66. fejezet: Az első merénylet

Akarinak igaza van, 22-én volt ez a blog egy éves. Hát...hű. Tényleg, őszintén megtapsollak titeket, akiknek el kellett viselnie gyatra mesélőkészségemet ezzel a történettel kapcsolatban, de szerintem megérte. Eddig még egyetlen blogot sem nyújtottam el ilyen hosszú időre, mint ezt. Annyi végkifejlet kavarog jelenleg is a fejemben, hogy ha tudnátok némelyikről, visítva futnátok ki az országhatáron túlra összezúzni a gépeiteket. Ettől függetlenül sajna nem lesz szülinapi különkiadás, inkább a fő cselekményszálat folytatom, mert arra viszont ráfér egy alapos gatyába rázás.
Szóval jó olvasást és kellemes időtöltést a blogomon!

Azt mondják, az igaz szerelemnek semmi nem állhatja útját. Időtlen. Határtalan. Szenvedélyes. Őrült. Én igaz szerelmet tápláltam a programjaim iránt, amik a gépemen terpeszkedtek. Igaz szeretet vezetett a testvéreimmel szemben is. A barátaimért tűzbe mentem volna. A szövetségeseimet pedig minden áron megvédtem. És a srácot, akit mindennél jobban szeretek és tisztelek, vissza fogom szerezni attól a kétszínű szőkeségtől. Így vélekedtem abban az időszakban.
Szóval ahogy a tornaterem külön épületének a tetején térdeltem egy paintball puskával a kezemben, este fél hatkor, amikor már alig voltak a suliban, teljesen biztos voltam abban, hogy helyes, amit teszünk. Kontaktlencsés szememet a távcsőhöz illesztettem és a célpontot kerestem, akinek jelenleg az udvaron kellett volna tartózkodnia. Egy morgással nyugtáztam a sikertelen terepszemlét és ellenőriztem a tárat. A tár tele volt neonrózsaszín és rikító hányás-zöld patronokkal.
- Szikla hívja Sasfészket! Szikla hívja Sasfészket! - recsegett a gondolataimba a walky-talky, ami a kezem ügyében feküdt a térdem mellett.
Felkaptam és megnyomtam a gombot.
- Itt Sasfészek, mondjad! - beszéltem bele a kis szerkezetbe.
- A terepen minden készen áll a Csibe-hadművelethez, várjuk a jelet! - hangzott reszelősen. - Az alany látható?
Hogy miért csibe? Majd meglátjátok!
- Negatív - feleltem röviden.
- Az utolsó orientált órája másodperceken belül véget ér. Szikla voltam, vége! - zárta le a konzultációt, így leraktam a földre.
Újra a célzóra meresztettem a szemem. Ezúttal nem az udvart pásztáztam, hanem a mellettem lévő erkélyt. Amber felemelte a hüvelykujját, amin elmosolyodtam. Készen lett a csapdával, ami azt jelenti, hogy élesben megy a buli. A tekintetem visszakalandozott az udvarra, pontosabban az udvarra nyíló kijáratra. És valóban pár másodperc múlva előkerült a hercegnő... Lysander társaságában. Ez nem jó! Azt hittük, hogy esetleg a barátnőivel vagy egyedül jön. A walky-talky után nyúltam és sietősen beleszóltam.
- Vörös Kalóz, itt Sasfészek! Hallasz, Vörös Kalóz? - hadartam.
- Hallak, Sasfészek! - recsegett pár pillanat után.
- Herceg a palotán belül! Ismétlem, herceg a palotán belül! Elterelés indul! - mondtam sietve.
- Értettem, az elterelés úton van! Vörös Kalóz, vége! - fejezte be, én pedig ledobtam a szerkentyűt a lábamhoz.
Újra a távcsőbe meredtem, az ujjam pedig viszketett a ravaszon. Pár perc múlva Ilayda futott be a képbe, pár szót váltott Lysanderrel. Egy kedves mosoly kíséretében karon ragadta Lysandert, aki engedett az unszolásnak, így kikerült a látóteremből. Ria arcán gy pillanatnyi csalódottság ült, majd a barátnői is kijöttek az épületből. Egy ördögi mosollyal az arcomon függesztettem a tekintetem a célkereszt közepére, ami Ria csinos, márkás felsőjén függött.
