67. fejezet: Beszélnünk kell!

Éreztétek már azt, hogy egyik pillanatban még rocksztárnak érzitek magatokat, utána pedig egy kalap szarnak, csupán egy beszólás hatására? Hát, én azon a bizonyos matekórán éreztem ezt először. És mit ne mondjak... kurva szar érzés, már bocsánat a szép magyar szóhasználatért. Mikor besétáltam a kedvenc órám közepére, nem számítottam semmire. Ismét egy kis egyenlet, esetleg röpdolgozat, amit megoldhatok. Izgalom szempontjából csupán ennyire számítottam. Hát pofára estem, persze képletesen. De nagyon csúnyán.
- Ms. Rin, örülünk, hogy időben visszatért, így maga sem marad le a nagy hírről! - közölte a tanár széles mosollyal. - Üljön le hamar!
- Rendben, tanár úr! - mondtam zavartan, mert a matektanárt mindennek lehetett nevezni, kivéve lelkesnek.
Aggódtam. Nem emlékszem már, hogy a tanár épségéért vagy a mi egészségünkért. De az egyszer biztos, hogy rossz érzés kerített a hatalmába. És az én megérzéseimről azt kell tudni, hogy 70%-os aránnyal mindig igazam van. Szóval amikor besorjázott még utánam a tizedik évfolyam maradéka, plusz a kilencedik, na ott már éreztem, hogy a sejtésem beigazolódott. A sok diákot a tanár úr szépen, egy határozott mozdulattal csendre intette. Hogy mi volt az a mozdulat, ami több, mint 80 gyereket képes elhallgattatni? Egyszerűen csapott egy hatalmasat a nádpálcával szegény, meggyötört táblára, aminek a felületén csak úgy fodrozódott a krétapor az ütés hatására.
- Csendet a teremben! - ordította a matektanár vöröslő fejjel, miközben megcsapta a táblát.
A bírósági tárgyaláshoz híven majdnem fel is álltam a helyemről. De csak majdnem.
- Gyerekek, fontos bejelentésem van! - hangzott a tanár mély hangja a szinte síri csendű tanteremben, ahol a gyerekek meredten a tanár kezében lévő pálcát szuggerálták. - Tanulmányi kirándulásra viszem a kilencedik és a tizedik évfolyamot a város melletti erdőbe! Ott sátorozni fogunk, szóval csak másnap reggel mehetnek haza!
Ezt nem hiszem el! A tesóim nélkül, ráadásul a kilencedikesek társaságában? Ria és Lysander közvetlen közelében? Viszont az pozitívum, hogy Ilayda és Amber velem lesznek. Ez mindenképp jó hír! Hű... Sosem hittem volna, hogy egyszer majd örülni fogok Amber jelenlétének. De itt sajnos még nem végzett a tanár úr.
- A kilencedikesek és a tizedikesek párokat fognak képezni. A tizedikes lesz a mentor, a kilencedikes pedig a szárnysegédje. A párokat ti választhatjátok meg, de figyelmeztetlek titeket! A második napon véleményezni fogjuk a csapatokat, aszerint, hogy ki tudja megjegyezni a legtöbb információt az első napon. Péntek hajnalban indulunk és szombat reggel megyünk haza. Itt vannak a szülői értesítők, ezeket írassátok alá! - a tanár odaadta az említett lapokat az egyik gyereknek, ő pedig mindenkinek osztott egyet.
Beletettem az értesítőt a mappámba és hallgattam az ömlengést, amit a tanár beszéde váltott ki. Amint sejtettem, Ria természetesen Lysander párja lesz. Hogy oda ne rohanjak! Viszont a szőkeség mondókája a srácnál nem ért véget, ugyanis a barátnőivel sugdolózni kezdtek. Észrevétlenül arrébb csusszantam, hogy halljak mindent. De bárcsak ne tettem volna!
- Remélem, egy sátorba osztanak minket a drágámmal! Akkor már hátha rá tudom venni egy kis akcióra, mert itt sajnos... - észrevétlenül felém pillantott a szeme sarkából - elvonják rólam a figyelmet bizonyos tényezők - ezeket jól kihangsúlyozta, mire a barátnői hisztérikus röhögésben törtek ki.
- Szopd le, azzal biztosan magadra vonod a figyelmét! - csicseregte az egyik ribanc.
- Hogy fuldokoljak az anyagban? Na nem! - fintorgott egyet a szőkeség. - De ha lefekszik velem és előadom a műsort, lelkiismeret-furdalása lesz, hogy letepert egy kilencedikest... és lesz olyan úriember, hogy járni kezd velem - gondolkodott hangosan.
Egy asztmaszerű fújtatást hallottam valahonnan és később rájöttem, hogy én kezdtem el fulladozni. Ezt a képet merevítsük ki, oké? Mit is kell látnotok a lelki szemeitek előtt? Egy szőke lányt, körbefogva két viháncoló barátnőjével, akiknek ugyanolyan modellalkatuk van, mint vezérüknek. És hogy ki az a fekete hajú lány a háttérben, aki kiguvadó szemekkel és nyitott szájjal fulladozik? Az lennék én. Az exbarátnő.
De folytatnom kell a mesélést, különben soha nem érek a végére.Szóval amint elindítjátok a felvételt, folytatom is. Az egyik büntis fiú jött a padomhoz, méghozzá az a srác, aki az információt szolgáltatta Riáról.
- Leszel a mentorom? - kérdezte zsebre vágott kezekkel.
- Persze! - villantottam rá a mosolyomat a srácra. - Mi a neved?
- A rendes nevem Todeas Xickta - ejtette ki a nevét. Szegény srác! Milyen szülei lehetnek az ilyennek, akik ennyire nem gondolnak a gyerekük jövőjére? - Viszont mindenki Toxicnak (mérgezőnek) hív.
- Jó becenév! - dicsértem meg, mire elmosolyodott. - Remélem okkal kaptad, mert most valakit nagyon szívesen megmérgeznék! - morogtam.
- Mit tervezel? Szívesen segítek! - hajolt oda hozzám kisfiús vigyorral.
- Majd pénteken segíthetsz is, szárnysegéd! - öklöztem bele a karjába.
- Számíthatsz rám - mondta, mikor hirtelen megszólalt a csengő. - Majd ütközünk délután!
- Mindenképp, Toxic!
Mosolyogva néztem a fiú után, de miközben követtem büntis haverom útját, valakin megakadt a szemem. Lysander merőn bámult rám. Kicsit berezeltem a pillantásától. Ugyanis az a nézés semmi jót nem ígért. Intett a fejével, hogy menjek oda hozzá. Ment volna oda előbb a halál, mint én, ebben teljesen biztos voltam. Mikor azonban elkezdett a padom irányába lépkedni, körülnéztem segítségért. Természetesen senkit nem láttam, aki ki tudott volna segíteni a pácból, amiben nyakig elmerültem. Így inkább felálltam és Lysandernek üzentem a szememmel, hogy biztos nem fogjuk a kettőnk dolgát az osztályteremben megbeszélni.
Vette a lapot, így mindketten kimentünk a teremből ás a legközelebbi beugróig meg sem álltunk. Ott aztán majdhogynem a falhoz csapott.
- Egy kilencedikesnek teszed a szépet?! - kezdte ingerült hangon a nyugodt és végtelenül bölcs Lys.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! - támadtam vissza egy árnyalattal hangosabban a kelleténél.
- Hogy mi van? - meresztett nagy bociszemeket.
- Ria azt akarja, hogy lefeküdj vele, utána rá akar venni, hogy bűntudatból járj vele! - bukott ki belőlem.
Egy pillanatig úgy meredt rám, mintha holdkóros lennék, vagy mintha minimum két fejem lenne, azokon egy-egy csokitiarával.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte végül Mr. Naivitás.
- Amióta visszajöttem, azóta látom. Pedig már november közepe van, könyörgöm! És fogadok, hogy már az iskolakezdés első napjaitól kezdve olyan szipi-szupi nagy öribarik letettek, hogy szinte füttyentésre rohansz hozzá!
- Neked teljesen betett London! Ezt még te sem hiheted el! - mutatott a halántékára, amivel azt kívánta jelezni, hogy nem vagyok százas.
- Londonban kitisztult a fejem a gyógyszerektől, amiket ott kaptam - kottyantottam ki, de már késő volt visszavonni.
- Gondolom a betegségre szedtél gyógyszert, amiről Ilayda beszélt - nézett rám összehúzott szemekkel. - Vagy nem?
- De... - bólogattam hevesen. - Persze! Mire másra szedtem volna? - csak ne mondd ki a depresszió szót! Csak ne mondd ki a depresszió szót! Csak ne mondd...
- Igen, de térjünk vissza a kilencedikesedre! - mondta ingerülten.
Alleluja! Éljen a hiszékenység, Lysander, éljen a hiszékenység.
- Oké, térjünk - engedtem neki nagyvonalúan.
- Tetszik? - csapott bele a lecsó legeslegközepének legeslegforróbb részébe.
Visszagondoltam Toxicra, aztán rájöttem, hogy kifejezetten helyes a srác.

Igen, kifejezetten jól nézett ki.
- Akinek van szeme, az láthatja, hogy jól néz ki - mosolyodtam el.
De csak téged szeretlek és csak a te dühös ábrázatod láttán vagyok képes szerelmesen sóhajtozni. Csak te vagy képes arra, hogy úgy érezzem, lehet egészséges kapcsolatom azok után a bizonyos események után. Vágyakozom a társaságod után. A tested után. A lelked és a beszélgetéseink után. Még a hangod után is. Érted és miattad vágyakozom és sebzem meg magamat újra és újra a látványoddal. Csak azért hergellek, hogy halljam a mély hangodat, ahogy megfeddsz. Csak azért nézek rád, mert reménykedem abban, hogy te is elkapod a pillantásom. Csak azért gondolok rád, hogy tudjam: nem csupán a képzeletem szüleménye voltál, ahogy a kapcsolatunk sem.
Így gondoltam abban a pillanatban, ahogy láttam Lyst. Először hitetlenkedés ült ki az arcára. Aztán tagadólag összevonta a szemöldökét, majd dühösen összepréselte a száját. Egész érzelemskála mutatkozott meg az arcán. De aztán újra visszavette a közöny álarcát.
Hogy miért tette ezt? Hogy megadja rémülten verdeső, vérző szívemnek az utolsó, kegyetlen döfést. Ez a döfés pedig jobban fájt mindennél.
- Ezek fényében tárt karokkal várom a szárnysegédem közeledését - szinte köpte a szavakat. - Hátha összejön egy jó kaland a tanulmányi kiránduláson - suttogta gonoszan.
Ellépdelt. Hangtalanul, akár egy kecses vadmacska, ami már tudja, hogy a préda nem menekülhet. A szívem nagyokat dobbant, mintha erőlködnie kellene azzal, hogy a vért a testembe pumpálja. A fülem zúgott. A szám kiszáradt, amit szinte kétségbeesetten próbáltam a nyelvemmel stabilizálni, nem sok sikerrel. Viszont nem sírtam. Csak az orrnyergemet dörzsöltem meg, ami már szinte szokássá nőtte ki magát.
Az exbarátnő hóbortjaként fogadta. A véleményemre nagy ívben tojt. Már csak egy út maradt járható, mégpedig az, ami miatt ma is megfordultam az igazgatóiban. A véres bosszú. Már csak meg kell kérnem Toxicot, hogy kerítsen egy jó helyet az erdőben egy hulla elásásának céljából.
Mert mészárlást fogok rendezni. Olyat, akárcsak a horrorfilmekben. A bábu is megirigyelhetett volna a Fűrész című filmből.
- Are you wanna play a game? - idéztem a Fűrészből, miközben egy gonosz kuncogást eresztettem meg.
Aznap nagyon siettem, hogy biztosan aláirtassam a szüleimmel azt a bizonyos értesítőt.

66. fejezet: Az első merénylet

Akarinak igaza van, 22-én volt ez a blog egy éves. Hát...hű. Tényleg, őszintén megtapsollak titeket, akiknek el kellett viselnie gyatra mesélőkészségemet ezzel a történettel kapcsolatban, de szerintem megérte. Eddig még egyetlen blogot sem nyújtottam el ilyen hosszú időre, mint ezt. Annyi végkifejlet kavarog jelenleg is a fejemben, hogy ha tudnátok némelyikről, visítva futnátok ki az országhatáron túlra összezúzni a gépeiteket. Ettől függetlenül sajna nem lesz szülinapi különkiadás, inkább a fő cselekményszálat folytatom, mert arra viszont ráfér egy alapos gatyába rázás.
Szóval jó olvasást és kellemes időtöltést a blogomon!

