"Dan szemszöge"
Úgy hallottam, Carlynak sikerült a szívatás, mert tőlük zengett az egész iskola. Sajnos én nem kerekedtem jókedvre, mivel a dirivel volt óránk. És ő enyhén mondva... katona fegyelmet követel az óráin. Csodálkozom, hogy még nem kért tőlünk húsz fekvőtámaszt, ha rosszul elemezzük a mondatokat. Azonban most nem az összetett mondatok szépségeire figyeltem, hanem újdonsült padtársamat tartottam szemmel. A lány próbált minél többet felfogni a vadul hadonászó tanárnő mondandójából.
Akeila feszülten figyelt, hátha ezzel tudja pótolni hiányos magyar tudását. Szorgalmasan jegyzetelt, ahogy az osztályomba járó fiúk szinte csorgatták a nyálukat. Mondjuk, van is mire! Az orosz lány rosszul viseli a klímaváltozást, így is már csak egy rövidnadrág és egy haskihagyós top van rajta, mindkettő fehér, a nadrág oldalában fekete csíkkal. Szakadt róla a víz, ahogy körmölt.
- Ez mi?!- riálcsolta hirtelen a fülembe a vén nő.
Kigúvadt szemekkel figyelte Akeila nyelvtan füzetét, amibe oroszul írt.
- Én... csak így tudni magyar...- törte a nyelvet.
- Honnan jött?- csapott a vonalzóval az asztalra a diri.- Nagyon alul van öltözve!
Én majdnem összefostam magam ijedtemben. Csak egy valamit nem értek. Ezt legyen szíves, magyarázza már el valaki, hogy mit csapkod itt vonalzóval, mikor magyar óra van... És egyáltalán hogy került a kezébe?! Eddig nem láttam a dirinél!
Akeila értetlen fejjel nézett rám, fordítást várva. Én készségesen lefordítottam neki a mondatot.
- Oroszországból.- válaszolta a felnőtt felé fordulva.
A nő összeszűkült szemekkel vizslatta.
- Nagyon le van maradva az anyaggal...- kezdte.
- Majd én korrepetálom, tanárnő!- jelentkezett egyből egy srác.
- Nem, én jobb vagyok magyarból!- tolongott egy másik.
- ELÉG!- üvöltött a tanárnő.- Aki esetleg tud a hölgy anyanyelvén, csak az jöhet szóba.
- Csak én tudok oroszul...- motyogtam kiszáradt szájjal.
- Akkor Daniel elvállalja.- mondta a tanárnő és folytatta az órát.
Akeila rám kacsintott és visszagörnyedt a füzete fölé. A többi fiú majdnem megölt a pillantásával. Még Tom is, pedig ő nem rajong az ilyenekért. Legalábbis eddig úgy tudtam.
Ahogy véget ért az óra, száguldottam... volna ki a teremből, ha nem kapnak el. Egy kar rákulcsolódott az enyémre és szorosan tartott. Hátranéztem a fogvatartómra és Akeila mosolygott rám.
- Mit szeretnél?- kérdeztem.
- Meg kell beszélnünk a korrepetálást, kedves korrepetítorom!- mondta hibátlanul, erős akcentussal.
Az állam a földet súrolta, ahogy kimondta. Ezt a szót még magyar anyanyelvű sem tudja kiejteni normálisan.
- Csak megjátszottad?- néztem rá döbbenten.
- Ahogy hallod, tanár úr!- hajolt meg gúnyosan.- De a mondatelemzés tényleg nem megy. Nem találom azt az állatmányt.
- Mármint állítmányt?- mondtam nevetve, közben kivonultunk a folyosóra.
- Látod, te vagy az én emberem!- csettintett mosolyogva.
Az egyik karja még mindig erősen tartotta az enyémet, mintha attól félt volna, hogy elmenekülök.
- Honnan veszed, hogy én tudnálak tanítani?- pillantottam rá oldalról.
- Az a lényeg, hogy magyarázd el.- bólintott közben.
Mira jelent meg a folyosó túlvégén, mi pedig Akeilával szétrebbentünk. A nővérem sunyi mosollyal közeledett felém, ami soha nem jelentett jót. Ismétlem, SOHA!
- Mi van itt, mit rejtegetsz?- kérdeztem Mirától.
- Miért kérded, öcsi?
- Gyanús vagy.- mondtam és a mögötte álló Viktornak is biccentettem köszönés képpen.
Ő fáradtan sóhajtott egyet, ezzel igazolva az állításomat. Mira tervezett valamit.
- Ugyan, miért?- az é betűt hosszan elnyújtotta.
- Mit tervezel?- folytattam.
- Jól van, na! Nyárindító buli, nálunk. Egyből az utolsó hétvégén. Hát nem szuper?
- És erről húgi is tud?
- Nem.- ingatta a fejét.- Olyan ünneprontó vagy!
- Carly bele fog egyezni, nyugalom.- lépett elő Akeila is.
- Hogy?- néztünk felé egyszerre a tesómmal.
- Azt bízzátok rám!
Így elbeszélgettünk pár percig, ők pedig továbbálltak. Viszont egy ember sem tud leakaszkodni rólunk, példának okáért ott termett előttünk Debby. A kis repedtsarkúnak szokás szerint több volt kint, mint amire kíváncsiak az emberek. És még Jeremy, az idegesítő öccse is megjelent mellette.
- Ohh, heló, mi még nem találkoztunk!- mondta Jeremy a fehér hajú lánynak.- Jeremy vagyok! És te?
- Akeila.- nézett rá távolságtartóan.
- Milyen gyönyörű név. Illik hozzád!- elkapta a lány kezét és kezet akart csókolni.
Nem hiába van ott az akart ige. Amint hozzáért Akeila nőies kezéhez, a lány fejében megszólaltak a riasztók. Mielőtt a srác feleszmélhetett volna, megtörtént. Akeila megfogta és földhöz vágta a "támadóját". Jeremy nyekkenve csapódott be a csempézett padlóba. Egyre jobban imádom Akeilát! Várjunk... mit gondoltam?!
- Ezt miért...?- lihegte a srác.
- Nem ijeszteni engem meg.- az orosz lány visszaváltott tört magyarba. Azonban hozzám fordult és oroszul beszélt.- Nem engedem, hogy ezek a nyálas selyemfiúk hozzám érjenek! Fúj, undorító!
Én leguggltam Jeremy mellé.
- Azt mondja: Nem kíváncsi rád és ne ijeszd meg.- mondtam neki.
- De akkor is, nem kéne leütnie!- nyafogta Jeremy, ahogy felállt.
- Ő orosz, nála így üdvözlik egymást! Szívesen megmutatja, hogy van a viszlát!- mutattam Akeilára, aki harci pózba állt.
- Értem én a szép szót is!- úgy iszkolt el, mint egy gyáva nyúl.
A diákok, akik körénk sereglettek, megtapsolták a lányt. Ő csak motyogott valamit, majd karon ragadott és elhúzott a körből. Így voltunk egész nap, úgy látszik, személyi tolmács lettem. Mondjuk szívesen segítek egy ilyen lányon, aki ha akarná, kettétörne, mint egy ropit. Másfelől pedig... Megfogott benne valami. Csak ebből ne legyen baj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése