69. fejezet: Szöszi-kiiktató hadművelet

Ugorjunk egy kicsit vissza az eseményekben, oké? Pontosabban oda, amikor pénteken felszálltunk a buszra, hogy a kedves tanár úr untathasson minket egész álló nap.
Kezemben egy lista volt az általam hozott cuccokról. Hogy mennyi volt ez a cucc? Segítek: csak egy A4-es lapra fért ki minden. Igen, úgy terveztem, hogy ezalatt a két nap alatt felhasználom az egész jelenlegi arzenálomat. Mindent feltettem egy lapra. Hoztam két utazótáskát, egy hatalmas hátizsákot, egy kisebb oldaltáskát, amit csak hasitasinak hívok és a laptoptáskámat, a kütyüim kábeleivel és akkumulátoraikkal együtt. Míg Toxic csupán egyetlen hátizsákot hozott.
- Mik vannak ezekben? A házatok? - mutatott a csomagjaimra.
- Annyi eszköz, ami szétrobbantana egy házat - helyesbítettem fülig érő szájjal.
Gyanúsan méregette a tanárt, akinek még nem tűnt fel az érkezésem, mivel éppen egy csókolózó párt próbált szétválasztani. Természetesen a két száj úgy tapadt egymáshoz, mint fekete lyuk a vákuumhoz. Szóval az öreg matektanár lehetetlen vállalkozásba fogott. A többiek pedig elvoltak a saját kis világukban, ami hangos zenét, suta beszélgetéseket és ordítások moraját adta ki. Miután Toxic felmérte a terepet, újra hozzám fordult.
- Figyelj, osszuk el! - suttogta, miközben kikapta az egyik kezemből az utazótáskát. - Így túl gyanús leszel a tanárnak! - magyarázta, mivel láthatta a tekintetemben, hogy visszakozok.
A feltételezése végül is logikus volt. Ennyi táskával már gyanakodnának rám. Vállat vonva bólintottam.
- Oké, melyiket kéred? - fogadtam el az ajánlatát, és felnyújtottam a két karomon lengedező, nagyon nehéz táskákat. - Fekete-zöld vagy kék-lila?
- A zöld az én színem - vigyorgott rám, mire a kezébe nyomtam.
Egy kicsit megrökönyödött a súlyától, de hősiesen tartotta magát. Értékeltem a kitartását, jó szövetséges lesz! Mosolyogva fogadtam értetlen tekintetét, ami ezt üzente: "mi a franc van ebben?". Elővettem a papírt, amire felírtam, hogy mi van a fekete-zöld táskában. Összehúzott szemekkel bogarásztam ki az összecsapott firkámból a neveket. Jól van, siettem az összeírással, nehogy időm legyen meggondolni magamat a bosszúval kapcsolatban.
- Ebben van két darab paintball-puska, profi célzóval felszerelve, hozzá neonszínű festékgolyókkal, szám szerint 500 darabbal, 250 rózsaszín, a többi vegyes. Illetve van még 6 csomag ördögpatron, 4 tubus fogkrém, meg egy csomó műhányás - olvastam.
Toxic kikerekedett szemekkel hallgatta, hogy mit hoztam magammal egy tanulmányi kirándulásra. Hát... ja. Ez megért egy szájtátást.
- És a tiédben mi van? - mutatott az utazótáskára a kezemben.
- A ruháim, némi fólia, egy kis hajfesték, amit összekotyvasztottam világító foszforfestékkel, így nagyon szépen világítani fog, illetve 4 zseblámpa - mondtam vigyorogva. - A hátizsákomban van a hálózsákom, pénz, legalább 10 liter folyadék és kaja. Elhoztam magammal a laptopomat, mert szükségünk lesz rá. A hasitasimban pedig pár érdekes meglepetést tartogatok éjszakára!
Toxic elismerően füttyentett, amire szinte mindenki felénk kapta a fejét. Én csak nevetve beleöklöztem a vállába, amikor felmentünk a buszra. A tanár szó nélkül engedett fel minket, úgy tűnt, nem keltettünk gyanút benne. És terveim szerint úgy is végződik, hogy még a gyanúsítottak között sem leszünk. Hogy mi történt a buszon, azt már tudjátok az előző részből.
Mondanom sem kell, égbekiáltóan zabos voltam Lysander leereszkedő hangneme miatt. Úristen, most úgy viselkedem, mint egy hisztis díva! Basszus!
- Carly, jól vagy? - simogatta meg a szárnysegédem gyengéden a hátamat, mikor visszaültem a helyemre a cikis-expasi-csevej után.
- Kinyírom a ribancot! - meresztgettem fenyegetően a körmömet.
- Hű, mit követett el?
- Ledugta a nyelvét egy olyan torkon, amihez csak nekem van jogom! - hadartam hideg, számító tekintettel. - A városi sétánál akcióba lendülünk.
- Ez lesz életem eddigi legjobb kirándulása! - csapta össze a két tenyerét Toxic eszelős tekintettel.
