danhez, aki az éppen feltápászkodó orosz lányt figyelte. Megböktem a ködös tekintetű bátyámat. Ha jól láttam, éppen a lány testét csodálta.
- Ez tényleg Akeila?- kérdeztem a nyálcsorgató tesómat.
- Igen.- mondta kába tekintettel.
Látszott, hogy nem figyelt rám. Csak az orosz lányt figyelte, aki éppen letörölte magáról az izzadságot. Akeila a törölközőt a nyaka köré tette, úgy hagyta el a tornatermet. Mit ne mondjak, nemcsak a tesómat fogta meg a látvány.
- És a te osztályodba jár?- folytattam a faggatózást a ködös tekintetű fiútól.
- Aha...- de még mindig Akeila után bámult.
- Levetkőzöl meztelenre és szambázol?- tettem fel a szívatós kérdést.
- Aha... MI VAN?- nézett rám immár éles szemekkel.
Én csak röhögtem a tesómon. Az a fej, amit levágott... egyszerűen leírhatatlan. A tizedikeseknek nekem köszönhetően jól indult a napjuk.
Hamarosan az osztálytársaim is beszállingóztak, én addig a tesitanárral beszélgettem. Hát... én valamire rájöttem. Ez a tanár vagy homokos... vagy pedofil. Egyszerűen úgy beszélt, mintha cukorral kínált volna. Halál komolyan! Azt hittem, sikítva elfutok, amikor elhagyta ez a mondat a száját: "Óra után szívesen megmutatom a kötélmászás technikáit." Én ott helyben majdnem lehidaltam.
Szerencsére tornasorba kellett állni és elkezdődhetett a reggeli kínzás. De a tanár valamiért folyamatosan engem bámult Ilaydával együtt.
- Ki ez a pedofil állat?- kérdezte Ilayda törökül, futás közben.
- Az egyetlen tesitanár a suliban.- válaszoltam szintén törökül.
A vörös lány és én egymás mellett szaladtunk, a tesitanártól pedig távolságot tartottunk. De sajnos nem számoltunk a másik perverzzel, történetesen Castiellel. Ő természetesen eltűzött mellettünk, mint egy vörös ágyúgolyó, majd hátrafelé kezdett futni, arccal felénk. De még így is gyorsabb volt nálunk. Ez nem ér!
Castiel valamit elkezdett mutogatni Ilaydának. Pár másodperc kellett ahhoz, hogy felfogjam, elég mocskos üzeneteket mutogatott. Ilayda kihívóan elmosolyodott, majd ő is vigyorogva mutogatni kezdett. De a vörös lány túlszárnyalta Castiel "bábelőadását", mivel ő még perverzen mosolygott is hozzá. Én meg mit csináltam? Én pirultam el helyettük. A fiú végül mosolyogva ismét előrefordult és futott rendesen tovább.
- Ez mi a franc volt?!- amikor már sétáltunk, ezt súgtam neki törökül.
- Haladunk.- kacsintott Ilayda.
Ebből nem értettem semmit. Értetlen fejjel csináltam végig a tesiórát.
Ez a nap nekem sok volt, eddig. Kijöttünk a tesiteremből, én pedig leváltam Ilaydától. Persze még az öltözőben bemutattam mindenkinek. Amberék csak morogtak valamit, legalább most megtartották maguknak a véleményüket. Ez a szőke mégis tud tanulni a hibáiból! Hogy hova is mentem? Miráékhoz, hogy kipuhatoljam a részleteket.
Peggy azonban, mint a ciklon, úgy talált meg. Ha a szerencse így találna meg, én lennék a legnagyobb pókerkirály. A zöld szoknyás a barátnőm egyből elhalmozott kérdésekkel.
- Ki a két új diák? Mindkettő külföldi? Ismered őket? Miért vannak itt? Tudnak a nyelvünkön?...- leállítottam egy kézmozdulattal.
- Peggy, ne feledd! Levegőt ki... lassan... aztán be. Lélegezned is kell.- mondtam nyugtatva.
- DE NEM EZT KÉRDEZTEM!!!- nézett rám idegbetegen.
- Gyere, az újságíró barlangodban megbeszéljük.- karoltam bele.
- Rendben.- nagyon felizgatta ez a sztori.
Konkrétan elhúzott a kuckójáig, ott pedig válaszoltam a kérdéseire. Jó sok volt, így szaladtam órára. Éppen, hogy a tanárt beelőztem, már vágódtam is le a helyemre.
- Hol voltál, Carly?- hangzott mellőlem egy hang.
Várjunk... Eddig egyedül voltam a padban. Majdnem kiugrottam az ablakon, annyira megijesztett. De hál' istennek csak Ilayda volt az.
- Ne ijesztgess, sok már ez öreg szívemnek.- a szívemen nyugodott a kezem.- Te még zöldfülű vagy! Élvezd az életet!- utánoztam ilyen nagyihangot.
De közben mosolyogtam.
- Jaj, meg ne roskadj, vén fostosseggű!- mondta Ilayda nevetve.
De észrevettem valamit. Ilayda elég pirosas arcszínnel rendelkezett. Vajon mi történt?
- Mi történt, amíg nem voltam itt?- nézek rá.
Ekkor bejött a tanár úr, így nem tudtunk beszélgetni. De levelezni igen.
"Nos?"
A biztonság kedvéért törökül írtam. A barátnőm kezébe nyomtam a pad alatt, ő pedig elolvasta, majd írni kezdett. A keze gyorsan és rutinosan írta le a török nyelv betűit. De mégis olyan krikszkrakszok kerültek a papírra, hogy alig tudtam elolvasni. Visszanyomta a kezembe, én pedig a pad alatt kibontottam. Ha jól fordítottam, valami ilyesmi állt a cetlin.
"A süti bekapta a halat."
MI VAN? Mit akar ez jelenteni? Baromi értetlen fejet vágtam ehhez a levélhez... Ja, fejjel lefelé tartottam. Hupsz, én vagyok a béna, bocsánat! Á, így már mindjárt más.
"Castiel elhívott kutyát sétáltatni."
Egyből más lett a végeredmény. És ebben a pillanatban a tanár kikapta a kezünkből a cetlit. Na, kellett az a megérzés! Ennek a tanárnak az a mániája, hogy felolvassa a levelezéseket. Most is kiment a tanári asztalhoz, kezében a tépett papírunkkal. Az osztály felélénkült, ez érdekesebbnek ígérkezett, mint a tanulás vagy a diktálás.
- Nocsak, nocsak...- mondta a tanár, ahogy leült a tanári székre.- Egy levelezés, méghozzá Ms. Rin tollából. Azt hittem, soha nem érem meg ezt a napot, hogy felolvashassam, amit ön írt.- mondta ironikusan.
Az osztály felkuncogott a tanár poénján, mi azonban nyugodtak maradtunk.
- Tanár úr, ha ez minden vágya! Olvassa csak!- mondtam nyugodtan a tanár szemébe nézve.
Ő vigyorogva lenézett és meghökkent. Aztán elcsodálkozott... Aztán dühös lett. Felpattant a székéről és a padunk elé csörtetett. Levágta a papírt a felületre, pontosabban a könyvembe.
- Mi ez?- mutatott vörös fejjel a papírra.
- Török betűk. Ilayda nem értett egy szövegrészletet a könyvből, így lefordítottam neki.- mondtam.
A tanár majd felrobbant a dühtől, hogy ismét kicsúsztam a markából. Amint vége lett az órának, mindenki kapartatott ki a teremből. Én megragadtam a török barátnőm karját.
- Akkor hogy is van ez?- néztem rá huncut mosollyal.
2014. december 31., szerda
2014. december 24., szerda
45. fejezet: Fiatalság bolondság!
Írói megjegyzés
A képet saját kezűleg szerkesztettem, külön ehhez a részhez, remélem tetszik!
Írói megjegyzés vége
Ilayda a pirulásával majdhogynem alátámasztotta apa téves feltételezését.
- Apa, Ilayda ellopta az alsógatyámat!- mutatott Dan a "bűnösre".
- Még hogy elloptam? Te adtad a kezembe, szépfiú!- szállt csatába a vádlott.
- Te pedig elvitted!
- Azt mondtad, idézem: "Vidd a szemem elől, ne is lássam!"- az idézett mondatot eltorzított hangon mondta.
- Nem hittem volna, hogy elviszed magaddal!
A tesóm és a barátnőm között szikrázott a levegő. Nem romantikus értelemben. Szinte láttam, ahogy a villámok cikáznak a szemükből, mint az animékben.
- Gyerekek, költői kérdésnek szántam!- mondta apám a fejét fogva.
Ők nem zavartatták magukat, tovább vitatkoztak. Mira és én felmentünk az emeletre, a nővérkém szobájába. Én leültem az egyik babzsákfotelbe, ő pedig mellém telepedett a másikba. Szép, napfényes a szobája, illik is hozzá. Ő hozzám fordult huncut mosollyal.
- Húgi, szerinted nem kéne egy bulit tartanunk?- kérdezte széles mosollyal.
- Mármint a játékesteken kívül?- néztem rá.- Nem hinném.
- Nem lehetsz ennyire hangulatgyilkos, Carly!- mondta Mira.- Egy nyárköszöntő buli! Csak gondolj bele!
- Inkább kihagyom.- ingattam a fejem.
- Mitől vagy ilyen negatív? Debora megint kiagyalt valamit?- mint kitalálhattátok, minden kételyemet megosztottam Mirával, az állítólag legjobb barátnőmről.
Mira beletrafált, mint mindig. Debby már szinte mindenkinek keresztbe tett a suliban. Valakit hol megszégyenített, hol eltaposott, esetleg összetörte lelkileg. Mindezt csendben intézte úgy, hogy senki ne lássa, illetve hallja ezeket. Akkor én honnan tudom? A kamerarendszer mindent lát és mindent hall. És még az is közrejátszik, hogy minden sikerét és félkész tervét velem osztja meg. De nekem sem köt mindent az orromra, mindig csak az alapcélt mondja el. Nem is kicsit aggaszt a mostani terve. Ezúttal Castiel kegyeibe akar visszaférkőzni. De hogy azt hogy...? Arról fogalmam sincs. De megjelent előttem egy kép. Debora az, mint diktátor.
Hogy miért Hitler jut róla eszembe... Na mindegy. Vissza a tervéhez. Rossz előérzetem van.
- Hahó, megkukultál?- lengette a nővérem a kezét.- Én itt dumálok neked, te meg elvagy, mint egy üveg befőtt.
- Bocsi, csak... elgondolkoztam.
- Tényleg Debora kavarja a szart... Csak akkor szoktál ilyen képet vágni.
- Ilyen látványos?- kerekedett el a szemem.
- Igen.- bólogatott a nővérem.
- Ezúttal mit eszelt ki?
- Castielt akarja bekebelezni.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Már ott tart?- beszélgetés közben Mira egy narancsot kezdett hámozni.
- Sajnos igen. De beszéljünk másról!- tereltem a témát.
- Ilayda ide fog járni arra a fél hónapra?- kérdezte készségesen és hitetlenkedve Mira.
- Igen, apa mondta is.
- Szegény lány...- mondta sóhajtva a kék hajú.- Nem tudja, mire vállalkozott. Holnapután már kezd?
Én csak bólogattam, válasz gyanánt.
Nyugisan eszegettük a narancsot, mikor bátyám fújtatva lép be a szobába. Nekünk kezdett el panaszkodni Ilaydáról. Mindennek lehordta szegény teremtést. Én felkelek a babzsákfotelból, amikor elfogyott a narancs.
- Én megyek és segítek becuccolni.- mondtam és a saját szobám felé vettem az irányt.
Ilayda éppen kipakolta a ruháit, így a szobám egy butik raktárához volt hasonlítható.
- Mennyi ruhát hoztál?- kérdeztem a fejemet fogva.
- Csak a kedvenceimet.- mondta vállat vonva.
- Akkor inkább nem akarom látni a ruhásszekrényedet.- morogtam a nem létező bajszom alatt.
- Alig várom a hétfőt!- közölte izgatottan.- Remélem, jó a felhozatal!
- Hát... Majd meglátjuk...- vakartam a fejem, miközben leültem az ágyamra.
- Caroline!- szólt rám villogó szemmel.- Mesélj csak!
A bőröndjéből előhúzott egy baseball ütőt (?) (!!!) és közeledni kezdett. Poénból megsuhintotta az ágyat.
- Carly, elpáhollak!- már a röhögőgörcs kerülgette, nehéz volt komolyan venni.
- Jaj, ne bánts!- tettem magam elé a kezem, de már én is nevettem.
Mikor kartávolságra ért tőlem, csikizni kezdett. Visszavonhatatlanul a padlóra küldött. K.O. Kész, lőttek a birkózó karrieremnek! Hüpp, hüpp... Na jó, nem esek túlzásokba. De Ilayda nagyon helyben hagyott. Fájt a rekeszizmom a csiki támadás után.
- Nos, van mondanivalód?- állt fel nevetve.
- Van.- nyögtem kifáradva.- Nagyon gonosz vagy!
- Hmm... Tudom, ördögi vagyok!- dobta hátra drámaian a haját.
Ezen az előadásán nevettünk még egy sort.
Jó hangulatban telt el a hétvége további része. Elérkeztünk a hétfőhöz, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Mind nekünk, mind a többieknek. De ne szaladjunk előre.
Reggel az arcomon egy párna landolt. Többször is, egymás után. Akkor esett le, hogy valaki püföl a puha tollpárnával. Hát ki más lenne, mint az újdonsült szobatársam?
- Ne képzeld már magad vekkernek, könyörgöm!- húztam a fejemre a takarót.
- Mira, hozd a nehéztüzérséget!- mondta egy gyanús, akcentussal rendelkező egyén, aki az Ilayda névre hallgat.
Egyre távolodó léptekre lettem figyelmes. Nehéztüzérség...? Nekünk van olyan? Melltartóban és bugyiban, azaz fehérneműben aludtam, magamhoz híven. Nyújtózkodtam egyet, mire a nővérem és a szobatársam gyanúsan csendben beléptek a szobámba. Gyanakodva méregettem őket lila szemeimmel. Mintha egy western filmben lettem volna. Hunyorítva néztünk egymásra, én pedig felültem. Szinte éreztem, ahogy a szél süvít a fülünkbe és hozza felénk a homokot. Mira rejtegetett valamit a háta mögött, azonban arra nem volt időm, hogy azon filózzak, mi lehet a rejtett tárgy.
- Gyerünk!- mondta Ilayda hirtelen.
A vörös lerántotta a rólam a takarót, Mira pedig elővette a telefonját. Csinált rólam vagy 5 fotót, mire sikerült kivernem a kezéből.
- Ha nem készülsz el 20 percen belül, elküldöm ezeket Lysandernek.- mondta.
- Csak blöffölsz.- mondtam összefont karokkal.
- Legyen inkább Tom?- mosolygott rám ártatlanul.
- Meg ne próbáld, Miranda Angelina Rin!- mondtam, szándékosan a teljes nevét használva.
Ő a szívéhez kapott.
- Te kimondtad... Ezért mindkettőjüknek elküldöm!- mondta Mira.
- Várj, Mira...- le akartam állítani.
- Ha ennyire el akarod küldetni...- az ujja vészesen közeledett a képernyő felé.
- Felöltözöm, csak ne küldd el nekik!- vettem könyörgőre és kipattantam az ágyamból.
- Helyes!- mondta Mira.
Mindannyiunkból egyszerre tört ki a nevetés. Szerintem elképzelték, hogy néznének a srácok, ha megkapnák azokat a képeket. Jól van, Ilayda nem tudja, kikről volt szó, ő úgy általánosságban képzelte el.
- Tudod, Carly, hogy csak szívatunk!- mondta Ilayda könnyek közt.- Remélem nincs harag!
- Persze, hogy nincs!- öklöztünk egyet, én pedig felöltöztem.
Egy fekete farmerrövidnadrág, fehér öv és egy lime zöld trikót vettem fel. Ezen a napon a kontaktlencse mellett döntöttem, de azért a szemüvegemet is eltettem. Persze a karóra és a telefon is nálam van. Normálisan megfésülködtem és most már éreztem, hogy kezdődhet a mai nap.
Ilayda pedig... hű. Csak ennyi hozzáfűznivalóm van. Igazi vadócnak öltözött fel, ugyanis egy láncos (nem éppen hosszú) szoknyát, telitalpú szandált és fekete, AC/DC szaggatott topot viselt. Hullámos, tűzvörös haja a háta közepéig ért. A szemét fekete szemceruzával emelte ki, fülében karika fülbevaló fityegett. A szereléséhez még hozzádobott egy fekete napszemüveget. Van egy tuti tippem, hogy ki fogja megbámulni. Ilayda sosem volt szégyenlős, kíváncsi vagyok a mai napra.
Együtt reggeliztünk, majd együtt indultunk a suliba is. Török barátnőnk és Mira nagyban csevegtek, én pedig Dannel maradtam hátul.
- Mi újság, tesó?- löktem meg játékosan a vállát.
Ő elmosolyodott az üdvözlésemen.
- Az osztálytársak fújnak rám.- mondta egyszerűen.
- Miért? Kik? Hol? Hogyan? Megverek mindenkit!- harciaskodtam és bizonyításként a levegőbe is bevittem egy sorozatot.
- Ahogy Dake-t is orrba vágtad?- kérdezte nevetve.
- Pontosan! Csak őket olyan szinten vágom szájba, hogy a foguk nem a kőre fog pattanni, hanem az agyukba.- fokoztam.
- Pfff... Na, azt megnézném!- mondta a bátyám féloldalasan mosolyogva.
- Nem hiszed el?- néztem rá kihívóan.
- Ne pattogj, Duracell nyuszi!- vágott vissza.
- Nekem zörögsz, papírzacsi?
- Mi van, kicsi rigó?- mondta és hozzá megpaskolta a fejemet.
- Nehogy már a nyúl vigye a puskát!- mondtam "bepukkadva".
- Én is ezt mondom!- szólt vissza Dan.
Én elmosolyodtam. Látszik, hogy egy vérből vagyunk. Ilayda és Mira csak hallgatták a szópárbajunkat. Mi így elvoltunk, míg megérkeztünk a sulihoz. Dan és Mira leváltak tőlünk, Ilaydával mentem tovább.
A bejárati ajtóban egyből letámadott Debby. Ne feledjük, hogy mit tanított nekünk a YouTube: mosolyogj és bólogass. Két légpuszit nyomtunk egymásnak úgy, hogy nagyjából húsz centi volt Debby szája és az én arcom között.
- Carly, szuperül nézel ki!- mondta Debby.
- Debby, az érzés kölcsönös!- azt hittem, ott rögtön kapok cukormérgezést a mézes-mázos szavaimtól.
- Ő ki?- mutatott a török barátnőmre.
- Az egyik barátnőm, Törökországból!- mondtam.- Debby, ő itt Ilayda! Ilayda, ő itt Debora.
- Ő az a ribizli, akiről meséltél?- kérdezte barátnőm törökül, mosolyogva.
Igen, este pletykáltam egy kicsit. Jó, dobáljatok meg kővel, tudom, hogy nem szép dolog kibeszélni valakit. De az vesse rám az első követ, aki még soha nem beszélt ki senkit... Na ugye!
- Igen, ne hagyd, hogy befolyásoljon! Álnok kígyó ez a lány.- válaszoltam szintén törökül.
- Annyi oldala van, mint egy rubik kockának?- kérdezett vissza.
- Pontosan.
Debora nem tudta mire vélni a társalgásunkat. Hát persze, hogy nem, hiszen angolból éppen hogy megvan neki a kettes. Nemhogy még a török...
- Mit mond?- sipította.
- Örül, hogy találkozhatott veled!- mosolyogtam rá.- Még ütközünk, Debby!
Ezzel el is oldalogtunk a "legeslegjobb barátnőmtől". Elértünk a DÖK-teremig, ott bekopogtunk. Mivel nem érkezett válasz, így vállat vonva benyitottunk. A szőke herceg ismét a papírjaiba volt temetkezve.
- Szia, Nataniel!- köszöntem rá, mire összerázkódott.
Pördült egyet a tengelye körül, amint meglátta, hogy csak én vagyok, felengedett.
- Ahh... Szia, Carly!- könnyebbült meg.
- Valami baj van?- kérdeztem gyanakodva.
- Csak a húgom...- válaszolta.
- Részvétem.- feleltem együtt érzőn.- Nataniel, ő itt Ilayda, ma kezd.- mutattam a mellettem álló lányra.
- Örvendek!- mosolygott rá a szőke.
- Végre egy kedves ember!- mondta Ilayda erős akcentussal és kezet rázott vele.
A barátnőm felhajtotta a napszemüvegét hajpántként a hullámos hajára.
- Kivel találkoztatok eddig?- nézett rám furcsállva Nat.
- Debby.- ebből megértette barátnőm fellélegzését.
- Egy osztályba fogsz járni Carlyval, ide kérek egy aláírást!- mondta a DÖK elnök.
Török barátnőm aláírta a dokumentumot és megkapta az órarendet.
- Üdv a Sweet Amorisban!- üdvözölte a fiú.
- Köszönöm a szíves fogadtatást!- mondta Ilayda mosolyogva.
Kijöttünk a teremből, egyenesen órára siettünk. Vörös barátnőm hozzám fordul, ahogy sétálunk a folyosón.
- Ha nem értek valamit, tolmácsolsz nekem?
- Persze!- vágtam rá.
Aztán a barátnőm lába földbe gyökerezett. Üvegesen bámult egy bizonyos személyt előttünk. Amikor felocsúdott a sokkból, a karom után kapott. Erősen belém karolt. Ismét a szemére hajtotta a napszemüveget.
- Carly, ki az a szexisten ott, az ablaknál?- nézett egy bizonyos irányba.
Arra fordultam, amerre ő is tekingetett. Én semmilyen szexistent nem láttam, csak Castielt. Aztán leesett, hogy Ilayda rá értette a megjegyzését. Lys ott beszélgetett vörös haverjával. Castiel egy óvatlan pillanatban felénk nézett és bumm. Megakadt a szeme a barátnőmön, akinek a szemét a fekete plexi védte.
- Ha a vörösre gondolsz, ő Castiel. Gyere, bemutatlak neki!- mondtam Ilaydának.
Mély levegőt vett és felvette a lehengerlő mosolyát.
- Rendben, mehetünk!- felvette a pasizós modorát.
Odasétáltunk hozzájuk, bár a barátnőm még mindig erősen szorította a karomat.
- Hali, srácok!- köszöntem rájuk.
- Sziasztok!- reagáltak a köszönésemre.
- Szeretném bemutatni a török barátnőmet, Ilaydát!- mondtam volna tovább, de a kezemet szorító egyén a fülembe súgott.
- Kérlek, tettessük azt, hogy nem értem ezt a nyelvet.- mondta törökül.
- De miért?
- Kíváncsi vagyok, mit mondanak!- súgta, így megértettem.
Az ember felszabadultabban beszél, ha abban a hitben van, hogy nem értik. Visszafordultam a fiúkhoz, akiken látszott, hogy nem értik, most mi van.
- Sajna a barátnőm nem beszéli a nyelvünket, így én fordítok neki.- egészítettem ki a mondókámat.- Ilayda, ő itt Castiel, ő pedig a haverja, Lysander.- ezt a részét törökül mondtam.
- Úúú... A vöri bejön. Szerintem piszkosul izmos felsőteste van.- mondta lazán és törökül Ilayda.
- Mit mond?- kérdezte Lys.
- Örül, hogy találkozhatott veletek.- mondtam mosolyogva.
- És nézd ezeket a felemás szemeket! És az a test... Olyan, mint egy Adonisz.- folytatta Ilayda, most Lyst jellemezve.
- Ő a pasim, ne szórakozz!- mondtam törökül.
- Jól választottál, Carly-cica! Nekem a vörös kell!- válaszolt mosolyogva a barátnőm.
- Álljunk meg egy pillanatra!- mondta Castiel felém fordulva.
- Hmm... És a hangja milyen szexi és mély...- kommentált törökül Ilayda.
- Igen?- fordultam Castiel felé.
- Akkor akármit mondunk neki, nem érti?- én csak bólogattam.
Vörös haverom pajzánul elmosolyodott. A taktika működik? Nem hiszem el! Úgy látszik, Castiel kemény csávónak hiszi magát. Odahajolt Ilaydához és belesúgott valamit a fülébe. Egy valamit jegyezzetek meg: török barátnőm nem az a zavarba hozható fajta. Inkább úgy mondom, hogy a perverzségi szintje kb. Castiel szintjével egy vonalba hozható. Bár az is lehet, hogy kicsivel élénkebb a fantáziája, mint a vörös srácnak. Ki tudja? Egy valami biztos. Castiel elhajolt Ilayda fülétől, önelégülten vigyorogva. Ilayda egy kicsit még tette az értetlen külföldit, majd az arcvonásai feloldódtak. Hogy mit súgott neki Castiel? Az örök rejtély maradt számomra. Ilaydának is perverz vigyorra húzódott a szája széle, majd a srácok legnagyobb meglepetésére (és legnagyobb zavarára) megszólalt az anyanyelvünkön.
- Majd a szavadon foglak, vörös ördög!- a napszemüveget feltolta a feje tetejére.
Csodálkozom, hogy még nem ment szét az a szerencsétlen szemüveg a sok tologatástól. Hát Castiel arcáról lefagyott a mosoly. Ilayda csak vigyorgott. Lys átkarolt hátulról és úgy néztük a két vöröst. A lovagom a fülemhez hajolt.
- Mindent értett?- kérdezte halkan nevetve.
- Minden egyes szót.- súgtam vissza.
- És mi lenne, ha én súgnék a füledbe dolgokat?- csókolt bele a nyakamba.
- Attól függ, miket.- húztam mosolyra a számat.
Nem is tudtam, hogy Lys ilyen perverz. Úgy látszik, rá is átragadt egy-két dolog a haverjából. De én nem bánom... Ha Mira elküldte volna neki a képeket, nem mernék a szemébe nézni, az biztos!
A képet saját kezűleg szerkesztettem, külön ehhez a részhez, remélem tetszik!
Írói megjegyzés vége
Ilayda a pirulásával majdhogynem alátámasztotta apa téves feltételezését.
- Apa, Ilayda ellopta az alsógatyámat!- mutatott Dan a "bűnösre".