Egy leheletfinom nyomással útjára engedtem a neonrózsaszín festékkel töltött golyót, ami egy pukkanással befedte Ria krémszínű felsőjét. Gyorsan fogtam a puskámat és lebuktam a szegély mögé, ami éppen elfedte a testemet a tekintetek elől. Egy sikítás hatolt az udvaron honoló döbbent csendbe. A számhoz emelem a walky-talkyt és egy gombnyomással élesítem a vonalat.
- Bárány a farkasok között. Itt az ebédidő, farkasok! - mondtam és megkezdődött az udvaron a ricsaj.
Lánysikítások hasítottak a levegőbe, ami zene volt füleimnek. Kikukucskáltam a szegély mögül és meresztettem a szemeimet a műsorhoz. A bokrok mögül sárgolyók és kátrány záporozott a döbbent kilencedikesekre, ezek idézték elő a sikításokat.
Ahogy számoltuk, a 3 lány a tornaterem felé húzódott, mivel a suli kijáratát az embereim teljes egészében járhatatlanná tették a bombákkal. A puskám tárában a sorban következő egy zöld töltény volt, ez volt Amber jele. Újból feltámaszkodtam a betonszegélyre és céloztam. Ezúttal a hercegnőnk félelemtől eltorzult arcára. Kibiztosítottam és becéloztam, pont a két szeme közé. Ezek a golyók puha becsapódásúak, fogalmam sem volt, hogy ilyen létezik, amíg a bátyám meg nem mutatta őket. Ezek nem okoznak sérülést még a fedetlen bőrön sem. Amint a tökéletes helyre bukdácsoltak, az érzékeny pöcköt megnyomtam. A második jel ott virított Ria homlokának a közepén. Amber akcióba lendült, pihe-puha és legfőképpen bolyhos tollak hulltak alá a ragadós lánykákra, némi libakakival vegyítve. Ne nézzetek így rám, ez Amber ötlete volt! Mármint a libakakis része.
Szóval a csajok már sárosak, kátrányosak, tollasak és nem utolsósorban a festék -, illetve a libafostartalom is említésre méltó. És itt jön képbe a harmadik a jel, ami még rám várt. Egy kis mosást megérdemeltek a legújabb visítozó csibéink. Kezembe vettem a festékgránátot, ami igazából színezett füstgránát (We love you, e-Bay!), a fogammal kihúztam a kis karikát és nagy lendülettel a lányok közelébe dobtam le. Lehúztam a fejem és egy nagy durranás után az egész udvarra vérvörös köd telepedett le. Szerencsénkre nem színezi be a falakat, szóval jók voltunk! A kilencedikes csitrik a pánikroham egyértelmű jeleivel rángatták a tesiterem ajtaját, de az "véletlenül" zárva volt. Ismét a kezembe került a szerkentyű.
- Fürdessétek meg a jómadarakat! - susogtam elégedett hangon.
Ekkor került elő a gondnok kunyhójából a rég elfeledett slag, ami a kertész klubban kitűnően el volt rejtve. A vízsugár hangja és a lányok sikolyainak tökéletes szimfóniáját hallgatva láttam meg valakit, akinek nem kellett volna itt lennie. A pániktól elkerekedő szemmel vettem magamhoz a felszerelésemet és futottam az ajtó felé. A zsákot a cuccaimmal a vállamra dobtam, miközben ingerülten tartottam a kezemben a hívókészüléket.
- Hófehérke, itt Sasfészek! Akció lefújva, vörös kód! Ismétlem, vörös kód! - lihegtem a walky-talkyba, ami csak recsegett. - Hófehérke, a Keselyű a tetem felett köröz! Hallasz engem?!
- Evakuálás folyamatban, Sasfészek! Mennyi a színgránát ideje?
- Szélcsendes időben 8 perc, de számoljatok öttel! - hadartam bele, miközben lesiettem a tetőről.
- MI EZ A PATÁLIA ITT KINT??!! - hallottam az üvöltést, amit bármelyik operett énekes megirigyelhetett volna.
- Találkozunk a Bunkernél, Sasfészek vége! - tettem le gyorsan és kisprinteltem a tornaterem hátsó kijáratán, amit utána eredeti állapotába visszazártam.
