66. fejezet: Az első merénylet

Akarinak igaza van, 22-én volt ez a blog egy éves. Hát...hű. Tényleg, őszintén megtapsollak titeket, akiknek el kellett viselnie gyatra mesélőkészségemet ezzel a történettel kapcsolatban, de szerintem megérte. Eddig még egyetlen blogot sem nyújtottam el ilyen hosszú időre, mint ezt. Annyi végkifejlet kavarog jelenleg is a fejemben, hogy ha tudnátok némelyikről, visítva futnátok ki az országhatáron túlra összezúzni a gépeiteket. Ettől függetlenül sajna nem lesz szülinapi különkiadás, inkább a fő cselekményszálat folytatom, mert arra viszont ráfér egy alapos gatyába rázás.
Szóval jó olvasást és kellemes időtöltést a blogomon!

Azt mondják, az igaz szerelemnek semmi nem állhatja útját. Időtlen. Határtalan. Szenvedélyes. Őrült. Én igaz szerelmet tápláltam a programjaim iránt, amik a gépemen terpeszkedtek. Igaz szeretet vezetett a testvéreimmel szemben is. A barátaimért tűzbe mentem volna. A szövetségeseimet pedig minden áron megvédtem. És a srácot, akit mindennél jobban szeretek és tisztelek, vissza fogom szerezni attól a kétszínű szőkeségtől. Így vélekedtem abban az időszakban.
Szóval ahogy a tornaterem külön épületének a tetején térdeltem egy paintball puskával a kezemben, este fél hatkor, amikor már alig voltak a suliban, teljesen biztos voltam abban, hogy helyes, amit teszünk. Kontaktlencsés szememet a távcsőhöz illesztettem és a célpontot kerestem, akinek jelenleg az udvaron kellett volna tartózkodnia. Egy morgással nyugtáztam a sikertelen terepszemlét és ellenőriztem a tárat. A tár tele volt neonrózsaszín és rikító hányás-zöld patronokkal.
- Szikla hívja Sasfészket! Szikla hívja Sasfészket! - recsegett a gondolataimba a walky-talky, ami a kezem ügyében feküdt a térdem mellett.
Felkaptam és megnyomtam a gombot.
- Itt Sasfészek, mondjad! - beszéltem bele a kis szerkezetbe.
- A terepen minden készen áll a Csibe-hadművelethez, várjuk a jelet! - hangzott reszelősen. - Az alany látható?
Hogy miért csibe? Majd meglátjátok!
- Negatív - feleltem röviden.
- Az utolsó orientált órája másodperceken belül véget ér. Szikla voltam, vége! - zárta le a konzultációt, így leraktam a földre.
Újra a célzóra meresztettem a szemem. Ezúttal nem az udvart pásztáztam, hanem a mellettem lévő erkélyt. Amber felemelte a hüvelykujját, amin elmosolyodtam. Készen lett a csapdával, ami azt jelenti, hogy élesben megy a buli. A tekintetem visszakalandozott az udvarra, pontosabban az udvarra nyíló kijáratra. És valóban pár másodperc múlva előkerült a hercegnő... Lysander társaságában. Ez nem jó! Azt hittük, hogy esetleg a barátnőivel vagy egyedül jön. A walky-talky után nyúltam és sietősen beleszóltam.
- Vörös Kalóz, itt Sasfészek! Hallasz, Vörös Kalóz? - hadartam.
- Hallak, Sasfészek! - recsegett pár pillanat után.
- Herceg a palotán belül! Ismétlem, herceg a palotán belül! Elterelés indul! - mondtam sietve.
- Értettem, az elterelés úton van! Vörös Kalóz, vége! - fejezte be, én pedig ledobtam a szerkentyűt a lábamhoz.
Újra a távcsőbe meredtem, az ujjam pedig viszketett a ravaszon. Pár perc múlva Ilayda futott be a képbe, pár szót váltott Lysanderrel. Egy kedves mosoly kíséretében karon ragadta Lysandert, aki engedett az unszolásnak, így kikerült a látóteremből. Ria arcán gy pillanatnyi csalódottság ült, majd a barátnői is kijöttek az épületből. Egy ördögi mosollyal az arcomon függesztettem a tekintetem a célkereszt közepére, ami Ria csinos, márkás felsőjén függött.
Egy leheletfinom nyomással útjára engedtem a neonrózsaszín festékkel töltött golyót, ami egy pukkanással befedte Ria krémszínű felsőjét. Gyorsan fogtam a puskámat és lebuktam a szegély mögé, ami éppen elfedte a testemet a tekintetek elől. Egy sikítás hatolt az udvaron honoló döbbent csendbe. A számhoz emelem a walky-talkyt és egy gombnyomással élesítem a vonalat.
- Bárány a farkasok között. Itt az ebédidő, farkasok! - mondtam és megkezdődött az udvaron a ricsaj.
Lánysikítások hasítottak a levegőbe, ami zene volt füleimnek. Kikukucskáltam a szegély mögül és meresztettem a szemeimet a műsorhoz. A bokrok mögül sárgolyók és kátrány záporozott a döbbent kilencedikesekre, ezek idézték elő a sikításokat.
Ahogy számoltuk, a 3 lány a tornaterem felé húzódott, mivel a suli kijáratát az embereim teljes egészében járhatatlanná tették a bombákkal. A puskám tárában a sorban következő egy zöld töltény volt, ez volt Amber jele. Újból feltámaszkodtam a betonszegélyre és céloztam. Ezúttal a hercegnőnk félelemtől eltorzult arcára. Kibiztosítottam és becéloztam, pont a két szeme közé. Ezek a golyók puha becsapódásúak, fogalmam sem volt, hogy ilyen létezik, amíg a bátyám meg nem mutatta őket. Ezek nem okoznak sérülést még a fedetlen bőrön sem. Amint a tökéletes helyre bukdácsoltak, az érzékeny pöcköt megnyomtam. A második jel ott virított Ria homlokának a közepén. Amber akcióba lendült, pihe-puha és legfőképpen bolyhos tollak hulltak alá a ragadós lánykákra, némi libakakival vegyítve. Ne nézzetek így rám, ez Amber ötlete volt! Mármint a libakakis része.
Szóval a csajok már sárosak, kátrányosak, tollasak és nem utolsósorban a festék -, illetve a libafostartalom is említésre méltó. És itt jön képbe a harmadik a jel, ami még rám várt. Egy kis mosást megérdemeltek a legújabb visítozó csibéink. Kezembe vettem a festékgránátot, ami igazából színezett füstgránát (We love you, e-Bay!), a fogammal kihúztam a kis karikát és nagy lendülettel a lányok közelébe dobtam le. Lehúztam a fejem és egy nagy durranás után az egész udvarra vérvörös köd telepedett le. Szerencsénkre nem színezi be a falakat, szóval jók voltunk! A kilencedikes csitrik a pánikroham egyértelmű jeleivel rángatták a tesiterem ajtaját, de az "véletlenül" zárva volt. Ismét a kezembe került a szerkentyű.
- Fürdessétek meg a jómadarakat! - susogtam elégedett hangon.
Ekkor került elő a gondnok kunyhójából a rég elfeledett slag, ami a kertész klubban kitűnően el volt rejtve. A vízsugár hangja és a lányok sikolyainak tökéletes szimfóniáját hallgatva láttam meg valakit, akinek nem kellett volna itt lennie. A pániktól elkerekedő szemmel vettem magamhoz a felszerelésemet és futottam az ajtó felé. A zsákot a cuccaimmal a vállamra dobtam, miközben ingerülten tartottam a kezemben a hívókészüléket.
- Hófehérke, itt Sasfészek! Akció lefújva, vörös kód! Ismétlem, vörös kód! - lihegtem a walky-talkyba, ami csak recsegett. - Hófehérke, a Keselyű a tetem felett köröz! Hallasz engem?!
- Evakuálás folyamatban, Sasfészek! Mennyi a színgránát ideje?
- Szélcsendes időben 8 perc, de számoljatok öttel! - hadartam bele, miközben lesiettem a tetőről.
- MI EZ A PATÁLIA ITT KINT??!! - hallottam az üvöltést, amit bármelyik operett énekes megirigyelhetett volna.
- Találkozunk a Bunkernél, Sasfészek vége! - tettem le gyorsan és kisprinteltem a tornaterem hátsó kijáratán, amit utána eredeti állapotába visszazártam.
Csak futottam a bunkerig, amiért a járókelők furcsállva néztek. Vagy csak az öltözékem miatt? Az arcom harci sminkkel kidíszítve, azon felül katonai dzseki, fekete kasmír pulcsival és zöld farmerrel, illetve vastag gyapjúsapkával, szintén fekete színben. A hátamon fityegő utazótáskát pedig még nem is említettem. A tüdőm égett, alig jutottam oxigénhez, bekönnyeztem, a hátam fájt de így is tartottam a 4 perces sprintrekordomat, ami a hátsóudvarunkig vezetett. Ott egy elegáns ugrással átlendültem a kicsiny kerti kerítésünkön, egyenesen egy bokor oltalmazó ágai közé. A kertünk hátsó részébe már a csapat fele letelepedett, konkrétan a bombázós szakasz. Ezek voltak Armin, Alexy és Kentin. Thomas pedig éppen akkor jött ki a házból egy pohár vízzel, mikor a kis kerti asztalunkhoz letelepedtem.
Mint kitalálhattátok, Tom volt Szikla.
- Jók voltatok, hogyhogy ilyen gyorsan ideértetek? - néztem rájuk furcsállva.
- Mikor a gránátod becsapódott, akkor eredtünk futásnak - fejtette ki Tom, majd Arminra mutatott, aki különös érdeklődést mutatott a pohara felé. - Ez a nyápic alig bírt velünk lépést tartani.
- És Alexy? - pillantottam a bohém öltözködésű barátomra, aki Kentint stírölte nyíltan.
- Ő is csajosan futott, de legalább gyorsan kapcsolt - mondta Tom, hátba vágva az illetőt.
Alexy majdnem lefejelte az asztalt, mikor befutott Ilayda, Akeila, Lindsey és Amber. Meglepetésemre Amber futott a leggyorsabban, mintha valaki üldözné. Vagy csak olyan pihekönnyűnek érezte magát vadonatúj sportcipőjében, hogy a talpa alig érte a földet. A lényeg az, hogy Amber most minden ékszert mellőzve sprintelt a barátnőimmel vállvetve. Ugye egyértelmű, hogy Ilayda volt Vörös Kalóz, Akeila pedig Hófehérke.
- Mit keresett ott az igazgatónő?! - támadott nekem Amber, ahogy odaszáguldott hozzánk.
- Mondtuk, hogy van esély váratlan fordulatra egy ilyen akcióban! Jaj, szőkeség, higgadj már le végre! - mondta Lindsey, miközben gyengéden, már-már barátságosan meglökte Ambert.
- Te csak ne szőkeségezzél! - mutatott vádlón Lindseyre. - A nevem A-M-B-E-R! Jegyezd meg végre!
- Rendben, Amber - fintorgott Lindsey, ahogy leült köreinkbe.
- Köszönöm - Amber gúnyosan pukedlizett, ahogy ő is levetette magát egy másik székre. - Hulla vagyok!
- Én is! - értett egyet Ilayda, megtörölve a homlokát. - Lysander figyelmét nem könnyű elterelni! Túlságosan ébren!
- Mármint éber! - javítottam bele. - És igazad van.
- Láttátok, hogy hogyan csüng az a lotyó minden szaván? - vonta fel Akeila szépen ívelt, hófehér szemöldökét. - Rosszabb volt látni, mint mikor a nővérem pasizik!
- Hé! - vágott közbe Tom. - Ezek szerint Natasa nem is figyelt rám?!
- Persze, hogy nem! Miért, te figyelsz valaha azokra a csajokra, akiket csak az ágyadban akarsz látni, az utána való reggelen pedig már a nevükre sem emlékszel? - vágott vissza Akeila.
Tom befogta a száját. Orosz barátnőmnek igaza volt.
- Egyébként, langyikám, te miért tartottál velünk? - vetett szemet Amber Alexyre. - Otthon kellett volna a hajadat festegetni, nem?
- Ria azt mondta, ódivatúak a gönceim - morogta Alexy izzó dühvel kontaktlencsés szemeiben.
Amber meghökkenve meredt a barátomra, akinek düh torzította el gyermeki vonásait. Nagy meglepetésemre a szőke lány közelebb húzódott Alexyhez és vigasztalóan megveregette a vállát.
- Annak a kis csitrinek még ízlése sincs - kezdett bele a beszédébe, amit mindenki néma csendben hallgatott. - Rád mindent lehet mondani, de azt, hogy ódivatúak a ruháid, azt biztosan nem. Ez már kegyetlenség, erre még én sem lennék képes! Ez a kurva már a divat ellen is harcot indított. És ha rajtunk múlik, a földbe tapossuk az agyonhámlasztott fejecskéjét! Jól mondom?!
- IGEN! - hangzott a felelet.
- Kik vagyunk mi? - kezdte belelovalni magát.
- Bosszúállók! - kiáltottuk mosolyogva.
- Mit akarunk?
- Vért! - szólt Armin, mire mind rámeredtünk. - Csak képletesen szólva.
Mi vállat vonva újból Amberre néztünk.
- Vért!- ismételtük.
- Mikor akarjuk?
- Most! - vágtuk rá.
Mindannyian felnevettünk, én pedig leváltva Ambert felálltam. Mindenkinek megköszöntem a befektetett munkát és lelkesedést annak ellenére, hogy már november derekán jártunk és jócskán hűvös volt az idő. Ők biztosítottak arról, hogy bármikor számíthatok rájuk, majd lassan kezdtek elszállingózni az emberek. Furcsamód legutoljára Amber maradt velem kint az udvaron. Lassan rám nézett olyan komor képpel, mintha foghúzásra jelentkezett volna be.
- Kösz - morogta, de így is tisztán hallottam.
- Mit? - értetlenkedtem.
- Hogy szövetkeztél velem - vonakodott. - Nélküled semmire nem mentem volna - ismerte be nehezen.
- Hát... - mosolyodtam el. - Örömömre szolgált. De most mi ez az érzelgősség? Hova lett a jégkirálynő?
- Társai lettek - tápászkodott fel egy halvány mosollyal. - Aztán ezt nehogy elmondd bárkinek is!
- Nem fogom. Fedezem a hátad - biccentettem felé, ő pedig elszelelt.