- Még hogy elloptam? Te adtad a kezembe, szépfiú!- szállt csatába a vádlott.
- Te pedig elvitted!
- Azt mondtad, idézem: "Vidd a szemem elől, ne is lássam!"- az idézett mondatot eltorzított hangon mondta.
- Nem hittem volna, hogy elviszed magaddal!
A tesóm és a barátnőm között szikrázott a levegő. Nem romantikus értelemben. Szinte láttam, ahogy a villámok cikáznak a szemükből, mint az animékben.
- Gyerekek, költői kérdésnek szántam!- mondta apám a fejét fogva.
Ők nem zavartatták magukat, tovább vitatkoztak. Mira és én felmentünk az emeletre, a nővérkém szobájába. Én leültem az egyik babzsákfotelbe, ő pedig mellém telepedett a másikba. Szép, napfényes a szobája, illik is hozzá. Ő hozzám fordult huncut mosollyal.
- Húgi, szerinted nem kéne egy bulit tartanunk?- kérdezte széles mosollyal.
- Mármint a játékesteken kívül?- néztem rá.- Nem hinném.
- Nem lehetsz ennyire hangulatgyilkos, Carly!- mondta Mira.- Egy nyárköszöntő buli! Csak gondolj bele!
- Inkább kihagyom.- ingattam a fejem.
- Mitől vagy ilyen negatív? Debora megint kiagyalt valamit?- mint kitalálhattátok, minden kételyemet megosztottam Mirával, az állítólag legjobb barátnőmről.
Mira beletrafált, mint mindig. Debby már szinte mindenkinek keresztbe tett a suliban. Valakit hol megszégyenített, hol eltaposott, esetleg összetörte lelkileg. Mindezt csendben intézte úgy, hogy senki ne lássa, illetve hallja ezeket. Akkor én honnan tudom? A kamerarendszer mindent lát és mindent hall. És még az is közrejátszik, hogy minden sikerét és félkész tervét velem osztja meg. De nekem sem köt mindent az orromra, mindig csak az alapcélt mondja el. Nem is kicsit aggaszt a mostani terve. Ezúttal Castiel kegyeibe akar visszaférkőzni. De hogy azt hogy...? Arról fogalmam sincs. De megjelent előttem egy kép. Debora az, mint diktátor.
- Hahó, megkukultál?- lengette a nővérem a kezét.- Én itt dumálok neked, te meg elvagy, mint egy üveg befőtt.
- Bocsi, csak... elgondolkoztam.
- Tényleg Debora kavarja a szart... Csak akkor szoktál ilyen képet vágni.
- Ilyen látványos?- kerekedett el a szemem.
- Igen.- bólogatott a nővérem.
- Ezúttal mit eszelt ki?
- Castielt akarja bekebelezni.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Már ott tart?- beszélgetés közben Mira egy narancsot kezdett hámozni.
- Sajnos igen. De beszéljünk másról!- tereltem a témát.
- Ilayda ide fog járni arra a fél hónapra?- kérdezte készségesen és hitetlenkedve Mira.
- Igen, apa mondta is.
- Szegény lány...- mondta sóhajtva a kék hajú.- Nem tudja, mire vállalkozott. Holnapután már kezd?
Én csak bólogattam, válasz gyanánt.
Nyugisan eszegettük a narancsot, mikor bátyám fújtatva lép be a szobába. Nekünk kezdett el panaszkodni Ilaydáról. Mindennek lehordta szegény teremtést. Én felkelek a babzsákfotelból, amikor elfogyott a narancs.
- Én megyek és segítek becuccolni.- mondtam és a saját szobám felé vettem az irányt.
Ilayda éppen kipakolta a ruháit, így a szobám egy butik raktárához volt hasonlítható.
- Mennyi ruhát hoztál?- kérdeztem a fejemet fogva.
- Csak a kedvenceimet.- mondta vállat vonva.
- Akkor inkább nem akarom látni a ruhásszekrényedet.- morogtam a nem létező bajszom alatt.
- Alig várom a hétfőt!- közölte izgatottan.- Remélem, jó a felhozatal!
- Hát... Majd meglátjuk...- vakartam a fejem, miközben leültem az ágyamra.
- Caroline!- szólt rám villogó szemmel.- Mesélj csak!
A bőröndjéből előhúzott egy baseball ütőt (?) (!!!) és közeledni kezdett. Poénból megsuhintotta az ágyat.
- Carly, elpáhollak!- már a röhögőgörcs kerülgette, nehéz volt komolyan venni.
- Jaj, ne bánts!- tettem magam elé a kezem, de már én is nevettem.
Mikor kartávolságra ért tőlem, csikizni kezdett. Visszavonhatatlanul a padlóra küldött. K.O. Kész, lőttek a birkózó karrieremnek! Hüpp, hüpp... Na jó, nem esek túlzásokba. De Ilayda nagyon helyben hagyott. Fájt a rekeszizmom a csiki támadás után.
- Nos, van mondanivalód?- állt fel nevetve.
- Van.- nyögtem kifáradva.- Nagyon gonosz vagy!
- Hmm... Tudom, ördögi vagyok!- dobta hátra drámaian a haját.
Ezen az előadásán nevettünk még egy sort.
Jó hangulatban telt el a hétvége további része. Elérkeztünk a hétfőhöz, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Mind nekünk, mind a többieknek. De ne szaladjunk előre.
Reggel az arcomon egy párna landolt. Többször is, egymás után. Akkor esett le, hogy valaki püföl a puha tollpárnával. Hát ki más lenne, mint az újdonsült szobatársam?
- Ne képzeld már magad vekkernek, könyörgöm!- húztam a fejemre a takarót.
- Mira, hozd a nehéztüzérséget!- mondta egy gyanús, akcentussal rendelkező egyén, aki az Ilayda névre hallgat.
Egyre távolodó léptekre lettem figyelmes. Nehéztüzérség...? Nekünk van olyan? Melltartóban és bugyiban, azaz fehérneműben aludtam, magamhoz híven. Nyújtózkodtam egyet, mire a nővérem és a szobatársam gyanúsan csendben beléptek a szobámba. Gyanakodva méregettem őket lila szemeimmel. Mintha egy western filmben lettem volna. Hunyorítva néztünk egymásra, én pedig felültem. Szinte éreztem, ahogy a szél süvít a fülünkbe és hozza felénk a homokot. Mira rejtegetett valamit a háta mögött, azonban arra nem volt időm, hogy azon filózzak, mi lehet a rejtett tárgy.
- Gyerünk!- mondta Ilayda hirtelen.
A vörös lerántotta a rólam a takarót, Mira pedig elővette a telefonját. Csinált rólam vagy 5 fotót, mire sikerült kivernem a kezéből.
- Ha nem készülsz el 20 percen belül, elküldöm ezeket Lysandernek.- mondta.
- Csak blöffölsz.- mondtam összefont karokkal.
- Legyen inkább Tom?- mosolygott rám ártatlanul.
- Meg ne próbáld, Miranda Angelina Rin!- mondtam, szándékosan a teljes nevét használva.
Ő a szívéhez kapott.
- Te kimondtad... Ezért mindkettőjüknek elküldöm!- mondta Mira.
- Várj, Mira...- le akartam állítani.
- Ha ennyire el akarod küldetni...- az ujja vészesen közeledett a képernyő felé.
- Felöltözöm, csak ne küldd el nekik!- vettem könyörgőre és kipattantam az ágyamból.
- Helyes!- mondta Mira.
Mindannyiunkból egyszerre tört ki a nevetés. Szerintem elképzelték, hogy néznének a srácok, ha megkapnák azokat a képeket. Jól van, Ilayda nem tudja, kikről volt szó, ő úgy általánosságban képzelte el.
- Tudod, Carly, hogy csak szívatunk!- mondta Ilayda könnyek közt.- Remélem nincs harag!
- Persze, hogy nincs!- öklöztünk egyet, én pedig felöltöztem.
Egy fekete farmerrövidnadrág, fehér öv és egy lime zöld trikót vettem fel. Ezen a napon a kontaktlencse mellett döntöttem, de azért a szemüvegemet is eltettem. Persze a karóra és a telefon is nálam van. Normálisan megfésülködtem és most már éreztem, hogy kezdődhet a mai nap.
Ilayda pedig... hű. Csak ennyi hozzáfűznivalóm van. Igazi vadócnak öltözött fel, ugyanis egy láncos (nem éppen hosszú) szoknyát, telitalpú szandált és fekete, AC/DC szaggatott topot viselt. Hullámos, tűzvörös haja a háta közepéig ért. A szemét fekete szemceruzával emelte ki, fülében karika fülbevaló fityegett. A szereléséhez még hozzádobott egy fekete napszemüveget. Van egy tuti tippem, hogy ki fogja megbámulni. Ilayda sosem volt szégyenlős, kíváncsi vagyok a mai napra.
Együtt reggeliztünk, majd együtt indultunk a suliba is. Török barátnőnk és Mira nagyban csevegtek, én pedig Dannel maradtam hátul.
- Mi újság, tesó?- löktem meg játékosan a vállát.
Ő elmosolyodott az üdvözlésemen.
- Az osztálytársak fújnak rám.- mondta egyszerűen.
- Miért? Kik? Hol? Hogyan? Megverek mindenkit!- harciaskodtam és bizonyításként a levegőbe is bevittem egy sorozatot.
- Ahogy Dake-t is orrba vágtad?- kérdezte nevetve.
- Pontosan! Csak őket olyan szinten vágom szájba, hogy a foguk nem a kőre fog pattanni, hanem az agyukba.- fokoztam.
- Pfff... Na, azt megnézném!- mondta a bátyám féloldalasan mosolyogva.
- Nem hiszed el?- néztem rá kihívóan.
- Ne pattogj, Duracell nyuszi!- vágott vissza.
- Nekem zörögsz, papírzacsi?
- Mi van, kicsi rigó?- mondta és hozzá megpaskolta a fejemet.
- Nehogy már a nyúl vigye a puskát!- mondtam "bepukkadva".
- Én is ezt mondom!- szólt vissza Dan.
Én elmosolyodtam. Látszik, hogy egy vérből vagyunk. Ilayda és Mira csak hallgatták a szópárbajunkat. Mi így elvoltunk, míg megérkeztünk a sulihoz. Dan és Mira leváltak tőlünk, Ilaydával mentem tovább.
A bejárati ajtóban egyből letámadott Debby. Ne feledjük, hogy mit tanított nekünk a YouTube: mosolyogj és bólogass. Két légpuszit nyomtunk egymásnak úgy, hogy nagyjából húsz centi volt Debby szája és az én arcom között.
- Carly, szuperül nézel ki!- mondta Debby.
- Debby, az érzés kölcsönös!- azt hittem, ott rögtön kapok cukormérgezést a mézes-mázos szavaimtól.
- Ő ki?- mutatott a török barátnőmre.
- Az egyik barátnőm, Törökországból!- mondtam.- Debby, ő itt Ilayda! Ilayda, ő itt Debora.
- Ő az a ribizli, akiről meséltél?- kérdezte barátnőm törökül, mosolyogva.
Igen, este pletykáltam egy kicsit. Jó, dobáljatok meg kővel, tudom, hogy nem szép dolog kibeszélni valakit. De az vesse rám az első követ, aki még soha nem beszélt ki senkit... Na ugye!
- Igen, ne hagyd, hogy befolyásoljon! Álnok kígyó ez a lány.- válaszoltam szintén törökül.
- Annyi oldala van, mint egy rubik kockának?- kérdezett vissza.
- Pontosan.
Debora nem tudta mire vélni a társalgásunkat. Hát persze, hogy nem, hiszen angolból éppen hogy megvan neki a kettes. Nemhogy még a török...
- Mit mond?- sipította.
- Örül, hogy találkozhatott veled!- mosolyogtam rá.- Még ütközünk, Debby!
Ezzel el is oldalogtunk a "legeslegjobb barátnőmtől". Elértünk a DÖK-teremig, ott bekopogtunk. Mivel nem érkezett válasz, így vállat vonva benyitottunk. A szőke herceg ismét a papírjaiba volt temetkezve.
- Szia, Nataniel!- köszöntem rá, mire összerázkódott.
Pördült egyet a tengelye körül, amint meglátta, hogy csak én vagyok, felengedett.
- Ahh... Szia, Carly!- könnyebbült meg.
- Valami baj van?- kérdeztem gyanakodva.
- Csak a húgom...- válaszolta.
- Részvétem.- feleltem együtt érzőn.- Nataniel, ő itt Ilayda, ma kezd.- mutattam a mellettem álló lányra.
- Örvendek!- mosolygott rá a szőke.
- Végre egy kedves ember!- mondta Ilayda erős akcentussal és kezet rázott vele.
A barátnőm felhajtotta a napszemüvegét hajpántként a hullámos hajára.
- Kivel találkoztatok eddig?- nézett rám furcsállva Nat.
- Debby.- ebből megértette barátnőm fellélegzését.
- Egy osztályba fogsz járni Carlyval, ide kérek egy aláírást!- mondta a DÖK elnök.
Török barátnőm aláírta a dokumentumot és megkapta az órarendet.
- Üdv a Sweet Amorisban!- üdvözölte a fiú.
- Köszönöm a szíves fogadtatást!- mondta Ilayda mosolyogva.
Kijöttünk a teremből, egyenesen órára siettünk. Vörös barátnőm hozzám fordul, ahogy sétálunk a folyosón.
- Ha nem értek valamit, tolmácsolsz nekem?
- Persze!- vágtam rá.
Aztán a barátnőm lába földbe gyökerezett. Üvegesen bámult egy bizonyos személyt előttünk. Amikor felocsúdott a sokkból, a karom után kapott. Erősen belém karolt. Ismét a szemére hajtotta a napszemüveget.
- Carly, ki az a szexisten ott, az ablaknál?- nézett egy bizonyos irányba.
Arra fordultam, amerre ő is tekingetett. Én semmilyen szexistent nem láttam, csak Castielt. Aztán leesett, hogy Ilayda rá értette a megjegyzését. Lys ott beszélgetett vörös haverjával. Castiel egy óvatlan pillanatban felénk nézett és bumm. Megakadt a szeme a barátnőmön, akinek a szemét a fekete plexi védte.
- Ha a vörösre gondolsz, ő Castiel. Gyere, bemutatlak neki!- mondtam Ilaydának.
Mély levegőt vett és felvette a lehengerlő mosolyát.
- Rendben, mehetünk!- felvette a pasizós modorát.
Odasétáltunk hozzájuk, bár a barátnőm még mindig erősen szorította a karomat.
- Hali, srácok!- köszöntem rájuk.
- Sziasztok!- reagáltak a köszönésemre.
- Szeretném bemutatni a török barátnőmet, Ilaydát!- mondtam volna tovább, de a kezemet szorító egyén a fülembe súgott.
- Kérlek, tettessük azt, hogy nem értem ezt a nyelvet.- mondta törökül.
- De miért?
- Kíváncsi vagyok, mit mondanak!- súgta, így megértettem.
Az ember felszabadultabban beszél, ha abban a hitben van, hogy nem értik. Visszafordultam a fiúkhoz, akiken látszott, hogy nem értik, most mi van.
- Sajna a barátnőm nem beszéli a nyelvünket, így én fordítok neki.- egészítettem ki a mondókámat.- Ilayda, ő itt Castiel, ő pedig a haverja, Lysander.- ezt a részét törökül mondtam.
- Úúú... A vöri bejön. Szerintem piszkosul izmos felsőteste van.- mondta lazán és törökül Ilayda.
- Mit mond?- kérdezte Lys.
- Örül, hogy találkozhatott veletek.- mondtam mosolyogva.
- És nézd ezeket a felemás szemeket! És az a test... Olyan, mint egy Adonisz.- folytatta Ilayda, most Lyst jellemezve.
- Ő a pasim, ne szórakozz!- mondtam törökül.
- Jól választottál, Carly-cica! Nekem a vörös kell!- válaszolt mosolyogva a barátnőm.
- Álljunk meg egy pillanatra!- mondta Castiel felém fordulva.
- Hmm... És a hangja milyen szexi és mély...- kommentált törökül Ilayda.
- Igen?- fordultam Castiel felé.
- Akkor akármit mondunk neki, nem érti?- én csak bólogattam.
Vörös haverom pajzánul elmosolyodott. A taktika működik? Nem hiszem el! Úgy látszik, Castiel kemény csávónak hiszi magát. Odahajolt Ilaydához és belesúgott valamit a fülébe. Egy valamit jegyezzetek meg: török barátnőm nem az a zavarba hozható fajta. Inkább úgy mondom, hogy a perverzségi szintje kb. Castiel szintjével egy vonalba hozható. Bár az is lehet, hogy kicsivel élénkebb a fantáziája, mint a vörös srácnak. Ki tudja? Egy valami biztos. Castiel elhajolt Ilayda fülétől, önelégülten vigyorogva. Ilayda egy kicsit még tette az értetlen külföldit, majd az arcvonásai feloldódtak. Hogy mit súgott neki Castiel? Az örök rejtély maradt számomra. Ilaydának is perverz vigyorra húzódott a szája széle, majd a srácok legnagyobb meglepetésére (és legnagyobb zavarára) megszólalt az anyanyelvünkön.
- Majd a szavadon foglak, vörös ördög!- a napszemüveget feltolta a feje tetejére.
Csodálkozom, hogy még nem ment szét az a szerencsétlen szemüveg a sok tologatástól. Hát Castiel arcáról lefagyott a mosoly. Ilayda csak vigyorgott. Lys átkarolt hátulról és úgy néztük a két vöröst. A lovagom a fülemhez hajolt.
- Mindent értett?- kérdezte halkan nevetve.
- Minden egyes szót.- súgtam vissza.
- És mi lenne, ha én súgnék a füledbe dolgokat?- csókolt bele a nyakamba.
- Attól függ, miket.- húztam mosolyra a számat.
Nem is tudtam, hogy Lys ilyen perverz. Úgy látszik, rá is átragadt egy-két dolog a haverjából. De én nem bánom... Ha Mira elküldte volna neki a képeket, nem mernék a szemébe nézni, az biztos!
2014. december 14., vasárnap
44. fejezet: Repül a...
Írói megjegyzés
Tudjátok, hogy beígértem egy új szereplőt. Összesen három munkát kaptam, mindhárom tetszett, de úgy gondoltam, összegyúrom őket. Így kapjuk meg őt! Ezt a részt a három pályázónak, Szilvia Csintalannak, Színes Emberkének (?) (nem értem a neved) és Huszár Viviennek ajánlom! Nélkületek nem született volna meg ez a karakter! Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Török barátnőm elvileg ma érkezik. Energiabombaként trappoltam le a lépcsőn, szombat hajnalban. Én fitten és fürgén, apám álmosan és nyúzottan, így vártuk Mirát. Mindenképp ki akartunk menni Mirával Ilayda elé a reptérre. Mira is lejött, így együtt tudtunk reggelizni. Mira, szeretett termoszába 1 liter kávét öntött.
- Minek ennyi kávé?- kérdeztem egy falattal a számban.
- Én nem vagyok olyan, mint te. Nekem szombaton 10-ig ágyban a helyem!- mondta nevetve.
- Lányok, siessünk!- mondta apa is félkómásan.
Amikor apa felhajtotta a gőzölgő feketekávéját, egyből több élet költözött belé. Mikor elpusztítottuk az ételt, mindannyian a fekete Audihoz rohantunk. Máris késésben vagyunk! Gyorsan bepattantunk a kocsiba, apa pedig kövér gázzal száguldott. Én kétségbeesetten az övembe kapaszkodtam.
- Apa, azért ennyire nem sietünk!- mondta Mira is.
Ha apa siet, mindig halálfélelmem van. Hogy miért? Éppen lekanyarodtunk az egyik kereszteződésnél. Konkrétan leszorítottunk az útról egy buszt! És még az öregasszonynak is vissza kellett ugrania a járdára, nehogy elgázoljuk szerencsétlent. De minek ugrál le a járdáról? Á, sose fogom megérteni. Miközben több végtaggal kapaszkodtunk, mint ami alapvetően a rendelkezésünkre állt, lefékezett az autó. Majdnem lefejeltem az előttem lévő anyósülést.
- Megjöttünk!- mondta apa elégedetten.
- Hála Istennek!- sóhajtottunk fel egyszerre szeretett nővérkémmel.
- Rekordidő alatt ideértünk, szóval király vagyok!- mondta apa.
- Ez a kivételes önbizalom...- forgatta Mira a szemeit.
- Ezt úgy mondod, mintha nem örököltél volna belőle!- szólok közbe.
- Miről beszélsz? Én végtelenül szerény vagyok!- mondta Mira "sértődötten".
- Ez irónia volt?- kérdezte apa is.
Kirobbant belőlünk a nevetés. Mindig így szoktuk szívatni egymást. Múltkor engem szapultak a zsíros csípőm miatt. Nevetgélve kiszálltunk a kocsiból és bementünk a hatalmas épületbe. Ennek a kupolás építménynek üveg volt a teteje, így beszűrődött rajta a már nyárias fény. A padló csempézett, a falak fehérek. Emberek mindenhol. Mindenféle nemzetségű férfi, nő és gyerek. Itt, a repülőtéren annyi kultúra találkozik egymással, mégis az emberek nem élnek e nagyszerű lehetőséggel. Csak a másik bőrszínét, akcentusát, esetleg ruháit veszik figyelembe. De attól, hogy az ember röhejes tájszólással beszél és furán öltözködik, attól még lehet értékes. A másik véglet pedig, ha az ember kifogástalanul beszél, talpig márkás ruhákban jár és kő gazdag, attól még lehet, hogy a belseje üres.
Átjutottunk az ellenőrző kapukon és a Törökországból érkező járatot kezdtük figyelni. A gép nagy robajjal leszállt. A hatalmas ablakokon keresztül láttuk, ahogy a gépet rendbe szedik a hosszú út után. Az utasok özönlöttek az épületbe. Egy vörös villám azonban keresztül cikázott a tömegen. Egyenesen Mira nyakában landolt.
- Ilayda, meg ne fojts!- mondta elhaló hangon.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok! Gondoltam, hogy a két lány kékesfekete és zöld hajjal csak Mira és Carly lehet!- mondta Ilayda az anyanyelvén.
- Rólam se feledkezz meg!- mondta apa szintén törökül.
- Mr. Rin, maga semmit nem változott! Pedig jó sok éve találkoztunk! Maga nem öregszik?- támadta le apámat a török barátnőnk.
- Öregszem. Az én öregedésemet látom rajtatok.- mondta apa kedvesen mosolyogva, miután megölelte Ilaydát.- Csinos lettél. Fogadok, egymást tapossák az udvarlóid.
- Apa nem engedett senkit a közelembe...- mondta elszontyolodva.- De azt mondták, ha itt tetszik a környezet, akkor itt is maradhatok végleg!- ismét felragyogott a szeme.
- És meddig maradsz?- kérdezte Mira.
- A nyarat biztosan itt töltöm.- mondta fülig érő szájjal.
- Mutasd meg a nyelvtudásod!- ezt nem törökül, hanem az én nyelvemen mondtam.
Eddig törökül beszélgettünk, de most mindenki észbe kapott.
- Majd elfelejtettem, hogy itt nem törökül beszélnek!- mondta Ilayda erős akcentussal.
- Néha mi is megfeledkezünk róla.- vont vállat Mira.- Semmi gond. Mi értjük!
Mindannyian felnevettünk. Ilayda mókásan harci pózba állt és a kezén pihenő hajgumival összekötötte hullámos, vörös haját.
- Kihívás elfogadva!- mondta viccesen összehúzott szemekkel.
Valahogy festett vörös haverom jutott róla eszembe. Ezt a gondolatomat gyorsan elhessegettem. Apa úriemberhez illően felkapta a lány csomagjait.
- Mr. Rin, nagyon jó erőben van! Én alig tudtam levonszolni a futószalagról a bőröndjeimet.- mosolygott török barátnőnk apára.
- Ugyan, semmiség!- mondta apa halvány mosollyal.
- Brrr... Ti nem fáztok egy szál pólóban?- kérdi Ilayda és felkapja a farmerkabátját.
- Nem. Neked is csak hozzá kell szoknod a klímához.- mondtam mosolyogva.
- Otthon sokkal melegebb van. Amikor eljöttem, 50 fok volt. Itt meg csak 28 fok körül lehet.
Melegvérű csajszi, az biztos! Mondjuk forr is rendesen a vére, kíváncsi vagyok, mikor hozza szóba az itteni srácokat. Ha nem ma, holnap biztosan beszámolót kell tartani neki a helyi felhozatalból.
Vidáman fecsegve közelítettük meg a kocsinkat. Ilayda eltátotta a száját.
- Ti ilyennel rúgatjátok az aszfaltot?- a szlenget tanulja éppen.- Egy éjfekete Audi A6! Milyen motorja van?- fordult apához csillogó szemmel.
- Téged úgysem érdekel...- legyintett apa.
- Várjon, kitalálom! Csak bőgesse fel a motort!
- Hát jól van...- apa nagyot nézett, de végül felbőgette a motort.
Ilayda csukott szemmel hallgatta a kocsi dorombolását.
- 1,9 literes 4 hengeres motor! A motort pedig TDI turbódízel hajtja...- mondta Ilayda.- De az ékszíj csúszik, nem ártana elvinni egy szervizbe.
Szavakkal nem lehet leírni, milyen arcot vágtunk. Ez a csaj tud valamit! Amikor Ilayda eléggé körbenézte a kocsit, beültünk az autóba. Ilayda végig apával csacsogott a belsőégésű motorokról. Amikor a ház elé értünk, török barátnőnk szabályosan kibukfencezett a kocsiból. Gyorsan leporolta magát és körülnézett.
- Milyen szép környék!- mondta angyalian mosolyogva.- Hol van Dani-bébi?
- Nyugi, Víztündér, bent van a házban.- böktem mosolyogva a ház felé.
- Carly-cica, én tisztára nyugodt vagyok!- mondta poénkodva és átölelte a vállam.
- Mi folyik itt?- nézett ránk gyanúsan apa.
- Apa, Ilayda mindannyiunknak becenevet adott.- mondta Mira a csomagtartóból.
- Pontosan, Mira-maci!- mondta nevetve a vörös.
Ebben a pillanatban egy ezüst Lamborghini áll a fekete Audi mögé. Nem hiszem el...! Ez Gyémánt!
- Iván...?- Mira odament a kocsihoz.