Azt mondják, az igaz szerelemnek semmi nem állhatja útját. Időtlen. Határtalan. Szenvedélyes. Őrült. Én igaz szerelmet tápláltam a programjaim iránt, amik a gépemen terpeszkedtek. Igaz szeretet vezetett a testvéreimmel szemben is. A barátaimért tűzbe mentem volna. A szövetségeseimet pedig minden áron megvédtem. És a srácot, akit mindennél jobban szeretek és tisztelek, vissza fogom szerezni attól a kétszínű szőkeségtől. Így vélekedtem abban az időszakban.
Szóval ahogy a tornaterem külön épületének a tetején térdeltem egy paintball puskával a kezemben, este fél hatkor, amikor már alig voltak a suliban, teljesen biztos voltam abban, hogy helyes, amit teszünk. Kontaktlencsés szememet a távcsőhöz illesztettem és a célpontot kerestem, akinek jelenleg az udvaron kellett volna tartózkodnia. Egy morgással nyugtáztam a sikertelen terepszemlét és ellenőriztem a tárat. A tár tele volt neonrózsaszín és rikító hányás-zöld patronokkal.
- Szikla hívja Sasfészket! Szikla hívja Sasfészket! - recsegett a gondolataimba a walky-talky, ami a kezem ügyében feküdt a térdem mellett.
Felkaptam és megnyomtam a gombot.
- Itt Sasfészek, mondjad! - beszéltem bele a kis szerkezetbe.
- A terepen minden készen áll a Csibe-hadművelethez, várjuk a jelet! - hangzott reszelősen. - Az alany látható?
Hogy miért csibe? Majd meglátjátok!
- Negatív - feleltem röviden.
- Az utolsó orientált órája másodperceken belül véget ér. Szikla voltam, vége! - zárta le a konzultációt, így leraktam a földre.
Újra a célzóra meresztettem a szemem. Ezúttal nem az udvart pásztáztam, hanem a mellettem lévő erkélyt. Amber felemelte a hüvelykujját, amin elmosolyodtam. Készen lett a csapdával, ami azt jelenti, hogy élesben megy a buli. A tekintetem visszakalandozott az udvarra, pontosabban az udvarra nyíló kijáratra. És valóban pár másodperc múlva előkerült a hercegnő... Lysander társaságában. Ez nem jó! Azt hittük, hogy esetleg a barátnőivel vagy egyedül jön. A walky-talky után nyúltam és sietősen beleszóltam.
- Vörös Kalóz, itt Sasfészek! Hallasz, Vörös Kalóz? - hadartam.
- Hallak, Sasfészek! - recsegett pár pillanat után.
- Herceg a palotán belül! Ismétlem, herceg a palotán belül! Elterelés indul! - mondtam sietve.
- Értettem, az elterelés úton van! Vörös Kalóz, vége! - fejezte be, én pedig ledobtam a szerkentyűt a lábamhoz.
Újra a távcsőbe meredtem, az ujjam pedig viszketett a ravaszon. Pár perc múlva Ilayda futott be a képbe, pár szót váltott Lysanderrel. Egy kedves mosoly kíséretében karon ragadta Lysandert, aki engedett az unszolásnak, így kikerült a látóteremből. Ria arcán gy pillanatnyi csalódottság ült, majd a barátnői is kijöttek az épületből. Egy ördögi mosollyal az arcomon függesztettem a tekintetem a célkereszt közepére, ami Ria csinos, márkás felsőjén függött.
Egy leheletfinom nyomással útjára engedtem a neonrózsaszín festékkel töltött golyót, ami egy pukkanással befedte Ria krémszínű felsőjét. Gyorsan fogtam a puskámat és lebuktam a szegély mögé, ami éppen elfedte a testemet a tekintetek elől. Egy sikítás hatolt az udvaron honoló döbbent csendbe. A számhoz emelem a walky-talkyt és egy gombnyomással élesítem a vonalat.
- Bárány a farkasok között. Itt az ebédidő, farkasok! - mondtam és megkezdődött az udvaron a ricsaj.
Lánysikítások hasítottak a levegőbe, ami zene volt füleimnek. Kikukucskáltam a szegély mögül és meresztettem a szemeimet a műsorhoz. A bokrok mögül sárgolyók és kátrány záporozott a döbbent kilencedikesekre, ezek idézték elő a sikításokat.
Ahogy számoltuk, a 3 lány a tornaterem felé húzódott, mivel a suli kijáratát az embereim teljes egészében járhatatlanná tették a bombákkal. A puskám tárában a sorban következő egy zöld töltény volt, ez volt Amber jele. Újból feltámaszkodtam a betonszegélyre és céloztam. Ezúttal a hercegnőnk félelemtől eltorzult arcára. Kibiztosítottam és becéloztam, pont a két szeme közé. Ezek a golyók puha becsapódásúak, fogalmam sem volt, hogy ilyen létezik, amíg a bátyám meg nem mutatta őket. Ezek nem okoznak sérülést még a fedetlen bőrön sem. Amint a tökéletes helyre bukdácsoltak, az érzékeny pöcköt megnyomtam. A második jel ott virított Ria homlokának a közepén. Amber akcióba lendült, pihe-puha és legfőképpen bolyhos tollak hulltak alá a ragadós lánykákra, némi libakakival vegyítve. Ne nézzetek így rám, ez Amber ötlete volt! Mármint a libakakis része.
Szóval a csajok már sárosak, kátrányosak, tollasak és nem utolsósorban a festék -, illetve a libafostartalom is említésre méltó. És itt jön képbe a harmadik a jel, ami még rám várt. Egy kis mosást megérdemeltek a legújabb visítozó csibéink. Kezembe vettem a festékgránátot, ami igazából színezett füstgránát (We love you, e-Bay!), a fogammal kihúztam a kis karikát és nagy lendülettel a lányok közelébe dobtam le. Lehúztam a fejem és egy nagy durranás után az egész udvarra vérvörös köd telepedett le. Szerencsénkre nem színezi be a falakat, szóval jók voltunk! A kilencedikes csitrik a pánikroham egyértelmű jeleivel rángatták a tesiterem ajtaját, de az "véletlenül" zárva volt. Ismét a kezembe került a szerkentyű.
- Fürdessétek meg a jómadarakat! - susogtam elégedett hangon.
Ekkor került elő a gondnok kunyhójából a rég elfeledett slag, ami a kertész klubban kitűnően el volt rejtve. A vízsugár hangja és a lányok sikolyainak tökéletes szimfóniáját hallgatva láttam meg valakit, akinek nem kellett volna itt lennie. A pániktól elkerekedő szemmel vettem magamhoz a felszerelésemet és futottam az ajtó felé. A zsákot a cuccaimmal a vállamra dobtam, miközben ingerülten tartottam a kezemben a hívókészüléket.
- Hófehérke, itt Sasfészek! Akció lefújva, vörös kód! Ismétlem, vörös kód! - lihegtem a walky-talkyba, ami csak recsegett. - Hófehérke, a Keselyű a tetem felett köröz! Hallasz engem?!
- Evakuálás folyamatban, Sasfészek! Mennyi a színgránát ideje?
- Szélcsendes időben 8 perc, de számoljatok öttel! - hadartam bele, miközben lesiettem a tetőről.
- MI EZ A PATÁLIA ITT KINT??!! - hallottam az üvöltést, amit bármelyik operett énekes megirigyelhetett volna.
- Találkozunk a Bunkernél, Sasfészek vége! - tettem le gyorsan és kisprinteltem a tornaterem hátsó kijáratán, amit utána eredeti állapotába visszazártam.
Csak futottam a bunkerig, amiért a járókelők furcsállva néztek. Vagy csak az öltözékem miatt? Az arcom harci sminkkel kidíszítve, azon felül katonai dzseki, fekete kasmír pulcsival és zöld farmerrel, illetve vastag gyapjúsapkával, szintén fekete színben. A hátamon fityegő utazótáskát pedig még nem is említettem. A tüdőm égett, alig jutottam oxigénhez, bekönnyeztem, a hátam fájt de így is tartottam a 4 perces sprintrekordomat, ami a hátsóudvarunkig vezetett. Ott egy elegáns ugrással átlendültem a kicsiny kerti kerítésünkön, egyenesen egy bokor oltalmazó ágai közé. A kertünk hátsó részébe már a csapat fele letelepedett, konkrétan a bombázós szakasz. Ezek voltak Armin, Alexy és Kentin. Thomas pedig éppen akkor jött ki a házból egy pohár vízzel, mikor a kis kerti asztalunkhoz letelepedtem.
Mint kitalálhattátok, Tom volt Szikla.
- Jók voltatok, hogyhogy ilyen gyorsan ideértetek? - néztem rájuk furcsállva.
- Mikor a gránátod becsapódott, akkor eredtünk futásnak - fejtette ki Tom, majd Arminra mutatott, aki különös érdeklődést mutatott a pohara felé. - Ez a nyápic alig bírt velünk lépést tartani.
- És Alexy? - pillantottam a bohém öltözködésű barátomra, aki Kentint stírölte nyíltan.
- Ő is csajosan futott, de legalább gyorsan kapcsolt - mondta Tom, hátba vágva az illetőt.
Alexy majdnem lefejelte az asztalt, mikor befutott Ilayda, Akeila, Lindsey és Amber. Meglepetésemre Amber futott a leggyorsabban, mintha valaki üldözné. Vagy csak olyan pihekönnyűnek érezte magát vadonatúj sportcipőjében, hogy a talpa alig érte a földet. A lényeg az, hogy Amber most minden ékszert mellőzve sprintelt a barátnőimmel vállvetve. Ugye egyértelmű, hogy Ilayda volt Vörös Kalóz, Akeila pedig Hófehérke.
- Mit keresett ott az igazgatónő?! - támadott nekem Amber, ahogy odaszáguldott hozzánk.
- Mondtuk, hogy van esély váratlan fordulatra egy ilyen akcióban! Jaj, szőkeség, higgadj már le végre! - mondta Lindsey, miközben gyengéden, már-már barátságosan meglökte Ambert.
- Te csak ne szőkeségezzél! - mutatott vádlón Lindseyre. - A nevem A-M-B-E-R! Jegyezd meg végre!
- Rendben, Amber - fintorgott Lindsey, ahogy leült köreinkbe.
- Köszönöm - Amber gúnyosan pukedlizett, ahogy ő is levetette magát egy másik székre. - Hulla vagyok!
- Én is! - értett egyet Ilayda, megtörölve a homlokát. - Lysander figyelmét nem könnyű elterelni! Túlságosan ébren!
- Mármint éber! - javítottam bele. - És igazad van.
- Láttátok, hogy hogyan csüng az a lotyó minden szaván? - vonta fel Akeila szépen ívelt, hófehér szemöldökét. - Rosszabb volt látni, mint mikor a nővérem pasizik!
- Hé! - vágott közbe Tom. - Ezek szerint Natasa nem is figyelt rám?!
- Persze, hogy nem! Miért, te figyelsz valaha azokra a csajokra, akiket csak az ágyadban akarsz látni, az utána való reggelen pedig már a nevükre sem emlékszel? - vágott vissza Akeila.
Tom befogta a száját. Orosz barátnőmnek igaza volt.
- Egyébként, langyikám, te miért tartottál velünk? - vetett szemet Amber Alexyre. - Otthon kellett volna a hajadat festegetni, nem?
- Ria azt mondta, ódivatúak a gönceim - morogta Alexy izzó dühvel kontaktlencsés szemeiben.
Amber meghökkenve meredt a barátomra, akinek düh torzította el gyermeki vonásait. Nagy meglepetésemre a szőke lány közelebb húzódott Alexyhez és vigasztalóan megveregette a vállát.
- Annak a kis csitrinek még ízlése sincs - kezdett bele a beszédébe, amit mindenki néma csendben hallgatott. - Rád mindent lehet mondani, de azt, hogy ódivatúak a ruháid, azt biztosan nem. Ez már kegyetlenség, erre még én sem lennék képes! Ez a kurva már a divat ellen is harcot indított. És ha rajtunk múlik, a földbe tapossuk az agyonhámlasztott fejecskéjét! Jól mondom?!
- IGEN! - hangzott a felelet.
- Kik vagyunk mi? - kezdte belelovalni magát.
- Bosszúállók! - kiáltottuk mosolyogva.
- Mit akarunk?
- Vért! - szólt Armin, mire mind rámeredtünk. - Csak képletesen szólva.
Mi vállat vonva újból Amberre néztünk.
- Vért!- ismételtük.
- Mikor akarjuk?
- Most! - vágtuk rá.
Mindannyian felnevettünk, én pedig leváltva Ambert felálltam. Mindenkinek megköszöntem a befektetett munkát és lelkesedést annak ellenére, hogy már november derekán jártunk és jócskán hűvös volt az idő. Ők biztosítottak arról, hogy bármikor számíthatok rájuk, majd lassan kezdtek elszállingózni az emberek. Furcsamód legutoljára Amber maradt velem kint az udvaron. Lassan rám nézett olyan komor képpel, mintha foghúzásra jelentkezett volna be.
- Kösz - morogta, de így is tisztán hallottam.
- Mit? - értetlenkedtem.
- Hogy szövetkeztél velem - vonakodott. - Nélküled semmire nem mentem volna - ismerte be nehezen.
- Hát... - mosolyodtam el. - Örömömre szolgált. De most mi ez az érzelgősség? Hova lett a jégkirálynő?
- Társai lettek - tápászkodott fel egy halvány mosollyal. - Aztán ezt nehogy elmondd bárkinek is!
- Nem fogom. Fedezem a hátad - biccentettem felé, ő pedig elszelelt.

