69. fejezet: Szöszi-kiiktató hadművelet

Ugorjunk egy kicsit vissza az eseményekben, oké? Pontosabban oda, amikor pénteken felszálltunk a buszra, hogy a kedves tanár úr untathasson minket egész álló nap.
Kezemben egy lista volt az általam hozott cuccokról. Hogy mennyi volt ez a cucc? Segítek: csak egy A4-es lapra fért ki minden. Igen, úgy terveztem, hogy ezalatt a két nap alatt felhasználom az egész jelenlegi arzenálomat. Mindent feltettem egy lapra. Hoztam két utazótáskát, egy hatalmas hátizsákot, egy kisebb oldaltáskát, amit csak hasitasinak hívok és a laptoptáskámat, a kütyüim kábeleivel és akkumulátoraikkal együtt. Míg Toxic csupán egyetlen hátizsákot hozott.
- Mik vannak ezekben? A házatok? - mutatott a csomagjaimra.
- Annyi eszköz, ami szétrobbantana egy házat - helyesbítettem fülig érő szájjal.
Gyanúsan méregette a tanárt, akinek még nem tűnt fel az érkezésem, mivel éppen egy csókolózó párt próbált szétválasztani. Természetesen a két száj úgy tapadt egymáshoz, mint fekete lyuk a vákuumhoz. Szóval az öreg matektanár lehetetlen vállalkozásba fogott. A többiek pedig elvoltak a saját kis világukban, ami hangos zenét, suta beszélgetéseket és ordítások moraját adta ki. Miután Toxic felmérte a terepet, újra hozzám fordult.
- Figyelj, osszuk el! - suttogta, miközben kikapta az egyik kezemből az utazótáskát. - Így túl gyanús leszel a tanárnak! - magyarázta, mivel láthatta a tekintetemben, hogy visszakozok.
A feltételezése végül is logikus volt. Ennyi táskával már gyanakodnának rám. Vállat vonva bólintottam.
- Oké, melyiket kéred? - fogadtam el az ajánlatát, és felnyújtottam a két karomon lengedező, nagyon nehéz táskákat. - Fekete-zöld vagy kék-lila?
- A zöld az én színem - vigyorgott rám, mire a kezébe nyomtam.
Egy kicsit megrökönyödött a súlyától, de hősiesen tartotta magát. Értékeltem a kitartását, jó szövetséges lesz! Mosolyogva fogadtam értetlen tekintetét, ami ezt üzente: "mi a franc van ebben?". Elővettem a papírt, amire felírtam, hogy mi van a fekete-zöld táskában. Összehúzott szemekkel bogarásztam ki az összecsapott firkámból a neveket. Jól van, siettem az összeírással, nehogy időm legyen meggondolni magamat a bosszúval kapcsolatban.
- Ebben van két darab paintball-puska, profi célzóval felszerelve, hozzá neonszínű festékgolyókkal, szám szerint 500 darabbal, 250 rózsaszín, a többi vegyes. Illetve van még 6 csomag ördögpatron, 4 tubus fogkrém, meg egy csomó műhányás - olvastam.
Toxic kikerekedett szemekkel hallgatta, hogy mit hoztam magammal egy tanulmányi kirándulásra. Hát... ja. Ez megért egy szájtátást.
- És a tiédben mi van? - mutatott az utazótáskára a kezemben.
- A ruháim, némi fólia, egy kis hajfesték, amit összekotyvasztottam világító foszforfestékkel, így nagyon szépen világítani fog, illetve 4 zseblámpa - mondtam vigyorogva. - A hátizsákomban van a hálózsákom, pénz, legalább 10 liter folyadék és kaja. Elhoztam magammal a laptopomat, mert szükségünk lesz rá. A hasitasimban pedig pár érdekes meglepetést tartogatok éjszakára!
Toxic elismerően füttyentett, amire szinte mindenki felénk kapta a fejét. Én csak nevetve beleöklöztem a vállába, amikor felmentünk a buszra. A tanár szó nélkül engedett fel minket, úgy tűnt, nem keltettünk gyanút benne. És terveim szerint úgy is végződik, hogy még a gyanúsítottak között sem leszünk. Hogy mi történt a buszon, azt már tudjátok az előző részből.
Mondanom sem kell, égbekiáltóan zabos voltam Lysander leereszkedő hangneme miatt. Úristen, most úgy viselkedem, mint egy hisztis díva! Basszus!
- Carly, jól vagy? - simogatta meg a szárnysegédem gyengéden a hátamat, mikor visszaültem a helyemre a cikis-expasi-csevej után.
- Kinyírom a ribancot! - meresztgettem fenyegetően a körmömet.
- Hű, mit követett el?
- Ledugta a nyelvét egy olyan torkon, amihez csak nekem van jogom! - hadartam hideg, számító tekintettel. - A városi sétánál akcióba lendülünk.
- Ez lesz életem eddigi legjobb kirándulása! - csapta össze a két tenyerét Toxic eszelős tekintettel.
- Én hozom a folyadékot, te vedd ki a táskából a fele műhányást. Műsor indul! - adtam ki az utasításokat, amit bevallom, élveztem.