Csak futottam a bunkerig, amiért a járókelők furcsállva néztek. Vagy csak az öltözékem miatt? Az arcom harci sminkkel kidíszítve, azon felül katonai dzseki, fekete kasmír pulcsival és zöld farmerrel, illetve vastag gyapjúsapkával, szintén fekete színben. A hátamon fityegő utazótáskát pedig még nem is említettem. A tüdőm égett, alig jutottam oxigénhez, bekönnyeztem, a hátam fájt de így is tartottam a 4 perces sprintrekordomat, ami a hátsóudvarunkig vezetett. Ott egy elegáns ugrással átlendültem a kicsiny kerti kerítésünkön, egyenesen egy bokor oltalmazó ágai közé. A kertünk hátsó részébe már a csapat fele letelepedett, konkrétan a bombázós szakasz. Ezek voltak Armin, Alexy és Kentin. Thomas pedig éppen akkor jött ki a házból egy pohár vízzel, mikor a kis kerti asztalunkhoz letelepedtem.
Mint kitalálhattátok, Tom volt Szikla.
- Jók voltatok, hogyhogy ilyen gyorsan ideértetek? - néztem rájuk furcsállva.
- Mikor a gránátod becsapódott, akkor eredtünk futásnak - fejtette ki Tom, majd Arminra mutatott, aki különös érdeklődést mutatott a pohara felé. - Ez a nyápic alig bírt velünk lépést tartani.
- És Alexy? - pillantottam a bohém öltözködésű barátomra, aki Kentint stírölte nyíltan.
- Ő is csajosan futott, de legalább gyorsan kapcsolt - mondta Tom, hátba vágva az illetőt.
Alexy majdnem lefejelte az asztalt, mikor befutott Ilayda, Akeila, Lindsey és Amber. Meglepetésemre Amber futott a leggyorsabban, mintha valaki üldözné. Vagy csak olyan pihekönnyűnek érezte magát vadonatúj sportcipőjében, hogy a talpa alig érte a földet. A lényeg az, hogy Amber most minden ékszert mellőzve sprintelt a barátnőimmel vállvetve. Ugye egyértelmű, hogy Ilayda volt Vörös Kalóz, Akeila pedig Hófehérke.
- Mit keresett ott az igazgatónő?! - támadott nekem Amber, ahogy odaszáguldott hozzánk.
- Mondtuk, hogy van esély váratlan fordulatra egy ilyen akcióban! Jaj, szőkeség, higgadj már le végre! - mondta Lindsey, miközben gyengéden, már-már barátságosan meglökte Ambert.
- Te csak ne szőkeségezzél! - mutatott vádlón Lindseyre. - A nevem A-M-B-E-R! Jegyezd meg végre!
- Rendben, Amber - fintorgott Lindsey, ahogy leült köreinkbe.
- Köszönöm - Amber gúnyosan pukedlizett, ahogy ő is levetette magát egy másik székre. - Hulla vagyok!
- Én is! - értett egyet Ilayda, megtörölve a homlokát. - Lysander figyelmét nem könnyű elterelni! Túlságosan ébren!
- Mármint éber! - javítottam bele. - És igazad van.
- Láttátok, hogy hogyan csüng az a lotyó minden szaván? - vonta fel Akeila szépen ívelt, hófehér szemöldökét. - Rosszabb volt látni, mint mikor a nővérem pasizik!
- Hé! - vágott közbe Tom. - Ezek szerint Natasa nem is figyelt rám?!
- Persze, hogy nem! Miért, te figyelsz valaha azokra a csajokra, akiket csak az ágyadban akarsz látni, az utána való reggelen pedig már a nevükre sem emlékszel? - vágott vissza Akeila.
Tom befogta a száját. Orosz barátnőmnek igaza volt.
- Egyébként, langyikám, te miért tartottál velünk? - vetett szemet Amber Alexyre. - Otthon kellett volna a hajadat festegetni, nem?
- Ria azt mondta, ódivatúak a gönceim - morogta Alexy izzó dühvel kontaktlencsés szemeiben.
Amber meghökkenve meredt a barátomra, akinek düh torzította el gyermeki vonásait. Nagy meglepetésemre a szőke lány közelebb húzódott Alexyhez és vigasztalóan megveregette a vállát.
- Annak a kis csitrinek még ízlése sincs - kezdett bele a beszédébe, amit mindenki néma csendben hallgatott. - Rád mindent lehet mondani, de azt, hogy ódivatúak a ruháid, azt biztosan nem. Ez már kegyetlenség, erre még én sem lennék képes! Ez a kurva már a divat ellen is harcot indított. És ha rajtunk múlik, a földbe tapossuk az agyonhámlasztott fejecskéjét! Jól mondom?!
