Ilayda szája mosolyra húzódott, ahogy kimondtam ezt a kérdést.
- Gyere, mindent elmesélek!- húzott egy nyugisabb helyre.
Vihogva mentünk az egyik sötét sarok mögé, ahol senki nem volt. Én várakozva támasztottam a falat, vörös barátnőm pedig csípőre tett kézzel állt.
- Nos? Hogyan csábítottad el a sulink saját bejáratú macsóját?- kérdeztem tőle nevetve.
- Hát így!- emelte fel a két mellét csábító tekintettel.
- Na de most komolyan!- röhögtem el magam.
- Oké. Miután leváltál tőlem...
"Visszatekintés: Ilayda szemszöge"
Carly eltűnt, akár a kámfor! Nem hiszem el! Hogy találok el a következő óránkra? Amit a szőke srác adott, abból nem értek egy kukkot se. A magyar nyelv nehéz, örülök annak, hogy tudom egyáltalán beszélni. A nyomtatott betűk még hagyján, de az írott?! Ennyit nem várhat el tőlem az emberiség! Éppen az órarendnek mondott firkálmányt tanulmányoztam, mikor valaki meglökött. A tornaterem épületében majdnem felnyaltam a csempézett padlót. De csak a fenekemre estem. Alig vagyok itt pár órája, de ember számba se vesznek?!
- Nézz már a lábad elé, különben a földön végzed, tuskó!- magyarul ennyit tudok kipréselni magamból, beszólások terén.
Majd meg kell kérnem valakit, hogy tanítson egy-két magyar káromkodást. Ez a teljesítmény, amit most tudok produkálni, egyszerűen szörnyű!
- Ettől többet vártam, aranyom.- szólalt meg a mély hang.
Felnézek a fél fejjel magasabb vörös hajú srácra. Carly mondta este, hogy rokonlélekre lelhetek ebben a suliban. Szerintem Castielre értette. A fiú felhúzott szemöldökkel nézett rajtam végig, főleg a felcsúszott szoknyámra és a lábaimra nézett. Terpeszben ültem, így pont elértem a bokáját. Jól bokán rúgtam, amitől hátrébb tántorodott. Én gyorsan felpattantam és a szoknyámat lentebb húztam.
- De kis harcias vagy.- mosolygott rám.
- Csak nem szeretem, ha úgy stírölnek, mint valami kurvát.- mondtam ki kereken.
- A kislányoknak nem áll jól a ronda beszéd.- mondta fejcsóválva.
- A rockereknek pedig nem áll jól ez a puhapöcs stílus.- de pár szó megmaradt bennem a gengszter filmekből.
Valamelyik nap Mirával megnéztük a Keresztapát. Mondjuk az maffiás, de nagyon sokat tanultam belőle. A család szent és sérthetetlen. De visszatérve az eseményekre, Castiel dühös arcot vágott. Testével a falhoz préselt, vad volt és irányíthatatlan. Elzárt minden lehetséges menekülési utat. Kifejezetten tetszett, de ezt nem mutattam ki. Kifejezéstelen arcom és gúnyos mosolyom még jobban feldühítette.
- Nem vagyok puhapöcs. Szívd vissza.- fújtatta.
A lehelete forró volt. Kicsit távolabb jött tőlem, de a két karjával megtámaszkodott a testem mellett. Még mindig be voltam kerítve. Az arca megfeszült, a póló alatti izmai megdagadtak. A nyakán pár ér kidudorodott. Hmm... Úgy látszik, dühösen még szexibb. Akkor lássuk, mi lesz, ha még tovább bosszantom. Imádok táncolni az emberek idegein.
- Minek szívnám vissza?- hajoltam az arcához közelebb, halál nyugodtan. Csak a szemébe néztem és nem olvadtam el a közelségétől.- Puhapöcs.- suttogtam tőle két centire.
Élesen néztem rá, de gúnyosan mosolyogtam. Nem óhajtottam lebőgni Castiel előtt. Főleg nem így. Szürke szemei elsötétültek előttem, amitől normális ember megijedne. De én nem féltem tőle. Hogy ezt kimutassam, a kezeimet óvatosan a nadrágzsebébe csúsztattam. Éreztem, ahogy megborzong az érintésemtől. Ez van, ha két alfa találkozik. Vagy mondjam úgy, hogy két vadász? Mindketten vezető szerepre pályázunk a kapcsolatokban. Ezt már leszűrtem belőle, mikor először láttam. De most mi legyen? Melyikünk a vadász és melyikünk a préda? Azt már látom, hogy nem törik meg könnyen, ami a vezető szerepet illeti.
De elég legyen a prédikációból! Castiel szemében már nem harag csillant, hanem valami más. Valami forróbb és intenzívebb... Szerintem ti is tudjátok, mire gondolok! Most már a srác vigyorgott és a fülemhez hajolt.
- Megmutassam, mennyire vagyok kemény?
Elhajolt a fülemtől, hogy lássa a reakciómat. Én is rendelkezem annyi piszkos fantáziával, hogy felfogjam, ez a mondat nagyon kétértelmű. A kezeim még mindig az ő zsebében pihentek. Ő a szoknyám gumis derekát kezdte el húzogatni, ami enyhén mondva, khm... zavarba hozott odalent. De úgy láttam rajta, hogy az én kezeim is a legjobb helyen vannak.
- Legalább vigyél el előtte valahova. Olyan könnyen nem adom magam...- válaszoltam halkan nevetve.
- Az még elválik, kislány.- mondta már az arcommal szembe.
- Nem vagy ennyire menő, nagyfiú.- válaszoltam mosolyogva.
- Szerintem meg igen.- felelte.- De annyira menő vagyok, hogy kutyát sétáltass velem?
- Hát... éppen a határon vagy.- húztam az agyát.
- Érted megyek kettőre.
- Fél három.- szájaltam vissza.
- Negyed három.- mondta és elvette a kezét a szoknyámtól.
Én is kivettem a kezeimet a zsebéből és egy macsós mosollyal távozott. Én elégedett mosollyal néztem utána, majd felkaptam az órarendet a földről. Nem hittem volna, hogy bele fog menni. Violától megkérdeztem, hogy mi van az órarendre írva és fölé írtam törökül a neveket. Így valószínűleg könnyebb lesz.
"Vissza a jelenbe: Carly szemszöge"
Ilayda mindent elmesélt, kisebb nagyobb megszakításokkal. Engem, személy szerint lesokkolt. Ez olyan érzés volt, mikor a fiúk azt beszélték, hogy bűnöző vagyok. Ti emlékeztek rá? Mert én igen! Ideje lenne megszívatni őket!
- Figyelj, Víztündér!- mondtam a semmibe bámulva.
- Igen, Carly-cica?- mosolygott rám.
- A randid elé befér egy szívatás?
- Csupa fül vagyok.- megbeszéltük a tervet, amit kieszeltem.
A lényege az, hogy a srácokat "bevonjuk az üzletbe". Vörös barátnőmmel öklöztünk egyet, majd kibújtunk a sarok mögül. Meg kéne keresni a fiúkat... De végszóra pont előttünk álltak le beszélgetni, persze hallótávolságon kívülre. Itt az idő, hogy véghez vigyük az eddigi legkomolyabb szívatásunkat. De véggondolatra becsengettek.
- Nyugi, majd következő szünetben.- veregetett vállon a török lány.
A mutatók csigalassúsággal mozogtak. Már azt hittem, odaragasztotta valaki vagy lemerült az elem. De a telefonom órája igazolta, hogy nem ez történt.
- Nyugalom, már csak 5 perc. Bírd ki!- súgta Ilayda, mikor a tanár elfordult.
Egy percet 1 órának éreztem. Már majdnem folyt a nyálam, mikor kicsengettek. Egyből visszaköltözött belém az élet, harmadik óra után.
Mostanra csúsztatták a kajaszünetet is, szóval jók vagyunk. Ahogy mentünk a tesóimhoz, valamin megakadt a szemem. Legnagyobb örömünkre Akeila is velünk evett, pedig sok srác invitálta közéjük. Vékonyan öltözött fel, de így is melege volt.
- Már nagy népszerűségnek örvendesz, nemde?- nevettem rá az orosz lányra, mikor odaértünk.
- Igen, pedig nem is árulok vodkát.- mondta nevetve.
Megöleltük egymást és leültünk.
- Carly, sunyin csillog a szemed. Mit tervezel?- kérdezte Dan.
- Neked pedig majd kiesik a szemed, úgy nézed.- mutattam az orosz lányra, aki éppen Mirával nevetgélt.
- Nem is!- takargatta az arcát, mivel elpirult.
- Akeila, te kinek örülnél a legjobban, ha udvarolna?- tette fel a húzós kérdést Ilayda.
- Esetleg Armin vagy Dan.- mondta Akeila.
Bátyókám elpirult, mire az orosz lány nevetve átölelte Dan vállát fél karjával.
- Olyan szép nem vagyok!- állította Akeila erős orosz akcentussal.
- Dehogynem!- suttogta Dan.
Mindenütt románc alakult. Ilayda és én elújságoltuk a szívatást, mire a tesóim és Akeila helyeselték. Jó hecc lesz, az biztos! Már csak az áldozatokat kéne megtalálni...
2015. január 4., vasárnap
2014. december 31., szerda
46. fejezet: Beilleszkedés és egyéb apróságok
Írói megjegyzés
Mindenkinek boldog és sikerekben gazdag újévet kívánok. Most megragadom az alkalmat, hogy kitegyem ide az egyik jó barátnőm blogát, amit tanácsaimmal segítek. Emma Dobos bloga: A fogoly Nézzetek be és mondjatok véleményt, építőkritikát. Segítsétek, hogy szuper történetet tudjon kikerekíteni az ötletéből, ami szerintem nagyon jó. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a 46. fejezet!
Írói megjegyzés vége
Ahogy így álltam lovagom karjaiban, megszólalt a jelző. A két vörös csak szemezett egymással, amit Ilayda egy kacsintással zárt le. Barátnőm hozzám fordult.
- Olyan szexi, úgy rávetném magam!- mondta Ilayda törökül.
- De kis perverz vagy!- feleltem neki az anyanyelvén.
- Hiszen ismersz!- vihogott, majd visszaváltva a fiúk nyelvére, így szólt.- Majd összefutunk, fiúk!
- Ne olyan sietősen. Nekem is tesim lesz.- lassította le Ilaydát Castiel egy csajozós mosoly kíséretében.
Lys maga felé fordított és gyengéden a fülembe súgta.
- Majd még találkozunk, tündérkém.
- Reméltem is.- válaszoltam huncut mosollyal.
- Imádom, amikor így mosolyogsz!- mondta Lys édesen mosolyogva.
- Köszi.- csókoltam meg erősen, majd útjára engedtem.
Én sóhajtva a párom után néztem. Igen, ezt a romantikus jelenetet végignézte a két vörös is. Ilayda magában kuncogott az ábrándos tekintetemen, Castiel pedig öklendezni kezdett. Nagyon összeillenek. Tisztára el tudom képzelni, hogy ezek ketten együtt szívatják a népet. Csak egy gond volt ezzel. Hogy most engem figuráztak ki együtt. Végül Castiel szólt be.
- Lys mindig is nyálas volt, de nem tudtam, hogy te is ilyen kis romantikus lélek vagy.- mondta gúnyosan és a szívére tette a kezét.