Mi is követtük nővérkém példáját. A tető nélküli autóban látszólag nem ült senki. Mira behajolt és sikított. Hogy miért? Iván megviccelt minket, ugyanis Mirát a derekánál fogva berántotta az autóba.
- Ennyire ijesztő vagyok?- szólalt meg nevetve Iván és kibújt a kocsiülés alól.
- Ih-Ih-ghe-ghen.- mondta röhögve Mira, akinek a lába kint maradt, viszont bent feküdt a kocsiban.
- Ő ki?- mutatott Ilayda Ivánra.
- Ő az egyik barátunk Oroszországból. Ilayda ő itt Iván, Iván, ő itt Ilayda Törökországból!- mutatta be egymásnak őket Mira.
Mondjuk elég vicces volt, mert Mira csak mutogatott a kocsiból, lábbal felfelé. A két barátunk kezet fogott egymással.
- Hé, ki van még a kocsiban?- kérdeztem, mert mintha valaki mozgolódott volna a hátsóülésen.
- Ő a húgom...- Iván szavába belevágtak, mégpedig Mira.
- Akeila! Hé, csajszi, ébredj!- keltegette oroszul a nővérem a lányt.
Akeila.... Hmm... Tényleg, most már emlékszem! Olyan kis cuki copfos volt! Úristen, már ő is 17 éves! Egy évvel idősebb nálam. Odagyűltünk a kocsi hátuljához, ahol a lány már ébredezett. Nagyon be volt öltözve. Valószínűleg azért aludt el. Ő tényleg Akeila? Alig ismertem meg!
Fekete-fehér kép, amit egyszer Iván mutatott róla. Ekkor lehetett olyan 14-15 éves. Furán volt vágva a haja, mert hosszú hajú, de összekötötte. Pedig rövidnek látszik a haja. De most nagyon máshogy néz ki. Bár a világos bőre megmaradt. Mindig Hófehérke jut róla eszembe. Komolyan, már csak egy alma kéne neki. De a szeme már olyan rideg zöld, hogy már kéknek tűnik. Mondjuk attól függ, hogy esik rá a fény.
Így néz ki most. Kiegyenesedett és Mira mosolygós szemébe nézett.
- Jézusom, Mira! Megijesztettél!- mosolyodott el Akeila.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdezte és megölelte orosz barátnőjét.
- Bátyuskám nem mesélte?- kérdi oroszul.
- Mit mond?- kérdezi Ilayda.
- Nem tudsz magyarul?- kérdem tőle az anyanyelvén.
- Nem olyan magas szinten, mint a bátyám, de tudok.- váltott át magyarra.
Nagyon erős akcentusa volt. Erősen szuggerált, mire leesett neki a tantusz.
- Karola?- kérdezi félénken.
- Igen.- bólogatok.
Ő kiugrik a kocsiból és nevetve a nyakamba borul.
- Sokat változtál!- csodálkozott.
- Te is!- mondtam.
- Mindketten felnőttetek.- mondta Iván.- Egyébként azért vagyunk itt, mert pár hónapig itt fogunk dolgozni. Lesz külön szállásunk is, a tengerparttól nem messze és gondoltam, meglepünk titeket.
- De jó!- mondta Mira.
- Hú, de meleg van!- Akeila vetkőzni kezdett.
- Nekem is ez volt a reakcióm!- mondta nevetve Iván.
- Nem félős a húgod!- mondtam.
- Szeret emberek közt lenni.- megmosolyogta még Ilayda is.
- Húgi, menjünk! Majd még találkozunk, srácok!- köszönt el Iván.
Akeila visszaszállt a kocsiba, testvére mellé. Gyémánt elhajtott, mi pedig hosszan integettünk utánuk. Volt egy olyan érzésem, hogy Akeila közel fog állni a családunkhoz.
Bevittük Ilayda cuccait a házba, ahol lábdobogásra leszünk figyelmesek. Egy kócos barna hajkorona tűnik fel a lépcsőnél. A mélykék szemek tágra nyílnak.
- Dani-bébi!!!- köszöntötte hangosan Ilayda.
- Mit keresel itt?!- mint az űzött vad, úgy bújt a lépcsősor tetejéhez.
- Fiam, köszöntsd illendően a vendégünket!- szólt rá erélyesen apa.
Dan morogva lejött és kezet rázott Ilaydával.
- Még mindig haragszol?- nézett rá török barátnőnk.- Egyébként hoztam neked valamit!
- Mit?- a bátyám Ilayda szemébe nézett.
- Tá-dám!- húzta elő az egyik kézipoggyászból a szóban forgó csomagot.
Dan mohón kibontja és a dobozban lévő dologtól könnybe lábadt a szeme.
- Mi van benne?- kérdeztük döbbenten.
- Ilayda, nincs harag.- szipogott a bátyám.- Ennél szebb ajándékot még nem kaptam...
- MI AZ??!!- üvölti Mira.
Dan óvatosan kiemel egy anyagdarabot a dobozból.
- Csak nem...?- mindenki nézte az anyagdarabot.
- Fiam, hogy kerül Ilaydához az alsógatyád?- kérdi apa furcsa mosollyal az arcán.
A bátyám arca meghatottból pipacsvörösbe ment át. Ilayda is kissé kínosan érezhette magát, mivel eloldalgott Dan mellől. Vörös hajkoronájához nagyon illett mostani egészséges arcszíne.
Tudjátok, hogy beígértem egy új szereplőt. Összesen három munkát kaptam, mindhárom tetszett, de úgy gondoltam, összegyúrom őket. Így kapjuk meg őt! Ezt a részt a három pályázónak, Szilvia Csintalannak, Színes Emberkének (?) (nem értem a neved) és Huszár Viviennek ajánlom! Nélkületek nem született volna meg ez a karakter! Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Török barátnőm elvileg ma érkezik. Energiabombaként trappoltam le a lépcsőn, szombat hajnalban. Én fitten és fürgén, apám álmosan és nyúzottan, így vártuk Mirát. Mindenképp ki akartunk menni Mirával Ilayda elé a reptérre. Mira is lejött, így együtt tudtunk reggelizni. Mira, szeretett termoszába 1 liter kávét öntött.
- Minek ennyi kávé?- kérdeztem egy falattal a számban.
- Én nem vagyok olyan, mint te. Nekem szombaton 10-ig ágyban a helyem!- mondta nevetve.
- Lányok, siessünk!- mondta apa is félkómásan.
Amikor apa felhajtotta a gőzölgő feketekávéját, egyből több élet költözött belé. Mikor elpusztítottuk az ételt, mindannyian a fekete Audihoz rohantunk. Máris késésben vagyunk! Gyorsan bepattantunk a kocsiba, apa pedig kövér gázzal száguldott. Én kétségbeesetten az övembe kapaszkodtam.
- Apa, azért ennyire nem sietünk!- mondta Mira is.
Ha apa siet, mindig halálfélelmem van. Hogy miért? Éppen lekanyarodtunk az egyik kereszteződésnél. Konkrétan leszorítottunk az útról egy buszt! És még az öregasszonynak is vissza kellett ugrania a járdára, nehogy elgázoljuk szerencsétlent. De minek ugrál le a járdáról? Á, sose fogom megérteni. Miközben több végtaggal kapaszkodtunk, mint ami alapvetően a rendelkezésünkre állt, lefékezett az autó. Majdnem lefejeltem az előttem lévő anyósülést.
- Megjöttünk!- mondta apa elégedetten.
- Hála Istennek!- sóhajtottunk fel egyszerre szeretett nővérkémmel.
- Rekordidő alatt ideértünk, szóval király vagyok!- mondta apa.
- Ez a kivételes önbizalom...- forgatta Mira a szemeit.
- Ezt úgy mondod, mintha nem örököltél volna belőle!- szólok közbe.
- Miről beszélsz? Én végtelenül szerény vagyok!- mondta Mira "sértődötten".
- Ez irónia volt?- kérdezte apa is.
Kirobbant belőlünk a nevetés. Mindig így szoktuk szívatni egymást. Múltkor engem szapultak a zsíros csípőm miatt. Nevetgélve kiszálltunk a kocsiból és bementünk a hatalmas épületbe. Ennek a kupolás építménynek üveg volt a teteje, így beszűrődött rajta a már nyárias fény. A padló csempézett, a falak fehérek. Emberek mindenhol. Mindenféle nemzetségű férfi, nő és gyerek. Itt, a repülőtéren annyi kultúra találkozik egymással, mégis az emberek nem élnek e nagyszerű lehetőséggel. Csak a másik bőrszínét, akcentusát, esetleg ruháit veszik figyelembe. De attól, hogy az ember röhejes tájszólással beszél és furán öltözködik, attól még lehet értékes. A másik véglet pedig, ha az ember kifogástalanul beszél, talpig márkás ruhákban jár és kő gazdag, attól még lehet, hogy a belseje üres.
Átjutottunk az ellenőrző kapukon és a Törökországból érkező járatot kezdtük figyelni. A gép nagy robajjal leszállt. A hatalmas ablakokon keresztül láttuk, ahogy a gépet rendbe szedik a hosszú út után. Az utasok özönlöttek az épületbe. Egy vörös villám azonban keresztül cikázott a tömegen. Egyenesen Mira nyakában landolt.
- Ilayda, meg ne fojts!- mondta elhaló hangon.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok! Gondoltam, hogy a két lány kékesfekete és zöld hajjal csak Mira és Carly lehet!- mondta Ilayda az anyanyelvén.
- Rólam se feledkezz meg!- mondta apa szintén törökül.
- Mr. Rin, maga semmit nem változott! Pedig jó sok éve találkoztunk! Maga nem öregszik?- támadta le apámat a török barátnőnk.
- Öregszem. Az én öregedésemet látom rajtatok.- mondta apa kedvesen mosolyogva, miután megölelte Ilaydát.- Csinos lettél. Fogadok, egymást tapossák az udvarlóid.
- Apa nem engedett senkit a közelembe...- mondta elszontyolodva.- De azt mondták, ha itt tetszik a környezet, akkor itt is maradhatok végleg!- ismét felragyogott a szeme.
- És meddig maradsz?- kérdezte Mira.
- A nyarat biztosan itt töltöm.- mondta fülig érő szájjal.
- Mutasd meg a nyelvtudásod!- ezt nem törökül, hanem az én nyelvemen mondtam.
Eddig törökül beszélgettünk, de most mindenki észbe kapott.
- Majd elfelejtettem, hogy itt nem törökül beszélnek!- mondta Ilayda erős akcentussal.
- Néha mi is megfeledkezünk róla.- vont vállat Mira.- Semmi gond. Mi értjük!
Mindannyian felnevettünk. Ilayda mókásan harci pózba állt és a kezén pihenő hajgumival összekötötte hullámos, vörös haját.
- Kihívás elfogadva!- mondta viccesen összehúzott szemekkel.
- Mr. Rin, nagyon jó erőben van! Én alig tudtam levonszolni a futószalagról a bőröndjeimet.- mosolygott török barátnőnk apára.
- Ugyan, semmiség!- mondta apa halvány mosollyal.
- Brrr... Ti nem fáztok egy szál pólóban?- kérdi Ilayda és felkapja a farmerkabátját.
- Nem. Neked is csak hozzá kell szoknod a klímához.- mondtam mosolyogva.
- Otthon sokkal melegebb van. Amikor eljöttem, 50 fok volt. Itt meg csak 28 fok körül lehet.
Melegvérű csajszi, az biztos! Mondjuk forr is rendesen a vére, kíváncsi vagyok, mikor hozza szóba az itteni srácokat. Ha nem ma, holnap biztosan beszámolót kell tartani neki a helyi felhozatalból.
Vidáman fecsegve közelítettük meg a kocsinkat. Ilayda eltátotta a száját.
- Ti ilyennel rúgatjátok az aszfaltot?- a szlenget tanulja éppen.- Egy éjfekete Audi A6! Milyen motorja van?- fordult apához csillogó szemmel.
- Téged úgysem érdekel...- legyintett apa.
- Várjon, kitalálom! Csak bőgesse fel a motort!
- Hát jól van...- apa nagyot nézett, de végül felbőgette a motort.
Ilayda csukott szemmel hallgatta a kocsi dorombolását.
- 1,9 literes 4 hengeres motor! A motort pedig TDI turbódízel hajtja...- mondta Ilayda.- De az ékszíj csúszik, nem ártana elvinni egy szervizbe.
Szavakkal nem lehet leírni, milyen arcot vágtunk. Ez a csaj tud valamit! Amikor Ilayda eléggé körbenézte a kocsit, beültünk az autóba. Ilayda végig apával csacsogott a belsőégésű motorokról. Amikor a ház elé értünk, török barátnőnk szabályosan kibukfencezett a kocsiból. Gyorsan leporolta magát és körülnézett.
- Milyen szép környék!- mondta angyalian mosolyogva.- Hol van Dani-bébi?
- Nyugi, Víztündér, bent van a házban.- böktem mosolyogva a ház felé.
- Carly-cica, én tisztára nyugodt vagyok!- mondta poénkodva és átölelte a vállam.
- Mi folyik itt?- nézett ránk gyanúsan apa.
- Apa, Ilayda mindannyiunknak becenevet adott.- mondta Mira a csomagtartóból.
- Pontosan, Mira-maci!- mondta nevetve a vörös.
Ebben a pillanatban egy ezüst Lamborghini áll a fekete Audi mögé. Nem hiszem el...! Ez Gyémánt!
- Iván...?- Mira odament a kocsihoz.
Mi is követtük nővérkém példáját. A tető nélküli autóban látszólag nem ült senki. Mira behajolt és sikított. Hogy miért? Iván megviccelt minket, ugyanis Mirát a derekánál fogva berántotta az autóba.
- Ennyire ijesztő vagyok?- szólalt meg nevetve Iván és kibújt a kocsiülés alól.
- Ih-Ih-ghe-ghen.- mondta röhögve Mira, akinek a lába kint maradt, viszont bent feküdt a kocsiban.
- Ő ki?- mutatott Ilayda Ivánra.
- Ő az egyik barátunk Oroszországból. Ilayda ő itt Iván, Iván, ő itt Ilayda Törökországból!- mutatta be egymásnak őket Mira.
Mondjuk elég vicces volt, mert Mira csak mutogatott a kocsiból, lábbal felfelé. A két barátunk kezet fogott egymással.
- Hé, ki van még a kocsiban?- kérdeztem, mert mintha valaki mozgolódott volna a hátsóülésen.
- Ő a húgom...- Iván szavába belevágtak, mégpedig Mira.
- Akeila! Hé, csajszi, ébredj!- keltegette oroszul a nővérem a lányt.
Akeila.... Hmm... Tényleg, most már emlékszem! Olyan kis cuki copfos volt! Úristen, már ő is 17 éves! Egy évvel idősebb nálam. Odagyűltünk a kocsi hátuljához, ahol a lány már ébredezett. Nagyon be volt öltözve. Valószínűleg azért aludt el. Ő tényleg Akeila? Alig ismertem meg!
- Jézusom, Mira! Megijesztettél!- mosolyodott el Akeila.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdezte és megölelte orosz barátnőjét.
- Bátyuskám nem mesélte?- kérdi oroszul.
- Mit mond?- kérdezi Ilayda.
- Nem tudsz magyarul?- kérdem tőle az anyanyelvén.
- Nem olyan magas szinten, mint a bátyám, de tudok.- váltott át magyarra.
Nagyon erős akcentusa volt. Erősen szuggerált, mire leesett neki a tantusz.
- Karola?- kérdezi félénken.
- Igen.- bólogatok.
Ő kiugrik a kocsiból és nevetve a nyakamba borul.
- Sokat változtál!- csodálkozott.
- Te is!- mondtam.
- Mindketten felnőttetek.- mondta Iván.- Egyébként azért vagyunk itt, mert pár hónapig itt fogunk dolgozni. Lesz külön szállásunk is, a tengerparttól nem messze és gondoltam, meglepünk titeket.
- De jó!- mondta Mira.
- Hú, de meleg van!- Akeila vetkőzni kezdett.
- Nekem is ez volt a reakcióm!- mondta nevetve Iván.
- Nem félős a húgod!- mondtam.
- Szeret emberek közt lenni.- megmosolyogta még Ilayda is.
- Húgi, menjünk! Majd még találkozunk, srácok!- köszönt el Iván.
Akeila visszaszállt a kocsiba, testvére mellé. Gyémánt elhajtott, mi pedig hosszan integettünk utánuk. Volt egy olyan érzésem, hogy Akeila közel fog állni a családunkhoz.
Bevittük Ilayda cuccait a házba, ahol lábdobogásra leszünk figyelmesek. Egy kócos barna hajkorona tűnik fel a lépcsőnél. A mélykék szemek tágra nyílnak.
- Dani-bébi!!!- köszöntötte hangosan Ilayda.
- Mit keresel itt?!- mint az űzött vad, úgy bújt a lépcsősor tetejéhez.
- Fiam, köszöntsd illendően a vendégünket!- szólt rá erélyesen apa.
Dan morogva lejött és kezet rázott Ilaydával.
- Még mindig haragszol?- nézett rá török barátnőnk.- Egyébként hoztam neked valamit!
- Mit?- a bátyám Ilayda szemébe nézett.
- Tá-dám!- húzta elő az egyik kézipoggyászból a szóban forgó csomagot.
Dan mohón kibontja és a dobozban lévő dologtól könnybe lábadt a szeme.
- Mi van benne?- kérdeztük döbbenten.
- Ilayda, nincs harag.- szipogott a bátyám.- Ennél szebb ajándékot még nem kaptam...
- MI AZ??!!- üvölti Mira.
Dan óvatosan kiemel egy anyagdarabot a dobozból.
- Csak nem...?- mindenki nézte az anyagdarabot.
- Fiam, hogy kerül Ilaydához az alsógatyád?- kérdi apa furcsa mosollyal az arcán.
A bátyám arca meghatottból pipacsvörösbe ment át. Ilayda is kissé kínosan érezhette magát, mivel eloldalgott Dan mellől. Vörös hajkoronájához nagyon illett mostani egészséges arcszíne.
2014. november 27., csütörtök
43. fejezet: Vörös és Zöld
Írói megjegyzés
Mielőtt belekezdenék ebbe a részbe, mondok egy-két dolgot.
1. Aki nemrég talált rá a blogomra, annak ajánlom egy másik blogomat is, ami a Sötét Testőr címet viseli. Ha rákattintotok a nevére, megjelenik az a blogom is.
2. Mivel ihlethiányban szenvedek szereplők terén, ezért játékot szervezek. A Facebook oldalamon részletesen leírom majd a játék menetét és a díjat. Facebook oldalamért kattints ide
Egyenlőre ennyit szerettem volna. Ha szeretnétek ilyen játékot, írjatok megjegyzést, esetleg zaklassatok Facebookon, de Twitterem és Ask.fm-em nincs, ne is próbálkozzatok. De ha van rá igény, csinálok azt is.
3. Az elkövetkező rajzokat nem én készítettem, de borzalmasan tetszenek.
Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Szerencsétlenül dadogtam, amit akár szerelmi vallomásként is lehetett volna értelmezni.
- Mert... miért...- egyszerűen nem tudtam, hol kezdjem.
Annyi mindent akartam belesűríteni a mondatba. Miért tűntél el? Ki az a lány? Ilyeneket akartam kérdezni. Ő metsző tekintettel figyelte minden levegővételemet.
- Mi történt veled?- néztem a szürke szemeibe.
Meghökkent a kérdésemtől. A száját mérgesen összeszorította. De aztán pár perc múlva ellágyult. Fáradtan leereszkedtek a vállai. Az arca elgyötörtségről árulkodott. Még sosem láttam ilyennek. A szívem szakadt meg, hogy így kellett látnom.
- Csak a múltat akartam visszahozni.- mondta hanyagul, zsebre vágott kézzel.
- Fogadd meg a tanácsomat...- mondtam, mire kérdően rám nézett.- Ha a múltban élsz, azzal csak magadnak ártasz.
- Kösz.- mondta savanyúan.
- Ki az a lány? Debby?- kérdeztem poénkodva, mire komoran maga elé bámult.
Leesett. Debora? És Castiel?
- Sajnálom.- erőltettem vissza a komoly arcomat.- Mi történt?
- Hosszú.
- Nekem van időm.- kínáltam fel neki a lehetőséget.- Gyere el hozzánk.
- Rendben.- mondta semleges arccal.
Így hát folytattuk az utunkat. Némán ballagtunk egymás mellett. A csend mintha a környezetünkre is kiterjedt volna. A nap mégis sütött. Csukott szemmel a napocska felé fordultam. Imádom, ahogy lágyan cirógatja a bőrömet.
Lassan hazaértünk és kinyitottam az ajtót. A vörös, mint akinek semmi életkedve nincsen, úgy vánszorgott be az ajtón. Castiel lehuppant az egyik fotelbe, én pedig vele szembe. Egy ideig vizsgáltam az arcát.
- Mesélj!- mondtam.
- Ennyire kíváncsi vagy a sztorimra?- megeresztett egy nevetésszerűséget.
- Még szép.- hajoltam közelebb.- Halljuk az esti mesét!
- Egyszer volt, hol nem volt...- kezdte a mesét.- Ez nekem nem megy! Volt egyszer egy csaj és egy csávó.
- Te meg Debby.- helyesbítettem.
- Ja.- mondta.- Engem és Debet a haverjaink hoztak össze, mondván: "Úgysem fog hosszú ideig tartani, legalább szórakoznak egy jót."
- Chh... Jó kis barátok.- szúrtam közbe megvetően.
- Debet éppen akkor dobták, így jó voltam "pótléknak" meg "lelki támasznak". Egyre komolyabbra fordult a dolog, legalábbis én így láttam. Azt hittem, megtaláltam azt, ami hiányzott. Alapítottunk egy bandát, baromi jók voltunk. Megkeresett minket egy ügynök.- hosszan kifújta a levegőt.- Deb azt mondta, csak őt akarja elvinni.
- És te hittél neki.- mutattam rá a lényegre.
- Beletörődtem. Nem szakítottunk. De egyszer be kellett mennem a "szőke herceghez"...- gúnyosan ejtette ki, gondolom, Natanielre gondolt.- És mit látok? Azt, hogy sarokba szorította a csajomat. Elvertem, mint egy kutyát és még magyarázkodni próbált. Igazából, azóta vagyunk rosszban. Deb elment...
- Te egy baromállat vagy, tudsz róla?- nevettem.
- Mi olyan kib*szott vicces?!- szorult ökölbe a keze.
- Téged úgy megvezettek, hogy azt már tanítani kéne.- mondtam.
- Nem igaz!- olyan volt, mint egy kisgyerek.
- Gondolkodj. Mi is volt pontosan...?
- Honnan tudnád, nem láttál semmit!- mondta mérgesen.
- Ismerem Debby-t, lehet, hogy jobban, mint te!
- Azt kötve hiszem.
- Pedig így van.- húztam össze a szemeimet.
Ő csak felállt és kiviharzott. Akár így gondolja, akár nem, ez van. Dühös trappolás és ajtócsapódás hallatszott. Makacs, mint az öszvér. De ezt kedvelem benne. Most viszont bosszantó ez a tulajdonsága. Lehet, hogy elhinné, ha bebizonyítanám neki... vagy ha esetleg maga Debby mesélné el. De valószínűbb az első variáció. Az agyam gyorsan kattogott. Szegény ajtót úgy becsapta, hogy nem csukódik be rendesen. Az ajtó reccsenéssel jelezte, hogy lassan megadja magát. Nyikorgás hallatszik, mikor Dan lép be rajta. Furcsállva pillant hol rám, hol az ajtóra. Én csak nyugodtan kortyolgatom a vizem.
- Ez Castiel volt?- kérdezte végül.
- Ismersz még valakit festett, tűzvörös hajjal?- kérdeztem kuncogva.
- Igazad van.- bólogatott.- Ilayda mikor jön?
- Elvileg jövő héten. Miért?- fordulok érdeklődve bátyám felé.
- Hogy tudjam, mikor kell eltorlaszolni a szobámat.
- Ezt a múltkori miatt mondod?- kérdeztem mosolyogva.
Az ő feje viszont lángba borult. Nem tudom, hogy a dühtől-e vagy azért, mert zavarban van.
- Ez nem vicces!- mondta.
- Ne duzzogj, Dani-bébi!- váltottam vékonyabb hangra.
- Carly!
- Az csak egy gatya volt.
- A boxerem és ellopta.
- Az "ellopta" túlzás. Te adtad a kezébe.- mutattam rá az igazságra.
Az ő feje majdnem felgyulladt. Aztán egy furcsa kifejezés kúszott fel az arcára. Egy pillanatra leblokkoltam. Ezt ő ki is használta, mivel megtámadott. Méghozzá csiki támadással. Elkapott és én nem szabadulhattam.
- Ne...he...he!- mondtam nevetve és elhaló hangon.
A könnyem csordogált. Nem tudok kiszabadulni és Dan csak csikiz.
- Kicsi a rakás...!- halljuk az ajtó felől.
Mira nagy lendülettel fut felénk és telibe trafál minket. Mindannyian a sima padlóra esünk, majd nagy nevetésben törünk ki. Egy nagy csapat hülye. Egy negyedóra biztos kellett, mire összeszedtük magunkat.
Mikor felálltunk, Mira a kezembe nyomott egy újságot. A suliújság legújabb számát.
- Ez mi?- kérdeztem.
- Lapozz a 6-os oldalra.- mondta vigyorogva.
Megtettem, amit kért. Elállt a lélegzetem.
- De hiszen... Ezek...- hüledeztem.
- Bizony!
- "Az év rajzosa!"- olvastam a szalagcímet.
A művészeti rovatban én voltam feltüntetve az év rajzosaként. Kerek szemekkel kezdtem olvasni a sorokat.
"Az év rajzosa!
Idén egy új tehetséget vetett ide az élet. Caroline Rin gyönyörű, okos és kiderült, hogy tehetséges is! A ceruza és a papír életre kel a keze alatt. Íme pár rajz, amiről még iskolánk művésze, történetesen a rajztanár is pozitívan nyilatkozott. A képek alatt a rajztanár értékelései láthatóak.
Ez az arckép tükröz mindent, amit egy emberi arcnak tükröznie kell.
Ha nem tudnám, hogy földre szállt angyalok nincsenek, elhinném, hogy ez a nő a valóságban is létezik.
A kaszás egyszerű és nagyszerű alakja. Mindent megragadott, amit ez a karakter nyújthat.