- IGEN! - hangzott a felelet.
- Kik vagyunk mi? - kezdte belelovalni magát.
- Bosszúállók! - kiáltottuk mosolyogva.
- Mit akarunk?
- Vért! - szólt Armin, mire mind rámeredtünk. - Csak képletesen szólva.
Mi vállat vonva újból Amberre néztünk.
- Vért!- ismételtük.
- Mikor akarjuk?
- Most! - vágtuk rá.
Mindannyian felnevettünk, én pedig leváltva Ambert felálltam. Mindenkinek megköszöntem a befektetett munkát és lelkesedést annak ellenére, hogy már november derekán jártunk és jócskán hűvös volt az idő. Ők biztosítottak arról, hogy bármikor számíthatok rájuk, majd lassan kezdtek elszállingózni az emberek. Furcsamód legutoljára Amber maradt velem kint az udvaron. Lassan rám nézett olyan komor képpel, mintha foghúzásra jelentkezett volna be.
- Kösz - morogta, de így is tisztán hallottam.
- Mit? - értetlenkedtem.
- Hogy szövetkeztél velem - vonakodott. - Nélküled semmire nem mentem volna - ismerte be nehezen.
- Hát... - mosolyodtam el. - Örömömre szolgált. De most mi ez az érzelgősség? Hova lett a jégkirálynő?
- Társai lettek - tápászkodott fel egy halvány mosollyal. - Aztán ezt nehogy elmondd bárkinek is!
- Nem fogom. Fedezem a hátad - biccentettem felé, ő pedig elszelelt.

***

Kéretem az irodámba az összes diákot, aki tegnap orientált órákon vettek részt, ez a büntisekre is vonatkozik!
Ez hangzott el a hangosbemondóból rögtön első óra után. Ilayda rám nézett biztatóan, mintha a mészárszékre mentem volna. Én is úgy éreztem, mintha egyenesen a hóhér kezei közé sétáltam volna, de nem mutattam ki. Az első gyengeség megbéníthat. Megfélemlíthet. Ha másodjára mutatod ki a gyengeségedet, el fognak taposni. Ebben a tervsorozatban pedig nem jött volna jól, ha kicsapnak az iskolából. Felkaptam a táskámat és csodálkozó arccal mentem be az igazgató irodájába. Ott volt az összes büntis, kivéve azt a 3-4 embert, aki rendszeres lógó volt. Lindseyvel leöklöztem, Tomra és a többiekre pedig rámosolyogtam.
- Jöjjenek be! - invitált be minket a dirinéni, akinek már szétesőben volt a kontya.
Úgy sodródtunk be, akár egy csorda. Az igazgatónő arca porcelánárnyalatúból a lehető legmélyebb vörösbe ment át, amit valaha láttam.
- SORBAN!!! - üvöltötte, én pedig ijedtemben összerándultam.
Erről már eszembe jutott, miért adtuk neki a Keselyű fedőnevet. Szépen libasorban bementünk, mindannyian állva maradtunk a hatalmas íróasztal előtt. A diri velünk szemben leült, majd az összekulcsolt kezeit az asztallapra fektette.
- Nos... szerintem tudják, hogy miért vannak itt - kezdte a diri ördög mosollyal.
- Tanárnő, mi 5-ig voltunk itt, aztán hazamentünk - mondta Lindsey mosolyogva. - Én az anyámnak segítettem a kistestvéremmel. Az az ördögfióka az istenért sem akart enni normálisan! - csettintett bosszúsan.
- És a többiek? - pillantott el Lindseyről.
- Én a házunkban voltam, mert járt nálunk a kábeles és fogadni kellett valakinek - ezt Tom mondta.
- És Caroline? - nézett szívélyesen rám. - Magának milyen alibije van?
Mintha villám csapott volna belém. A hangok nem akartak a számra jönni. "Dühkezelésen voltam", "csomagot vártam a testvéreimnek", "Arminnál és Alexynél voltam játékesten", "a szüleimmel pókereztem"... Annyi kifogásom volt, mint tengerben a vízcsepp, azonban az hirtelen kiszivárgott az agyamból. Minden kifogásom odalett, csupán egy nem. Mégpedig a lehető legbénább.