***

Kéretem az irodámba az összes diákot, aki tegnap orientált órákon vettek részt, ez a büntisekre is vonatkozik!
Ez hangzott el a hangosbemondóból rögtön első óra után. Ilayda rám nézett biztatóan, mintha a mészárszékre mentem volna. Én is úgy éreztem, mintha egyenesen a hóhér kezei közé sétáltam volna, de nem mutattam ki. Az első gyengeség megbéníthat. Megfélemlíthet. Ha másodjára mutatod ki a gyengeségedet, el fognak taposni. Ebben a tervsorozatban pedig nem jött volna jól, ha kicsapnak az iskolából. Felkaptam a táskámat és csodálkozó arccal mentem be az igazgató irodájába. Ott volt az összes büntis, kivéve azt a 3-4 embert, aki rendszeres lógó volt. Lindseyvel leöklöztem, Tomra és a többiekre pedig rámosolyogtam.
- Jöjjenek be! - invitált be minket a dirinéni, akinek már szétesőben volt a kontya.
Úgy sodródtunk be, akár egy csorda. Az igazgatónő arca porcelánárnyalatúból a lehető legmélyebb vörösbe ment át, amit valaha láttam.
- SORBAN!!! - üvöltötte, én pedig ijedtemben összerándultam.
Erről már eszembe jutott, miért adtuk neki a Keselyű fedőnevet. Szépen libasorban bementünk, mindannyian állva maradtunk a hatalmas íróasztal előtt. A diri velünk szemben leült, majd az összekulcsolt kezeit az asztallapra fektette.
- Nos... szerintem tudják, hogy miért vannak itt - kezdte a diri ördög mosollyal.
- Tanárnő, mi 5-ig voltunk itt, aztán hazamentünk - mondta Lindsey mosolyogva. - Én az anyámnak segítettem a kistestvéremmel. Az az ördögfióka az istenért sem akart enni normálisan! - csettintett bosszúsan.
- És a többiek? - pillantott el Lindseyről.
- Én a házunkban voltam, mert járt nálunk a kábeles és fogadni kellett valakinek - ezt Tom mondta.
- És Caroline? - nézett szívélyesen rám. - Magának milyen alibije van?
Mintha villám csapott volna belém. A hangok nem akartak a számra jönni. "Dühkezelésen voltam", "csomagot vártam a testvéreimnek", "Arminnál és Alexynél voltam játékesten", "a szüleimmel pókereztem"... Annyi kifogásom volt, mint tengerben a vízcsepp, azonban az hirtelen kiszivárgott az agyamból. Minden kifogásom odalett, csupán egy nem. Mégpedig a lehető legbénább.
- Amberrel voltam - nyögtem ki. - Amberrel voltam nálunk.
- Tényleg? - csúszott fel a nyanya szemöldöke.
Tényleg?! Hülye, hülye, idióta, agyalágyult, ostoba!
- Igen - bólintottam, miközben az összekulcsolt ujjaimra néztem.
- Hát akkor idehívjuk Amber kisasszonyt - szaladt ráncokba az öregasszony arca.
Hívatta Ambert, én pedig addig minden istenhez imádkoztam, amit ismertem vagy hallottam róla. Ekkora kamut! Carly, most a Titkosszolgálatnál szétpuffantanák a fejedet és az agyad a hangszigetelt kihallgatószoba üvegére fröccsenne.
Szelíd kopogás hallatszott, az igazgatónő pedig beinvitálta a döbbent Ambert. Viszont elég volt rám néznie és tudta, hogy bajban vagyunk. Odaállt mellém és mialatt az igazgatónő bosszúsan próbálta beállítani a székét, odasziszegett nekem.
- Miért vagyok itt?! - sziszegte dühösen.
- Velem voltál tegnap nálunk - néztem rá parancsolóan. - Alibi.
Ő egy bólintással nyugtázta és még egy pár másodpercig figyeltük, ahogy a diri egyre bosszúsabb lett kedvenc széke miatt.
- Rátérhetnénk? Vissza kell mennem manikűrözni... azaz órára! - helyesbítette gyorsan magát ostobán vihogva.
- Kisasszony, csak egyetlen kérdést teszek fel - mondta az igazgatónő, mikor kényelmesen elhelyezkedett. - Hol volt tegnap délután?
- Ennél az agysérültnél - mutatott rám a pink körmeivel. - A ruhatára egyszerűen rémes! Látja ezt a pulcsit és ezt a fülbevalót?! Tavalyi divat a turkálóban! És a szekrényében képzelje ezt el tízszeresen! Kész trancsírozós horrorfilm volt, alig bírtam ki hányás nélkül! - tette a gyomrára az egyik kezét, mintha most is érezné az émelygést.
- Rendben, elmehetnek! - intett fintorogva az igazgatónő.
Mikor már a folyosón voltunk, kiengedtük az eddig benntartott levegőt. Egymásra néztünk Lindseyvel és Tommal, majd elmosolyodtunk. Mellettünk Amber unottan a körmét piszkálgatta, majd elpöckölte azt, amit talált a rózsaszín karmok alatt.
- Szívesen, hogy kirángattalak a rémesen rossz kamudból! - vetette hátra szőke hajzuhatagát, ahogy megvetően rám nézett. - A színészi tehetséged egyenlő egy krumpliéval. Ezen majd dolgoznod kell, mert ezt már rossz volt nézni!
- Köszönöm, Amber. Kirángattál a szarból, ezzel kiérdemelted a hálámat - mosolyogtam rá, amitől a torkára fagyott a szó.
Pár percig így álltunk csendben, én mosolyogva, ő ledöbbenve.
- Nem bírom ezeket a hangulatváltozásokat! - kapott a fejéhez, miközben megvetően próbált rám nézni, azonban én még mindig hálásan mosolyogtam. - Nézesd meg magad orvossal, ez nem normális!
Azzal ott is hagyott minket. Én mosolyogva néztem utána, mert néha-néha hátrapillantott. A végén már szinte futott, hogy ne kelljen rám visszamosolyognia. Eltűnt a sarok mögött, Lindsey pedig a vállamra tette a kezét.
- Megvan, mitől mászik falra a szövetségesed - kuncogta a fülembe.
- Bizony - bólogattam nevetve, majd belekaroltam Tomba és Lindseybe, hogy órára menjünk.
Együtt poénkodtunk azon, hogy Amber milyen pofákat vágott az igazgatóiban, miközben a sárga földig pocskondiázta a ruhatáramat. Viszont tényleg hálás voltam neki. Azon a napon kiderült, hogy Amber a szövetségünket komolyan veszi. Tényleg tartotta értem a hátát, persze ő ugyanezt elvárta cserébe. De erről szól a szövetség, nem? Tom és Lindsey elszórakoztatott még egy kicsit a folyosón azzal, hogy kiparodizálták a diri és Amber szóváltását.
Ők egy idő után leváltak tőlem, én pedig besétáltam annak a bizonyos matekórának a közepére.

