70. fejezet: Én voltam

A második menet hivatalosan akkor vette kezdetét, mikor Ria a tanárnak panaszkodott. A kis csitri dühösen nyivákolt, mintha a tanár hibája lett volna az egész. Már majdhogynem ordibált a tanárral! Mi is a körülöttük álló diákseregletbe vegyültünk, mintha mi is csupán bámészkodnánk. Pedig nem. A számat nem tudtam kontrollálni, így megeresztettem egy gonosz mosolyt.
A mosoly azonban lefagyott az arcomról, ahogy megpillantottam az ezüst haj tulajdonosát. Szemei parázslottak a haragtól. És egyenesen engem nézett, vagyis inkább minket Toxickal. A bőröm bizsergett, ahogy rám bámult merőn. Mint aki tudja, hogy valamit csináltunk.
- Biztosan valamelyik huligán volt! - nyivákolt a szőke, de ez most homályosan jutott el a tudatomig.
Csak a felemás szemeket érzékeltem. A dühtől összeszorult állkapcsot. A férfias öklöket, ahogy az ujjain a bütykök megfeszültek. Tisztában voltam minden rezdülésével. A számra egy kötekedő mosoly ült ki, az ujjaim szorosabbra fonódtak Toxic kezére, ezzel jelezve neki, hogy nézzen rám. Ő szerencsére olvasott a gondolataimban, mint általában.
- A lovagod féltékeny - suttogta a fülembe mosolyogva.
- Méghozzá nagyon - helyesbítettem. - De inkább dühös. Figyeld a kezét.
- Legszívesebben beverné a képemet, mert én sugdosok a füledbe, nem ő - nevetett lágyan.
- Már régen elvesztette erre a jogot - biztosítottam halkan. - Készülj, jön a következő menet.
- Mit tervezel, démonka? - a derekamra tette a kezét és óvatosan kikormányozott a tömegből.
Végig éreztem a dühös tekintetét a hátamban. Ennek hatására Toxic a kezét lágyan fentebb navigálta a kezét, egyenesen a vállamra.
- A táborban még sötétedés előtt használni fogjuk a puskákat, amik nálad vannak - hintettem el az információmorzsát. - Illetve még szemügyre kell vennünk a csajok bungalóját.
- Csak szerintem hülyeség az, hogy a tanár sátorozásnak hívja azt, hogy kis faházakban alszunk?
- Nyugi, nemcsak te gondolod így - vontam vállat.
- Azért én csalódott vagyok - vette le a karját a vállamról. - A sátor sokkal alkalmasabb a tréfákhoz.
- Ebben egyetértünk - kacsintottam rá. - De így is eredetiek leszünk, ne aggódj!
Mivel sajnálatos baleset érte Riát és csapatát, ezért a tanár a fennmaradó időben nem sok szabadságot hagyott nekünk. Még beszélt egy csomó dologról, amit meg kell jegyezni, majd elkezdtünk felsorakozni a buszra, hogy elmehessünk a kempingbe, ahol vártak ránk az öreg bungalók.
Hogy mit is terveztem oda? Hmm... még meglátjátok! Azonban most térjünk vissza a szobákba való bejelentkezés alkalmára. Mindannyian angyalok módjára sorakoztunk fel a recepción, várva a faházak kulcsocskáira. Én egy négyágyasban leszek Violával, Irisszel és Ilaydával. Ez már a felosztásnál eldöntetett, így mosolyogva mentem oda a lányokhoz.
- Halljuk, mit tervezel? - ugrott rám Ilayda azzal a mindent tudó mosollyal. - A mosolyod mindent elárul, ne is próbáld tagadni!
- Viola, még mindig olyan tehetséges rajzos vagy, mint régen? - direkt emeltem a tekintetem a lila hajú, félénk lányra.
- Azóta még jobb lett! - kotyogta közbe Iris büszkén.
- Igen, de annyira nem vagyok jó... - motyogta, miközben ellepte az arcát egy is pír.
- Fantasztikus vagy, ne szerénykedj! - simogattam meg a vállát. - Szükségem lesz rád.
- És miben? - próbálta leplezni a szemében felvillanó kíváncsiságot, de nem nagyon sikerült neki.
- Festeni kellene.
- Fejtsd ki, kérlek... - pihegte.