- Én hozom a folyadékot, te vedd ki a táskából a fele műhányást. Műsor indul! - adtam ki az utasításokat, amit bevallom, élveztem.
Imádtam a hirtelen adrenalinlöketet, ami végigszánkázott rajtam, mialatt kiszálltunk egy múzeum előtt. Most azt gondolhatjátok, hogy az "adrenalinlöket" és a "múzeum" szónak semmi keresnivalója egy mondatban. Ez technikailag és normális esetben így lenne, de üdv az életemben, ahol éppen egy nyelvproblémákkal (vagy annak dugdosásának hiányával) küszködő, szőke libát akarok megszívatni. Elvette, ami az enyém. És ez megbocsáthatatlan! Oké, kicsit begolyóztam akkoriban, dobáljatok meg kővel! Őrült féltékenységem beindította a fejemben a gonosz tervek feliratú gyárat, ami még tovább pörgött, mint kellett volna.
Nem tudtam kiverni a fejemből a terveimet, még akkor sem, amikor a tanár megmutatott nekünk egy olyan karót, amit nagyon gyakran használtak a... khm... emberek megbüntetéséhez. Ez nem vámpírkaró volt, hanem legalább 3 méter hosszú, mert karóba húzáshoz használták. Hogy milyen eredetiek voltak már akkor is az emberek!
Egy pillanatra felvillant lelki szemeim előtt egy eléggé szadista kép a karón függő Riáról, de gyorsan elhessegettem. Minden erőmre szükség volt, nehogy megkérdezzem az idegenvezetőnktől, hogy kapható-e ilyen az e-Bayen. Nyugi, nem lettem szadista, csak jóleső érzéssel töltött volna el, ha...
Inkább ne menjünk bele a részletekbe!
- Caroline, beszélhetnénk? - hívott oda magához a tanár.
Hűha, ez nem jó! Nagyon nem jó, eddig csak a vezetéknevemet használta!
- Persze! Mit tehetek önért? - varázsoltam elő a legkedvesebb mosolyomat.
- Todeas nem jelent magának gondot? - csapott bele a közepébe.
Tudtam, hogy itt nem baltázhatom el. Ha túlságosan lefestem, hogy hű, de jó barátok vagyunk Toxickal, az nagyon gyanús lesz. Így magamban kifundáltam egy jó választ.
- Kis ördögfióka, de bírok vele! Nem fogja felgyújtani a kempinget, előre is megnyugtatom! - csak szét fogjuk lövöldözni a csipet-csapatot, arra mérget vehet!
A tanár gyanakvó tekintetét meglátva aggódni kezdtem. Mi van, ha elvetettem a sulykot?
"- Remélem is, mert Todeas a maga felelőssége!"
"- Ha meglátok magánál egy paintball-puskát, kirúgatom az iskolából!"
"- Tudom, hogy sántikáltok valamiben! A táskád tele van műhányással és kémkamerákkal!"
Előre láttam a lehetséges forgatókönyveket, így igyekeztem minél észrevétlenebbül nyelni egyet félelmemben. A tanár arca viszont kisimult, így én is kieresztettem a bent tartott levegőt a kínos csend után. Wow, profi gyöngyhalásznak is elmehetnék ekkora tüdővel!
- Örülök, hogy bír vele - bólintott az idősödő matektanár, majd hátba veregetett. - Mindig is bíztam a képességeiben, Ms. Rin!
- Köszönöm a bizalmát, uram, ígérem, nem okozok csalódást!
Toxic közben megjelent a férfi mögött. Eljátszva engem, majdnem grimaszolásra késztetett. A mellkasára tette a kezét és úgy legyezgette magát, akár egy díva. Nem voltam olyan jó szájról olvasásból, de azt ki tudtam venni, hogy azt suttogta hang nélkül, amit az előbb mondtam a tanárnak. Nagyon túljátszott engem, de nem tehettem semmit, amíg a tanár előttem állt.
Mikor végre a tanár lelépett, sebesen megindultam Toxic felé. Ő védekezően maga elé tartotta a kezeit, de közben komisz vigyort villantott rám. Ezt nem hagyhattam annyiban!
- Szemtelenkedsz velem, kölyök? - csaptam a vállára dívás mozdulattal. - Várj, amíg beperellek ezért!
- Juj, de félek! - hőkölt hátra röhögve.
- Félhetsz is, kis taknyos! - mondtam fejedelmi hangsúllyal. - De inkább a ribancok féljenek. Elhoztad, amit kértem?
- Igen - hajolt meg enyhén pimasz vigyorral az arcán. - A hölgy kérése számomra parancs!

***

Ismeritek azt az érzést, amikor úgy tekintesz vissza régi valódra, akár egy idegenre? Én egy fagyizó erkélyén jöttem rá erre, a felhős novemberi ég alatt. De akkor már nem volt visszaút. Toxic felém pillantott az erkély másik végéből és tekintetével némán megtudakolta, jól vagyok-e. Én csak bólintottam, hogy tudja, csupán elbambultam. Viszont ez nem volt igaz.