***

Kéretem az irodámba az összes diákot, aki tegnap orientált órákon vettek részt, ez a büntisekre is vonatkozik!
Ez hangzott el a hangosbemondóból rögtön első óra után. Ilayda rám nézett biztatóan, mintha a mészárszékre mentem volna. Én is úgy éreztem, mintha egyenesen a hóhér kezei közé sétáltam volna, de nem mutattam ki. Az első gyengeség megbéníthat. Megfélemlíthet. Ha másodjára mutatod ki a gyengeségedet, el fognak taposni. Ebben a tervsorozatban pedig nem jött volna jól, ha kicsapnak az iskolából. Felkaptam a táskámat és csodálkozó arccal mentem be az igazgató irodájába. Ott volt az összes büntis, kivéve azt a 3-4 embert, aki rendszeres lógó volt. Lindseyvel leöklöztem, Tomra és a többiekre pedig rámosolyogtam.
- Jöjjenek be! - invitált be minket a dirinéni, akinek már szétesőben volt a kontya.
Úgy sodródtunk be, akár egy csorda. Az igazgatónő arca porcelánárnyalatúból a lehető legmélyebb vörösbe ment át, amit valaha láttam.
- SORBAN!!! - üvöltötte, én pedig ijedtemben összerándultam.
Erről már eszembe jutott, miért adtuk neki a Keselyű fedőnevet. Szépen libasorban bementünk, mindannyian állva maradtunk a hatalmas íróasztal előtt. A diri velünk szemben leült, majd az összekulcsolt kezeit az asztallapra fektette.
- Nos... szerintem tudják, hogy miért vannak itt - kezdte a diri ördög mosollyal.
- Tanárnő, mi 5-ig voltunk itt, aztán hazamentünk - mondta Lindsey mosolyogva. - Én az anyámnak segítettem a kistestvéremmel. Az az ördögfióka az istenért sem akart enni normálisan! - csettintett bosszúsan.
- És a többiek? - pillantott el Lindseyről.
- Én a házunkban voltam, mert járt nálunk a kábeles és fogadni kellett valakinek - ezt Tom mondta.
- És Caroline? - nézett szívélyesen rám. - Magának milyen alibije van?
Mintha villám csapott volna belém. A hangok nem akartak a számra jönni. "Dühkezelésen voltam", "csomagot vártam a testvéreimnek", "Arminnál és Alexynél voltam játékesten", "a szüleimmel pókereztem"... Annyi kifogásom volt, mint tengerben a vízcsepp, azonban az hirtelen kiszivárgott az agyamból. Minden kifogásom odalett, csupán egy nem. Mégpedig a lehető legbénább.
- Amberrel voltam - nyögtem ki. - Amberrel voltam nálunk.
- Tényleg? - csúszott fel a nyanya szemöldöke.
Tényleg?! Hülye, hülye, idióta, agyalágyult, ostoba!
- Igen - bólintottam, miközben az összekulcsolt ujjaimra néztem.
- Hát akkor idehívjuk Amber kisasszonyt - szaladt ráncokba az öregasszony arca.
Hívatta Ambert, én pedig addig minden istenhez imádkoztam, amit ismertem vagy hallottam róla. Ekkora kamut! Carly, most a Titkosszolgálatnál szétpuffantanák a fejedet és az agyad a hangszigetelt kihallgatószoba üvegére fröccsenne.
Szelíd kopogás hallatszott, az igazgatónő pedig beinvitálta a döbbent Ambert. Viszont elég volt rám néznie és tudta, hogy bajban vagyunk. Odaállt mellém és mialatt az igazgatónő bosszúsan próbálta beállítani a székét, odasziszegett nekem.
- Miért vagyok itt?! - sziszegte dühösen.
- Velem voltál tegnap nálunk - néztem rá parancsolóan. - Alibi.
Ő egy bólintással nyugtázta és még egy pár másodpercig figyeltük, ahogy a diri egyre bosszúsabb lett kedvenc széke miatt.
- Rátérhetnénk? Vissza kell mennem manikűrözni... azaz órára! - helyesbítette gyorsan magát ostobán vihogva.
- Kisasszony, csak egyetlen kérdést teszek fel - mondta az igazgatónő, mikor kényelmesen elhelyezkedett. - Hol volt tegnap délután?
- Ennél az agysérültnél - mutatott rám a pink körmeivel. - A ruhatára egyszerűen rémes! Látja ezt a pulcsit és ezt a fülbevalót?! Tavalyi divat a turkálóban! És a szekrényében képzelje ezt el tízszeresen! Kész trancsírozós horrorfilm volt, alig bírtam ki hányás nélkül! - tette a gyomrára az egyik kezét, mintha most is érezné az émelygést.
- Rendben, elmehetnek! - intett fintorogva az igazgatónő.
Mikor már a folyosón voltunk, kiengedtük az eddig benntartott levegőt. Egymásra néztünk Lindseyvel és Tommal, majd elmosolyodtunk. Mellettünk Amber unottan a körmét piszkálgatta, majd elpöckölte azt, amit talált a rózsaszín karmok alatt.
- Szívesen, hogy kirángattalak a rémesen rossz kamudból! - vetette hátra szőke hajzuhatagát, ahogy megvetően rám nézett. - A színészi tehetséged egyenlő egy krumpliéval. Ezen majd dolgoznod kell, mert ezt már rossz volt nézni!
- Köszönöm, Amber. Kirángattál a szarból, ezzel kiérdemelted a hálámat - mosolyogtam rá, amitől a torkára fagyott a szó.
Pár percig így álltunk csendben, én mosolyogva, ő ledöbbenve.
- Nem bírom ezeket a hangulatváltozásokat! - kapott a fejéhez, miközben megvetően próbált rám nézni, azonban én még mindig hálásan mosolyogtam. - Nézesd meg magad orvossal, ez nem normális!
Azzal ott is hagyott minket. Én mosolyogva néztem utána, mert néha-néha hátrapillantott. A végén már szinte futott, hogy ne kelljen rám visszamosolyognia. Eltűnt a sarok mögött, Lindsey pedig a vállamra tette a kezét.
- Megvan, mitől mászik falra a szövetségesed - kuncogta a fülembe.
- Bizony - bólogattam nevetve, majd belekaroltam Tomba és Lindseybe, hogy órára menjünk.
Együtt poénkodtunk azon, hogy Amber milyen pofákat vágott az igazgatóiban, miközben a sárga földig pocskondiázta a ruhatáramat. Viszont tényleg hálás voltam neki. Azon a napon kiderült, hogy Amber a szövetségünket komolyan veszi. Tényleg tartotta értem a hátát, persze ő ugyanezt elvárta cserébe. De erről szól a szövetség, nem? Tom és Lindsey elszórakoztatott még egy kicsit a folyosón azzal, hogy kiparodizálták a diri és Amber szóváltását.
Ők egy idő után leváltak tőlem, én pedig besétáltam annak a bizonyos matekórának a közepére.

65. fejezet: Ha eldördül a startpisztoly

A térdeim remegtek, ahogy Lindsey egyre közelebb vonszolt a gerlepárhoz. Oldalról közelítettünk feléjük, így a szöszi felvont szemöldökkel ránk nézett. Igen, teljesen átéreztem azt a furcsálló pillantást, ugyanis terepmintás barátnőmnek úgy kellett rángatnia, hogy megmozduljak. Úgy nézhettünk ki, mint két óvodás, ahogy hol erre, hol arra támolyogtunk. Aztán észrevettem a hercegnő szája sarkában egy készülődő leereszkedő mosolyt. Tudjátok, azt a fajtát, amit a szülők szoktak villantani az értetlenkedő gyerekre.
- Engem kóstolgatsz, ribanc?! - dermedtem meg, miközben magam elé suttogtam. - Abból nem eszel!
Lindsey megtántorodott a hirtelen kezességemtől, miszerint államat felszegve, büszkén lépdeltem mellette. Úgy próbáltam kinézni, mintha minden a lábaim előtt hevert volna. Hírnév, pasik, népszerűség és a ringyó levágott feje ezüsttálcán.
- Ne riszáld már így a csípődet, olyan kurvás! - sziszegte Lindsey a fülembe, amitől elröhögtem magamat.
- De te is így szoktad! - emlékeztettem mosolyogva, ahogy barátnősen átöleltem a csípőjét.
- És nekem jól is áll! - húzta ki magát, miközben ő is ráfűzte a derekamra a karját. - Te viszont olyan voltál, mint egy reumás fóka, ahogy úgy dobáltad magad!
- Akkor legközelebb emlékeztess, hogy a modell-tipegés a te védjegyed.
- Én inkább szexi-riszálásnak nevezem - villantott rám egy fogas mosolyt, majd az arckifejezése elkomorodott, ahogy "véletlenül" belebotlottunk a szerelmespárba.
Lysander csupán egy futó pillantást vetett a mellettem álló büntis csajra, engem viszont megbámult. Nem úgy bámult meg, inkább olyan... hidegen. Mintha csupán egy semmirekellő idegen lennék. Én sértettségem ellenére a legragyogóbb mosolyomat ajándékoztam nekik, amitől Ria kicsit meghökkent.
Lindsey lassan ingatta a fejét, ahogy végigmérte a szőkeséget.
- Pedig azt hittem, hogy művész vagy, Lysander... - kezdte sóhajtva a büntis barátnőm. - Neked egy múzsa kell, ennek a csajnak viszont egy restaurátor.
Nem hittem volna, hogy Lindsey ismer olyan szavakat, amik még némelyik szótárban sincsenek benne, de nem kellett csalódnom. Próbáltam elfojtani a belőlem feltörő kacajt, kisebb-nagyobb sikerekkel. A szöszi értetlen tekintettel nézett ránk, majd a mellette álló ezüsthajú lovaghoz fordult, akinek a szája sarkában halovány mosoly ült. Ha nem ismertem volna, nem is láttam volna meg azt az enyhe kunkort, ami olyan zabálnivalóvá tette az arcát.
- Drága, mi az, hogy restaurátor? - hangzott az ártatlan angyalhang.
A hangja miatt is utáltam. Éneklésre termett torka és gyönyörű külseje volt. Én meg mihez értettem csupán? A számítógépekhez és a rajzoláshoz. De a nyakamba fogadtam volna, hogy ez a csaj remekül táncol, énekel és még játszik valamilyen hangszeren is.
- Google a barátod, édeském - a barátnőm hangja gúnytól csepegett, ahogy fejhangon visított.
- Nyugi, Lindsey - fogtam meg a karját, de sunyin rákacsintottam, hogy helyeslem a Riához való hozzáállását. - Örültünk, hogy láttunk titeket. És Lysander, tényleg sajnálom!
- Semmi baj, Caroline - sóhajtotta rekedten.
Caroline. Nem Carly, de még csak tündérke sem. Caroline.
- Sziasztok és további kellemes sétát! - köszöntem nekik kedvesen, leplezve azt a tényt, hogy legszívesebben nekiugrottam volna a vigyorgó szőkének.
- Pá, Car! - integetett nekem Ria, fürgén Lysanderbe karolva.
Mikor öt méterrel eltávolodtunk tőlük, Lindsey hirtelen hátrafordult, majdnem magával rántva engem is a lendületével. Olyan arcot vágott, mintha hirtelen az eszébe jutott volna valami fontos.
- Hé, szőkeség! - kiabált oda, mire az induló pár felénk fordult. - Kíváncsian várjuk a harmadik randi utáni történeteket! A csajod, Lysander, eddig sem bánt fukarul a szaftos sztorikkal! Jól mondom, szőkeség?
Ria teljesen elvörösödött a szégyentől, Lysander pedig egy véresen komoly pillantással jutalmazta a karjába kapaszkodó lányt. Lindsey háta mögött kitártam az ujjaimat, ő pedig belecsapott. Gyorsan elspuriztunk, mielőtt Lys felpillanthatott volna Ria arcáról.
- Ezt miért kellett? - nevettem, miközben elmentünk meginni egy kávét.
A közeli kávézóba érve elvitelre kértük a rendelésünket. Lindsey vett egy kávét, én pedig egy teasütit eszegettem ráérősen.
- Kérem szépen, azért, mert ez az első fázis Lys szempontjából - vonta meg a vállát, miközben a meleg kávét fújogatta. - Másképp szólva az első lépcső megtéve, azaz szembesítettük a tényekkel, amiket ez a cafka állít róla.
- Hmmm - bólogattam egyetértően. - És hány lépcső van?
- Nem sok, nyugi - legyintett Lindsey, ügyesen átpasszolva a kávét a másik kezébe. - Osztálykirándulásra újra a tiéd lesz, legalábbis a tervek szerint.
- És ha nem úgy reagál a tervre, ahogy reméljük? - értetlenkedtem.
- Akkor megszívtad, mint a torkos borz - grimaszolt a barátnőm, miközben sétáltunk.
- Gondolom a szembesítés után be kell bizonyítanunk, hogy tényleg Ria mondogatja ezeket a dolgokat, és ne exbarátnő-őrületként fogja fel mindezt - gondolkodtam hangosan.
- Látod, egyszerű, mint az egyszeregy - paskolta meg a karomat.
- Akkor lássunk munkához! - tartottam fel a kezemet, ő pedig egy hatalmasat belecsapott.

