53. fejezet: Vigyázz, kész, shopping!

Anya kikért minket pénteken a suliból, mert Mira szerint "halaszthatatlan dolgunk van" a buli előtt. Hát persze, hogy amikor kigondolta ezt a parti dolgot, nem számolt a vendégek igényeivel. Például kell kaja, zene, megfelelő világítás, esetleg egy kis pia a hangulat miatt, meg persze rengeteg műanyag (a kristály poharak buli esetén tiltottak), piros pohár. Mert az én nővérkémnek csak az a pohár felel meg, amiket a filmekben is látni lehet.
- Mira...- nyöszörögtem melltartóban és rövidnadrágban.- Miért kellett felkelnünk? Azt mondtad, anya kikért minket.
Dan sem festett jobban, mint én. Jól van, rajta nem volt melltartó (még szerencse), de azért ő is úgy festett, mintha párnával akarták volna megfojtani. Ugyanis az arca jobb fele felvette a párna gyűrött mintáját. A haja úgy meredezett, mintha egy tornádón kelt volna át, mialatt a földszintre igyekezett. Bár el is tudom képzelni, mivel az én zöld sörényem sem állt jobban.
Bezzeg a két partiarc (Mira és Ilayda) úgy pörögtek, mintha a vérük kávéból állna. A hátuk mögött lévő asztalon ott terpeszkedett egy jókora kanna, gondoltam én, kávéval telve. Mira pupillája akkora volt, mint egy kisebb cseresznye, amiből arra következtetek, hogy a kanna felét benyakalta. Ilaydán semmi nem látszott, ő alapból ilyen energikus.
- Nem azért hanyagoljuk az iskolát, hogy pihenjünk!- pattogott Mira.- Elő kell készülnünk a bulira.
- Mennyi kávét ittál?- kérdezett vissza Dan.
- Mi közöd hozzá?!- csattant fel Mira.- De ha már annyira tudni akarod, csak négy pohárkával!
Szavait nyomatékosítva felkapta a poharat, amiből ivott. Először is: az az én tehénkés pohárkám volt. Másodszor pedig: az nem pohár, hanem 5 deciliteres bögre.
- És Ilayda olyan finom kávét hozott...- álmodozott a testvérem.- Egyszerűen muszáj volt megkóstolnom!
Szóval Ilayda kávéját itta. Akkor egész este pörögni fog. Csak holnap lesz olyan érzése, mintha kimosták és utána kifordították volna.
- Öltözzetek fel és reggelizzetek meg. Sok dolgunk van!- vette át a szót a török lány.
A bátyámmal összenéztünk és lemondóan sóhajtottunk egyet. Akkor munkára leszünk fogva egy koffein függő főnök alatt. Feltámolyogtunk az emeletre és ahogy tudtam, rendbe szedtem magam. Egy kinyúlt, Mickey egeret ábrázoló trikót vettem fel és egy citromsárga, combközépig érő nadrágot. A hajamat csak simán kifésültem, sminket pedig egyáltalán nem használtam.
Amint kimostam a csipát a szememből, egyből jobb lett a kedvem. Egy klumpát vettem fel, úgy battyogtam le a lépcsőn. Dan már lent volt, de az energiája nem haladta meg egy lajhárét. Mira úgy járkált, hogy már szinte füstölgött alatta a szőnyeg. Mondjuk még nem füstölgött, de hogy megtelt statikus elektromossággal az a szerencsétlen, immár kopott szőnyeg, az biztos.
Leültem a helyemre és vettem egy melegszendvicset a tányérról, ami előttem volt.
- Mira, ne koptasd feleslegesen a szőnyeget!- morogta Dan, miközben ipari mennyiségű ételt tornyozott a tányérjára.
- Annyi mindent kell elintéznünk! Kevés az időnk.
- Kihívás elfogadva!- mondta Ilayda, mikor lenyelte a falatot.