Kifejtettem neki, ő pedig hüledezett. Azonban ismerte Riáékat, mivel széttépték valamennyi rajzát, mikor megtalálták a mappáját, amit egy óvatlan pillanatban felejtett el magával vinni. Dühös ábrázattal hallgattam a történetét, aminek következtében a többiek pár lépést hátráltak a közelemből. Egy hirtelen mozdulattal magamhoz vontam Violát, akinek elfelhősödött a tekintete, majd szorosan megöleltem.
- Megbosszulom a rajzaidat - mondtam határozottan, majd a vörösben pompázó kilencedikesekre emeltem a tekintetem.
Viperák a fészekben. És csak nekem sikerülhet kiűznöm őket.
- Megteszem - nézett fel rám Viola. - Csak szükségem lesz az anyagokra.
- A szobában mindent odaadok - bólintottam.
- És nekünk mi lesz a dolgunk? - kérdezte szinkronban a két vörös lány.
- Figyelemelterelés - mértem végig őket, miközben a tanár a kezembe nyomta a 13-as faházhoz tartozó kulcsot. - Bármilyen eszközökkel el kell terelnetek a fiúk figyelmét.
- Miért pont a fiúkét? - értetlenkedett Ilayda.
- Riáék faháza a fiúk mellett van - segítette ki Iris.
- Iris, készülj fel, emlékezz, mit tanítottam neked a kerti partin - húzogattam a szemöldököm.
Iris fülig érő vigyora ékes bizonyíték volt arra, hogy pontosan emlékszik mindenre, amit tőlem tanult azon az estén.
- Mit tanítottál neki? - bökött meg Ilayda.
- Egy kis háremtáncot - vihorásztam.
- Mármint... - hüledezett. - Megtanítottad neki a figurádat?
- Nem - ingattam a fejemet. - Kitörné a nyakát, megbolondultál?!
- De a mozdulatod menő - tette fel a kezét. - És szívesen csatlakozom egy kis táncmulatsághoz, a fiúkkal és barátnőmmel, takarodó után - kacsintott rám. - Csak mondd meg, mikor és hol!
Felkaptuk a cuccunkat és szépen követtük a tanárt, aki külön körbevezetett minket. Mikor a 13-as számú faajtóhoz értünk, szinte feltéptük a barátságos bungaló bejáratát. Mindenki egy neki tetsző ágy felé ment, a ruháinkkal most nem foglalkoztunk. Ilayda ágyára telepedtünk mind a négyen és kíváncsian ötleteltünk. Pár változtatást eszközöltünk a tervben, aztán pedig kinéztünk, hogy bemérjük, hol is lehet Ria kunyhója. A tábor központjánál volt, ez pedig kicsit megnehezítette a dolgunkat. Mikor kisétáltam, hogy jobban szemügyre vegyem a terepet, valaki hirtelen befogta a számat.
A tábor szélénél voltunk, így senkinek nem szúrt szemet kapálózó alakom, ahogy bevonszoltak egy fa mögé. A hátam nekinyomódott pár kisebb ágnak, ahogy nekicsapódtam a kemény kéregnek. Kinyitottam a szemeimet, mert az előbb becsuktam a félelemtől. Szikrázó szemek mélyedtek a tekintetembe, ami természetesen még mindig csodásan felemás volt. Beleharaptam a kezébe, amivel rávettem, hogy engedjen levegőhöz jutnom.
- Láttam, ahogy enyelegtetek - sziszegte az elképedt képembe.
- Hülye vagy, cseszd meg?! - löktem el a testét. Vagy legalábbis akartam, de az ellenállásom kőkemény falba ütközött. Nem, inkább gy kőkemény hasfalba. - Meg akarsz fojtani?!
- Mos nagy kedvem van a fojtogatáshoz! - vágta rá. - De inkább a kis kilencedikeseddel kezdeném.
- Te beteg vagy! - böktem meg a mellkasát.
A szemei elködösültek, ahogy lassan ránézett az ujjamra, ami a viktoriánus ingének anyagába fúródott, pont oda, ahol a szíve dobogott. Egyre gyorsabb tempóban dübörgött, még én is éreztem. Akár egy rock dobszólója is lehetett volna. Óvatosan a kezébe vette az ujjamat és egyenesen a szemembe nézett. Villám cikázhatott át rajtam abban a pillanatban. Ugyanis a szívem meglódult és megborzongtam. Testem minden sejtjével tisztában voltam, főleg azokkal, amik érintkezte az övéivel.