***

- Hé, húgi! - ugrott rám Mira másnap ebédszünetben. - Híreim vannak!
Én mosolyogva letettem az italomat, mielőtt kilöttyintettem volna. Mira mostanában olyan volt, akár a forgószél. Persze jó értelemben, én pedig szívből örültem annak, hogy sikerült túltennie magát a disznó expasiján.
- Mondd! - fordultam felé, mikor leültünk egy padra.
Ő pirulva birizgálta a kék tincseit, amivel még jobban felcsigázott.
- Randim lesz! - bökte ki, de el sem rejthette volna az arcán lappangó sugárzó mosolyt.
Szívből örültem neki és vele. Kislányosan tapsikoltam, miközben közelebb araszoltam a nővéremhez, némán könyörögve a részletekért. Ahogy elnéztem a testvéremet, láttam rajta, hogy ez más lesz. A régi barátja miatt sosem lelkesedett ennyire, most pedig szinte ragyogott.
- Kivel? Mikor? Hova mentek? Mesélj! - támadtam le mosolyogva.
- A sráccal moziba megyünk, mégpedig holnap délután! - vigyorgott rám.
- És ki az a titokzatos Casanova? - emelgettem a szemöldökömet csábosan, amitől Mira elnevette magát. - Mondd, ismerem?
- Lehet - válaszolt titokzatosan.
- Jaj, ne nyúzz már! - ütöttem játékosan a vállába. - Románchiányban szenvedek, kell a muníció!
- Oké, jó - nevetgélt a kiskutyaszemeimen. - Nataniel hívott el.
Drámaian a szívemhez kaptam a kezemet, mintha szívinfarktus kerülgetne.
- A szőke DÖK elnök? - tudakoltam, amitől pír szökött fel az arcára. Enyhén bólogatott. - És hogyan kért tőled randit?
- Carly, el sem hiszed, olyan édes volt! Az osztályom megválasztott engem DÖK-képviselőnek és így majdnem napi rendszerességgel járok nála. Aztán az egyik nap nem találtam egy mappát, így megkerestem a "főnökömet", aki emlékeztetett rá, hogy odakészítette nekem. Én erre zavarba jöttem, ő pedig azt mondta, hogy olyan édes vagyok, amikor elpirulok. Aztán azt mondta, hogy még nem annyira ismer, így meghívott moziba, utána pedig egy kávéra! Most nem tudom, hogy ez randi vagy nem, de én annak vettem, mert ő is elpirult és úristen ez olyan tuti, hogy elhívott meg nem tudom, hogy mit tegyek, fogalmam sincs, mit vegyek fel! És késsek vagy időre menjek, esetleg egy kicsit hamarabb? Jézusom, fogalmam sincs, mi tetszhet neki, de én tetszeni akarok neki, mert olyan zabálnivaló meg olyan cuki és kisfiús, legszívesebben azonnal magamhoz szorítottam volna, olyan kisfiúsan pirult el! - hadarta el egy levegővel és még mondta volna, ha egy kézmozdulattal nem fojtom belé a szót.
- Hé, nyugi, a végén még elvisz az agyvérzés! - nevetve megsimogattam a hátát.
- De ez olyan izgalmas!!! - visította.
- Higgadj le, csak légy önmagad! - öntöttem belé a lelket. - Mély légzés, különben el fogsz ájulni.
- Ki... és be... ki... és be... ki és be, ki és be, kiésbe, kiésbe, KIÉSBE!!! - mondogatta egyre gyorsabban, a végén már én szédültem el a levegőhiánytól.
- Az első tempó jó volt - nyugtattam. - Ki, három pont, és be!
- Három pont? - nézett rám értetlenkedve.
- Elszámolsz háromig - helyesbítettem. - Érted? Én elmegyek és veszek egy kakaós csigát.
- Nekem hozol egy salátát? - pillantott rám.
- Persze! A vendégem vagy! - mondtam és óvatosan elmentem megvenni a rendelést.
Igaz, hogy Mirát szó szerint az ájulás kerülgette, de én örültem, hogy Nat hívta el. Rendes srác, biztosan nem fogja megbántani az én édes nővérkémet. Ha mégis... az Isten irgalmazzon neki. De akkor már édeskevés lesz az istenekhez imádkoznia, ha bemérgesíti a Rin famíliát.
Megvettem a dolgokat és visszaigyekeztem Mirához, aki már kezdett lassabban lélegezni. A kezébe nyomtam a salátát és békésen megeszegettük a kosztunkat.
- Egyébként mi van a Lys-üggyel? - kérdezte Mira immár nyugodtan.
- Ismersz egy bizonyos szőke lányt, akinek a neve Ria? - fordultam felé, mire elfintorodott. Ezt igennek vettem, így folytattam. - A kis csitri ráhajtott.
- Esélye sincs - vágta rá. - Vagy szerinted van?
- Méhkirálynő akar lenni a kaptárban - mondtam.
Egyre gondoltunk, így egyszerre mondtuk ki a közös gondolatunkat.
- Amber - zengtük kórusban. - Az ellenségem ellensége a barátom - folytattam.
- Nem is sejted, mennyire - bólogatott helyeslően Mira. - Amber és ő már kezdetektől fogva rivalizálnak, legalábbis ezt csicsergik a madarak. Amber pedig nem nélkülözhet egy olyan szövetségest, amilyen te vagy.
- Igazad van. Következő szünetben meg is keresem - értettem vele egyet.
Ehhez híven a következő órán arról szövögettem terveket, hogyan vesztegessem meg Ambert. Rájöttem, hogy a csajnak aligha van támadható pontja, de amik vannak, azok nagyon körülményesek. Közben persze figyeltem a tananyagra is, amiből lemaradtam, nem is kicsit. Igazi mennyből érkező harsonaszónak éreztem a csengő jelzését, így egy elegáns mozdulattal besöpörtem a cuccomat a táskámba, hogy felkészüljek a termek közti vándorlásra.
Éreztem a zsigereimben, hogy a célpontom a női mosdóban van. Gondolkodásra nem adva időt berontottam a lányok biztos menedékébe, Lisát kizökkentve ezzel a rúzsozásból, Charlotte pedig felkapta a fejét a mappájában lévő lapok tanulmányozásából. Amber éppen az egyik fülkéből lépett ki, én pedig egy cápát meghazudtoló módon mosolyodtam el.
- Amber, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem a lehető legkedvesebben.
- Nem csináltam semmit, akadj le rólam - vetette oda foghegyről.
- Ezt nehezen hiszem el - ingattam a fejemet. - De most nem is ezért kerestelek meg.
- Akkor is hiábavaló volt a keresésed, ugyanis nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád - rám pillantott a púdere felett. - Miattad göcsörtös az orrom, amitől úgy érzem magam, mintha egy undorító bokszoló lennék.
- Fogd fel harci sebként - vontam vállat. - Viszont egy ajánlatom van a számodra.
- Nem érdekel - sziszegte. - Ebből a mondatból mi nem világos?
- Ria - mondtam ki a nevet, amitől felkapta a fejét és grimaszba torzult az arca. - Szőke, modellalkatú kilencedikes, aki a helyedre pályázik. És jelenleg nyerésre áll.
- Csajok, hagyjatok magunkra - szúrta közbe Amber.
- De... - kezdett volna tiltakozni Lisa.
- Azt mondtam, sipirc! - csapott az egyik mosdókagylóra ingerülten a szőke.
A barátnői kimentek, így négyszemközt maradtunk.
- Gyanítottam, hogy ismered - húztam össze a szemeimet.
- Igen - fintorodott el. - És bizonyára kebelbarátnők vagytok, mivel ezt az egészet az orrom alá dörgölöd.
- Valójában nem - támaszkodtam meg a mosdókagylóban és egyenesen a furcsálló tekintetébe néztem. - Azért kerestelek meg, mert ki akarok veled egyezni. És ha jól tudom, te sem vetnéd meg a kis cafka elleni segítséget, nem?
Amber lassan végigmért, majd gúnyosan felhorkantott.
- Hülye vagy? - nevetett fel keserűen. - Miért akarnék pont veled szövetkezni?
- Mert mindketten erősek vagyunk. Ria azonban körmönfontabb, mint te, és tettlegesebb, mint én. De te csatározhatsz vele annyit, amennyit akarsz. Én viszont nem értelmetlen cicaharccal akarom kihúzni érettségiig. Azt akarom, hogy tudja, hol a helye. Ehhez pedig észre lesz szükség és ahogy már mondtam, kiválóan tudok előre tervezni. Neked viszont több tapasztalatod van a tettlegességben és a szekálásban, mint nekem. Azt még neked is el kell ismerned, hogy ütősek vagyunk együtt. Te a trónodat akarod, én a pasimat. Miért ne szövetkezzünk?
- Lenyúlta Lysandert? - nevetett fel csúfolódva Amber.
- Ráhajtott - javítottam ki sziszegve.
- Na és? Mi a különbség? - hahotázott, de a fülem megfájdult tőle.
- Ne akard, hogy megint betörjem az orrod! - morogtam, mire Ambernek a torkára fagyott a nevetés.
Egy ideig szemeztünk egymással, majd kézfogásra nyújtottam a kezem. Amber úgy nézett a kezemre, mintha bármelyik pillanatban megnyúzhattam volna. Mondjuk ez is benne volt a pakliban, ha tovább idegesít.
- Áll az alku? - kérdeztem.
- És mit kéne csinálni? - pillantott rám kétkedve.
- Neked csak három dolgod van: Ria orrba-szájba szívatása, segítesz nekem szívatni és nem tehetsz keresztbe nekem - válaszoltam.
- És honnan tudjam, hogy nem árulsz be?
- Ez a szövetség. Fedezem a hátadat, ahogy te is az enyémet - válaszoltam türelmetlenül. - Akkor megegyeztünk?
- Hülyeséget csinálok - mormolta, mikor belecsapott a tenyerembe, ezzel megkötve velem a szövetséget.
És ezzel véglegesen is elindult a bosszúhadjáratom, visszafordíthatatlan és mindent pusztító folyamatként. Mintha hallottam volna egy startpisztolyt eldördülni. Ez viszont csupán a fejemben volt. Ördögi mosolyomat Amberre villantottam, aki legnagyobb meglepetésemre visszamosolygott.
- Intézzük el a ribancot - mondta én pedig bólintottam.
Furcsa... Most először értettem egyet Amberrel. Majdnem őszintén kezdtem félteni Riát.
De csak majdnem.

64. fejezet: Vágjunk bele!

