72. fejezet: Szépségből szörnyeteg

"Dan szemszöge"
- Hogy mi van?! - kiabáltam Mirával, aki az előbb futott be teljes pánikban a szobámba.
Mindent megmutatott. Elmondta, hogy mit látott a kis kilencedikes lakásán, akiről kiderült, hogy nem is olyan fiatal, mint amilyennek látszik. Amikor a beteges ragaszkodásról mesélt, én elkezdtem fokozatosan belesüppedni a fotelbe. Féltettem Carlyt. Mindig sikerül olyan ügyekbe beleütni az orrát, amibe nem kéne!
- Most mit tegyünk?! - fejezte be a mondandóját zaklatott nővérem.
- Vissza kell vitetnünk a diliházba - ingattam a fejemet. - Fel kell hívnunk Akeilát.
Már a kezemben is volt a telefon és meghívtam a fehér hajú lány gyorshívó gombját. Mira felvont szemöldökkel nézte a fénnyel vetekedő sebességű hívásomat, én pedig kissé lányosan elvörösödtem. Igen, van már benne gyakorlatom, hogyan hívjam fel Akeilát. Most azonban nem kapta fel azonnal. Legalább 10-szer búgott, amíg megtörtént.
Mivel kattant a vonal, annak jeléül, hogy felvette, lehetőségem nyílt elfordulni a nővérem figyelő tekintetétől, hogy minden figyelmemet a telefonnak szentelhessem. Pontosabban annak a személynek, aki a vonal túlvégén várt rám.
Mintha lefogta volna a mobil mikrofonját, mivel motyogásszerű hang kúszott a fülembe. A háttérhangok kicsit enyhültek, ahogy (gondolom én) távolabb húzódott.
- Szia, Akeila - kezdtem, a hangom akaratlanul is ellágyult. - Van rám egy perced?
Még egy-két lövést hallottam a vonal túlvégéről, majd egy ajtó csukódását. Elvonult, hogy halljam, amit mond.
- Danny, rád bármikor van időm - hallatszott a hangján az elbűvölő mosolya. - Mit tehetek érted?
- Rendőrségi ügyről lenne szó...