Amikor már felénél tartottam a szendvicsnek, a csengő megszólalt. Mira már rohant is, hogy kinyissa. Mosolyogova fogadtam a szőke egyedet, aki belépett az étkezőbe.
- Hallottam, hogy segítség kéne.- mondta jókedvűen Iván.
- Méghozzá tank méretű.- nézett rá Dan, miközben kezet fogtak.
- Hé, tudod hogy van a dal!- nevetett fel Iván.
Elkezdett dúdolni egy dallamot, amit egyből megismertem. Mira és én egyből énekelni kezdtük.
- Ellopták az oroszok a tankot...- daloltuk, mint két hülye.
Iván mély, dallamos nevetésével jutalmazott meg minket.
Immár ő is leült az asztalhoz. Pár perc múlva Mira köré gyűltünk, aki egy ceruza és egy papír segítségével felvázolta a nagy tervet. Közben mi is mondtuk, hogy mi kell és mi nem, így egy kivehető ábra felett görnyedtünk. Mira figyelmet kért és ismertetni kezdte az immár kész tervet.
- Nos, mivel öten vagyunk, így szét tudunk válni.- kezdte. Az arcán elszántság tüköződött, mintha mi lennénk a szakasz, ő pedig a szakaszvezető és éppen egy hadműveletet készülnénk végrehajtani. A rajz is erről tanúskodott.- Iván a külső terepen lesz, mivel szükségünk van a járművére, amiben elhozhatjuk a szállítmányt.
- A külső terepen az áruházat érted, a szállítmányon pedig a kaját és az italokat?- néztem nagy szemekkel a nővéremre.
- Igen. Én itthon maradok Ilaydával és Dannel, míg Iván és Carly kimennek a terepre. Folyamatosan kapcsolatban leszünk és addig nem hagyhatjátok el a kijelölt területet, míg mindent meg nem szereztetek. Egyeztessük óráinkat!- emelte fel Mira a telefonját.
Mi is így tettünk. Közben behelyeztük a headseteket, amiket Mira szervált valahonnan. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kommandós.
- 9.05 van! A hadműveletnek 12.30-ra véget kell vetni. Világos?- kérdezte Mira.
Iván válasszolt helyettünk. Haptákba vágta magát, úgy felelt.
- Igen, hölgyem!
- Remek!- elővett a nővérem egy papírt és nekem nyújtotta. Egy bevásárlólista volt.- Számítunk rátok!
Eltettem a listát és az orosz sráccal elhagytuk a házat. Ahogy beszálltunk az ezüstszínű autóba, kitört belőlünk a nevetés.
- Mira ezt egy kicsit komolyan veszi, nem?- nézett rám Iván a szemét törölgetve.
- Csak jó bulit szeretne.- fuldokoltam a nevetéstől.
- Na, szerezzük meg a "szállítmányt"! Hadd legyen elégedett az őrmester!- ezzel beindította a motort.
Én elnavigálam a város közepén lévő áruházig. Amíg ő óvatosan leparkolta Gyémántot, én addig átvizsgáltam a listát. Annyira belemerültem a nővérem macskakaparásában, hogy Iván mögém került és kikapta a kezemből a lapot.
- Ennyi kaja egyáltalán van a boltban?- nézett kiguvadt szemekkel a listára.
- Reméljük.- mondtam sóhajtva.- Gyerünk!
Beléptünk a hatalmas épületbe, ami már most ostrom alatt állt. Dugig volt emberekkel. Sikerült átfurakodnunk az élelemiszerek részlegére. Mivel a listát még együtt állítottuk össze, elméletileg jónak kéne, hogy legyen. Felénél széttéptük a listát, egyikünk megkapta az egyiket, másikunk a másikat. Fogtunk két kosarat és elindultunk. Ahogy az én listám negyedik szereplőjét próbáltam megtalálni, elkezdett remegni a headset. Megnyomtam a gombot, miközben kémleltem a polcokat.
- Hallak téged.- mondtam.