Imádtam a hirtelen adrenalinlöketet, ami végigszánkázott rajtam, mialatt kiszálltunk egy múzeum előtt. Most azt gondolhatjátok, hogy az "adrenalinlöket" és a "múzeum" szónak semmi keresnivalója egy mondatban. Ez technikailag és normális esetben így lenne, de üdv az életemben, ahol éppen egy nyelvproblémákkal (vagy annak dugdosásának hiányával) küszködő, szőke libát akarok megszívatni. Elvette, ami az enyém. És ez megbocsáthatatlan! Oké, kicsit begolyóztam akkoriban, dobáljatok meg kővel! Őrült féltékenységem beindította a fejemben a gonosz tervek feliratú gyárat, ami még tovább pörgött, mint kellett volna.
Nem tudtam kiverni a fejemből a terveimet, még akkor sem, amikor a tanár megmutatott nekünk egy olyan karót, amit nagyon gyakran használtak a... khm... emberek megbüntetéséhez. Ez nem vámpírkaró volt, hanem legalább 3 méter hosszú, mert karóba húzáshoz használták. Hogy milyen eredetiek voltak már akkor is az emberek!
Egy pillanatra felvillant lelki szemeim előtt egy eléggé szadista kép a karón függő Riáról, de gyorsan elhessegettem. Minden erőmre szükség volt, nehogy megkérdezzem az idegenvezetőnktől, hogy kapható-e ilyen az e-Bayen. Nyugi, nem lettem szadista, csak jóleső érzéssel töltött volna el, ha...
Inkább ne menjünk bele a részletekbe!
- Caroline, beszélhetnénk? - hívott oda magához a tanár.
Hűha, ez nem jó! Nagyon nem jó, eddig csak a vezetéknevemet használta!
- Persze! Mit tehetek önért? - varázsoltam elő a legkedvesebb mosolyomat.
- Todeas nem jelent magának gondot? - csapott bele a közepébe.
Tudtam, hogy itt nem baltázhatom el. Ha túlságosan lefestem, hogy hű, de jó barátok vagyunk Toxickal, az nagyon gyanús lesz. Így magamban kifundáltam egy jó választ.
- Kis ördögfióka, de bírok vele! Nem fogja felgyújtani a kempinget, előre is megnyugtatom! - csak szét fogjuk lövöldözni a csipet-csapatot, arra mérget vehet!
A tanár gyanakvó tekintetét meglátva aggódni kezdtem. Mi van, ha elvetettem a sulykot?
"- Remélem is, mert Todeas a maga felelőssége!"
"- Ha meglátok magánál egy paintball-puskát, kirúgatom az iskolából!"
"- Tudom, hogy sántikáltok valamiben! A táskád tele van műhányással és kémkamerákkal!"
Előre láttam a lehetséges forgatókönyveket, így igyekeztem minél észrevétlenebbül nyelni egyet félelmemben. A tanár arca viszont kisimult, így én is kieresztettem a bent tartott levegőt a kínos csend után. Wow, profi gyöngyhalásznak is elmehetnék ekkora tüdővel!
- Örülök, hogy bír vele - bólintott az idősödő matektanár, majd hátba veregetett. - Mindig is bíztam a képességeiben, Ms. Rin!
- Köszönöm a bizalmát, uram, ígérem, nem okozok csalódást!
Toxic közben megjelent a férfi mögött. Eljátszva engem, majdnem grimaszolásra késztetett. A mellkasára tette a kezét és úgy legyezgette magát, akár egy díva. Nem voltam olyan jó szájról olvasásból, de azt ki tudtam venni, hogy azt suttogta hang nélkül, amit az előbb mondtam a tanárnak. Nagyon túljátszott engem, de nem tehettem semmit, amíg a tanár előttem állt.
Mikor végre a tanár lelépett, sebesen megindultam Toxic felé. Ő védekezően maga elé tartotta a kezeit, de közben komisz vigyort villantott rám. Ezt nem hagyhattam annyiban!
- Szemtelenkedsz velem, kölyök? - csaptam a vállára dívás mozdulattal. - Várj, amíg beperellek ezért!
- Juj, de félek! - hőkölt hátra röhögve.
- Félhetsz is, kis taknyos! - mondtam fejedelmi hangsúllyal. - De inkább a ribancok féljenek. Elhoztad, amit kértem?
- Igen - hajolt meg enyhén pimasz vigyorral az arcán. - A hölgy kérése számomra parancs!

***

Ismeritek azt az érzést, amikor úgy tekintesz vissza régi valódra, akár egy idegenre? Én egy fagyizó erkélyén jöttem rá erre, a felhős novemberi ég alatt. De akkor már nem volt visszaút. Toxic felém pillantott az erkély másik végéből és tekintetével némán megtudakolta, jól vagyok-e. Én csak bólintottam, hogy tudja, csupán elbambultam. Viszont ez nem volt igaz.
Kétségek gyötörtek. Kísértettem a sorsot? Ria tényleg ezt érdemli? Várjam meg, amíg az élettől megkapja a saját pofonjait? Ezek és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. Egy fejrázással és egy ajakrágcsálással később már eltűntek ezek a kétségek. Készen álltam, hogy a sötétség oldalára lépjek.