- Nem szeretem ezt a gonosz mosolyodat! - rántott ki a világomból Tom huncut hangja. - Mire készülsz?
Az egyik szemöldökömet megemelve fordultam a fiú felé. Őt láthatóan kirázta a hideg, én pedig elégedett arcot vágtam. A bünti terem szokásosan hangos volt a beszélgetések morajától, most viszont mindenki minket figyelt. Az arcomon gonosz mosoly ült, miközben megsimogattam a képzeletbeli szakállamat.
- Ó, abban biztos lehetsz, hogy semmi jóra! - nevettem fel gonosz mániákus nevetéssel.
Tom érdeklődve hajolt közelebb, ahogy a teljes büntis banda a padunknál összegyűlt. Ebből azt vettem le, hogy mindenkit érdekel, mitől is változtam át rossz Carlyvá. Titokzatoskodó mozdulattal kezdtem babrálni a motoros bőrkesztyűmmel, mire egy női kéz csapott elém az asztalra. Fekete karmai francia stílusúra voltak reszelve.
- Ne csigázz, mondd már el, min töröd a fejed! - mondta a kéz tulajdonosa, aki történetesen Lindsey volt.
- Tudjátok, van egy titkom... - kezdtem bele. - Egy hatalmas titok, amit nem bízok rá akárkire...
- BÖKD MÁR KI! - üvöltötték egyszerre.
- Nyugalom, nyugalom! - intettem le őket. - Szóval a titkom az, hogyha elveszik azt, ami az enyém, nagyon rossz tudok lenni... Eddig a testvéreimért harcoltam volna csupán. De most, vissza akarok szerezni valakit. Valakit, akinél a szívem van - ennél a résznél a szívemre tettem a kezemet és bánatos kiskutya arcot öltöttem magamra. A lányok megértően bólogattak. - De az utamban áll egy szőke cicababa, akivel kapcsolatban rossz előérzetem van.
- Kinyírjuk a cafkát! - harsogta Lindsey.
- Arra mérget vehetsz, kislány! - öklözött le Lindseyvel Tom. Aztán felém fordult. - A büntisek állnak szolgálatodra!
A számra mosoly húzódott fel, ahogy végignéztem a minden osztályból összeverbuvált csapaton. Minden osztályból és évfolyamból voltak ott. Ők poénból haptákba vágták magukat és tisztelegtek. A lányok rágót csattogtattak, a fiúk ránk kacsintottak. Annyi fém volt rajtuk, hogy az már büntetendő lett volna, a lányok alul öltözöttek és piercingesek, a srácoknak pedig lánc a nadrágjuk oldalán és mérget vettem volna rá, hogy mindegyiknél van legalább egy bicska.
- Akkor élek a lehetőséggel, kösz - álltam fel a helyemről. - Először is derítsük ki, hogy melyik osztályba jár. Riaként mutatkozott be, ismeri valaki? - néztem körül.
Egy srác lépett elő, a nyakamat tettem volna rá, hogy kilencedikes. Még sosem láttam azelőtt, így szívélyes mosollyal intettem, hogy jöjjön közelebb. Nem ismertem magamra, miközben gonosz tervek pörögtek az agyamban. Akkor jöttem rá véglegesen, hogy Lysanderért bárkit eltaposok. És bevallom... jó volt rossznak lenni.
- Ria az én osztályomba jár - kezdte a fiú félénken, ahogy a padomhoz lökték. - A tanárok kedvence, sosem szólnak rá, éltanuló és egy tizedikes pasival jár. Már nem emlékszem a fiú nevére... valami Logan...
- Lysander - helyesbítettem.
- Igen, ő az - intett nemtörődően. - Legalábbis ezt terjeszti a két barátnőjével.
Elgondolkozva az elhangzottakon a csípőmmel nekitámaszkodtam a padnak. Méhkirálynő akar lenni a kis szőke. Amber 2.0-ás verzió, felfejlesztett változat. Elmosolyodtam, ahogy ez eszembe jutott. Akkor talán ideje beszélnem az osztályom szőkéjével, hogy tudassam vele, hogy a trónjára pályázik egy kilencedikes. Ez még jól jöhet...
- Köszi, ezek hasznos információk - biccentettem a fiúnak. - Esetleg tudsz még valamit?
- A szülei gazdagok, a lány terrorizálja azokat a lányokat, akik nem olyanok, mint ő - fejezte be kis gondolkodás után.
El tudom képzelni... Egy mosoly kíséretében újra a többiekre néztem. Tudtam, hogy megtaláltam a csapatot, amivel képes leszek eltaposni a bálkirálynőt.
- Figyeljétek meg a viselkedését, de ne kössetek bele! Kerüljétek el, tartsátok rajta a szemeteket. Tudni akarom, hova szokott suli után járni, kik a legközelebbi barátai és Lysanderrel mit szoktak csinálni! Egyenlőre ennyi. Jövő héten akcióba lendülünk - adtam ki a parancsot.
- Az öcsémnek szóljak? - kérdezte Tom.
- Csak ha a szőke rámászik. Van egy olyan érzésem, hogy Lysanderrel csak játszik - meredtem gondolkodva az ablakra. - De ha elég bátor vagy inkább ostoba ahhoz, hogy Castielt megkörnyékezze, Ilayda gondoskodni fog arról, hogy ne érje meg a tizedik osztályt.
- Ez mondjuk igaz. A kis vöröske majdnem behúzott nekem, mikor szóba elegyedtem Tom öcsikéjével - támasztotta alá Lindsey.
- Átengedem neki Riát, ha megkörnyékezi Castielt - nevettem fel. - Oké, mindjárt vége a büntinek. - néztem elegánsan a karórámra. - Megengedtek valamit?
- Persze - bólogattak kétkedve.
- Csapat! Oszolj! - mondtam faarccal. - Bocs, ezt mindig ki akartam próbálni!
A büntisek nevetve mentek a dolgukra. És igazam volt, már ami a foglalkozás végét illeti, mivel a tanár bejött és ordítva közölte, hogy húzzuk el az irhánkat. Gyorsan kiiszkoltam a teremből, majd gyorsan kisiettem az épületből is. Vidáman integettem azoknak a büntiseknek, akik még az udvaron cigiztek. Ők nevetve tisztelegtek, én pedig visszatisztelegtem nekik.
- Úgy látom, nagyon jóban lettél a börtöntöltelékekkel - hangzott mögülem egy hang. - Vagy ennek köze van ahhoz, amikor az orvosi előtt sírtál?
Akeila ezüstös feje úszott be a látóterembe.
- Igen, úgy is mondhatjuk - mosolyogtam a barátnőmre.
- Akármilyen bulira készülsz, engem nehogy kihagyj belőle! - karolt belém nevetve. - Láttam a szőkét kijönni az orvosiból, miután te elmentél. Rossz előérzetem van vele kapcsolatban. Olyan... gyámoltalannak tűnik, de a szeme mást tükröz.
- Én is így gondolom. Valaki nem lehet ennyire tökéletes... - ingattam a fejemet.
- Ambert juttatja eszembe - rázkódott meg a nyomozó barátnőm. - Kiráz tőle a hideg.
- Valami azt súgja, hogy ő még rosszabb, mint Amber - tetőztem, miközben átkeltünk az úton. - A mi Amberünk simán csak gonosz. De Ria még agyafúrt, gyönyörű és makulátlan előéletű.
- Biztos vagy benne, hogy makulátlan? - emelte meg Akeila a szemöldökét. - Tudod mit? Utánanézek egy kicsit, mielőtt Dan értem jön!
- Az nagyon jó lenne! - vágtam rá, mire leesett, mit mondott Akeila. - Várj, azt mondtad, hogy "mielőtt Dan értem jön"? Randiztok?
- Nem! Igen! Talán! - vörösödött el teljesen. - Nem tudom... Múlt héten meghívott egy turmixra.
- Ma mentek turmixot inni? - kérdeztem vidáman. - A turmix angolosan mondva shake. Csajszi, nekem a shake-ről tudod mi jut az eszembe?
- Meg sem merem kérdezni... - motyogta, miközben az egyik kezével fogta a homlokát.
- Shake that ass for me, shake that ass for me, c'mon girl! - kezdtem neki dalolni.
- Annyira rossz vagy! - ütött egyet gyengéden a vállamra.
Én csak nevettem Akeila mélyvörös színén.
- De te így szeretsz! - duruzsoltam a fülébe még mindig kacagva, miközben átkaroltam a vállát.
- Bizony! - vágott rá a hátsómra.
- Hé! - nevettem fel még jobban, mire a járókelők furán kezdtek minket méregetni.
Nem törődve a vizsgálódó tekintetekkel hazatámolyogtunk. Akeila elbúcsúzott tőlem a kapuban, barátnősen adott két puszit.
- És tudod, engem nem kihagyni a jóból! - bökött felém a mutatóujjával.
- Nem foglak kihagyni! - integettem neki széles mozdulatokkal.
Mikor az ezüstös hajkorona eltűnt a látóteremből, berobogtam a házba.
- Nem akarom, hogy gyerek foganjon a kanapén! - hangzott anya hangja a nappaliból, utána rögtön egy lány sikoly.
- Bocsánat, asszonyom! - hallottam Castiel hangját, mire én is bementem.
Ilayda melltartóban volt, Castiel pedig félmeztelenül. Anya meg mosolyogva csóválta a fejét. A két jómadár pedig mélységesen elpirult.
- Tudjátok, gyerekek, a kettős holland módszer! Fogamzásgátló és óvszer! - mondta anya, ahogy végigmérte Castielt. - Adok gumit, ha kell. Fiam, mi a méreted? L, XL vagy XXL? - Castiel eltátotta a száját anya ajánlatán. Hát, mit ne mondjak, én is. - Várj, ne is válaszolj! Megtippelem...
- ANYA! - léptem közbe. - Majd Castiel megveszi magának a gumit, ha szükségét érzi! - mondtam anyának, aki teljes szenvtelenséggel figyelt.
- Jól van - sóhajtott anya. A konyha felé indult, de még visszafordult a boltív alatt. - Ajánlom a bordázott falút!
- Anya! - vörösödtem el.
- Kislányom, majd neked is adok tanácsot, hidd el! Úristen, milyen kőkoriak vagytok! - hallottam anya hangját, ahogy elégedetten kacarászik.
Visszanéztem a két vörösre, akik beillettek volna paradicsomnak. De szerintem én is.
- Ezért csináljátok a szobában! - nyögtem ki.
- Oké, ezt megjegyezzük - szólt Castiel mindkettejük helyett. - Ez egyébként nem minősül szexuális zaklatásnak?
- Nem, sajna nem - ingattam a fejemet már-már mosolyogva. - Menjetek, gerlepár!
- De már nincsen kedvem hozzá - mondta a fiú vállat vonva.
- Tényleg?! - akadtam ki. - Itt van Ilayda, melltartóban és neked nincsen kedved hozzá?!
- Oké, Carly, majd én elrendezem a páromat - fordult török barátnőm a párja felé. Mélyet lélegzett, majd egy sóhajtással kiengedte a levegőt. - Ezzel azt akartad mondani, hogy nem vagyok dögös?! Szemétláda!
Én itt hagytam ott őket, inkább felbaktattam a szobámba. Beültem a gép elé és elkezdtem játszani. Azonban váratlanul megcsörrent a telefonom, amitől majdhogynem a szívbaj jött rám. Lindsey neve villogott a kijelzőn, így egy nagy belégzés segítségével stabilizáltam a pulzusomat.
- Szia, mi történt?
- Csáó, a szőke csajszi mozgásba lendült. Sétálni mentek Lysanderrel. Gyere ide, ezt látnod kell!
- Jó, oké, hol vagy most?
- A parkban, egy bokorban a bejárat mellett közvetlenül. Terepszínben gyere! - mondta és ezzel letette.
Felkaptam magamra egy zöld, kapucnis pulcsit és egy viszonylag sötét farmert. Leszóltam anyának, hogy elmentem, aztán már futottam is a park felé. A tesitanár büszke lett volna rám a sprintem miatt, mivel a 10 perces utat 3 és fél perc alatt tettem meg. Ahogy becsapódtam a bejáraton, egyből kiszúrtam Lindsey fekete haját egy közeli bokorban. Nindzsát meghazudtoló ügyességgel bukfenceztem be a bokorba, közvetlenül mellé. Most az arcáról ítélve őt kerülgette a szívinfarktus. A távcsőről elszakítva a tekintetét rám meredt.
- Itt spontán rám hozol egy kibaszott agyvérzést! - sóhajtott. - Azt hittem, lebuktam!
- Dehogy! - intettem ráérősen. - Inkább mesélj, mi van?
- A hercegnő produkálja magát. Előadja a virsliszopó műsort - adta át a távcsövet.
Grimaszolva néztem bele a pici eszközbe és elkerekedett a szemem. Lysander és Ria éppen hotdogot ettek és Ria letorkozta a virslit. Látszott rajta, hogy már van benne gyakorlata.
- Öreg klasszikus. Uncsi! - nyomott be Lindsey egy műásítást.
- De azt el kell ismerned, hogy jól csinálja! - morogtam.
- Igen, mert már biztos vastagabbat is bekapott - vágta rá a betörőnek öltözött barátnőm.
Tetőtől talpig katonai mintás ruhában volt, hozzá egy fekete sapi, a nyakában meg távcső. A bőszárú nadrág nem igazán volt olyan stílusú, amit megszoktam Lindseytől, de a tapadós póló is hozzá képest egyszerű volt. Az acélbetétes bakancs viszont maradt.
- Egyébként hogyhogy ilyen... egyszerűen öltöztél fel? - csúszott ki a számon.
- Jegyezd meg Carly, hogy nem a ruha tesz szexivé téged, hanem te teszed szexivé a ruhát - mondta, miközben belelesett a távcsőbe.
- Értem - húztam el a számat.
- A pár megindult, rejtekhelyet kell változtatnunk! - lökte meg a karomat.
Bólintottam és végigmentünk egy bokrokkal fedett részen, természetesen guggolva. Két vastagabb tölgynél állapodtunk meg. Egyszerre lestünk ki és megláttam, hogy a szőke megpróbálja megfogni Lysander kezét.
- Láttad? - lihegett Lindsey, ahogy visszabújtunk, mielőtt erre fordultak volna.
- A kézfogó próbálkozást? - pillantottam rá.
- Igen. Lys nem fogta meg a kezét, a kis csitri akárhogy próbálkozott! - mondta a barátnőm. - Csajszi, van esélyed!
- Mit javasolsz? - lapultam a fához.
- Rondítsunk a randijukba! - mosolygott gonoszul Lindsey.
- Ennyire pofátlanok nem vagyunk! - kaptam levegő után.
- Ó, dehogynem! - kapta el a kezemet és kirántott a fa mögül.
Barátnősen belém karolt és elkezdtünk sétálni a gerlepár irányába.

