53. fejezet: Vigyázz, kész, shopping!

Anya kikért minket pénteken a suliból, mert Mira szerint "halaszthatatlan dolgunk van" a buli előtt. Hát persze, hogy amikor kigondolta ezt a parti dolgot, nem számolt a vendégek igényeivel. Például kell kaja, zene, megfelelő világítás, esetleg egy kis pia a hangulat miatt, meg persze rengeteg műanyag (a kristály poharak buli esetén tiltottak), piros pohár. Mert az én nővérkémnek csak az a pohár felel meg, amiket a filmekben is látni lehet.
- Mira...- nyöszörögtem melltartóban és rövidnadrágban.- Miért kellett felkelnünk? Azt mondtad, anya kikért minket.
Dan sem festett jobban, mint én. Jól van, rajta nem volt melltartó (még szerencse), de azért ő is úgy festett, mintha párnával akarták volna megfojtani. Ugyanis az arca jobb fele felvette a párna gyűrött mintáját. A haja úgy meredezett, mintha egy tornádón kelt volna át, mialatt a földszintre igyekezett. Bár el is tudom képzelni, mivel az én zöld sörényem sem állt jobban.
Bezzeg a két partiarc (Mira és Ilayda) úgy pörögtek, mintha a vérük kávéból állna. A hátuk mögött lévő asztalon ott terpeszkedett egy jókora kanna, gondoltam én, kávéval telve. Mira pupillája akkora volt, mint egy kisebb cseresznye, amiből arra következtetek, hogy a kanna felét benyakalta. Ilaydán semmi nem látszott, ő alapból ilyen energikus.
- Nem azért hanyagoljuk az iskolát, hogy pihenjünk!- pattogott Mira.- Elő kell készülnünk a bulira.
- Mennyi kávét ittál?- kérdezett vissza Dan.
- Mi közöd hozzá?!- csattant fel Mira.- De ha már annyira tudni akarod, csak négy pohárkával!
Szavait nyomatékosítva felkapta a poharat, amiből ivott. Először is: az az én tehénkés pohárkám volt. Másodszor pedig: az nem pohár, hanem 5 deciliteres bögre.
- És Ilayda olyan finom kávét hozott...- álmodozott a testvérem.- Egyszerűen muszáj volt megkóstolnom!
Szóval Ilayda kávéját itta. Akkor egész este pörögni fog. Csak holnap lesz olyan érzése, mintha kimosták és utána kifordították volna.
- Öltözzetek fel és reggelizzetek meg. Sok dolgunk van!- vette át a szót a török lány.
A bátyámmal összenéztünk és lemondóan sóhajtottunk egyet. Akkor munkára leszünk fogva egy koffein függő főnök alatt. Feltámolyogtunk az emeletre és ahogy tudtam, rendbe szedtem magam. Egy kinyúlt, Mickey egeret ábrázoló trikót vettem fel és egy citromsárga, combközépig érő nadrágot. A hajamat csak simán kifésültem, sminket pedig egyáltalán nem használtam.
Amint kimostam a csipát a szememből, egyből jobb lett a kedvem. Egy klumpát vettem fel, úgy battyogtam le a lépcsőn. Dan már lent volt, de az energiája nem haladta meg egy lajhárét. Mira úgy járkált, hogy már szinte füstölgött alatta a szőnyeg. Mondjuk még nem füstölgött, de hogy megtelt statikus elektromossággal az a szerencsétlen, immár kopott szőnyeg, az biztos.
Leültem a helyemre és vettem egy melegszendvicset a tányérról, ami előttem volt.
- Mira, ne koptasd feleslegesen a szőnyeget!- morogta Dan, miközben ipari mennyiségű ételt tornyozott a tányérjára.
- Annyi mindent kell elintéznünk! Kevés az időnk.
- Kihívás elfogadva!- mondta Ilayda, mikor lenyelte a falatot.
