58. fejezet: Soha már!

Minden egy végeláthatatlan folyóként suhant el a szemem előtt. Nem érdekelt az idő, a hely, a személyek, amik körülöttem voltak. A rendőröknek úgy eldaloltam mindent, mint a legjobb pacsirta. Lysanderre rá se néztem, mialatt a vallomására várt. Minél hamarabb ki akartam jutni, hogy ne legyek vele egy légtérben. Mert akárhányszor beszívtam az illatát, annyiszor meghasadt a szívem. Amikor meghallottam a hangját, mintha késsel vágtak volna belém. Ilyen lenne, ha összetörték a szíved, utána ki is facsarták?
- Carly, a rendőrök beszélni akarnak velünk - fogta meg gyengéden Akeila a karomat. - Mennünk kell!
- Rendben - nyögtem fájdalmasan, ahogy szinte a karjába csuklottam. - Annyira fáj. Mondd, mi lesz velem?
Értette a célzást, nagyon is. Fájdalmasan sóhajtott, mintha azt mérlegelné, hogy kegyes hazugságokat mondjon-e vagy a kegyetlen igazságot. Ő az utóbbit választotta.
- Szakított veled. Szünetet kért - nézett mélyen a szemembe, amitől még jobban rám jött a bőghetnék, már így is könnyeken keresztül láttam a világot. - Erősnek kell lenned. Nehéz lesz, de túllépsz majd rajta. Csak idő kérdése - simogatta meg gyengéden a vállamat.
- De én sze...szer... - dadogtam összevissza.
Aztán a szemeim előtt egy árny bontakozott ki. Az illatáról megismertem a bátyámat. Nagy lendülettel a karjai közé kapott, vigasztalóan simogatta a hajamat. Ez a simogató érzés megadta a végső lökést. Szívettépően sírni kezdtem. Telesírtam a pólóját, mire némileg lenyugodtam.
- Nem tudja, hogy mit veszített... - súgta megnyugtatóan a fülembe.
Igen. Lysander szünetet kért, hogy át tudja gondolni a dolgokat. Ez viszont felért egy szakítással. Ő végighallgatta a vallomásomat és egy "vége" pillantást küldött felém, mikor elhagyta a rendőrséget. Ennyi volt a nagy szerelem.Én pedig csak zokogtam, mint valami hisztis liba. Aztán meg csak bőgök itt a bátyám vállán. Undorodtam magamtól. Akkor fordult meg a fejemben, hogy mikor puhultam el ennyire? Mert ez történt. Lysander olyan puhára főzött, akár a makaróni tésztát. Én meg észre sem vettem.
- Gyere, prücsök, menjünk - Dan felemelt és úgy vitt, akár egy csecsemőt.
Prücsök... Ezt a becenevet csak akkor használták a testvéreim, ha úgy ítélték, komoly vigaszra szorulok. Nagyon jól látták a helyzetet. Mira is csak nyugtatgatott, holott azt sem tudtam, ő mikor került mellém. De egyet tudtam: a rendőrkapitány irodájába mentünk. A bátyám letett az ajtó előtt, én pedig megtöröltem a szemeimet egy már jócskán elázott zsepivel.
- Jobban érzed magad? - hajolt le hozzám, hogy egy szintbe legyen a szemünk.
- Igen, hála nektek - mosolyogtam rájuk könnyes szemmel.
Beléptünk és majdnem sarkon fordultam, hogy kirohanjak. Anya, apa és Ilayda volt ott, ők vártak ránk az irodában. Meg a kissé mogorva kinézetű főtiszt.
- Gyerekek, nyaralni megyünk - mondta ellentmondást nem tűrő hangon anyu.
A további egy órában megtudtuk, hogy mit takart ez a kijelentés. Arról volt szó, hogy aggódtak a testi épségünkért, vagyis még mindig gyanakodtak arra, hogy hátha voltak Debbynek még emberei, akik ránk vadásznak. Így nyárra el kellett tűnnünk, hogy ne tudjanak a nyomunkra bukkanni. Anglia, az országon belül a Titkosszolgálat. Ez volt a célállomás, ahol immár én és a testvéreim nyári gyakornokok lettünk. Egész nyáron ott leszünk, az otthoniakkal nem volt szabad kapcsolatba lépnünk.
- Ez olyan, mint a Tanúvédelmi Program - magyarázta apa. - Biztonságban leszünk a nyár erejéig vagy akár tovább is.
- T-to-tovább? - akadt ki Mira.
- Lányom, ne visíts! - csapott anya az asztalra. - Maximum 1-2...
- Hónap? - vágtam bele reménykedve.
Lysander felhasította a szívemet, az igaz. Viszont a többiek borzalmasan hiányoznának. Még Castiel is a hülyeségeivel.
- Év - fejezte be anya a száját rágva.
Ha nem székben ültem volna, felborultam volna, az biztos. De így csak egy fejbillenés jelezte a többieknek, hogy elájultam. Igen, elnyelt a sötétség bűzös mocsara. A testem elernyedt, a szüleim pedig hozzám szaladtak. Utoljára apa és anya kétségbeesett vonásait láttam meg. Aztán se kép, se hang...