- Ne bántsd már!- ölelte át a vállaimat török barátnőm.- Szerintem egyszerűbb lenne, ha végre szexelnétek egy orbitálisat, mert ez már borzalmasan hosszú előjáték.- tette még hozzá a véleményét.
Castiel szemei tágra nyíltak barátnőm szavai hallatán. Ha eddig nem, most végleg beleszeretett.
- Végre, valaki egyetért velem. Köszönöm, nagyfőnök.- emelte az ég felé a tekintetét a srác.
Mi csak nevettünk a srácon. Így hármasban mentünk a tesiterem felé. Én kissé lemaradtam az éppen vitázó felektől.
Fogalmam sincs, miről folyt a szó köztük, de nem is az a lényeg. Egy dühös szempár villant felénk az egyik ajtó mögül. Felismertem Debby-t és azt a gyűlölködő mosolyát. Megrémültem attól a tekintettől. Abban a percben reméltem, hogy nem fog Ilaydán átgázolni. Bár lehet, emberére akadna a török lányban. Sietve lépkedtünk az órára, nehogy lekéssük. Átöltöztünk és bent még javában folyt a 10.-esek tesiórája. Szegény Daninak 0. órája tesi. Igen, hamarabb bejöttünk, hogy a tesónk ne késsen el. És még azt mondják, hogy a testvérek utálják egymást. Belépkedtem unalmamban a terembe és egy diákgyűrűt látok meg a terem közepén. Valakit körbeálltak, én pedig odamentem a tesitanárhoz.
- Jó reggelt, mi folyik itt?- kérdeztem a tömegre utalva.
- Az új diák mutatja be, mit tud.- mondta a tanár.
Új diák? Mármint Ilaydán kívül? Ezt látnom kell! Befurakodtam a diákok alkotta gyűrűbe és elképedtem. A lány hófehér hajzuhataga előreomolva takarta az arcát. Egy szál fehér sportmelltartóban és rövidnadrágban volt. Így is izzadt, akár egy igásló. Éppen fekvőtámaszozott, egy kézzel, a másik karját pedig a háta mögé rakta. De magát a lányt valójában a hangja árulta el.
- 18...19...20!- azt az erős, orosz akcentust bárhol felismertem.
Odanyomultam Danhez, aki az éppen feltápászkodó orosz lányt figyelte. Megböktem a ködös tekintetű bátyámat. Ha jól láttam, éppen a lány testét csodálta.
- Ez tényleg Akeila?- kérdeztem a nyálcsorgató tesómat.
- Igen.- mondta kába tekintettel.
Látszott, hogy nem figyelt rám. Csak az orosz lányt figyelte, aki éppen letörölte magáról az izzadságot. Akeila a törölközőt a nyaka köré tette, úgy hagyta el a tornatermet. Mit ne mondjak, nemcsak a tesómat fogta meg a látvány.
- És a te osztályodba jár?- folytattam a faggatózást a ködös tekintetű fiútól.
- Aha...- de még mindig Akeila után bámult.
- Levetkőzöl meztelenre és szambázol?- tettem fel a szívatós kérdést.
- Aha... MI VAN?- nézett rám immár éles szemekkel.
Én csak röhögtem a tesómon. Az a fej, amit levágott... egyszerűen leírhatatlan. A tizedikeseknek nekem köszönhetően jól indult a napjuk.
Hamarosan az osztálytársaim is beszállingóztak, én addig a tesitanárral beszélgettem. Hát... én valamire rájöttem. Ez a tanár vagy homokos... vagy pedofil. Egyszerűen úgy beszélt, mintha cukorral kínált volna. Halál komolyan! Azt hittem, sikítva elfutok, amikor elhagyta ez a mondat a száját: "Óra után szívesen megmutatom a kötélmászás technikáit." Én ott helyben majdnem lehidaltam.
Szerencsére tornasorba kellett állni és elkezdődhetett a reggeli kínzás. De a tanár valamiért folyamatosan engem bámult Ilaydával együtt.
- Ki ez a pedofil állat?- kérdezte Ilayda törökül, futás közben.
- Az egyetlen tesitanár a suliban.- válaszoltam szintén törökül.
A vörös lány és én egymás mellett szaladtunk, a tesitanártól pedig távolságot tartottunk. De sajnos nem számoltunk a másik perverzzel, történetesen Castiellel. Ő természetesen eltűzött mellettünk, mint egy vörös ágyúgolyó, majd hátrafelé kezdett futni, arccal felénk. De még így is gyorsabb volt nálunk. Ez nem ér!
Castiel valamit elkezdett mutogatni Ilaydának. Pár másodperc kellett ahhoz, hogy felfogjam, elég mocskos üzeneteket mutogatott. Ilayda kihívóan elmosolyodott, majd ő is vigyorogva mutogatni kezdett. De a vörös lány túlszárnyalta Castiel "bábelőadását", mivel ő még perverzen mosolygott is hozzá. Én meg mit csináltam? Én pirultam el helyettük. A fiú végül mosolyogva ismét előrefordult és futott rendesen tovább.
- Ez mi a franc volt?!- amikor már sétáltunk, ezt súgtam neki törökül.
- Haladunk.- kacsintott Ilayda.
Ebből nem értettem semmit. Értetlen fejjel csináltam végig a tesiórát.
Ez a nap nekem sok volt, eddig. Kijöttünk a tesiteremből, én pedig leváltam Ilaydától. Persze még az öltözőben bemutattam mindenkinek. Amberék csak morogtak valamit, legalább most megtartották maguknak a véleményüket. Ez a szőke mégis tud tanulni a hibáiból! Hogy hova is mentem? Miráékhoz, hogy kipuhatoljam a részleteket.
Peggy azonban, mint a ciklon, úgy talált meg. Ha a szerencse így találna meg, én lennék a legnagyobb pókerkirály. A zöld szoknyás a barátnőm egyből elhalmozott kérdésekkel.
- Ki a két új diák? Mindkettő külföldi? Ismered őket? Miért vannak itt? Tudnak a nyelvünkön?...- leállítottam egy kézmozdulattal.
- Peggy, ne feledd! Levegőt ki... lassan... aztán be. Lélegezned is kell.- mondtam nyugtatva.
- DE NEM EZT KÉRDEZTEM!!!- nézett rám idegbetegen.
- Gyere, az újságíró barlangodban megbeszéljük.- karoltam bele.
- Rendben.- nagyon felizgatta ez a sztori.
Konkrétan elhúzott a kuckójáig, ott pedig válaszoltam a kérdéseire. Jó sok volt, így szaladtam órára. Éppen, hogy a tanárt beelőztem, már vágódtam is le a helyemre.
- Hol voltál, Carly?- hangzott mellőlem egy hang.
Várjunk... Eddig egyedül voltam a padban. Majdnem kiugrottam az ablakon, annyira megijesztett. De hál' istennek csak Ilayda volt az.
- Ne ijesztgess, sok már ez öreg szívemnek.- a szívemen nyugodott a kezem.- Te még zöldfülű vagy! Élvezd az életet!- utánoztam ilyen nagyihangot.
De közben mosolyogtam.
- Jaj, meg ne roskadj, vén fostosseggű!- mondta Ilayda nevetve.
De észrevettem valamit. Ilayda elég pirosas arcszínnel rendelkezett. Vajon mi történt?
- Mi történt, amíg nem voltam itt?- nézek rá.
Ekkor bejött a tanár úr, így nem tudtunk beszélgetni. De levelezni igen.
"Nos?"
A biztonság kedvéért törökül írtam. A barátnőm kezébe nyomtam a pad alatt, ő pedig elolvasta, majd írni kezdett. A keze gyorsan és rutinosan írta le a török nyelv betűit. De mégis olyan krikszkrakszok kerültek a papírra, hogy alig tudtam elolvasni. Visszanyomta a kezembe, én pedig a pad alatt kibontottam. Ha jól fordítottam, valami ilyesmi állt a cetlin.
"A süti bekapta a halat."
MI VAN? Mit akar ez jelenteni? Baromi értetlen fejet vágtam ehhez a levélhez... Ja, fejjel lefelé tartottam. Hupsz, én vagyok a béna, bocsánat! Á, így már mindjárt más.
"Castiel elhívott kutyát sétáltatni."
Egyből más lett a végeredmény. És ebben a pillanatban a tanár kikapta a kezünkből a cetlit. Na, kellett az a megérzés! Ennek a tanárnak az a mániája, hogy felolvassa a levelezéseket. Most is kiment a tanári asztalhoz, kezében a tépett papírunkkal. Az osztály felélénkült, ez érdekesebbnek ígérkezett, mint a tanulás vagy a diktálás.
- Nocsak, nocsak...- mondta a tanár, ahogy leült a tanári székre.- Egy levelezés, méghozzá Ms. Rin tollából. Azt hittem, soha nem érem meg ezt a napot, hogy felolvashassam, amit ön írt.- mondta ironikusan.
Az osztály felkuncogott a tanár poénján, mi azonban nyugodtak maradtunk.
- Tanár úr, ha ez minden vágya! Olvassa csak!- mondtam nyugodtan a tanár szemébe nézve.
Ő vigyorogva lenézett és meghökkent. Aztán elcsodálkozott... Aztán dühös lett. Felpattant a székéről és a padunk elé csörtetett. Levágta a papírt a felületre, pontosabban a könyvembe.
- Mi ez?- mutatott vörös fejjel a papírra.
- Török betűk. Ilayda nem értett egy szövegrészletet a könyvből, így lefordítottam neki.- mondtam.
A tanár majd felrobbant a dühtől, hogy ismét kicsúsztam a markából. Amint vége lett az órának, mindenki kapartatott ki a teremből. Én megragadtam a török barátnőm karját.
- Akkor hogy is van ez?- néztem rá huncut mosollyal.
Mindenkinek boldog és sikerekben gazdag újévet kívánok. Most megragadom az alkalmat, hogy kitegyem ide az egyik jó barátnőm blogát, amit tanácsaimmal segítek. Emma Dobos bloga: A fogoly Nézzetek be és mondjatok véleményt, építőkritikát. Segítsétek, hogy szuper történetet tudjon kikerekíteni az ötletéből, ami szerintem nagyon jó. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a 46. fejezet!
Írói megjegyzés vége
Ahogy így álltam lovagom karjaiban, megszólalt a jelző. A két vörös csak szemezett egymással, amit Ilayda egy kacsintással zárt le. Barátnőm hozzám fordult.
- Olyan szexi, úgy rávetném magam!- mondta Ilayda törökül.
- De kis perverz vagy!- feleltem neki az anyanyelvén.
- Hiszen ismersz!- vihogott, majd visszaváltva a fiúk nyelvére, így szólt.- Majd összefutunk, fiúk!
- Ne olyan sietősen. Nekem is tesim lesz.- lassította le Ilaydát Castiel egy csajozós mosoly kíséretében.
Lys maga felé fordított és gyengéden a fülembe súgta.
- Majd még találkozunk, tündérkém.
- Reméltem is.- válaszoltam huncut mosollyal.
- Imádom, amikor így mosolyogsz!- mondta Lys édesen mosolyogva.
- Köszi.- csókoltam meg erősen, majd útjára engedtem.
Én sóhajtva a párom után néztem. Igen, ezt a romantikus jelenetet végignézte a két vörös is. Ilayda magában kuncogott az ábrándos tekintetemen, Castiel pedig öklendezni kezdett. Nagyon összeillenek. Tisztára el tudom képzelni, hogy ezek ketten együtt szívatják a népet. Csak egy gond volt ezzel. Hogy most engem figuráztak ki együtt. Végül Castiel szólt be.