- Milyen felvágott kell?- kérdezte Iván, miközben valami csörgött a háttérben.
- Sonka és párizsi. Esetleg egy kis vadász.- válaszoltam, közben levette a kéztörlőt.
- ÖT KILÓ? Kiket fogadtok vendégül, állatokat?
- Nem, rosszabb. Ezek az évfolyamtársaink.- közben fintorogtam egyet.
- Mennyien lesztek?
- Fogalmam sincs. Mira terjesztette a buli hírét.- a szememmel már a kenyeret kerestem.
- Akkor már félek a választól...
- A lényeg, hogy vegyünk meg mindent. Édes nővérkém idaadta a hitelkártyáját, elvileg mindenre elég lesz.
- Akkor jó. Hívás vége.
- Mi ez a hadsereg stílus?- vontam fel a szemöldököm.
- Ez most illik ide!
- Te tudod...- sóhajtottam, mire nevetett.- Hívás vége.- megszakítottam a hívást.
Mikor már majdnem végeztem az én részemmel, megnéztem a telómat, ami 10.25-öt mutatott. Ez aránylag jó időnek számít. Ekkor befutott egy újabb hívás, méghozzá a testvéremtől.
- Hogy haladtok?- kérdezte Mira már kissé lenyugodva.
- Jól, nemsoká kész vagyunk. Ti?- csevegtem, miközben szemrevételeztem a kosaramat. Majdnem tele volt.
- A hifit nagy nehezen leköltöztettük a szobámból, találtunk hangulatvilágítást és lávalámpákat.
- Lávalámpákat?- kérdeztem furcsállva.
- Igen. Sok érdekes holmi bújt meg a garázsban.- a hangján kiérződött, hogy mosolyog.
- Egyébként kábé hányan leszünk?
- Passz.- ezen a válaszon ledöbbentem.
- Nem tudod?!
- Figyelj, nem hívtam meg konkrétan senkit, csak terjesztettem. Viszont azt tudom, hogy a srácok biztosan jönnek.
- Alexy és Armin majd kiugranak a bőrükből, úgy várják.- mondtam én is nevetve.
- A lényeg viszont az, hogy még kellenek műanyag poharak és papírtányérok.
- Értettem!- vágtam rá.- De az is fent van a listán.
- Akkor jó. Szia, várunk titeket. Aztán nem rosszalkodni!
- Mira!- szóltam rá, mire csak nevetve kinyomta.
Elvörösödve álltam meg az egyik polc előtt. Levettem a poharakat, amik az én listám utolsó tételét képezték. Kimentem a polc végéig, ahol karok fonódtak a derekam köré.
Mondanom sem kell, ijedtemben ugrottam egyet.
- Hé, Karola, nyugi!- nevetett Iván.- Talán rossz a lelkiismereted, hogy így megijedsz tőlem?
Egyből fellélegeztem. Komolyan itt, az áruház közepén rámhozza a szívbajt! A szívem úgy dübörgött, hogy tisztán hallottam a füleimben.
- Kész vagy?- kérdeztem.
- Igen. Te?- elengedett és elém sétált.
- Én idegileg teljesen kész vagyok, de a bevásárlással is.- mosolyogtam rá.
- Akkor fizessünk.- intett és kifizettünk mindent az egyik kasszánál.
Mit ne mondjak, nővérkém tuti nem lesz elragadtatva a csillagászati összeg hiányától, amit a kártyáján hagytunk. Beültünk a kocsiba a rakománnyal együtt és már száguldottunk is. Még nagyon időben voltunk, szóval Mirának nem lehetett oka panaszra! Azért még átellenőriztem az árut, mielőtt a főnök elé kerülne. Szerencsére minden klappolt, szóval teljes önbizalommal mentünk a házunk felé. Ha Mira nem fogadja el ezeket, megtépem, az biztos!

52. fejezet: Fagyis randi

- Szerintem, Ilayda tuti itt marad...- kuncogtam, miközben Lys belém karolt.