"Akeila szemszöge"
Mit akarhat? A mobilom kijelzőjén Dan neve villogott, amikor éppen letettem a mesterlövészeknél használatos puskát. Éppen a lőtéren gyakoroltam a testvéreimmel, mikor meghallottam a csengőhangot. Lekaptam a szemüveget és kezembe vettem a kis eszközt. Az ujjam a fogadás gomb felett körözött, de elkapták a tekintetemet. Méghozzá Natasa nézett rám merőn a terem túlsó végében lévő fülkéből és enyhén biccentette a fejével. Ez azt akarta jelenteni, hogy felvehetem, de várakoztassam egy kicsit. Két ujjamat a sapkámhoz emeltem tisztelgésként, ő pedig visszafordult a dobókéseihez.
- Nem akarod felvenni? - bökött oldalba a bátyám vigyorogva.
- Még nem - válaszoltam, ahogy Ivánhoz fordultam.
Éppen egy ikerpisztolyt szerelt szét. Füléről levette a védőt, de a szeme előtt szemüveg terpeszkedett.
- Daniel az, ugye? - kérdezte.
- Hogy tudsz a fejemben olvasni? - hüledeztem.
- Nem a fejedben - mondta úgy, hogy rám sem nézett. - Csak a telefonodról olvastam le. És ideje elmondanod, hogy miért van egy kis szív a neve mellett...
- Megyek és beszélek vele - nyomtam meg a kis zöld ikont, hogy elhallgattassam a bátyámat, aki kezdett belelendülni.
- Aztán semmi huncutság telefonon keresztül - fenyegetett meg az ujjával.
Én gyorsan lefogtam a mikrofont és eltipegtem egy félreesőbb helyre, paradicsomhoz hasonló vörös képpel. Iván nevetése utánam úszott a levegőben, ahogy a fülemhez illesztettem a telefont.
- Szia, Akeila - kezdte lágyan, amin mosolyognom kellett. - Van rám egy perced?
Akár egy egész napom is lett volna rá. Kezemmel kellett visszafojtanom a kuncogásomat.
- Danny, rád bármikor van időm - üdvözöltem melegen. - Mit tehetek érted?
Valósággal imádkoztam azért, hogy megmondja, mi is van közöttünk. Hogy egyszer felhív és azt mondja, hajlandó megpróbálni velem. Már 3-szor randiztunk és mind a három csodás volt. Megittunk egy turmixot, tanultunk és elmentünk moziba, egy hatalmas sikerű akciófilmre. Kikapcsolódtunk és élveztük egymás társaságát. Félszeg mosolyától gyorsabban dobogott a szívem, mint ahogy az egészséges lenne, ő pedig mindig rám mosolyog. Állandó szívrohamnak voltam kitéve a jelenlétében.
A hangulatot azonban megtörte a kijelentésével.
- Rendőrségi ügyről lenne szó... - és belekezdett a történetbe.
Először füstölögtem magamban és eldöntöttem, hogy csuklóból visszautasítom. Ezen voltam, körülbelül 2 percig. Aztán kibontakozott az ügy maga és amikor odaért, hogy Carly hatalmas veszélynek van kitéve, megugrott a pulzusom. Elárasztott az adrenalin, a terv pedig kezdett összeállni bennem.
Daniel hangja zaklatott lett. Aggódott a húgáért.
- Nyugodj meg - csitítgattam. - Megoldjuk ezt is, mint a többit.
- Biztos vagy ebben?
- Teljesen - bólogattam, bár tudtam, hogy nem látta. - Hívjátok haza Carlyt, minél távolabb kerül attól a gyogyóstól, annál jobb.
- De...
- Találjatok kifogást! - adtam ki a parancsot. - Az lenne a legjobb, ha felszállna a leghamarabb induló buszra és hazajönne.
Motyogásra figyeltem fel a háttérben, Dan pedig azonnal továbbította nekem a határozottan női hang üzenetét.
- Mira mondta, hogy Carly már hazafelé tart az osztállyal - egy sóhaj szakadt fel a mellkasomból.
- Hála Istennek!
- Hogy mi?! - üvöltött hirtelen, amit nem tudtam mire vélni.
Mira hangja szűrődött be a vonalba. Ketten üvöltöztek egymással.
- DAN! - kiabáltam, mire a vonal másik végén csend lett. - Mi történt?!
- Carlyt kicsapták! - érkezett azonnal az egyértelmű válasz. - Legalábbis ez a terv.
- Az igazgatónak jóvá kell hagynia - folytattam a gondolatmenetét. - Figyelj, ez most másodlagos! A lényeg az, hogy hazajön és biztonságban lesz!
- Igen, igazad van... - lélegzett hosszan és mélyeket. - Át tudsz jönni?
Enyhén kinyitottam az ajtót, hogy kilessek. Elhúztam a számat, ahogy megláttam az őrnagyokat járőrözni. Innen nem szabadulok egykönnyen!
- Adj 2 órát és ott vagyok - mondtam a telefonba és köszönés nélkül kinyomtam.
Nehéz kijátszani a felnőttek figyelmét, de nem lehetetlen feladat. Ezt már többször is bizonyítottam a hivatásom ideje alatt.