65. fejezet: Ha eldördül a startpisztoly

A térdeim remegtek, ahogy Lindsey egyre közelebb vonszolt a gerlepárhoz. Oldalról közelítettünk feléjük, így a szöszi felvont szemöldökkel ránk nézett. Igen, teljesen átéreztem azt a furcsálló pillantást, ugyanis terepmintás barátnőmnek úgy kellett rángatnia, hogy megmozduljak. Úgy nézhettünk ki, mint két óvodás, ahogy hol erre, hol arra támolyogtunk. Aztán észrevettem a hercegnő szája sarkában egy készülődő leereszkedő mosolyt. Tudjátok, azt a fajtát, amit a szülők szoktak villantani az értetlenkedő gyerekre.
- Engem kóstolgatsz, ribanc?! - dermedtem meg, miközben magam elé suttogtam. - Abból nem eszel!
Lindsey megtántorodott a hirtelen kezességemtől, miszerint államat felszegve, büszkén lépdeltem mellette. Úgy próbáltam kinézni, mintha minden a lábaim előtt hevert volna. Hírnév, pasik, népszerűség és a ringyó levágott feje ezüsttálcán.
- Ne riszáld már így a csípődet, olyan kurvás! - sziszegte Lindsey a fülembe, amitől elröhögtem magamat.
- De te is így szoktad! - emlékeztettem mosolyogva, ahogy barátnősen átöleltem a csípőjét.
- És nekem jól is áll! - húzta ki magát, miközben ő is ráfűzte a derekamra a karját. - Te viszont olyan voltál, mint egy reumás fóka, ahogy úgy dobáltad magad!
- Akkor legközelebb emlékeztess, hogy a modell-tipegés a te védjegyed.
- Én inkább szexi-riszálásnak nevezem - villantott rám egy fogas mosolyt, majd az arckifejezése elkomorodott, ahogy "véletlenül" belebotlottunk a szerelmespárba.
Lysander csupán egy futó pillantást vetett a mellettem álló büntis csajra, engem viszont megbámult. Nem úgy bámult meg, inkább olyan... hidegen. Mintha csupán egy semmirekellő idegen lennék. Én sértettségem ellenére a legragyogóbb mosolyomat ajándékoztam nekik, amitől Ria kicsit meghökkent.
Lindsey lassan ingatta a fejét, ahogy végigmérte a szőkeséget.
- Pedig azt hittem, hogy művész vagy, Lysander... - kezdte sóhajtva a büntis barátnőm. - Neked egy múzsa kell, ennek a csajnak viszont egy restaurátor.
Nem hittem volna, hogy Lindsey ismer olyan szavakat, amik még némelyik szótárban sincsenek benne, de nem kellett csalódnom. Próbáltam elfojtani a belőlem feltörő kacajt, kisebb-nagyobb sikerekkel. A szöszi értetlen tekintettel nézett ránk, majd a mellette álló ezüsthajú lovaghoz fordult, akinek a szája sarkában halovány mosoly ült. Ha nem ismertem volna, nem is láttam volna meg azt az enyhe kunkort, ami olyan zabálnivalóvá tette az arcát.
- Drága, mi az, hogy restaurátor? - hangzott az ártatlan angyalhang.
A hangja miatt is utáltam. Éneklésre termett torka és gyönyörű külseje volt. Én meg mihez értettem csupán? A számítógépekhez és a rajzoláshoz. De a nyakamba fogadtam volna, hogy ez a csaj remekül táncol, énekel és még játszik valamilyen hangszeren is.
- Google a barátod, édeském - a barátnőm hangja gúnytól csepegett, ahogy fejhangon visított.
- Nyugi, Lindsey - fogtam meg a karját, de sunyin rákacsintottam, hogy helyeslem a Riához való hozzáállását. - Örültünk, hogy láttunk titeket. És Lysander, tényleg sajnálom!
- Semmi baj, Caroline - sóhajtotta rekedten.
Caroline. Nem Carly, de még csak tündérke sem. Caroline.
- Sziasztok és további kellemes sétát! - köszöntem nekik kedvesen, leplezve azt a tényt, hogy legszívesebben nekiugrottam volna a vigyorgó szőkének.
- Pá, Car! - integetett nekem Ria, fürgén Lysanderbe karolva.
Mikor öt méterrel eltávolodtunk tőlük, Lindsey hirtelen hátrafordult, majdnem magával rántva engem is a lendületével. Olyan arcot vágott, mintha hirtelen az eszébe jutott volna valami fontos.
- Hé, szőkeség! - kiabált oda, mire az induló pár felénk fordult. - Kíváncsian várjuk a harmadik randi utáni történeteket! A csajod, Lysander, eddig sem bánt fukarul a szaftos sztorikkal! Jól mondom, szőkeség?
Ria teljesen elvörösödött a szégyentől, Lysander pedig egy véresen komoly pillantással jutalmazta a karjába kapaszkodó lányt. Lindsey háta mögött kitártam az ujjaimat, ő pedig belecsapott. Gyorsan elspuriztunk, mielőtt Lys felpillanthatott volna Ria arcáról.
- Ezt miért kellett? - nevettem, miközben elmentünk meginni egy kávét.
A közeli kávézóba érve elvitelre kértük a rendelésünket. Lindsey vett egy kávét, én pedig egy teasütit eszegettem ráérősen.
- Kérem szépen, azért, mert ez az első fázis Lys szempontjából - vonta meg a vállát, miközben a meleg kávét fújogatta. - Másképp szólva az első lépcső megtéve, azaz szembesítettük a tényekkel, amiket ez a cafka állít róla.
- Hmmm - bólogattam egyetértően. - És hány lépcső van?
- Nem sok, nyugi - legyintett Lindsey, ügyesen átpasszolva a kávét a másik kezébe. - Osztálykirándulásra újra a tiéd lesz, legalábbis a tervek szerint.
- És ha nem úgy reagál a tervre, ahogy reméljük? - értetlenkedtem.
- Akkor megszívtad, mint a torkos borz - grimaszolt a barátnőm, miközben sétáltunk.
- Gondolom a szembesítés után be kell bizonyítanunk, hogy tényleg Ria mondogatja ezeket a dolgokat, és ne exbarátnő-őrületként fogja fel mindezt - gondolkodtam hangosan.
- Látod, egyszerű, mint az egyszeregy - paskolta meg a karomat.
- Akkor lássunk munkához! - tartottam fel a kezemet, ő pedig egy hatalmasat belecsapott.