- Ha elmenne, Castiel összeroppanna.- mondta minden viccet mellőzve.
- Honnan veszed ezt?- néztem fel rá.
Jól van, na! Legalább egy fejjel magasabb, mint én.
- Magamból indulok ki. Ha te elmennél, én biztosan nem bírnám ki ép ésszel.- vont szorosabban magához.
- Ha elmennék, nem lennék normális.- csókoltam meg.
Úgy szorított magához, mintha máris elmennék. A csókja most erős volt és mohó. Magába szívott, én pedig majdnem ott olvadtam el. Egyik kezét a tarkómra csúsztatta, a másikkal a derekamnál fogva szorított magához. Az ujjaim önkéntelenül is becsúsztak a viktoriánus ruhája alá, csak egy pillanatra értem hozzá forró, csupasz bőréhez. Bársonyos és puha... ha itt ilyen, milyen lehet a teste többi részén? Kitapintottam a hat kockát is. Kivétel nélkül mind megvolt. Kemény, az ujjaim alatt mégis kezesen viselkedtek. Kitapintottam a bordája vonalát, amibe beleborzongott. Nemcsak ő volt az egyedüli. Az én gerincemen forróság folyt végig. A bőröm felhevült, a csípőmön megéreztem Lysander hideg ujjait. Gyengéden simogatott, mégis fenyegetésnek vette a testem. Megszólalt a képzeletbeli vészcsengő. A kezeimet úgy kaptam vissza, mint akit megégettek.
Mit művelek? Az agyam teljesen bepánikolt. Hirtelen már nem tűnt olyan természetesnek a csók, mint eleinte. Matt, ez is a te hibád! Feszengeni kezdtem a bőrömben, ami egyáltalán nem volt jó érzés. Lys ezt nyilván megérezte, mivel elvált tőlem.
Próbáltam kerülni a tekintetét, mégis felemás szemei az enyémbe fúródtak. Onnan pedig nem szabadultam.
- Tündérkém, mondd el, mi bánt!- cirógatta meg az arcom.
Az egyik kezével még mindig tartotta a tarkómat, mintha attól félne, hogy itt helyben elájulok. A homlokát az enyémhez támasztotta, bár ehhez egy kicsit görnyednie kellett.
- Semmi bajom...- egy erőtlen suttogás volt, semmi több.
- Szörnyen hazudsz.- egy mosolyféleség bújt meg a szája szegletében.- Ez az egyik legjobb tulajdonságod.
Olyan volt, mintha egy fénysugár tört volna utat az agyam bomlasztó sötétjében. Abban a pánikkal és félelemmel teli sötétségben, ami nemcsak az eszemet, de a szívemet is emésztette. És tudtam, hogy Lysander az a reménysugár. Azonban, ahogy az arca egyik felére árnyék vetődött, mintha Matt nézett volna vissza rám. Az agyamban elővillantak annak a bizonyos estének az emlékei. Reszketve néztem szembe Lysanderrel.
- Miatta van ez, ugye?- kérdezte halkan.
Alig láthatóan biccentettem egyet. Ismer.
Ő kiengedte a levegőt. Eddig nem is tűnt fel, hogy visszatartotta. Eltávolodott tőlem, de átkarolt a vállamnál.
- Rám számíthatsz. Én várok, amíg össze nem szeded magad.
- És ha sohasem szedem össze magamat?- bukott ki belőlem a kérdés.
- Akkor örökké várni fogok. Tudod rólam azt, hogy türelmes ember vagyok.- mosolyra húzódott a szám.
Tudtam, hogy komolyan gondolja. Egyszerűen a hangjából kicsengett az, amiért komolyan lehetett őt venni.
- Vagy csak nagyon feledékeny!- kuncogtam fel.
A fejemet a vállának támasztottam.
- Rólad nem feledkezem meg.- puszilta meg a homlokomat.