Kétségek gyötörtek. Kísértettem a sorsot? Ria tényleg ezt érdemli? Várjam meg, amíg az élettől megkapja a saját pofonjait? Ezek és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. Egy fejrázással és egy ajakrágcsálással később már eltűntek ezek a kétségek. Készen álltam, hogy a sötétség oldalára lépjek.
Felemeltem a kezemet, azon pedig hármat mutattam. Riáék ott étkeztek alattunk. Pont rájuk láttunk az erkélyről. Toxic ott állt tőlem 7 méterre, kezében egy rakás műhányással összekevert literes, vöröses árnyalatú, festett vízzel. Az én kezeim között ugyanilyen palack volt. Ütemesen elkezdtem lélegezni, ahogy a korláton kinyújtottam az üveg száját. Toxic ugyanígy tett, majd figyelni kezdte az ujjaimat.
Két ujjam maradt fenn. Lecsavartuk a kupakot, megcsapott minket a műhányás nyálkás szaga. Vagy lehet, ez csak a záptojás volt, amit reggel hozzákevertem. Nem is lehet, hanem inkább biztos.
Egy ujj. A dőlésszög beállítva.
Ahogy az összes körmöm a tenyerembe fúródott, az undorító víz loccsant, egyenesen a három, mobilozó és viháncoló lányra. A nevetés hangja átment egy oktávval feljebbi hangsávba, amit pánikkiáltásnak lehetett nevezni leginkább. A vezér dühösen felkapta a fejét, de mi már akkor mentünk a cukrászda mosdójába. Én a lányba, ő pedig a fiúba, hogy tiszta legyen a helyzet.
Éppen akkor csapódtam be az egyik fülkébe, amikor dühös trappolás keretében bejött a három patás állat. Alias, a kilencedikes lányok.
Felhúztam a lábaimat és úgy ültem az ülőke tetején.
- Uram Isten, TE BŰZLESZ!!! - visította az egyik hisztérika.
- TE IS!!! - hangzott a mély és elgondolkodtató válasz.
- Mind bűzlünk, térjetek már észhez!! - harsogta túl Ria a barátnőit. - Ez záptojás.
- A záptojás vörös?! - hitetlenkedett az egyik. - Én eddig fehérnek láttam a tojást!
- Nem a színe a lényeg, agyalágyult! - ripakodott rájuk a vezér. - A szag...
- És a nyálka?!
- Na meg a szín...
- KIT ÉRDEKEL?! HA?! - vetett véget a hisztinek. - Mosakodjunk meg, hátha lejön.
- Oki, szupi ötlet! - csicseregte a csendesebbik.
Forgattam a szemeimet. Tényleg. De a nevetés határán is voltam. Hogy miért? Mert szerintem véletlenül... nem vízzel oldhatót vettem a festékből. Nem követtem el Amber hibáját. Jól van, direkt ellenőriztem, ne akadjatok már ki! Lényeg a lényeg, negyedóra sikálás után feladták. A lábam viszont már nagyon görcsölt, ők meg még mindig bent voltak és tanakodtak, hogy mitévők legyenek.
A combizmaim és az agyam valóságos háborút vívtak az irányításért. Így az lett a vége, hogy a lábam egy pillanatra összekoccant a csempével, de azonnal vissza is húztam. Azonban Ria még így is meghallotta.
- Van itt valaki? - kérdezte hangosan.
- Igen! - mondta az egyik ostoba barátnője.
Mintha egy tasli hangját hallottam volna.
- Nem tőled kérdeztem! - ripakodott rá Ria legfőbb bizalmasára.
Még levegőt sem mertem venni. Úgy préselődtem a pici fülke falának, mintha a világon az lenne az egyetlen biztos pont. Jelenleg az is volt. A magas sarkak közelebb jöttek, mint kellett volna. Én csak vártam, hogy mikor nyitja rám a budiajtót. Már kezdtem volna magyarázatokat gyártani, mikor nyílt a mosdó főajtaja. Ismét sikongatások vették kezdetüket. Ismét irdatlanul hangosan.
- TE PERVERZ!
- TAKARODJ KI A NŐI MOSDÓBÓL!
- MIT CSORGATOD A NYÁLADAT???!! BUNKÓ PARASZT! - egy csattanás hallatszott.
Ezek hozzávágtak valamit?! Alulról láttam, hogy az egyik magassarkú élettelenül feküdt a csempézett felületen. Szóval egy cipővel támadtak le valakit. Ötletes.
És kitrappoltak a helyiségből. Én óvatosan kitártam a személyes szentélyemnek az ajtaját, aminek túloldalán a vigyorgó Todeas Xickta fogadott, alias Toxic. Tényleg mérgező volt. Ragályos volt az a szemtelen mosoly az arcán. Én is felnevettem azon a képtelenségen, hogy túléltem. Aztán kézen fogott és ujjainkat egymáséba kulcsolta.
