Új alanyok 2.rész

Írói megjegyzés
Nos, a hacker programok feltörésével, kódolásával foglalkozik. Itt a Rin testvérek magasan űzik ezt a "hobbit", ők már rendszereket képesek feltörni. Lehet programozónak is nevezni, de az fizetést kap érte.
Írói megjegyzés vége
Ijedten pillantottam a barna hajú lányra. Szeme kíváncsian csillogott. Zöld ruhája volt, egy régi diktafon fityegett az oldalán.
- Szia!- köszöntem és elraktam a telefonomat a zsebembe, a fülest pedig lecsúsztattam a nyakamra.
- Szia, te új vagy?- kérdezte mosolyogva.
- Igen, Caroline vagyok, de szólíts Carly-nak!- mondtam kedvesen.
- Én Peggy vagyok, a suliújság szerkesztője!- mondta, nekem meg felragyogott a szemem.
- Akkor te otthon vagy az itteni pletykákban, ugye?- tudnom kell, kit figyeljek.
- Persze!- kihúzta magát.- Az újságba szoktam pletykarovatot is írni.
- Akkor majd veszek egyet!- vágtam rá.
- Csak tudod, cenzúrázott formában kell írnom a pletykákat, neveket nem szabad említenem. Így azért elég rossz!
- Pedig a pletykák attól színesek!- mosolyogtam rá.
- Tetszel nekem, Carly!- mondta.
Oké, azt hiszem, meglepődtem. Mindig is abban a tudatban éltem, hogy nekem ezt egy srác fogja először mondani. Ahogy elnéztem Peggy mosolygós arcát, láttam, hogy ő a fő pletykagyáros ezen a helyen. Elsietett, én pedig visszatértem a szokásos tevékenységemhez. Vagyis a telefonozáshoz. Csengettek a következő órára, így besiettem a terembe. Ismét levágtam magam a hátsó padba. Ismét a kamerát vizslattam, persze feltűnés nélkül. A legújabb modell, a piacokra nemrég került ki. Úgy hallottam, nyáron felújítás alatt állt ez az épület. A csengőszó szakította meg a gondolataimat. Most viszont egy szőke ciklon akart elgázolni a terem ajtajában.
- Vigyázz az útból, zöldike!- vetette oda a szőkeség.
Charlotte elé sietett, úgy tűnik ez a szőke a barátnője. A liba amint meglátta a vörös hajú fiút, elalélt. Nem túl diszkrét...
- Szia, Castiel!- nyávogja.
Ez a hang sérti a fülemet! Akkor Castielnek hívják a vöröst! A viharkabátomban kivonultam az udvarra. Mindenhol kisebb társaságokat láttam, de sehol sem voltak a testvéreim. Körbenéztem addig az udvaron. Nem mondható kicsinek ez a terület. Négy kamera volt, különböző szögekben beállítva. Mindegyiknél villogott a piros fény, vagyis kamerázott mindent. Ahogy sétálgattam, hirtelen egy kéz ért hozzá a hátamhoz. Fordultam egyet és egy szürke hajú fiú volt az. Keresett valamit éppen. Viktoriánus ruhái kiemelték az arcvonásait. Kifejezetten helyes volt. Véletlenül ért csak hozzám, így folytattam a kameravadászatot. A folyosón csak 3 volt, de azok mindent beláttak. 6 terem volt ebben a szárnyban, abban 6 kamera. 13 kamera csak a főépületben! Ez komoly és alapos munka. Meg kell találnunk a vezérlőtermet! Még két órát végig kellett szenvednem, majd jött az ebédszünet. Élénken mentem a büféhez, hogy vegyek valamit. Egy kakaós csiga mellett döntöttem és vettem hozzá vizet. Mikor körülnéztem, megláttam a nővéremet, ahogy nekem int. Szinte szaladva igyekeztem a testvéreimhez. Mikor odaértem, leültem közéjük. A bátyám minden fiút méreget, aki elkezd engem nézni.
- Hé, Dan (Den)!- simítottam meg a karját. Ő felém fordult.- Ma még nem is beszéltem fiúval!- elmosolyodtam.
- Nagyon helyes!- mondta poénkodva.
- Hány kamerát láttatok?- kérdezte Mira.
- Én 13-at a főépületben.- mondtam.
- Én 7-et a déli szárnyban.- mondta a bátyám.
- A tesiteremben volt 3, az öltözőkben egy-egy.- mondta Mira.
- Nagy munka lesz!- mondta a bátyám.
- De megéri!- felelt Mira.
Én csak hevesen bólogattam. Nevetgéltünk és beszélgettünk. Jó volt a tesóimmal. Az osztálytársaim néha felém sandítottak, hogyhogy tizedikesekkel lógok.
- Oké, akkor Mira körbevezetteti magát, Dan összehaverkodik pár tizedikessel, én pedig csevegek az én osztályommal, nyolcadik órában pedig találkozunk gyakorlaton!- soroltam a teendőket.
Ők bólintottak, vége is lett az ebédszünetnek. Elkenődötten mentem, immár a testvéreim nélkül. Kaptam két SMS-t a mobilomra, így megnéztem.