Ekkor egy öklendező hangot hallottam magunk mögül. Egyből tudtam, kihez tartozik ez a finnyás, vékonyka hang, ami mindig grimaszra késztette az arcizmaimat.
- Van valami hozzáfűznivalód, Amber?- kérdeztem éllel a hangomban.
Megfordultunk és igazam volt. A szőke ciklon a cinkosaival úgy vigyorogtak, akár a hiénák.
- Olyan cukcsik vagytok skacok!- sipákolta parodizálva.
Egy Sprite üdítőt lóbált a kezében. Erről a fejembe ötlött egy zseniális ötlet.
- Mutcsi az üccsid, csajszi!- szándékosan vettem fel az ő beszédstílusát.
Lys elengedett, így bepucsítottam, ahogy Amber.
- Micsi?- vágott értetlen fejet Lisa.
- Olyan szupcsi a szemcsid, Lisa!- fordultam a napszemüveges kínai lány felé.
Charlotte csak forgatta a szemeit.
- Köszcsi, puszcsi!- mondta mosolyogva a kínai.
- Lisa! Csak trükközik!- szólt rá Amber.
- Figyi!- váltottam komolyabb stílusba.- Mindjárt úgy pofán baszcsizlak, hogy a szupcsi és cukcsi szájfényed arra az uncsi falcsira fog kenődni!- mutattam a háta mögött 10 méterre lévő betonfalra.- Rendi?
A szemeinkkel majdhogynem egymás haját téptük, mikor Lys állt közénk.
- Fogalmam sincs, hogy miről volt szó az elmúlt 3 percben, de elég. Megkérem a hölgyeket, hogy távozzanak. Mi pedig elindulunk a másik irányba.- mondta Lysander faarccal.
- Mázlid, hogy itt a pasid! Elvégzi helyetted a piszkos munkát!- sziszegte oda Amber.
- Most magadat ócsároltad le, szőke!- vágtam vissza.
- Barnás szőke vagyok!
- Az agyadra értettem.
Lys ebben a pillanatban derékon ragadott és angolosan távoztunk a fortyogó udvartartástól. Vergődtem a karjában.
- Eressz! Megtépem!- kapálóztam.
- Nem tépsz meg senkit.- mondta lágyan, mintha az időjárásról beszélnénk.
Csak akkor engedett el, amikor odaértünk egy fagyishoz. Én egyből elfelejtettem minden bánatomat, mikor megláttam a tömérdek fagyimennyiséget. Az üvegre tapadtam, mint egy ötéves.
Lys addig az árussal beszélgetett. Mire kiválasztottuk a fagyit, elégedetlen sor állt mögöttünk. Gyorsan eljöttünk, mielőtt valaki a fejünkhöz vághatott volna egy fagyikelyhet.
Leültünk egy padra. Lys valami különös fagyit rendelt, elég gusztán nézett ki. Miközben az én fagyimat fogyasztottam, egyre az ő fagyiját néztem. Közben pedig beszélgettünk. Lys egyszer csak megelégelte azt, hogy az ő kajájával szemezek.
- Nem szégyenled magad, hogy megcsalod a fagyidat?- kérdezte nevetve Lys.
- Hűséget fogadtam, nem vakságot!- feleseltem vissza.
- Kérsz?- nyújtotta felém az adagot.
- Finom?
- Tudok finomabbat is.- kacsintott rám.
Az arcom árnyalata olyan lett, mint az eperfagyimé. Bár nem hiszem, hogy annyi mesterséges színezék lenne az arcomban.
- Igen, akkor kérek.- motyogtam zavartan.
Odatartotta, én pedig egy határozott mozdulattal belenyaltam. Csak arra nem számítottam, hogy másik nyelvvel is találkozom a fagyiban. Pedig így történt. Ettől függetlenül Lys fagyija isteni volt. Csak a benne lévő nyelv adott okot a gyanakvásra. Főleg, hogy megnyalta a számat. Lys nevetett a zavart arckifejezésemen.
