50. fejezet: Ordibáljunk!

- Hogy mi van?- néztem Akeila esdeklő tekintetére.
- Jól hallottad. Mira már elhíresztelte a buli hírét.- mondta.- Már nem tudod megállítani.
- Úgy beszélsz, mintha megrögzött gyilkosokkal szemben akarnám megvédeni az otthonomat- nevettem fel.- Ezek rosszabbak. Korombeliek.
- Jogos! De ne haragudj a nővéredre, hiszen csak bulizni akar.
- Igen, tudom.- sóhajtottam és elűztem a szememből egy kósza, zöld tincset.- Nem tudnék rá haragudni.
- Reméltem is!- kuncogott Akeila.
Felállt az ágyamról. Nemrég értünk haza a suliból, ő pedig letámadott ezzel a hírrel. Ilaydát pedig Castiel azon nyomban "lefoglalta", amikor ki akartunk lépni a suliból. A két vörös szerelmes vagy csak örült versenyszellem van mindkettőjükben. Róluk mindent el tudok képzelni.
- A bátyám ugye hivatalos a partira?- kérdezte a fehér hajú, visszahozva a gondolataimat a szobámba.
- Ha nem jön el, én magam rángatom el idáig.- mosolyodtam el.- Mit mondtál, mikorra tervezi Mira ezt a banzájt?
Mielőtt Akeila kinyithatta volna a száját, kiabálásra lettünk figyelmesek. Trappolás rázta meg az egész felső szintet. Kirontottunk a folyosóra. Azzal a lendülettel sokkot kaptunk, ahogy Mira táncolt a szobájából szóló hifitorony zenéjére. Fején paróka és papírcsákó (?), kezében a hifi távirányítója.
- PÉNTEKEN BULI VAAAAAAAN!- üvöltötte.
Én és az orosz lány gyorsan lefutottunk az emeletről, mielőtt Mira kárt tenne bennünk. Egymásra néztünk és egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. Mira nagyon bezsongott.
- Akkor péntek.- bólintottam a szememet törölgetve.
Bekönnyeztem a röhögőgörcstől.
- Igen, akkor majd találkozunk.- bólintott.- Addig is sziasztok!- mondta és egy pillanatra a vállam felett szuggerált valamit.
Vagyis éppenséggel valakit. A nyakán vörös foltok lettek és gyorsan elhagyta a házat. Úgy tűnt, zavarban volt. Még sosem láttam ilyennek. Hátrafordultam, de csak a bátyámat láttam. Kócos hajjal. Kezében teával. Alsógatyában.
Nem értem, miért jött zavarba az orosz lány. Semmi különleges nincs itt. Vagy Dan hatott rá így? Elképzelhető.
Bátyókám arca pipacsvörös volt, ahogy a bögréje mögött el akart bújni.
- Mi történt?- kérdeztem gyanúsan méregetve.
- Semmi.- nem nézett a szemembe.
- Bejön neked Akeila.- mondtam szemrebbenés nélkül.
- Honnan veszed ezt?... Nem, dehogy!... Mit szívtál, Carly?... Még hogy én... és ő?... Na, nem!- zavartan nevetett, ahogy felhátrált a lépcsőn.
Én minden egyes lépését követtem a tekintetemmel. Ahogy kiért a látómezőmből, elmosolyodtam. Örülök, hogy van olyan lány, aki tetszik neki.
Ahogy így álltam a lépcső alján, puffanást hallottam.
- DAAAAAAAAAN!!! VEDD FEL A CSÁKÓT!- ezután rohangálás hangját hallottam.
- MIRA, HAGYJÁL MÁR!- hangzott bátyám hangja is.
Én meg lent fetrengtem a röhögéstől. Nem hogy segítenék a bátyámnak, neeeem. Én már csak ilyen kis gonoszka vagyok. Vigyorogva hallgatóztam. Vicces volt, ahogy Mira üldözi Dant egy papírcsákóval. Legalábbis a hangok erről árulkodtak.
