67. fejezet: Beszélnünk kell!

Éreztétek már azt, hogy egyik pillanatban még rocksztárnak érzitek magatokat, utána pedig egy kalap szarnak, csupán egy beszólás hatására? Hát, én azon a bizonyos matekórán éreztem ezt először. És mit ne mondjak... kurva szar érzés, már bocsánat a szép magyar szóhasználatért. Mikor besétáltam a kedvenc órám közepére, nem számítottam semmire. Ismét egy kis egyenlet, esetleg röpdolgozat, amit megoldhatok. Izgalom szempontjából csupán ennyire számítottam. Hát pofára estem, persze képletesen. De nagyon csúnyán.
- Ms. Rin, örülünk, hogy időben visszatért, így maga sem marad le a nagy hírről! - közölte a tanár széles mosollyal. - Üljön le hamar!
- Rendben, tanár úr! - mondtam zavartan, mert a matektanárt mindennek lehetett nevezni, kivéve lelkesnek.
Aggódtam. Nem emlékszem már, hogy a tanár épségéért vagy a mi egészségünkért. De az egyszer biztos, hogy rossz érzés kerített a hatalmába. És az én megérzéseimről azt kell tudni, hogy 70%-os aránnyal mindig igazam van. Szóval amikor besorjázott még utánam a tizedik évfolyam maradéka, plusz a kilencedik, na ott már éreztem, hogy a sejtésem beigazolódott. A sok diákot a tanár úr szépen, egy határozott mozdulattal csendre intette. Hogy mi volt az a mozdulat, ami több, mint 80 gyereket képes elhallgattatni? Egyszerűen csapott egy hatalmasat a nádpálcával szegény, meggyötört táblára, aminek a felületén csak úgy fodrozódott a krétapor az ütés hatására.
- Csendet a teremben! - ordította a matektanár vöröslő fejjel, miközben megcsapta a táblát.
A bírósági tárgyaláshoz híven majdnem fel is álltam a helyemről. De csak majdnem.
- Gyerekek, fontos bejelentésem van! - hangzott a tanár mély hangja a szinte síri csendű tanteremben, ahol a gyerekek meredten a tanár kezében lévő pálcát szuggerálták. - Tanulmányi kirándulásra viszem a kilencedik és a tizedik évfolyamot a város melletti erdőbe! Ott sátorozni fogunk, szóval csak másnap reggel mehetnek haza!
Ezt nem hiszem el! A tesóim nélkül, ráadásul a kilencedikesek társaságában? Ria és Lysander közvetlen közelében? Viszont az pozitívum, hogy Ilayda és Amber velem lesznek. Ez mindenképp jó hír! Hű... Sosem hittem volna, hogy egyszer majd örülni fogok Amber jelenlétének. De itt sajnos még nem végzett a tanár úr.
- A kilencedikesek és a tizedikesek párokat fognak képezni. A tizedikes lesz a mentor, a kilencedikes pedig a szárnysegédje. A párokat ti választhatjátok meg, de figyelmeztetlek titeket! A második napon véleményezni fogjuk a csapatokat, aszerint, hogy ki tudja megjegyezni a legtöbb információt az első napon. Péntek hajnalban indulunk és szombat reggel megyünk haza. Itt vannak a szülői értesítők, ezeket írassátok alá! - a tanár odaadta az említett lapokat az egyik gyereknek, ő pedig mindenkinek osztott egyet.
Beletettem az értesítőt a mappámba és hallgattam az ömlengést, amit a tanár beszéde váltott ki. Amint sejtettem, Ria természetesen Lysander párja lesz. Hogy oda ne rohanjak! Viszont a szőkeség mondókája a srácnál nem ért véget, ugyanis a barátnőivel sugdolózni kezdtek. Észrevétlenül arrébb csusszantam, hogy halljak mindent. De bárcsak ne tettem volna!
- Remélem, egy sátorba osztanak minket a drágámmal! Akkor már hátha rá tudom venni egy kis akcióra, mert itt sajnos... - észrevétlenül felém pillantott a szeme sarkából - elvonják rólam a figyelmet bizonyos tényezők - ezeket jól kihangsúlyozta, mire a barátnői hisztérikus röhögésben törtek ki.