- Te pedig észvesztően dögös - csókolta meg az ujjbegyemet. - És már betegesen vágyom rád.
- Valami azt súgja, csak ámítasz - néztem a lehető leghidegebb tekintetemmel.
- Biztosíthatlak róla, hogy nem, tündérem - tette a szívére az egész kezemet.
Erősen és gyorsan dobogott, akár egy vonat. Megrémültem ettől az intenzitástól.
- Ezzel a ritmussal már szívroham is lehetséges - pihegtem zavarodottan.
- Legalább boldogan halok meg, ha tudom, hogy melletted ért el - mosolygott rám lágyan.
- Miért vagy most ennyire... - kezdtem volna, de nem tudtam folytatni.
- Romantikus? - kérdezett rá a végére.
- Én nyomulósat akartam mondani, de ahogy akarod - vontam vállat, ő pedig felnevetett.
- Csak nem akarlak elveszíteni - csóválta a fejét. - Ria pedig elmehet a francba.
- Wow, a nagy és becsületes Lysander száját káromkodás hagyta el? Ezért a pokolban fogsz elégni! - gúnyolódtam vele egy kicsit.
- Lehet - húzta el a száját. - És elmondom egy másik titkomat. Mindig izgalomba hoz, amikor káromkodsz azzal a finom száddal.
- Mit csinált veled Castiel? - mosolyodtam el.
- Rádöbbentett, hogy még mindig érted élek - hajolt közelebb hozzám.
Szomjaztam a csókját. Valósággal függőt csinált belőlem meleg leheletével és ajka finomságával. Azonban nem csókolt meg. Ugyanis megzavartak minket. Egy élesen visító hang, amihez csak egy embernek lehetett köze. Kitaláljátok?
- Dráááááááágaaaaaaa - óbégatta, mint egy félkegyelmű.
- Sejthettem volna, hogy keresni fog - mondtam lágyan. - Menj, hiszen a hercegnőd keres. Te pedig itt enyelegsz a boszorkánnyal.
- És ha én a boszorkánnyal akarok maradni? - motyogta a hajamba.
- Nem tudom - húztam el a számat. - Senki épeszű nem akar a boszorkánnyal lenni.
- Akkor én kötöznivaló bolond vagyok - simított végig ajkaival az enyémen.
- Drááááááááágaaaaaaaa!!!! Lys-babáááááááááááám! - visította egyre közelebbről.
- Kérlek, menj - nyögtem az ajkai alatt. - Még beszakad valakinek a dobhártyája.
- De csak érted - nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt kiment volna a hercegnőhöz.
Egyedül maradtam a fa mögött. Remegő ujjakkal érintettem meg az ajkaimat. Engedtem neki. Engedtem neki, hogy megmutassa, miért is szerettem bele. Nem a levegőbe beszéltem.
Egy fütyülést hallottam a bal oldalamról. Toxic állt ott, hátán a táskával, ami a puskákat rejtette. Öklével megütögette a mellkasát, hogy pontosan tudja, mi történt.
- Még áll a terv? - mosolygott rám.
- Igen. Ria nem élheti túl - válaszoltam komoly ábrázattal, ahogy elfogadtam a felém nyújtott puskát.
Lassan besötétedett. Páran lementek a tó partjára, de mi Toxickal maradtunk. Riáék persze megragadták a lehetőséget, hogy elvigyék szívük választottjait enyelegni a víz partjára. Elfintorodtam, ahogy a bokorból láttam a távolodó ezüst hajkoronát.
- Menjünk! - intett a fejével a kilencedikes védencem.
Odalépkedtünk a szőke lány bungalójához, Toxic pedig leguggolt az ajtó elé. Két fémet bedugott a zárba és babrálni kezdte. Pár perc elteltével hallottuk azt a bizonyos kattanást. Az ajtó kitárult, mi pedig magabiztosan beléptünk. Nem tudtam, ki lakott velük negyedikként. Az ismeretlen, narancssárga táskát békén is hagytuk, de a többinek adtunk rendesen. Elővettem a fogkrémeket és a fóliát.