***

- Hé, húgi! - ugrott rám Mira másnap ebédszünetben. - Híreim vannak!
Én mosolyogva letettem az italomat, mielőtt kilöttyintettem volna. Mira mostanában olyan volt, akár a forgószél. Persze jó értelemben, én pedig szívből örültem annak, hogy sikerült túltennie magát a disznó expasiján.
- Mondd! - fordultam felé, mikor leültünk egy padra.
Ő pirulva birizgálta a kék tincseit, amivel még jobban felcsigázott.
- Randim lesz! - bökte ki, de el sem rejthette volna az arcán lappangó sugárzó mosolyt.
Szívből örültem neki és vele. Kislányosan tapsikoltam, miközben közelebb araszoltam a nővéremhez, némán könyörögve a részletekért. Ahogy elnéztem a testvéremet, láttam rajta, hogy ez más lesz. A régi barátja miatt sosem lelkesedett ennyire, most pedig szinte ragyogott.
- Kivel? Mikor? Hova mentek? Mesélj! - támadtam le mosolyogva.
- A sráccal moziba megyünk, mégpedig holnap délután! - vigyorgott rám.
- És ki az a titokzatos Casanova? - emelgettem a szemöldökömet csábosan, amitől Mira elnevette magát. - Mondd, ismerem?
- Lehet - válaszolt titokzatosan.
- Jaj, ne nyúzz már! - ütöttem játékosan a vállába. - Románchiányban szenvedek, kell a muníció!
- Oké, jó - nevetgélt a kiskutyaszemeimen. - Nataniel hívott el.
Drámaian a szívemhez kaptam a kezemet, mintha szívinfarktus kerülgetne.
- A szőke DÖK elnök? - tudakoltam, amitől pír szökött fel az arcára. Enyhén bólogatott. - És hogyan kért tőled randit?
- Carly, el sem hiszed, olyan édes volt! Az osztályom megválasztott engem DÖK-képviselőnek és így majdnem napi rendszerességgel járok nála. Aztán az egyik nap nem találtam egy mappát, így megkerestem a "főnökömet", aki emlékeztetett rá, hogy odakészítette nekem. Én erre zavarba jöttem, ő pedig azt mondta, hogy olyan édes vagyok, amikor elpirulok. Aztán azt mondta, hogy még nem annyira ismer, így meghívott moziba, utána pedig egy kávéra! Most nem tudom, hogy ez randi vagy nem, de én annak vettem, mert ő is elpirult és úristen ez olyan tuti, hogy elhívott meg nem tudom, hogy mit tegyek, fogalmam sincs, mit vegyek fel! És késsek vagy időre menjek, esetleg egy kicsit hamarabb? Jézusom, fogalmam sincs, mi tetszhet neki, de én tetszeni akarok neki, mert olyan zabálnivaló meg olyan cuki és kisfiús, legszívesebben azonnal magamhoz szorítottam volna, olyan kisfiúsan pirult el! - hadarta el egy levegővel és még mondta volna, ha egy kézmozdulattal nem fojtom belé a szót.
- Hé, nyugi, a végén még elvisz az agyvérzés! - nevetve megsimogattam a hátát.
- De ez olyan izgalmas!!! - visította.
- Higgadj le, csak légy önmagad! - öntöttem belé a lelket. - Mély légzés, különben el fogsz ájulni.
- Ki... és be... ki... és be... ki és be, ki és be, kiésbe, kiésbe, KIÉSBE!!! - mondogatta egyre gyorsabban, a végén már én szédültem el a levegőhiánytól.
- Az első tempó jó volt - nyugtattam. - Ki, három pont, és be!
- Három pont? - nézett rám értetlenkedve.
- Elszámolsz háromig - helyesbítettem. - Érted? Én elmegyek és veszek egy kakaós csigát.
- Nekem hozol egy salátát? - pillantott rám.
- Persze! A vendégem vagy! - mondtam és óvatosan elmentem megvenni a rendelést.
Igaz, hogy Mirát szó szerint az ájulás kerülgette, de én örültem, hogy Nat hívta el. Rendes srác, biztosan nem fogja megbántani az én édes nővérkémet. Ha mégis... az Isten irgalmazzon neki. De akkor már édeskevés lesz az istenekhez imádkoznia, ha bemérgesíti a Rin famíliát.
Megvettem a dolgokat és visszaigyekeztem Mirához, aki már kezdett lassabban lélegezni. A kezébe nyomtam a salátát és békésen megeszegettük a kosztunkat.
- Egyébként mi van a Lys-üggyel? - kérdezte Mira immár nyugodtan.
- Ismersz egy bizonyos szőke lányt, akinek a neve Ria? - fordultam felé, mire elfintorodott. Ezt igennek vettem, így folytattam. - A kis csitri ráhajtott.
- Esélye sincs - vágta rá. - Vagy szerinted van?
- Méhkirálynő akar lenni a kaptárban - mondtam.
Egyre gondoltunk, így egyszerre mondtuk ki a közös gondolatunkat.
- Amber - zengtük kórusban. - Az ellenségem ellensége a barátom - folytattam.
- Nem is sejted, mennyire - bólogatott helyeslően Mira. - Amber és ő már kezdetektől fogva rivalizálnak, legalábbis ezt csicsergik a madarak. Amber pedig nem nélkülözhet egy olyan szövetségest, amilyen te vagy.
- Igazad van. Következő szünetben meg is keresem - értettem vele egyet.
Ehhez híven a következő órán arról szövögettem terveket, hogyan vesztegessem meg Ambert. Rájöttem, hogy a csajnak aligha van támadható pontja, de amik vannak, azok nagyon körülményesek. Közben persze figyeltem a tananyagra is, amiből lemaradtam, nem is kicsit. Igazi mennyből érkező harsonaszónak éreztem a csengő jelzését, így egy elegáns mozdulattal besöpörtem a cuccomat a táskámba, hogy felkészüljek a termek közti vándorlásra.
Éreztem a zsigereimben, hogy a célpontom a női mosdóban van. Gondolkodásra nem adva időt berontottam a lányok biztos menedékébe, Lisát kizökkentve ezzel a rúzsozásból, Charlotte pedig felkapta a fejét a mappájában lévő lapok tanulmányozásából. Amber éppen az egyik fülkéből lépett ki, én pedig egy cápát meghazudtoló módon mosolyodtam el.
- Amber, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem a lehető legkedvesebben.
- Nem csináltam semmit, akadj le rólam - vetette oda foghegyről.
- Ezt nehezen hiszem el - ingattam a fejemet. - De most nem is ezért kerestelek meg.
- Akkor is hiábavaló volt a keresésed, ugyanis nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád - rám pillantott a púdere felett. - Miattad göcsörtös az orrom, amitől úgy érzem magam, mintha egy undorító bokszoló lennék.
- Fogd fel harci sebként - vontam vállat. - Viszont egy ajánlatom van a számodra.
- Nem érdekel - sziszegte. - Ebből a mondatból mi nem világos?
- Ria - mondtam ki a nevet, amitől felkapta a fejét és grimaszba torzult az arca. - Szőke, modellalkatú kilencedikes, aki a helyedre pályázik. És jelenleg nyerésre áll.
- Csajok, hagyjatok magunkra - szúrta közbe Amber.
- De... - kezdett volna tiltakozni Lisa.
- Azt mondtam, sipirc! - csapott az egyik mosdókagylóra ingerülten a szőke.
A barátnői kimentek, így négyszemközt maradtunk.
- Gyanítottam, hogy ismered - húztam össze a szemeimet.
- Igen - fintorodott el. - És bizonyára kebelbarátnők vagytok, mivel ezt az egészet az orrom alá dörgölöd.
- Valójában nem - támaszkodtam meg a mosdókagylóban és egyenesen a furcsálló tekintetébe néztem. - Azért kerestelek meg, mert ki akarok veled egyezni. És ha jól tudom, te sem vetnéd meg a kis cafka elleni segítséget, nem?
Amber lassan végigmért, majd gúnyosan felhorkantott.
- Hülye vagy? - nevetett fel keserűen. - Miért akarnék pont veled szövetkezni?
- Mert mindketten erősek vagyunk. Ria azonban körmönfontabb, mint te, és tettlegesebb, mint én. De te csatározhatsz vele annyit, amennyit akarsz. Én viszont nem értelmetlen cicaharccal akarom kihúzni érettségiig. Azt akarom, hogy tudja, hol a helye. Ehhez pedig észre lesz szükség és ahogy már mondtam, kiválóan tudok előre tervezni. Neked viszont több tapasztalatod van a tettlegességben és a szekálásban, mint nekem. Azt még neked is el kell ismerned, hogy ütősek vagyunk együtt. Te a trónodat akarod, én a pasimat. Miért ne szövetkezzünk?
- Lenyúlta Lysandert? - nevetett fel csúfolódva Amber.
- Ráhajtott - javítottam ki sziszegve.
- Na és? Mi a különbség? - hahotázott, de a fülem megfájdult tőle.
- Ne akard, hogy megint betörjem az orrod! - morogtam, mire Ambernek a torkára fagyott a nevetés.
Egy ideig szemeztünk egymással, majd kézfogásra nyújtottam a kezem. Amber úgy nézett a kezemre, mintha bármelyik pillanatban megnyúzhattam volna. Mondjuk ez is benne volt a pakliban, ha tovább idegesít.
- Áll az alku? - kérdeztem.
- És mit kéne csinálni? - pillantott rám kétkedve.
- Neked csak három dolgod van: Ria orrba-szájba szívatása, segítesz nekem szívatni és nem tehetsz keresztbe nekem - válaszoltam.
- És honnan tudjam, hogy nem árulsz be?
- Ez a szövetség. Fedezem a hátadat, ahogy te is az enyémet - válaszoltam türelmetlenül. - Akkor megegyeztünk?
- Hülyeséget csinálok - mormolta, mikor belecsapott a tenyerembe, ezzel megkötve velem a szövetséget.
És ezzel véglegesen is elindult a bosszúhadjáratom, visszafordíthatatlan és mindent pusztító folyamatként. Mintha hallottam volna egy startpisztolyt eldördülni. Ez viszont csupán a fejemben volt. Ördögi mosolyomat Amberre villantottam, aki legnagyobb meglepetésemre visszamosolygott.
- Intézzük el a ribancot - mondta én pedig bólintottam.
Furcsa... Most először értettem egyet Amberrel. Majdnem őszintén kezdtem félteni Riát.
De csak majdnem.

64. fejezet: Vágjunk bele!

