51. fejezet: Nincs kettő négy nélkül

Eltávolodott tőlem, majd lenézett rám. Gyengéden megcirógatta az arcomat, amitől dorombolni támadt volna kedvem. Tekintetünk egybekapcsolódott, amitől reszketni kezdett a szívem. Egyszer tuti szívrohamban halok meg, emiatt a nézése miatt. De nem számít. Legalább boldogan halok meg. Nagy kezei közé fogta az arcomat, amitől minden vér a fejemben tódult.
- Olyan aranyos vagy, mikor elpirulsz...- nézett rám egy kis mosollyal.
- Nem is... Inkább hasonlítok egy céklára.
- Egy aranyos céklára.- puszilta meg a homlokom.
Hjaj, Lysander... Néha nem tudok rajtad eligazodni. Még ez az apró bók is megmelengette a szívemet. Az arcomat a mellkasába fúrtam, ő pedig magához szorított. Beszívtam az illatát, ami a legjobb a világon. Legalábbis nekem. Megnyugtató öblítő és friss fű illata van. Nem marihuánára gondolok, félre ne értsétek! A friss, eső utáni fű...
- Olyan jó illatod van!- nyögtem a viktoriánus felsőjébe.
- Neked is!- dünnyögte a fülembe azokkal a mézédes ajkaival.
Oké, tisztázzuk! Ott álltunk, az utca közepén, ölelkezve. Közben szagolgattuk egymást. Innen elég röhejesnek hangzik, de akkor nem volt az. Igazi mély és érzelmes pillanat volt ez.
Elváltunk egymástól és folytattuk utunkat a parkba. Ahogy beléptünk, engem konkrétan sokk ért, 3 dologtól is.
1. Egy baromi nagy, barna kutya rontott nekünk a semmiből.
2. Megláttam Castielt, ahogy a kutya után fut.
3. Ilayda gyorsabb volt Castielnél és megragadta a kutya pórázát.
Mi csak néztünk Lysanderrel, mint Rozi a moziban. A hatalmas, kutyának csúfolt fenevad felénk kapott a mancsaival, de vörös hajú barátnőm erősen tartotta. Feltűnt az, hogy Ilayda haja fel van tűzve. Ő még SOHA nem tűzte fel a haját, csak végszükség esetén. Jól van, ez egy kicsit túlzás.
- Démon, nyugalom!- csitította a kutyát.- Sziasztok!- köszönt oda nekünk.
- Szia, Ilayda!- intettem neki még mindig sokkosan.
Castiel közben ideért és simogatni kezdte a kutyát. Azt a szörnyeteget. Jól van, én sem bírom azt a bizonyos "mozgó lábtörlő" típust meg a palotapincsit, de... azért ez a kutya már alpesi póninak is elmenne!
- Lassú vagy!- vetette oda vörös barátnőm az érkezőnek.
Mindkettejükről szakadt a víz. Vagyis inkább csak Castielről, Ilayda csak bemelegedett. Törökországban ennél nagyobb hőség is szokott tombolni nyaranta.
- Csak úgy megigézett a mozgó feneked látványa, hogy le kellett maradnom megcsodálni.- csapott rá Castiel Ilayda fenekére.
- Nem hiszem azt. Egyszerűen eltunyultál.- húzta ki magát a török lány.
- Azt még meglátjuk, kislány!
- Örömmel várom azt az alkalmat, nagyfiú!- mondta gúnyosan Ilayda.
Mi csak kapkodtuk Lyssel a fejünket, ahogy ezek szócsatáztak. Castiel kétségkívül megtalálta a hozzá méltó ellenfelet Ilayda személyében. Ahogy így nekidőltem Lysnek, Ilayda megszólalt.
- Egyébként mi jót csináltok?- kérdezte fülig érő szájjal.
- Élvezzük egymás társaságát.- mondta mögülem Lys.