63. fejezet: Ria

- Ugye Lysander jól van? - hajoltam Tom füléhez, miközben a büntit felügyelő tanárt vártuk.
Igen, ismét idekerültem. Ezúttal két hétre. A füstszínű szemek rám pillantottak, majd egy nevetést próbált elfojtani az idősebbik Maddox.
- Igen, jól van a sérüléshez képest - kopogott az asztalon a tollával. - Bár még mindig nem tudja, hogy csak hallucinált téged vagy tényleg ott voltál.
- Huhh, akkor jó - sóhajtottam letörten.
Tényleg nem akartam Lysandernek sérülést okozni, csak az agyamat elöntötte a pánik köde, ami a gyógyszerek nélkül nem volt olyan megnyugtató. A tanár megjött, mi pedig elfoglaltuk magunkat, ugyanis a vén kecske a névsor felolvasása után kiment a teremből és kulcsra zárta az ajtót. Ingeresen az ablakra pillantottam, ami szerencsére tárva-nyitva volt. Sosem szerettem a bezártságérzetet.
- Azért te jól vagy? - hangzott a pad másik feléből, miközben a kinti fákat csodáltam.
- Igen, már amennyire egy pillanatnyi pánikroham után lehet - kuncogtam fel. - És a buli óta megkeresett Natasa?
Tom feje elvörösödött, ahogy újra ránéztem. Ezt igennek vettem, ugyanis ha Natasa megkeres egy fiút, mindig ilyen a reakció. Meg nagyon furcsa volt látni, hogy egy Maddox elpirult.
- Igen - motyogta. - Csodás lány.
Vizslató szemmel könyököltem a padra, és szembehelyezkedtem vele. Összehúzott tekintettel vizslattam végig, mintha kerestem volna valamit.
- Hányszor keresett fel? - szegeztem neki a kérdést.
- Mit érdekel az téged?! - ment fel nála a pumpa. - Megkeresett és kész! - Én csak elégedett mosollyal figyeltem a reakcióját. - Mit vigyorogsz?!
- Csak a szexuális frusztrációdon - kuncogtam fel.
- Ezt úgy mondod, mintha te nem Lysanderrre várnál ítéletnapig - válaszolt gonosz mosollyal.
- Ez övön aluli volt, remélem tudod - az arcom felforrósodott a méregtől. - Kidobott így már semmi közünk nincsen egymáshoz.
- Biztos vagy ebben? - emelte meg egy leheletnyivel a szemöldökét.
- Tel-je-sen - szótagoltam le neki.
A hangom mégis bizonytalanul csengett. De ezt Tom nem vette észre, ugyanis haverosan megöklözte a vállamat, majd rám kacsintott.
- Ha már ennyire túl léptél rajta, akkor meg is látogathatnád - tette hozzá nevetgélve. - Ugyanis te okoztad a sérülését, amiért most a nővérszobában van. Tartozol neki ennyivel. Akkor meglátogatod?
A szemem sarkából rásandítottam a mosolygó arcára, majd nehezen kifújtam a levegőt. Eddig fel sem tűnt, hogy bent tartottam.
- Talán - feleltem óvatosan.

***

Nem látogattam meg. Két napig tudtam tartani ezt a bizonytalan állapotot. Aztán egy kis hang elkezdett bennem ordítozni. Azt hiszem, talán a bűntudat volt. Hogy lehetek ennyire pofátlan?! Még csak meg sem látogattam az orvosiban!
- Be és ki... Be és ki... - ismételgettem magamban, miközben az egyik szünetben végre rászántam magamat, hogy bekukkantsak a betegszobába.
Mélyeket lélegeztem az ütemnek megfelelően. Aggódtam Lysanderért. Túl soká tartották megfigyelés alatt, illetve az órák alatt is ellenőrizték az állapotát. Ha nem lett volna kilakkozva a körmöm, rágtam volna. Így is úgy közelítettem meg a rideg és hátborzongatóan színtelen ajtót, mintha minimum haláltáborba küldtek volna. A lábaim akadoztak, a légzésem elnehezült, ahogy közelítettem. Mikor az ujjaim már a kilincs hűvösét tapintották, a levegő már csak felszínesen áramlott bennem. A szívem őrült tempóban pumpálta belém az éltető vért.
- Gyorsan, mielőtt elájulok! - szuszogtam magam elé, majd a bennem fellelhető összes bátorságomat igyekeztem összegyűjteni.
Nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót, amit szívem szerint visszacsaptam volna. Az arcomból minden szín és úgy általánosságban minden testnedv távozott. Úgy nézhettem ki, mint a meszelt fal, méghozzá az előttem elterülő jelenettől.
A bekötözött fejű Lysander éppen elég okot szolgáltatott volna hozzá, hogy sokk érjen, de az élmény itt nem állt meg. Ugyanis ébren volt. Nagyon is ébren. És éppen egy lány adott a homlokára, majd az arcára filmvászonra illő puszit. Nem nyálasat, mégis láttam az érzelmet mind Lys arcán, mind az idegen lányén. Egy érzés mart belém, mintha kifacsartak volna.  Csak álltam ott lefagyva, mint egy szobor. Kukkolónak éreztem magamat. Egy jelentéktelen senkiházinak, aki csak úgy betört más személyes pillanatába.
Mintha Lys megérezte volna, hogy nézem, felém pillantott. Egyúttal a lány is, hogy megnézze, mi vagyis ki rondított bele a pillanatba.

A hátam borsódzott, ahogy a lány ajka negédes mosolyra húzódott. Egy angyal jutott róla az eszembe, de a negatív érzéseim csak nem akartak elmúlni.
- Carly... - hápogta Lysander hitetlenkedve.
Tudtam, hogy meg kéne szólalnom, de csak kis, beszédképtelen nyögések hagyták el a torkomat. Utáltam, hogy ennyire ki voltam szolgáltatva.
- Drága, ő ki? - szólalt meg a szőke teremtés, természetesen tökéletesen csengő hangján, amit szinte éneklésre teremtettek. - Bemutatsz?
Ó, bemutatnék én neked egy olyat, hogy az üvegen keresztül repülnél ki tőle.
- Ria, ő Caroline Rin, a... - mondta bizonytalanul, de a nyelve akadozva helyesbített - vagyis egy barátom. - Majdhogynem elsüllyedtem szégyenemben, miközben újra a lányt kezdtem felmérni. - Carly, ő itt Ria...
A bemutatás többi részét már nem hallottam, ugyanis azon morfondíroztam, hogy még a neve is milyen tökéletes. A vezetéknevét és a Lys életében betöltött pozícióját nem is hallottam a fejemben lévő zúgástól.
Ria odajött hozzám és kezet fogott velem. Ettől újból minden érzékszervem kiélesedett.
- Örülök, hogy megismerhetem Lys egyik barátját! - rázta meg a kezem mosolyogva.
- Én is - motyogtam, inkább magamnak, mit neki.
Lys pedig csak bámult ránk. Ismét a gyomromba és a torkomba költözött egy ismeretlen eredetű csomó, ami arra ösztönzött, hogy minél előbb hagyjam el a betegszobát.
- Csak jöttem, hogy megnézzem, hogy van Lys... - hebegtem zavartan. - De látom, hogy jól... vagyis jobban van. Ezért én most el... vagyis ki... - mutogattam az ujjammal az ajtó irányába, mint egy balfék.
Hát, mit ne mondjak, úgy is éreztem magam, mint egy vadbarom. A lány édesen felnevetett a szerencsétlenségemen.
- Olyan cuki ez a lány, Lys! - kuncogta. - Igazi tünemény!
Én csak még jobban hebegni kezdtem. De úgy döntöttem, hogy ez máris sok a jóból, így próbáltam a lehető legközönyösebb arcot vágni.
- Akkor sziasztok! - intettem bénán. - Örülök, hogy megismerkedtünk, Ria! - erőltettem ki magamból a szavakat.
- Én is örülök, Car! - dobott nekem puszit a szőkeség és úgy mosolygott, mintha legalábbis már egymást pelenkáztuk volna a bölcsődében.
Az agyamban kissé felment a pumpa az új becenevem hallatán. De úgy döntöttem, hogy nem rúgom ki a veséjét a száján keresztül. Legalábbis még.
A csodás felemás szemekbe néztem, amik értetlenkedést tükröztek. A szívem nagyot dobbant, ahogy ránéztem az összetört Lysanderre.
- Jobbulást, Lysander - suttogtam félhangosan. - És sajnálom...
Elkínzottan lehunytam a szemeimet és kiléptem a szobából.

A hátamat nekivetettem a folyosó falának, de nem keseredtem el. Na jó, csak egy kicsit. Az agyam azonban már forgott. Ez a lány a tavalyi tanévben még nem volt itt. Mi több, eddig még a folyosón sem láttam soha. Ki kell derítenem, hogy ki ez és mi a fenét akarhat itt. Nagyon úgy tűnt, hogy már meg is találta, amit (vagyis akit) keresett.
- Carly, ne csináld! - hangzott fel magam elől egy akcentusos hang. - Ha megint sajnálni kezded magad, beledöngöllek a csempézett falba. És tudod, hogy komolyan mondom!
Akeila alakja bontakozott ki előttem, haragos szemekkel.
- Csak gondolkodom - szívtam meg a fogamat.
- Vigyázz, meg ne ártson! - kopogtatta meg a homlokomat.
- Késő, már rég megártott - motyogtam mosolyogva.
Ha az a szőke csaj ezt akarja, akkor legyen. Utánanézek, becserkészem és leleplezem. Úgy tűnt, hogy ismét használnom kell a tehetségemet, ami az adatbázisokat illeti. Pedig Londonban megfogadtam, hogy nem teszem, ha csak nem nagyon súlyos a helyzet. És ez egy ilyen helyzet volt. Baromi súlyos, ugyanis a szívemet veszélyeztette.
Ezt nem mertem magamnak akkor még bevallani, de a szívem még mindig Lysnél volt. És ideje volt, hogy harcoljak a szerelmemért. Hiszen az utóbbi hónapokban nyalogattam a sebeimet, most viszont eljött, hogy újra bemenjek a ketrecbe. És hogy ki az ellenfelem? Egy angyal, aki tökéletes testtel bír. És akkor azt kérdezitek, hogyha ő angyal, én mi vagyok? Egy megsebzett vadállat, aki eddig a rejtekében élt. Egy démon. Egy harcos amazon. És akkor eldöntöttem, hogy csatába indulok. Egy csatába, ami a szívemért és Lys szívéért folyik.
Felvettem a kesztyűt és nem szándékoztam levenni, amíg az egyikünk el nem esik. Az arcomra igazi bosszúálló vigyor ült ki. Akkor még nem tudtam, miért harcolok. De most megsúgom: szerettem Lyst, de ne mertem bevallani. Mert ha bevallom, ismét padlót fogtam volna. Ismét összetört volna a szívem, amiért egy másik lánnyal láttam. És akkor Ria nyert volna.
Én ezt pedig nem hagyhattam.