- Gyere, menjünk, látni akarom a tanár arcát, mikor meglátja őket!
Nekem pedig torkomon fagyott a nevetés. Csak bólogatni bírtam. Túl meghitt volt köztünk a levegő. Ez baj volt. Nagyon nagy baj. Viszont ahogy kikísért a cukrászdából, nem akarta elengedni a kezemet. Minél ügyesebben próbáltam kicsúszni az ujjai közül, nem ment.

68. fejezet: Ha minden kötél szakad

"Lysander szemszöge"
Toxic így, Toxic úgy... Egyébként milyen szülő ad a gyerekének ilyen nevet? Tuti nem százasok. Pedig nem szoktam ilyeneket hajtogatni, de most szerinte jogosan mondom. Figyeltem, ahogy az a kis taknyos rávigyorgott Carlyra, mintha legalábbis a csaja lenne. A bütykeim elfehéredtek, ahogy ökölbe szorult a kezem. Legszívesebben arcon vágtam volna azt a kis pisist. Viszont mielőtt léphettem volna, valaki megsimította a vállamat.
- Mit foglalkozol azzal a ribanccal? - suttogta Ria a fülembe.
Leráztam magamról a kezét, még mindig Carlyt figyelve. Vicsorogva szakítottam el a tekintetem róla, hogy szárnysegédemre essen a pillantásom. Sajnos azonban össze sem lehetett hasonlítani a két lányt. Már attól hányingerem volt, hogy Riára gondoltam póló nélkül.
- Ő nem ribanc - sziszegtem dühösen. - Nem megmondtam, hogy ne beszélj így róla?!
- Lys, ő már nem ugyanaz - mondta ki kereken a szőke. - Legalábbis a történeteidből ítélve, amiket róla meséltél. Lépj tovább, mert a te pici tündérkéd elkanászodott. Rossz lett. Ki tudja, hogy már hány fiúval összefeküdt azóta?
- Nem mondok le róla! - pattantam fel a padról, ahol eddig ültem.
Ismét a platánfára néztem, ahol Carlyék álltak. Az udvaron már kezdett hideg lenni, az immár fekete hajú lányon azonban rajta volt megszokott kabátja. Toxic és ő régi barátok módjára beszélgettek, nevetgéltek. Szívfájdítóan boldog látvány volt ez elkeseredett szívemnek. Amikor azt mondtam, Riával kapcsolatban Carlynak, azonnal megbántam, ahogy a hangok kijöttek a számon. Tudtam, hogy valamit végleg összetörök Carlyban.
- Haver, nyugi - állt elém Castiel.
Ezúttal egyedül volt, amit furcsálltam, hiszen mindig barátnője jelenlétét élvezte. Éreztem az iróniát, hiszen még pár hónappal ezelőtt mindig én nyugtatgattam, most azonban én szorulok dühkezelésre. A Rin testvérek megváltoztattak minket. Castiel a szemével elküldte melegebb éghajlatra a szőke kilencedikest, aki fülig vörösödve, hebegve-habogva eltávolodott tőlünk.
Vörös hajú haverom felém fordult, mindent tudó arckifejezéssel.
- Barom voltam - kezdtem.
- Ismét - egészítette ki Castiel.
- Ismét - erősítettem meg. - De nem szándékosan! Viszont amikor megláttam azzal a kis taknyossal...
- Féltékeny lettél - fejezte be helyettem.
- Igen - sóhajtottam. - Megbántam. Nagyon.
- Akkor mondd el neki! - sürgetett Castiel.
- Sosem voltam a szavak embere... - tiltakoztam.
- Pedig nagyon ütős szövegeket tudsz írni. És Carlyt is össze tudod törni. Miért ne kérhetnél tőle kivételesen bocsánatot?
Mielőtt még válaszolhattam volna, egy vörös villám cikázott oda hozzánk. Ilayda dühtől vöröslő arcát láttam meg, ahogy felénk csörtetett. Ilyenkor piszkosul ijesztő volt. A hidegvéremet sutba dobva hátrálni kezdtem, ugyanis tisztán éreztem, hogy a dühe ezúttal ellenem irányult. Egy pislogással később már egy ököl landolt az arcomban, méghozzá nem is gyengén.
- Hülye barom állat! Faszszopó köcsög, hogy rohadna ki a beled a szádon keresztül, te hímringyó, nem szégyenled magadat??!!!! - dühöngött Ilayda, mikor még három ütést bevitt a gyomromba.
- Hé, hé, vadmacskám, elég lesz - szedte le rólam Ilaydát Castiel.
Erre Ilayda még le is köpött. Volt egy enyhe megérzésem arra, hogy megtudta, mit mondtam a barátnőjének. De ez csupán halovány sejtés volt.
- Ezt mondod Carlynak, utána meg szépen elsétálsz? Hogy nem sül le a pofádról a bőr, Lysander Ainsworth?! Menj a ribancodhoz, megérdemlitek egymást!