Ezt a kellemes tevékenységet egy kopogás zavarta meg. Még mindig nevetve nyitottam ajtót. Viszont a nevetésemet valaki belém fojtotta, mégpedig egy csókkal. Kitaláljátok, hogy ki lehetett az? Egyébként Viktor.
Szinte látom a megdöbbent a arckifejezéseteket. De meg kell tudnotok pár dolgot... Csak viccelődöm, persze, hogy Lys-drága volt az. Elváltunk egymástól és kisöpörtem felemás szeméből a haját.
- Két kérdésem van!- kezdte a mondandóját.
- Hallgatom!- néztem rá kuncogva.
- Az első: nem láttad a vörösöket?- kérdezte.
- Nem, csak amikor Castiel lecsapta Ilaydát a kezemről.- nevettem fel.
- Helyes. A második: hamár ők élvezik egymás társaságát, te is csatlakozol hozzám egy délután erejéig?
A két szeme úgy csillogott, akár két drágakő. Olyan aranyos, kisfiús mosolyra húzta a száját, amitől szinte tócsává olvadtam a küszöbön. Nem mondhattam neki nemet.
A mutatóujjamat feltettem, hogy mindjárt jövök. Odaálltam a lépcsősor aljába és elkiáltottam magam.
- ELMENTEM LYSANDERREL VALAHOVÁ! NEMSOKÁ JÖVÖK!- üvöltöttem túl őket.
- OKÉ, HÚGI! PAAAAARTI VAAAAAAN!- ez határozottan Mira volt.
- HA HOZZÁD ÉR, MEGNYÚZOM!- megkaptam Dan beleegyezését is.
Kiléptem a ház elé és becsuktam magam után az ajtót. Mielőtt megszólalhattam volna, Alexy hangjára lettem figyelmes a szomszédból.
- NE ORDIBÁLJATOK MÁR! A KÍNOS MEGY ÉS NEM HALLOK BELŐLE SEMMIT!
- BOCSI!- kiáltottam át neki.
- DUGULJATOK MÁR EL, MIHASZNA KÖLYKÖK!- hangzott az utcából.
Inkább befogtam a számat. Némán sétáltunk Lysanderrel, míg ki nem értünk a már mostanra zajos utcánkból.
- Hova megyünk?- kérdeztem vigyorogva.
- Park, utána esetleg egy fagyi, ha szeretnéd.- ecsetelte a tervet.
- Rendben, jól hangzik. De maradjunk távol az utcánktól, legalábbis addig, amíg el nem felejtenek az öregek. Nehogy rendőröket hívjanak csendháborításért.- mondtam kuncogva.
- Nekem nincs ellenemre.- mosolyodott el és a derekamnál fogva magához húzott.
- Mármint a csendháborítás vagy a hosszú idő velem?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Csendháborítás? Attól függ, mivel vívjuk ki.- kacsintott rám.
A fantáziám müködésbe lendült. Mondanom sem kell, olyan vörös lett a fejem, mint Ilayda haja. Na, de szerintem csak nekem van ilyen piszkos fantáziám. Alig tudtam Lysre pillantani újra. Amikor megtettem, kaján vigyorra húzta a száját. Szóval tényleg kétértelműnek akarta ezt a mondatot. Zavaromban a felsőm szegélyét birizgáltam.
A keze még mindig a derekamon volt, de most az ujjai bebújtak a felsőm alá, a hasamhoz. Már fájt, úgy elvörösödtem. Az érintése bizsergést hagyott a bőrömön, amit még tovább érezni akartam. Még többször. Mikor ismét rápillantottam, gyengéden megcsókolt. Az utca közepén. Viszont nem bántam. A kételyeim elporladtak, ahogy a csók elmélyült. Éreztem, hogy szeret és akar engem. Azonban köztudott, hogy a tökéletes nem tart sokáig.