62. fejezet: Pánik + váza = rossz kombináció

Az a valaki nagyon hosszan nyomta a csengőt. Bosszantotta a fülemet, vagyis engem. Mira azonban már pattant is, hogy a vendég nehogy tönkretegye a csengőnket. Ahogy a nővérkém eltűnt az előszoba felé menet, a csengő elhallgatott. Az ajtó kinyílt, majd nehéz lábak dobbanása szakította meg a szoba csendjét. Mira szinte hangtalanul jött be a vörös hajkoronájú egyén után. Castiel.
- A haverodnak jöttél kémkedni? - kérdeztem anélkül, hogy felé fordultam volna. - Neki nem vagyok itthon. Soha.
- Carly, nyugalom... - csitított Dan. - Mit akarsz, Maddox?
Castiel nem törődve az én rosszalló arckifejezésemmel, leült a velem szemben lévő fotelbe. Szúrós tekintettel követtem minden lépését. Mire kényelmesen elhelyezkedett, rájöttem, hogy milyen ostobán viselkedtem. Hiszen Lysander dobott ki úgy, mint macskát szarni. Nem Castiel. A haverja árult el engem azzal, hogy nem tudott bízni bennem. Túllihegtem a dolgot. Ilayda is biztonságban volt a közelében. Így felkúszott egy mosoly az arcomra a viszontlátás öröme alkalmából.
- Sok mindenen mentél keresztül, nem? - mondta Castiel, nem törődve a testvérem kérdésével. - Csak látni akartam, hogy jól vagy-e.
Hátradőltem a kanapén és összehúzott szemekkel figyeltem a vöröske minden rezdülését.
- Túl kedves vagy - állapítottam meg. - Ilayda megpuhított?
- Így is mondhatjuk - húzta el a száját, ahogy leutánozta a testtartásomat. - De mesélj, milyen volt London?
Mindent elmondtam neki. A barátom, abban az időben pedig a legfőbb lelki támaszom lett. Semmilyen részletet nem hagytam ki, ő pedig csak ült és figyelt. Itta a szavaimat. Sejtettem, hogy Ilayda küldte ide. És akkor csak arra tudtam gondolni, hogy hálás lehetek az égnek azért, hogy ilyen barátaim vannak.
Közben a testvéreim közrefogtak. Jó volt mindent kiadni magamból. Még olyan érzésekről is meséltem, amikről még magam sem tudtam.
- Gyűlölöm, amiért ezt tette velem - fejeztem be a mesélést. - Csak az a baj, hogy még mindig vonzódom hozzá...
- Carly, ezt nektek kell megbeszélnetek - csóválták a fejüket a körülöttem lévők.
- A húgom nem fog még egyszer a karjaiba rohanni ennek a rohadéknak! - ölelt át Dan.
- Öcsi, meg kéne engedned, hogy lezárják ezt a kapcsolatot - fűzte hozzá Mira. - Ezen csak ez segít, hidd el nekem!
- Ha olyan lezárásra gondolsz, mint amilyen a tietek volt Viktorral, abban benne vagyok! - vágta rá a bátyám.
Elmosolyodtam a feltételezésre, viszont Castiel gondolkodóan meredt maga elé. Két könyökével a térdeire támaszkodott, úgy tartotta meg összekapcsolt öklein az állát. Vizslatóan néztem rá, mint aki nem tudja hova tenni.
- Castiel? Hahó! - lengettem meg előtte a kezeimet.
A szürke szemek merevsége megszűnt, ahogy felnézett rám.A szemeiben aggodalom csillant, de nem az én irányomba. Sejtettem, hogy kiért aggódik úgy. Hiszen a haverjának most nagyobb szüksége lehetett rá. Kellhetett a szárnysegéd, hogy felszedjen egy új barátnőt. Felsejlett előttem, hogy engem is Castiel közbenjárásával tudott elcsábítani. Az emlékek akármilyen távoliak is voltak, mosolyt csaltak az arcomra.
- Meg kell beszélnetek - nyomatékosította Castiel. - Figyelj, Carly...
- Igen?
- Lysander a poklok poklában van jelenleg - kezdett bele a monológjába. - Hiányzol neki. Minden nap szenvedett, amíg nem voltál itt. Szeret téged, de te is tudod, hogy olyan makacs, hogy nem veszi észre, ha ilyen szar dolgot csinál. Látom rajta, hogy jobb lenne neki, ha újra láthatna téged.
- Ő dobott ki! - emeltem fel a hangomat.
- De...
- Semmi de! - ugrottam fel a kanapéról. - Ha már kidobott, viselje el a következményeit!
- Szeret téged! - üvöltött, miközben farkasszemet nézett velem.
- AKKOR MEG MIÉRT DOBOTT EL MAGÁTÓL?! - kiáltottam, a szemem pedig ismét megtelt könnyekkel. - Miért?...

***

Mióta leüvöltöttem Castiel fejét, azóta nem volt életkedvem. Este nem voltam képes aludni, reggel pedig képtelen voltam felkelni. De Mira mégis kirángatott az ágyamból hajnalok hajnalán, azaz reggel 7-kor. Nyöszörögve tűrtem, ahogy a nővérem szobáról szobára ráncigált.
- Miraaaaa - nyögtem. - Nem akarok suliba menni...
- Pedig fogsz, de még mennyire! - morogta, miközben rendbeszedte fekete tincseimet.
Reggelire pont kész lettem, így Mira és Dan közé leültem enni. Zombiként marcangoltam szét a palacsintámat, már nem sok hiányzott ahhoz, hogy hörögjek is. A suli puszta gondolatától is csomó keletkezett a torkomban, amit képtelen voltam lenyelni. Szerencsére a testvéreim próbálták elterelni a figyelmemet kisebb, illetve nagyobb sikerrel.
- Carly, készen állsz? - kérdezték tőlem a tesóim, ahogy kiléptünk az októberi hideg levegőre.
- Nem - ingattam a fejemet, miközben pár bizonytalan lépést tettem előre.
- Talán félsz? - karolt át Dan, észrevétlenül támogatva engem.
- Nem - ingattam a fejemet, majd nyers erővel a szemeibe néztem. Megrettent a nézésem intenzitásától, így lehunyt szemekkel foglaltam szóba az egyetlen érzelmet, ami elfoglalta a mellkasom közepét, ahol a szívemnek kellett volna lennie. - Rettegek.
A sulihoz vezető utat csendben tettük meg. Úgy éreztem magamat, mint az első napomon. Kivéve azt, hogy ez rosszabb volt. Ugyanis mindenkit ismertem. Ők is ismerték a múltamat. A jelenemet. A francba, valaki már a jövőmön is filozofálgatott! Hogy ezt honnan tudtam?
A suli előtt álló diákok megbámultak. Mikor elhaladtam mellettük, sugdolózni kezdtek. Valaki nevetett. Valaki lesajnált. Valaki pedig levegőnek nézett. Nem közlekedhettem úgy, mint egy szellem. Nem, mivel tényleg úgy néztek rám az emberek. Mint egy sírból feltámadó kísértet, aki bármikor megtámadhatja őket. Ezt láttam a tekintetükben.
- Carly! - szólított egy hang határozottan.
Mielőtt feleszmélhettem volna, két kéz fonódott a derekam köré és egy vörös hajkorona csatlakozott a látóteremhez. Ilaydát ismertem meg, aki az örömtől szinte pattogott.
- Jézusom, megfojtasz! - mondtam tettetve az elhaló hangot.
A karok elengedtek, a lány pedig előlről került be a képbe. Amikor meglátott, felragyogott az arca.
- Istenien áll neked ez a hajszín! - jelentette be, majd elkomorult egy picit az arca. - Te szomorú vagy.
- Igen, pedig Castiel minden tőle telhetőt megtett - utaltam enyhén a tegnapi esetre.
- Tudom, sevgilim elmondta - húzta el a száját.
- Te sevgilimnek szólítod? - kérdeztem rá sunyi tekintettel. - Ennyire közel kerültetek egymáshoz?
- Ami azt illeti, nem - ingatta a fejét, miközben belém karolt.
Amíg az óra helyszínéhez értünk, beszélgettünk. Sokat. Mindenről. Közben üdvözöltem pár ismerős arcot, de az ajtó előtt kellemetlen meglepetés várt, Amber személyében. Úgy húzta ki magát, akár egy királynő, két oldalán pedig Lisa és Charlotte álltak büszkén. Vagyis Charlotte inkább unottan.
- Visszatért a kriptaszökevény - mondta gúnyolódva Amber. - Jó volt a nyaralás?
- Igen - válaszoltam sértő hangsúllyal. - Jó volt közutált személynek lenni?
- Hogy beszélhetsz így Amberről?! Kis ribanc! - vágott vissza Lisa.
- A hercegnőnek tűrnie kell a kritikát, nemde? - hallatszott a hátam mögül egy hang.
A három gráciából kettő lesápadt a mögöttünk lévő alaktól. Hangos rágócsattogást hallottam, majd egy buborék fújásának jellegzetes hangját. A buborék kidurrant, egy kéz pedig a vállamra csúszott.
- Jól áll a fekete, Caroline - mondta a lány, miközben a három liba megfordult és tisztes távolságba menekültek előlünk. - De ez az én védjegyem.
Az acélbetétes csizmába bújtatott karcsú lábak elém lépkedtek és öröm szállta meg a szívemet, ahogy magam előtt láttam Lindseyt.
- Kösz - mosolyodtam el, majd összeöklöztünk.
- Hiányoztál, kislány - ütött bele a vállamba gyengéden. - Az összes büntis üdvözöl téged. De azért mihamarabb nézz be hozzánk!
- Inkább majd a folyosón összetalálkozom velük - nevettem fel halkan.
- Az nem ugyanolyan - kacsintott rám. - Majd találkozunk, Carly!
Nem tudtam sokáig a lány távolodó alakja után nézni, ugyanis be kellett mennem órára. Elhúzva a számat bementem a terembe, ahol kerestem magamnak egy üres helyet. Szerencsére Ilayda mellett volt is egy, így boldogan ültem le. Feltettem a szemüvegemet, majd rajzolni kezdtem. Egy gyönyörű rózsát akartam.
Ahogy így dolgoztam, egy puffanást hallottam az ajtóból. Riadtan felkaptam a fejemet és megláttam Lyst. Éppen elájult. A fejem önkéntelenül is "wtf" grimaszba rándult.A haverja és Ilayda odaszaladt hozzá és próbálta ébresztgetni.
- Víz kell! - sikoltotta Ilayda. - Carly, az ég szerelmére, segíts már! - üvöltött rám, mire ingeresen talpra ugrottam.
Odaszaladtam a vörös barátnőm mellé, várva az utasításokat.
- Hozd ide a vázát az asztalról! - hadarta, amíg pofozgatta Lysandert.
- Fejbe akarod vágni? - nézett a párjára Castiel kidülledt szemekkel.
- Már megint hülye vagy! - csapott Castiel felé, miközben felkaptam az egyszínű vázát az asztalról.
Odasiettem vele, kikaptam belőle a virágokat, a szutykos vizet pedig az eszméletlenül heverő fiúra öntöttem. Az osztálytársaink próbáltak segíteni Lysandernek, ahogy kinyitotta a szemeit. Ködös szemei fürgén jártak, mntha keresett volna valamit... vagy valakit. A szemei megállapodtak rajtam, én pedig pánikba estem.
Utánam nyúlt kábultan, én pedig húzódtam el, de a tömeg belökött hozzá. Mielőtt hozzám érhetett volna, a kezeim maguktól lendültek. A váza becsapódott, Lysander pedig ismét eszméletlen lett. A beszélgetések zaja elnémult, mindenki a váza maradványaira nézett Lys hajában. Aztán rám kapták a tekintetüket.
Úgy tűnt, mégis hamarabb a láthatom a büntis srácokat, mint ahogy arra számíthattam volna.

