38. fejezet: A lebukás szélén

Átkarolt és megcsókolt. A víznél forróbbnak tűnt az érintése. Felemás szemeit mégis rajtam legeltette. Kíváncsi vagyok, mi járhat ilyenkor a fejében. De az az ajtó, ami lezárta a helyiséget, kinyílt. Méghozzá Tom vigyorgó fejét látom meg. A vörös fejemet a rák is megirigyelhette volna.
- Fiatalok, letelt az idő!- mondta nevetve.
Gyorsan a törölközőmbe belecsavartam magam. A zöld hajam a nyirkos homlokomhoz tapadt, ahogy a meleg levegőről kiléptünk a hűvösbe. Tom és Lysander előrement, valamit nagyon sutyorogtak. Akkor megláttam kedvesem hátát. Majdnem elájultam. A tetkó a hátán... egyszerűen NEKEM IS KELL EGY ILYEN!

Innentől már csak Lys hátát néztem. Elbűvölt, teljesen kitett magáért. A ruháinkat visszakaptuk és felöltöztünk. Persze külön! Ne tessék rosszra gondolni, kérem szépen! Kézen fogva köszöntünk el, majd kiléptünk az utcára.
- Na, tetszett?- kérdezte imádni valóan Lys.
- Nagyon. Köszönöm.- a két szép szemébe belenéztem és tiszta szívből csókoltam.
- Hazakísérlek.- mondta.
- Számítottam is rá, uram!- mondtam mosolyogva.
- Túl jól ismer, hölgyem.
- És az talán baj?
- Cseppet sem.- ezzel az érdekes párbeszéddel indultunk útnak.
Az úton sokat csevegtünk, majd a kapunkban csókkal búcsúztunk. Minden rendben ment. Lys elhagyta az utcát, én pedig beléptem a házba.
A világítás le volt csapva, az ablakok tárva-nyitva. Némelyik széllökés meg-meglibbentette a függönyöket. Itt valami történt. A lámpa hirtelen felkapcsolódott. Egy ismeretlen férfi ült a MI kanapénkon. Az arcán csúnya hegek húzódtak végig. Mégis azt mondom, helyes volt. Inkább nem is helyes... karakteres. Azok a vágások súlyt varázsoltak a kemény arcnak. Mégsem lehetett több 24-nél. A haja barna, ahogy a szeme is. Viszont a haja vállig érő, kis copfba van kötve a tarkóján. Nyugalmasan olvasott, amíg be nem léptem. Megjelölte, ahol tartott és rám nézett. Összerezzentem a kemény tekintettől, ami engem vizslatott.
- Ki maga?- kérdeztem nagyot nyelve.
- Will vagyok, nyomozó.
- Valami történt a családommal?- kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Nem, dehogy. Más ügyben vagyok itt.- mondta lassan.
- Miben lehetek a segítségére?- kérdeztem és helyet foglaltam a szemközti fotelben.
- Tudja, mi az a hacker?
- Igen, miért kérdezi?- a felsőm ujjával kezdtem babrálni.
- A környékükön sok a számítógépes programok feltörése. Gyanítom, hogy egy hacker van a dolog hátterében.
- De ezek csak ártatlan programok, nem?- próbáltam kerülni a szemkontaktust.
- A közelben van a városi bank. Nem kockáztathatjuk meg, hogy arra is szemet vessen.- mondta engem vizslatva.
- És honnan veszi, hogy a családom tud valamit?- a hangom kicsit vádlóra sikerült, de nem sértődött meg. Legalábbis nem mutatta.
- Az anyja és az apja is programozó, jól tudom?
- Igen.- bólintottam.- Biztonsági rendszerek fejlesztésével, illetve megvalósításával foglalkoznak.
- Értem.- a farzsebéből elővett egy noteszt és jegyzetelt.- Mi a neved?
- Caroline Rin.- mondtam, mire elmosolyodott.
- Rin? Tudtommal ők hozták össze a rendőrkapitányság biztonsági rendszerét is.- mondta nevetve.
- A szüleim a legjobbak a szakmában, nem csoda!- nevettem fel én is.
Még feltett pár kérdést, amire vagy kitérő válaszokat adtam, vagy őszintén feleltem. Amikor felállt, az ajtóhoz kísértem.
- Akkor, Carly, szép estét.- mondta mosolyogva.
- Neked is, Will. Egyébként, hogy jutottál be?- kérdeztem.
- Mesterkulcs.- ebből az egy szóból megértettem.
A nyomozóknak általában van egy olyan kulcsuk, amivel mindent ki lehet nyitni. Ajtózár, kocsizár, minden... Ezt hívják mesterkulcsnak. És Will ilyet birtokol. Elbúcsúztam a nyomozótól, majd felmentem az emeletre. Kényelmesen elhelyezkedtem a nővérem ágyán, majd bekapcsoltam a hatalmas hifirendszert. Mondanom sem kell, ettől zengett az egész ház. Az ablakhoz hirtelen kavics csapódott. Egy kicsit lentebb vettem a hangerőt és kinyitottam a hatalmas ablakot. Armint látom meg a szomszéd házban.
- Szia, Armin!- intettem neki.
- Halkítsd le a zenét!- ezt hoztam össze a mutogatásaiból.
- Szia Carly!!!!- visította Alexy, ezt hallottam.
- Heló, Alexy!- integettem neki, mint egy félőrült.
- Hangosítsd már fel, ez a kedvenc számom!- üvöltötte át kék hajú barátom.
Eleget téve a kérésének felhangosítottam, de úgy, hogy az ablakok rezegtek bele. Mikor vége lett a számnak, szétszedtem a hifit.
- Ha ilyen jó hifid van, miért nem tartasz bulit?- kérdezte Armin.
Ezúttal hallottam is, mit mondott.
- A nővéremé!
Így üvöltöztünk át egymásnak. Kicsit sem tartottak hülyének, ugyan dehogy! Olyan 10 óra felé abbahagytuk és elvonultam fürödni. A szüleim és a testvéreim is lassan hazaszállingóztak. Elmeséltem nekik a nyomozós incidenst, szóval óvatosabban kell szórakoznunk. Jók leszünk! Meglátjuk, mennyire sikerül betartani.

Írói megjegyzés
Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, de el voltam havazva. Próbálok sűrűbben írni, ígérni nem ígérek semmit. Próbálkozom, az a lényeg!
Írói megjegyzés vége