Egyöntetű igen válasz született, amikor Carly neve merült fel. További sok sikert a rajzokhoz, mert tehetséges vagy, használd ki!"
Mosolyogva olvastam ezeket. Szinte el is felejtettem minden rosszat. De csak szinte...
Mielőtt belekezdenék ebbe a részbe, mondok egy-két dolgot.
1. Aki nemrég talált rá a blogomra, annak ajánlom egy másik blogomat is, ami a Sötét Testőr címet viseli. Ha rákattintotok a nevére, megjelenik az a blogom is.
2. Mivel ihlethiányban szenvedek szereplők terén, ezért játékot szervezek. A Facebook oldalamon részletesen leírom majd a játék menetét és a díjat. Facebook oldalamért kattints ide
Egyenlőre ennyit szerettem volna. Ha szeretnétek ilyen játékot, írjatok megjegyzést, esetleg zaklassatok Facebookon, de Twitterem és Ask.fm-em nincs, ne is próbálkozzatok. De ha van rá igény, csinálok azt is.
3. Az elkövetkező rajzokat nem én készítettem, de borzalmasan tetszenek.
Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Szerencsétlenül dadogtam, amit akár szerelmi vallomásként is lehetett volna értelmezni.
- Mert... miért...- egyszerűen nem tudtam, hol kezdjem.
Annyi mindent akartam belesűríteni a mondatba. Miért tűntél el? Ki az a lány? Ilyeneket akartam kérdezni. Ő metsző tekintettel figyelte minden levegővételemet.
- Mi történt veled?- néztem a szürke szemeibe.
Meghökkent a kérdésemtől. A száját mérgesen összeszorította. De aztán pár perc múlva ellágyult. Fáradtan leereszkedtek a vállai. Az arca elgyötörtségről árulkodott. Még sosem láttam ilyennek. A szívem szakadt meg, hogy így kellett látnom.
- Csak a múltat akartam visszahozni.- mondta hanyagul, zsebre vágott kézzel.
- Fogadd meg a tanácsomat...- mondtam, mire kérdően rám nézett.- Ha a múltban élsz, azzal csak magadnak ártasz.
- Kösz.- mondta savanyúan.
- Ki az a lány? Debby?- kérdeztem poénkodva, mire komoran maga elé bámult.
Leesett. Debora? És Castiel?
- Sajnálom.- erőltettem vissza a komoly arcomat.- Mi történt?
- Hosszú.
- Nekem van időm.- kínáltam fel neki a lehetőséget.- Gyere el hozzánk.
- Rendben.- mondta semleges arccal.
Így hát folytattuk az utunkat. Némán ballagtunk egymás mellett. A csend mintha a környezetünkre is kiterjedt volna. A nap mégis sütött. Csukott szemmel a napocska felé fordultam. Imádom, ahogy lágyan cirógatja a bőrömet.
Lassan hazaértünk és kinyitottam az ajtót. A vörös, mint akinek semmi életkedve nincsen, úgy vánszorgott be az ajtón. Castiel lehuppant az egyik fotelbe, én pedig vele szembe. Egy ideig vizsgáltam az arcát.
- Mesélj!- mondtam.
- Ennyire kíváncsi vagy a sztorimra?- megeresztett egy nevetésszerűséget.
- Még szép.- hajoltam közelebb.- Halljuk az esti mesét!
- Egyszer volt, hol nem volt...- kezdte a mesét.- Ez nekem nem megy! Volt egyszer egy csaj és egy csávó.
- Te meg Debby.- helyesbítettem.
- Ja.- mondta.- Engem és Debet a haverjaink hoztak össze, mondván: "Úgysem fog hosszú ideig tartani, legalább szórakoznak egy jót."
- Chh... Jó kis barátok.- szúrtam közbe megvetően.
- Debet éppen akkor dobták, így jó voltam "pótléknak" meg "lelki támasznak". Egyre komolyabbra fordult a dolog, legalábbis én így láttam. Azt hittem, megtaláltam azt, ami hiányzott. Alapítottunk egy bandát, baromi jók voltunk. Megkeresett minket egy ügynök.- hosszan kifújta a levegőt.- Deb azt mondta, csak őt akarja elvinni.
- És te hittél neki.- mutattam rá a lényegre.
- Beletörődtem. Nem szakítottunk. De egyszer be kellett mennem a "szőke herceghez"...- gúnyosan ejtette ki, gondolom, Natanielre gondolt.- És mit látok? Azt, hogy sarokba szorította a csajomat. Elvertem, mint egy kutyát és még magyarázkodni próbált. Igazából, azóta vagyunk rosszban. Deb elment...
- Te egy baromállat vagy, tudsz róla?- nevettem.
- Mi olyan kib*szott vicces?!- szorult ökölbe a keze.
- Téged úgy megvezettek, hogy azt már tanítani kéne.- mondtam.
- Nem igaz!- olyan volt, mint egy kisgyerek.
- Gondolkodj. Mi is volt pontosan...?
- Honnan tudnád, nem láttál semmit!- mondta mérgesen.
- Ismerem Debby-t, lehet, hogy jobban, mint te!
- Azt kötve hiszem.
- Pedig így van.- húztam össze a szemeimet.
Ő csak felállt és kiviharzott. Akár így gondolja, akár nem, ez van. Dühös trappolás és ajtócsapódás hallatszott. Makacs, mint az öszvér. De ezt kedvelem benne. Most viszont bosszantó ez a tulajdonsága. Lehet, hogy elhinné, ha bebizonyítanám neki... vagy ha esetleg maga Debby mesélné el. De valószínűbb az első variáció. Az agyam gyorsan kattogott. Szegény ajtót úgy becsapta, hogy nem csukódik be rendesen. Az ajtó reccsenéssel jelezte, hogy lassan megadja magát. Nyikorgás hallatszik, mikor Dan lép be rajta. Furcsállva pillant hol rám, hol az ajtóra. Én csak nyugodtan kortyolgatom a vizem.
- Ez Castiel volt?- kérdezte végül.
- Ismersz még valakit festett, tűzvörös hajjal?- kérdeztem kuncogva.
- Igazad van.- bólogatott.- Ilayda mikor jön?
- Elvileg jövő héten. Miért?- fordulok érdeklődve bátyám felé.
- Hogy tudjam, mikor kell eltorlaszolni a szobámat.
- Ezt a múltkori miatt mondod?- kérdeztem mosolyogva.
Az ő feje viszont lángba borult. Nem tudom, hogy a dühtől-e vagy azért, mert zavarban van.
- Ez nem vicces!- mondta.
- Ne duzzogj, Dani-bébi!- váltottam vékonyabb hangra.
- Carly!
- Az csak egy gatya volt.
- A boxerem és ellopta.
- Az "ellopta" túlzás. Te adtad a kezébe.- mutattam rá az igazságra.
Az ő feje majdnem felgyulladt. Aztán egy furcsa kifejezés kúszott fel az arcára. Egy pillanatra leblokkoltam. Ezt ő ki is használta, mivel megtámadott. Méghozzá csiki támadással. Elkapott és én nem szabadulhattam.
- Ne...he...he!- mondtam nevetve és elhaló hangon.
A könnyem csordogált. Nem tudok kiszabadulni és Dan csak csikiz.
- Kicsi a rakás...!- halljuk az ajtó felől.
Mira nagy lendülettel fut felénk és telibe trafál minket. Mindannyian a sima padlóra esünk, majd nagy nevetésben törünk ki. Egy nagy csapat hülye. Egy negyedóra biztos kellett, mire összeszedtük magunkat.
Mikor felálltunk, Mira a kezembe nyomott egy újságot. A suliújság legújabb számát.
- Ez mi?- kérdeztem.
- Lapozz a 6-os oldalra.- mondta vigyorogva.
Megtettem, amit kért. Elállt a lélegzetem.
- De hiszen... Ezek...- hüledeztem.
- Bizony!
- "Az év rajzosa!"- olvastam a szalagcímet.
A művészeti rovatban én voltam feltüntetve az év rajzosaként. Kerek szemekkel kezdtem olvasni a sorokat.
"Az év rajzosa!
Idén egy új tehetséget vetett ide az élet. Caroline Rin gyönyörű, okos és kiderült, hogy tehetséges is! A ceruza és a papír életre kel a keze alatt. Íme pár rajz, amiről még iskolánk művésze, történetesen a rajztanár is pozitívan nyilatkozott. A képek alatt a rajztanár értékelései láthatóak.
Egyöntetű igen válasz született, amikor Carly neve merült fel. További sok sikert a rajzokhoz, mert tehetséges vagy, használd ki!"
Mosolyogva olvastam ezeket. Szinte el is felejtettem minden rosszat. De csak szinte...
2014. november 18., kedd
42. fejezet: Lelkizés a javából
A május is eltelik események nélkül. Török barátnőm utazása a hónap végére csúszott. A suliban minden olajozottan megy. Gyanús ez a légkör. Minden olyan nyugodt... A vihar előtti csend jut róla eszembe. Ahogy a tesóimmal nevetgéltünk infón, a képernyőm elsötétült.
- Mi a...?- ütögettem a gépemet, de semmi.
- Mi az, Carly?- kérdezte Dan.
- A gépem...- mutattam a képernyőre.
A padsorokban nevetés moraja hallatszott. Szépen sorban mindenki dőlt a nevetéstől. Mira zavartan nézte a képernyőjét.
- Öhm... Carly...- mondta Mira, mire odafordítottam a tekintetem a monitorok irányába.
A monitorokon egy kép volt rólam. Természetesen szerkesztett, de alig lehet észrevenni. Ezen a képen éppen túrom az orromat. Gusztustalan! Kinek jut eszébe ilyenekkel viccelni? Egy név jutott először az eszembe: Jeremy, Debora öccse. Ő is infó szakos, ért az ilyesmikhez. Haragos szemmel néztem körbe a teremben. Ehhez fel kellett állnom, de ezt nem lehetett a jó ötleteim listájára felvenni. Mindenki felém nézett és rajtam nevettek. Gyorsan visszaültem, de így is eljutott hozzám a kacagások zaja. Tehetetlennek éreztem magam. Nem gyakran érzek ilyet, de ha igen, akkor baj van. De még szerencse, hogy csak az infósok látták! Ahogy ez megfordult az agyamban, csipogott a telefonom. Üzenet jött. Ahogy a teremben mindenkinek. Még a tanárnak is! Gyorsan megnyitottam, amiben mindössze egy kép volt. Méghozzá ez a szerkesztett kép. Pár pillanatig bámultam a mobilomat. Pontosan addig, amíg újabb SMS-em nem jött. Iris küldte, amin meglepődtem.
"Carly, ez gusztustalan!"
Ezek szerint az egész sulinak elküldték. Remek!
"Átverés az egész! Szünetben beszélünk!"
Ezt küldtem vissza. Csak kapjam a kezem közé azt, aki ezt tette!
Lapulva mentem ki a csengőszóra, még így is kaptam pár bekiabálást. Ilyeneket, például: Legalább finom volt? vagy Hé, fikakirálynő! Már-már könnyezve hatoltam át a folyosón, meg sem állva a mosdóig. Kész, betelt a cérna, elszakadt a pohár! Ahogy bezárkóztam az egyik fülkébe, a könnyeim elszabadultak. Igazából nem is tudtam, miért sírok. Talán emiatt a csíny miatt? Vagy a több szívatás miatt összesen? Csak egyet tudok: baromi jólesett most bőgni. Nem vagyok büszke magamra, de néha ilyen is kell. Vagy nem? Az egész testem rázkódott a csendes sírástól. Fogadni mertem volna, hogy a zöld hajam csapzott, a szemeim vörösek. Vagyis leegyszerűsítve: úgy nézek ki, mint a mosott szar. Viszont egy magassarkú kopogása zavarta meg az én csendes szenvedésemet. A könnyeim most már békésen folytak, semmilyen hangot nem adtam ki.
- Ezt a képet kinyomtatom és bekereteztetem!- mondta kacagva egy hang.
Amber az, megismerem a hangjáról. Füleltem, hátha kapok egy icipici információt. A pincsik vele nevettek. Hallottam ahogy a szőke levágja a hatalmas táskáját a mosdókagyló szélére. Nagy csörömpöléssel keresi a cuccát. Valószínűleg sminkel. Basszus, akkor itt várhatok ítéletnapig! De újra megszólalt a szőke ciklon, természetesen a pincsik helyeslései közepette.
- Végre őt is megalázzák! A zöldikének már nem ártott egy alapos helyrerázás. Most már tudja, hogy ne ugasson bele a nagyok dolgába!- mondta teljes átéléssel.
Akkor ő volt az?! Már azt terveztem, hogy kinyitom az ajtót és félholtra verem. De az ujjaim és az egész testem mozdulatlanná dermedt a következő mondatra.
- Bárcsak tudnám, ki csinálta! Teljes szívemmel gratulálnék neki.- mondta Amber cuppogva.
- Én isteníteném!- mondta visítva Li.
Gúnyosan megforgattam a vöröslő szemeimet. Kiképzett majom, ez jutott eszembe.
- Azért ne ess túlzásokba.- csitította Charlotte, akit sosem tudtam hova rakni.
Ő nem volt igazán pincsi. Neki meg volt még a saját akarata, gondolatai. Tisztelem ezért, tényleg.
Még mázli, hogy utolsó óra után voltunk. Legalább 20 perc volt, mire rendbe szedték magukat. Nagy ajtócsattogás közepette kivonultak. Csendesen kijöttem a fülkéből és a tükörképemre meredtem.
Falfehér arc, puffadt szemek... A hajam a könnyektől nedves arcomra tapadt. Lassan kisimítottam a hajamat az arcomból.
Ekkor sietve jön be vörös barátnőm, Iris.
- Carly... Téged kereslek! Hol...- nem tudta befejezni, mert meglátta az arcomat.
- Tudom, szörnyen festek...- mondtam és küzdöttem a remegő hangom ellen.
- A kép?
- Minden.- válaszoltam rá nézve.
- Szerkesztve van?
- Igen, méghozzá elég jól.- mondtam és nekiálltam megmosni az arcomat.
- Tessék.- adott egy fésűt.
Hálás mosollyal vettem el a felkínált eszközt.
- És most mi lesz?- kérdezte.
- Pár nap és leülepszik az egész. De van egy rossz érzésem, hogy ez még csak a kezdés volt.
- Ki tenne ilyet?
- Nem tudom. De ki fogom deríteni.- mondtam.
Iris imádja Deborát, nem akarom, hogy ellenem forduljon. Magamba kell fojtanom mindent. Iris mindenben segített, jó barátnőhöz híven. Rendbe szedtem magam, amennyire tudtam. Közben gondolkodtam. Nem is biztos, hogy Debby volt. De ha nem ő, akkor ki? Esetleg Charlotte? Nem, ő egyáltalán nem ért a gépekhez, illetve szerkesztésekhez.
- Köszi, Iris!- mondtam, mikor kiléptem a mosdóból barátnőm társaságában.
- Erre jó egy barát!- intett és eltűnt a folyosó egyik kanyarulatában.
Magányosan kullogok haza, amikor egy ismerős hang szólít meg. Először távolról, majd cipődobogás közepette egyre hangosabban.
- Mi van veled?- fordít maga felé Castiel.
Új külsője van. Ez ötlött először a szemembe. Régi ruhák. Ez volt a második gondolatom.
- Semmi. És te? Miért nem voltál suliban?- szegezem neki a kérdést.
Az arcvonásai dühös ráncokba tömörülnek. De mielőtt szóra nyithatná a száját, megszólalok.
- Nőügy?
Az arca döbbent lett. Vicces látvány, ahogy vörös haját fújja szél, egyenesen a szájába. A szemöldöke felszalad a homloka tetejéig.
- ...- mélyen hallgat.
- Szóval igaz.- mondtam sóhajtva.
- Miért sóhajtozol?- néz rám.
- Mert... miért...- nem tudtam megfogalmazni a bennem dúló érzéseket.
- Mi a...?- ütögettem a gépemet, de semmi.
- Mi az, Carly?- kérdezte Dan.
- A gépem...- mutattam a képernyőre.
A padsorokban nevetés moraja hallatszott. Szépen sorban mindenki dőlt a nevetéstől. Mira zavartan nézte a képernyőjét.
- Öhm... Carly...- mondta Mira, mire odafordítottam a tekintetem a monitorok irányába.
A monitorokon egy kép volt rólam. Természetesen szerkesztett, de alig lehet észrevenni. Ezen a képen éppen túrom az orromat. Gusztustalan! Kinek jut eszébe ilyenekkel viccelni? Egy név jutott először az eszembe: Jeremy, Debora öccse. Ő is infó szakos, ért az ilyesmikhez. Haragos szemmel néztem körbe a teremben. Ehhez fel kellett állnom, de ezt nem lehetett a jó ötleteim listájára felvenni. Mindenki felém nézett és rajtam nevettek. Gyorsan visszaültem, de így is eljutott hozzám a kacagások zaja. Tehetetlennek éreztem magam. Nem gyakran érzek ilyet, de ha igen, akkor baj van. De még szerencse, hogy csak az infósok látták! Ahogy ez megfordult az agyamban, csipogott a telefonom. Üzenet jött. Ahogy a teremben mindenkinek. Még a tanárnak is! Gyorsan megnyitottam, amiben mindössze egy kép volt. Méghozzá ez a szerkesztett kép. Pár pillanatig bámultam a mobilomat. Pontosan addig, amíg újabb SMS-em nem jött. Iris küldte, amin meglepődtem.
"Carly, ez gusztustalan!"
Ezek szerint az egész sulinak elküldték. Remek!
"Átverés az egész! Szünetben beszélünk!"
Ezt küldtem vissza. Csak kapjam a kezem közé azt, aki ezt tette!
Lapulva mentem ki a csengőszóra, még így is kaptam pár bekiabálást. Ilyeneket, például: Legalább finom volt? vagy Hé, fikakirálynő! Már-már könnyezve hatoltam át a folyosón, meg sem állva a mosdóig. Kész, betelt a cérna, elszakadt a pohár! Ahogy bezárkóztam az egyik fülkébe, a könnyeim elszabadultak. Igazából nem is tudtam, miért sírok. Talán emiatt a csíny miatt? Vagy a több szívatás miatt összesen? Csak egyet tudok: baromi jólesett most bőgni. Nem vagyok büszke magamra, de néha ilyen is kell. Vagy nem? Az egész testem rázkódott a csendes sírástól. Fogadni mertem volna, hogy a zöld hajam csapzott, a szemeim vörösek. Vagyis leegyszerűsítve: úgy nézek ki, mint a mosott szar. Viszont egy magassarkú kopogása zavarta meg az én csendes szenvedésemet. A könnyeim most már békésen folytak, semmilyen hangot nem adtam ki.
- Ezt a képet kinyomtatom és bekereteztetem!- mondta kacagva egy hang.
Amber az, megismerem a hangjáról. Füleltem, hátha kapok egy icipici információt. A pincsik vele nevettek. Hallottam ahogy a szőke levágja a hatalmas táskáját a mosdókagyló szélére. Nagy csörömpöléssel keresi a cuccát. Valószínűleg sminkel. Basszus, akkor itt várhatok ítéletnapig! De újra megszólalt a szőke ciklon, természetesen a pincsik helyeslései közepette.
- Végre őt is megalázzák! A zöldikének már nem ártott egy alapos helyrerázás. Most már tudja, hogy ne ugasson bele a nagyok dolgába!- mondta teljes átéléssel.
Akkor ő volt az?! Már azt terveztem, hogy kinyitom az ajtót és félholtra verem. De az ujjaim és az egész testem mozdulatlanná dermedt a következő mondatra.
- Bárcsak tudnám, ki csinálta! Teljes szívemmel gratulálnék neki.- mondta Amber cuppogva.
- Én isteníteném!- mondta visítva Li.
Gúnyosan megforgattam a vöröslő szemeimet. Kiképzett majom, ez jutott eszembe.
- Azért ne ess túlzásokba.- csitította Charlotte, akit sosem tudtam hova rakni.
Ő nem volt igazán pincsi. Neki meg volt még a saját akarata, gondolatai. Tisztelem ezért, tényleg.
Még mázli, hogy utolsó óra után voltunk. Legalább 20 perc volt, mire rendbe szedték magukat. Nagy ajtócsattogás közepette kivonultak. Csendesen kijöttem a fülkéből és a tükörképemre meredtem.
Falfehér arc, puffadt szemek... A hajam a könnyektől nedves arcomra tapadt. Lassan kisimítottam a hajamat az arcomból.
Ekkor sietve jön be vörös barátnőm, Iris.
- Carly... Téged kereslek! Hol...- nem tudta befejezni, mert meglátta az arcomat.
- Tudom, szörnyen festek...- mondtam és küzdöttem a remegő hangom ellen.
- A kép?
- Minden.- válaszoltam rá nézve.
- Szerkesztve van?
- Igen, méghozzá elég jól.- mondtam és nekiálltam megmosni az arcomat.
- Tessék.- adott egy fésűt.
Hálás mosollyal vettem el a felkínált eszközt.
- És most mi lesz?- kérdezte.
- Pár nap és leülepszik az egész. De van egy rossz érzésem, hogy ez még csak a kezdés volt.
- Ki tenne ilyet?
- Nem tudom. De ki fogom deríteni.- mondtam.
Iris imádja Deborát, nem akarom, hogy ellenem forduljon. Magamba kell fojtanom mindent. Iris mindenben segített, jó barátnőhöz híven. Rendbe szedtem magam, amennyire tudtam. Közben gondolkodtam. Nem is biztos, hogy Debby volt. De ha nem ő, akkor ki? Esetleg Charlotte? Nem, ő egyáltalán nem ért a gépekhez, illetve szerkesztésekhez.
- Köszi, Iris!- mondtam, mikor kiléptem a mosdóból barátnőm társaságában.
- Erre jó egy barát!- intett és eltűnt a folyosó egyik kanyarulatában.
Magányosan kullogok haza, amikor egy ismerős hang szólít meg. Először távolról, majd cipődobogás közepette egyre hangosabban.
- Mi van veled?- fordít maga felé Castiel.
Új külsője van. Ez ötlött először a szemembe. Régi ruhák. Ez volt a második gondolatom.
- Semmi. És te? Miért nem voltál suliban?- szegezem neki a kérdést.
Az arcvonásai dühös ráncokba tömörülnek. De mielőtt szóra nyithatná a száját, megszólalok.
- Nőügy?
Az arca döbbent lett. Vicces látvány, ahogy vörös haját fújja szél, egyenesen a szájába. A szemöldöke felszalad a homloka tetejéig.
- ...- mélyen hallgat.
- Szóval igaz.- mondtam sóhajtva.
- Miért sóhajtozol?- néz rám.
- Mert... miért...- nem tudtam megfogalmazni a bennem dúló érzéseket.
2014. november 9., vasárnap
41. fejezet: Barátnő
Debora nézett rám, várta a válaszom. Leültem a helyemre, úgy néztem fel rá. A szemei szikrákat szórtak. Vállai idegesen rángtak, mintha bármelyik pillanatban leüthetne. Én sóhajtva gondoltam végig a helyzetet. Ha nem fogadom el, ő lesz az "áldozat", akit én bántottam. Ha elfogadom, úgy fog mozgatni, ahogy neki tetszik, de akkor senki nem fog rám haragudni.
- Rendben, el van felejtve.- mondtam nagylelkűen.
- Kiszámítható vagy Carly...- mondta Debora mosolyogva, mielőtt a helyére ment.
Akkor még nem tudtam, mire érti ezt. A biológiatanár bejött és az élőlények rendszerezéséről kezdett beszélni. A nyakamat tekergettem, mivel elgémberedett. A zsebemben lévő mobilom rezegni kezdett. Mocskosul megijedtem, így szinte ugrottam egyet a székemen.
- Mázlim van, hogy ez az utolsó óra!- sóhajtottam magam elé.
- Baj van, Ms. Rin?- szúrt ki a tanárnő.
- Dehogyis, tanárnő!- mondtam angyalian mosolyogva.
- Akkor mondja el, hogy a bölömbika melyik törzsbe tartozik!
- A bölömbika a gerincesek közé tartozik, azon belül pedig a madarakhoz.- mondtam a padon összekulcsolt ujjakkal, ahogy jó kislányhoz illik.
A zsebemben lévő mobilom közben rezgett, de a tanár nem vette észre. A harmincas éveiben járó nő bólintott egyet, majd folytatta a meséjét. Fellélegeztem, de a telefonom lassan a combtövemhez vándorolt. Köztudott, hogy ott csikis vagyok. Először még nem vettem észre azt a kellemes rezgést, amit kibocsátott, de később már csikissé vált. Elkezdtem volna nevetni, ha nem teszem az öklömet a szám elé. A fogaim belemélyedtek a bőrömbe, így visszatartottam a nevetést. Az ujjaimmal közben próbáltam kinyomni a hívást. Egy pittyegés jelezte, hogy leráztam a telefonálót.
A rezgés megszűnt, így szüntelenül tovább élvezhettem a biológia rejtelmeit. Közben észrevétlenül törölgettem le a visszafojtott nevetés melléktermékét, a könnyeket. Mikor kicsengettek, megnéztem a mobilom. Ismeretlen szám. Elvonultam egy eldugottabb sarokba. Remegő kézzel újratárcsáztam a számot. Tudom, vicces lehet, de félek az ismeretlen emberektől. Főleg, ha telefonon zaklatnak. A csend rám és a mobilomra telepedett. Aztán megkezdte a hívást. Idegölő pillanatok teltek el. Végül egy női hang szólt bele a telefonba.
- Tudtam, hogy visszahívsz, Caroline!- a hideg kirázott a hangtól.
- Ki vagy?- kérdeztem remegő hangon.
- Szerintem tudod te azt. Vagy már nem emlékszel rám?
Kutattam az elmémben. A hang erős és határozott volt. A szám külföldi. Kiérződik a török akcentus, bármennyire próbálja leplezni. A háttérben csörömpölés hallatszik.
- Itt vagy még?- kérdeztem bele a telefonba.
Hallanom kell még egyszer a hangját.
- Szinte hallom, ahogy kattognak a fejedben azok a bizonyos fogaskerekek.- mondta nevetve.
- Víztündér? Te vagy az?- kérdeztem már én is nevetve.
Ez az Ilayda jelentése. Rég nem hallottam már felőle!
