13. fejezet: Tanár úr, kérem...

Egy ágyon vagyok. De ez nem az én szobám. A hatalmas franciaágyon fehér selyemlepedő, ahogy az egész szoba fehér. Hol vagyok? Egy szál pongyolában vagyok, ami viszont fekete. Felállok az ágyról és odamegyek a tükörhöz. Egy fekete hajú, kék szemű cicababa, aki fehér köntöst viselt, nézett vissza rám a tükörből. Az arca egyik felén tetoválások sorakoztak. Ez nem én vagyok! Vagy mégis? A tükörképem elkezdett nevetni. Csak démoni kacajnak tudom nevezni, amit megeresztett.
- A sötét énedet imádják a pasik! Vagyis engem!- mondta és az ágy felé mutatott.
Megfordultam a saját tengelyem körül és megláttam Lysandert, ahogy ingben ott fekszik.
- Ő nem a kedvességedért szeret. Ő engem szeret. A titkokat, amiket őrzöl.- mondta túlvilági hangon, majd kilépett a tükörből.
Odament az ágyhoz, megjelent Kentin is. Ő is a sötét énemhez fordult. A szívem meghasadt, ahogy láttam őket. A két fiú elkezdte csókolni. Térdre rogytam, úgy kezdtem sírni.
Vizesen és rémülten ültem fel az ágyamban. Mi volt ez? Miért érzem magam magányosnak? A hátamon futkosott a hideg, ahogy rágondoltam arra a nőszemélyre. Ránéztem az órámra, ami 6.30-at mutatott. Legalább nem kell visszaaludnom. Mélyeket lélegeztem. Miért van rám olyan nagy hatással ez az álom? Hiszen egyik fiút sem ismerem! Mégis van bennem valami, ami feléjük húz. Nagyot dobbant a szívem, mikor rájuk gondoltam. Nem lehetek szerelmes! Nem szippanthat be újra a rózsaszín köd. Még mindig vérzik a szívem, ha az előző szerelmemre gondolok. Nem akarom még egyszer átélni azt a szenvedést. Odamentem a tükrömhöz és hirtelen megint azt a lányt láttam. Pislogtam párat és az én saját arcom volt újra a tükörben. Ő nem létezik! Így hitegettem magam, amíg fogat mostam. Felfrissítettem az arcom egy kis hideg vízzel, így nem tűnt olyan élőhalottnak. Beletúrtam a hajamba, hogy felébredjek egy kicsit.
- Carly, térj észhez!- mondtam a tükörképemnek. Tuti megzakkantam.- Ma iskolába mész és nem fogsz szerelmesen bámulni senkire! Nem fogsz csókjelenetet elképzelni vele és legfőképpen nem fogod a száját bámulni, miközben hozzád beszél!- néztem a tükörképemre.
Ahogy sikerült megbeszélnem magammal, elmentem felöltözni. A kinti idő cseppet sem változott a szombatihoz képest. Felvettem egy fekete farmert fehér övvel, egy sima, tengerkék pólót és rá egy fehér inget. A fekete-ezüst bokacsizmámat vettem fel, majd lebaktattam reggelizni. Most nem viszem a fekete kabátomat. Csináltam magamnak egy szendvicset, majd szépen lassan elnyammogtam. Úgy döntöttem, nem várom meg a testvéreimet, hagytam is nekik egy cetlit. Felkaptam a nyakamba a fülesemet, a telefonomat pedig belesüllyesztettem a zsebembe. Még csak negyed nyolc volt, így komótosan haladtam a suli felé. A fülembe bömbölt a zene, ami vegyesen volt néha pop, néha rock, esetleg metál vagy spanyol. Mi változott meg? A zsebembe dugtam a kezeimet, rosszkedvűen rúgtam bele egy-két kavicsba. A lapos sarkam kopogott a nedves aszfalton. A fák már majdnem teljesen kopaszak voltak, a táj elvesztette a szépségét. Ahogy a hatalmas épület elé értem, sietősen az osztályterembe mentem. Kérlek, ne legyen itt senki, ne legyen itt senki! A terem kongott az ürességtől, így levágtam magam a helyemre és elővettem a rajzfüzetemet. A zene még mindig szólt a fülembe, ahogy alkottam. Fokozatosan szállingóztak be a többiek, de én a művemnek szenteltem minden figyelmemet. Grafittal rajzoltam, azzal is kontúroztam ki. Ha szürke a kedvem, a rajz is az. Ránéztem az órára, ami azt mutatta, hogy 3 perc múlva vége a szünetnek és kezdődik az óra. A szemüvegem majdnem lecsúszott, annyira belemerültem az alkotás szépségeibe. Valaki megérinti a fejhallgatómat, így ijedten csukom össze a füzetemet és dobom el a ceruzát, mint valami gyilkos fegyvert. Levettem a fülest és ijedten pillantottam a "támadómra".