- Lys mindig is nyálas volt, de nem tudtam, hogy te is ilyen kis romantikus lélek vagy.- mondta gúnyosan és a szívére tette a kezét.
- Ne bántsd már!- ölelte át a vállaimat török barátnőm.- Szerintem egyszerűbb lenne, ha végre szexelnétek egy orbitálisat, mert ez már borzalmasan hosszú előjáték.- tette még hozzá a véleményét.
Castiel szemei tágra nyíltak barátnőm szavai hallatán. Ha eddig nem, most végleg beleszeretett.
- Végre, valaki egyetért velem. Köszönöm, nagyfőnök.- emelte az ég felé a tekintetét a srác.
Mi csak nevettünk a srácon. Így hármasban mentünk a tesiterem felé. Én kissé lemaradtam az éppen vitázó felektől.
Fogalmam sincs, miről folyt a szó köztük, de nem is az a lényeg. Egy dühös szempár villant felénk az egyik ajtó mögül. Felismertem Debby-t és azt a gyűlölködő mosolyát. Megrémültem attól a tekintettől. Abban a percben reméltem, hogy nem fog Ilaydán átgázolni. Bár lehet, emberére akadna a török lányban. Sietve lépkedtünk az órára, nehogy lekéssük. Átöltöztünk és bent még javában folyt a 10.-esek tesiórája. Szegény Daninak 0. órája tesi. Igen, hamarabb bejöttünk, hogy a tesónk ne késsen el. És még azt mondják, hogy a testvérek utálják egymást. Belépkedtem unalmamban a terembe és egy diákgyűrűt látok meg a terem közepén. Valakit körbeálltak, én pedig odamentem a tesitanárhoz.
- Jó reggelt, mi folyik itt?- kérdeztem a tömegre utalva.
- Az új diák mutatja be, mit tud.- mondta a tanár.
Új diák? Mármint Ilaydán kívül? Ezt látnom kell! Befurakodtam a diákok alkotta gyűrűbe és elképedtem. A lány hófehér hajzuhataga előreomolva takarta az arcát. Egy szál fehér sportmelltartóban és rövidnadrágban volt. Így is izzadt, akár egy igásló. Éppen fekvőtámaszozott, egy kézzel, a másik karját pedig a háta mögé rakta. De magát a lányt valójában a hangja árulta el.
- 18...19...20!- azt az erős, orosz akcentust bárhol felismertem.
Odanyomultam Danhez, aki az éppen feltápászkodó orosz lányt figyelte. Megböktem a ködös tekintetű bátyámat. Ha jól láttam, éppen a lány testét csodálta.
- Ez tényleg Akeila?- kérdeztem a nyálcsorgató tesómat.
- Igen.- mondta kába tekintettel.
Látszott, hogy nem figyelt rám. Csak az orosz lányt figyelte, aki éppen letörölte magáról az izzadságot. Akeila a törölközőt a nyaka köré tette, úgy hagyta el a tornatermet. Mit ne mondjak, nemcsak a tesómat fogta meg a látvány.
- És a te osztályodba jár?- folytattam a faggatózást a ködös tekintetű fiútól.
- Aha...- de még mindig Akeila után bámult.
- Levetkőzöl meztelenre és szambázol?- tettem fel a szívatós kérdést.
- Aha... MI VAN?- nézett rám immár éles szemekkel.
Én csak röhögtem a tesómon. Az a fej, amit levágott... egyszerűen leírhatatlan. A tizedikeseknek nekem köszönhetően jól indult a napjuk.
Hamarosan az osztálytársaim is beszállingóztak, én addig a tesitanárral beszélgettem. Hát... én valamire rájöttem. Ez a tanár vagy homokos... vagy pedofil. Egyszerűen úgy beszélt, mintha cukorral kínált volna. Halál komolyan! Azt hittem, sikítva elfutok, amikor elhagyta ez a mondat a száját: "Óra után szívesen megmutatom a kötélmászás technikáit." Én ott helyben majdnem lehidaltam.
Szerencsére tornasorba kellett állni és elkezdődhetett a reggeli kínzás. De a tanár valamiért folyamatosan engem bámult Ilaydával együtt.
- Ki ez a pedofil állat?- kérdezte Ilayda törökül, futás közben.
- Az egyetlen tesitanár a suliban.- válaszoltam szintén törökül.
A vörös lány és én egymás mellett szaladtunk, a tesitanártól pedig távolságot tartottunk. De sajnos nem számoltunk a másik perverzzel, történetesen Castiellel. Ő természetesen eltűzött mellettünk, mint egy vörös ágyúgolyó, majd hátrafelé kezdett futni, arccal felénk. De még így is gyorsabb volt nálunk. Ez nem ér!
Castiel valamit elkezdett mutogatni Ilaydának. Pár másodperc kellett ahhoz, hogy felfogjam, elég mocskos üzeneteket mutogatott. Ilayda kihívóan elmosolyodott, majd ő is vigyorogva mutogatni kezdett. De a vörös lány túlszárnyalta Castiel "bábelőadását", mivel ő még perverzen mosolygott is hozzá. Én meg mit csináltam? Én pirultam el helyettük. A fiú végül mosolyogva ismét előrefordult és futott rendesen tovább.
- Ez mi a franc volt?!- amikor már sétáltunk, ezt súgtam neki törökül.
- Haladunk.- kacsintott Ilayda.
Ebből nem értettem semmit. Értetlen fejjel csináltam végig a tesiórát.
Ez a nap nekem sok volt, eddig. Kijöttünk a tesiteremből, én pedig leváltam Ilaydától. Persze még az öltözőben bemutattam mindenkinek. Amberék csak morogtak valamit, legalább most megtartották maguknak a véleményüket. Ez a szőke mégis tud tanulni a hibáiból! Hogy hova is mentem? Miráékhoz, hogy kipuhatoljam a részleteket.
Peggy azonban, mint a ciklon, úgy talált meg. Ha a szerencse így találna meg, én lennék a legnagyobb pókerkirály. A zöld szoknyás a barátnőm egyből elhalmozott kérdésekkel.
- Ki a két új diák? Mindkettő külföldi? Ismered őket? Miért vannak itt? Tudnak a nyelvünkön?...- leállítottam egy kézmozdulattal.
- Peggy, ne feledd! Levegőt ki... lassan... aztán be. Lélegezned is kell.- mondtam nyugtatva.
- DE NEM EZT KÉRDEZTEM!!!- nézett rám idegbetegen.
- Gyere, az újságíró barlangodban megbeszéljük.- karoltam bele.
- Rendben.- nagyon felizgatta ez a sztori.
Konkrétan elhúzott a kuckójáig, ott pedig válaszoltam a kérdéseire. Jó sok volt, így szaladtam órára. Éppen, hogy a tanárt beelőztem, már vágódtam is le a helyemre.
- Hol voltál, Carly?- hangzott mellőlem egy hang.
Várjunk... Eddig egyedül voltam a padban. Majdnem kiugrottam az ablakon, annyira megijesztett. De hál' istennek csak Ilayda volt az.
- Ne ijesztgess, sok már ez öreg szívemnek.- a szívemen nyugodott a kezem.- Te még zöldfülű vagy! Élvezd az életet!- utánoztam ilyen nagyihangot.
De közben mosolyogtam.
- Jaj, meg ne roskadj, vén fostosseggű!- mondta Ilayda nevetve.
De észrevettem valamit. Ilayda elég pirosas arcszínnel rendelkezett. Vajon mi történt?
- Mi történt, amíg nem voltam itt?- nézek rá.
Ekkor bejött a tanár úr, így nem tudtunk beszélgetni. De levelezni igen.
"Nos?"
A biztonság kedvéért törökül írtam. A barátnőm kezébe nyomtam a pad alatt, ő pedig elolvasta, majd írni kezdett. A keze gyorsan és rutinosan írta le a török nyelv betűit. De mégis olyan krikszkrakszok kerültek a papírra, hogy alig tudtam elolvasni. Visszanyomta a kezembe, én pedig a pad alatt kibontottam. Ha jól fordítottam, valami ilyesmi állt a cetlin.
"A süti bekapta a halat."
MI VAN? Mit akar ez jelenteni? Baromi értetlen fejet vágtam ehhez a levélhez... Ja, fejjel lefelé tartottam. Hupsz, én vagyok a béna, bocsánat! Á, így már mindjárt más.
"Castiel elhívott kutyát sétáltatni."
Egyből más lett a végeredmény. És ebben a pillanatban a tanár kikapta a kezünkből a cetlit. Na, kellett az a megérzés! Ennek a tanárnak az a mániája, hogy felolvassa a levelezéseket. Most is kiment a tanári asztalhoz, kezében a tépett papírunkkal. Az osztály felélénkült, ez érdekesebbnek ígérkezett, mint a tanulás vagy a diktálás.
- Nocsak, nocsak...- mondta a tanár, ahogy leült a tanári székre.- Egy levelezés, méghozzá Ms. Rin tollából. Azt hittem, soha nem érem meg ezt a napot, hogy felolvashassam, amit ön írt.- mondta ironikusan.
Az osztály felkuncogott a tanár poénján, mi azonban nyugodtak maradtunk.
- Tanár úr, ha ez minden vágya! Olvassa csak!- mondtam nyugodtan a tanár szemébe nézve.
Ő vigyorogva lenézett és meghökkent. Aztán elcsodálkozott... Aztán dühös lett. Felpattant a székéről és a padunk elé csörtetett. Levágta a papírt a felületre, pontosabban a könyvembe.
- Mi ez?- mutatott vörös fejjel a papírra.
- Török betűk. Ilayda nem értett egy szövegrészletet a könyvből, így lefordítottam neki.- mondtam.
A tanár majd felrobbant a dühtől, hogy ismét kicsúsztam a markából. Amint vége lett az órának, mindenki kapartatott ki a teremből. Én megragadtam a török barátnőm karját.
- Akkor hogy is van ez?- néztem rá huncut mosollyal.
2014. december 24., szerda
45. fejezet: Fiatalság bolondság!
Írói megjegyzés
A képet saját kezűleg szerkesztettem, külön ehhez a részhez, remélem tetszik!
Írói megjegyzés vége
Ilayda a pirulásával majdhogynem alátámasztotta apa téves feltételezését.
- Apa, Ilayda ellopta az alsógatyámat!- mutatott Dan a "bűnösre".
- Még hogy elloptam? Te adtad a kezembe, szépfiú!- szállt csatába a vádlott.
- Te pedig elvitted!
- Azt mondtad, idézem: "Vidd a szemem elől, ne is lássam!"- az idézett mondatot eltorzított hangon mondta.
- Nem hittem volna, hogy elviszed magaddal!
A tesóm és a barátnőm között szikrázott a levegő. Nem romantikus értelemben. Szinte láttam, ahogy a villámok cikáznak a szemükből, mint az animékben.
- Gyerekek, költői kérdésnek szántam!- mondta apám a fejét fogva.
Ők nem zavartatták magukat, tovább vitatkoztak. Mira és én felmentünk az emeletre, a nővérkém szobájába. Én leültem az egyik babzsákfotelbe, ő pedig mellém telepedett a másikba. Szép, napfényes a szobája, illik is hozzá. Ő hozzám fordult huncut mosollyal.
