2. fejezet: Egy váratlan hívás!

Felnéztem a nővéremre. Az arca maszatos volt, valami massza csepegett a bőréről.
- Mit csináltál?- kérdeztem egy ásítás kíséretében.
- Hihi...- nevetett zavartan.- Anya nincs itthon.
Megértettem a problémát. Mira fantasztikus hatást ér el a fiúknál, viszont a konyhában borzalmas. A kezében szorongatta a mixert. Valószínűleg palacsintát akart csinálni. Egy ügyetlen mosolyt eresztett meg.
- Segítesz?- kérdezte.
- Menjünk!- mondtam és kiugrottam az ágyból.
Amint megláttam a konyhát, földbegyökerezett a lábam. A padló, a pult, sőt még a szekrények is ragadtak a palacsintatésztától. A pulton egy nagyobb edény volt, belenéztem. Alig volt benne valami. Gondolom, most a falon van a tartalma.
- Kezdjük az alapoktól!- mondtam.
Segítettem megcsinálni a palacsintát. Mire 7 óra lett, el is készültünk. Az édes, drága, egyetlen bátyámat is felébresztettem és megreggeliztünk. Különös érzéssel készülődtem. Próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a furcsa izgatottságot, ami elragadott. Mosolyogva öltöttem magamra hollófekete, csatos szövetkabátomat. A füles a nyakamban, óra a kezemen, telefon a zsebemben nyugszik. A szemüvegemet is feltettem.
- Oké, munkára fel!- mondta a bátyám.
Nevetve indultunk el a suliba. Mira oldalán laptoptáska fityeg, Dan táskájában tablet lapul. Mikor odaértünk a suli kapujához háromfelé váltunk. Én mentem egyenesen az épületbe, Dan az udvarra, Mira pedig a lépcsőkhöz. Ahogy belépek az iskola küszöbén, Peggy toppan elém.
- Szia, Carly!- mondta.
- Szia, Peggy! Már várom a suliújságot!- mondtam mosolyogva.
- Igen, még kell pár infó, hogy össze tudjam rakni! Csak a szerkesztés nem az erősségem!
- Segítsek?- kérdeztem.- Infószakos vagyok!
- Az jó lenne! Ha hallasz valami érdekes pletykát, tárt karokkal fogadlak!- mondta és kacsintott.
Elviharzott, mielőtt bármit is mondhattam volna. Mentem tovább a termem felé, most viszont egy szőke csávó szólított le.
- Szia, cica, van gazdád?- kérdezte.
Ránézésre egy szörfös gyereknek tűnt, a nyakamat rá, hogy tetkója is van! Rávillantottam egy szikrázó mosolyt.
- Hmm..., most éppen nincs.- mondtam.
- Dake vagyok! És te, tündérkém?- látszik, már jó sokszor mondta ezt.
- A nevem Caroline!- mondtam, végig tartottam a szemkontaktust.
- A neved is olyan szép, mint te!- mondta és közelebb jött.
- Aztán el ne olvadjak a sok bóktól!- mondtam.
A termem felé indultam, de még hátrasandítottam Dake felé. Ő még mindig engem nézett. Bementem órára, ami történetesen matek volt. Tudom, hogy hülyén hangzik, de szeretem ezt a tantárgyat. Kevés tevékenységhez kell ilyen nagymértékű logika, mint ehhez. A tanár ki is hívott a táblához, 5 perc se kellett, és megoldottam az egyenletet.
- Stréber!- rikkantotta a vörös. Én egy mosollyal fordultam felé.
- Mondja az, aki még a szorzótáblát sem tudja rendesen.- mondtam mosolyogva.
Az osztály nevetett. Én a győzelmemtől felélénkülve ültem vissza a helyemre. A csengő berregő hangon adta tudtunkra az óra végét. Felkaptam a táskám és kijöttem a teremből. Éppen a lépcsőn baktattam csigatempóban, mikor egy erős kezet érzek a derekamon. A lépcsősor közepén majdnem vágtam egy hátast. A lépteimet megszaporáztam, viszont, mikor felértem a szeme közé néztem a "támadómnak". Kitaláljátok? Persze, hogy Dake volt az!
- Menekülsz előlem, virágszálam?- kérdezte kiskutya szemekkel.
- Ne csináld ezt többször, megijedek!- mondtam.
- Rossz a lelkiismereted?
- Dehogyis!- mondtam.
- Hiszen te maga vagy a tisztaság!- mondta.
- Te csak ágyba akarsz vinni!- mondtam és a szemébe néztem.
- Mi??? Én????- én csak néztem rá a lila szemeimmel.
A szüleim azt mondták mindig, hogy olyan tekintetem van, mintha a lelkükbe látnék az embereknek. Ő nem tudta állni a pillantásom és elfordította a tekintetét.
- Igazam van?- kérdeztem.
- Igen.- morogta.
- Akkor jó. Még valami esetleg?
- Tényleg érdekes ember vagy! Szeretnélek meghívni egy sütire suli után.- mondta teljesen más hangnemben.
- Rendben. De ez nem randi!- mondtam mosolyogva.
- Baráti sütizés.- mondta mosolyra húzva a száját.
- Akkor suli után!
- Várni foglak!- mondta és elment a terme felé.
Iris és Viola egyszerre kezdtek el magyarázni. Ez a magyarázás még órán sem szűnt meg. Megtudtam, hogy Dake végzős és TÉNYLEG van pár tetkója! Ebédszünetben a csajokat bemutattam a testvéreimnek.
- Dake?- kérdezte Mira, miután elmeséltem neki a reggeli eseményeket.
- Igen. Végzős srác, aki imádja bolondítani a lányokat.- mondtam.
- És vele mész sütizni...- mondta Dan.
- Tudok magamra vigyázni! Nyugi!- mondtam és beletúrtam a bátyuskám hajába.
- Bízom benned, húgi!- mondta és megölelt.
Így teltek a percek, és a tanórák. Az utolsó órám előtt rezegni kezdett a telefonom. Elvonultam egy eldugott részhez és a fülemhez emeltem a mobilom.
- Hallo?- szóltam bele.
- Karola?- szólt bele egy férfi hang orosz akcentussal.
Csak egy ember szólít az orosz becenevemen! Elmosolyodtam, ahogy hallottam az erős és védelmező hangot...