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni.- mondta a zöld szemű Kentin.
- Se-semmi b-baj!- dadogtam, mint az állat. Mély levegőt vettem és normálisan folytattam.- Már úgyis mindjárt kezdődik az óra.
Nem szabad belenéznem a gyönyörű smaragd szemébe. A meglepően piszkos körmeimet bámultam. Láttam, ahogy a padom elé áll. Az izmos hasa tisztán látszott a trikó alatt. Vagy csak beképzelem. Önkéntelenül felnéztem magas termetére, egészen a barna hajáig.
- Valamit szeretnék kérdezni.- mondta és vakarni kezdte a tarkóját.
- Mit?- kérdeztem vissza önkéntelenül is mosolyogva.
Miért kell ilyen helyesnek lennie?! Az ördög vinné el! Nem tekerhet az ujjai köré. Még mindig Caroline Rin vagyok, akinek kőszíve megingathatatlan! Mikor válaszra nyitotta a száját, becsengettek. A száját húzogatva a helyére ment. Mit akarhatott kérdezni? Mit??!!?! Még mázli, hogy Lysander a testvérosztályunkba jár és őt nem kell látnom, csak a paradicsomfejű haverját. Tényleg, hol van Castiel? Mindegy, nem hiányzik a majompofája! Nyelvtan volt, de a tanárnő kereken 45 perces hegyi beszédet tartott, így unalmasan telt az óra. Bezzeg engem evett a penész, hogy mit akarhat tőlem egy olyan dögös pasi mint Kentin. A tanárnő vagy 3-szor rám szólt, hogy ne doboljak a lábammal. Legszívesebben a padot kettétörtem volna, de ez fizikai lehetetlenség az én testalkatommal. Már idegbeteg fejem lehetett, amikor kicsengettek. Majdnem odarohantam Kentinhez és leordítottam a fejét óra közepén, hogy MI A FRANCOT AKARSZ MONDANI?????!!!!! Úgy éreztem, ott helyben kiugrom az ablakon, mikor a padomhoz közeledett. Miattad szenvedek te szemét... dögös... izmos... szépfiú! Köpni nyelni nem tudtam, mikor velem szemben támaszkodott a padomon. Carly, ne nézd a száját! Mégis a szépen ívelt ajkakra tévedt a tekintetem. Azon kaptam, magam, hogy mindjárt elalélok a szép szájától. Beszélhetek én magamnak!
- Szóval azt szeretném kérdezni tőled, hogy...- itt egy végtelennek érződő szünet következett. Mit akarsz kinyögni, te szerencsétlen?! A zsebében kotorászott gondolkodó arckifejezéssel. Végül egy mosolyt eresztett meg. Milyen szépen mosolyog! Ne mosolyogjál, engem meg megk*r az ideg! Végül kinyögte.- Van kekszem, kérsz?- húzta elő a győri édest.
A fejem majdnem koppant a padon... 45-ször egymás után. Erre vártam, baszki?! Egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Igen, köszi!- mondtam és vettem egyet.
Ha legközelebb ilyen sokáig várat magára, felzabálom az egész kekszraktárát! Mérgesen ropogtattam a finom csokis kekszet, közben folytattam a rajzomat. Mit is képzeltem? Hogy randira hív? Nem vagyok neki több, csak haver, semmi más. Nagyot sóhajtottam, mire egy kéz csapódott a füzetlapomra, összemaszatolva ezzel az eddigi munkámat. Hadd lássam, ki vagy! Ma ért utol a kaszás. Fortyogva elengedtem a ceruzámat, majd lerántottam a nyakamba a fülest. Lassan és sötét tekintettel felemelkedtem a helyemről. A zöld hajamat félresepertem a lila szemeimből, hogy lássam, ki kap tőlem mindjárt egy oltári nagy fülest. Felnéztem a lányra, akinek hosszú és szőke göndör haja volt, türkiz szemmel párosítva. Mellette a két pincsi vihogott. Rossz napot választottatok, lányok. Amber is tud rendesen időzíteni. Ő is csak vihogott a reakciómon.
- Mit akarsz, bizsukirálynő?- sziszegtem a fogaim közül.
Rendesen markoltam a pad szélét, mert úgy éreztem, mindjárt nekiesek és kitekerem a nyakát széltében és hosszában. Ő elképedt, ahogy hallotta, hogyan szólítottam. Az osztályban megfagyott a levegő. Mindenki minket nézett, még Castiel is, aki az előbb érkezett. A zöld hajamat kifújtam az arcomból, hogy lássam Amber kövérkés arcát.
- Szállj le a pasikról!- mondta ki kereken.