- Csak nem gondoltad, hogy ezt kihagyom?- nevetett rám vidáman.
Egy csókkal fogtam be a száját, amin meglepődött. Elhúzódtam tőle és most én kacagtam fel.
- Nekem így jobb. Egyszerre csak egy élvezet!- nyaltam bele az én fagyimba.
- És engem meg sem kínálsz?- vágott sértődött fejet.
Már benyomta a sajátját, szinte olyan gyorsan, hogy nem is láttam.
- Dehogynem, tessék!- nyújtottam felé a nyalánkságot.
Ő a szemét rajtam tartva nyalt bele a fagyimba. De a kezemet figyelmen kívül hagyta. Amikor elhúzódott volna, odanyomtam a szájához az édességet. Fél arcát eper, sztracsatella és citrom ízesítésű fagyi borította. Felemás szemei rám villantak.
- Takarítsd csak le!- mondta vigyorogva.
- Nincs nálam szalvéta.- néztem felé mellékesen, ahogy betermeltem a fagylalt maradékát is.- De tudok egy jobb módszert.
Ő kíváncsian megemelte az egyik szemöldökét. Két kezembe fogtam az arcát és elkezdtem lepuszilgatni a fagyit róla. Ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lassan haladtam, egyetlen foltot sem hagytam ki. Direkt a száját hagytam utoljára. Mikor a több helyen már tiszta volt, nagy csókot nyomtam a szájára. Lenyaltam a fagyit, majd elhúzódtam... volna, ha Lys nem húz teljesen magára.
- Itt incselkedsz velem és még el is akarsz tőlem húzódni?- ingatta a fejét poénkodva.- Ez nem helyes!
- Akkor mi lenne a helyes?- néztem rá csábítóan, közben a fülébe súgtam.- Mutassa meg, tanár úr...
- Nem ér így viselkedni velem, elvesztem tőle a fejem.
Árnyékok vetültek ránk. Két ember és... egy kutya.
- Mitől veszted el a fejed, haver?- hangzik Castiel hangja.
Még egy gyors puszit nyomtam Lys nyakszirtjére, amitől megrázkódott. A két vörösre néztem. Ilayda szinte ragyogott. Castiel pimaszul mosolygott, ezek szerint mindketten jól érezték magukat.
- A barátnőmtől.- mondta Lys jókedvűen.
- Carly, mit csináltál Lyssel, amíg nem voltunk veletek?- húzogatta Ilayda a szemöldökét.
- Nyaltunk egy fagyit.- válaszoltam vigyorogva.
- Azt hittem mást nyaltál...- vihogott fel Ilayda törökül.
Egy pillanat alatt átjött, hogy mire érti. A nyakam is vörös lett, nemcsak a fejem.
- De perverz vagy, istenem!- sziszegtem neki vissza.
- Ez az egészséges mérték egy tinédzsernek!
- Akkor már kicsattanóan egészséges vagy! És Castiellel mit műveltél, hogy így vigyorog?- pillantottam a srác felé.
Most ő pirult el.
- Esküszöm, hogy semmit.
- Vigyázz, mindjárt ránk szakad az ég!- mutogattam felfelé nevetve.- Talán behúzódtatok a mosdóba?
- A kis szent!- mutatott rám nevetve.- Benned is megvan a fantázia.
Mi csak nevetgéltünk tovább. A fiúk meg úgy kapkodták a fejüket, mintha teniszmeccsen lennének. Mivel az egészet törökül mondtuk.
- Erről leszoknátok?- kérdezte Castiel.
- Ugyan miről?- néztünk rá Ilaydával.
- Hogy mindenféle nyelven hablatyoltok! Maradjunk a közös nyelvnél.
- Egy frászt.- mondta Ilayda az anyanyelvén.
Lassan elindultunk haza. A házunknál elbúcsúztunk a srácoktól. Mi csókkal, Ilaydáék arcra puszival. Aranyosak voltak, ahogy elpirultak.