Amikor már felénél tartottam a szendvicsnek, a csengő megszólalt. Mira már rohant is, hogy kinyissa. Mosolyogova fogadtam a szőke egyedet, aki belépett az étkezőbe.
- Hallottam, hogy segítség kéne.- mondta jókedvűen Iván.
- Méghozzá tank méretű.- nézett rá Dan, miközben kezet fogtak.
- Hé, tudod hogy van a dal!- nevetett fel Iván.
Elkezdett dúdolni egy dallamot, amit egyből megismertem. Mira és én egyből énekelni kezdtük.
- Ellopták az oroszok a tankot...- daloltuk, mint két hülye.
Iván mély, dallamos nevetésével jutalmazott meg minket.
Immár ő is leült az asztalhoz. Pár perc múlva Mira köré gyűltünk, aki egy ceruza és egy papír segítségével felvázolta a nagy tervet. Közben mi is mondtuk, hogy mi kell és mi nem, így egy kivehető ábra felett görnyedtünk. Mira figyelmet kért és ismertetni kezdte az immár kész tervet.
- Nos, mivel öten vagyunk, így szét tudunk válni.- kezdte. Az arcán elszántság tüköződött, mintha mi lennénk a szakasz, ő pedig a szakaszvezető és éppen egy hadműveletet készülnénk végrehajtani. A rajz is erről tanúskodott.- Iván a külső terepen lesz, mivel szükségünk van a járművére, amiben elhozhatjuk a szállítmányt.
- A külső terepen az áruházat érted, a szállítmányon pedig a kaját és az italokat?- néztem nagy szemekkel a nővéremre.
- Igen. Én itthon maradok Ilaydával és Dannel, míg Iván és Carly kimennek a terepre. Folyamatosan kapcsolatban leszünk és addig nem hagyhatjátok el a kijelölt területet, míg mindent meg nem szereztetek. Egyeztessük óráinkat!- emelte fel Mira a telefonját.
Mi is így tettünk. Közben behelyeztük a headseteket, amiket Mira szervált valahonnan. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kommandós.
- 9.05 van! A hadműveletnek 12.30-ra véget kell vetni. Világos?- kérdezte Mira.
Iván válasszolt helyettünk. Haptákba vágta magát, úgy felelt.
- Igen, hölgyem!
- Remek!- elővett a nővérem egy papírt és nekem nyújtotta. Egy bevásárlólista volt.- Számítunk rátok!
Eltettem a listát és az orosz sráccal elhagytuk a házat. Ahogy beszálltunk az ezüstszínű autóba, kitört belőlünk a nevetés.
- Mira ezt egy kicsit komolyan veszi, nem?- nézett rám Iván a szemét törölgetve.
- Csak jó bulit szeretne.- fuldokoltam a nevetéstől.
- Na, szerezzük meg a "szállítmányt"! Hadd legyen elégedett az őrmester!- ezzel beindította a motort.
Én elnavigálam a város közepén lévő áruházig. Amíg ő óvatosan leparkolta Gyémántot, én addig átvizsgáltam a listát. Annyira belemerültem a nővérem macskakaparásában, hogy Iván mögém került és kikapta a kezemből a lapot.
- Ennyi kaja egyáltalán van a boltban?- nézett kiguvadt szemekkel a listára.
- Reméljük.- mondtam sóhajtva.- Gyerünk!
Beléptünk a hatalmas épületbe, ami már most ostrom alatt állt. Dugig volt emberekkel. Sikerült átfurakodnunk az élelemiszerek részlegére. Mivel a listát még együtt állítottuk össze, elméletileg jónak kéne, hogy legyen. Felénél széttéptük a listát, egyikünk megkapta az egyiket, másikunk a másikat. Fogtunk két kosarat és elindultunk. Ahogy az én listám negyedik szereplőjét próbáltam megtalálni, elkezdett remegni a headset. Megnyomtam a gombot, miközben kémleltem a polcokat.