- A fürdőben leszek - lengettem meg az eszközöket.
- Én pedig elintézem addig a táskákat - vette elő a saját kezűleg elhozott rondaságait, mint például gumipók és műcsótány.
Bólintással jeleztem, hogy rajta. Belépdeltem abba az egy méterszer egy méteres helyiségbe, amit mosdónak csúfoltak. Először fogtam a fóliát és téptem az áttetsző anyagból egy akkora darabot, ami lefedte a vécékagylót. Felemeltem az ülőkét, odaerősítettem azt az átlátszó réteget, aztán csendesen leengedtem a műanyag ülőkét.
A következő a fogkrém volt. Odafordultam a törülközőtartókhoz és nyomtam a markomba egy nagy adag zöld-fehér csíkos, mentolos ízesítésű masszát. Bekentem vele az összes fokot, majd a mosdókagylóhoz fordultam. Gyorsan kezet mostam, majd jobban szemügyre vettem a csempecsodát. Észrevettem az elzáró fogantyút a kagyló alatt és azzal a lendülettel eltekertem a pici kereket, ami leginkább egy fogaskerékhez hasonlított. Kipróbáltam, a vízszolgáltatás teljes mértékben megszűnt.
Mint aki jól végezte dolgát, kijöttem a fürdőből és annak lettem szemtanúja, hogy Toxic éppen a lányok push-up melltartóit nézegeti, miközben mindegyiknek a kosarába kent egy kis fogkrémet. Én a samponjukat vettem elő és a kabátomban pihenő foszfor-hajfestékből öntöttem bele egy kicsit. Megjegyeztem a címkéjüket, nehogy a zuhanyzóban összekeverjem őket az enyémmel. A hasitasimból elővettem a kémkamerákat, és elkezdtem elhelyezni őket. Kis mikrofonokkal is felszereltem a helyiségeket, oda rakva azokat, ami biztosan nem szúrt nekik szemet. Repedések, ágy alatti kis zugok, egérlyuk. Miután beüzemeltem mindent és szétkentük minden fogkrémet, elhagytuk a tetthelyet.
- Mik voltak azok a kis kütyük, amiket szétszórtál? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Minikamerák - mondtam sunyi mosollyal. - Szóval az egész estét felvesszük videóra.
- Úúú, majd megnézhetem? - vágott kisfiús vigyort.
- Még szép! - nevettem gonoszul, miközben beleöklöztem a vállába. - Ideje elővenni a gyönyörűségeket.
Ő letette a táskát és elfüttyentette magát. A puskák csodásan festettek az enyhe fényben. Felvettem a sajátomat és ellenőriztem a tárat. Tele volt, ahogy kellett. Toxic úgy kezelte a puskát, mintha egy kisbabát vett volna a karjaiba. Ő is ellenőrizte a tárat, majd elhelyezkedtünk a helyünkön. Sok szerencsét kívánt, úgy foglalta el a kis ház mögötti helyét. Én a szőkék háza mellett, a másik oldalon várakoztam. Mindkettőnk puskacsöve az ajtó irányába nézett. Hamarosan két elemlámpa fénye jelent meg. Iris és Ilayda közeledtek. Nálunk is volt egy-egy a kilencedikessel. Én visszavillogtam nekik, mire a lányok odafutottak a rejtekhelyemhez.
- Jönnek a célpontok! - lihegte Iris.
- A ruhák? - vontam össze a szemöldököm.
- Viola intézi - vetette oda Ilayda. - Nemsoká készen vannak.
- Hoztátok az ördögpatronokat? - tettem fel a következő kérdést.
- Igen, Toxicnak már odaadtuk az adagját - bólintottak és odaadták az én adagomat is.
- Köszi - mosolyogtam rájuk. - Köszönök mindent.
- Erre valók a barátok - legyintett Ilayda.
- Ti vagytok a legjobbak - hatódtam meg, de az órám közbecsipogott.
Elérkezett az idő. A lányok sok sikert kívántak, majd elszaladtak. Hangos nevetés és viháncolás vette kezdetét. Zene hangzott fel távolabb és én már tudtam, hogy a fiúk le lettek foglalva. Valóban, csupán a három cicababa jött, hisztérikusan röhögve. Elhúztam a számat. Ez a hang még a macska szülésénél is rosszabb!