***

- Carly, ébredj! - pofozgatott valaki egy vizes valamivel.
A szemhéjam úgy tiltakozott, mintha össze lenne varrva. De lassan kinyitottam a lila szememet, de azzal a lendülettel vissza is csuktam. Túl sok a fény a külvilágban. Inkább maradtam volna még ebben a magam által teremtett sötétségben, de egy ujj felfeszítette a szemhéjamat.
- Ááááá, mit csinálsz, hülyegyerek?! - förmedtem rá a kíváncsi ujj tulajdonosára. - Azt akarod, hogy megvakuljak?!
- Minden rendben lesz vele! - nevetett fel egy női hang.
- A kibaszott kontaktlencse!!!! - dörzsöltem a szememet, mert a kiszáradt lencse törte. - Vegyétek ki, könyörüljetek rajtam! - visítottam.
Körülöttem nevetés harsant fel, majd egy ujj kegyesen eltávolította mindkét szememből a kontaktlencséket. Végre, úgy ahogy kitisztult a látásom. Bár még mindig csak homályos pacákat láttam. Hunyorítottam, majd tágra nyitottam a szemeimet, de a kontaktlencsém nélkül vak voltam, akár a vakond. Még egy kamion is simán elgázolhatott volna abban az állapotomban.
- Várj, így talán jobb lesz! - mondta Mr. Paca Egy, és rám adott egy szemüveget.
Kiderült, hogy Mr. Paca Ilayda volt, a többiek pedig körülöttünk röhögtek. Még mindig az irodában voltunk, de én az asztalon feküdtem. Na, ki mondhatja már el ezt magáról, hogy fent feküdt a rendőrkapitány asztalán? Esetleg jelentkezők? Ha, úgy tűnik, hogy csakis én! I'm fucking pro, emberek!
- Mi történt? - fordultam a még mindig röhögő családom felé.
- Elájultál, felfektettünk, horkoltál, felébredtél, visítottál - mondta el tőszavakban Dan a történet lényegét, még mindig nevetve.
Ez nekem is mosolyt csalt az arcomra, viszont nem tartott sokáig az öröm. Ugyanis anya letette a telefont (Eddig telefonált?), majd kivette a füléből a headsetet (Na, ne szívass!), apám pedig eltette a laptopját (Igen, kocka a családunk, feltűnt? Akkor jó!), majd apám szólalt meg kettejük közül.
- Négy óra múlva indul a gépünk, Ivánék már hozzák a csomagokat - jelentette ki tárgyilagos hangnemben.
- És Ilaydával mi lesz? - ötlött a fejembe hirtelen a vörös barátnőm sorsa.
- Ne aggódj, én vigyázok a házra - legyintett a török barátnőm. - Ha pedig magányos lennék, Castiel felajánlotta, hogy nála alhatok.
- Nem lenne ott alvás! - ezt a kijelentését Mira köhögéssel palástolta, de így is felnevettünk Ilayda vörös fején.
- A lényeg, hogy Ilayda meglesz! - vágott közbe anya. - Induljunk!
- Most? - néztem rá nagy szemekkel, miközben Dan lesegített az asztalról.
- Igen. Minél hamarabb, annál jobb! - mondta anya, miközben kivonultunk az irodából.
Gyorsan előkaptam a mobilomat és küldtem egy kör SMS-t. Gyorsabb búcsúzási módot nem tudok, így elkezdtem gépelni a szöveget. A legszomorúbb az, hogy eddigi lakóhelyeinkről ugyanilyen gyorsan távoztunk. Szóval tudtam, hogy hogyan kell rendhagyóan elbúcsúzni.

Sajnálom, hogy nem személyesen búcsúzom el, de ez most így helyes. Nyaralni megyünk, így egész nyáron nem leszünk elérhetőek a testvéreimmel. Ne keressetek, ne hívjatok, ha visszatértünk, üzenünk. Addig is minden jót!
Puszi: Carly

Megnyomtam a küldés gombot, így minden barátunknak elküldtem. A testvéreim is ugyanezt tették, így a kocsiba már úgy szálltunk be, hogy elbúcsúztunk mindenkitől. Sajna így van.
- Megvagytok? - pillantott hátra a visszapillantóból apa.
- Igen - hangzott a válasz, bár egy kicsit megtörtek voltunk.
Ilyen még nem volt soha. Mindenkinek hiányzott valaki, pedig tudtuk, hogy így lesz. Valami miatt mindig elszakítanak minket a barátainktól. De ide biztosan visszatérünk.
Ami pedig Lysandert illeti... nem hagyom, hogy többször összetörje a szívemet. Ezt elhatároztam a kocsiban, miközben a repülőtérre tartottunk. Soha többé nem leszek az érzelmeim rabja, ami a fiúkat illeti. Elég az, ha a számítógépes kódok rabja vagyok. A szívemre tettem a kezemet.
- Soha már... - motyogtam magam elé.
Többé nem engedem, hogy a szívem győzedelmeskedjen az agyam szava felett.