- Hallak téged.- mondtam.
- Milyen felvágott kell?- kérdezte Iván, miközben valami csörgött a háttérben.
- Sonka és párizsi. Esetleg egy kis vadász.- válaszoltam, közben levette a kéztörlőt.
- ÖT KILÓ? Kiket fogadtok vendégül, állatokat?
- Nem, rosszabb. Ezek az évfolyamtársaink.- közben fintorogtam egyet.
- Mennyien lesztek?
- Fogalmam sincs. Mira terjesztette a buli hírét.- a szememmel már a kenyeret kerestem.
- Akkor már félek a választól...
- A lényeg, hogy vegyünk meg mindent. Édes nővérkém idaadta a hitelkártyáját, elvileg mindenre elég lesz.
- Akkor jó. Hívás vége.
- Mi ez a hadsereg stílus?- vontam fel a szemöldököm.
- Ez most illik ide!
- Te tudod...- sóhajtottam, mire nevetett.- Hívás vége.- megszakítottam a hívást.
Mikor már majdnem végeztem az én részemmel, megnéztem a telómat, ami 10.25-öt mutatott. Ez aránylag jó időnek számít. Ekkor befutott egy újabb hívás, méghozzá a testvéremtől.
- Hogy haladtok?- kérdezte Mira már kissé lenyugodva.
- Jól, nemsoká kész vagyunk. Ti?- csevegtem, miközben szemrevételeztem a kosaramat. Majdnem tele volt.
- A hifit nagy nehezen leköltöztettük a szobámból, találtunk hangulatvilágítást és lávalámpákat.
- Lávalámpákat?- kérdeztem furcsállva.
- Igen. Sok érdekes holmi bújt meg a garázsban.- a hangján kiérződött, hogy mosolyog.
- Egyébként kábé hányan leszünk?
- Passz.- ezen a válaszon ledöbbentem.
- Nem tudod?!
- Figyelj, nem hívtam meg konkrétan senkit, csak terjesztettem. Viszont azt tudom, hogy a srácok biztosan jönnek.
- Alexy és Armin majd kiugranak a bőrükből, úgy várják.- mondtam én is nevetve.
- A lényeg viszont az, hogy még kellenek műanyag poharak és papírtányérok.
- Értettem!- vágtam rá.- De az is fent van a listán.
- Akkor jó. Szia, várunk titeket. Aztán nem rosszalkodni!
- Mira!- szóltam rá, mire csak nevetve kinyomta.
Elvörösödve álltam meg az egyik polc előtt. Levettem a poharakat, amik az én listám utolsó tételét képezték. Kimentem a polc végéig, ahol karok fonódtak a derekam köré.
Mondanom sem kell, ijedtemben ugrottam egyet.
- Hé, Karola, nyugi!- nevetett Iván.- Talán rossz a lelkiismereted, hogy így megijedsz tőlem?
Egyből fellélegeztem. Komolyan itt, az áruház közepén rámhozza a szívbajt! A szívem úgy dübörgött, hogy tisztán hallottam a füleimben.
- Kész vagy?- kérdeztem.
- Igen. Te?- elengedett és elém sétált.
- Én idegileg teljesen kész vagyok, de a bevásárlással is.- mosolyogtam rá.
- Akkor fizessünk.- intett és kifizettünk mindent az egyik kasszánál.
Mit ne mondjak, nővérkém tuti nem lesz elragadtatva a csillagászati összeg hiányától, amit a kártyáján hagytunk. Beültünk a kocsiba a rakománnyal együtt és már száguldottunk is. Még nagyon időben voltunk, szóval Mirának nem lehetett oka panaszra! Azért még átellenőriztem az árut, mielőtt a főnök elé kerülne. Szerencsére minden klappolt, szóval teljes önbizalommal mentünk a házunk felé. Ha Mira nem fogadja el ezeket, megtépem, az biztos!