- Nem szeretem ezt a gonosz mosolyodat! - rántott ki a világomból Tom huncut hangja. - Mire készülsz?
Az egyik szemöldökömet megemelve fordultam a fiú felé. Őt láthatóan kirázta a hideg, én pedig elégedett arcot vágtam. A bünti terem szokásosan hangos volt a beszélgetések morajától, most viszont mindenki minket figyelt. Az arcomon gonosz mosoly ült, miközben megsimogattam a képzeletbeli szakállamat.
- Ó, abban biztos lehetsz, hogy semmi jóra! - nevettem fel gonosz mániákus nevetéssel.
Tom érdeklődve hajolt közelebb, ahogy a teljes büntis banda a padunknál összegyűlt. Ebből azt vettem le, hogy mindenkit érdekel, mitől is változtam át rossz Carlyvá. Titokzatoskodó mozdulattal kezdtem babrálni a motoros bőrkesztyűmmel, mire egy női kéz csapott elém az asztalra. Fekete karmai francia stílusúra voltak reszelve.
- Ne csigázz, mondd már el, min töröd a fejed! - mondta a kéz tulajdonosa, aki történetesen Lindsey volt.
- Tudjátok, van egy titkom... - kezdtem bele. - Egy hatalmas titok, amit nem bízok rá akárkire...
- BÖKD MÁR KI! - üvöltötték egyszerre.
- Nyugalom, nyugalom! - intettem le őket. - Szóval a titkom az, hogyha elveszik azt, ami az enyém, nagyon rossz tudok lenni... Eddig a testvéreimért harcoltam volna csupán. De most, vissza akarok szerezni valakit. Valakit, akinél a szívem van - ennél a résznél a szívemre tettem a kezemet és bánatos kiskutya arcot öltöttem magamra. A lányok megértően bólogattak. - De az utamban áll egy szőke cicababa, akivel kapcsolatban rossz előérzetem van.
- Kinyírjuk a cafkát! - harsogta Lindsey.
- Arra mérget vehetsz, kislány! - öklözött le Lindseyvel Tom. Aztán felém fordult. - A büntisek állnak szolgálatodra!
A számra mosoly húzódott fel, ahogy végignéztem a minden osztályból összeverbuvált csapaton. Minden osztályból és évfolyamból voltak ott. Ők poénból haptákba vágták magukat és tisztelegtek. A lányok rágót csattogtattak, a fiúk ránk kacsintottak. Annyi fém volt rajtuk, hogy az már büntetendő lett volna, a lányok alul öltözöttek és piercingesek, a srácoknak pedig lánc a nadrágjuk oldalán és mérget vettem volna rá, hogy mindegyiknél van legalább egy bicska.
- Akkor élek a lehetőséggel, kösz - álltam fel a helyemről. - Először is derítsük ki, hogy melyik osztályba jár. Riaként mutatkozott be, ismeri valaki? - néztem körül.
Egy srác lépett elő, a nyakamat tettem volna rá, hogy kilencedikes. Még sosem láttam azelőtt, így szívélyes mosollyal intettem, hogy jöjjön közelebb. Nem ismertem magamra, miközben gonosz tervek pörögtek az agyamban. Akkor jöttem rá véglegesen, hogy Lysanderért bárkit eltaposok. És bevallom... jó volt rossznak lenni.
- Ria az én osztályomba jár - kezdte a fiú félénken, ahogy a padomhoz lökték. - A tanárok kedvence, sosem szólnak rá, éltanuló és egy tizedikes pasival jár. Már nem emlékszem a fiú nevére... valami Logan...
- Lysander - helyesbítettem.
- Igen, ő az - intett nemtörődően. - Legalábbis ezt terjeszti a két barátnőjével.
Elgondolkozva az elhangzottakon a csípőmmel nekitámaszkodtam a padnak. Méhkirálynő akar lenni a kis szőke. Amber 2.0-ás verzió, felfejlesztett változat. Elmosolyodtam, ahogy ez eszembe jutott. Akkor talán ideje beszélnem az osztályom szőkéjével, hogy tudassam vele, hogy a trónjára pályázik egy kilencedikes. Ez még jól jöhet...
- Köszi, ezek hasznos információk - biccentettem a fiúnak. - Esetleg tudsz még valamit?
- A szülei gazdagok, a lány terrorizálja azokat a lányokat, akik nem olyanok, mint ő - fejezte be kis gondolkodás után.
El tudom képzelni... Egy mosoly kíséretében újra a többiekre néztem. Tudtam, hogy megtaláltam a csapatot, amivel képes leszek eltaposni a bálkirálynőt.
- Figyeljétek meg a viselkedését, de ne kössetek bele! Kerüljétek el, tartsátok rajta a szemeteket. Tudni akarom, hova szokott suli után járni, kik a legközelebbi barátai és Lysanderrel mit szoktak csinálni! Egyenlőre ennyi. Jövő héten akcióba lendülünk - adtam ki a parancsot.
- Az öcsémnek szóljak? - kérdezte Tom.
- Csak ha a szőke rámászik. Van egy olyan érzésem, hogy Lysanderrel csak játszik - meredtem gondolkodva az ablakra. - De ha elég bátor vagy inkább ostoba ahhoz, hogy Castielt megkörnyékezze, Ilayda gondoskodni fog arról, hogy ne érje meg a tizedik osztályt.
- Ez mondjuk igaz. A kis vöröske majdnem behúzott nekem, mikor szóba elegyedtem Tom öcsikéjével - támasztotta alá Lindsey.
- Átengedem neki Riát, ha megkörnyékezi Castielt - nevettem fel. - Oké, mindjárt vége a büntinek. - néztem elegánsan a karórámra. - Megengedtek valamit?
- Persze - bólogattak kétkedve.
- Csapat! Oszolj! - mondtam faarccal. - Bocs, ezt mindig ki akartam próbálni!
A büntisek nevetve mentek a dolgukra. És igazam volt, már ami a foglalkozás végét illeti, mivel a tanár bejött és ordítva közölte, hogy húzzuk el az irhánkat. Gyorsan kiiszkoltam a teremből, majd gyorsan kisiettem az épületből is. Vidáman integettem azoknak a büntiseknek, akik még az udvaron cigiztek. Ők nevetve tisztelegtek, én pedig visszatisztelegtem nekik.
- Úgy látom, nagyon jóban lettél a börtöntöltelékekkel - hangzott mögülem egy hang. - Vagy ennek köze van ahhoz, amikor az orvosi előtt sírtál?
Akeila ezüstös feje úszott be a látóterembe.
- Igen, úgy is mondhatjuk - mosolyogtam a barátnőmre.
- Akármilyen bulira készülsz, engem nehogy kihagyj belőle! - karolt belém nevetve. - Láttam a szőkét kijönni az orvosiból, miután te elmentél. Rossz előérzetem van vele kapcsolatban. Olyan... gyámoltalannak tűnik, de a szeme mást tükröz.
- Én is így gondolom. Valaki nem lehet ennyire tökéletes... - ingattam a fejemet.
- Ambert juttatja eszembe - rázkódott meg a nyomozó barátnőm. - Kiráz tőle a hideg.
- Valami azt súgja, hogy ő még rosszabb, mint Amber - tetőztem, miközben átkeltünk az úton. - A mi Amberünk simán csak gonosz. De Ria még agyafúrt, gyönyörű és makulátlan előéletű.
- Biztos vagy benne, hogy makulátlan? - emelte meg Akeila a szemöldökét. - Tudod mit? Utánanézek egy kicsit, mielőtt Dan értem jön!