- Húgi, szerinted nem kéne egy bulit tartanunk?- kérdezte széles mosollyal.
- Mármint a játékesteken kívül?- néztem rá.- Nem hinném.
- Nem lehetsz ennyire hangulatgyilkos, Carly!- mondta Mira.- Egy nyárköszöntő buli! Csak gondolj bele!
- Inkább kihagyom.- ingattam a fejem.
- Mitől vagy ilyen negatív? Debora megint kiagyalt valamit?- mint kitalálhattátok, minden kételyemet megosztottam Mirával, az állítólag legjobb barátnőmről.
Mira beletrafált, mint mindig. Debby már szinte mindenkinek keresztbe tett a suliban. Valakit hol megszégyenített, hol eltaposott, esetleg összetörte lelkileg. Mindezt csendben intézte úgy, hogy senki ne lássa, illetve hallja ezeket. Akkor én honnan tudom? A kamerarendszer mindent lát és mindent hall. És még az is közrejátszik, hogy minden sikerét és félkész tervét velem osztja meg. De nekem sem köt mindent az orromra, mindig csak az alapcélt mondja el. Nem is kicsit aggaszt a mostani terve. Ezúttal Castiel kegyeibe akar visszaférkőzni. De hogy azt hogy...? Arról fogalmam sincs. De megjelent előttem egy kép. Debora az, mint diktátor.
Hogy miért Hitler jut róla eszembe... Na mindegy. Vissza a tervéhez. Rossz előérzetem van.
- Hahó, megkukultál?- lengette a nővérem a kezét.- Én itt dumálok neked, te meg elvagy, mint egy üveg befőtt.
- Bocsi, csak... elgondolkoztam.
- Tényleg Debora kavarja a szart... Csak akkor szoktál ilyen képet vágni.
- Ilyen látványos?- kerekedett el a szemem.
- Igen.- bólogatott a nővérem.
- Ezúttal mit eszelt ki?
- Castielt akarja bekebelezni.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Már ott tart?- beszélgetés közben Mira egy narancsot kezdett hámozni.
- Sajnos igen. De beszéljünk másról!- tereltem a témát.
- Ilayda ide fog járni arra a fél hónapra?- kérdezte készségesen és hitetlenkedve Mira.
- Igen, apa mondta is.
- Szegény lány...- mondta sóhajtva a kék hajú.- Nem tudja, mire vállalkozott. Holnapután már kezd?
Én csak bólogattam, válasz gyanánt.
Nyugisan eszegettük a narancsot, mikor bátyám fújtatva lép be a szobába. Nekünk kezdett el panaszkodni Ilaydáról. Mindennek lehordta szegény teremtést. Én felkelek a babzsákfotelból, amikor elfogyott a narancs.
- Én megyek és segítek becuccolni.- mondtam és a saját szobám felé vettem az irányt.
Ilayda éppen kipakolta a ruháit, így a szobám egy butik raktárához volt hasonlítható.
- Mennyi ruhát hoztál?- kérdeztem a fejemet fogva.
- Csak a kedvenceimet.- mondta vállat vonva.
- Akkor inkább nem akarom látni a ruhásszekrényedet.- morogtam a nem létező bajszom alatt.
- Alig várom a hétfőt!- közölte izgatottan.- Remélem, jó a felhozatal!
- Hát... Majd meglátjuk...- vakartam a fejem, miközben leültem az ágyamra.
- Caroline!- szólt rám villogó szemmel.- Mesélj csak!
A bőröndjéből előhúzott egy baseball ütőt (?) (!!!) és közeledni kezdett. Poénból megsuhintotta az ágyat.
- Carly, elpáhollak!- már a röhögőgörcs kerülgette, nehéz volt komolyan venni.
- Jaj, ne bánts!- tettem magam elé a kezem, de már én is nevettem.
Mikor kartávolságra ért tőlem, csikizni kezdett. Visszavonhatatlanul a padlóra küldött. K.O. Kész, lőttek a birkózó karrieremnek! Hüpp, hüpp... Na jó, nem esek túlzásokba. De Ilayda nagyon helyben hagyott. Fájt a rekeszizmom a csiki támadás után.
- Nos, van mondanivalód?- állt fel nevetve.
- Van.- nyögtem kifáradva.- Nagyon gonosz vagy!
- Hmm... Tudom, ördögi vagyok!- dobta hátra drámaian a haját.
Ezen az előadásán nevettünk még egy sort.
Jó hangulatban telt el a hétvége további része. Elérkeztünk a hétfőhöz, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Mind nekünk, mind a többieknek. De ne szaladjunk előre.
Reggel az arcomon egy párna landolt. Többször is, egymás után. Akkor esett le, hogy valaki püföl a puha tollpárnával. Hát ki más lenne, mint az újdonsült szobatársam?
- Ne képzeld már magad vekkernek, könyörgöm!- húztam a fejemre a takarót.
- Mira, hozd a nehéztüzérséget!- mondta egy gyanús, akcentussal rendelkező egyén, aki az Ilayda névre hallgat.
Egyre távolodó léptekre lettem figyelmes. Nehéztüzérség...? Nekünk van olyan? Melltartóban és bugyiban, azaz fehérneműben aludtam, magamhoz híven. Nyújtózkodtam egyet, mire a nővérem és a szobatársam gyanúsan csendben beléptek a szobámba. Gyanakodva méregettem őket lila szemeimmel. Mintha egy western filmben lettem volna. Hunyorítva néztünk egymásra, én pedig felültem. Szinte éreztem, ahogy a szél süvít a fülünkbe és hozza felénk a homokot. Mira rejtegetett valamit a háta mögött, azonban arra nem volt időm, hogy azon filózzak, mi lehet a rejtett tárgy.
- Gyerünk!- mondta Ilayda hirtelen.
A vörös lerántotta a rólam a takarót, Mira pedig elővette a telefonját. Csinált rólam vagy 5 fotót, mire sikerült kivernem a kezéből.
- Ha nem készülsz el 20 percen belül, elküldöm ezeket Lysandernek.- mondta.
- Csak blöffölsz.- mondtam összefont karokkal.
- Legyen inkább Tom?- mosolygott rám ártatlanul.
- Meg ne próbáld, Miranda Angelina Rin!- mondtam, szándékosan a teljes nevét használva.
Ő a szívéhez kapott.
- Te kimondtad... Ezért mindkettőjüknek elküldöm!- mondta Mira.
- Várj, Mira...- le akartam állítani.
- Ha ennyire el akarod küldetni...- az ujja vészesen közeledett a képernyő felé.
- Felöltözöm, csak ne küldd el nekik!- vettem könyörgőre és kipattantam az ágyamból.
- Helyes!- mondta Mira.
Mindannyiunkból egyszerre tört ki a nevetés. Szerintem elképzelték, hogy néznének a srácok, ha megkapnák azokat a képeket. Jól van, Ilayda nem tudja, kikről volt szó, ő úgy általánosságban képzelte el.
- Tudod, Carly, hogy csak szívatunk!- mondta Ilayda könnyek közt.- Remélem nincs harag!
- Persze, hogy nincs!- öklöztünk egyet, én pedig felöltöztem.
Egy fekete farmerrövidnadrág, fehér öv és egy lime zöld trikót vettem fel. Ezen a napon a kontaktlencse mellett döntöttem, de azért a szemüvegemet is eltettem. Persze a karóra és a telefon is nálam van. Normálisan megfésülködtem és most már éreztem, hogy kezdődhet a mai nap.
Ilayda pedig... hű. Csak ennyi hozzáfűznivalóm van. Igazi vadócnak öltözött fel, ugyanis egy láncos (nem éppen hosszú) szoknyát, telitalpú szandált és fekete, AC/DC szaggatott topot viselt. Hullámos, tűzvörös haja a háta közepéig ért. A szemét fekete szemceruzával emelte ki, fülében karika fülbevaló fityegett. A szereléséhez még hozzádobott egy fekete napszemüveget. Van egy tuti tippem, hogy ki fogja megbámulni. Ilayda sosem volt szégyenlős, kíváncsi vagyok a mai napra.
Együtt reggeliztünk, majd együtt indultunk a suliba is. Török barátnőnk és Mira nagyban csevegtek, én pedig Dannel maradtam hátul.
- Mi újság, tesó?- löktem meg játékosan a vállát.
Ő elmosolyodott az üdvözlésemen.
- Az osztálytársak fújnak rám.- mondta egyszerűen.
- Miért? Kik? Hol? Hogyan? Megverek mindenkit!- harciaskodtam és bizonyításként a levegőbe is bevittem egy sorozatot.
- Ahogy Dake-t is orrba vágtad?- kérdezte nevetve.
- Pontosan! Csak őket olyan szinten vágom szájba, hogy a foguk nem a kőre fog pattanni, hanem az agyukba.- fokoztam.
- Pfff... Na, azt megnézném!- mondta a bátyám féloldalasan mosolyogva.
- Nem hiszed el?- néztem rá kihívóan.
- Ne pattogj, Duracell nyuszi!- vágott vissza.
- Nekem zörögsz, papírzacsi?
- Mi van, kicsi rigó?- mondta és hozzá megpaskolta a fejemet.
- Nehogy már a nyúl vigye a puskát!- mondtam "bepukkadva".
- Én is ezt mondom!- szólt vissza Dan.
Én elmosolyodtam. Látszik, hogy egy vérből vagyunk. Ilayda és Mira csak hallgatták a szópárbajunkat. Mi így elvoltunk, míg megérkeztünk a sulihoz. Dan és Mira leváltak tőlünk, Ilaydával mentem tovább.
A bejárati ajtóban egyből letámadott Debby. Ne feledjük, hogy mit tanított nekünk a YouTube: mosolyogj és bólogass. Két légpuszit nyomtunk egymásnak úgy, hogy nagyjából húsz centi volt Debby szája és az én arcom között.
- Carly, szuperül nézel ki!- mondta Debby.
- Debby, az érzés kölcsönös!- azt hittem, ott rögtön kapok cukormérgezést a mézes-mázos szavaimtól.
- Ő ki?- mutatott a török barátnőmre.
- Az egyik barátnőm, Törökországból!- mondtam.- Debby, ő itt Ilayda! Ilayda, ő itt Debora.
- Ő az a ribizli, akiről meséltél?- kérdezte barátnőm törökül, mosolyogva.
Igen, este pletykáltam egy kicsit. Jó, dobáljatok meg kővel, tudom, hogy nem szép dolog kibeszélni valakit. De az vesse rám az első követ, aki még soha nem beszélt ki senkit... Na ugye!
- Igen, ne hagyd, hogy befolyásoljon! Álnok kígyó ez a lány.- válaszoltam szintén törökül.
- Annyi oldala van, mint egy rubik kockának?- kérdezett vissza.
- Pontosan.
Debora nem tudta mire vélni a társalgásunkat. Hát persze, hogy nem, hiszen angolból éppen hogy megvan neki a kettes. Nemhogy még a török...
- Mit mond?- sipította.
- Örül, hogy találkozhatott veled!- mosolyogtam rá.- Még ütközünk, Debby!
Ezzel el is oldalogtunk a "legeslegjobb barátnőmtől". Elértünk a DÖK-teremig, ott bekopogtunk. Mivel nem érkezett válasz, így vállat vonva benyitottunk. A szőke herceg ismét a papírjaiba volt temetkezve.
- Szia, Nataniel!- köszöntem rá, mire összerázkódott.