Már csak a bulin kell túl lenni, aztán nyári szünet!

51. fejezet: Nincs kettő négy nélkül

Eltávolodott tőlem, majd lenézett rám. Gyengéden megcirógatta az arcomat, amitől dorombolni támadt volna kedvem. Tekintetünk egybekapcsolódott, amitől reszketni kezdett a szívem. Egyszer tuti szívrohamban halok meg, emiatt a nézése miatt. De nem számít. Legalább boldogan halok meg. Nagy kezei közé fogta az arcomat, amitől minden vér a fejemben tódult.
- Olyan aranyos vagy, mikor elpirulsz...- nézett rám egy kis mosollyal.
- Nem is... Inkább hasonlítok egy céklára.
- Egy aranyos céklára.- puszilta meg a homlokom.
Hjaj, Lysander... Néha nem tudok rajtad eligazodni. Még ez az apró bók is megmelengette a szívemet. Az arcomat a mellkasába fúrtam, ő pedig magához szorított. Beszívtam az illatát, ami a legjobb a világon. Legalábbis nekem. Megnyugtató öblítő és friss fű illata van. Nem marihuánára gondolok, félre ne értsétek! A friss, eső utáni fű...
- Olyan jó illatod van!- nyögtem a viktoriánus felsőjébe.
- Neked is!- dünnyögte a fülembe azokkal a mézédes ajkaival.
Oké, tisztázzuk! Ott álltunk, az utca közepén, ölelkezve. Közben szagolgattuk egymást. Innen elég röhejesnek hangzik, de akkor nem volt az. Igazi mély és érzelmes pillanat volt ez.
Elváltunk egymástól és folytattuk utunkat a parkba. Ahogy beléptünk, engem konkrétan sokk ért, 3 dologtól is.
1. Egy baromi nagy, barna kutya rontott nekünk a semmiből.
2. Megláttam Castielt, ahogy a kutya után fut.
3. Ilayda gyorsabb volt Castielnél és megragadta a kutya pórázát.
Mi csak néztünk Lysanderrel, mint Rozi a moziban. A hatalmas, kutyának csúfolt fenevad felénk kapott a mancsaival, de vörös hajú barátnőm erősen tartotta. Feltűnt az, hogy Ilayda haja fel van tűzve. Ő még SOHA nem tűzte fel a haját, csak végszükség esetén. Jól van, ez egy kicsit túlzás.
- Démon, nyugalom!- csitította a kutyát.- Sziasztok!- köszönt oda nekünk.
- Szia, Ilayda!- intettem neki még mindig sokkosan.
Castiel közben ideért és simogatni kezdte a kutyát. Azt a szörnyeteget. Jól van, én sem bírom azt a bizonyos "mozgó lábtörlő" típust meg a palotapincsit, de... azért ez a kutya már alpesi póninak is elmenne!
- Lassú vagy!- vetette oda vörös barátnőm az érkezőnek.
Mindkettejükről szakadt a víz. Vagyis inkább csak Castielről, Ilayda csak bemelegedett. Törökországban ennél nagyobb hőség is szokott tombolni nyaranta.
- Csak úgy megigézett a mozgó feneked látványa, hogy le kellett maradnom megcsodálni.- csapott rá Castiel Ilayda fenekére.
- Nem hiszem azt. Egyszerűen eltunyultál.- húzta ki magát a török lány.
- Azt még meglátjuk, kislány!
- Örömmel várom azt az alkalmat, nagyfiú!- mondta gúnyosan Ilayda.
Mi csak kapkodtuk Lyssel a fejünket, ahogy ezek szócsatáztak. Castiel kétségkívül megtalálta a hozzá méltó ellenfelet Ilayda személyében. Ahogy így nekidőltem Lysnek, Ilayda megszólalt.
- Egyébként mi jót csináltok?- kérdezte fülig érő szájjal.
- Élvezzük egymás társaságát.- mondta mögülem Lys.