- Az nagyon jó lenne! - vágtam rá, mire leesett, mit mondott Akeila. - Várj, azt mondtad, hogy "mielőtt Dan értem jön"? Randiztok?
- Nem! Igen! Talán! - vörösödött el teljesen. - Nem tudom... Múlt héten meghívott egy turmixra.
- Ma mentek turmixot inni? - kérdeztem vidáman. - A turmix angolosan mondva shake. Csajszi, nekem a shake-ről tudod mi jut az eszembe?
- Meg sem merem kérdezni... - motyogta, miközben az egyik kezével fogta a homlokát.
- Shake that ass for me, shake that ass for me, c'mon girl! - kezdtem neki dalolni.
- Annyira rossz vagy! - ütött egyet gyengéden a vállamra.
Én csak nevettem Akeila mélyvörös színén.
- De te így szeretsz! - duruzsoltam a fülébe még mindig kacagva, miközben átkaroltam a vállát.
- Bizony! - vágott rá a hátsómra.
- Hé! - nevettem fel még jobban, mire a járókelők furán kezdtek minket méregetni.
Nem törődve a vizsgálódó tekintetekkel hazatámolyogtunk. Akeila elbúcsúzott tőlem a kapuban, barátnősen adott két puszit.
- És tudod, engem nem kihagyni a jóból! - bökött felém a mutatóujjával.
- Nem foglak kihagyni! - integettem neki széles mozdulatokkal.
Mikor az ezüstös hajkorona eltűnt a látóteremből, berobogtam a házba.
- Nem akarom, hogy gyerek foganjon a kanapén! - hangzott anya hangja a nappaliból, utána rögtön egy lány sikoly.
- Bocsánat, asszonyom! - hallottam Castiel hangját, mire én is bementem.
Ilayda melltartóban volt, Castiel pedig félmeztelenül. Anya meg mosolyogva csóválta a fejét. A két jómadár pedig mélységesen elpirult.
- Tudjátok, gyerekek, a kettős holland módszer! Fogamzásgátló és óvszer! - mondta anya, ahogy végigmérte Castielt. - Adok gumit, ha kell. Fiam, mi a méreted? L, XL vagy XXL? - Castiel eltátotta a száját anya ajánlatán. Hát, mit ne mondjak, én is. - Várj, ne is válaszolj! Megtippelem...
- ANYA! - léptem közbe. - Majd Castiel megveszi magának a gumit, ha szükségét érzi! - mondtam anyának, aki teljes szenvtelenséggel figyelt.
- Jól van - sóhajtott anya. A konyha felé indult, de még visszafordult a boltív alatt. - Ajánlom a bordázott falút!
- Anya! - vörösödtem el.
- Kislányom, majd neked is adok tanácsot, hidd el! Úristen, milyen kőkoriak vagytok! - hallottam anya hangját, ahogy elégedetten kacarászik.
Visszanéztem a két vörösre, akik beillettek volna paradicsomnak. De szerintem én is.
- Ezért csináljátok a szobában! - nyögtem ki.
- Oké, ezt megjegyezzük - szólt Castiel mindkettejük helyett. - Ez egyébként nem minősül szexuális zaklatásnak?
- Nem, sajna nem - ingattam a fejemet már-már mosolyogva. - Menjetek, gerlepár!
- De már nincsen kedvem hozzá - mondta a fiú vállat vonva.
- Tényleg?! - akadtam ki. - Itt van Ilayda, melltartóban és neked nincsen kedved hozzá?!
- Oké, Carly, majd én elrendezem a páromat - fordult török barátnőm a párja felé. Mélyet lélegzett, majd egy sóhajtással kiengedte a levegőt. - Ezzel azt akartad mondani, hogy nem vagyok dögös?! Szemétláda!
Én itt hagytam ott őket, inkább felbaktattam a szobámba. Beültem a gép elé és elkezdtem játszani. Azonban váratlanul megcsörrent a telefonom, amitől majdhogynem a szívbaj jött rám. Lindsey neve villogott a kijelzőn, így egy nagy belégzés segítségével stabilizáltam a pulzusomat.
- Szia, mi történt?
- Csáó, a szőke csajszi mozgásba lendült. Sétálni mentek Lysanderrel. Gyere ide, ezt látnod kell!
- Jó, oké, hol vagy most?
- A parkban, egy bokorban a bejárat mellett közvetlenül. Terepszínben gyere! - mondta és ezzel letette.
Felkaptam magamra egy zöld, kapucnis pulcsit és egy viszonylag sötét farmert. Leszóltam anyának, hogy elmentem, aztán már futottam is a park felé. A tesitanár büszke lett volna rám a sprintem miatt, mivel a 10 perces utat 3 és fél perc alatt tettem meg. Ahogy becsapódtam a bejáraton, egyből kiszúrtam Lindsey fekete haját egy közeli bokorban. Nindzsát meghazudtoló ügyességgel bukfenceztem be a bokorba, közvetlenül mellé. Most az arcáról ítélve őt kerülgette a szívinfarktus. A távcsőről elszakítva a tekintetét rám meredt.
- Itt spontán rám hozol egy kibaszott agyvérzést! - sóhajtott. - Azt hittem, lebuktam!
- Dehogy! - intettem ráérősen. - Inkább mesélj, mi van?
- A hercegnő produkálja magát. Előadja a virsliszopó műsort - adta át a távcsövet.
Grimaszolva néztem bele a pici eszközbe és elkerekedett a szemem. Lysander és Ria éppen hotdogot ettek és Ria letorkozta a virslit. Látszott rajta, hogy már van benne gyakorlata.
- Öreg klasszikus. Uncsi! - nyomott be Lindsey egy műásítást.
- De azt el kell ismerned, hogy jól csinálja! - morogtam.
- Igen, mert már biztos vastagabbat is bekapott - vágta rá a betörőnek öltözött barátnőm.
Tetőtől talpig katonai mintás ruhában volt, hozzá egy fekete sapi, a nyakában meg távcső. A bőszárú nadrág nem igazán volt olyan stílusú, amit megszoktam Lindseytől, de a tapadós póló is hozzá képest egyszerű volt. Az acélbetétes bakancs viszont maradt.
- Egyébként hogyhogy ilyen... egyszerűen öltöztél fel? - csúszott ki a számon.
- Jegyezd meg Carly, hogy nem a ruha tesz szexivé téged, hanem te teszed szexivé a ruhát - mondta, miközben belelesett a távcsőbe.
- Értem - húztam el a számat.
- A pár megindult, rejtekhelyet kell változtatnunk! - lökte meg a karomat.
Bólintottam és végigmentünk egy bokrokkal fedett részen, természetesen guggolva. Két vastagabb tölgynél állapodtunk meg. Egyszerre lestünk ki és megláttam, hogy a szőke megpróbálja megfogni Lysander kezét.
- Láttad? - lihegett Lindsey, ahogy visszabújtunk, mielőtt erre fordultak volna.
- A kézfogó próbálkozást? - pillantottam rá.
- Igen. Lys nem fogta meg a kezét, a kis csitri akárhogy próbálkozott! - mondta a barátnőm. - Csajszi, van esélyed!
- Mit javasolsz? - lapultam a fához.
- Rondítsunk a randijukba! - mosolygott gonoszul Lindsey.
- Ennyire pofátlanok nem vagyunk! - kaptam levegő után.
- Ó, dehogynem! - kapta el a kezemet és kirántott a fa mögül.
Barátnősen belém karolt és elkezdtünk sétálni a gerlepár irányába.