Pördült egyet a tengelye körül, amint meglátta, hogy csak én vagyok, felengedett.
- Ahh... Szia, Carly!- könnyebbült meg.
- Valami baj van?- kérdeztem gyanakodva.
- Csak a húgom...- válaszolta.
- Részvétem.- feleltem együtt érzőn.- Nataniel, ő itt Ilayda, ma kezd.- mutattam a mellettem álló lányra.
- Örvendek!- mosolygott rá a szőke.
- Végre egy kedves ember!- mondta Ilayda erős akcentussal és kezet rázott vele.
A barátnőm felhajtotta a napszemüvegét hajpántként a hullámos hajára.
- Kivel találkoztatok eddig?- nézett rám furcsállva Nat.
- Debby.- ebből megértette barátnőm fellélegzését.
- Egy osztályba fogsz járni Carlyval, ide kérek egy aláírást!- mondta a DÖK elnök.
Török barátnőm aláírta a dokumentumot és megkapta az órarendet.
- Üdv a Sweet Amorisban!- üdvözölte a fiú.
- Köszönöm a szíves fogadtatást!- mondta Ilayda mosolyogva.
Kijöttünk a teremből, egyenesen órára siettünk. Vörös barátnőm hozzám fordul, ahogy sétálunk a folyosón.
- Ha nem értek valamit, tolmácsolsz nekem?
- Persze!- vágtam rá.
Aztán a barátnőm lába földbe gyökerezett. Üvegesen bámult egy bizonyos személyt előttünk. Amikor felocsúdott a sokkból, a karom után kapott. Erősen belém karolt. Ismét a szemére hajtotta a napszemüveget.
- Carly, ki az a szexisten ott, az ablaknál?- nézett egy bizonyos irányba.
Arra fordultam, amerre ő is tekingetett. Én semmilyen szexistent nem láttam, csak Castielt. Aztán leesett, hogy Ilayda rá értette a megjegyzését. Lys ott beszélgetett vörös haverjával. Castiel egy óvatlan pillanatban felénk nézett és bumm. Megakadt a szeme a barátnőmön, akinek a szemét a fekete plexi védte.
- Ha a vörösre gondolsz, ő Castiel. Gyere, bemutatlak neki!- mondtam Ilaydának.
Mély levegőt vett és felvette a lehengerlő mosolyát.
- Rendben, mehetünk!- felvette a pasizós modorát.
Odasétáltunk hozzájuk, bár a barátnőm még mindig erősen szorította a karomat.
- Hali, srácok!- köszöntem rájuk.
- Sziasztok!- reagáltak a köszönésemre.
- Szeretném bemutatni a török barátnőmet, Ilaydát!- mondtam volna tovább, de a kezemet szorító egyén a fülembe súgott.
- Kérlek, tettessük azt, hogy nem értem ezt a nyelvet.- mondta törökül.
- De miért?
- Kíváncsi vagyok, mit mondanak!- súgta, így megértettem.
Az ember felszabadultabban beszél, ha abban a hitben van, hogy nem értik. Visszafordultam a fiúkhoz, akiken látszott, hogy nem értik, most mi van.
- Sajna a barátnőm nem beszéli a nyelvünket, így én fordítok neki.- egészítettem ki a mondókámat.- Ilayda, ő itt Castiel, ő pedig a haverja, Lysander.- ezt a részét törökül mondtam.
- Úúú... A vöri bejön. Szerintem piszkosul izmos felsőteste van.- mondta lazán és törökül Ilayda.
- Mit mond?- kérdezte Lys.
- Örül, hogy találkozhatott veletek.- mondtam mosolyogva.
- És nézd ezeket a felemás szemeket! És az a test... Olyan, mint egy Adonisz.- folytatta Ilayda, most Lyst jellemezve.
- Ő a pasim, ne szórakozz!- mondtam törökül.
- Jól választottál, Carly-cica! Nekem a vörös kell!- válaszolt mosolyogva a barátnőm.
- Álljunk meg egy pillanatra!- mondta Castiel felém fordulva.
- Hmm... És a hangja milyen szexi és mély...- kommentált törökül Ilayda.
- Igen?- fordultam Castiel felé.
- Akkor akármit mondunk neki, nem érti?- én csak bólogattam.
Vörös haverom pajzánul elmosolyodott. A taktika működik? Nem hiszem el! Úgy látszik, Castiel kemény csávónak hiszi magát. Odahajolt Ilaydához és belesúgott valamit a fülébe. Egy valamit jegyezzetek meg: török barátnőm nem az a zavarba hozható fajta. Inkább úgy mondom, hogy a perverzségi szintje kb. Castiel szintjével egy vonalba hozható. Bár az is lehet, hogy kicsivel élénkebb a fantáziája, mint a vörös srácnak. Ki tudja? Egy valami biztos. Castiel elhajolt Ilayda fülétől, önelégülten vigyorogva. Ilayda egy kicsit még tette az értetlen külföldit, majd az arcvonásai feloldódtak. Hogy mit súgott neki Castiel? Az örök rejtély maradt számomra. Ilaydának is perverz vigyorra húzódott a szája széle, majd a srácok legnagyobb meglepetésére (és legnagyobb zavarára) megszólalt az anyanyelvünkön.
- Majd a szavadon foglak, vörös ördög!- a napszemüveget feltolta a feje tetejére.
Csodálkozom, hogy még nem ment szét az a szerencsétlen szemüveg a sok tologatástól. Hát Castiel arcáról lefagyott a mosoly. Ilayda csak vigyorgott. Lys átkarolt hátulról és úgy néztük a két vöröst. A lovagom a fülemhez hajolt.
- Mindent értett?- kérdezte halkan nevetve.
- Minden egyes szót.- súgtam vissza.
- És mi lenne, ha én súgnék a füledbe dolgokat?- csókolt bele a nyakamba.
- Attól függ, miket.- húztam mosolyra a számat.
Nem is tudtam, hogy Lys ilyen perverz. Úgy látszik, rá is átragadt egy-két dolog a haverjából. De én nem bánom... Ha Mira elküldte volna neki a képeket, nem mernék a szemébe nézni, az biztos!
A képet saját kezűleg szerkesztettem, külön ehhez a részhez, remélem tetszik!
Írói megjegyzés vége
Ilayda a pirulásával majdhogynem alátámasztotta apa téves feltételezését.
- Apa, Ilayda ellopta az alsógatyámat!- mutatott Dan a "bűnösre".
- Még hogy elloptam? Te adtad a kezembe, szépfiú!- szállt csatába a vádlott.
- Te pedig elvitted!
- Azt mondtad, idézem: "Vidd a szemem elől, ne is lássam!"- az idézett mondatot eltorzított hangon mondta.
- Nem hittem volna, hogy elviszed magaddal!
A tesóm és a barátnőm között szikrázott a levegő. Nem romantikus értelemben. Szinte láttam, ahogy a villámok cikáznak a szemükből, mint az animékben.
- Gyerekek, költői kérdésnek szántam!- mondta apám a fejét fogva.
Ők nem zavartatták magukat, tovább vitatkoztak. Mira és én felmentünk az emeletre, a nővérkém szobájába. Én leültem az egyik babzsákfotelbe, ő pedig mellém telepedett a másikba. Szép, napfényes a szobája, illik is hozzá. Ő hozzám fordult huncut mosollyal.
- Húgi, szerinted nem kéne egy bulit tartanunk?- kérdezte széles mosollyal.
- Mármint a játékesteken kívül?- néztem rá.- Nem hinném.
- Nem lehetsz ennyire hangulatgyilkos, Carly!- mondta Mira.- Egy nyárköszöntő buli! Csak gondolj bele!
- Inkább kihagyom.- ingattam a fejem.
- Mitől vagy ilyen negatív? Debora megint kiagyalt valamit?- mint kitalálhattátok, minden kételyemet megosztottam Mirával, az állítólag legjobb barátnőmről.
Mira beletrafált, mint mindig. Debby már szinte mindenkinek keresztbe tett a suliban. Valakit hol megszégyenített, hol eltaposott, esetleg összetörte lelkileg. Mindezt csendben intézte úgy, hogy senki ne lássa, illetve hallja ezeket. Akkor én honnan tudom? A kamerarendszer mindent lát és mindent hall. És még az is közrejátszik, hogy minden sikerét és félkész tervét velem osztja meg. De nekem sem köt mindent az orromra, mindig csak az alapcélt mondja el. Nem is kicsit aggaszt a mostani terve. Ezúttal Castiel kegyeibe akar visszaférkőzni. De hogy azt hogy...? Arról fogalmam sincs. De megjelent előttem egy kép. Debora az, mint diktátor.
- Hahó, megkukultál?- lengette a nővérem a kezét.- Én itt dumálok neked, te meg elvagy, mint egy üveg befőtt.
- Bocsi, csak... elgondolkoztam.
- Tényleg Debora kavarja a szart... Csak akkor szoktál ilyen képet vágni.
- Ilyen látványos?- kerekedett el a szemem.
- Igen.- bólogatott a nővérem.
- Ezúttal mit eszelt ki?
- Castielt akarja bekebelezni.- mondtam egy sóhaj kíséretében.
- Már ott tart?- beszélgetés közben Mira egy narancsot kezdett hámozni.
- Sajnos igen. De beszéljünk másról!- tereltem a témát.
- Ilayda ide fog járni arra a fél hónapra?- kérdezte készségesen és hitetlenkedve Mira.
- Igen, apa mondta is.
- Szegény lány...- mondta sóhajtva a kék hajú.- Nem tudja, mire vállalkozott. Holnapután már kezd?
Én csak bólogattam, válasz gyanánt.
Nyugisan eszegettük a narancsot, mikor bátyám fújtatva lép be a szobába. Nekünk kezdett el panaszkodni Ilaydáról. Mindennek lehordta szegény teremtést. Én felkelek a babzsákfotelból, amikor elfogyott a narancs.
- Én megyek és segítek becuccolni.- mondtam és a saját szobám felé vettem az irányt.
Ilayda éppen kipakolta a ruháit, így a szobám egy butik raktárához volt hasonlítható.
- Mennyi ruhát hoztál?- kérdeztem a fejemet fogva.
- Csak a kedvenceimet.- mondta vállat vonva.
- Akkor inkább nem akarom látni a ruhásszekrényedet.- morogtam a nem létező bajszom alatt.
- Alig várom a hétfőt!- közölte izgatottan.- Remélem, jó a felhozatal!
- Hát... Majd meglátjuk...- vakartam a fejem, miközben leültem az ágyamra.
- Caroline!- szólt rám villogó szemmel.- Mesélj csak!
A bőröndjéből előhúzott egy baseball ütőt (?) (!!!) és közeledni kezdett. Poénból megsuhintotta az ágyat.
- Carly, elpáhollak!- már a röhögőgörcs kerülgette, nehéz volt komolyan venni.
- Jaj, ne bánts!- tettem magam elé a kezem, de már én is nevettem.
Mikor kartávolságra ért tőlem, csikizni kezdett. Visszavonhatatlanul a padlóra küldött. K.O. Kész, lőttek a birkózó karrieremnek! Hüpp, hüpp... Na jó, nem esek túlzásokba. De Ilayda nagyon helyben hagyott. Fájt a rekeszizmom a csiki támadás után.
- Nos, van mondanivalód?- állt fel nevetve.
- Van.- nyögtem kifáradva.- Nagyon gonosz vagy!