Mielőtt bármit tehettem volna, erős karjai körém fonódtak, majd nyomott egy puszit a nyakam hajlatába. Önkéntelenül felnevettem, ahogy a csikis pontomra tapintott. Az állával megtámaszkodott a fejem tetején, így húzott magához közelebb.
- A gerlepár romantikázik...- nyomta be az unatkozó hangnemet Castiel.
- Bezzeg te nem tudsz ilyen lenni!- vágta a fejéhez Ilayda.- Miért nem tudsz egyszer úgy viselkedni velem, mint Lys Carlyval?
- Akkor vegyem fel a nyálas szerepemet? Azt akarod?- nézett a lányra.
- Igen, légy szíves!
Castiel mutatta az ujjával, hogy várjunk egy percet. Ilayda hitetlenkedve hunyorított egyet, mi meg Lyssel tágra nyitottuk a szemünket. Ez érdekes lesz! A vörös srác beletúrt a hajába, majd látszólag megvilágosodott. A közeli mosdókhoz sétált, ahol bement a férfi vécébe.
Egy végtelennek tűnő percig bámultunk abba az irányba, ahol Castiel eltűnt. Végül én törtem meg a csendet.
- Ilayda, ez mire volt jó?- böktem oldalba.
- Várjuk ki a végét... Hidd el, megéri!- válaszolt Lysander hangja.
- Miről besz...?- majdnem elharaptam a nyelvemet meglepetésemben.
A férfi mosdó ajtaja kicsapódott és Castiel lépett ki rajta. Hát... majdnem elkapott ott helyben a röhögőgörcs. A vörös haja teljesen hátrafésülve, vízzel hátrasimítva (!!!). Ez már elég lenne poénnak, de Castiel még nem fejezte be. A bőrdzsekije nyakig felhúzva, semmi nem látszott a felsőtestéből. A farmerja szárát felhajtotta (!!!), hogy ne legyen piszkos. Fél kézzel lecsippentett egy közeli pitypangot, majd felénk vette az irányt.
Lyssel egymást támogattuk, nehogy elessünk a visszafojtott nevetéstől. Ilayda csak tátott szájjal fogadta ezt a tréfát. Castiel színpadiasan megállt Ilayda előtt, a szerencsétlen sárga virágot pedig két kézzel fogta.
- Galambom, miért társalogsz az ilyesféle huligánokkal?- intett ránk Castiel, mire már a könnyem is folyni kezdett a kuncogás visszatartásától.- Hát egy percre sem hagyhatlak magadra?
- Nem Castiano (Kásztájánó), úgy látszik, nem.- sóhajtott mosolyogva Ilayda.
- Parancsolj, bátorkodtam hozni egy virágot. Éppen sétáltam, amint megláttam, te jutottál róla eszembe...- adta a lány kezébe a virágot.
Mi röhögőgörccsel küszködve néztünk a félig lekonyult pitypangra. Ez most bókolás volt vagy vérig sértés?
Ilayda felváltva nézett hol Castielre, hol a virágra. Azzal rátette a kezét Castiel fejére, majd visszaállította normálisra a frizuráját.
- Kérem vissza az én macsómat.- mondta nevetve és egy puszit nyomott Castiel arcára.
Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a mi vöröskéink zavarba jöttek volna. Szerintem csak káprázott a szemem, de elég erősen.
- Kérése számomra parancs!- nevetett fel a vörös fiú és gyorsan rendbeszedte magát.
- Mindjárt más!
- Tényleg így szoktam viselkedni?- súgta a fülembe Lys.
- Neked jól áll. Castiel eltúlozta.- súgtam vissza neki.
- Gyere, együnk egy fagyit. Hagyjuk magukra a szerelmeseket.- karolt át a karjával.
Szépen eljöttünk tőlük, ők pedig észre sem vették. Na, szépek vagyunk mi is! És még ők mondják, hogy mi vagyunk a gerlepár!