Elővettem egy zsebkendőt és letisztítottam az arcomat haverom csajának a köpetétől. Ez undorító, de megértem. Tényleg gonosz voltam.
- Eressz! - ezt már Castielhez intézte, aki még mindig erősen tartotta. - És Lysaner, vigyázz! Carlyn nem lehet csak úgy átgázolni! - fordult újra felém. - Véres mészárlás lesz. És erre a kis Riácskád fog rábaszni, de nagyon csúnyán.
Kitépte magát a pasija szorításából és elsétált. Ezúttal nem ütött meg. Castiel ellágyult tekintettel nézett Ilayda ringó csípője után és még én is láttam, hogy a fenekét figyelte.
- Szépen megtanítottad káromkodni - húztam el a számat.
- Tudod, milyen izgató, amikor ilyeneket sugdos a füledbe? - morgott a vörös haverom. - Megérte.
- Szereted, ugye? - pillantottam rá, miközben kicsúszott a kérdés a számon.
- Ő lesz a vesztem - vágta rá habozás nélkül. - Neked pedig Carly. Csak éld túl a bosszúhadjáratát.
- Erre nem veszek mérget - motyogtam.
Aztán újra az említett lányra néztem. Ő pedig visszanézett rám. Lila szemei égkőként ragyogtak a felhők okozta félhomályban. Abban a szemben azonban volt egy sötét köd. Egy ígéret, miszerint meg fogom bánni azt, hogy így eltaszítottam magamtól.
Már rég megbántam.

***

Elérkezett a péntek és vele együtt a tanulmányi kirándulás is. Páronként kellett leülnünk, így én Ria fecsegését hallgathattam egész végig. Tudom, hogy egy úriember mindig figyel a hölgyre, aki hozzá beszél, de én azt hiszem, hogy a felénél bealudtam. Gyötört a rossz lelkiismeret egész este Carly miatt, így csak 3 kávéval tudtam egyáltalán kikelni az ágyból. Félálomban lehettem, mikor egy kéz simult a tarkómra és lehúzott a busz székének fejtámla részéről. Aztán egy szájat éreztem a bőrömön, én pedig ösztönösen visszacsókoltam. Sokáig csak Carlyval csókolóztam, így álmomban azt hittem, hogy újra vele vagyok. De sajna ez nem így volt.
Jól gondoljátok, Ria volt az. El akartam húzódni, de a körmével már majdnem átszakította a halántékomat, a nyelvétől meg majdnem megfulladtam.
- Ne nyilvánosan mutassátok ki a nyelveteket - hallottam egy jéghideg hangot, ami lefagyasztotta az agyamat.
Carly beszélt az ülés mögül, a keze pedig a hajamba süppedt és gyengéden lefejtette rólam Ria ujjait. Vagyis számomra könnyű érintés volt, Ria fújtatása alapján neki nem.
- Igaza van Caroline-nak, a magánügyetek nem a buszra való! - fejezte ki a tanár is a véleményét.
- Bocsánat, nem bírtunk magunkkal! - dorombolt Ria, én pedig egyet mordulva leráztam magamról a kezét.
Mocskosnak éreztem magamat és nem jó értelemben. Elfordulva az ablak felé dörgölni kezdtem a számat, mintha ezzel kitörölhető lenne a csók emléke.
- Azt meghiszem, gerlepár - suttogta a fülembe a gúnyos hang, amit mindennél jobban ismerek. Carly olyan volt, akár egy csábító nimfa. - Pedig én még emlékszem kettőnkre, Lysander. Ria nem emlékezhet rá, milyen odaadóan szerettük egymást. Ő soha nem lehet ugyanolyan. Vagy jobb, vagy rosszabb, de ugyanolyan soha.
- Ezt mond meg Toxicnak is - csúszott ki a számon.
Nem kellett volna. Éreztem Carly dühös fújtatását a fülemben, az ujjai pedig a kelleténél nagyobb erővel rántották meg a hajhagymáimat, ahogy visszaült. De még egy utolsót nekidörgölőzött a fülemnek.
- Ha így akarsz játszani, rendben. Játsszunk! - suttogta úgy, hogy Ria felől a kezével takart.

Utána már tényleg visszaült a helyére, de a lábujjaim begörbültek a leheletének forróságától. A testem vágyott az övé után.
A mellettem ülő szőke lány már nem volt lényeg. Újra Carlyval akartam lenni, méghozzá egy ágyban, lehetőleg meztelenül. Hallani akartam a hangját, látni a mosolyát és teljesíteni minden kívánságát. Mert ha nem én teszem, megteszi helyettem más. Én pedig nem adom át ezt a feladatot senkinek. Akár a csillagokat is lehoztam volna neki az égről.
A büszkeségem mást mondott. De, hónapok óta először, nem hallgattam a büszkeségemre.
Beszélnem kellett vele. Sürgősen. Viszont mintha egész nap direkt rejtőzködött volna előlem. Sehol nem találtam, Toxic mindig elvonta a figyelmemet. Mivel Carlynak már nem volt zöld haja, így kevésbé tűnt ki a tömegből. Átkozott hajfesték!