- Csakhogy rájöttél, Carol!- mondta.
- Ilayda! Úgy örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság?- kérdeztem már törökül.
- Gyakorlok, mert nemsoká megyek hozzád látogatóba! Lehet, hogy ott is maradok!- mondta visítva.
- Mi? Hogyhogy?
- Papus már megőrjít. A csaja cselédnek néz. Így gondoltam, jó lesz egy kis kiruccanás hozzád!- váltott vissza az én nyelvemre.
- Örömmel várunk!- mondtam.
- Kit vársz?- szóalt meg mögöttem egy hang.
Megfordultam és Lysander nézett velem farkasszemet.
- Ki van ott? Olyan szexi hangja van!- a szexit kihangsúlyozta.
Mivel Lysander is értette, nagyon pirultam.
- Majd még később beszélünk!- mondtam zavartan.
- Csak nem...! Nehogy rosszalkodjatok!- mondta Ilayda elég hangosan.
- Mindig rosszra gondolsz!- mondtam nevetve és megszakítottam a vonalat.
Lysander vigyorgott, mint a tejbe tök. De az arcomról lassan lejjebb vándorolt a tekintete.
- Hahó, Lys!- pofoztam meg gyengéden.- El ne szállj!
- Szexi a hangom, mi?- nevetett.
Ő a fal mellett állt, így két nagy lépéssel ott termettem előtte. A háta a falhoz ért. Kacér mosolyt villantva végigsimítok a felsőtestén. Halkan, mégis érthetően suttogok.
- Nemcsak a hangod.
Nem szívesen váltunk el egymástól, de muszáj volt. Ahogy elhagytam az iskola területét, akadályba ütköztem. Méghozzá egy vörös akadályba.
- A fejedet el ne veszítsd!- vágta hozzám Castiel a rajzos könyvecskémet.
- Belenéztél?- kérdeztem, meg sem hallva az előbbi mondatot.
- Olyannak ismersz?- kérdezte drámaian.
- Igen.- mondtam a tényt.
Ő lebiggyesztette a száját és a szívére tette a kezét.
- Mélyen megbántottál, Caroline.
- A Nagy Castiel érzelmeket mutat? Mármint a gúnyon és az irónián kívül. Ez új.- válaszoltam pimaszul mosolyogva.
- Ne is szokj hozzá.- húzódott mosolyra a szája széle.
Valahogy Ilayda jutott róla eszembe. Ő szokott ilyen vicceket elsütni.
- Minek volt köszönhető ez a pillanatnyi változás?- válaszul csak megvonta a vállát, majd távozni készült.- Köszi, hogy visszaadtad.- mondtam még.
Ő csak pár pillanatra torpant meg, majd szó nélkül elment. Hazaérve elregéltem a családomnak, hogy mi várható.
- Ilayda?- kérdezte apa.- Mármint Törökországból?
- Igen.- bólogattam.
- Bírom a kis csajt.- mondta Dan.
Ő mostanában olyan szótlan. Remélem, hogy rendben van.
Május közepére volt várható Ilayda érkezése. Debora és én "kebelbarátnők" lettünk. Még mindig nem lankadt a gyanúm, hogy valamit tervez. A testvéreimmel nyomozunk a kamerás ügyben. Lys és én pedig újabban folyton egymással vagyunk. Ha nem vele, akkor a tesóimmal és a barátaimmal vagyok. Castiel pedig gyanúsan viselkedik. Aggódom érte. Mi lelte az én bunkó cimborámat?
- Rendben, el van felejtve.- mondtam nagylelkűen.
- Kiszámítható vagy Carly...- mondta Debora mosolyogva, mielőtt a helyére ment.
Akkor még nem tudtam, mire érti ezt. A biológiatanár bejött és az élőlények rendszerezéséről kezdett beszélni. A nyakamat tekergettem, mivel elgémberedett. A zsebemben lévő mobilom rezegni kezdett. Mocskosul megijedtem, így szinte ugrottam egyet a székemen.
- Mázlim van, hogy ez az utolsó óra!- sóhajtottam magam elé.
- Baj van, Ms. Rin?- szúrt ki a tanárnő.
- Dehogyis, tanárnő!- mondtam angyalian mosolyogva.
- Akkor mondja el, hogy a bölömbika melyik törzsbe tartozik!
- A bölömbika a gerincesek közé tartozik, azon belül pedig a madarakhoz.- mondtam a padon összekulcsolt ujjakkal, ahogy jó kislányhoz illik.
A zsebemben lévő mobilom közben rezgett, de a tanár nem vette észre. A harmincas éveiben járó nő bólintott egyet, majd folytatta a meséjét. Fellélegeztem, de a telefonom lassan a combtövemhez vándorolt. Köztudott, hogy ott csikis vagyok. Először még nem vettem észre azt a kellemes rezgést, amit kibocsátott, de később már csikissé vált. Elkezdtem volna nevetni, ha nem teszem az öklömet a szám elé. A fogaim belemélyedtek a bőrömbe, így visszatartottam a nevetést. Az ujjaimmal közben próbáltam kinyomni a hívást. Egy pittyegés jelezte, hogy leráztam a telefonálót.
A rezgés megszűnt, így szüntelenül tovább élvezhettem a biológia rejtelmeit. Közben észrevétlenül törölgettem le a visszafojtott nevetés melléktermékét, a könnyeket. Mikor kicsengettek, megnéztem a mobilom. Ismeretlen szám. Elvonultam egy eldugottabb sarokba. Remegő kézzel újratárcsáztam a számot. Tudom, vicces lehet, de félek az ismeretlen emberektől. Főleg, ha telefonon zaklatnak. A csend rám és a mobilomra telepedett. Aztán megkezdte a hívást. Idegölő pillanatok teltek el. Végül egy női hang szólt bele a telefonba.
- Tudtam, hogy visszahívsz, Caroline!- a hideg kirázott a hangtól.
- Ki vagy?- kérdeztem remegő hangon.
- Szerintem tudod te azt. Vagy már nem emlékszel rám?
Kutattam az elmémben. A hang erős és határozott volt. A szám külföldi. Kiérződik a török akcentus, bármennyire próbálja leplezni. A háttérben csörömpölés hallatszik.
- Itt vagy még?- kérdeztem bele a telefonba.
Hallanom kell még egyszer a hangját.
- Szinte hallom, ahogy kattognak a fejedben azok a bizonyos fogaskerekek.- mondta nevetve.
- Víztündér? Te vagy az?- kérdeztem már én is nevetve.
Ez az Ilayda jelentése. Rég nem hallottam már felőle!
- Csakhogy rájöttél, Carol!- mondta.
- Ilayda! Úgy örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság?- kérdeztem már törökül.
- Gyakorlok, mert nemsoká megyek hozzád látogatóba! Lehet, hogy ott is maradok!- mondta visítva.
- Mi? Hogyhogy?
- Papus már megőrjít. A csaja cselédnek néz. Így gondoltam, jó lesz egy kis kiruccanás hozzád!- váltott vissza az én nyelvemre.
- Örömmel várunk!- mondtam.
- Kit vársz?- szóalt meg mögöttem egy hang.
Megfordultam és Lysander nézett velem farkasszemet.
- Ki van ott? Olyan szexi hangja van!- a szexit kihangsúlyozta.
Mivel Lysander is értette, nagyon pirultam.
- Majd még később beszélünk!- mondtam zavartan.
- Csak nem...! Nehogy rosszalkodjatok!- mondta Ilayda elég hangosan.
- Mindig rosszra gondolsz!- mondtam nevetve és megszakítottam a vonalat.
Lysander vigyorgott, mint a tejbe tök. De az arcomról lassan lejjebb vándorolt a tekintete.
- Hahó, Lys!- pofoztam meg gyengéden.- El ne szállj!
- Szexi a hangom, mi?- nevetett.
Ő a fal mellett állt, így két nagy lépéssel ott termettem előtte. A háta a falhoz ért. Kacér mosolyt villantva végigsimítok a felsőtestén. Halkan, mégis érthetően suttogok.
- Nemcsak a hangod.
Nem szívesen váltunk el egymástól, de muszáj volt. Ahogy elhagytam az iskola területét, akadályba ütköztem. Méghozzá egy vörös akadályba.
- A fejedet el ne veszítsd!- vágta hozzám Castiel a rajzos könyvecskémet.
- Belenéztél?- kérdeztem, meg sem hallva az előbbi mondatot.
- Olyannak ismersz?- kérdezte drámaian.
- Igen.- mondtam a tényt.
Ő lebiggyesztette a száját és a szívére tette a kezét.
- Mélyen megbántottál, Caroline.
- A Nagy Castiel érzelmeket mutat? Mármint a gúnyon és az irónián kívül. Ez új.- válaszoltam pimaszul mosolyogva.
- Ne is szokj hozzá.- húzódott mosolyra a szája széle.
Valahogy Ilayda jutott róla eszembe. Ő szokott ilyen vicceket elsütni.
- Minek volt köszönhető ez a pillanatnyi változás?- válaszul csak megvonta a vállát, majd távozni készült.- Köszi, hogy visszaadtad.- mondtam még.
Ő csak pár pillanatra torpant meg, majd szó nélkül elment. Hazaérve elregéltem a családomnak, hogy mi várható.
- Ilayda?- kérdezte apa.- Mármint Törökországból?
- Igen.- bólogattam.
- Bírom a kis csajt.- mondta Dan.
Ő mostanában olyan szótlan. Remélem, hogy rendben van.
Május közepére volt várható Ilayda érkezése. Debora és én "kebelbarátnők" lettünk. Még mindig nem lankadt a gyanúm, hogy valamit tervez. A testvéreimmel nyomozunk a kamerás ügyben. Lys és én pedig újabban folyton egymással vagyunk. Ha nem vele, akkor a tesóimmal és a barátaimmal vagyok. Castiel pedig gyanúsan viselkedik. Aggódom érte. Mi lelte az én bunkó cimborámat?
2014. október 29., szerda
40. fejezet: Okos enged és mi van a szamárral?
Lysander kijelentésétől a hideg futkosott rajtam. Ezt a kettőt minden nap látnom kell? Inkább fejbe lőném magam! Szerintem a pasim leolvasta az arcomról az érzéseimet. Közelebb húzott magához és adott egy csókot a fejemre.
- Ne is foglalkozz velük!
- Tudom, tudom...- sóhajtottam a mellkasába.
- Órák után találkozunk.- mondta és elengedett.
Biztatóan rám mosolygott és a saját terme felé ment. Ahogy kiért a látóteremből, elővettem a telefonomat. Rácsatlakoztam a központi gép kamerájára. Az igazgatónő és Will ültek a gép előtt, legnagyobb meglepetésemre. Mit keres itt a nyomozó? Próbáltam valami hangot kicsikarni a felvételből, de nem ment. Ennek utána kell járnom! Egyenlőre elraktam a telefonom.
Bizonytalan léptekkel mentem be a termembe, ahol a rettegésem valóra vált. Debora ült peckesen a tanári asztalon, a káosz közepén, mint valami királynő. Az emberek istenítették, mintha a halál torkából jött volna vissza. Vágtam egy fintort és helyet foglaltam. Pofákat vágtam, amitől Iris és Viola kuncogni kezdtek, Kentin meg egyenesen röhögőgörcsöt kapott.
- Talán nem tetszik valami, zöldike?- mondta valaki, miközben a padom elé állt.
Felnéztem a barna hajzuhatag és a csillámtetkók gazdájára. A teremben megfagyott a levegő. Aki utoljára belém kötött, az Amber volt. Félszemmel láttam, hogy kioldalaz a teremből, barátnői takarásában. Felnéztem legújabb riválisomra, Deborára.
- Honnan veszed ezt, Debby?- kérdeztem mézes-mázos hangon.
Egyszer valaki ettől a hangomtól fog cukorbetegséget kapni, az tuti. A víz kivert, miközben ezt mondtam. Úgy látom, Debora is libabőrös lett.
- Ne vágj pofákat!- mondta sértődötten, én pedig a szeme közé vigyorogtam.
Láttam, hogy ennek még nincs vége. Nem fogja annyiban hagyni. Okos lány, bár a külseje mást sugall. De én már akkor átláttam az álcáján. A tanár előtt is bemutatkozott, bár már az egész iskola a visszatérése hírétől zengett. Egész órán engem figyelt, árgus szemekkel. Vigyáznom kell. Nem szabad bizonyítékot a kezébe adnom. Óra végén ismét a padomhoz jött, immár kevésbé peckesen.
- Figyelj, bocs a reggeliért. Csak nem ismerlek és hirtelen elborult az agyam. Szeretném, ha jóban lennénk.- a fogaival úgy vicsorgott, mintha foghúzásra kért volna időpontot.
Gyanakvó arccal néztem rá. Biztos vagyok benne, hogy ez egy csapda. De ha nem fogadom el a békejobbot, rám fogja az egészet. Semmi kedvem a bűnbak szerepében tetszelegni. Viszont ha elfogadom, az orromnál fogva fog vezetni. Ahogy szokás mondani: az arany középút...
- Még átgondolom ezt az ajánlatot.- mosolyogtam rá kedvesen.
Ahogy szedtem össze a cuccomat, győzedelmes vigyorra húzódott a szám. Persze csak akkor, amikor Debby kiviharzott a teremből. Hah! Most had főljön a saját levében.
- Miért válaszoltad ezt?- kérdezte Iris nagy szemekkel.
- Nagyon rosszul esett, amit reggel vágott a fejemhez.- mondtam kitérő válaszként.
- Nem bocsátasz meg neki?
- Még nem. Át kell gondolnom...- sóhajtottam.
Közben kimentünk a folyosóra. Alexy és Armin futott elénk, amit furcsálltam. Ugyanis Armin kezében nem volt PSP.
- Mi az, srácok?- kérdezte Iris.
Alexy a fejével a tömeg felé intett. Lassan kibontakozott Rosa alakja, aki dühösen felénk (pontosabban az ikrek felé) csörtetett. Fehér hajának a vége kék csomókba (?) állt össze. A szép (eredetileg fehér) ruháján pedig egy hatalmas tintapaca éktelenkedett.
- Rosa, mi történt veled?- szóltam ezüstös barátnőmhöz, de ő dühtől elvakulva rontott Arminéknak.
- Rosa!- futott utána Mira is.
Ketten lefogtuk a felbőszült Rosát, aki látszólag meg akarta fojtani a fiúkat egy kanál vízben.
- Mit csináltatok?- néztünk az ikrekre.
- Hát...- vakargatta Armin a fejét.
- Armin tollából kifolyt a tinta.- mondta Alexy tömören.
- A haján is...?- kérdezte Mira, az ikrek bólintottak.
- Rosa, nyugi!- mondtam a szemébe nézve.- Elmegyünk a mosdóba, ott pedig rendbe szedünk!
- Igen, jó lesz!- fogta meg Mira a karját.
Rosa dühösen bólintott, mi pedig elvonszoltuk onnan. Ha a pillantással ölni lehetne, az ikrek már meghaltak volna. A mosdóba slisszoltunk, ahol elkezdtük a munkát.
- Carly, tudsz valamit kezdeni a ruhájával?- kérdezte Mira.
- Igen.- bólintottam.- Akkor te mosd ki a hajából a tintát.
- Megölöm őket...- dörmögte Rosa a nem létező bajsza alatt.
- Nem hal meg senki...- nyugtattuk.
Mira szorgosan mosta a haját, én pedig elővettem a tollamat.
- Mit akarsz azzal?- kérdezte Rosa.
- Nyugi, design-nos lesz!- mondtam és nekikezdtem alkotni.
"Kidíszítettem" a foltot. Mire végeztünk, Rosának tiszta volt a haja és egy egyedi mintájú ruhával is gazdagabb lett. Pont becsengettek, így siettünk órára.
- Köszönöm, lányok!- borult a nyakunkba Rosa.
- Szívesen.
- De attól kinyírom azt a két majmot!- mielőtt megállíthattuk volna, elviharzott.
Jobb lesz figyelmeztetni az ikreket! Mira is ment az órájára, én pedig a sajátomra. Legnagyobb rémületemre Debora állt a padom előtt. A szívinfarktus kerülgetett, ahogy megláttam.
- Nos?- kérdezte, mikor odaértem.- Mi a válaszod?
- Ne is foglalkozz velük!
- Tudom, tudom...- sóhajtottam a mellkasába.
- Órák után találkozunk.- mondta és elengedett.
Biztatóan rám mosolygott és a saját terme felé ment. Ahogy kiért a látóteremből, elővettem a telefonomat. Rácsatlakoztam a központi gép kamerájára. Az igazgatónő és Will ültek a gép előtt, legnagyobb meglepetésemre. Mit keres itt a nyomozó? Próbáltam valami hangot kicsikarni a felvételből, de nem ment. Ennek utána kell járnom! Egyenlőre elraktam a telefonom.
Bizonytalan léptekkel mentem be a termembe, ahol a rettegésem valóra vált. Debora ült peckesen a tanári asztalon, a káosz közepén, mint valami királynő. Az emberek istenítették, mintha a halál torkából jött volna vissza. Vágtam egy fintort és helyet foglaltam. Pofákat vágtam, amitől Iris és Viola kuncogni kezdtek, Kentin meg egyenesen röhögőgörcsöt kapott.
- Talán nem tetszik valami, zöldike?- mondta valaki, miközben a padom elé állt.
Felnéztem a barna hajzuhatag és a csillámtetkók gazdájára. A teremben megfagyott a levegő. Aki utoljára belém kötött, az Amber volt. Félszemmel láttam, hogy kioldalaz a teremből, barátnői takarásában. Felnéztem legújabb riválisomra, Deborára.
- Honnan veszed ezt, Debby?- kérdeztem mézes-mázos hangon.
Egyszer valaki ettől a hangomtól fog cukorbetegséget kapni, az tuti. A víz kivert, miközben ezt mondtam. Úgy látom, Debora is libabőrös lett.
- Ne vágj pofákat!- mondta sértődötten, én pedig a szeme közé vigyorogtam.
Láttam, hogy ennek még nincs vége. Nem fogja annyiban hagyni. Okos lány, bár a külseje mást sugall. De én már akkor átláttam az álcáján. A tanár előtt is bemutatkozott, bár már az egész iskola a visszatérése hírétől zengett. Egész órán engem figyelt, árgus szemekkel. Vigyáznom kell. Nem szabad bizonyítékot a kezébe adnom. Óra végén ismét a padomhoz jött, immár kevésbé peckesen.
- Figyelj, bocs a reggeliért. Csak nem ismerlek és hirtelen elborult az agyam. Szeretném, ha jóban lennénk.- a fogaival úgy vicsorgott, mintha foghúzásra kért volna időpontot.
Gyanakvó arccal néztem rá. Biztos vagyok benne, hogy ez egy csapda. De ha nem fogadom el a békejobbot, rám fogja az egészet. Semmi kedvem a bűnbak szerepében tetszelegni. Viszont ha elfogadom, az orromnál fogva fog vezetni. Ahogy szokás mondani: az arany középút...
- Még átgondolom ezt az ajánlatot.- mosolyogtam rá kedvesen.
Ahogy szedtem össze a cuccomat, győzedelmes vigyorra húzódott a szám. Persze csak akkor, amikor Debby kiviharzott a teremből. Hah! Most had főljön a saját levében.
- Miért válaszoltad ezt?- kérdezte Iris nagy szemekkel.
- Nagyon rosszul esett, amit reggel vágott a fejemhez.- mondtam kitérő válaszként.
- Nem bocsátasz meg neki?
- Még nem. Át kell gondolnom...- sóhajtottam.
Közben kimentünk a folyosóra. Alexy és Armin futott elénk, amit furcsálltam. Ugyanis Armin kezében nem volt PSP.
- Mi az, srácok?- kérdezte Iris.
Alexy a fejével a tömeg felé intett. Lassan kibontakozott Rosa alakja, aki dühösen felénk (pontosabban az ikrek felé) csörtetett. Fehér hajának a vége kék csomókba (?) állt össze. A szép (eredetileg fehér) ruháján pedig egy hatalmas tintapaca éktelenkedett.
- Rosa, mi történt veled?- szóltam ezüstös barátnőmhöz, de ő dühtől elvakulva rontott Arminéknak.
- Rosa!- futott utána Mira is.
Ketten lefogtuk a felbőszült Rosát, aki látszólag meg akarta fojtani a fiúkat egy kanál vízben.
- Mit csináltatok?- néztünk az ikrekre.
- Hát...- vakargatta Armin a fejét.
- Armin tollából kifolyt a tinta.- mondta Alexy tömören.
- A haján is...?- kérdezte Mira, az ikrek bólintottak.
- Rosa, nyugi!- mondtam a szemébe nézve.- Elmegyünk a mosdóba, ott pedig rendbe szedünk!
- Igen, jó lesz!- fogta meg Mira a karját.
Rosa dühösen bólintott, mi pedig elvonszoltuk onnan. Ha a pillantással ölni lehetne, az ikrek már meghaltak volna. A mosdóba slisszoltunk, ahol elkezdtük a munkát.
- Carly, tudsz valamit kezdeni a ruhájával?- kérdezte Mira.
- Igen.- bólintottam.- Akkor te mosd ki a hajából a tintát.
- Megölöm őket...- dörmögte Rosa a nem létező bajsza alatt.
- Nem hal meg senki...- nyugtattuk.
Mira szorgosan mosta a haját, én pedig elővettem a tollamat.
- Mit akarsz azzal?- kérdezte Rosa.
- Nyugi, design-nos lesz!- mondtam és nekikezdtem alkotni.
"Kidíszítettem" a foltot. Mire végeztünk, Rosának tiszta volt a haja és egy egyedi mintájú ruhával is gazdagabb lett. Pont becsengettek, így siettünk órára.
- Köszönöm, lányok!- borult a nyakunkba Rosa.
- Szívesen.
- De attól kinyírom azt a két majmot!- mielőtt megállíthattuk volna, elviharzott.
Jobb lesz figyelmeztetni az ikreket! Mira is ment az órájára, én pedig a sajátomra. Legnagyobb rémületemre Debora állt a padom előtt. A szívinfarktus kerülgetett, ahogy megláttam.
- Nos?- kérdezte, mikor odaértem.- Mi a válaszod?
2014. október 23., csütörtök
39. fejezet: Enemies
"Mira szemszöge"
A gyönyörű tél elmúlt, a tavaszon volt most a sor. Ez a második kedvenc évszakom, mivel a virágok gyönyörűek és illatosak. Illetve, ahogy a mondás is tartja, a szerelem a levegőben van. Viktorral sétáltunk kézen fogva, mikor Peggy ment el előttünk, a húgom egyik barátnője.
- Szia!- köszöntem rá vidáman.
Ő nem válaszolt, csak valami köszönésre emlékeztető hangot adott ki magából. Morogva és fújtatva tovább ment, mint egy pitbull, aki habzó szájjal támad valakire.
- Ebbe meg mi ütött?- néztem a páromra aki vállat vont.
A vörös hajú fiú, aki Lysander haverja, szintén zaklatottan jött a tesiteremből. Őt már nem mertem megszólítani, inkább letettem erről a szándékomról.
- Menjünk!- intett Viktor a fejével a fent említett helyszín felé.
Bementünk a tesiterembe, ahol egy barna hajú, pillangótetkós csaj volt a diákok gyűrűjében. Valamit nagyon mondott, monológmondónak is elmehetett volna. Átverekedtük magunkat a gyűrűn. És kit látok, vajon kin köszörüli a nyelvét a ribizli? Persze, hogy a húgomon. Láttam Carlyn, hogy mindjárt elszakad az a bizonyos cérna.
- Mi van itt?!- lépek közbe.
- Tépi feleslegesen a száját.- mutatott Carly a lányra, akinél fél fejjel magasabb voltam.
- Mit ártott neked a húgom?- fordulok felé.
- Rámászott az én Casti-cicámra!- mondta nyávogva.
- Ki a franc az a Casti-cica?!- kiáltok fel.
- Castielre gondol.- súgja oda nekem Viktor, aki a hátam mögött állt.
- A vörösre?
- Igen.- bólintott a pasim, mire visszafordultam a vitázó felekhez.
- A barátnője vagy? Esetleg az élettársa? Vagy igazából egy féltékeny kis csitri vagy, gonosz boszorkány beütéssel.
- A neve Debora.- súgta nekem valaki.
"Carly szemszöge"
Csak pár szót váltottam reggel Castiellel, erre jön ez a csaj, úgy, mintha egy gyémántot akartam volna ellopni. Most komolyan, csak szerintem néz ki úgy ez a lány, mintha most szalasztották volna egy stricitől? És még én vagyok a szar szemétláda...
- A neve Debora.- súgta valaki a nővéremnek, aki volt olyan aranyos és kedves, hogy megvéd.
Én vigyorra húztam a szám, ahogy meghallottam a nevét. Nevetnem kell ezen.
- Debora? Te vagy az?- jött egy hang a tömegből.
Lindsey lépett mellém, gúnyosan felmérve az előtte álló lányt. Tudtam, hogy ma reggel Lyssel kellett volna suliba jönnöm.
- Még mindig olyan ribancos vagy, mint régen...- mondta cseppet sem kedvesen a büntetőben megismert barátnőm.
- Te meg még mindig Barbie-t játszod, csak feketében.- feleselt vissza Debora, aminek következtében legszívesebben arcon csaptam volna.
A két lány szeme villámokat szórt. Úgy tűnik, nemcsak én akaszkodtam össze Deborával. Lindsey úgy állt, mint egy támadásra készülő puma, Debora ellenben nem zavartatta magát. Már megmutatkozott, hogy ő komoly taktikai játékos. De alábecsültem... De inkább ne ugorjunk előre. Az igazgatónő fejét látom meg felénk közeledni, máskor szigorú kontya romokban hevert. Láttam rajta, hogy kb. 200 a vérnyomása.
- Ne zaklassák az új diákot!- mondta a diri, ezzel Debora vele ment, győzedelmes vigyorral.
Már akkor tudtam, hogy komoly ellenfélre akadtam az ő személyében. De nem akartam beismerni. Konokul hittem abban, hogy én kerülök ki győztesen. Már megint előre szaladtam...! A tömeg eloszlott, mindenki ment órára.
- Rendben leszel?- hozott vissza a nővérem hangja.
- Persze!- bólintottam határozottan.