- Hmm... Tudom, ördögi vagyok!- dobta hátra drámaian a haját.
Ezen az előadásán nevettünk még egy sort.
Jó hangulatban telt el a hétvége további része. Elérkeztünk a hétfőhöz, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Mind nekünk, mind a többieknek. De ne szaladjunk előre.
Reggel az arcomon egy párna landolt. Többször is, egymás után. Akkor esett le, hogy valaki püföl a puha tollpárnával. Hát ki más lenne, mint az újdonsült szobatársam?
- Ne képzeld már magad vekkernek, könyörgöm!- húztam a fejemre a takarót.
- Mira, hozd a nehéztüzérséget!- mondta egy gyanús, akcentussal rendelkező egyén, aki az Ilayda névre hallgat.
Egyre távolodó léptekre lettem figyelmes. Nehéztüzérség...? Nekünk van olyan? Melltartóban és bugyiban, azaz fehérneműben aludtam, magamhoz híven. Nyújtózkodtam egyet, mire a nővérem és a szobatársam gyanúsan csendben beléptek a szobámba. Gyanakodva méregettem őket lila szemeimmel. Mintha egy western filmben lettem volna. Hunyorítva néztünk egymásra, én pedig felültem. Szinte éreztem, ahogy a szél süvít a fülünkbe és hozza felénk a homokot. Mira rejtegetett valamit a háta mögött, azonban arra nem volt időm, hogy azon filózzak, mi lehet a rejtett tárgy.
- Gyerünk!- mondta Ilayda hirtelen.
A vörös lerántotta a rólam a takarót, Mira pedig elővette a telefonját. Csinált rólam vagy 5 fotót, mire sikerült kivernem a kezéből.
- Ha nem készülsz el 20 percen belül, elküldöm ezeket Lysandernek.- mondta.
- Csak blöffölsz.- mondtam összefont karokkal.
- Legyen inkább Tom?- mosolygott rám ártatlanul.
- Meg ne próbáld, Miranda Angelina Rin!- mondtam, szándékosan a teljes nevét használva.
Ő a szívéhez kapott.
- Te kimondtad... Ezért mindkettőjüknek elküldöm!- mondta Mira.
- Várj, Mira...- le akartam állítani.
- Ha ennyire el akarod küldetni...- az ujja vészesen közeledett a képernyő felé.
- Felöltözöm, csak ne küldd el nekik!- vettem könyörgőre és kipattantam az ágyamból.
- Helyes!- mondta Mira.
Mindannyiunkból egyszerre tört ki a nevetés. Szerintem elképzelték, hogy néznének a srácok, ha megkapnák azokat a képeket. Jól van, Ilayda nem tudja, kikről volt szó, ő úgy általánosságban képzelte el.
- Tudod, Carly, hogy csak szívatunk!- mondta Ilayda könnyek közt.- Remélem nincs harag!
- Persze, hogy nincs!- öklöztünk egyet, én pedig felöltöztem.
Egy fekete farmerrövidnadrág, fehér öv és egy lime zöld trikót vettem fel. Ezen a napon a kontaktlencse mellett döntöttem, de azért a szemüvegemet is eltettem. Persze a karóra és a telefon is nálam van. Normálisan megfésülködtem és most már éreztem, hogy kezdődhet a mai nap.
Ilayda pedig... hű. Csak ennyi hozzáfűznivalóm van. Igazi vadócnak öltözött fel, ugyanis egy láncos (nem éppen hosszú) szoknyát, telitalpú szandált és fekete, AC/DC szaggatott topot viselt. Hullámos, tűzvörös haja a háta közepéig ért. A szemét fekete szemceruzával emelte ki, fülében karika fülbevaló fityegett. A szereléséhez még hozzádobott egy fekete napszemüveget. Van egy tuti tippem, hogy ki fogja megbámulni. Ilayda sosem volt szégyenlős, kíváncsi vagyok a mai napra.
Együtt reggeliztünk, majd együtt indultunk a suliba is. Török barátnőnk és Mira nagyban csevegtek, én pedig Dannel maradtam hátul.
- Mi újság, tesó?- löktem meg játékosan a vállát.
Ő elmosolyodott az üdvözlésemen.
- Az osztálytársak fújnak rám.- mondta egyszerűen.
- Miért? Kik? Hol? Hogyan? Megverek mindenkit!- harciaskodtam és bizonyításként a levegőbe is bevittem egy sorozatot.
- Ahogy Dake-t is orrba vágtad?- kérdezte nevetve.
- Pontosan! Csak őket olyan szinten vágom szájba, hogy a foguk nem a kőre fog pattanni, hanem az agyukba.- fokoztam.
- Pfff... Na, azt megnézném!- mondta a bátyám féloldalasan mosolyogva.
- Nem hiszed el?- néztem rá kihívóan.
- Ne pattogj, Duracell nyuszi!- vágott vissza.
- Nekem zörögsz, papírzacsi?
- Mi van, kicsi rigó?- mondta és hozzá megpaskolta a fejemet.
- Nehogy már a nyúl vigye a puskát!- mondtam "bepukkadva".
- Én is ezt mondom!- szólt vissza Dan.
Én elmosolyodtam. Látszik, hogy egy vérből vagyunk. Ilayda és Mira csak hallgatták a szópárbajunkat. Mi így elvoltunk, míg megérkeztünk a sulihoz. Dan és Mira leváltak tőlünk, Ilaydával mentem tovább.
A bejárati ajtóban egyből letámadott Debby. Ne feledjük, hogy mit tanított nekünk a YouTube: mosolyogj és bólogass. Két légpuszit nyomtunk egymásnak úgy, hogy nagyjából húsz centi volt Debby szája és az én arcom között.
- Carly, szuperül nézel ki!- mondta Debby.
- Debby, az érzés kölcsönös!- azt hittem, ott rögtön kapok cukormérgezést a mézes-mázos szavaimtól.
- Ő ki?- mutatott a török barátnőmre.
- Az egyik barátnőm, Törökországból!- mondtam.- Debby, ő itt Ilayda! Ilayda, ő itt Debora.
- Ő az a ribizli, akiről meséltél?- kérdezte barátnőm törökül, mosolyogva.
Igen, este pletykáltam egy kicsit. Jó, dobáljatok meg kővel, tudom, hogy nem szép dolog kibeszélni valakit. De az vesse rám az első követ, aki még soha nem beszélt ki senkit... Na ugye!
- Igen, ne hagyd, hogy befolyásoljon! Álnok kígyó ez a lány.- válaszoltam szintén törökül.
- Annyi oldala van, mint egy rubik kockának?- kérdezett vissza.
- Pontosan.
Debora nem tudta mire vélni a társalgásunkat. Hát persze, hogy nem, hiszen angolból éppen hogy megvan neki a kettes. Nemhogy még a török...
- Mit mond?- sipította.
- Örül, hogy találkozhatott veled!- mosolyogtam rá.- Még ütközünk, Debby!
Ezzel el is oldalogtunk a "legeslegjobb barátnőmtől". Elértünk a DÖK-teremig, ott bekopogtunk. Mivel nem érkezett válasz, így vállat vonva benyitottunk. A szőke herceg ismét a papírjaiba volt temetkezve.
- Szia, Nataniel!- köszöntem rá, mire összerázkódott.
Pördült egyet a tengelye körül, amint meglátta, hogy csak én vagyok, felengedett.
- Ahh... Szia, Carly!- könnyebbült meg.
- Valami baj van?- kérdeztem gyanakodva.
- Csak a húgom...- válaszolta.
- Részvétem.- feleltem együtt érzőn.- Nataniel, ő itt Ilayda, ma kezd.- mutattam a mellettem álló lányra.
- Örvendek!- mosolygott rá a szőke.
- Végre egy kedves ember!- mondta Ilayda erős akcentussal és kezet rázott vele.
A barátnőm felhajtotta a napszemüvegét hajpántként a hullámos hajára.
- Kivel találkoztatok eddig?- nézett rám furcsállva Nat.
- Debby.- ebből megértette barátnőm fellélegzését.
- Egy osztályba fogsz járni Carlyval, ide kérek egy aláírást!- mondta a DÖK elnök.
Török barátnőm aláírta a dokumentumot és megkapta az órarendet.
- Üdv a Sweet Amorisban!- üdvözölte a fiú.
- Köszönöm a szíves fogadtatást!- mondta Ilayda mosolyogva.
Kijöttünk a teremből, egyenesen órára siettünk. Vörös barátnőm hozzám fordul, ahogy sétálunk a folyosón.
- Ha nem értek valamit, tolmácsolsz nekem?
- Persze!- vágtam rá.
Aztán a barátnőm lába földbe gyökerezett. Üvegesen bámult egy bizonyos személyt előttünk. Amikor felocsúdott a sokkból, a karom után kapott. Erősen belém karolt. Ismét a szemére hajtotta a napszemüveget.
- Carly, ki az a szexisten ott, az ablaknál?- nézett egy bizonyos irányba.
Arra fordultam, amerre ő is tekingetett. Én semmilyen szexistent nem láttam, csak Castielt. Aztán leesett, hogy Ilayda rá értette a megjegyzését. Lys ott beszélgetett vörös haverjával. Castiel egy óvatlan pillanatban felénk nézett és bumm. Megakadt a szeme a barátnőmön, akinek a szemét a fekete plexi védte.
- Ha a vörösre gondolsz, ő Castiel. Gyere, bemutatlak neki!- mondtam Ilaydának.
Mély levegőt vett és felvette a lehengerlő mosolyát.
- Rendben, mehetünk!- felvette a pasizós modorát.
Odasétáltunk hozzájuk, bár a barátnőm még mindig erősen szorította a karomat.
- Hali, srácok!- köszöntem rájuk.
- Sziasztok!- reagáltak a köszönésemre.
- Szeretném bemutatni a török barátnőmet, Ilaydát!- mondtam volna tovább, de a kezemet szorító egyén a fülembe súgott.
- Kérlek, tettessük azt, hogy nem értem ezt a nyelvet.- mondta törökül.
- De miért?
- Kíváncsi vagyok, mit mondanak!- súgta, így megértettem.
Az ember felszabadultabban beszél, ha abban a hitben van, hogy nem értik. Visszafordultam a fiúkhoz, akiken látszott, hogy nem értik, most mi van.
- Sajna a barátnőm nem beszéli a nyelvünket, így én fordítok neki.- egészítettem ki a mondókámat.- Ilayda, ő itt Castiel, ő pedig a haverja, Lysander.- ezt a részét törökül mondtam.
- Úúú... A vöri bejön. Szerintem piszkosul izmos felsőteste van.- mondta lazán és törökül Ilayda.
- Mit mond?- kérdezte Lys.
- Örül, hogy találkozhatott veletek.- mondtam mosolyogva.
- És nézd ezeket a felemás szemeket! És az a test... Olyan, mint egy Adonisz.- folytatta Ilayda, most Lyst jellemezve.
- Ő a pasim, ne szórakozz!- mondtam törökül.
- Jól választottál, Carly-cica! Nekem a vörös kell!- válaszolt mosolyogva a barátnőm.
- Álljunk meg egy pillanatra!- mondta Castiel felém fordulva.
- Hmm... És a hangja milyen szexi és mély...- kommentált törökül Ilayda.
- Igen?- fordultam Castiel felé.
- Akkor akármit mondunk neki, nem érti?- én csak bólogattam.