Ahogy délután a városban sétáltam, a szabad foglalkozás ideje alatt, megláttam egy hófehér hajkoronát, egyenesen az én irányomba csörtetni. Ismerős volt, túlságosan is ismerős. Imádkoztam magamban, hogy ne ő legyen, de a szerencse elpártolt tőlem. Mielőtt megmukkanhattam volna, Akeila arca nézett velem farkasszemet. Se szó, se beszéd, lehúzott maga mellé egy padra.
- Mondták már neked, hogy oltári nagy seggfej tudsz lenni? - kezdett csevegő hangnemben.
- Az utóbbi időben halottam már párszor - válaszoltam őszintén.
- Helyes, mert így van - fejezte ki a véleményét. - Így számomra érthetetlen, hogy Carly mit eszik benned. Talán a régi emlékek...
- Régen mindketten mások voltunk - sóhajtottam.
- Boldogok voltatok. Gyerekek - mosolygott rám az orosz lány.
- És ez mitől változott meg? - csaptam le a kérdésemet az asztalra.
- Te változtattad meg - bökött rám a mutatóujjával. - Az esemény pedig előhozta Carly sötét énjét. Vigyázz vele, mert ilyenkor bárkit eltapos azért, hogy megkapja, amit akar.
- Mit akar? - néztem félve Akeilára.
- Bosszút - itt tartott egy hatásszünetet - Rián.
- De miért? - értetlenkedtem.
- Mert őt választottad Carly helyett. A női büszkeség pedig megtorlásért kiált - fejtette ki. - És bocs.
- Mié... - kezdtem volna, de beletérdelt a gyomromba, amitől majdnem elhánytam magamat.
A padról a földre csúsztam, Akeila pedig megállt felettem. A fájdalomtól homályosan láttam, de még ki tudtam venni a lány sajnálkozó arcát. Ez az egyetlen, kecses mozdulat erősebb volt, mint Ilayda ütései. Akeila elővarázsolt egy nedves rongyot és megtörölgette vele a homlokomat, amitől elmúlt a hányingerem.
- Ennyivel tartoztam a barátnőmnek - magyarázkodott, bár még mindig olyan volt, mintha víz alól szóltak volna hozzám. - Menj vissza a tanárhoz és keresd meg a szőkeséget. Valószínűleg Carly már elért az első fázisba.
Elvette a homlokomról a rongyot és segített felállni. Nagyokat nyeltem a levegőből, minden lélegzetvétel fájt. Akeila ellátott tanácsokkal, majd elment. Én pedig megfogadva az utasítást, a tanárhoz bukdácsoltam.
Ott pedig olyan látványban volt részem, mint soha azelőtt.

67. fejezet: Beszélnünk kell!

Éreztétek már azt, hogy egyik pillanatban még rocksztárnak érzitek magatokat, utána pedig egy kalap szarnak, csupán egy beszólás hatására? Hát, én azon a bizonyos matekórán éreztem ezt először. És mit ne mondjak... kurva szar érzés, már bocsánat a szép magyar szóhasználatért. Mikor besétáltam a kedvenc órám közepére, nem számítottam semmire. Ismét egy kis egyenlet, esetleg röpdolgozat, amit megoldhatok. Izgalom szempontjából csupán ennyire számítottam. Hát pofára estem, persze képletesen. De nagyon csúnyán.
- Ms. Rin, örülünk, hogy időben visszatért, így maga sem marad le a nagy hírről! - közölte a tanár széles mosollyal. - Üljön le hamar!
- Rendben, tanár úr! - mondtam zavartan, mert a matektanárt mindennek lehetett nevezni, kivéve lelkesnek.
Aggódtam. Nem emlékszem már, hogy a tanár épségéért vagy a mi egészségünkért. De az egyszer biztos, hogy rossz érzés kerített a hatalmába. És az én megérzéseimről azt kell tudni, hogy 70%-os aránnyal mindig igazam van. Szóval amikor besorjázott még utánam a tizedik évfolyam maradéka, plusz a kilencedik, na ott már éreztem, hogy a sejtésem beigazolódott. A sok diákot a tanár úr szépen, egy határozott mozdulattal csendre intette. Hogy mi volt az a mozdulat, ami több, mint 80 gyereket képes elhallgattatni? Egyszerűen csapott egy hatalmasat a nádpálcával szegény, meggyötört táblára, aminek a felületén csak úgy fodrozódott a krétapor az ütés hatására.
- Csendet a teremben! - ordította a matektanár vöröslő fejjel, miközben megcsapta a táblát.
A bírósági tárgyaláshoz híven majdnem fel is álltam a helyemről. De csak majdnem.