Mielőtt bármit tehettem volna, erős karjai körém fonódtak, majd nyomott egy puszit a nyakam hajlatába. Önkéntelenül felnevettem, ahogy a csikis pontomra tapintott. Az állával megtámaszkodott a fejem tetején, így húzott magához közelebb.
- A gerlepár romantikázik...- nyomta be az unatkozó hangnemet Castiel.
- Bezzeg te nem tudsz ilyen lenni!- vágta a fejéhez Ilayda.- Miért nem tudsz egyszer úgy viselkedni velem, mint Lys Carlyval?
- Akkor vegyem fel a nyálas szerepemet? Azt akarod?- nézett a lányra.
- Igen, légy szíves!
Castiel mutatta az ujjával, hogy várjunk egy percet. Ilayda hitetlenkedve hunyorított egyet, mi meg Lyssel tágra nyitottuk a szemünket. Ez érdekes lesz! A vörös srác beletúrt a hajába, majd látszólag megvilágosodott. A közeli mosdókhoz sétált, ahol bement a férfi vécébe.
Egy végtelennek tűnő percig bámultunk abba az irányba, ahol Castiel eltűnt. Végül én törtem meg a csendet.
- Ilayda, ez mire volt jó?- böktem oldalba.
- Várjuk ki a végét... Hidd el, megéri!- válaszolt Lysander hangja.
- Miről besz...?- majdnem elharaptam a nyelvemet meglepetésemben.
A férfi mosdó ajtaja kicsapódott és Castiel lépett ki rajta. Hát... majdnem elkapott ott helyben a röhögőgörcs. A vörös haja teljesen hátrafésülve, vízzel hátrasimítva (!!!). Ez már elég lenne poénnak, de Castiel még nem fejezte be. A bőrdzsekije nyakig felhúzva, semmi nem látszott a felsőtestéből. A farmerja szárát felhajtotta (!!!), hogy ne legyen piszkos. Fél kézzel lecsippentett egy közeli pitypangot, majd felénk vette az irányt.
Lyssel egymást támogattuk, nehogy elessünk a visszafojtott nevetéstől. Ilayda csak tátott szájjal fogadta ezt a tréfát. Castiel színpadiasan megállt Ilayda előtt, a szerencsétlen sárga virágot pedig két kézzel fogta.
- Galambom, miért társalogsz az ilyesféle huligánokkal?- intett ránk Castiel, mire már a könnyem is folyni kezdett a kuncogás visszatartásától.- Hát egy percre sem hagyhatlak magadra?
- Nem Castiano (Kásztájánó), úgy látszik, nem.- sóhajtott mosolyogva Ilayda.
- Parancsolj, bátorkodtam hozni egy virágot. Éppen sétáltam, amint megláttam, te jutottál róla eszembe...- adta a lány kezébe a virágot.
Mi röhögőgörccsel küszködve néztünk a félig lekonyult pitypangra. Ez most bókolás volt vagy vérig sértés?
Ilayda felváltva nézett hol Castielre, hol a virágra. Azzal rátette a kezét Castiel fejére, majd visszaállította normálisra a frizuráját.
- Kérem vissza az én macsómat.- mondta nevetve és egy puszit nyomott Castiel arcára.
Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a mi vöröskéink zavarba jöttek volna. Szerintem csak káprázott a szemem, de elég erősen.
- Kérése számomra parancs!- nevetett fel a vörös fiú és gyorsan rendbeszedte magát.
- Mindjárt más!
- Tényleg így szoktam viselkedni?- súgta a fülembe Lys.
- Neked jól áll. Castiel eltúlozta.- súgtam vissza neki.
- Gyere, együnk egy fagyit. Hagyjuk magukra a szerelmeseket.- karolt át a karjával.
Szépen eljöttünk tőlük, ők pedig észre sem vették. Na, szépek vagyunk mi is! És még ők mondják, hogy mi vagyunk a gerlepár!