Lys keresésére indultam, akit ezúttal a folyosón találtam meg. Lehangolt volt, mikor odaértem hozzá. Valahogy éreztem, hogy ezért Debora felel. A tömegen átfurakodva vetettem magam a lovagom karjaiba. Ő magához szorított és egy csókot nyomott a fejemre.
- Találkoztál vele?- kérdeztem.
- Igen. Úgy látom, te is.- mutatott a különös fejemre.
- Rosszat sejtek...
- Jogosan.- mondta Lys, amitől beigazolódott a gyanúm.
Hirtelen elém toppan egy barna hajú fiú, csillogó szemekkel.
- Téged még nem ismerlek...- nézett végig perverzen.- Mi lenne ha egy kicsit mélyebben megismerkednénk...
- Ne is álmodj róla, Jeremy (Dzseremi)!- mondta hidegen Lys és magához húzott.
- Ugyan, Lysander! Rég nem láttuk egymást... Hát így kell köszönteni valakit?
Lysander morogva és szó nélkül távozott, engem is magával rántva.
- Ki ez?- kérdeztem nagy szemekkel.
- Debora öccse.- mondta fintorogva.
- Ide fognak járni?
- Attól félek, igen.
A gyönyörű tél elmúlt, a tavaszon volt most a sor. Ez a második kedvenc évszakom, mivel a virágok gyönyörűek és illatosak. Illetve, ahogy a mondás is tartja, a szerelem a levegőben van. Viktorral sétáltunk kézen fogva, mikor Peggy ment el előttünk, a húgom egyik barátnője.
- Szia!- köszöntem rá vidáman.
Ő nem válaszolt, csak valami köszönésre emlékeztető hangot adott ki magából. Morogva és fújtatva tovább ment, mint egy pitbull, aki habzó szájjal támad valakire.
- Ebbe meg mi ütött?- néztem a páromra aki vállat vont.
A vörös hajú fiú, aki Lysander haverja, szintén zaklatottan jött a tesiteremből. Őt már nem mertem megszólítani, inkább letettem erről a szándékomról.
- Menjünk!- intett Viktor a fejével a fent említett helyszín felé.
Bementünk a tesiterembe, ahol egy barna hajú, pillangótetkós csaj volt a diákok gyűrűjében. Valamit nagyon mondott, monológmondónak is elmehetett volna. Átverekedtük magunkat a gyűrűn. És kit látok, vajon kin köszörüli a nyelvét a ribizli? Persze, hogy a húgomon. Láttam Carlyn, hogy mindjárt elszakad az a bizonyos cérna.
- Mi van itt?!- lépek közbe.
- Tépi feleslegesen a száját.- mutatott Carly a lányra, akinél fél fejjel magasabb voltam.
- Mit ártott neked a húgom?- fordulok felé.
- Rámászott az én Casti-cicámra!- mondta nyávogva.
- Ki a franc az a Casti-cica?!- kiáltok fel.
- Castielre gondol.- súgja oda nekem Viktor, aki a hátam mögött állt.
- A vörösre?
- Igen.- bólintott a pasim, mire visszafordultam a vitázó felekhez.
- A barátnője vagy? Esetleg az élettársa? Vagy igazából egy féltékeny kis csitri vagy, gonosz boszorkány beütéssel.
- A neve Debora.- súgta nekem valaki.
"Carly szemszöge"
Csak pár szót váltottam reggel Castiellel, erre jön ez a csaj, úgy, mintha egy gyémántot akartam volna ellopni. Most komolyan, csak szerintem néz ki úgy ez a lány, mintha most szalasztották volna egy stricitől? És még én vagyok a szar szemétláda...
- A neve Debora.- súgta valaki a nővéremnek, aki volt olyan aranyos és kedves, hogy megvéd.
Én vigyorra húztam a szám, ahogy meghallottam a nevét. Nevetnem kell ezen.
- Debora? Te vagy az?- jött egy hang a tömegből.
Lindsey lépett mellém, gúnyosan felmérve az előtte álló lányt. Tudtam, hogy ma reggel Lyssel kellett volna suliba jönnöm.
- Még mindig olyan ribancos vagy, mint régen...- mondta cseppet sem kedvesen a büntetőben megismert barátnőm.
- Te meg még mindig Barbie-t játszod, csak feketében.- feleselt vissza Debora, aminek következtében legszívesebben arcon csaptam volna.
A két lány szeme villámokat szórt. Úgy tűnik, nemcsak én akaszkodtam össze Deborával. Lindsey úgy állt, mint egy támadásra készülő puma, Debora ellenben nem zavartatta magát. Már megmutatkozott, hogy ő komoly taktikai játékos. De alábecsültem... De inkább ne ugorjunk előre. Az igazgatónő fejét látom meg felénk közeledni, máskor szigorú kontya romokban hevert. Láttam rajta, hogy kb. 200 a vérnyomása.
- Ne zaklassák az új diákot!- mondta a diri, ezzel Debora vele ment, győzedelmes vigyorral.
Már akkor tudtam, hogy komoly ellenfélre akadtam az ő személyében. De nem akartam beismerni. Konokul hittem abban, hogy én kerülök ki győztesen. Már megint előre szaladtam...! A tömeg eloszlott, mindenki ment órára.
- Rendben leszel?- hozott vissza a nővérem hangja.
- Persze!- bólintottam határozottan.
Lys keresésére indultam, akit ezúttal a folyosón találtam meg. Lehangolt volt, mikor odaértem hozzá. Valahogy éreztem, hogy ezért Debora felel. A tömegen átfurakodva vetettem magam a lovagom karjaiba. Ő magához szorított és egy csókot nyomott a fejemre.
- Találkoztál vele?- kérdeztem.
- Igen. Úgy látom, te is.- mutatott a különös fejemre.
- Rosszat sejtek...
- Jogosan.- mondta Lys, amitől beigazolódott a gyanúm.
Hirtelen elém toppan egy barna hajú fiú, csillogó szemekkel.
- Téged még nem ismerlek...- nézett végig perverzen.- Mi lenne ha egy kicsit mélyebben megismerkednénk...
- Ne is álmodj róla, Jeremy (Dzseremi)!- mondta hidegen Lys és magához húzott.
- Ugyan, Lysander! Rég nem láttuk egymást... Hát így kell köszönteni valakit?
Lysander morogva és szó nélkül távozott, engem is magával rántva.
- Ki ez?- kérdeztem nagy szemekkel.
- Debora öccse.- mondta fintorogva.
- Ide fognak járni?
- Attól félek, igen.
2014. október 10., péntek
38. fejezet: A lebukás szélén
Átkarolt és megcsókolt. A víznél forróbbnak tűnt az érintése. Felemás szemeit mégis rajtam legeltette. Kíváncsi vagyok, mi járhat ilyenkor a fejében. De az az ajtó, ami lezárta a helyiséget, kinyílt. Méghozzá Tom vigyorgó fejét látom meg. A vörös fejemet a rák is megirigyelhette volna.
- Fiatalok, letelt az idő!- mondta nevetve.
Gyorsan a törölközőmbe belecsavartam magam. A zöld hajam a nyirkos homlokomhoz tapadt, ahogy a meleg levegőről kiléptünk a hűvösbe. Tom és Lysander előrement, valamit nagyon sutyorogtak. Akkor megláttam kedvesem hátát. Majdnem elájultam. A tetkó a hátán... egyszerűen NEKEM IS KELL EGY ILYEN!
Innentől már csak Lys hátát néztem. Elbűvölt, teljesen kitett magáért. A ruháinkat visszakaptuk és felöltöztünk. Persze külön! Ne tessék rosszra gondolni, kérem szépen! Kézen fogva köszöntünk el, majd kiléptünk az utcára.
- Na, tetszett?- kérdezte imádni valóan Lys.
- Nagyon. Köszönöm.- a két szép szemébe belenéztem és tiszta szívből csókoltam.
- Hazakísérlek.- mondta.
- Számítottam is rá, uram!- mondtam mosolyogva.
- Túl jól ismer, hölgyem.
- És az talán baj?
- Cseppet sem.- ezzel az érdekes párbeszéddel indultunk útnak.
Az úton sokat csevegtünk, majd a kapunkban csókkal búcsúztunk. Minden rendben ment. Lys elhagyta az utcát, én pedig beléptem a házba.
A világítás le volt csapva, az ablakok tárva-nyitva. Némelyik széllökés meg-meglibbentette a függönyöket. Itt valami történt. A lámpa hirtelen felkapcsolódott. Egy ismeretlen férfi ült a MI kanapénkon. Az arcán csúnya hegek húzódtak végig. Mégis azt mondom, helyes volt. Inkább nem is helyes... karakteres. Azok a vágások súlyt varázsoltak a kemény arcnak. Mégsem lehetett több 24-nél. A haja barna, ahogy a szeme is. Viszont a haja vállig érő, kis copfba van kötve a tarkóján. Nyugalmasan olvasott, amíg be nem léptem. Megjelölte, ahol tartott és rám nézett. Összerezzentem a kemény tekintettől, ami engem vizslatott.
- Ki maga?- kérdeztem nagyot nyelve.
- Will vagyok, nyomozó.
- Valami történt a családommal?- kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Nem, dehogy. Más ügyben vagyok itt.- mondta lassan.
- Miben lehetek a segítségére?- kérdeztem és helyet foglaltam a szemközti fotelben.
- Tudja, mi az a hacker?
- Igen, miért kérdezi?- a felsőm ujjával kezdtem babrálni.
- A környékükön sok a számítógépes programok feltörése. Gyanítom, hogy egy hacker van a dolog hátterében.
- De ezek csak ártatlan programok, nem?- próbáltam kerülni a szemkontaktust.
- A közelben van a városi bank. Nem kockáztathatjuk meg, hogy arra is szemet vessen.- mondta engem vizslatva.
- És honnan veszi, hogy a családom tud valamit?- a hangom kicsit vádlóra sikerült, de nem sértődött meg. Legalábbis nem mutatta.
- Az anyja és az apja is programozó, jól tudom?
- Igen.- bólintottam.- Biztonsági rendszerek fejlesztésével, illetve megvalósításával foglalkoznak.
- Értem.- a farzsebéből elővett egy noteszt és jegyzetelt.- Mi a neved?
- Caroline Rin.- mondtam, mire elmosolyodott.
- Rin? Tudtommal ők hozták össze a rendőrkapitányság biztonsági rendszerét is.- mondta nevetve.
- A szüleim a legjobbak a szakmában, nem csoda!- nevettem fel én is.
Még feltett pár kérdést, amire vagy kitérő válaszokat adtam, vagy őszintén feleltem. Amikor felállt, az ajtóhoz kísértem.
- Akkor, Carly, szép estét.- mondta mosolyogva.
- Neked is, Will. Egyébként, hogy jutottál be?- kérdeztem.
- Mesterkulcs.- ebből az egy szóból megértettem.
A nyomozóknak általában van egy olyan kulcsuk, amivel mindent ki lehet nyitni. Ajtózár, kocsizár, minden... Ezt hívják mesterkulcsnak. És Will ilyet birtokol. Elbúcsúztam a nyomozótól, majd felmentem az emeletre. Kényelmesen elhelyezkedtem a nővérem ágyán, majd bekapcsoltam a hatalmas hifirendszert. Mondanom sem kell, ettől zengett az egész ház. Az ablakhoz hirtelen kavics csapódott. Egy kicsit lentebb vettem a hangerőt és kinyitottam a hatalmas ablakot. Armint látom meg a szomszéd házban.
- Szia, Armin!- intettem neki.
- Halkítsd le a zenét!- ezt hoztam össze a mutogatásaiból.
- Szia Carly!!!!- visította Alexy, ezt hallottam.
- Heló, Alexy!- integettem neki, mint egy félőrült.
- Hangosítsd már fel, ez a kedvenc számom!- üvöltötte át kék hajú barátom.
Eleget téve a kérésének felhangosítottam, de úgy, hogy az ablakok rezegtek bele. Mikor vége lett a számnak, szétszedtem a hifit.
- Ha ilyen jó hifid van, miért nem tartasz bulit?- kérdezte Armin.
Ezúttal hallottam is, mit mondott.
- A nővéremé!
Így üvöltöztünk át egymásnak. Kicsit sem tartottak hülyének, ugyan dehogy! Olyan 10 óra felé abbahagytuk és elvonultam fürödni. A szüleim és a testvéreim is lassan hazaszállingóztak. Elmeséltem nekik a nyomozós incidenst, szóval óvatosabban kell szórakoznunk. Jók leszünk! Meglátjuk, mennyire sikerül betartani.
Írói megjegyzés
Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, de el voltam havazva. Próbálok sűrűbben írni, ígérni nem ígérek semmit. Próbálkozom, az a lényeg!
Írói megjegyzés vége
- Fiatalok, letelt az idő!- mondta nevetve.
Gyorsan a törölközőmbe belecsavartam magam. A zöld hajam a nyirkos homlokomhoz tapadt, ahogy a meleg levegőről kiléptünk a hűvösbe. Tom és Lysander előrement, valamit nagyon sutyorogtak. Akkor megláttam kedvesem hátát. Majdnem elájultam. A tetkó a hátán... egyszerűen NEKEM IS KELL EGY ILYEN!
- Na, tetszett?- kérdezte imádni valóan Lys.
- Nagyon. Köszönöm.- a két szép szemébe belenéztem és tiszta szívből csókoltam.
- Hazakísérlek.- mondta.
- Számítottam is rá, uram!- mondtam mosolyogva.
- Túl jól ismer, hölgyem.
- És az talán baj?
- Cseppet sem.- ezzel az érdekes párbeszéddel indultunk útnak.
Az úton sokat csevegtünk, majd a kapunkban csókkal búcsúztunk. Minden rendben ment. Lys elhagyta az utcát, én pedig beléptem a házba.
A világítás le volt csapva, az ablakok tárva-nyitva. Némelyik széllökés meg-meglibbentette a függönyöket. Itt valami történt. A lámpa hirtelen felkapcsolódott. Egy ismeretlen férfi ült a MI kanapénkon. Az arcán csúnya hegek húzódtak végig. Mégis azt mondom, helyes volt. Inkább nem is helyes... karakteres. Azok a vágások súlyt varázsoltak a kemény arcnak. Mégsem lehetett több 24-nél. A haja barna, ahogy a szeme is. Viszont a haja vállig érő, kis copfba van kötve a tarkóján. Nyugalmasan olvasott, amíg be nem léptem. Megjelölte, ahol tartott és rám nézett. Összerezzentem a kemény tekintettől, ami engem vizslatott.
- Ki maga?- kérdeztem nagyot nyelve.
- Will vagyok, nyomozó.
- Valami történt a családommal?- kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Nem, dehogy. Más ügyben vagyok itt.- mondta lassan.
- Miben lehetek a segítségére?- kérdeztem és helyet foglaltam a szemközti fotelben.
- Tudja, mi az a hacker?
- Igen, miért kérdezi?- a felsőm ujjával kezdtem babrálni.
- A környékükön sok a számítógépes programok feltörése. Gyanítom, hogy egy hacker van a dolog hátterében.
- De ezek csak ártatlan programok, nem?- próbáltam kerülni a szemkontaktust.
- A közelben van a városi bank. Nem kockáztathatjuk meg, hogy arra is szemet vessen.- mondta engem vizslatva.
- És honnan veszi, hogy a családom tud valamit?- a hangom kicsit vádlóra sikerült, de nem sértődött meg. Legalábbis nem mutatta.
- Az anyja és az apja is programozó, jól tudom?
- Igen.- bólintottam.- Biztonsági rendszerek fejlesztésével, illetve megvalósításával foglalkoznak.
- Értem.- a farzsebéből elővett egy noteszt és jegyzetelt.- Mi a neved?
- Caroline Rin.- mondtam, mire elmosolyodott.
- Rin? Tudtommal ők hozták össze a rendőrkapitányság biztonsági rendszerét is.- mondta nevetve.
- A szüleim a legjobbak a szakmában, nem csoda!- nevettem fel én is.
Még feltett pár kérdést, amire vagy kitérő válaszokat adtam, vagy őszintén feleltem. Amikor felállt, az ajtóhoz kísértem.
- Akkor, Carly, szép estét.- mondta mosolyogva.
- Neked is, Will. Egyébként, hogy jutottál be?- kérdeztem.
- Mesterkulcs.- ebből az egy szóból megértettem.
A nyomozóknak általában van egy olyan kulcsuk, amivel mindent ki lehet nyitni. Ajtózár, kocsizár, minden... Ezt hívják mesterkulcsnak. És Will ilyet birtokol. Elbúcsúztam a nyomozótól, majd felmentem az emeletre. Kényelmesen elhelyezkedtem a nővérem ágyán, majd bekapcsoltam a hatalmas hifirendszert. Mondanom sem kell, ettől zengett az egész ház. Az ablakhoz hirtelen kavics csapódott. Egy kicsit lentebb vettem a hangerőt és kinyitottam a hatalmas ablakot. Armint látom meg a szomszéd házban.
- Szia, Armin!- intettem neki.
- Halkítsd le a zenét!- ezt hoztam össze a mutogatásaiból.
- Szia Carly!!!!- visította Alexy, ezt hallottam.
- Heló, Alexy!- integettem neki, mint egy félőrült.
- Hangosítsd már fel, ez a kedvenc számom!- üvöltötte át kék hajú barátom.
Eleget téve a kérésének felhangosítottam, de úgy, hogy az ablakok rezegtek bele. Mikor vége lett a számnak, szétszedtem a hifit.
- Ha ilyen jó hifid van, miért nem tartasz bulit?- kérdezte Armin.
Ezúttal hallottam is, mit mondott.
- A nővéremé!
Így üvöltöztünk át egymásnak. Kicsit sem tartottak hülyének, ugyan dehogy! Olyan 10 óra felé abbahagytuk és elvonultam fürödni. A szüleim és a testvéreim is lassan hazaszállingóztak. Elmeséltem nekik a nyomozós incidenst, szóval óvatosabban kell szórakoznunk. Jók leszünk! Meglátjuk, mennyire sikerül betartani.
Írói megjegyzés
Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, de el voltam havazva. Próbálok sűrűbben írni, ígérni nem ígérek semmit. Próbálkozom, az a lényeg!
Írói megjegyzés vége
2014. október 3., péntek
37. fejezet: Castiel, a "démon"
"Lysander"
Carly hozzám bújt, úgy hagytuk el az éttermet. Lenge ruhája kiemelte az alakját. Most kedvem lett volna vörös hajú cimborám randiötletét felhasználni. Nem részletezném, ez a lényeg.
- Hova megyünk?- kérdezte Carly, hatalmas lila szemekkel.
Metsző tekintete szinte a vesémbe látott. De ebben a szemben van egy lüktetés... Egyszerűen beránt és onnan már nem szabadulok. Ez fogott meg benne először. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, fokozatosan beleszerettem.
- Hahó!- lengette előttem a kezét.
Egy kicsit elbambulhattam. A tátott számat becsuktam, majd ismét a zöldike felé fordultam. Éreztem a teste melegét, ahogy belém karol. Ahol a csupasz bőrünk összeért, szinte szikrázott. Vágytam rá, mindennél jobban.
- Meglepetés, de már közel járunk.- mondtam.
- Mozi?
- Nem.
- Színház?
- Nem.
- Japán Expo?
- MI???- az arcom egy hatalmas kérdőjelet formázott.
- Csak vicceltem!- nevetett fel.
Ez a különleges, dallamos nevetés engem is jókedvűvé tett. Mikor az épület elé értünk, megálltam és Carly felnézett az épületre.
- Masszázsszalon?- kérdezte vidáman.- De jó! Mostanában nagyon fáj a hátam.
Az épület külsőleg is megnyugtatólag hatott. Bementünk és egy kínai nő fogadott minket. Egy sárga kimonó és saru (?) volt rajta. A fekete haja két pálcával volt feltűzve a feje tetejére. A hangjából ítélve az volt, akivel telefonon is beszéltem.
- Foglalás?- kérdezte kínai akcentussal.
- Ainsworth névre.- mondtam és ő egyből kikereste.
- Szóval maga rendelte a szerelmes csomagot.- mondta mosolyogva.
- Igen.- bólintottam.
- Szerencsés vagy!- szólt oda Carlynak.
- Tudom.- mondta Carly, miközben rám nézett őszinte szemekkel.
- Zöldike? Lys?- hallatszott egy hang.
Mi megfordultunk és a vörös haveromat látom meg egy szál törülközőben, ami szerencsére eltakarja azt, amit nem kell látnunk. Egy kínai lány lépett ki mögüle, gondolom én, masszőr. A barátnőm poénkodva a szeme elé kapta a kezét.
- Kapj magadra valamit, kisül a szemem!- hallom magam mellől Carly hangját.
- Fogadjunk, Lyst szeretnéd így látni!- mondta Castiel a zöld hajúra nézve.
Carlynak egészséges színe lett.
- Gyere vissza, démonom, magányos vagyok nélküled.- hallatszott a kabinból, ahonnan a vörös kilépett.
- Démon?- kérdeztem nevetve.- Mondjuk jobb, mint a Casti-cica....
- Menjél, cica.- szállt be Carly is.
- Jó hancúrozást, fiatalok!- mondta a vörös és visszament a kabinba.
Mi a földig pirultunk, majd egymásra néztünk. Carly szégyenlősen a haja mögé bújt. Olyan aranyos volt, meg tudtam volna enni. A kínai nő csak kuncogva nézett minket.
- Jöjjenek!- mondta a nő és mi követtük.
A fal túloldalára vezetett minket. Ott előjött egy lány és legnagyobb meglepetésemre Tom. Ő is fehér ruhában feszített, akárcsak a lány.
- Ők lesznek az önök kezelői.- mutatott a nő rájuk.- Ő Tom, ő pedig Luna.
- Sziasztok.- kacsintott Tom.
- Tom masszírozza Mr. Ainsworth-ot, Luna pedig a kedvesét.- mondta a nő és elsétált.
Luna és Carly csacsogva elvonultak az egyik irányba, így én egyedül maradtam Tommal.
- Gyere, vetkőzz le, Mr. Ainsworth!- mondta viccelődve.
Odaadott egy fehér törölközőt, és beküldött egy kabinba. Ott levetkőztem és a derekamra tekertem a törülközőt. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amiért a tetoválásom kilátszik, de sebaj. Kijöttem a kis öltözőfülkéből.
- Látom, kemény vagy!- bökött a felsőtestemre Tom.- Egyébként randin vagytok?
- Igen.- bólintottam.
- És tudod, hogy mit takar egy ilyen szerelmes csomag?- kérdezte, miközben befordultunk egy folyosóra.
- Nem igazán...- bizonytalanodtam el.
- Egy helyiségben fogunk titeket masszírozni, utána magatokra hagyunk egy forró fürdőben. Röviden ennyi.
- És te hogyhogy itt vagy?
- Gyakorlaton vagyok.- ennyit válaszolt, majd kitárt előttem egy ajtót.
Faszínű volt a helyiség, egy ágyat láttam, de beszéd hangjai szűrődtek ki a függöny mögül. Két lány hang volt. Kellemes hangulatvilágítás lepte be a egész szobát. Egy kéz elrántotta a függönyt és megláttam Lunát.
- Gyertek, srácok!- mosolygott a lány.
Az ágyon Carly feküdt, behunyt szemmel. A testét egy szál törölköző takarta. Hosszú lábai szinte lelógtak az ágyról. Vállai és arca kipirult a melegtől, ami a szobában uralkodott. Luna a lapockáját dögönyözte, mikor én is felfeküdtem az ágyra. A tündérkém csak egy pillanatra nyitotta ki gyönyörű szemeit, majd mosolygással nyugtázta, hogy itt vagyok mellette. Tom elkezdte megdolgozni a nyakizmomat. Meglepően jól csinálta, teljesen ellazultam. A szememmel Carlyt figyeltem, aki angyali arccal tűrte, hogy megdolgozzák. Vékony karját lelógatta az ágyról, vállai és a háta makulátlanok. A mellét nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy hozzápréselődik az ágyhoz és izzadtság csöpög végig rajta... A fantáziám akaratlanul is beindult.
- Mi ez a perverz tekintet, Lysander?- szólal meg Tom röhögve.
- Tom, úgy beszélsz, mintha nem tudnád!- válaszolt neki kuncogva Luna és a páciense felé bökött a fejével.
- Nem ő az egyetlen, aki képzelődik...- mondta huncut mosollyal a csukott szemű Carly.
Kinyitotta a szemét és rám kacsintott. Valamit motyogott, de nem az anyanyelvén. Luna felkuncogott.
- Carly, miket mondasz!- mondta nevetve.
- Te értesz oroszul?- kérdezte Tom döbbenten.
- Igen, abból van nyelvvizsgám.- bólogatott a lány.
- És mit mondott?- faggatóztam.
- Az csak Carlyra tartozik!- mondta és kiöltötte a nyelvét.
- Majd elárulom, ha egyedül leszünk.- mondta kacéran a zöld hajú.
Luna berántotta a függönyt és egy kis mozgolódás következett.
- Mi történik?- kérdeztem Tomtól.
- Carlynak más pozíciót kell felvennie.- mondta mosolygósan.
Ahogy ezt kimondta, újra elhúzódott a függöny. Carly ismét feküdt, most viszont csak a feneke volt letakarva. A többi szabadon volt, mégsem láthattam, mivel nem hanyatt feküdt, hanem hason. Én halkan füttyentettem egyet.
- Talán tetszik a látvány?- kérdezte Carly nevetve.
- Kinek ne tetszene...
Még beszélgettünk, majd Tom és Luna átvezettek minket egy másik szobába. Egy nagy, gőzölgő fürdő volt abban a szobában. Carly kipirult, de nem tudom, hogy a melegtől-e vagy az együtt fürdés gondolatától.
- Jó szórakozást!- köszöntek el az idegenvezetőink és ránk csukták a vastag ajtót.
Egy csobbanást hallottam, viszont a sűrű gőztől nem láttam semmit. Sikerült kitapogatnom a kádszerűség szélét, így levetettem a törölközőt és beszálltam a vízbe. A közel 50 fokos vízben lazítottam, majd hirtelen egy kezet érzek a tarkómon. Az ujjak lassan beletúrnak a hajamba. A barátnőm száját érzem meg az enyémen, ahogy harapdálja a számat. A sűrű gőzben meglátom őt. Olyan, akár egy nimfa, aki szépségével sarkall embereket olyan tettekre, ami normális esetben őrültség. A keze végigsimít felhevült mellkasomon, a szájával a fülemhez közelít.