- Lys olyan romantikus volt! Szerintem át fogok osonni hozzá este - sóhajtozott Ria. - Szerintetek mekkora farka van?
- Biztosan hatalmas! - nyerített a jobb oldalán lévő. - Az emós csaj majd felrobbant féltékenységében!
- Igen, Caroline-nak nem nagyon tetszik a közeledésem - vont vállat Ria. - Őt is eltaposom, ahogy eddig mindenkit!
Eddig mindenkit? Ez mit jelentsen? Még jobban fülelni kezdtem.
- Emlékeztek a legutóbbira? Kis törékeny virágszál volt, mégis szembeszállt velem. Úgy kettétörtem, mint egy darab ropit! - nevetett gonoszan Ria. - De ha csak így tudok Leigh közelébe jutni...
Leigh? Az idősebbik Ainsworth? Neki ehhez mi köze van?
- Még jó! És a bátyja szerinted visszafogad? - fecsegte a másik.
- Ő vette el a szüzességemet! Vissza kell fogadnia! - vágta rá haragosan Ria. - De először Lysander barátnője leszek, aztán megcsalom a bátyjával. Így a mindig összetartó tesókák már nem annyira fogják szeretni egymást!
Uram Isten! Rosa ebbe bele fog pusztulni. De már Leighel egy éve együtt vannak! Akkor hogy...?
- Ezért érdemes volt kiszökni a házból! - vihogott a bal oldali. - Még mindig megmaradt a biztonsági őr arca, amikor meglátott minket!
Kiszökni?
- Az nem ház volt! A szögesdrótok nyoma még mindig ott van a combomon! - nyafogta a másik oldalon álló.
- Legalább a gyógyszerektől megszabadultunk - vont vállat a bal oldali. - Már nem homályosít el semmi. Ez annyira jó!
- És egy mosolyba került a hamis személyi - tette hozzá mosolyogva Ria. - A szabadság KIRÁLY!
- És nem járkálnak ápolók, hogy folyamatosan tegyen valami az italunkba! - vigyorogtak a barátnők.
Várjunk! Basszus... Lesápadtam, ahogy rájöttem, hogy mi van. Gyógyszerek... biztonsági őr... szögesdrót... ápolók... Ezek kiszöktek egy elmegyógyintézetből! Ráadásul hamis személyi igazolványuk van! Jézusom, Lysander... Leigh... Mibe keveredtetek?
A jelző akkord felhangzott. Most csak még jobban oda akartam pörkölni az elmebeteg picsáknak. Dobáltuk rájuk az ördögpatronokat, aminek sikítozás lett a vége. Mikor aztán már gyorsabban futottak, átváltottam paintball puskára. Minden dühömet levezettem rajtuk. Az első tárat követte a második, azt pedig a harmadik. Ők pedig körbe-körbe futkároztak, mint a levágott fejű csirkék.
- Ezt nektek, őrült kurvák! - motyogtam, miközben még több golyóval kínáltam meg őket.
Este 11 körül járt az idő. Aztán... a fiúkat elterelő zene hirtelen abbamaradt. Ezt furcsálltam, ugyanis a tánc még ott nem ért volna véget. De aztán megláttam. A matektanár dühtől vöröslő feje nézett velem farkasszemet. Közvetlenül a bokor előtt állt és kikapta a kezemből a puskát.
Én megszégyenülten felálltam és lesütöttem a szemeimet. A táskámat a bokorban hagytam. A tanár úr majd felrobbant.
- MIT KÉPZEL?! RÁLŐ AZ OSZTÁLYTÁRSAIRA?!!
- Sajnálom... - sóhajtottam.
- SAJNÁLHATJA IS!!! - ragadta meg a felkarom és kirángatott a fénybe. - Caroline, csalódtam magában!
- Bocsánatot kérek - hebegtem. - Csak tréfának szántam...
- Elég komoly tréfa! - hüledezett a tanár. - A városban is maga volt?! - megszorította a karomat, a szemeim pedig könnybe lábadtak. Konokul hallgattam. - VÁLASZOLJON!!!
- Igen, én... - ha én lebukom, legalább Toxicnak ne essen bántódása...