Mielőtt belekezdenék ebbe a részbe, mondok egy-két dolgot.
1. Aki nemrég talált rá a blogomra, annak ajánlom egy másik blogomat is, ami a Sötét Testőr címet viseli. Ha rákattintotok a nevére, megjelenik az a blogom is.
2. Mivel ihlethiányban szenvedek szereplők terén, ezért játékot szervezek. A Facebook oldalamon részletesen leírom majd a játék menetét és a díjat. Facebook oldalamért kattints ide
Egyenlőre ennyit szerettem volna. Ha szeretnétek ilyen játékot, írjatok megjegyzést, esetleg zaklassatok Facebookon, de Twitterem és Ask.fm-em nincs, ne is próbálkozzatok. De ha van rá igény, csinálok azt is.
3. Az elkövetkező rajzokat nem én készítettem, de borzalmasan tetszenek.
Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Szerencsétlenül dadogtam, amit akár szerelmi vallomásként is lehetett volna értelmezni.
- Mert... miért...- egyszerűen nem tudtam, hol kezdjem.
Annyi mindent akartam belesűríteni a mondatba. Miért tűntél el? Ki az a lány? Ilyeneket akartam kérdezni. Ő metsző tekintettel figyelte minden levegővételemet.
- Mi történt veled?- néztem a szürke szemeibe.
Meghökkent a kérdésemtől. A száját mérgesen összeszorította. De aztán pár perc múlva ellágyult. Fáradtan leereszkedtek a vállai. Az arca elgyötörtségről árulkodott. Még sosem láttam ilyennek. A szívem szakadt meg, hogy így kellett látnom.
- Csak a múltat akartam visszahozni.- mondta hanyagul, zsebre vágott kézzel.
- Fogadd meg a tanácsomat...- mondtam, mire kérdően rám nézett.- Ha a múltban élsz, azzal csak magadnak ártasz.
- Kösz.- mondta savanyúan.
- Ki az a lány? Debby?- kérdeztem poénkodva, mire komoran maga elé bámult.
Leesett. Debora? És Castiel?
- Sajnálom.- erőltettem vissza a komoly arcomat.- Mi történt?
- Hosszú.
- Nekem van időm.- kínáltam fel neki a lehetőséget.- Gyere el hozzánk.
- Rendben.- mondta semleges arccal.
Így hát folytattuk az utunkat. Némán ballagtunk egymás mellett. A csend mintha a környezetünkre is kiterjedt volna. A nap mégis sütött. Csukott szemmel a napocska felé fordultam. Imádom, ahogy lágyan cirógatja a bőrömet.
Lassan hazaértünk és kinyitottam az ajtót. A vörös, mint akinek semmi életkedve nincsen, úgy vánszorgott be az ajtón. Castiel lehuppant az egyik fotelbe, én pedig vele szembe. Egy ideig vizsgáltam az arcát.
- Mesélj!- mondtam.
- Ennyire kíváncsi vagy a sztorimra?- megeresztett egy nevetésszerűséget.
- Még szép.- hajoltam közelebb.- Halljuk az esti mesét!
- Egyszer volt, hol nem volt...- kezdte a mesét.- Ez nekem nem megy! Volt egyszer egy csaj és egy csávó.
- Te meg Debby.- helyesbítettem.
- Ja.- mondta.- Engem és Debet a haverjaink hoztak össze, mondván: "Úgysem fog hosszú ideig tartani, legalább szórakoznak egy jót."
- Chh... Jó kis barátok.- szúrtam közbe megvetően.
- Debet éppen akkor dobták, így jó voltam "pótléknak" meg "lelki támasznak". Egyre komolyabbra fordult a dolog, legalábbis én így láttam. Azt hittem, megtaláltam azt, ami hiányzott. Alapítottunk egy bandát, baromi jók voltunk. Megkeresett minket egy ügynök.- hosszan kifújta a levegőt.- Deb azt mondta, csak őt akarja elvinni.
- És te hittél neki.- mutattam rá a lényegre.
- Beletörődtem. Nem szakítottunk. De egyszer be kellett mennem a "szőke herceghez"...- gúnyosan ejtette ki, gondolom, Natanielre gondolt.- És mit látok? Azt, hogy sarokba szorította a csajomat. Elvertem, mint egy kutyát és még magyarázkodni próbált. Igazából, azóta vagyunk rosszban. Deb elment...