- Ezt mondtam a masszázs alatt: Mocskosul szexi vagy törülközőben.- súgta a fülembe.
Én átkaroltam meztelen derekát, majd magamhoz rántva a fülébe súgtam a választ.
- Te is.
Carly hozzám bújt, úgy hagytuk el az éttermet. Lenge ruhája kiemelte az alakját. Most kedvem lett volna vörös hajú cimborám randiötletét felhasználni. Nem részletezném, ez a lényeg.
- Hova megyünk?- kérdezte Carly, hatalmas lila szemekkel.
Metsző tekintete szinte a vesémbe látott. De ebben a szemben van egy lüktetés... Egyszerűen beránt és onnan már nem szabadulok. Ez fogott meg benne először. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, fokozatosan beleszerettem.
- Hahó!- lengette előttem a kezét.
Egy kicsit elbambulhattam. A tátott számat becsuktam, majd ismét a zöldike felé fordultam. Éreztem a teste melegét, ahogy belém karol. Ahol a csupasz bőrünk összeért, szinte szikrázott. Vágytam rá, mindennél jobban.
- Meglepetés, de már közel járunk.- mondtam.
- Mozi?
- Nem.
- Színház?
- Nem.
- Japán Expo?
- MI???- az arcom egy hatalmas kérdőjelet formázott.
- Csak vicceltem!- nevetett fel.
Ez a különleges, dallamos nevetés engem is jókedvűvé tett. Mikor az épület elé értünk, megálltam és Carly felnézett az épületre.
- Masszázsszalon?- kérdezte vidáman.- De jó! Mostanában nagyon fáj a hátam.
Az épület külsőleg is megnyugtatólag hatott. Bementünk és egy kínai nő fogadott minket. Egy sárga kimonó és saru (?) volt rajta. A fekete haja két pálcával volt feltűzve a feje tetejére. A hangjából ítélve az volt, akivel telefonon is beszéltem.
- Foglalás?- kérdezte kínai akcentussal.
- Ainsworth névre.- mondtam és ő egyből kikereste.
- Szóval maga rendelte a szerelmes csomagot.- mondta mosolyogva.
- Igen.- bólintottam.
- Szerencsés vagy!- szólt oda Carlynak.
- Tudom.- mondta Carly, miközben rám nézett őszinte szemekkel.
- Zöldike? Lys?- hallatszott egy hang.
Mi megfordultunk és a vörös haveromat látom meg egy szál törülközőben, ami szerencsére eltakarja azt, amit nem kell látnunk. Egy kínai lány lépett ki mögüle, gondolom én, masszőr. A barátnőm poénkodva a szeme elé kapta a kezét.
- Kapj magadra valamit, kisül a szemem!- hallom magam mellől Carly hangját.
- Fogadjunk, Lyst szeretnéd így látni!- mondta Castiel a zöld hajúra nézve.
Carlynak egészséges színe lett.
- Gyere vissza, démonom, magányos vagyok nélküled.- hallatszott a kabinból, ahonnan a vörös kilépett.
- Démon?- kérdeztem nevetve.- Mondjuk jobb, mint a Casti-cica....
- Menjél, cica.- szállt be Carly is.
- Jó hancúrozást, fiatalok!- mondta a vörös és visszament a kabinba.
Mi a földig pirultunk, majd egymásra néztünk. Carly szégyenlősen a haja mögé bújt. Olyan aranyos volt, meg tudtam volna enni. A kínai nő csak kuncogva nézett minket.
- Jöjjenek!- mondta a nő és mi követtük.
A fal túloldalára vezetett minket. Ott előjött egy lány és legnagyobb meglepetésemre Tom. Ő is fehér ruhában feszített, akárcsak a lány.
- Ők lesznek az önök kezelői.- mutatott a nő rájuk.- Ő Tom, ő pedig Luna.
- Sziasztok.- kacsintott Tom.
- Tom masszírozza Mr. Ainsworth-ot, Luna pedig a kedvesét.- mondta a nő és elsétált.
Luna és Carly csacsogva elvonultak az egyik irányba, így én egyedül maradtam Tommal.
- Gyere, vetkőzz le, Mr. Ainsworth!- mondta viccelődve.
Odaadott egy fehér törölközőt, és beküldött egy kabinba. Ott levetkőztem és a derekamra tekertem a törülközőt. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amiért a tetoválásom kilátszik, de sebaj. Kijöttem a kis öltözőfülkéből.
- Látom, kemény vagy!- bökött a felsőtestemre Tom.- Egyébként randin vagytok?
- Igen.- bólintottam.
- És tudod, hogy mit takar egy ilyen szerelmes csomag?- kérdezte, miközben befordultunk egy folyosóra.
- Nem igazán...- bizonytalanodtam el.
- Egy helyiségben fogunk titeket masszírozni, utána magatokra hagyunk egy forró fürdőben. Röviden ennyi.
- És te hogyhogy itt vagy?
- Gyakorlaton vagyok.- ennyit válaszolt, majd kitárt előttem egy ajtót.
Faszínű volt a helyiség, egy ágyat láttam, de beszéd hangjai szűrődtek ki a függöny mögül. Két lány hang volt. Kellemes hangulatvilágítás lepte be a egész szobát. Egy kéz elrántotta a függönyt és megláttam Lunát.
- Gyertek, srácok!- mosolygott a lány.
Az ágyon Carly feküdt, behunyt szemmel. A testét egy szál törölköző takarta. Hosszú lábai szinte lelógtak az ágyról. Vállai és arca kipirult a melegtől, ami a szobában uralkodott. Luna a lapockáját dögönyözte, mikor én is felfeküdtem az ágyra. A tündérkém csak egy pillanatra nyitotta ki gyönyörű szemeit, majd mosolygással nyugtázta, hogy itt vagyok mellette. Tom elkezdte megdolgozni a nyakizmomat. Meglepően jól csinálta, teljesen ellazultam. A szememmel Carlyt figyeltem, aki angyali arccal tűrte, hogy megdolgozzák. Vékony karját lelógatta az ágyról, vállai és a háta makulátlanok. A mellét nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy hozzápréselődik az ágyhoz és izzadtság csöpög végig rajta... A fantáziám akaratlanul is beindult.
- Mi ez a perverz tekintet, Lysander?- szólal meg Tom röhögve.
- Tom, úgy beszélsz, mintha nem tudnád!- válaszolt neki kuncogva Luna és a páciense felé bökött a fejével.
- Nem ő az egyetlen, aki képzelődik...- mondta huncut mosollyal a csukott szemű Carly.
Kinyitotta a szemét és rám kacsintott. Valamit motyogott, de nem az anyanyelvén. Luna felkuncogott.
- Carly, miket mondasz!- mondta nevetve.
- Te értesz oroszul?- kérdezte Tom döbbenten.
- Igen, abból van nyelvvizsgám.- bólogatott a lány.
- És mit mondott?- faggatóztam.
- Az csak Carlyra tartozik!- mondta és kiöltötte a nyelvét.
- Majd elárulom, ha egyedül leszünk.- mondta kacéran a zöld hajú.
Luna berántotta a függönyt és egy kis mozgolódás következett.
- Mi történik?- kérdeztem Tomtól.
- Carlynak más pozíciót kell felvennie.- mondta mosolygósan.
Ahogy ezt kimondta, újra elhúzódott a függöny. Carly ismét feküdt, most viszont csak a feneke volt letakarva. A többi szabadon volt, mégsem láthattam, mivel nem hanyatt feküdt, hanem hason. Én halkan füttyentettem egyet.
- Talán tetszik a látvány?- kérdezte Carly nevetve.
- Kinek ne tetszene...
Még beszélgettünk, majd Tom és Luna átvezettek minket egy másik szobába. Egy nagy, gőzölgő fürdő volt abban a szobában. Carly kipirult, de nem tudom, hogy a melegtől-e vagy az együtt fürdés gondolatától.
- Jó szórakozást!- köszöntek el az idegenvezetőink és ránk csukták a vastag ajtót.
Egy csobbanást hallottam, viszont a sűrű gőztől nem láttam semmit. Sikerült kitapogatnom a kádszerűség szélét, így levetettem a törölközőt és beszálltam a vízbe. A közel 50 fokos vízben lazítottam, majd hirtelen egy kezet érzek a tarkómon. Az ujjak lassan beletúrnak a hajamba. A barátnőm száját érzem meg az enyémen, ahogy harapdálja a számat. A sűrű gőzben meglátom őt. Olyan, akár egy nimfa, aki szépségével sarkall embereket olyan tettekre, ami normális esetben őrültség. A keze végigsimít felhevült mellkasomon, a szájával a fülemhez közelít.
- Ezt mondtam a masszázs alatt: Mocskosul szexi vagy törülközőben.- súgta a fülembe.
Én átkaroltam meztelen derekát, majd magamhoz rántva a fülébe súgtam a választ.
- Te is.
2014. szeptember 27., szombat
36. fejezet: Vacsora
Írói megjegyzés
Figyeljetek, akit érdekelnek az irományaim, esetleg a kedvenc csábításból jeles fanartjaim, az keressen rá a Facebook oldalamra: Blogok és Fanartok- Csábításból Jeles. Itt mindent megtaláltok, ami a blogaimhoz és a kedvenc olvasmányaimhoz tartoznak. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a vacsora!
Írói megjegyzés vége
- Vigyázz rá!- így bocsátottak utamra a testvéreim Lysander társaságában.
Ahogy sétáltunk, a nap lehanyatlott az égen, narancssárga fátyolt hagyva maga után. Gyönyörű volt, ilyen látványt még a gépem sem tud nyújtani. Csak most éreztem igazán, hogy élek.
- Elkalandoztál?- vont magához Lys a derekamat fogva.
- Igen. Egyszerűen meseszép.- mondtam még mindig az eget nézve.
- Mi?
- Az életem.- fordultam a lovagomhoz.- Itt vagy nekem te, a családom, a barátaim...
- Én mindig itt leszek neked!- mondta Lys és magához ölelt.
Így mentünk tovább, mégpedig egy étterembe. Nem volt túl flancos, de pizzázónak sem mondható. De kiderült, hogy asztalt kellet foglalni, amit Lys meg is tett. Hangulatos kis étterem volt, lágy fényekkel, gyertyákkal, rózsákkal. Elámultam a helyen, miközben az eldugott asztalunkhoz mentünk. Lys kihúzta nekem a széket, mint egy úriember. Én hebegve-habogva megköszöntem és leültem.
- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér.
- Én sült csirkét, krumplikörettel és párolt zöldséggel.- nézett rám Lys felemás szemeivel.- És te?
Én minden romantikát mellőzve mondtam a rendelésemet, mivel marha éhes voltam. Mit ne mondjak, rendesen meglepődött mind a partnerem, mind a pincér.
- Kérek báránybordát, burgonyapürét, ami a bárány szaftjával legyen meglocsolva. Akkor egy kis borsót meg mellé kompótot, és desszertnek egy csokitortát. Inni pedig ásványvizet kérek.- néztem szigorúan hol a pincérre, hol az étlapra.
A pincér nagy szemekkel ment el az asztalunktól. Én belesüppedve a székbe, néztem a partnerem szemébe, ami meglepettséget tükrözött.
- Most mi az?- kérdeztem.- Nem szeretek éhezni!
- Azt látom!- mondta nevetgélve.
- Te is jobban tennéd, ha nem éheztetnéd magadat!- mondtam mókásan dorgálva.- Tudod, szeretem, ha a pasi nem csontos.
- Nekem izmaim vannak!- jelentette ki.
- Hol volt eddig ez az önbizalom?- kiáltottam fel.
- Hát itt!- mutatott a bicepszére.- Én pedig azt szeretem, ha van mit a lányon fogni. De te túl csontos vagy nekem!- mondta és primadonnás fejmozdulattal elrántotta rólam a tekintetét.
Én röhögőgörccsel küszködve próbáltam fennmaradni a székemen.
- Azon ne aggódj!- mondtam és megemeltem a melleimet.
- Arról volt szó, hogy csak egy hölgyet hozok vacsorázni, erre itt van két potyautas!- kulturáltan megfogalmazta, hogy szépek a melleim.
- Nélkülük nem megyek sehova!- védtem őket.
- Reméltem is!- nevetett fel.
Ekkor érkezett meg a pincér az étellel. Illedelmesen megköszöntük neki, így mosolyogva távozott. A tenyeremet összedörzsöltem, majd nekiláttam az adagomnak. Láttam, hogy Lysander néha az én kajám felé sandít. Mikor ezt ötödjére eljátszotta, lecsaptam a kanalat.
- Kérsz?- kérdeztem.
- Nem...- mondta bizonytalanul.
- Figyelj, ha kérsz is, nem lesz rólad negatív véleményem...- mondtam.- Szóval... kérsz?
Ő csak rázta a fejét, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Felkaptam a kanalat és vettem egy falatot az ételemből. Hirtelen Lysander szájába nyomtam, aki enyhén szólva meglepődött.
- Mi volt ez?- kérdezte, miután lenyelte a falatot.
- Bárányborda, krumplipüré...- kezdtem sorolni, de félbeszakított.
- Mármint miért adtál?- kérdezte.
- Mert ahogy szuggeráltad ezt az isteni húst, láttam, hogy akarsz belőle egy falatot.- mondtam a tányérra mutatva.
Ő elkezdett furcsán méregetni. Zavarba hozott a tekintete. Hogy is tudnám leírni... éhes... igen, ez a megfelelő szó.
- Valami van az arcomon?- kérdeztem, mivel egyenesen a számat bámulta.
- Nem, nincs...- rázta a fejét, folytatva a bámulást.
Amikor látta az értetlen fejemet, mosolyogva intett, hogy hajoljak közelebb. Én kíváncsian közelebb hajoltam, mire megcsókolt. De olyan hévvel, hogy elakadt a lélegzetem. Nyelve vígan játszott az enyémmel, én meg majdnem megfulladtam. Kifulladva dőltem vissza a székembe, miközben Lys elégedetten figyelte a reakciómat.
- Mióta készültél erre?- kérdeztem.
- Mármint mire?- tette a hülyét.
- Erre!- mutattam körbe a helyiségen.
- Mármint a vacsira?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, mire felnevetett.
- Most lebuktam... Már 2 hete készülök rá...- mondta.
- Minek annyit készülni egy vacsorára?
- Mert ezután van egy meglepetésem.- mondta titokzatosan, ami annyira jól állt neki!
- Na, áruld el!- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Akármilyen édes vagy, nem árulom el!- mondta.
- Igenis őrmester!- tisztelegtem.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. Nyomban elkezdtem megvalósítani. Az egyik keze szabadon volt, így elbűvölő mosollyal kezdtem cirógatni azt.
- Mit csinálsz?- kérdezte, kibillenve a szerepéből.
Kis köröket cirógattam kézfejére. Lassan haladtam és sunyi mosollyal néztem a barátomra.
- Én? Ugyan semmit....- mondtam aranyos arccal.
Az ujjainkat összefontuk, úgy cirógattam tovább. A pincér elvitte az üres tányérokat. Mikor kiért a látómezőmből, újra Lysanderre fókuszáltam. A lábammal közelebb húztam. A pincér visszatért a számlával, amit Lys úriemberhez illő módon kifizetett. Felálltunk, én pedig hozzábújtam. Vajon mi lehet az a meglepetés?
Figyeljetek, akit érdekelnek az irományaim, esetleg a kedvenc csábításból jeles fanartjaim, az keressen rá a Facebook oldalamra: Blogok és Fanartok- Csábításból Jeles. Itt mindent megtaláltok, ami a blogaimhoz és a kedvenc olvasmányaimhoz tartoznak. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a vacsora!
Írói megjegyzés vége
- Vigyázz rá!- így bocsátottak utamra a testvéreim Lysander társaságában.
Ahogy sétáltunk, a nap lehanyatlott az égen, narancssárga fátyolt hagyva maga után. Gyönyörű volt, ilyen látványt még a gépem sem tud nyújtani. Csak most éreztem igazán, hogy élek.
- Elkalandoztál?- vont magához Lys a derekamat fogva.
- Igen. Egyszerűen meseszép.- mondtam még mindig az eget nézve.
- Mi?
- Az életem.- fordultam a lovagomhoz.- Itt vagy nekem te, a családom, a barátaim...
- Én mindig itt leszek neked!- mondta Lys és magához ölelt.
Így mentünk tovább, mégpedig egy étterembe. Nem volt túl flancos, de pizzázónak sem mondható. De kiderült, hogy asztalt kellet foglalni, amit Lys meg is tett. Hangulatos kis étterem volt, lágy fényekkel, gyertyákkal, rózsákkal. Elámultam a helyen, miközben az eldugott asztalunkhoz mentünk. Lys kihúzta nekem a széket, mint egy úriember. Én hebegve-habogva megköszöntem és leültem.
- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér.
- Én sült csirkét, krumplikörettel és párolt zöldséggel.- nézett rám Lys felemás szemeivel.- És te?
Én minden romantikát mellőzve mondtam a rendelésemet, mivel marha éhes voltam. Mit ne mondjak, rendesen meglepődött mind a partnerem, mind a pincér.
- Kérek báránybordát, burgonyapürét, ami a bárány szaftjával legyen meglocsolva. Akkor egy kis borsót meg mellé kompótot, és desszertnek egy csokitortát. Inni pedig ásványvizet kérek.- néztem szigorúan hol a pincérre, hol az étlapra.
A pincér nagy szemekkel ment el az asztalunktól. Én belesüppedve a székbe, néztem a partnerem szemébe, ami meglepettséget tükrözött.
- Most mi az?- kérdeztem.- Nem szeretek éhezni!
- Azt látom!- mondta nevetgélve.
- Te is jobban tennéd, ha nem éheztetnéd magadat!- mondtam mókásan dorgálva.- Tudod, szeretem, ha a pasi nem csontos.
- Nekem izmaim vannak!- jelentette ki.
- Hol volt eddig ez az önbizalom?- kiáltottam fel.
- Hát itt!- mutatott a bicepszére.- Én pedig azt szeretem, ha van mit a lányon fogni. De te túl csontos vagy nekem!- mondta és primadonnás fejmozdulattal elrántotta rólam a tekintetét.
Én röhögőgörccsel küszködve próbáltam fennmaradni a székemen.
- Azon ne aggódj!- mondtam és megemeltem a melleimet.
- Arról volt szó, hogy csak egy hölgyet hozok vacsorázni, erre itt van két potyautas!- kulturáltan megfogalmazta, hogy szépek a melleim.
- Nélkülük nem megyek sehova!- védtem őket.
- Reméltem is!- nevetett fel.
Ekkor érkezett meg a pincér az étellel. Illedelmesen megköszöntük neki, így mosolyogva távozott. A tenyeremet összedörzsöltem, majd nekiláttam az adagomnak. Láttam, hogy Lysander néha az én kajám felé sandít. Mikor ezt ötödjére eljátszotta, lecsaptam a kanalat.
- Kérsz?- kérdeztem.
- Nem...- mondta bizonytalanul.
- Figyelj, ha kérsz is, nem lesz rólad negatív véleményem...- mondtam.- Szóval... kérsz?
Ő csak rázta a fejét, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Felkaptam a kanalat és vettem egy falatot az ételemből. Hirtelen Lysander szájába nyomtam, aki enyhén szólva meglepődött.
- Mi volt ez?- kérdezte, miután lenyelte a falatot.
- Bárányborda, krumplipüré...- kezdtem sorolni, de félbeszakított.
- Mármint miért adtál?- kérdezte.
- Mert ahogy szuggeráltad ezt az isteni húst, láttam, hogy akarsz belőle egy falatot.- mondtam a tányérra mutatva.
Ő elkezdett furcsán méregetni. Zavarba hozott a tekintete. Hogy is tudnám leírni... éhes... igen, ez a megfelelő szó.
- Valami van az arcomon?- kérdeztem, mivel egyenesen a számat bámulta.
- Nem, nincs...- rázta a fejét, folytatva a bámulást.
Amikor látta az értetlen fejemet, mosolyogva intett, hogy hajoljak közelebb. Én kíváncsian közelebb hajoltam, mire megcsókolt. De olyan hévvel, hogy elakadt a lélegzetem. Nyelve vígan játszott az enyémmel, én meg majdnem megfulladtam. Kifulladva dőltem vissza a székembe, miközben Lys elégedetten figyelte a reakciómat.
- Mióta készültél erre?- kérdeztem.
- Mármint mire?- tette a hülyét.
- Erre!- mutattam körbe a helyiségen.
- Mármint a vacsira?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, mire felnevetett.
- Most lebuktam... Már 2 hete készülök rá...- mondta.
- Minek annyit készülni egy vacsorára?
- Mert ezután van egy meglepetésem.- mondta titokzatosan, ami annyira jól állt neki!
- Na, áruld el!- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Akármilyen édes vagy, nem árulom el!- mondta.
- Igenis őrmester!- tisztelegtem.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. Nyomban elkezdtem megvalósítani. Az egyik keze szabadon volt, így elbűvölő mosollyal kezdtem cirógatni azt.
- Mit csinálsz?- kérdezte, kibillenve a szerepéből.
Kis köröket cirógattam kézfejére. Lassan haladtam és sunyi mosollyal néztem a barátomra.
- Én? Ugyan semmit....- mondtam aranyos arccal.
Az ujjainkat összefontuk, úgy cirógattam tovább. A pincér elvitte az üres tányérokat. Mikor kiért a látómezőmből, újra Lysanderre fókuszáltam. A lábammal közelebb húztam. A pincér visszatért a számlával, amit Lys úriemberhez illő módon kifizetett. Felálltunk, én pedig hozzábújtam. Vajon mi lehet az a meglepetés?
2014. szeptember 23., kedd
35. fejezet: Péntek, az én napom!
Nagy nyögéssel felkeltem a kényelmes ágyikómból. A hátam egy hatalmasat roppant. Hogy mire keltem fel? Nem a napocska simogató sugaraira, tekintve, hogy felhős az ég, hanem a telefonom zúgására. Néztem a fehér mobilomat, ami vészesen közeledett a komód széléhez. Mikor leesett volna, elkaptam és megnéztem a kijelzőjét. Lysander csörgetett, de úgy, mint egy hülye.
- Szia!- köszönök neki egy ásítás kíséretében.
- Szia, tündérkém! Felébresztettelek?- kérdezte bizonytalanul.
Szinte láttam magam előtt az arckifejezését. Ilyenkor meg tudnám zabálni. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét. Támadt egy hirtelen ötletem, mielőtt gondolkodtam volna, meg is valósítottam.
- Kellemesebb lett volna, ha itt fekszel mellettem meztelenül és csókokkal ébresztesz.- duruzsoltam törökül a kagylóba.
Valószínűleg kihallatszott a hangsúlyomból az, amit mondtam, mivel nevetni kezdett.
- Mit mondtál? Tetszett a hanglejtés.- mondta nevetve.
- Soha nem tudod meg!- válaszoltam sejtelmesen a telefonba.
- Kiszedjem belőled?- kérdezte "fenyegetve".
- Ahhoz rendesen meg kellene puhítanod...- mondtam nevetve és a párnára visszadőltem.
- Amiatt ne aggódj.- válaszolta sejtelmesen.
A tekintetem felkúszott a falamon függő órára, ami fél ötöt mutatott. Elmosolyodtam ezen a korai híváson. Péntek van, suliba is kell menni.
- Egyébként minek köszönhetem ezt a fél ötös ébresztést?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Csak hallani akartam a hangod.
- Rómeó ha hallani akarta Júlia hangját, felkiáltott hozzá az erkélyre.- mondtam.
- A szüleid nem örülnének neki...
- Ja, apám hozná a légpuskát.- kuncogtam.
Egy nyögést halottam a háttérből, ami elég hangosra sikerült.
- Ki van még ott?- kérdeztem gyanakodva.
- Rosáék megint hangoskodnak...- felelte ingerülten.
- Akkor emiatt nem tudsz te aludni!- mondtam már fuldokolva a nevetéstől.
- Nem lenne olyan vicces, ha itt lennél és igazából hallanád!- mondta.
- Akkor tartsd oda a falhoz a telefont.- mondtam poénból.
Tényleg odatartotta, mert hangosabban hallottam a nyögéseket. Egy pár pillanatig hallgattam.
- Oké, vedd el, tényleg idegesítő!- mondtam, most ő nevetett.- Nem akarok a helyzetedben lenni!
- Szóval nem akarsz itt lenni velem?
- Nem...- ráztam a fejem.
- Egy ágyban...- folytatta.
- A-a!- ingattam a buksimat, immár bizonytalanul.
- ...egy takaró alatt...- sorolta tovább.
- Hát...- már teljesen összezavart.
- ...és ha csend lenne?- fejezte be.
Elpirultam a gondolatra. Elképzeltem és hát... MIKRŐL KÉPZELŐDÖM ÉN ITT?! WHAT THE ****?! Lysander, Lysander... Mit tettél velem?
- Hahó, itt vagy?- szólt bele újra a telefonba azzal a mély és szexi hangjával.
- I-Igen, bocsi.- mondtam mosolyogva.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este elmennénk vacsorázni?- kérdezte.
- Nos, uram, nagyon örülnék neki!- mondtam poénkodva.
- Remek, akkor este hétkor megyek magáért!- mondta úriember stílusban.
- Alig várom! Találkozunk az iskolában, mylord!- mondtam.
- Részemről az öröm, mylady!- mondta nevetve és letette.
Már nem tudtam visszaaludni, így lassan, de biztosan készülődtem. Fésű, telefon, karóra, fehérnemű, szempillaspirál, póló és nadrág. Ezeket mind feltettem magamra, nagy üggyel-bajjal. Mire végeztem, a testvéreim is feleszméltek, lementünk reggelizni. Én szótlanul lapátoltam be a müzlimet, majd ugyanígy, hangtalanul hagytam el a házat. Hogy én hogy imádom az angoltanárunkat! Komolyan, csak most az egyszer rakott be nulladik órát. Csak azt nem értem, nekem minek kell bemennem? Because, I'm a pupil and the pupil is child, and the teacher is smarter than child. (Mert én egy diák vagyok és a diák csak gyerek és a tanár okosabb a gyereknél.) I bet, that I'm the best in my class, BUT I MUST go to plus english lesson, because why not? (Lefogadom, hogy én vagyok a legjobb az osztályban, DE MUSZÁJ bemennem plusz angolórára, mert miért ne?) Nos, remélem értettétek mire akartam kilyukadni. Ilyen gondolatokkal léptem be a kihalt épületbe, azon belül is a kihalt osztályomba. Az ásításokat próbálták elnyomni óra alatt, több-kevesebb sikerrel. A tanár is keverte a múlt időt a jövővel, óra végére meg már múlt időben beszélt arról, hogy a gyereke egyetemre fog járni. Az a röhej, hogy óra végén már magyarul beszélt! Congratulations Ms. Kingston! (Gratulálok, Ms. Kingston!) Kivánszorogtunk nulladikról és egy kar ölel át hátulról. Lys nyomott az arcomra egy puszit, majd engedte, hogy szembe forduljak vele.