63. fejezet: Ria

- Ugye Lysander jól van? - hajoltam Tom füléhez, miközben a büntit felügyelő tanárt vártuk.
Igen, ismét idekerültem. Ezúttal két hétre. A füstszínű szemek rám pillantottak, majd egy nevetést próbált elfojtani az idősebbik Maddox.
- Igen, jól van a sérüléshez képest - kopogott az asztalon a tollával. - Bár még mindig nem tudja, hogy csak hallucinált téged vagy tényleg ott voltál.
- Huhh, akkor jó - sóhajtottam letörten.
Tényleg nem akartam Lysandernek sérülést okozni, csak az agyamat elöntötte a pánik köde, ami a gyógyszerek nélkül nem volt olyan megnyugtató. A tanár megjött, mi pedig elfoglaltuk magunkat, ugyanis a vén kecske a névsor felolvasása után kiment a teremből és kulcsra zárta az ajtót. Ingeresen az ablakra pillantottam, ami szerencsére tárva-nyitva volt. Sosem szerettem a bezártságérzetet.
- Azért te jól vagy? - hangzott a pad másik feléből, miközben a kinti fákat csodáltam.
- Igen, már amennyire egy pillanatnyi pánikroham után lehet - kuncogtam fel. - És a buli óta megkeresett Natasa?
Tom feje elvörösödött, ahogy újra ránéztem. Ezt igennek vettem, ugyanis ha Natasa megkeres egy fiút, mindig ilyen a reakció. Meg nagyon furcsa volt látni, hogy egy Maddox elpirult.
- Igen - motyogta. - Csodás lány.
Vizslató szemmel könyököltem a padra, és szembehelyezkedtem vele. Összehúzott tekintettel vizslattam végig, mintha kerestem volna valamit.
- Hányszor keresett fel? - szegeztem neki a kérdést.
- Mit érdekel az téged?! - ment fel nála a pumpa. - Megkeresett és kész! - Én csak elégedett mosollyal figyeltem a reakcióját. - Mit vigyorogsz?!
- Csak a szexuális frusztrációdon - kuncogtam fel.
- Ezt úgy mondod, mintha te nem Lysanderrre várnál ítéletnapig - válaszolt gonosz mosollyal.
- Ez övön aluli volt, remélem tudod - az arcom felforrósodott a méregtől. - Kidobott így már semmi közünk nincsen egymáshoz.
- Biztos vagy ebben? - emelte meg egy leheletnyivel a szemöldökét.
- Tel-je-sen - szótagoltam le neki.
A hangom mégis bizonytalanul csengett. De ezt Tom nem vette észre, ugyanis haverosan megöklözte a vállamat, majd rám kacsintott.
- Ha már ennyire túl léptél rajta, akkor meg is látogathatnád - tette hozzá nevetgélve. - Ugyanis te okoztad a sérülését, amiért most a nővérszobában van. Tartozol neki ennyivel. Akkor meglátogatod?
A szemem sarkából rásandítottam a mosolygó arcára, majd nehezen kifújtam a levegőt. Eddig fel sem tűnt, hogy bent tartottam.
- Talán - feleltem óvatosan.