- Gyerekek, fontos bejelentésem van! - hangzott a tanár mély hangja a szinte síri csendű tanteremben, ahol a gyerekek meredten a tanár kezében lévő pálcát szuggerálták. - Tanulmányi kirándulásra viszem a kilencedik és a tizedik évfolyamot a város melletti erdőbe! Ott sátorozni fogunk, szóval csak másnap reggel mehetnek haza!
Ezt nem hiszem el! A tesóim nélkül, ráadásul a kilencedikesek társaságában? Ria és Lysander közvetlen közelében? Viszont az pozitívum, hogy Ilayda és Amber velem lesznek. Ez mindenképp jó hír! Hű... Sosem hittem volna, hogy egyszer majd örülni fogok Amber jelenlétének. De itt sajnos még nem végzett a tanár úr.
- A kilencedikesek és a tizedikesek párokat fognak képezni. A tizedikes lesz a mentor, a kilencedikes pedig a szárnysegédje. A párokat ti választhatjátok meg, de figyelmeztetlek titeket! A második napon véleményezni fogjuk a csapatokat, aszerint, hogy ki tudja megjegyezni a legtöbb információt az első napon. Péntek hajnalban indulunk és szombat reggel megyünk haza. Itt vannak a szülői értesítők, ezeket írassátok alá! - a tanár odaadta az említett lapokat az egyik gyereknek, ő pedig mindenkinek osztott egyet.
Beletettem az értesítőt a mappámba és hallgattam az ömlengést, amit a tanár beszéde váltott ki. Amint sejtettem, Ria természetesen Lysander párja lesz. Hogy oda ne rohanjak! Viszont a szőkeség mondókája a srácnál nem ért véget, ugyanis a barátnőivel sugdolózni kezdtek. Észrevétlenül arrébb csusszantam, hogy halljak mindent. De bárcsak ne tettem volna!
- Remélem, egy sátorba osztanak minket a drágámmal! Akkor már hátha rá tudom venni egy kis akcióra, mert itt sajnos... - észrevétlenül felém pillantott a szeme sarkából - elvonják rólam a figyelmet bizonyos tényezők - ezeket jól kihangsúlyozta, mire a barátnői hisztérikus röhögésben törtek ki.
- Szopd le, azzal biztosan magadra vonod a figyelmét! - csicseregte az egyik ribanc.
- Hogy fuldokoljak az anyagban? Na nem! - fintorgott egyet a szőkeség. - De ha lefekszik velem és előadom a műsort, lelkiismeret-furdalása lesz, hogy letepert egy kilencedikest... és lesz olyan úriember, hogy járni kezd velem - gondolkodott hangosan.
Egy asztmaszerű fújtatást hallottam valahonnan és később rájöttem, hogy én kezdtem el fulladozni. Ezt a képet merevítsük ki, oké? Mit is kell látnotok a lelki szemeitek előtt? Egy szőke lányt, körbefogva két viháncoló barátnőjével, akiknek ugyanolyan modellalkatuk van, mint vezérüknek. És hogy ki az a fekete hajú lány a háttérben, aki kiguvadó szemekkel és nyitott szájjal fulladozik? Az lennék én. Az exbarátnő.
De folytatnom kell a mesélést, különben soha nem érek a végére.Szóval amint elindítjátok a felvételt, folytatom is. Az egyik büntis fiú jött a padomhoz, méghozzá az a srác, aki az információt szolgáltatta Riáról.
- Leszel a mentorom? - kérdezte zsebre vágott kezekkel.
- Persze! - villantottam rá a mosolyomat a srácra. - Mi a neved?
- A rendes nevem Todeas Xickta - ejtette ki a nevét. Szegény srác! Milyen szülei lehetnek az ilyennek, akik ennyire nem gondolnak a gyerekük jövőjére? - Viszont mindenki Toxicnak (mérgezőnek) hív.
- Jó becenév! - dicsértem meg, mire elmosolyodott. - Remélem okkal kaptad, mert most valakit nagyon szívesen megmérgeznék! - morogtam.
- Mit tervezel? Szívesen segítek! - hajolt oda hozzám kisfiús vigyorral.
- Majd pénteken segíthetsz is, szárnysegéd! - öklöztem bele a karjába.
- Számíthatsz rám - mondta, mikor hirtelen megszólalt a csengő. - Majd ütközünk délután!
- Mindenképp, Toxic!
Mosolyogva néztem a fiú után, de miközben követtem büntis haverom útját, valakin megakadt a szemem. Lysander merőn bámult rám. Kicsit berezeltem a pillantásától. Ugyanis az a nézés semmi jót nem ígért. Intett a fejével, hogy menjek oda hozzá. Ment volna oda előbb a halál, mint én, ebben teljesen biztos voltam. Mikor azonban elkezdett a padom irányába lépkedni, körülnéztem segítségért. Természetesen senkit nem láttam, aki ki tudott volna segíteni a pácból, amiben nyakig elmerültem. Így inkább felálltam és Lysandernek üzentem a szememmel, hogy biztos nem fogjuk a kettőnk dolgát az osztályteremben megbeszélni.