***

Ingerülten vertem Rinék ajtaját, a telefonbeszélgetés óta pedig pontosan 2 óra és 6 perc telt el. Dan megkönnyebbült arccal nyitott nekem ajtót, pedig nem lehettem valami bizalomgerjesztő látvány. Szakadt rólam a víz, a pólóm fel volt hasadva, a hajamból pedig gallyak álltak szerteszét. Ő azonban csak mosolyogva beljebb invitált.
Lihegések közepette levetettem magamat a kanapéra. Csak ő volt itt, Mirát és Carlyt sehol nem láttam. Egy picit lehunytam a szememet, de éreztem, hogy lesüppedt mellettem a kanapé.
- Köszönöm, hogy foglalkozol ezzel az üggyel - kezdte kicsit feszengve.
- A barátaim vagytok, nem hagylak titeket szarban - intettem, amolyan "nem nagy ügy" mozdulattal.
- A barátaid... - visszhangozta a szavaimat.
Mintha szomorúságot hallottam volna megcsendülni a hangjában. Kinyitottam a szemeimet, de egyből hátrahőköltem. Az arca csóktávolságra volt az enyémtől, én pedig beijedtem. Már mióta vártam ezt az eseményt, de most egyszerűen meg akartam hátrálni. Az első csókom, ez forgott kockán.
- Miért? - dadogtam zavartan, ahogy Dan közelebb hajolt hozzám.
Elöntött a forróság. A karomhoz ért és mintha a bőrünk szikrát vetett volna. Beleborzongtam a pihekönnyű érintésbe, a bőrömön felfutott a libabőr.
- Én nem akarok csak a barátod lenni - lehelte gyengéden.
- Akkor mi akarsz lenni? - váltottam át oroszra.
Magyarul már nem találtam a szavakat.
- Ha megengeded, megmutatom - futtatta végig a csípőmön az ujjait.
A haja csiklandozta a halántékomat. Lehelete felhevített. Még sosem voltam annyira tudatában a testemnek, mint azon a kanapén, Daniel Rinnel.
- Én még nem... - elfulladt a hangom, ahogy a szájával végigsimított az arcomon.
- Annyira szép vagy - motyogta.
- Ja, szerinted ezt el is hiszem? - nevettem fel, a romantikus pillanatot teljesen felszámolva.
- Én így gondolom - vigyorgott, ahogy egy kicsit távolabb helyezkedett tőlem. - Nem tehetek róla, hogy te nem vagy tisztában azzal, hogy még izzadtan is veszettül kívánatos vagy.
- Kívánatos? - emeltem meg az egyik hófehér szemöldökömet. - Ezzel összetörtél. Mindig is dögösnek éreztem magam!
- Nem áll jól az irónia - hagyta el a száját egy nevetésre emlékeztető hang. - Ezt is kedvelem benned, többek közt.
- Van több dolog is? - tettem a szívemre a kezemet. - De édes vagy!
- Ahogy te is - dobta vissza a bókot.
- Nem inkább nyerset akartál mondani?
- Te mondtad, nem én! - kacsintott rám.
Egy ideig csak néztünk egymásra, mosolyogva és fesztelenül. Aztán egyik pillanatról a másikra a számon éreztem a száját.

Pír kúszott fel az arcomon, ahogy elhúzódott. Én teljesen lefagyva néztem a jóképű fiúra, aki elvette az első csókomat. De hiába is tagadnám, hogy én nem akartam pont neki odaadni ezt a megtisztelő feladatot.
Taps hangzott fel, én pedig még jobban belesüppedtem a párnákba.
- Végre! - hallatszott Mira izgatott hangja.
- Szép volt, bratyó! - csatlakozott hozzá Carly is.
A hangja elkeseredett volt. Felé kaptam a fejemet és láttam egy hatalmas ütésnyomot az arcán. Monokli éktelenkedett lila szeme körül. Karmolásnyomok torzították el barátságos arcát. A szája fel volt repedve. Aggódva ugrottam fel a kanapéról és a legkisebb testvérhez siettem.
- Jézusom, mi lett veled?! - szorítottam magamhoz.
- Rossz emberbe kötöttem bele - szipogott a barátnőm. - A szépségből szörnyeteg lett. Teljesen elborult az agya...
- Hívtuk az elmegyógyintézetet és szerencsére bevitték őket - vágott közbe Mira. - A tanárnak is nekiesett a három szőke, így ha nem lennének őrültek, börtönben végeznék.
- Akkor feleslegesen jöttem ide?! - szakadt ki belőlem.
- Nem - ingatta a fejét Dan. - El kell intéznünk a papírmunkát - mosolygott szemtelenül, mire belebokszoltam a karjába.
- Ezt még te sem gondolod komolyan! - visítottam nevetve.
- Igazad van - rántott magához a derekamnál fogva, mire a csépelő karjaim megálltak.
Pirulásom elmélyült, mikor ajkunk ismét találkozott.
Örömmel nézek elébe az ilyen papírmunkának!