"Castiel szemszöge"
- Egyszerűen az a csaj egy állat volt! - fejezte be a bátyám a mesélést, aminek csak ezt a mondatát hallottam.
Kihúztam a fülemből a fülest és ránéztem.
- Hm? - vágtam értetlen fejet.
- Te nem is... - kezdte volna, de megszólalt a csengő.
Felemeltem a mutatóujjamat, hogy várjon az ömlengéssel, mire ő beintett nekem.
- Kapd be, tesó! - vetettem oda neki.
- Csak szeretnéd, öcsi - válaszolt gúnyosan, majd felment az emeletre.
Kinyitottam az ajtót, ahol a látványtól elszörnyedtem. Lysander volt ott, kialvatlanul, gyűrött ruhákban, szenvedő arckifejezéssel. Mint akit Démon megevett, megcsócsált, kiöklendezett és elkaparta a hátsókertben.
- Haver, mi történt? - néztem rajta végig. - Úgy nézel ki, mint a mosott szar.
- Úgy is érzem magam - sóhajtott. - Bejöhetek?
- Az én otthonom a te otthonod is! - álltam el az útból, ő pedig szabályosan becsoszogott. - Pia kell?
- Nem - huppant le a kanapéra, én pedig a szemben lévő fotelre.
Maga elé nézett, én pedig vártam. Éreztem, hogy valami nyomja a szívét, mert még a legrosszabb napjain is mindig kivasalja a viktoriánus stílusú ingét. Innen éreztem, hogy baromi nagy gáz van, ugyanis az egész ruhája gyűrött volt, meg sem próbálta levetni.
- Mi van, Lys? - kérdeztem rá türelmetlenül.
A haverom a két keze közé vette a fejét, úgy támaszkodott a térdein.
- Dobtam Carlyt - mondta, mire ledermedtem.
- Most az aranyos, zöld hajú lányról beszélsz, akiért még a próbákat is lemondtad? - néztem rá értetlenül. Ő csak erőtlenül bólintott. - Bocs tesó, hogy ezt mondom, de ezt kibaszottul elcseszted.
- Hazudott nekem - emelte fel a tekintetét. - Egyáltalán nem ismerem azt a lányt.
Nem hittem volna, hogy éppen Lysander fog hozzám jönni azzal, hogy dobta élete szerelmét. Kicsit zabos voltam először a zöld hajú barátnőjére, amiért lefoglalta Lys minden épkézláb gondolatát, de a haverom boldog volt. Nagyon. Mióta haverok vagyunk, soha nem láttam ilyen felhőtlenül boldognak. De ha pont ezt a lányt dobta, nagy is volt a pofára esés.
- De mivel most már tudod az igazat Carlyról, akármi legyen is az - igazából nem nagyon érdekelt az a bizonyos "hú de nagy igazság" - így jobban ismered bármelyikünknél.
- Mikor lettek ilyen mély gondolataid, Castiel? - egy halvány mosoly kúszott fel az egyébként nagyon gyűrött arcára.
- Ilayda... - mondtam a hóbortom okát. - Az a démon elvette az eszemet.
- Akkor nem mondhat túl sok mindent a magáénak - forgatta meg a szemeit.
Most kulturált formában lehülyézett. Én csak legyintettem rá egyet.
- Nem szabad találkoznom vele - nyögte ki Lys egy kis szünet után.
- Ugyan miért?
- Nem tudnám végignézni, hogy túllépett rajtam és mással van - mondta ki kerek perec.
- Haver, kicsit önző vagy - röhögtem fel. - Se vele, se nélküle? Hogy is van ez?
Ebben a pillanatban füttyentett egyet a telefonom. SMS? Ilyenkor? Előkaptam a telefonomat és megnyitottam az üzenetet. Carly üzent.
- Mi van benne? - sóhajtott Lys.
- Nem kell attól tartanod, hogy összefuttok a nyáron - fordítottam felé a teló kijelzőjét.
Kikapta a kezemből a mobilomat. Kerek és éber szemekkel olvasta el azt a pár sort, amit Carly írt. Körüzenet. Semmi személyes.  Az állkapcsán ugrálni kezdett egy izom. A marka egyre jobban összezárult a telefonom körül és amikor dobásra emelte a kezét, lefogtam a csuklóját.
- Ember, hülye vagy? - vettem ki a telefonomat a markából. - Drága volt! Inkább hajigáld ezt! - adtam neki egy műanyag poharat.
Többször földhöz vágta, majd rá is taposott. Én meg közben dédelgettem a telefonomat. Carly és a tesói elmennek. Akkor Ilaydával mi lett? Biztosan itt marad!
... De ha mégsem?
Közben Lysander már a harmadik poharat cincálta szét. Rosszabb, mint Démon!

"Carly szemszöge"
Irány London! Ez sem lesz más, pont ugyanolyan lesz, mint a többi! Ezen győzködtem magamat, miközben magam után húztam a gurulós bőröndömet, majd beleraktam a műanyag tálba, átvilágításra. Közben átmentem a fémérzékelős kapun. Nincs visszaút, nincs gyengeség. Csak a jól ismert hűvösség a mellkasomban, körülölelve egy meleg sejtéssel, hogy még visszatérünk.