Az osztály rám nézett, tőlem vártak feleletet. Minden srác kiguvadt szemmel figyelte, mit mondok. Az ujjaim már lefehéredtek, annyira szorítottam a padot. Én csak egy kedves mosolyt eresztettem meg. Ez egy kicsit meghökkentette.
- Én nem pasizni vagyok itt. Megadom neked azt az örömöt, hogy terrorizálhasd a srácokat, én pedig elvagyok a saját kis burkomban, néhány barátnőmmel és fiú barátommal.- hangsúlyoztam ki a barát szót.- Én nem köpök bele a levesedbe, te se az enyémbe. Ez egy korrekt ajánlat, nem?- mondtam nyugodtabban.
Ő felnevetett, szinte már hisztérikusan. Bántotta a fülemet a hang, de meg sem moccantam. Nagy önuralom kellett hozzá.
- Az ellenségem vagy, és az is maradsz.- mondta, miután abbahagyta a nevetést.
- Ahogy akarod, királykisasszony!- mondtam és nyugisan visszaültem a helyemre.
Az osztályban még mindig síri csend. De többet mondott minden szónál. Amber megfogta az ingemet.
- Te csak egy lotyó vagy, nem veszítek ellened.- mondta az arcomba hajolva.
Na, itt kaptam fel azt a szutykos vizet. Nem elég, hogy tönkreteszi a művemet, még van pofája lotyónak nevezni. Az ingemet még mindig nem engedte el, de én a fülem mögé igazítottam a hajamat. Aztán hirtelen eltorzult az arcom a dühtől.
- Meghalsz, ribanc!- ordítottam és átugrottam a padot, egyenesen a szőkén landoltam.
Téptem a haját, ütöttem, akár egy vadállat. De ő is visszaütött, így hemperegtünk a földön. Aztán Iris és Castiel lefogott. Ambert felsegítették a barátnői. A szája felrepedt és karmolásokkal lett gazdagabb a pofikája. Nekem meg egy monokli jutott. Erősen tartották a kezeimet. Mikor némileg lenyugodtam, beért a tanár is. Meglátott minket és elszörnyedt.
- Mit műveltek?- kérdezte a tanár.
- Nekem rontott, én meg csak védekeztem és...- mondta majd elkezdett műkönnyeket hullatni.
Vágtam egy fintort, mire a tanár felém fordult.
- Így volt?- kérdezte.
A többiek nyitni akarták a szájukat, de én megelőztem őket.
- Igen, tanár úr, elismerem, hogy hibáztam. Tudja, 1 éve dührohamokkal küzdök, így már a legkisebb provokálástól is elborulhat az agyam. De most már jól vagyok, Ambernek sem esett komolyabb sérülése. Köszönöm Iris és Castiel, hogy lefogtatok. Ha ti nem vagytok, lehet, hogy valamelyikünk az intenzíven fekszik.- az utolsó kettő mondatomat a mögöttem állóknak intéztem.- Sajnálom, ma nagyon rossz napom van, általában nehéz felbosszantani...- hajtottam le bűnbánóan a fejem.
Amit mondtam, ízig-vérig igaz. Ez is miatta van! Már nem kell szednem a pirulákat, gyógyulófélben vagyok. A tanár sóhajtott egyet, majd intett.
- Nem szólok az igazgatónőnek a dührohamairól, tudom, milyen kellemetlenek. De kérem, nekem szóljon vagy az osztálytársainak, ha rossz napja van.- mondta megadó mosollyal.
- Ígérem így lesz!- mondtam egy halvány mosollyal és felnéztem a tanárra.
Mindenki leült a helyére.
- És nektek azt mondom, ha valaki mástól meghallom Caroline betegségének hírét, intőt kap. Világos?- mindenki bólintott.- Ez magára is vonatkozik, Lysander!- az ajtóban álló fiú is bólintott, majd elment az osztálya felé.
Lysander látta az egészet? Ha volt egy kis esélyem, azt is elbaltáztam nála. Basszus! Próbáltam figyelni az órán. Mire vége lett, majdnem aludtam. A tanár magához intett pár percre.
- Caroline, nem szabad magadba fojtanod az érzéseidet.
- Az orvosom testmozgást javasolt, hogy töltsem ki valamin a dühömet.- mondtam.
- Fogadd meg, mert jó tanács!- mosolygott rám lágyan a tanár.
- Köszönök mindent. Viszontlátásra!- mondtam és elszaladtam ebédelni.
A tesóimmal mindent megbeszéltünk. Jó volt kibeszélni a szünetben történteket. Megkönnyebbülten sétáltam az orvosiba, hogy mondjanak valamit a monoklimmal kapcsolatban. Szerencsére gyenge ütést kaptam, egy-két nap és rendbe jön. Éppen sétáltam órára, mikor Castiel megállít a folyosón.