- I missed you! (Hiányoltalak!/Hiányoztál!)- doromboltam bele a mellkasába.
- You too! (Te is!)- mondta nevetve.
- Oké, elég az angolból!- nevetgéltem vele.
- Mit szólnál egy olyan nyelvhez, amiben nem kell annyit beszélni?- kérdezte és magához húzott.
- Mikre gondolsz?- kuncogtam.
Ő megcsókolt és gyengéden beleharapott a számba. A szemembe nézett, mire ugyanazt megcsináltam vele.
- Tudod, hogy nagyon könnyen tanulsz?- kérdezte mosolyogva, miközben mentünk a következő óra helyszínére.
- És ez rossz?- néztem rá a lovagomra.
- Dehogy! Csak attól félek, lehet eltanulsz valamit, amit nem kéne!- olyan édesen mosolygott, hogy meg tudtam volna zabálni.
Én csak legyintettem. A nap folyamán beszélgettem a csajokkal, kötekedtem a Maddox testvérekkel, kedvesen beszélgettem Nataniellel és barkochbáztam az ikrekkel. Komolyan félelmetes, hogy mire az képesek együtt az ikrek. Olyan, mintha egy agy jutott volna kettőjüknek. Armin persze röhögött ezen a poénomon, Alexy viszont morgott, hogy: "Kár, hogy nem áldották meg jobb divatérzékkel!" Ezen persze összevesztek. Összességében jól telt a nap. És este vacsizni megyünk! Izgatottan dörzsöltem a tenyeremet. Amikor a szekrényem előtt álltam tanácstalanul, egy óvatos kopogás zavarta meg a dilemmámat.
- Szabad!- kiáltottam ki, mire a nővérem bújt be.- Mit szeretnél?
- Csak azt, hogy meghallgass!- mondta és a némaságomra belekezdett a mondandójába.- Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom, oké? Amikor szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok. Nem figyeltem rátok eléggé, kérlek, ezt bocsásd meg nekem!- mondta könyörgő tekintettel.
- Én sem figyeltem rátok. Meg van bocsátva!- öleltem meg szeleburdi nővéremet.
- Jól hallottam, hogy randid lesz?- kérdezte huncut mosollyal.
- Bizony!- bólogatok.
- Hova mentek?
- Vacsorázni megyünk.- mondtam, mire felszisszent.
- Nehéz téma. Segítek neked!- jelentette ki mosolyogva.
Ez a segítség telt másfél órába... A nővérem türelmes fajta. Mikor végre meglett a TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) összeállítás, már 6.50 volt. Még magához ölelt és elengedett. Lysander megjött értem és elindultunk a meglepetés vacsira...
- Szia!- köszönök neki egy ásítás kíséretében.
- Szia, tündérkém! Felébresztettelek?- kérdezte bizonytalanul.
Szinte láttam magam előtt az arckifejezését. Ilyenkor meg tudnám zabálni. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét. Támadt egy hirtelen ötletem, mielőtt gondolkodtam volna, meg is valósítottam.
- Kellemesebb lett volna, ha itt fekszel mellettem meztelenül és csókokkal ébresztesz.- duruzsoltam törökül a kagylóba.
Valószínűleg kihallatszott a hangsúlyomból az, amit mondtam, mivel nevetni kezdett.
- Mit mondtál? Tetszett a hanglejtés.- mondta nevetve.
- Soha nem tudod meg!- válaszoltam sejtelmesen a telefonba.
- Kiszedjem belőled?- kérdezte "fenyegetve".
- Ahhoz rendesen meg kellene puhítanod...- mondtam nevetve és a párnára visszadőltem.
- Amiatt ne aggódj.- válaszolta sejtelmesen.
A tekintetem felkúszott a falamon függő órára, ami fél ötöt mutatott. Elmosolyodtam ezen a korai híváson. Péntek van, suliba is kell menni.
- Egyébként minek köszönhetem ezt a fél ötös ébresztést?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Csak hallani akartam a hangod.
- Rómeó ha hallani akarta Júlia hangját, felkiáltott hozzá az erkélyre.- mondtam.
- A szüleid nem örülnének neki...
- Ja, apám hozná a légpuskát.- kuncogtam.
Egy nyögést halottam a háttérből, ami elég hangosra sikerült.
- Ki van még ott?- kérdeztem gyanakodva.
- Rosáék megint hangoskodnak...- felelte ingerülten.
- Akkor emiatt nem tudsz te aludni!- mondtam már fuldokolva a nevetéstől.
- Nem lenne olyan vicces, ha itt lennél és igazából hallanád!- mondta.
- Akkor tartsd oda a falhoz a telefont.- mondtam poénból.
Tényleg odatartotta, mert hangosabban hallottam a nyögéseket. Egy pár pillanatig hallgattam.
- Oké, vedd el, tényleg idegesítő!- mondtam, most ő nevetett.- Nem akarok a helyzetedben lenni!
- Szóval nem akarsz itt lenni velem?
- Nem...- ráztam a fejem.
- Egy ágyban...- folytatta.
- A-a!- ingattam a buksimat, immár bizonytalanul.
- ...egy takaró alatt...- sorolta tovább.
- Hát...- már teljesen összezavart.
- ...és ha csend lenne?- fejezte be.
Elpirultam a gondolatra. Elképzeltem és hát... MIKRŐL KÉPZELŐDÖM ÉN ITT?! WHAT THE ****?! Lysander, Lysander... Mit tettél velem?
- Hahó, itt vagy?- szólt bele újra a telefonba azzal a mély és szexi hangjával.
- I-Igen, bocsi.- mondtam mosolyogva.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este elmennénk vacsorázni?- kérdezte.
- Nos, uram, nagyon örülnék neki!- mondtam poénkodva.
- Remek, akkor este hétkor megyek magáért!- mondta úriember stílusban.
- Alig várom! Találkozunk az iskolában, mylord!- mondtam.
- Részemről az öröm, mylady!- mondta nevetve és letette.
Már nem tudtam visszaaludni, így lassan, de biztosan készülődtem. Fésű, telefon, karóra, fehérnemű, szempillaspirál, póló és nadrág. Ezeket mind feltettem magamra, nagy üggyel-bajjal. Mire végeztem, a testvéreim is feleszméltek, lementünk reggelizni. Én szótlanul lapátoltam be a müzlimet, majd ugyanígy, hangtalanul hagytam el a házat. Hogy én hogy imádom az angoltanárunkat! Komolyan, csak most az egyszer rakott be nulladik órát. Csak azt nem értem, nekem minek kell bemennem? Because, I'm a pupil and the pupil is child, and the teacher is smarter than child. (Mert én egy diák vagyok és a diák csak gyerek és a tanár okosabb a gyereknél.) I bet, that I'm the best in my class, BUT I MUST go to plus english lesson, because why not? (Lefogadom, hogy én vagyok a legjobb az osztályban, DE MUSZÁJ bemennem plusz angolórára, mert miért ne?) Nos, remélem értettétek mire akartam kilyukadni. Ilyen gondolatokkal léptem be a kihalt épületbe, azon belül is a kihalt osztályomba. Az ásításokat próbálták elnyomni óra alatt, több-kevesebb sikerrel. A tanár is keverte a múlt időt a jövővel, óra végére meg már múlt időben beszélt arról, hogy a gyereke egyetemre fog járni. Az a röhej, hogy óra végén már magyarul beszélt! Congratulations Ms. Kingston! (Gratulálok, Ms. Kingston!) Kivánszorogtunk nulladikról és egy kar ölel át hátulról. Lys nyomott az arcomra egy puszit, majd engedte, hogy szembe forduljak vele.
- I missed you! (Hiányoltalak!/Hiányoztál!)- doromboltam bele a mellkasába.
- You too! (Te is!)- mondta nevetve.
- Oké, elég az angolból!- nevetgéltem vele.
- Mit szólnál egy olyan nyelvhez, amiben nem kell annyit beszélni?- kérdezte és magához húzott.
- Mikre gondolsz?- kuncogtam.
Ő megcsókolt és gyengéden beleharapott a számba. A szemembe nézett, mire ugyanazt megcsináltam vele.
- Tudod, hogy nagyon könnyen tanulsz?- kérdezte mosolyogva, miközben mentünk a következő óra helyszínére.
- És ez rossz?- néztem rá a lovagomra.
- Dehogy! Csak attól félek, lehet eltanulsz valamit, amit nem kéne!- olyan édesen mosolygott, hogy meg tudtam volna zabálni.
Én csak legyintettem. A nap folyamán beszélgettem a csajokkal, kötekedtem a Maddox testvérekkel, kedvesen beszélgettem Nataniellel és barkochbáztam az ikrekkel. Komolyan félelmetes, hogy mire az képesek együtt az ikrek. Olyan, mintha egy agy jutott volna kettőjüknek. Armin persze röhögött ezen a poénomon, Alexy viszont morgott, hogy: "Kár, hogy nem áldották meg jobb divatérzékkel!" Ezen persze összevesztek. Összességében jól telt a nap. És este vacsizni megyünk! Izgatottan dörzsöltem a tenyeremet. Amikor a szekrényem előtt álltam tanácstalanul, egy óvatos kopogás zavarta meg a dilemmámat.
- Szabad!- kiáltottam ki, mire a nővérem bújt be.- Mit szeretnél?
- Csak azt, hogy meghallgass!- mondta és a némaságomra belekezdett a mondandójába.- Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom, oké? Amikor szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok. Nem figyeltem rátok eléggé, kérlek, ezt bocsásd meg nekem!- mondta könyörgő tekintettel.
- Én sem figyeltem rátok. Meg van bocsátva!- öleltem meg szeleburdi nővéremet.
- Jól hallottam, hogy randid lesz?- kérdezte huncut mosollyal.
- Bizony!- bólogatok.
- Hova mentek?
- Vacsorázni megyünk.- mondtam, mire felszisszent.
- Nehéz téma. Segítek neked!- jelentette ki mosolyogva.
Ez a segítség telt másfél órába... A nővérem türelmes fajta. Mikor végre meglett a TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) összeállítás, már 6.50 volt. Még magához ölelt és elengedett. Lysander megjött értem és elindultunk a meglepetés vacsira...
2014. szeptember 19., péntek
34. fejezet: Egy kis huncutság
Írói megjegyzés
Elnézést kérek, ha bárkit megsértettem az előző részben található mondásommal. Az én falumban ez egy szólás-mondás, remélem nem haragszotok érte és megígérem, hogy többé nem rakok ki ilyet. De most jöjjön a fejezet, kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Az az átkozott CD. A legjobb lett volna, ha Lysandernek lepasszolom. De mégsem tettem. Átkozott kíváncsiság! Szidtam érte magamat, de nincs mit tenni. Ha jól emlékszem, van itt egy könyvtár... Valahol az épületben... A tekintetemet végigfuttattam a falakon. Az órákon próbáltam figyelni, ami átmenetileg sikerült is. Viszont egy 20 perc után mindig a CD fele járt az eszem. Kicsengettek az utolsó óráról is.
- Majd elviszem neki...- gondoltam.
Ugyanis Castiel ma véletlenül sem volt iskolában. Mondjuk, megértem: 2 röpdolgozat, a többi órán felelések... A CD-t a kezemben szorongatva mentem a DÖK-terembe.
- Szabad!- hangzott, ahogy bekopogtam az ajtón.
Lassan és bizonytalanul benyitottam. A szőke Nataniel mosolygós arca fogad. Én is mosolyra húztam a számat.
- Te véletlenül nem tudod, hogy van-e könyvtár?- kérdeztem szégyenlősen.
- Éppen oda indultam! Gyere!- mutatta, hogy kövessem.
Kiléptünk a teremből és a lépcsők felé vettük az irányt. Ő lekanyarodott egy számomra ismeretlen elágazásnál, majd benyitott egy ajtón. Könyvek illata csapta meg az orromat. Hasonló szagot nem éreztem, mióta a nagyinál voltunk. Fintorogva lépek be a polcokkal teli, mégis napfényes helyiségbe. Megláttam két szabad laptopot. Nataniel eltűnt mellőlem, én pedig a laptopokhoz siettem. A CD-t betettem az egyik lemezjátszójába és megnyitottam a mappát. Majdnem hátraestem a székkel, amikor megláttam milyen képek és videók vannak összeválogatva.
- Dan, mit műveltél?- motyogtam.
Rámentem az egyik képre és megnyitottam. Meglepetésemre és legnagyobb undoromra tényleg olyan kép volt. Zavaromban a hajamba túrtam. Hogy nem gondoltam erre? Hiszen Castielről van szó! Én hülye, marha! Gyorsan bezártam és elsüllyesztettem a táskámban a bűnös lemezt. Fúj! Ha már itt vagyok a könyvtárban, anyagot is kereshetek a fogalmazásomhoz. Miért érdekli a tanárt egyáltalán a film feltalálása? Nézzen utána ő maga! Tudom, hogy illetlenség ezt gondolni, de mégis! Sokkal inkább írnék a számítógép történetéről, fogadjunk, a tanár végig sem olvasná. Pár könyvet levettem a polcról, majd elkezdtem adatokat gyűjteni. Egy óra hossza múlva a noteszemet teleírtam és távoztam a könyvtárból. Sietve lépkedtem a folyosón végig, egészen a bejáratig. Felhívtam anyát is, elmesélve neki, hogy az egyik osztálytársam beteg és leckét viszek neki. Felszálltam a buszra és elbuszoztam a Maddox villáig. A hatalmas kapu elé álltam és csengettem. A kapu nagy hanggal kinyílik és Tom siet elém.
- Mit tehetek érted?- kérdezte hatalmas mosollyal.
- Most kivételesen a "beteg" öcsédhez jöttem.- mentem beljebb.
- Nem beteg az, maximum agyilag!- mondta nevetve és kinyitotta előttem az ajtót.
Fényben sokkal tágasabbnak tűnik. A vöröske éppen a kanapén heverészett. Odasiettem a heverőhöz és hátulról az ölébe ejtettem a házit. Ő felnyögött a hirtelen súlytól, ami nyomta a combjait.
- Castiel, remélem jobban vagy!- szóltam gúnyosan.
Ő hátrapillantott és egy mosoly kúszott fel idétlen arcára.
- Tán hiányoztam?- kérdezte, mire én felnevettem.
- Csak a tesóm küldte ezt a CD-t!- mutattam fel a lemezt.
- Ez jobban érdekel, mint a házi!- kapta ki a kezemből.
- Sejtettem! Na, sziasztok!- fordultam meg, mikor Tomba ütközöm.
- Velem nem is foglalkozol?- kérdezte kisfiús hanggal.
- Fogadok, hogy jelenleg is egy csaj van az ágyadban!- mondtam.- És nézd te is az öcséd CD-jét! Biztos vagyok benne, hogy téged is elszórakoztat.- ezt a részét a mondandómnak oroszul mondtam. Tom nézett rám, mint borjú az új kapura.
- Mit makogsz?- nyögte ki végül.
- Semmi!- legyintettem sóhajtva.
- Esetleg kérsz valamit inni?- kérdezte udvariasan a feketeség.
- Egy pohár vizet, köszi.- sóhajtottam lemondóan.
Amíg ő elment és hozott nekem inni, én addig lehuppantam az egyik fotelba. Ízléses és szép berendezési tárgyak tárultak a szemem elé. Drága bőrkanapé, hozzáillő fotelokkal és egy tölgyfaasztal középen. Plazmatévé a falba építve. Stílusos, az biztos! Ránéztem Castielre, aki a CD-t forgatta az ujjai között. A vöröske fekete pólóban és kék farmerben terpeszkedett előttem. Valahogy nem illett ebbe a környezetbe. Tom a kezembe nyomta a vizet, amit egyből felhajtottam. Végig rajtam tartotta a szemét, majd halál pontosan a szemébe néztem. Ő egyből elkapta a fejét. Én felkuncogtam, majd feltápászkodtam a kényelmes ülőalkalmatosságból.
- Megadod a számodat?- kérdezte Tom, miközben felkaptam a kabátomat.
- Hogy tudjál zaklatni?- kérdeztem féloldalasan mosolyogva.
- Nem, komolyan.
- Nekem megvan a számod.- jelentettem ki könnyedén.
Kivettem a zsebemből a fehér telefonomat és megcsörgettem Tomot. Egy gitárszóló hangzott fel a nadrágja zsebéből, így elégedetten kinyomtam.
- Mostmár neked is az enyém.- mondtam, miközben bólintottam.- Sziasztok!
Tom és az öccse úgy bámultak rám, mintha UFÓ lennék. A világ elfoglalása még nem szerepel a terveim között... MÉG... Gonoszan felkuncogtam ezekre a gondolatokra. Kicsusszantam a kapun található résen. A nap lenyugvóban volt, gyönyörű narancssárga árnyalatot festve az égre. A hullámok visszatükrözték ezt a fényt, egyszerűen mesés látvány volt. Kényelmesen elsétáltam a buszmegállóba, ott gyorsan felszálltam a legközelebbi buszra. Este volt, mire hazaértem. Mira termett előttem, mikor beléptem az ajtón. Egy ideig csak néztünk egymásra. Gondterhelt arca sok mindent elárult.
- Mit akarsz?- kérdeztem hidegen.
- Csak hallgass meg! Tudom, hogy szemétség volt elhallgatni előttetek Viktort, de szeretem. És ő is engem... Kérlek, nem szeretném ha rosszban lennénk.- mondta bűnbánó hangon.
- Én örülök, ha boldog vagy!- mondtam egy halvány mosollyal.- Viszont úgy érzem, mintha nem bíznál bennünk eléggé.
- Bennetek bízom a legjobban!
- Akkor miért hallgattad el?- világítottam rá a lényegre.
Ő zavarában a száját harapdálta, nem tudta, mit feleljen. Én pedig elmentem fürödni. Ha ő nem bízik bennünk, mi hogyan bízhatnánk benne? Egy kicsit gépeztem, majd forgolódások árán, de elaludtam. Az elmém elmenekült a gondok elől az álmok csodálatos világába...
Elnézést kérek, ha bárkit megsértettem az előző részben található mondásommal. Az én falumban ez egy szólás-mondás, remélem nem haragszotok érte és megígérem, hogy többé nem rakok ki ilyet. De most jöjjön a fejezet, kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Az az átkozott CD. A legjobb lett volna, ha Lysandernek lepasszolom. De mégsem tettem. Átkozott kíváncsiság! Szidtam érte magamat, de nincs mit tenni. Ha jól emlékszem, van itt egy könyvtár... Valahol az épületben... A tekintetemet végigfuttattam a falakon. Az órákon próbáltam figyelni, ami átmenetileg sikerült is. Viszont egy 20 perc után mindig a CD fele járt az eszem. Kicsengettek az utolsó óráról is.
- Majd elviszem neki...- gondoltam.
Ugyanis Castiel ma véletlenül sem volt iskolában. Mondjuk, megértem: 2 röpdolgozat, a többi órán felelések... A CD-t a kezemben szorongatva mentem a DÖK-terembe.
- Szabad!- hangzott, ahogy bekopogtam az ajtón.
Lassan és bizonytalanul benyitottam. A szőke Nataniel mosolygós arca fogad. Én is mosolyra húztam a számat.
- Te véletlenül nem tudod, hogy van-e könyvtár?- kérdeztem szégyenlősen.
- Éppen oda indultam! Gyere!- mutatta, hogy kövessem.
Kiléptünk a teremből és a lépcsők felé vettük az irányt. Ő lekanyarodott egy számomra ismeretlen elágazásnál, majd benyitott egy ajtón. Könyvek illata csapta meg az orromat. Hasonló szagot nem éreztem, mióta a nagyinál voltunk. Fintorogva lépek be a polcokkal teli, mégis napfényes helyiségbe. Megláttam két szabad laptopot. Nataniel eltűnt mellőlem, én pedig a laptopokhoz siettem. A CD-t betettem az egyik lemezjátszójába és megnyitottam a mappát. Majdnem hátraestem a székkel, amikor megláttam milyen képek és videók vannak összeválogatva.
- Dan, mit műveltél?- motyogtam.
Rámentem az egyik képre és megnyitottam. Meglepetésemre és legnagyobb undoromra tényleg olyan kép volt. Zavaromban a hajamba túrtam. Hogy nem gondoltam erre? Hiszen Castielről van szó! Én hülye, marha! Gyorsan bezártam és elsüllyesztettem a táskámban a bűnös lemezt. Fúj! Ha már itt vagyok a könyvtárban, anyagot is kereshetek a fogalmazásomhoz. Miért érdekli a tanárt egyáltalán a film feltalálása? Nézzen utána ő maga! Tudom, hogy illetlenség ezt gondolni, de mégis! Sokkal inkább írnék a számítógép történetéről, fogadjunk, a tanár végig sem olvasná. Pár könyvet levettem a polcról, majd elkezdtem adatokat gyűjteni. Egy óra hossza múlva a noteszemet teleírtam és távoztam a könyvtárból. Sietve lépkedtem a folyosón végig, egészen a bejáratig. Felhívtam anyát is, elmesélve neki, hogy az egyik osztálytársam beteg és leckét viszek neki. Felszálltam a buszra és elbuszoztam a Maddox villáig. A hatalmas kapu elé álltam és csengettem. A kapu nagy hanggal kinyílik és Tom siet elém.
- Mit tehetek érted?- kérdezte hatalmas mosollyal.
- Most kivételesen a "beteg" öcsédhez jöttem.- mentem beljebb.
- Nem beteg az, maximum agyilag!- mondta nevetve és kinyitotta előttem az ajtót.
Fényben sokkal tágasabbnak tűnik. A vöröske éppen a kanapén heverészett. Odasiettem a heverőhöz és hátulról az ölébe ejtettem a házit. Ő felnyögött a hirtelen súlytól, ami nyomta a combjait.
- Castiel, remélem jobban vagy!- szóltam gúnyosan.
Ő hátrapillantott és egy mosoly kúszott fel idétlen arcára.
- Tán hiányoztam?- kérdezte, mire én felnevettem.
- Csak a tesóm küldte ezt a CD-t!- mutattam fel a lemezt.
- Ez jobban érdekel, mint a házi!- kapta ki a kezemből.
- Sejtettem! Na, sziasztok!- fordultam meg, mikor Tomba ütközöm.
- Velem nem is foglalkozol?- kérdezte kisfiús hanggal.
- Fogadok, hogy jelenleg is egy csaj van az ágyadban!- mondtam.- És nézd te is az öcséd CD-jét! Biztos vagyok benne, hogy téged is elszórakoztat.- ezt a részét a mondandómnak oroszul mondtam. Tom nézett rám, mint borjú az új kapura.
- Mit makogsz?- nyögte ki végül.
- Semmi!- legyintettem sóhajtva.
- Esetleg kérsz valamit inni?- kérdezte udvariasan a feketeség.
- Egy pohár vizet, köszi.- sóhajtottam lemondóan.
Amíg ő elment és hozott nekem inni, én addig lehuppantam az egyik fotelba. Ízléses és szép berendezési tárgyak tárultak a szemem elé. Drága bőrkanapé, hozzáillő fotelokkal és egy tölgyfaasztal középen. Plazmatévé a falba építve. Stílusos, az biztos! Ránéztem Castielre, aki a CD-t forgatta az ujjai között. A vöröske fekete pólóban és kék farmerben terpeszkedett előttem. Valahogy nem illett ebbe a környezetbe. Tom a kezembe nyomta a vizet, amit egyből felhajtottam. Végig rajtam tartotta a szemét, majd halál pontosan a szemébe néztem. Ő egyből elkapta a fejét. Én felkuncogtam, majd feltápászkodtam a kényelmes ülőalkalmatosságból.
- Megadod a számodat?- kérdezte Tom, miközben felkaptam a kabátomat.
- Hogy tudjál zaklatni?- kérdeztem féloldalasan mosolyogva.
- Nem, komolyan.
- Nekem megvan a számod.- jelentettem ki könnyedén.
Kivettem a zsebemből a fehér telefonomat és megcsörgettem Tomot. Egy gitárszóló hangzott fel a nadrágja zsebéből, így elégedetten kinyomtam.
- Mostmár neked is az enyém.- mondtam, miközben bólintottam.- Sziasztok!
Tom és az öccse úgy bámultak rám, mintha UFÓ lennék. A világ elfoglalása még nem szerepel a terveim között... MÉG... Gonoszan felkuncogtam ezekre a gondolatokra. Kicsusszantam a kapun található résen. A nap lenyugvóban volt, gyönyörű narancssárga árnyalatot festve az égre. A hullámok visszatükrözték ezt a fényt, egyszerűen mesés látvány volt. Kényelmesen elsétáltam a buszmegállóba, ott gyorsan felszálltam a legközelebbi buszra. Este volt, mire hazaértem. Mira termett előttem, mikor beléptem az ajtón. Egy ideig csak néztünk egymásra. Gondterhelt arca sok mindent elárult.
- Mit akarsz?- kérdeztem hidegen.
- Csak hallgass meg! Tudom, hogy szemétség volt elhallgatni előttetek Viktort, de szeretem. És ő is engem... Kérlek, nem szeretném ha rosszban lennénk.- mondta bűnbánó hangon.
- Én örülök, ha boldog vagy!- mondtam egy halvány mosollyal.- Viszont úgy érzem, mintha nem bíznál bennünk eléggé.
- Bennetek bízom a legjobban!
- Akkor miért hallgattad el?- világítottam rá a lényegre.
Ő zavarában a száját harapdálta, nem tudta, mit feleljen. Én pedig elmentem fürödni. Ha ő nem bízik bennünk, mi hogyan bízhatnánk benne? Egy kicsit gépeztem, majd forgolódások árán, de elaludtam. Az elmém elmenekült a gondok elől az álmok csodálatos világába...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)