"Húgi, majd be kell számolnod a pasikról!" Ezt egyértelműen Mira küldte.
"Ne búsulj, mi is hiányolunk téged!" Ezt pedig Dan.
Milyen rendesek! Mosolygósan léptem be az osztályterembe. Mindenki felém fordult. Én a tekintetek kereszttüzében eljutottam a padomhoz. Ott az Iris nevű lány mellém ült.
- Szia, Carly!- köszönt derűsen.
- Szia, Iris!- mondtam mosolyogva.- Szerinted miért bámul mindenki?
- Mert tizedikesekkel ebédeltél!- mondta.
- És az miért nagy szám?- kérdeztem furcsállva.
- Mert az a fiú át is ölelt, többször is!- mondta lelkesen.
- Biztos a pasija!- mondta Dajan fülig érő vigyorral.
- Egy tizedikes? Hagyjuk, biztos boszorkány!- mondta Charlotte. Elhamarkodott döntés volt őt okosnak mondani!
- Mindenki magából indul ki!- mondtam neki, mire az osztály nevetni kezdett.
- De mondd, hogy csináltad?- kérdez ismét Iris.
- Ők a testvéreim!- mondtam.
Mindenki ledermedt. Úgy néztek rám, mintha most jönne ki az orromon egy kard.
- A lány is, aki melletted ült?- kérdezte Castiel.
- Még csak az kéne, hogy csapd neki a szelet! Úgy elküldene, hogy nem tolnád ide többet a képed!- mondtam haragosan.
- Hé, hé! Nyugi Carly!- mondta Iris.
- Egyébként mennyi a mellbőséged?- kérdezi a vörös.
- MÉG VAN POFÁD MEGKÉRDEZNI???!!!- üvöltöttem.
Mi az hogy...? Ez a... Ez a kis bunkó... Fent vagy a kaszás listáján, haver!
- Mit kérdezett?- kérdezte a tanár, aki időközben bejött.
- Semmit!- morogtam és leültem.
Az óra végén Iris mellém csapódott.
- Ő mindenkivel ilyen! Mintha a bátyját látnám!- mondta Iris.
- Van még egy ilyen vadbarom?- kérdezem dühösen.
- Igen, ott van az a vadbarom!- bökött egy ember felé, akinek fekete haja és szürke szemei vannak.
- Mi a neve?- kérdeztem.
- Thomas Maddox.- mondta Iris gyűlölettel.
- Mit tett?- kérdezem hirtelen.
- Miért kérded?
- Közöd van hozzá. Kihallom a hangodból.
- Jártunk.- mondja egy kis hallgatás után.- Megcsalt és SMS-ben szakított velem.
- Az durva!- mondtam.
Beszélgettünk még egy kicsit a szünetben. Viola is odajött hozzánk. Nagyon kedves lányok, bár egy kicsit furcsák. Meglepetésemre odajött Kentin is.
- Sziasztok, lányok!- mondta keksszel a kezében.
- Szia!- mondták kórusban, kivéve én.
- Van kekszem, kértek?- odanyújtotta a csokis kekszet. Én és Viola elfogadtuk.
- Imádom a kekszet!- mondtam, miközben nyammogtam.
Kentinnel is összebarátkoztam egy kicsit. Tesiórára igyekeztünk, amit valamilyen szadista berakott hetedik órának. Az öltözőben én is kiszúrtam a kamerát. Eltudtam volna úgy helyezkedni, hogy ne kamerázzon. De itt jön a 3. szabály: tégy úgy, mintha te is áldozat lennél! Azért gyorsan öltöztem, de a lányok nagy része fehérneműben beszélgettek. Az enyhén pedofilnak tűnő tanár megnézett rendesen, mivel feszült rajtam a tesipóló. A fiúk is leplezetlenül bámulták "izmos" mellkasomat. Azóta 80C-s lett. Tesi közben megcsörrent a mobilom, amit felkaptam. Orosz káromkodást véltem felfedezni benne. Ez biztos Dan lesz!
- Azt a rohadt életbe!- mondta oroszul.
- Mi a probléma?- kérdeztem szintén oroszul, nem akartam, hogy az osztály értse.
- Lebuktam.- mondta egy kicsivel nyugodtabb hangon.
- MIT CSESZTÉL EL, TE IDIÓTA??!!- üvöltöttem (persze oroszul) a telefonba.
A tanár értetlenkedve nézett, ahogy oroszul beszéltem, nem is lassan.
- A lépcsőn buktam le, te szerencsétlen!- mondta mérgesen.
- Óóó.. Oké! Majd szünetben bemegyek az orvosiba, oké? Szólj majd az orvosnak, hogy engedjen be.
- Rendben, húgi! Találkozunk szünetben!- mondta és letette.
Oroszul beszéltünk, aminek az lett a következménye, hogy az osztály tátott szájjal figyelt, beleértve a tanárt is.
- Mi az?- kérdeztem visszaváltva magyarra.
- Ki telefonált?- kérdezte a tanár.
- A testvérem. Szerintem ismét kibicsaklott a bokája...
Ezzel le is volt zárva a téma. Vagyis csak azt hittem.