- Szopd le, azzal biztosan magadra vonod a figyelmét! - csicseregte az egyik ribanc.
- Hogy fuldokoljak az anyagban? Na nem! - fintorgott egyet a szőkeség. - De ha lefekszik velem és előadom a műsort, lelkiismeret-furdalása lesz, hogy letepert egy kilencedikest... és lesz olyan úriember, hogy járni kezd velem - gondolkodott hangosan.
Egy asztmaszerű fújtatást hallottam valahonnan és később rájöttem, hogy én kezdtem el fulladozni. Ezt a képet merevítsük ki, oké? Mit is kell látnotok a lelki szemeitek előtt? Egy szőke lányt, körbefogva két viháncoló barátnőjével, akiknek ugyanolyan modellalkatuk van, mint vezérüknek. És hogy ki az a fekete hajú lány a háttérben, aki kiguvadó szemekkel és nyitott szájjal fulladozik? Az lennék én. Az exbarátnő.
De folytatnom kell a mesélést, különben soha nem érek a végére.Szóval amint elindítjátok a felvételt, folytatom is. Az egyik büntis fiú jött a padomhoz, méghozzá az a srác, aki az információt szolgáltatta Riáról.
- Leszel a mentorom? - kérdezte zsebre vágott kezekkel.
- Persze! - villantottam rá a mosolyomat a srácra. - Mi a neved?
- A rendes nevem Todeas Xickta - ejtette ki a nevét. Szegény srác! Milyen szülei lehetnek az ilyennek, akik ennyire nem gondolnak a gyerekük jövőjére? - Viszont mindenki Toxicnak (mérgezőnek) hív.
- Jó becenév! - dicsértem meg, mire elmosolyodott. - Remélem okkal kaptad, mert most valakit nagyon szívesen megmérgeznék! - morogtam.
- Mit tervezel? Szívesen segítek! - hajolt oda hozzám kisfiús vigyorral.
- Majd pénteken segíthetsz is, szárnysegéd! - öklöztem bele a karjába.
- Számíthatsz rám - mondta, mikor hirtelen megszólalt a csengő. - Majd ütközünk délután!
- Mindenképp, Toxic!
Mosolyogva néztem a fiú után, de miközben követtem büntis haverom útját, valakin megakadt a szemem. Lysander merőn bámult rám. Kicsit berezeltem a pillantásától. Ugyanis az a nézés semmi jót nem ígért. Intett a fejével, hogy menjek oda hozzá. Ment volna oda előbb a halál, mint én, ebben teljesen biztos voltam. Mikor azonban elkezdett a padom irányába lépkedni, körülnéztem segítségért. Természetesen senkit nem láttam, aki ki tudott volna segíteni a pácból, amiben nyakig elmerültem. Így inkább felálltam és Lysandernek üzentem a szememmel, hogy biztos nem fogjuk a kettőnk dolgát az osztályteremben megbeszélni.
Vette a lapot, így mindketten kimentünk a teremből ás a legközelebbi beugróig meg sem álltunk. Ott aztán majdhogynem a falhoz csapott.
- Egy kilencedikesnek teszed a szépet?! - kezdte ingerült hangon a nyugodt és végtelenül bölcs Lys.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - támadtam vissza egy árnyalattal hangosabban a kelleténél.
- Hogy mi van? - meresztett nagy bociszemeket.
- Ria azt akarja, hogy lefeküdj vele, utána rá akar venni, hogy bűntudatból járj vele! - bukott ki belőlem.
Egy pillanatig úgy meredt rám, mintha holdkóros lennék, vagy mintha minimum két fejem lenne, azokon egy-egy csokitiarával.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte végül Mr. Naivitás.
- Amióta visszajöttem, azóta látom. Pedig már november közepe van, könyörgöm! És fogadok, hogy már az iskolakezdés első napjaitól kezdve olyan szipi-szupi nagy öribarik letettek, hogy szinte füttyentésre rohansz hozzá!