***

Nem látogattam meg. Két napig tudtam tartani ezt a bizonytalan állapotot. Aztán egy kis hang elkezdett bennem ordítozni. Azt hiszem, talán a bűntudat volt. Hogy lehetek ennyire pofátlan?! Még csak meg sem látogattam az orvosiban!
- Be és ki... Be és ki... - ismételgettem magamban, miközben az egyik szünetben végre rászántam magamat, hogy bekukkantsak a betegszobába.
Mélyeket lélegeztem az ütemnek megfelelően. Aggódtam Lysanderért. Túl soká tartották megfigyelés alatt, illetve az órák alatt is ellenőrizték az állapotát. Ha nem lett volna kilakkozva a körmöm, rágtam volna. Így is úgy közelítettem meg a rideg és hátborzongatóan színtelen ajtót, mintha minimum haláltáborba küldtek volna. A lábaim akadoztak, a légzésem elnehezült, ahogy közelítettem. Mikor az ujjaim már a kilincs hűvösét tapintották, a levegő már csak felszínesen áramlott bennem. A szívem őrült tempóban pumpálta belém az éltető vért.
- Gyorsan, mielőtt elájulok! - szuszogtam magam elé, majd a bennem fellelhető összes bátorságomat igyekeztem összegyűjteni.
Nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót, amit szívem szerint visszacsaptam volna. Az arcomból minden szín és úgy általánosságban minden testnedv távozott. Úgy nézhettem ki, mint a meszelt fal, méghozzá az előttem elterülő jelenettől.
A bekötözött fejű Lysander éppen elég okot szolgáltatott volna hozzá, hogy sokk érjen, de az élmény itt nem állt meg. Ugyanis ébren volt. Nagyon is ébren. És éppen egy lány adott a homlokára, majd az arcára filmvászonra illő puszit. Nem nyálasat, mégis láttam az érzelmet mind Lys arcán, mind az idegen lányén. Egy érzés mart belém, mintha kifacsartak volna.  Csak álltam ott lefagyva, mint egy szobor. Kukkolónak éreztem magamat. Egy jelentéktelen senkiházinak, aki csak úgy betört más személyes pillanatába.
Mintha Lys megérezte volna, hogy nézem, felém pillantott. Egyúttal a lány is, hogy megnézze, mi vagyis ki rondított bele a pillanatba.

A hátam borsódzott, ahogy a lány ajka negédes mosolyra húzódott. Egy angyal jutott róla az eszembe, de a negatív érzéseim csak nem akartak elmúlni.
- Carly... - hápogta Lysander hitetlenkedve.
Tudtam, hogy meg kéne szólalnom, de csak kis, beszédképtelen nyögések hagyták el a torkomat. Utáltam, hogy ennyire ki voltam szolgáltatva.
- Drága, ő ki? - szólalt meg a szőke teremtés, természetesen tökéletesen csengő hangján, amit szinte éneklésre teremtettek. - Bemutatsz?
Ó, bemutatnék én neked egy olyat, hogy az üvegen keresztül repülnél ki tőle.
- Ria, ő Caroline Rin, a... - mondta bizonytalanul, de a nyelve akadozva helyesbített - vagyis egy barátom. - Majdhogynem elsüllyedtem szégyenemben, miközben újra a lányt kezdtem felmérni. - Carly, ő itt Ria...
A bemutatás többi részét már nem hallottam, ugyanis azon morfondíroztam, hogy még a neve is milyen tökéletes. A vezetéknevét és a Lys életében betöltött pozícióját nem is hallottam a fejemben lévő zúgástól.
Ria odajött hozzám és kezet fogott velem. Ettől újból minden érzékszervem kiélesedett.
- Örülök, hogy megismerhetem Lys egyik barátját! - rázta meg a kezem mosolyogva.
- Én is - motyogtam, inkább magamnak, mit neki.
Lys pedig csak bámult ránk. Ismét a gyomromba és a torkomba költözött egy ismeretlen eredetű csomó, ami arra ösztönzött, hogy minél előbb hagyjam el a betegszobát.
- Csak jöttem, hogy megnézzem, hogy van Lys... - hebegtem zavartan. - De látom, hogy jól... vagyis jobban van. Ezért én most el... vagyis ki... - mutogattam az ujjammal az ajtó irányába, mint egy balfék.
Hát, mit ne mondjak, úgy is éreztem magam, mint egy vadbarom. A lány édesen felnevetett a szerencsétlenségemen.
- Olyan cuki ez a lány, Lys! - kuncogta. - Igazi tünemény!
Én csak még jobban hebegni kezdtem. De úgy döntöttem, hogy ez máris sok a jóból, így próbáltam a lehető legközönyösebb arcot vágni.
- Akkor sziasztok! - intettem bénán. - Örülök, hogy megismerkedtünk, Ria! - erőltettem ki magamból a szavakat.
- Én is örülök, Car! - dobott nekem puszit a szőkeség és úgy mosolygott, mintha legalábbis már egymást pelenkáztuk volna a bölcsődében.
Az agyamban kissé felment a pumpa az új becenevem hallatán. De úgy döntöttem, hogy nem rúgom ki a veséjét a száján keresztül. Legalábbis még.
A csodás felemás szemekbe néztem, amik értetlenkedést tükröztek. A szívem nagyot dobbant, ahogy ránéztem az összetört Lysanderre.
- Jobbulást, Lysander - suttogtam félhangosan. - És sajnálom...
Elkínzottan lehunytam a szemeimet és kiléptem a szobából.

A hátamat nekivetettem a folyosó falának, de nem keseredtem el. Na jó, csak egy kicsit. Az agyam azonban már forgott. Ez a lány a tavalyi tanévben még nem volt itt. Mi több, eddig még a folyosón sem láttam soha. Ki kell derítenem, hogy ki ez és mi a fenét akarhat itt. Nagyon úgy tűnt, hogy már meg is találta, amit (vagyis akit) keresett.
- Carly, ne csináld! - hangzott fel magam elől egy akcentusos hang. - Ha megint sajnálni kezded magad, beledöngöllek a csempézett falba. És tudod, hogy komolyan mondom!
Akeila alakja bontakozott ki előttem, haragos szemekkel.
- Csak gondolkodom - szívtam meg a fogamat.
- Vigyázz, meg ne ártson! - kopogtatta meg a homlokomat.
- Késő, már rég megártott - motyogtam mosolyogva.
Ha az a szőke csaj ezt akarja, akkor legyen. Utánanézek, becserkészem és leleplezem. Úgy tűnt, hogy ismét használnom kell a tehetségemet, ami az adatbázisokat illeti. Pedig Londonban megfogadtam, hogy nem teszem, ha csak nem nagyon súlyos a helyzet. És ez egy ilyen helyzet volt. Baromi súlyos, ugyanis a szívemet veszélyeztette.
Ezt nem mertem magamnak akkor még bevallani, de a szívem még mindig Lysnél volt. És ideje volt, hogy harcoljak a szerelmemért. Hiszen az utóbbi hónapokban nyalogattam a sebeimet, most viszont eljött, hogy újra bemenjek a ketrecbe. És hogy ki az ellenfelem? Egy angyal, aki tökéletes testtel bír. És akkor azt kérdezitek, hogyha ő angyal, én mi vagyok? Egy megsebzett vadállat, aki eddig a rejtekében élt. Egy démon. Egy harcos amazon. És akkor eldöntöttem, hogy csatába indulok. Egy csatába, ami a szívemért és Lys szívéért folyik.
Felvettem a kesztyűt és nem szándékoztam levenni, amíg az egyikünk el nem esik. Az arcomra igazi bosszúálló vigyor ült ki. Akkor még nem tudtam, miért harcolok. De most megsúgom: szerettem Lyst, de ne mertem bevallani. Mert ha bevallom, ismét padlót fogtam volna. Ismét összetört volna a szívem, amiért egy másik lánnyal láttam. És akkor Ria nyert volna.
Én ezt pedig nem hagyhattam.