- Amberrel voltam - nyögtem ki. - Amberrel voltam nálunk.
- Tényleg? - csúszott fel a nyanya szemöldöke.
Tényleg?! Hülye, hülye, idióta, agyalágyult, ostoba!
- Igen - bólintottam, miközben az összekulcsolt ujjaimra néztem.
- Hát akkor idehívjuk Amber kisasszonyt - szaladt ráncokba az öregasszony arca.
Hívatta Ambert, én pedig addig minden istenhez imádkoztam, amit ismertem vagy hallottam róla. Ekkora kamut! Carly, most a Titkosszolgálatnál szétpuffantanák a fejedet és az agyad a hangszigetelt kihallgatószoba üvegére fröccsenne.
Szelíd kopogás hallatszott, az igazgatónő pedig beinvitálta a döbbent Ambert. Viszont elég volt rám néznie és tudta, hogy bajban vagyunk. Odaállt mellém és mialatt az igazgatónő bosszúsan próbálta beállítani a székét, odasziszegett nekem.
- Miért vagyok itt?! - sziszegte dühösen.
- Velem voltál tegnap nálunk - néztem rá parancsolóan. - Alibi.
Ő egy bólintással nyugtázta és még egy pár másodpercig figyeltük, ahogy a diri egyre bosszúsabb lett kedvenc széke miatt.
- Rátérhetnénk? Vissza kell mennem manikűrözni... azaz órára! - helyesbítette gyorsan magát ostobán vihogva.
- Kisasszony, csak egyetlen kérdést teszek fel - mondta az igazgatónő, mikor kényelmesen elhelyezkedett. - Hol volt tegnap délután?
- Ennél az agysérültnél - mutatott rám a pink körmeivel. - A ruhatára egyszerűen rémes! Látja ezt a pulcsit és ezt a fülbevalót?! Tavalyi divat a turkálóban! És a szekrényében képzelje ezt el tízszeresen! Kész trancsírozós horrorfilm volt, alig bírtam ki hányás nélkül! - tette a gyomrára az egyik kezét, mintha most is érezné az émelygést.
- Rendben, elmehetnek! - intett fintorogva az igazgatónő.
Mikor már a folyosón voltunk, kiengedtük az eddig benntartott levegőt. Egymásra néztünk Lindseyvel és Tommal, majd elmosolyodtunk. Mellettünk Amber unottan a körmét piszkálgatta, majd elpöckölte azt, amit talált a rózsaszín karmok alatt.
- Szívesen, hogy kirángattalak a rémesen rossz kamudból! - vetette hátra szőke hajzuhatagát, ahogy megvetően rám nézett. - A színészi tehetséged egyenlő egy krumpliéval. Ezen majd dolgoznod kell, mert ezt már rossz volt nézni!
- Köszönöm, Amber. Kirángattál a szarból, ezzel kiérdemelted a hálámat - mosolyogtam rá, amitől a torkára fagyott a szó.
Pár percig így álltunk csendben, én mosolyogva, ő ledöbbenve.
- Nem bírom ezeket a hangulatváltozásokat! - kapott a fejéhez, miközben megvetően próbált rám nézni, azonban én még mindig hálásan mosolyogtam. - Nézesd meg magad orvossal, ez nem normális!
Azzal ott is hagyott minket. Én mosolyogva néztem utána, mert néha-néha hátrapillantott. A végén már szinte futott, hogy ne kelljen rám visszamosolyognia. Eltűnt a sarok mögött, Lindsey pedig a vállamra tette a kezét.
- Megvan, mitől mászik falra a szövetségesed - kuncogta a fülembe.
- Bizony - bólogattam nevetve, majd belekaroltam Tomba és Lindseybe, hogy órára menjünk.
Együtt poénkodtunk azon, hogy Amber milyen pofákat vágott az igazgatóiban, miközben a sárga földig pocskondiázta a ruhatáramat. Viszont tényleg hálás voltam neki. Azon a napon kiderült, hogy Amber a szövetségünket komolyan veszi. Tényleg tartotta értem a hátát, persze ő ugyanezt elvárta cserébe. De erről szól a szövetség, nem? Tom és Lindsey elszórakoztatott még egy kicsit a folyosón azzal, hogy kiparodizálták a diri és Amber szóváltását.
Ők egy idő után leváltak tőlem, én pedig besétáltam annak a bizonyos matekórának a közepére.