- Neked teljesen betett London! Ezt még te sem hiheted el! - mutatott a halántékára, amivel azt kívánta jelezni, hogy nem vagyok százas.
- Londonban kitisztult a fejem a gyógyszerektől, amiket ott kaptam - kottyantottam ki, de már késő volt visszavonni.
- Gondolom a betegségre szedtél gyógyszert, amiről Ilayda beszélt - nézett rám összehúzott szemekkel. - Vagy nem?
- De... - bólogattam hevesen. - Persze! Mire másra szedtem volna? - csak ne mondd ki a depresszió szót! Csak ne mondd ki a depresszió szót! Csak ne mondd...
- Igen, de térjünk vissza a kilencedikesedre! - mondta ingerülten.
Alleluja! Éljen a hiszékenység, Lysander, éljen a hiszékenység.
- Oké, térjünk - engedtem neki nagyvonalúan.
- Tetszik? - csapott bele a lecsó legeslegközepének legeslegforróbb részébe.
Visszagondoltam Toxicra, aztán rájöttem, hogy kifejezetten helyes a srác.

Igen, kifejezetten jól nézett ki.
- Akinek van szeme, az láthatja, hogy jól néz ki - mosolyodtam el.
De csak téged szeretlek és csak a te dühös ábrázatod láttán vagyok képes szerelmesen sóhajtozni. Csak te vagy képes arra, hogy úgy érezzem, lehet egészséges kapcsolatom azok után a bizonyos események után. Vágyakozom a társaságod után. A tested után. A lelked és a beszélgetéseink után. Még a hangod után is. Érted és miattad vágyakozom és sebzem meg magamat újra és újra a látványoddal. Csak azért hergellek, hogy halljam a mély hangodat, ahogy megfeddsz. Csak azért nézek rád, mert reménykedem abban, hogy te is elkapod a pillantásom. Csak azért gondolok rád, hogy tudjam: nem csupán a képzeletem szüleménye voltál, ahogy a kapcsolatunk sem.
Így gondoltam abban a pillanatban, ahogy láttam Lyst. Először hitetlenkedés ült ki az arcára. Aztán tagadólag összevonta a szemöldökét, majd dühösen összepréselte a száját. Egész érzelemskála mutatkozott meg az arcán. De aztán újra visszavette a közöny álarcát.
Hogy miért tette ezt? Hogy megadja rémülten verdeső, vérző szívemnek az utolsó, kegyetlen döfést. Ez a döfés pedig jobban fájt mindennél.
- Ezek fényében tárt karokkal várom a szárnysegédem közeledését - szinte köpte a szavakat. - Hátha összejön egy jó kaland a tanulmányi kiránduláson - suttogta gonoszan.
Ellépdelt. Hangtalanul, akár egy kecses vadmacska, ami már tudja, hogy a préda nem menekülhet. A szívem nagyokat dobbant, mintha erőlködnie kellene azzal, hogy a vért a testembe pumpálja. A fülem zúgott. A szám kiszáradt, amit szinte kétségbeesetten próbáltam a nyelvemmel stabilizálni, nem sok sikerrel. Viszont nem sírtam. Csak az orrnyergemet dörzsöltem meg, ami már szinte szokássá nőtte ki magát.
Az exbarátnő hóbortjaként fogadta. A véleményemre nagy ívben tojt. Már csak egy út maradt járható, mégpedig az, ami miatt ma is megfordultam az igazgatóiban. A véres bosszú. Már csak meg kell kérnem Toxicot, hogy kerítsen egy jó helyet az erdőben egy hulla elásásának céljából.
Mert mészárlást fogok rendezni. Olyat, akárcsak a horrorfilmekben. A bábu is megirigyelhetett volna a Fűrész című filmből.
- Are you wanna play a game? - idéztem a Fűrészből, miközben egy gonosz kuncogást eresztettem meg.
Aznap nagyon siettem, hogy biztosan aláirtassam a szüleimmel azt a bizonyos értesítőt.