61. fejezet: Gyógyulás

A mellkasom nehezen emelkedett és süllyedt. A szoba sötét volt, az illatok eltompultak, a fejem zúgott. Idegesség. Zavarodottság. Pánik. Kielégületlenség. Lysander. A szobám redőnyei le voltak eresztve, csak pár csíkot festett az asztalomra a délutáni fény. A takaróm alatt gubbasztottam, akár egy buckalakó. Csak a szemeimet jártattam a sötét szobában, válaszokat keresve.
Miért én? Miért most? Miért itt?
- Carly, húzd fel a redőnyt! - trappolt be anya a szobámba. - Húzd le a fejedről a takarót, mert megfulladsz! Vagy lehet, hogy a bőröd bemelegszik és pattanásos leszel! Pattanásokat akarsz, kislányom? Szedd már össze magad!
Én csak egy szenvedő nyögést fűztem hozzá. Egy szó nélkül lerántotta rólam a takarót, majd elszörnyedt. Úgy nézhettem ki, akár egy boszorkány. A szempillaspirál elkenődött a szemem alatt, az arcom sápadt, a végtagjaim remegtek, a fekete hajam pedig csupa kóc.
- Miranda, Daniel! - szólt ki szigorúan anya az immár nyitott ajtómon. - Drágám, gyere!
Egy kecses mozdulattal felrántotta a redőnyömet, a szobámba pedig szabályosan beáradt a fénytenger. A szemeim elé kaptam a kezemet, miközben sziszegtem. A napfény égetett, kiégette a retinámat és megfosztott a sötétségtől. Abban az időszakban csak a sötétséget éreztem valódi támaszomnak és társamnak. Ő mindig hallgatott. Ő mindig megértett. Ő körbeölelt, akár egy jó szerető. Ő mindenestől magába fogadott engem.
Az őrület határán táncoltam.
- Jézusom, húgi! - a lábdobogás hangosabb lett, ölelő karok vettek körül. - Mi a bajod? Nézz rám! Kelj fel! Gyere! Kincsem, ne add fel! - hallottam.
Senkinek nem engedelmeskedtem.
- Üres - motyogtam.
- Kislányom, mi üres? - hallottam anya hangját, viszont nem érzékeltem.
Nem érzékeltem senkit és semmit. Csak én voltam és a hangok. Azt sem tudtam, hogy a szemem nyitva vagy csukva van-e egyáltalán. Csak egyet tudtam: valami leránt a mélybe. A kezemet a mellkasomra tettem, a szívemre.
- Itt - mondtam.
A kép visszatért. Mindenki könnyes szemmel nézett engem. Anya, apa és a testvéreim. Én viszont csak a mellkasomra szorított kezemre néztem, mintha nem is az enyém lenne.
- Összetört - suttogtam. - Ragasszátok össze nekem. Anyu, apu, Mira, Dani... Kérlek, ragasszátok össze... Fáj...
Csak egy könnycseppet hullattam el.
- Kincsem, ez teljesen normális... - csitított anya. - Ez csak a gyógyszer utóhatása.
- Gyere, Carly, feküdj vissza és aludj - simította meg a vállamat egy kéz, amihez Dan hangja tartozott. Némileg megnyugodtam tőle. - Jobb lesz.
- Ígéritek? - kérdeztem üres hangon.
- Megígérjük - nyomott egy puszit a fejemre apa. - Hozzatok a húgotoknak ételt és meleg teát. Ma nem mozdulhat ki innen. Nem találkozhat, csak velünk. Az orvosok azt mondták, ez természetes lesz, legalább kell neki pár óra, míg kitisztul teljesen. De minimum egy nap kell.
- Én itt maradok mellette - mondta Dan. - Vigyázok rá.
- Jól van, fiam - veregette meg a hátát.
Mindenki sürgött-forgott. Hol teát ittam, hol ledarált gyümölcsöt ettem, hol beszéltek hozzám. De az egész napot végigaludtam. Sejtelmem sem volt arról, hogy mi folyik körülöttem. Csupán beszédfoszlányokat hallottam, de azokat sem tudtam értelmezni. Akár kómában is lehettem volna, a gyógszer annyira leterített. Valaki mindig fogta a kezemet, ami kellemes érzés volt. Biztonságban tudtak, ameddig kellett.
Aztán egy meleg kar fonta körül a derekamat. Nedves lett a felsőm eleje, de én ebből nem tudtam összerakni semmit. A testem nem mozdult, éber álmom volt.
Egy zokogó hang dúdolt nekem. Csakis nekem. Egyedül nekem. A hang gitárkíséretet is kapott, a zokogás mégis lefullasztotta. De így is gyönyörű volt ez a török népdal.

***

A torkom száraz volt. Az orrom folyt. A szám belseje mintha vattával lett volna kitömve. A szemeimet is csak nehezen tudtam kinyitni.
- Felébredt! - közölte izgatottan egy hang mellettem.
- Mondtam, hogy felébred - mondta magabiztosan egy mély hang. - Hiszen az én húgom.
- Tudom. Olyan erős, mint te - itt egy kínos szünet állt be. - Va-vagyis...
Én itt mentettem meg a lányt, hogy magyarázkodni kelljen.
- Szomjas vagyok - nyöszörögtem.
Kinyitottam a szemeimet és pislogtam párszor. Akeila és Dan egyszerre pattantak fel. Valamelyikük megitatott, a másik pedig odatolta a kezem alá a tálcát, ami meg volt rakva minden jóval. Én nekiláttam az evésnek, már amennyit láttam az ételből így, csipás szemekkel.
- Mennyi az idő? - dörmögtem tele szájjal.
- Hajnali 3 van - nézett Akeila a karórájára.
- És ti hogyhogy itt vagytok? Miért nem mentetek aludni? - sandítottam rájuk, de közben tovább ettem.
- Én nem hagylak el, Carly - jelentette ki Dan.
- Én pedig nem akartam, hogy felügyelet nélkül maradj, ha Dan elalszik - magyarázta Akeila kis mosollyal.
- Hé! Messze vagyok az alvástól! - mondta felháborodva a bátyám.
- Öt kávé után még jó! - kuncogott az orosz lány.
Én csak vidáman csóváltam a fejemet. Őket egymásnak teremtették. Kíváncsi leszek, hogy Dan mikor vallja be Akeilának, hogy érez iránta valamit, ami több, mint barátság. Vagy Akeila fog odaállni a bátyám elé? Fogalmam sem volt. De ez egy jó sztori, majd elmesélem.
- Mi történt, amíg ki voltam ütve? - kérdeztem egy ásítás kíséretében, miközben kidörzsöltem a csipát a szememből.
- Ilayda és Mira zenélt neked, azon kívül nem engedtünk senkit a közeledbe. Bár Ilayda jó munkát végzett, mivel egy osztálytársad sem sejti, hogy itthon vagyunk. Vagy legalábbis nem próbáltak meglátogatni minket a mai nap folyamán - foglalta össze Dan.
- És mikor mehetek suliba? - kíváncsiskodtam, miközben már a teát ittam.
- Várd ki a holnapot, úgyis péntek lesz - tanácsolta Akeila. - Beszokásnak nem rossz kezdés.
- Oké - bólintottam. - Ti már ma mentek? - fordultam Dan felé.
- Sajna igen - bólintott szenvedő arckifejezéssel. - Szóval jó éjt, húgi! - mondta, miközben felállt.
Akeila a helyén maradt. Én kaptam a testvéremtől egy puszit a homlokomra, majd kiment a szobámból. A lépések elhaltak a folyosón, én pedig Akeilára néztem.
- Még jó, hogy kimentettelek! - nevettem fel.
Az arca céklavörös lett, ami erős kontrasztot alkotott hófehér hajával.
- Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? - motyogta. - Még beszélni sem tudok vele rendesen.
- Érzel valamit iránta, igaz? - sóhajtottam.
- Igen - vett mély levegőt. - De így elnézve téged, inkább lemondok róla.
- Megérdemlitek a boldogságot - vágtam közbe. - Nekem nem jött össze. Na és?
- És? Depressziós lettél, Carly! - nézett mélyen a szemembe. - A szerelem rossz.
- Nem a szerelem a rossz. Hanem az, ha kirúgnak - vontam vállat. - Beletörődtem, hogy Lysnek nem kellettem. Lassan készen állok arra is, hogy továbblépjek.
- Erős vagy, Carly - fogta meg a kezemet Akeila. - Erősebb, mint bármelyikünk. Lysander egy hülye állat, hogy kidobott téged.
- Ne mondj ilyet, a végén még zavarba hozol - mosolyodtam el, ahogy fentebb tornásztam magamat.
- Ez így van - mondta biztatóan.
- Gyógyszerekkel könnyebb volt - suttogtam. - Ha nem kaptam volna a kezelést, valószínűleg már halott lennék.
- Carly, csend! - mondta szigorúan és erős orosz akcentussal a barátnőm.
Akeila minél dühösebb volt, annál erősebben érződött az akcentusa. Vett egy-két mély levegőt, majd elengedte a kezemet.
- Most itt hagylak, nekem is kelnem kell reggel - biccentett és megölelt. - Jó éjt!
- Szép álmokat és köszönöm! - kiáltottam utána, ahogy kiment az ajtómon.

***

Újra abban a sötét szobában találtam magamat. Ugyanazzal az ezüstös hajkoronával. Ugyanazzal a ruhával. Ugyanabban a részeg állapotban. Lent hallatszott a dübörgő basszus, ami részeg kiáltozásokkal vegyült. Csak egyetlen lámpa égett, annak a fénye szinte táncolt a hatalmas ágyon. Egy vendégszoba volt. Emlékszem rá, arról az estéről. Sikítozni akartam a felismerés hatására, de nem ment. Ahogy a fiú felém fordult, ezúttal nem két sárga írisz nézett rám. Hanem egy zöld és egy sárga. A lélek belém szorult a levegővel együtt.

Lysander volt az, Matthewként.

Rugdalózni, kapálózni, ordítani akartam. A testem viszont nem mozdult. Kisvártatva végre megmozdultam, de a rossz irányba indultam el. Ugyanis a srác karjaiba vetettem magamat. A srác mosolya gonosz és hátborzongató volt. Menekülni akartam. Ehelyett még közelebb simultam hozzá. A kezemben volt egy pohár, telve színtelen folyadékkal. Fenyőpálinka. Az ő poharát az enyémhez koccintotta.

A karom lendült és húzóra megittam. A fogaim zsibbadtak az égető italtól. De a fiú csak vigyorgott. Lassan lehajolt a fülemhez. Ahogy megéreztem a leheletét, elvesztem.

Könnyes arccal riadtam fel a napfényes szobámban.

- Ne, ne, ne, nem, nem, nem lehet! - motyogtam reszketve.

A fogaimat még mindig zsibbadtnak éreztem, mintha az előbb ittam volna meg az italt. A karjaimat a testem köré fontam, úgy zokogtam csendesen. Miért tetted ezt, Lysander? Ezt kérdezgettem magamtól, holott tudtam, hogy az valójában Matthew volt. De mégis... Lysander nagyobb nyomot hagyott bennem. Vele nem is voltam együtt testileg, de lelkileg szinte egyek voltunk. Olyan, mintha elvette volna a lelkem szűzies tisztaságát. Ezért pedig gyűlölnöm kellett volna. Mégsem tettem.

Képtelen voltam arra, hogy gyűlöljem. A testvéreim helyettem is gyűlölték.

- Kicsim, nyugodj meg! - mondta anya, ahogy belépett a szobába egy tálca étellel.

Szépen az ölembe rakta, ahogy felültem. Kifújtam az orromat egy zsepivel és letörölgettem a könnyeim nagyját.

- Mi a baj?

- Csak rosszat álmodtam - motyogtam. - Mennyi az idő?

- Dan és Mira két óra múlva hazaérnek a suliból - mosolygott anya. - Mi lenne, ha addig főznénk nekik valamit?

Anya tudta, hogy mire van szükségem. Ez volt az ő szuper képessége: megérezte mások szükségét. Én csak bólintottam és enni kezdtem. Ő megvárta, hogy befejezzem az evést, addig beszélgettünk. Csak akkor döbbentem rá, hogy milyen kevésszer beszéltem anyával négyszemközt. Sokat dolgoztak a szüleink, de mi megértettük. Mégis megkönnyebbülést éreztem, hogy kiönthettem anyának a szívemet.

Segített felállni az evészet után, mert majdnem orra estem. Nem éreztem a lábamat, az utóbbi pár órában nem nagyon használtam őket. Így nehezen, de ledöcögtünk a lépcsőn, egyenesen a konyhába.

Onnantól kezdve az agyam teljesen a főzésre koncentrált. Nyújtottunk, fűszereztünk, dagasztottunk, pároltunk és öntöttünk. Boldog voltam főzés közben. Ez mindig fel tudott vidítani.

- Megjöttünk! - kiáltotta Mira.

- A konyhában vagyunk! - mondta anya, a testvéreim pedig bejöttek.

Egy svédasztallal vártuk őket, amiből boldogan kezdtek falatozni. Mira mégis gondterheltnek látszott. Mikor már jócskán a délutánban bennjártunk, odasasszéztam mellé és odasúgtam neki a kérdésemet.

- Mi történt, Mira?

- Semmiség - legyintett, de a szemében megjelentek a könnyek.

- Legalább a zserbóm felett ne hazudj - mondtam szomorúan. 

Hirtelen átöleltem a derekát, amitől megdermedt.

- Nem számít, hogy mi az, én melletted állok! - suttogtam a felsőjébe. - Hiszen a tesód vagyok.

Ő erre visszaölelt és csak szorított.

- Viktor megcsalta, miközben Londonban voltunk - zuttyant le mellénk Dan a tévé elé.

Lassan elengedtem Mirát, ő pedig csak bólogatott.

- Nővérkém... - fogtam meg a kezét. - Ugye képen törölted?

- Tökön rúgta - kotyogott közbe ismét Dan. - Úgy, hogy eleredt az orra vére.

- Miközben lendült a lábam, Dan eltörte az orrát - egészítette ki Mira.

A tekintetem kettejük között ugrált, majd elröhögtem magamat. Muszáj volt, ahogy elképzeltem a jelenetet. Ők is lassan elmosolyodtak, először kuncogás, majd harsogó nevetés tört ki belőlük is.

Amikor egy bő fél óra múlva már lenyugodva, bár még mindig vigyorogva néztük a tévét, egy kellemetlen hang hasított a levegőbe. 

Valaki nyomta a csengőt.