41. fejezet: Barátnő

Debora nézett rám, várta a válaszom. Leültem a helyemre, úgy néztem fel rá. A szemei szikrákat szórtak. Vállai idegesen rángtak, mintha bármelyik pillanatban leüthetne. Én sóhajtva gondoltam végig a helyzetet. Ha nem fogadom el, ő lesz az "áldozat", akit én bántottam. Ha elfogadom, úgy fog mozgatni, ahogy neki tetszik, de akkor senki nem fog rám haragudni.
- Rendben, el van felejtve.- mondtam nagylelkűen.
- Kiszámítható vagy Carly...- mondta Debora mosolyogva, mielőtt a helyére ment.
Akkor még nem tudtam, mire érti ezt. A biológiatanár bejött és az élőlények rendszerezéséről kezdett beszélni. A nyakamat tekergettem, mivel elgémberedett. A zsebemben lévő mobilom rezegni kezdett. Mocskosul megijedtem, így szinte ugrottam egyet a székemen.
- Mázlim van, hogy ez az utolsó óra!- sóhajtottam magam elé.
- Baj van, Ms. Rin?- szúrt ki a tanárnő.
- Dehogyis, tanárnő!- mondtam angyalian mosolyogva.
- Akkor mondja el, hogy a bölömbika melyik törzsbe tartozik!
- A bölömbika a gerincesek közé tartozik, azon belül pedig a madarakhoz.- mondtam a padon összekulcsolt ujjakkal, ahogy jó kislányhoz illik.
A zsebemben lévő mobilom közben rezgett, de a tanár nem vette észre. A harmincas éveiben járó nő bólintott egyet, majd folytatta a meséjét. Fellélegeztem, de a telefonom lassan a combtövemhez vándorolt. Köztudott, hogy ott csikis vagyok. Először még nem vettem észre azt a kellemes rezgést, amit kibocsátott, de később már csikissé vált. Elkezdtem volna nevetni, ha nem teszem az öklömet a szám elé. A fogaim belemélyedtek a bőrömbe, így visszatartottam a nevetést. Az ujjaimmal közben próbáltam kinyomni a hívást. Egy pittyegés jelezte, hogy leráztam a telefonálót.
A rezgés megszűnt, így szüntelenül tovább élvezhettem a biológia rejtelmeit. Közben észrevétlenül törölgettem le a visszafojtott nevetés melléktermékét, a könnyeket. Mikor kicsengettek, megnéztem a mobilom. Ismeretlen szám. Elvonultam egy eldugottabb sarokba. Remegő kézzel újratárcsáztam a számot. Tudom, vicces lehet, de félek az ismeretlen emberektől. Főleg, ha telefonon zaklatnak. A csend rám és a mobilomra telepedett. Aztán megkezdte a hívást. Idegölő pillanatok teltek el. Végül egy női hang szólt bele a telefonba.
- Tudtam, hogy visszahívsz, Caroline!- a hideg kirázott a hangtól.
- Ki vagy?- kérdeztem remegő hangon.
- Szerintem tudod te azt. Vagy már nem emlékszel rám?
Kutattam az elmémben. A hang erős és határozott volt. A szám külföldi. Kiérződik a török akcentus, bármennyire próbálja leplezni. A háttérben csörömpölés hallatszik.
- Itt vagy még?- kérdeztem bele a telefonba.
Hallanom kell még egyszer a hangját.
- Szinte hallom, ahogy kattognak a fejedben azok a bizonyos fogaskerekek.- mondta nevetve.
- Víztündér? Te vagy az?- kérdeztem már én is nevetve.
Ez az Ilayda jelentése. Rég nem hallottam már felőle!
- Csakhogy rájöttél, Carol!- mondta.
- Ilayda! Úgy örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság?- kérdeztem már törökül.
- Gyakorlok, mert nemsoká megyek hozzád látogatóba! Lehet, hogy ott is maradok!- mondta visítva.
- Mi? Hogyhogy?
- Papus már megőrjít. A csaja cselédnek néz. Így gondoltam, jó lesz egy kis kiruccanás hozzád!- váltott vissza az én nyelvemre.
- Örömmel várunk!- mondtam.
- Kit vársz?- szóalt meg mögöttem egy hang.
Megfordultam és Lysander nézett velem farkasszemet.
- Ki van ott? Olyan szexi hangja van!- a szexit kihangsúlyozta.
Mivel Lysander is értette, nagyon pirultam.
- Majd még később beszélünk!- mondtam zavartan.
- Csak nem...! Nehogy rosszalkodjatok!- mondta Ilayda elég hangosan.
- Mindig rosszra gondolsz!- mondtam nevetve és megszakítottam a vonalat.
Lysander vigyorgott, mint a tejbe tök. De az arcomról lassan lejjebb vándorolt a tekintete.
- Hahó, Lys!- pofoztam meg gyengéden.- El ne szállj!
- Szexi a hangom, mi?- nevetett.
Ő a fal mellett állt, így két nagy lépéssel ott termettem előtte. A háta a falhoz ért. Kacér mosolyt villantva végigsimítok a felsőtestén. Halkan, mégis érthetően suttogok.
- Nemcsak a hangod.
Nem szívesen váltunk el egymástól, de muszáj volt. Ahogy elhagytam az iskola területét, akadályba ütköztem. Méghozzá egy vörös akadályba.
- A fejedet el ne veszítsd!- vágta hozzám Castiel a rajzos könyvecskémet.
- Belenéztél?- kérdeztem, meg sem hallva az előbbi mondatot.
- Olyannak ismersz?- kérdezte drámaian.
- Igen.- mondtam a tényt.
Ő lebiggyesztette a száját és a szívére tette a kezét.
- Mélyen megbántottál, Caroline.
- A Nagy Castiel érzelmeket mutat? Mármint a gúnyon és az irónián kívül. Ez új.- válaszoltam pimaszul mosolyogva.
- Ne is szokj hozzá.- húzódott mosolyra a szája széle.
Valahogy Ilayda jutott róla eszembe. Ő szokott ilyen vicceket elsütni.
- Minek volt köszönhető ez a pillanatnyi változás?- válaszul csak megvonta a vállát, majd távozni készült.- Köszi, hogy visszaadtad.- mondtam még.
Ő csak pár pillanatra torpant meg, majd szó nélkül elment. Hazaérve elregéltem a családomnak, hogy mi várható.
- Ilayda?- kérdezte apa.- Mármint Törökországból?
- Igen.- bólogattam.
- Bírom a kis csajt.- mondta Dan.
Ő mostanában olyan szótlan. Remélem, hogy rendben van.
Május közepére volt várható Ilayda érkezése. Debora és én "kebelbarátnők" lettünk. Még mindig nem lankadt a gyanúm, hogy valamit tervez. A testvéreimmel nyomozunk a kamerás ügyben. Lys és én pedig újabban folyton egymással vagyunk. Ha nem vele, akkor a tesóimmal és a barátaimmal vagyok. Castiel pedig gyanúsan viselkedik. Aggódom érte. Mi lelte az én bunkó cimborámat?