Felemeltem a kezemet, azon pedig hármat mutattam. Riáék ott étkeztek alattunk. Pont rájuk láttunk az erkélyről. Toxic ott állt tőlem 7 méterre, kezében egy rakás műhányással összekevert literes, vöröses árnyalatú, festett vízzel. Az én kezeim között ugyanilyen palack volt. Ütemesen elkezdtem lélegezni, ahogy a korláton kinyújtottam az üveg száját. Toxic ugyanígy tett, majd figyelni kezdte az ujjaimat.
Két ujjam maradt fenn. Lecsavartuk a kupakot, megcsapott minket a műhányás nyálkás szaga. Vagy lehet, ez csak a záptojás volt, amit reggel hozzákevertem. Nem is lehet, hanem inkább biztos.
Egy ujj. A dőlésszög beállítva.
Ahogy az összes körmöm a tenyerembe fúródott, az undorító víz loccsant, egyenesen a három, mobilozó és viháncoló lányra. A nevetés hangja átment egy oktávval feljebbi hangsávba, amit pánikkiáltásnak lehetett nevezni leginkább. A vezér dühösen felkapta a fejét, de mi már akkor mentünk a cukrászda mosdójába. Én a lányba, ő pedig a fiúba, hogy tiszta legyen a helyzet.
Éppen akkor csapódtam be az egyik fülkébe, amikor dühös trappolás keretében bejött a három patás állat. Alias, a kilencedikes lányok.
Felhúztam a lábaimat és úgy ültem az ülőke tetején.
- Uram Isten, TE BŰZLESZ!!! - visította az egyik hisztérika.
- TE IS!!! - hangzott a mély és elgondolkodtató válasz.
- Mind bűzlünk, térjetek már észhez!! - harsogta túl Ria a barátnőit. - Ez záptojás.
- A záptojás vörös?! - hitetlenkedett az egyik. - Én eddig fehérnek láttam a tojást!
- Nem a színe a lényeg, agyalágyult! - ripakodott rájuk a vezér. - A szag...
- És a nyálka?!
- Na meg a szín...
- KIT ÉRDEKEL?! HA?! - vetett véget a hisztinek. - Mosakodjunk meg, hátha lejön.
- Oki, szupi ötlet! - csicseregte a csendesebbik.
Forgattam a szemeimet. Tényleg. De a nevetés határán is voltam. Hogy miért? Mert szerintem véletlenül... nem vízzel oldhatót vettem a festékből. Nem követtem el Amber hibáját. Jól van, direkt ellenőriztem, ne akadjatok már ki! Lényeg a lényeg, negyedóra sikálás után feladták. A lábam viszont már nagyon görcsölt, ők meg még mindig bent voltak és tanakodtak, hogy mitévők legyenek.
A combizmaim és az agyam valóságos háborút vívtak az irányításért. Így az lett a vége, hogy a lábam egy pillanatra összekoccant a csempével, de azonnal vissza is húztam. Azonban Ria még így is meghallotta.
- Van itt valaki? - kérdezte hangosan.
- Igen! - mondta az egyik ostoba barátnője.
Mintha egy tasli hangját hallottam volna.
- Nem tőled kérdeztem! - ripakodott rá Ria legfőbb bizalmasára.
Még levegőt sem mertem venni. Úgy préselődtem a pici fülke falának, mintha a világon az lenne az egyetlen biztos pont. Jelenleg az is volt. A magas sarkak közelebb jöttek, mint kellett volna. Én csak vártam, hogy mikor nyitja rám a budiajtót. Már kezdtem volna magyarázatokat gyártani, mikor nyílt a mosdó főajtaja. Ismét sikongatások vették kezdetüket. Ismét irdatlanul hangosan.
- TE PERVERZ!
- TAKARODJ KI A NŐI MOSDÓBÓL!
- MIT CSORGATOD A NYÁLADAT???!! BUNKÓ PARASZT! - egy csattanás hallatszott.
Ezek hozzávágtak valamit?! Alulról láttam, hogy az egyik magassarkú élettelenül feküdt a csempézett felületen. Szóval egy cipővel támadtak le valakit. Ötletes.
És kitrappoltak a helyiségből. Én óvatosan kitártam a személyes szentélyemnek az ajtaját, aminek túloldalán a vigyorgó Todeas Xickta fogadott, alias Toxic. Tényleg mérgező volt. Ragályos volt az a szemtelen mosoly az arcán. Én is felnevettem azon a képtelenségen, hogy túléltem. Aztán kézen fogott és ujjainkat egymáséba kulcsolta.
- Gyere, menjünk, látni akarom a tanár arcát, mikor meglátja őket!
Nekem pedig torkomon fagyott a nevetés. Csak bólogatni bírtam. Túl meghitt volt köztünk a levegő. Ez baj volt. Nagyon nagy baj. Viszont ahogy kikísért a cukrászdából, nem akarta elengedni a kezemet. Minél ügyesebben próbáltam kicsúszni az ujjai közül, nem ment.