Vette a lapot, így mindketten kimentünk a teremből ás a legközelebbi beugróig meg sem álltunk. Ott aztán majdhogynem a falhoz csapott.
- Egy kilencedikesnek teszed a szépet?! - kezdte ingerült hangon a nyugodt és végtelenül bölcs Lys.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - támadtam vissza egy árnyalattal hangosabban a kelleténél.
- Hogy mi van? - meresztett nagy bociszemeket.
- Ria azt akarja, hogy lefeküdj vele, utána rá akar venni, hogy bűntudatból járj vele! - bukott ki belőlem.
Egy pillanatig úgy meredt rám, mintha holdkóros lennék, vagy mintha minimum két fejem lenne, azokon egy-egy csokitiarával.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte végül Mr. Naivitás.
- Amióta visszajöttem, azóta látom. Pedig már november közepe van, könyörgöm! És fogadok, hogy már az iskolakezdés első napjaitól kezdve olyan szipi-szupi nagy öribarik letettek, hogy szinte füttyentésre rohansz hozzá!
- Neked teljesen betett London! Ezt még te sem hiheted el! - mutatott a halántékára, amivel azt kívánta jelezni, hogy nem vagyok százas.
- Londonban kitisztult a fejem a gyógyszerektől, amiket ott kaptam - kottyantottam ki, de már késő volt visszavonni.
- Gondolom a betegségre szedtél gyógyszert, amiről Ilayda beszélt - nézett rám összehúzott szemekkel. - Vagy nem?
- De... - bólogattam hevesen. - Persze! Mire másra szedtem volna? - csak ne mondd ki a depresszió szót! Csak ne mondd ki a depresszió szót! Csak ne mondd...
- Igen, de térjünk vissza a kilencedikesedre! - mondta ingerülten.
Alleluja! Éljen a hiszékenység, Lysander, éljen a hiszékenység.
- Oké, térjünk - engedtem neki nagyvonalúan.
- Tetszik? - csapott bele a lecsó legeslegközepének legeslegforróbb részébe.
Visszagondoltam Toxicra, aztán rájöttem, hogy kifejezetten helyes a srác.

Igen, kifejezetten jól nézett ki.
- Akinek van szeme, az láthatja, hogy jól néz ki - mosolyodtam el.
De csak téged szeretlek és csak a te dühös ábrázatod láttán vagyok képes szerelmesen sóhajtozni. Csak te vagy képes arra, hogy úgy érezzem, lehet egészséges kapcsolatom azok után a bizonyos események után. Vágyakozom a társaságod után. A tested után. A lelked és a beszélgetéseink után. Még a hangod után is. Érted és miattad vágyakozom és sebzem meg magamat újra és újra a látványoddal. Csak azért hergellek, hogy halljam a mély hangodat, ahogy megfeddsz. Csak azért nézek rád, mert reménykedem abban, hogy te is elkapod a pillantásom. Csak azért gondolok rád, hogy tudjam: nem csupán a képzeletem szüleménye voltál, ahogy a kapcsolatunk sem.
Így gondoltam abban a pillanatban, ahogy láttam Lyst. Először hitetlenkedés ült ki az arcára. Aztán tagadólag összevonta a szemöldökét, majd dühösen összepréselte a száját. Egész érzelemskála mutatkozott meg az arcán. De aztán újra visszavette a közöny álarcát.
Hogy miért tette ezt? Hogy megadja rémülten verdeső, vérző szívemnek az utolsó, kegyetlen döfést. Ez a döfés pedig jobban fájt mindennél.
- Ezek fényében tárt karokkal várom a szárnysegédem közeledését - szinte köpte a szavakat. - Hátha összejön egy jó kaland a tanulmányi kiránduláson - suttogta gonoszan.
Ellépdelt. Hangtalanul, akár egy kecses vadmacska, ami már tudja, hogy a préda nem menekülhet. A szívem nagyokat dobbant, mintha erőlködnie kellene azzal, hogy a vért a testembe pumpálja. A fülem zúgott. A szám kiszáradt, amit szinte kétségbeesetten próbáltam a nyelvemmel stabilizálni, nem sok sikerrel. Viszont nem sírtam. Csak az orrnyergemet dörzsöltem meg, ami már szinte szokássá nőtte ki magát.
Az exbarátnő hóbortjaként fogadta. A véleményemre nagy ívben tojt. Már csak egy út maradt járható, mégpedig az, ami miatt ma is megfordultam az igazgatóiban. A véres bosszú. Már csak meg kell kérnem Toxicot, hogy kerítsen egy jó helyet az erdőben egy hulla elásásának céljából.
Mert mészárlást fogok rendezni. Olyat, akárcsak a horrorfilmekben. A bábu is megirigyelhetett volna a Fűrész című filmből.
- Are you wanna play a game? - idéztem a Fűrészből, miközben egy gonosz kuncogást eresztettem meg.
Aznap nagyon siettem, hogy biztosan aláirtassam a szüleimmel azt a bizonyos értesítőt.