Vörös haverom pajzánul elmosolyodott. A taktika működik? Nem hiszem el! Úgy látszik, Castiel kemény csávónak hiszi magát. Odahajolt Ilaydához és belesúgott valamit a fülébe. Egy valamit jegyezzetek meg: török barátnőm nem az a zavarba hozható fajta. Inkább úgy mondom, hogy a perverzségi szintje kb. Castiel szintjével egy vonalba hozható. Bár az is lehet, hogy kicsivel élénkebb a fantáziája, mint a vörös srácnak. Ki tudja? Egy valami biztos. Castiel elhajolt Ilayda fülétől, önelégülten vigyorogva. Ilayda egy kicsit még tette az értetlen külföldit, majd az arcvonásai feloldódtak. Hogy mit súgott neki Castiel? Az örök rejtély maradt számomra. Ilaydának is perverz vigyorra húzódott a szája széle, majd a srácok legnagyobb meglepetésére (és legnagyobb zavarára) megszólalt az anyanyelvünkön.
- Majd a szavadon foglak, vörös ördög!- a napszemüveget feltolta a feje tetejére.
Csodálkozom, hogy még nem ment szét az a szerencsétlen szemüveg a sok tologatástól. Hát Castiel arcáról lefagyott a mosoly. Ilayda csak vigyorgott. Lys átkarolt hátulról és úgy néztük a két vöröst. A lovagom a fülemhez hajolt.
- Mindent értett?- kérdezte halkan nevetve.
- Minden egyes szót.- súgtam vissza.
- És mi lenne, ha én súgnék a füledbe dolgokat?- csókolt bele a nyakamba.
- Attól függ, miket.- húztam mosolyra a számat.
Nem is tudtam, hogy Lys ilyen perverz. Úgy látszik, rá is átragadt egy-két dolog a haverjából. De én nem bánom... Ha Mira elküldte volna neki a képeket, nem mernék a szemébe nézni, az biztos!
2014. december 14., vasárnap
44. fejezet: Repül a...
Írói megjegyzés
Tudjátok, hogy beígértem egy új szereplőt. Összesen három munkát kaptam, mindhárom tetszett, de úgy gondoltam, összegyúrom őket. Így kapjuk meg őt! Ezt a részt a három pályázónak, Szilvia Csintalannak, Színes Emberkének (?) (nem értem a neved) és Huszár Viviennek ajánlom! Nélkületek nem született volna meg ez a karakter! Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Török barátnőm elvileg ma érkezik. Energiabombaként trappoltam le a lépcsőn, szombat hajnalban. Én fitten és fürgén, apám álmosan és nyúzottan, így vártuk Mirát. Mindenképp ki akartunk menni Mirával Ilayda elé a reptérre. Mira is lejött, így együtt tudtunk reggelizni. Mira, szeretett termoszába 1 liter kávét öntött.
- Minek ennyi kávé?- kérdeztem egy falattal a számban.
- Én nem vagyok olyan, mint te. Nekem szombaton 10-ig ágyban a helyem!- mondta nevetve.
- Lányok, siessünk!- mondta apa is félkómásan.
Amikor apa felhajtotta a gőzölgő feketekávéját, egyből több élet költözött belé. Mikor elpusztítottuk az ételt, mindannyian a fekete Audihoz rohantunk. Máris késésben vagyunk! Gyorsan bepattantunk a kocsiba, apa pedig kövér gázzal száguldott. Én kétségbeesetten az övembe kapaszkodtam.
- Apa, azért ennyire nem sietünk!- mondta Mira is.
Ha apa siet, mindig halálfélelmem van. Hogy miért? Éppen lekanyarodtunk az egyik kereszteződésnél. Konkrétan leszorítottunk az útról egy buszt! És még az öregasszonynak is vissza kellett ugrania a járdára, nehogy elgázoljuk szerencsétlent. De minek ugrál le a járdáról? Á, sose fogom megérteni. Miközben több végtaggal kapaszkodtunk, mint ami alapvetően a rendelkezésünkre állt, lefékezett az autó. Majdnem lefejeltem az előttem lévő anyósülést.
- Megjöttünk!- mondta apa elégedetten.
- Hála Istennek!- sóhajtottunk fel egyszerre szeretett nővérkémmel.
- Rekordidő alatt ideértünk, szóval király vagyok!- mondta apa.
- Ez a kivételes önbizalom...- forgatta Mira a szemeit.
- Ezt úgy mondod, mintha nem örököltél volna belőle!- szólok közbe.
- Miről beszélsz? Én végtelenül szerény vagyok!- mondta Mira "sértődötten".
- Ez irónia volt?- kérdezte apa is.
Kirobbant belőlünk a nevetés. Mindig így szoktuk szívatni egymást. Múltkor engem szapultak a zsíros csípőm miatt. Nevetgélve kiszálltunk a kocsiból és bementünk a hatalmas épületbe. Ennek a kupolás építménynek üveg volt a teteje, így beszűrődött rajta a már nyárias fény. A padló csempézett, a falak fehérek. Emberek mindenhol. Mindenféle nemzetségű férfi, nő és gyerek. Itt, a repülőtéren annyi kultúra találkozik egymással, mégis az emberek nem élnek e nagyszerű lehetőséggel. Csak a másik bőrszínét, akcentusát, esetleg ruháit veszik figyelembe. De attól, hogy az ember röhejes tájszólással beszél és furán öltözködik, attól még lehet értékes. A másik véglet pedig, ha az ember kifogástalanul beszél, talpig márkás ruhákban jár és kő gazdag, attól még lehet, hogy a belseje üres.
Átjutottunk az ellenőrző kapukon és a Törökországból érkező járatot kezdtük figyelni. A gép nagy robajjal leszállt. A hatalmas ablakokon keresztül láttuk, ahogy a gépet rendbe szedik a hosszú út után. Az utasok özönlöttek az épületbe. Egy vörös villám azonban keresztül cikázott a tömegen. Egyenesen Mira nyakában landolt.
- Ilayda, meg ne fojts!- mondta elhaló hangon.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok! Gondoltam, hogy a két lány kékesfekete és zöld hajjal csak Mira és Carly lehet!- mondta Ilayda az anyanyelvén.
- Rólam se feledkezz meg!- mondta apa szintén törökül.
- Mr. Rin, maga semmit nem változott! Pedig jó sok éve találkoztunk! Maga nem öregszik?- támadta le apámat a török barátnőnk.
- Öregszem. Az én öregedésemet látom rajtatok.- mondta apa kedvesen mosolyogva, miután megölelte Ilaydát.- Csinos lettél. Fogadok, egymást tapossák az udvarlóid.
- Apa nem engedett senkit a közelembe...- mondta elszontyolodva.- De azt mondták, ha itt tetszik a környezet, akkor itt is maradhatok végleg!- ismét felragyogott a szeme.
- És meddig maradsz?- kérdezte Mira.
- A nyarat biztosan itt töltöm.- mondta fülig érő szájjal.
- Mutasd meg a nyelvtudásod!- ezt nem törökül, hanem az én nyelvemen mondtam.
Eddig törökül beszélgettünk, de most mindenki észbe kapott.
- Majd elfelejtettem, hogy itt nem törökül beszélnek!- mondta Ilayda erős akcentussal.
- Néha mi is megfeledkezünk róla.- vont vállat Mira.- Semmi gond. Mi értjük!
Mindannyian felnevettünk. Ilayda mókásan harci pózba állt és a kezén pihenő hajgumival összekötötte hullámos, vörös haját.
- Kihívás elfogadva!- mondta viccesen összehúzott szemekkel.
Valahogy festett vörös haverom jutott róla eszembe. Ezt a gondolatomat gyorsan elhessegettem. Apa úriemberhez illően felkapta a lány csomagjait.
- Mr. Rin, nagyon jó erőben van! Én alig tudtam levonszolni a futószalagról a bőröndjeimet.- mosolygott török barátnőnk apára.
- Ugyan, semmiség!- mondta apa halvány mosollyal.
- Brrr... Ti nem fáztok egy szál pólóban?- kérdi Ilayda és felkapja a farmerkabátját.
- Nem. Neked is csak hozzá kell szoknod a klímához.- mondtam mosolyogva.
- Otthon sokkal melegebb van. Amikor eljöttem, 50 fok volt. Itt meg csak 28 fok körül lehet.
Melegvérű csajszi, az biztos! Mondjuk forr is rendesen a vére, kíváncsi vagyok, mikor hozza szóba az itteni srácokat. Ha nem ma, holnap biztosan beszámolót kell tartani neki a helyi felhozatalból.
Vidáman fecsegve közelítettük meg a kocsinkat. Ilayda eltátotta a száját.
- Ti ilyennel rúgatjátok az aszfaltot?- a szlenget tanulja éppen.- Egy éjfekete Audi A6! Milyen motorja van?- fordult apához csillogó szemmel.
- Téged úgysem érdekel...- legyintett apa.
- Várjon, kitalálom! Csak bőgesse fel a motort!
- Hát jól van...- apa nagyot nézett, de végül felbőgette a motort.
Ilayda csukott szemmel hallgatta a kocsi dorombolását.
- 1,9 literes 4 hengeres motor! A motort pedig TDI turbódízel hajtja...- mondta Ilayda.- De az ékszíj csúszik, nem ártana elvinni egy szervizbe.
Szavakkal nem lehet leírni, milyen arcot vágtunk. Ez a csaj tud valamit! Amikor Ilayda eléggé körbenézte a kocsit, beültünk az autóba. Ilayda végig apával csacsogott a belsőégésű motorokról. Amikor a ház elé értünk, török barátnőnk szabályosan kibukfencezett a kocsiból. Gyorsan leporolta magát és körülnézett.
- Milyen szép környék!- mondta angyalian mosolyogva.- Hol van Dani-bébi?
- Nyugi, Víztündér, bent van a házban.- böktem mosolyogva a ház felé.
- Carly-cica, én tisztára nyugodt vagyok!- mondta poénkodva és átölelte a vállam.
- Mi folyik itt?- nézett ránk gyanúsan apa.
- Apa, Ilayda mindannyiunknak becenevet adott.- mondta Mira a csomagtartóból.
- Pontosan, Mira-maci!- mondta nevetve a vörös.
Ebben a pillanatban egy ezüst Lamborghini áll a fekete Audi mögé. Nem hiszem el...! Ez Gyémánt!
- Iván...?- Mira odament a kocsihoz.
Mi is követtük nővérkém példáját. A tető nélküli autóban látszólag nem ült senki. Mira behajolt és sikított. Hogy miért? Iván megviccelt minket, ugyanis Mirát a derekánál fogva berántotta az autóba.
- Ennyire ijesztő vagyok?- szólalt meg nevetve Iván és kibújt a kocsiülés alól.
- Ih-Ih-ghe-ghen.- mondta röhögve Mira, akinek a lába kint maradt, viszont bent feküdt a kocsiban.
- Ő ki?- mutatott Ilayda Ivánra.
- Ő az egyik barátunk Oroszországból. Ilayda ő itt Iván, Iván, ő itt Ilayda Törökországból!- mutatta be egymásnak őket Mira.
Mondjuk elég vicces volt, mert Mira csak mutogatott a kocsiból, lábbal felfelé. A két barátunk kezet fogott egymással.
- Hé, ki van még a kocsiban?- kérdeztem, mert mintha valaki mozgolódott volna a hátsóülésen.
- Ő a húgom...- Iván szavába belevágtak, mégpedig Mira.