- Te egy baromállat vagy, tudsz róla?- nevettem.
- Mi olyan kib*szott vicces?!- szorult ökölbe a keze.
- Téged úgy megvezettek, hogy azt már tanítani kéne.- mondtam.
- Nem igaz!- olyan volt, mint egy kisgyerek.
- Gondolkodj. Mi is volt pontosan...?
- Honnan tudnád, nem láttál semmit!- mondta mérgesen.
- Ismerem Debby-t, lehet, hogy jobban, mint te!
- Azt kötve hiszem.
- Pedig így van.- húztam össze a szemeimet.
Ő csak felállt és kiviharzott. Akár így gondolja, akár nem, ez van. Dühös trappolás és ajtócsapódás hallatszott. Makacs, mint az öszvér. De ezt kedvelem benne. Most viszont bosszantó ez a tulajdonsága. Lehet, hogy elhinné, ha bebizonyítanám neki... vagy ha esetleg maga Debby mesélné el. De valószínűbb az első variáció. Az agyam gyorsan kattogott. Szegény ajtót úgy becsapta, hogy nem csukódik be rendesen. Az ajtó reccsenéssel jelezte, hogy lassan megadja magát. Nyikorgás hallatszik, mikor Dan lép be rajta. Furcsállva pillant hol rám, hol az ajtóra. Én csak nyugodtan kortyolgatom a vizem.
- Ez Castiel volt?- kérdezte végül.
- Ismersz még valakit festett, tűzvörös hajjal?- kérdeztem kuncogva.
- Igazad van.- bólogatott.- Ilayda mikor jön?
- Elvileg jövő héten. Miért?- fordulok érdeklődve bátyám felé.
- Hogy tudjam, mikor kell eltorlaszolni a szobámat.
- Ezt a múltkori miatt mondod?- kérdeztem mosolyogva.
Az ő feje viszont lángba borult. Nem tudom, hogy a dühtől-e vagy azért, mert zavarban van.
- Ez nem vicces!- mondta.
- Ne duzzogj, Dani-bébi!- váltottam vékonyabb hangra.
- Carly!
- Az csak egy gatya volt.
- A boxerem és ellopta.
- Az "ellopta" túlzás. Te adtad a kezébe.- mutattam rá az igazságra.
Az ő feje majdnem felgyulladt. Aztán egy furcsa kifejezés kúszott fel az arcára. Egy pillanatra leblokkoltam. Ezt ő ki is használta, mivel megtámadott. Méghozzá csiki támadással. Elkapott és én nem szabadulhattam.
- Ne...he...he!- mondtam nevetve és elhaló hangon.
A könnyem csordogált. Nem tudok kiszabadulni és Dan csak csikiz.
- Kicsi a rakás...!- halljuk az ajtó felől.
Mira nagy lendülettel fut felénk és telibe trafál minket. Mindannyian a sima padlóra esünk, majd nagy nevetésben törünk ki. Egy nagy csapat hülye. Egy negyedóra biztos kellett, mire összeszedtük magunkat.
Mikor felálltunk, Mira a kezembe nyomott egy újságot. A suliújság legújabb számát.
- Ez mi?- kérdeztem.
- Lapozz a 6-os oldalra.- mondta vigyorogva.
Megtettem, amit kért. Elállt a lélegzetem.
- De hiszen... Ezek...- hüledeztem.
- Bizony!
- "Az év rajzosa!"- olvastam a szalagcímet.
A művészeti rovatban én voltam feltüntetve az év rajzosaként. Kerek szemekkel kezdtem olvasni a sorokat.
"Az év rajzosa!
Idén egy új tehetséget vetett ide az élet. Caroline Rin gyönyörű, okos és kiderült, hogy tehetséges is! A ceruza és a papír életre kel a keze alatt. Íme pár rajz, amiről még iskolánk művésze, történetesen a rajztanár is pozitívan nyilatkozott. A képek alatt a rajztanár értékelései láthatóak.
Egyöntetű igen válasz született, amikor Carly neve merült fel. További sok sikert a rajzokhoz, mert tehetséges vagy, használd ki!"
Mosolyogva olvastam ezeket. Szinte el is felejtettem minden rosszat. De csak szinte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése