Lysander kijelentésétől a hideg futkosott rajtam. Ezt a kettőt minden nap látnom kell? Inkább fejbe lőném magam! Szerintem a pasim leolvasta az arcomról az érzéseimet. Közelebb húzott magához és adott egy csókot a fejemre.
- Ne is foglalkozz velük!
- Tudom, tudom...- sóhajtottam a mellkasába.
- Órák után találkozunk.- mondta és elengedett.
Biztatóan rám mosolygott és a saját terme felé ment. Ahogy kiért a látóteremből, elővettem a telefonomat. Rácsatlakoztam a központi gép kamerájára. Az igazgatónő és Will ültek a gép előtt, legnagyobb meglepetésemre. Mit keres itt a nyomozó? Próbáltam valami hangot kicsikarni a felvételből, de nem ment. Ennek utána kell járnom! Egyenlőre elraktam a telefonom.
Bizonytalan léptekkel mentem be a termembe, ahol a rettegésem valóra vált. Debora ült peckesen a tanári asztalon, a káosz közepén, mint valami királynő. Az emberek istenítették, mintha a halál torkából jött volna vissza. Vágtam egy fintort és helyet foglaltam. Pofákat vágtam, amitől Iris és Viola kuncogni kezdtek, Kentin meg egyenesen röhögőgörcsöt kapott.
- Talán nem tetszik valami, zöldike?- mondta valaki, miközben a padom elé állt.
Felnéztem a barna hajzuhatag és a csillámtetkók gazdájára. A teremben megfagyott a levegő. Aki utoljára belém kötött, az Amber volt. Félszemmel láttam, hogy kioldalaz a teremből, barátnői takarásában. Felnéztem legújabb riválisomra, Deborára.
- Honnan veszed ezt, Debby?- kérdeztem mézes-mázos hangon.
Egyszer valaki ettől a hangomtól fog cukorbetegséget kapni, az tuti. A víz kivert, miközben ezt mondtam. Úgy látom, Debora is libabőrös lett.
- Ne vágj pofákat!- mondta sértődötten, én pedig a szeme közé vigyorogtam.
Láttam, hogy ennek még nincs vége. Nem fogja annyiban hagyni. Okos lány, bár a külseje mást sugall. De én már akkor átláttam az álcáján. A tanár előtt is bemutatkozott, bár már az egész iskola a visszatérése hírétől zengett. Egész órán engem figyelt, árgus szemekkel. Vigyáznom kell. Nem szabad bizonyítékot a kezébe adnom. Óra végén ismét a padomhoz jött, immár kevésbé peckesen.
- Figyelj, bocs a reggeliért. Csak nem ismerlek és hirtelen elborult az agyam. Szeretném, ha jóban lennénk.- a fogaival úgy vicsorgott, mintha foghúzásra kért volna időpontot.
Gyanakvó arccal néztem rá. Biztos vagyok benne, hogy ez egy csapda. De ha nem fogadom el a békejobbot, rám fogja az egészet. Semmi kedvem a bűnbak szerepében tetszelegni. Viszont ha elfogadom, az orromnál fogva fog vezetni. Ahogy szokás mondani: az arany középút...
- Még átgondolom ezt az ajánlatot.- mosolyogtam rá kedvesen.
Ahogy szedtem össze a cuccomat, győzedelmes vigyorra húzódott a szám. Persze csak akkor, amikor Debby kiviharzott a teremből. Hah! Most had főljön a saját levében.
- Miért válaszoltad ezt?- kérdezte Iris nagy szemekkel.
- Nagyon rosszul esett, amit reggel vágott a fejemhez.- mondtam kitérő válaszként.
- Nem bocsátasz meg neki?
- Még nem. Át kell gondolnom...- sóhajtottam.
Közben kimentünk a folyosóra. Alexy és Armin futott elénk, amit furcsálltam. Ugyanis Armin kezében nem volt PSP.
- Mi az, srácok?- kérdezte Iris.
Alexy a fejével a tömeg felé intett. Lassan kibontakozott Rosa alakja, aki dühösen felénk (pontosabban az ikrek felé) csörtetett. Fehér hajának a vége kék csomókba (?) állt össze. A szép (eredetileg fehér) ruháján pedig egy hatalmas tintapaca éktelenkedett.
- Rosa, mi történt veled?- szóltam ezüstös barátnőmhöz, de ő dühtől elvakulva rontott Arminéknak.
- Rosa!- futott utána Mira is.
Ketten lefogtuk a felbőszült Rosát, aki látszólag meg akarta fojtani a fiúkat egy kanál vízben.
- Mit csináltatok?- néztünk az ikrekre.
- Hát...- vakargatta Armin a fejét.
- Armin tollából kifolyt a tinta.- mondta Alexy tömören.
- A haján is...?- kérdezte Mira, az ikrek bólintottak.
- Rosa, nyugi!- mondtam a szemébe nézve.- Elmegyünk a mosdóba, ott pedig rendbe szedünk!
- Igen, jó lesz!- fogta meg Mira a karját.
Rosa dühösen bólintott, mi pedig elvonszoltuk onnan. Ha a pillantással ölni lehetne, az ikrek már meghaltak volna. A mosdóba slisszoltunk, ahol elkezdtük a munkát.
- Carly, tudsz valamit kezdeni a ruhájával?- kérdezte Mira.
- Igen.- bólintottam.- Akkor te mosd ki a hajából a tintát.
- Megölöm őket...- dörmögte Rosa a nem létező bajsza alatt.
- Nem hal meg senki...- nyugtattuk.
Mira szorgosan mosta a haját, én pedig elővettem a tollamat.
- Mit akarsz azzal?- kérdezte Rosa.
- Nyugi, design-nos lesz!- mondtam és nekikezdtem alkotni.
"Kidíszítettem" a foltot. Mire végeztünk, Rosának tiszta volt a haja és egy egyedi mintájú ruhával is gazdagabb lett. Pont becsengettek, így siettünk órára.
- Köszönöm, lányok!- borult a nyakunkba Rosa.
- Szívesen.
- De attól kinyírom azt a két majmot!- mielőtt megállíthattuk volna, elviharzott.
Jobb lesz figyelmeztetni az ikreket! Mira is ment az órájára, én pedig a sajátomra. Legnagyobb rémületemre Debora állt a padom előtt. A szívinfarktus kerülgetett, ahogy megláttam.
- Nos?- kérdezte, mikor odaértem.- Mi a válaszod?
Úú nagyon jó folytasd ! :)
VálaszTörlés