- Akeila! Hé, csajszi, ébredj!- keltegette oroszul a nővérem a lányt.
Akeila.... Hmm... Tényleg, most már emlékszem! Olyan kis cuki copfos volt! Úristen, már ő is 17 éves! Egy évvel idősebb nálam. Odagyűltünk a kocsi hátuljához, ahol a lány már ébredezett. Nagyon be volt öltözve. Valószínűleg azért aludt el. Ő tényleg Akeila? Alig ismertem meg!
Fekete-fehér kép, amit egyszer Iván mutatott róla. Ekkor lehetett olyan 14-15 éves. Furán volt vágva a haja, mert hosszú hajú, de összekötötte. Pedig rövidnek látszik a haja. De most nagyon máshogy néz ki. Bár a világos bőre megmaradt. Mindig Hófehérke jut róla eszembe. Komolyan, már csak egy alma kéne neki. De a szeme már olyan rideg zöld, hogy már kéknek tűnik. Mondjuk attól függ, hogy esik rá a fény.
Így néz ki most. Kiegyenesedett és Mira mosolygós szemébe nézett.
- Jézusom, Mira! Megijesztettél!- mosolyodott el Akeila.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdezte és megölelte orosz barátnőjét.
- Bátyuskám nem mesélte?- kérdi oroszul.
- Mit mond?- kérdezi Ilayda.
- Nem tudsz magyarul?- kérdem tőle az anyanyelvén.
- Nem olyan magas szinten, mint a bátyám, de tudok.- váltott át magyarra.
Nagyon erős akcentusa volt. Erősen szuggerált, mire leesett neki a tantusz.
- Karola?- kérdezi félénken.
- Igen.- bólogatok.
Ő kiugrik a kocsiból és nevetve a nyakamba borul.
- Sokat változtál!- csodálkozott.
- Te is!- mondtam.
- Mindketten felnőttetek.- mondta Iván.- Egyébként azért vagyunk itt, mert pár hónapig itt fogunk dolgozni. Lesz külön szállásunk is, a tengerparttól nem messze és gondoltam, meglepünk titeket.
- De jó!- mondta Mira.
- Hú, de meleg van!- Akeila vetkőzni kezdett.
- Nekem is ez volt a reakcióm!- mondta nevetve Iván.
- Nem félős a húgod!- mondtam.
- Szeret emberek közt lenni.- megmosolyogta még Ilayda is.
- Húgi, menjünk! Majd még találkozunk, srácok!- köszönt el Iván.
Akeila visszaszállt a kocsiba, testvére mellé. Gyémánt elhajtott, mi pedig hosszan integettünk utánuk. Volt egy olyan érzésem, hogy Akeila közel fog állni a családunkhoz.
Bevittük Ilayda cuccait a házba, ahol lábdobogásra leszünk figyelmesek. Egy kócos barna hajkorona tűnik fel a lépcsőnél. A mélykék szemek tágra nyílnak.
- Dani-bébi!!!- köszöntötte hangosan Ilayda.
- Mit keresel itt?!- mint az űzött vad, úgy bújt a lépcsősor tetejéhez.
- Fiam, köszöntsd illendően a vendégünket!- szólt rá erélyesen apa.
Dan morogva lejött és kezet rázott Ilaydával.
- Még mindig haragszol?- nézett rá török barátnőnk.- Egyébként hoztam neked valamit!
- Mit?- a bátyám Ilayda szemébe nézett.
- Tá-dám!- húzta elő az egyik kézipoggyászból a szóban forgó csomagot.
Dan mohón kibontja és a dobozban lévő dologtól könnybe lábadt a szeme.
- Mi van benne?- kérdeztük döbbenten.
- Ilayda, nincs harag.- szipogott a bátyám.- Ennél szebb ajándékot még nem kaptam...
- MI AZ??!!- üvölti Mira.
Dan óvatosan kiemel egy anyagdarabot a dobozból.
- Csak nem...?- mindenki nézte az anyagdarabot.
- Fiam, hogy kerül Ilaydához az alsógatyád?- kérdi apa furcsa mosollyal az arcán.
A bátyám arca meghatottból pipacsvörösbe ment át. Ilayda is kissé kínosan érezhette magát, mivel eloldalgott Dan mellől. Vörös hajkoronájához nagyon illett mostani egészséges arcszíne.
Tudjátok, hogy beígértem egy új szereplőt. Összesen három munkát kaptam, mindhárom tetszett, de úgy gondoltam, összegyúrom őket. Így kapjuk meg őt! Ezt a részt a három pályázónak, Szilvia Csintalannak, Színes Emberkének (?) (nem értem a neved) és Huszár Viviennek ajánlom! Nélkületek nem született volna meg ez a karakter! Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Török barátnőm elvileg ma érkezik. Energiabombaként trappoltam le a lépcsőn, szombat hajnalban. Én fitten és fürgén, apám álmosan és nyúzottan, így vártuk Mirát. Mindenképp ki akartunk menni Mirával Ilayda elé a reptérre. Mira is lejött, így együtt tudtunk reggelizni. Mira, szeretett termoszába 1 liter kávét öntött.
- Minek ennyi kávé?- kérdeztem egy falattal a számban.
- Én nem vagyok olyan, mint te. Nekem szombaton 10-ig ágyban a helyem!- mondta nevetve.
- Lányok, siessünk!- mondta apa is félkómásan.
Amikor apa felhajtotta a gőzölgő feketekávéját, egyből több élet költözött belé. Mikor elpusztítottuk az ételt, mindannyian a fekete Audihoz rohantunk. Máris késésben vagyunk! Gyorsan bepattantunk a kocsiba, apa pedig kövér gázzal száguldott. Én kétségbeesetten az övembe kapaszkodtam.
- Apa, azért ennyire nem sietünk!- mondta Mira is.
Ha apa siet, mindig halálfélelmem van. Hogy miért? Éppen lekanyarodtunk az egyik kereszteződésnél. Konkrétan leszorítottunk az útról egy buszt! És még az öregasszonynak is vissza kellett ugrania a járdára, nehogy elgázoljuk szerencsétlent. De minek ugrál le a járdáról? Á, sose fogom megérteni. Miközben több végtaggal kapaszkodtunk, mint ami alapvetően a rendelkezésünkre állt, lefékezett az autó. Majdnem lefejeltem az előttem lévő anyósülést.
- Megjöttünk!- mondta apa elégedetten.
- Hála Istennek!- sóhajtottunk fel egyszerre szeretett nővérkémmel.
- Rekordidő alatt ideértünk, szóval király vagyok!- mondta apa.
- Ez a kivételes önbizalom...- forgatta Mira a szemeit.
- Ezt úgy mondod, mintha nem örököltél volna belőle!- szólok közbe.
- Miről beszélsz? Én végtelenül szerény vagyok!- mondta Mira "sértődötten".
- Ez irónia volt?- kérdezte apa is.
Kirobbant belőlünk a nevetés. Mindig így szoktuk szívatni egymást. Múltkor engem szapultak a zsíros csípőm miatt. Nevetgélve kiszálltunk a kocsiból és bementünk a hatalmas épületbe. Ennek a kupolás építménynek üveg volt a teteje, így beszűrődött rajta a már nyárias fény. A padló csempézett, a falak fehérek. Emberek mindenhol. Mindenféle nemzetségű férfi, nő és gyerek. Itt, a repülőtéren annyi kultúra találkozik egymással, mégis az emberek nem élnek e nagyszerű lehetőséggel. Csak a másik bőrszínét, akcentusát, esetleg ruháit veszik figyelembe. De attól, hogy az ember röhejes tájszólással beszél és furán öltözködik, attól még lehet értékes. A másik véglet pedig, ha az ember kifogástalanul beszél, talpig márkás ruhákban jár és kő gazdag, attól még lehet, hogy a belseje üres.
Átjutottunk az ellenőrző kapukon és a Törökországból érkező járatot kezdtük figyelni. A gép nagy robajjal leszállt. A hatalmas ablakokon keresztül láttuk, ahogy a gépet rendbe szedik a hosszú út után. Az utasok özönlöttek az épületbe. Egy vörös villám azonban keresztül cikázott a tömegen. Egyenesen Mira nyakában landolt.
- Ilayda, meg ne fojts!- mondta elhaló hangon.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok! Gondoltam, hogy a két lány kékesfekete és zöld hajjal csak Mira és Carly lehet!- mondta Ilayda az anyanyelvén.
- Rólam se feledkezz meg!- mondta apa szintén törökül.
- Mr. Rin, maga semmit nem változott! Pedig jó sok éve találkoztunk! Maga nem öregszik?- támadta le apámat a török barátnőnk.
- Öregszem. Az én öregedésemet látom rajtatok.- mondta apa kedvesen mosolyogva, miután megölelte Ilaydát.- Csinos lettél. Fogadok, egymást tapossák az udvarlóid.
- Apa nem engedett senkit a közelembe...- mondta elszontyolodva.- De azt mondták, ha itt tetszik a környezet, akkor itt is maradhatok végleg!- ismét felragyogott a szeme.
- És meddig maradsz?- kérdezte Mira.
- A nyarat biztosan itt töltöm.- mondta fülig érő szájjal.
- Mutasd meg a nyelvtudásod!- ezt nem törökül, hanem az én nyelvemen mondtam.
Eddig törökül beszélgettünk, de most mindenki észbe kapott.
- Majd elfelejtettem, hogy itt nem törökül beszélnek!- mondta Ilayda erős akcentussal.
- Néha mi is megfeledkezünk róla.- vont vállat Mira.- Semmi gond. Mi értjük!
Mindannyian felnevettünk. Ilayda mókásan harci pózba állt és a kezén pihenő hajgumival összekötötte hullámos, vörös haját.
- Kihívás elfogadva!- mondta viccesen összehúzott szemekkel.
- Mr. Rin, nagyon jó erőben van! Én alig tudtam levonszolni a futószalagról a bőröndjeimet.- mosolygott török barátnőnk apára.
- Ugyan, semmiség!- mondta apa halvány mosollyal.
- Brrr... Ti nem fáztok egy szál pólóban?- kérdi Ilayda és felkapja a farmerkabátját.
- Nem. Neked is csak hozzá kell szoknod a klímához.- mondtam mosolyogva.
- Otthon sokkal melegebb van. Amikor eljöttem, 50 fok volt. Itt meg csak 28 fok körül lehet.
Melegvérű csajszi, az biztos! Mondjuk forr is rendesen a vére, kíváncsi vagyok, mikor hozza szóba az itteni srácokat. Ha nem ma, holnap biztosan beszámolót kell tartani neki a helyi felhozatalból.
Vidáman fecsegve közelítettük meg a kocsinkat. Ilayda eltátotta a száját.
- Ti ilyennel rúgatjátok az aszfaltot?- a szlenget tanulja éppen.- Egy éjfekete Audi A6! Milyen motorja van?- fordult apához csillogó szemmel.
- Téged úgysem érdekel...- legyintett apa.
- Várjon, kitalálom! Csak bőgesse fel a motort!
- Hát jól van...- apa nagyot nézett, de végül felbőgette a motort.
Ilayda csukott szemmel hallgatta a kocsi dorombolását.
- 1,9 literes 4 hengeres motor! A motort pedig TDI turbódízel hajtja...- mondta Ilayda.- De az ékszíj csúszik, nem ártana elvinni egy szervizbe.
Szavakkal nem lehet leírni, milyen arcot vágtunk. Ez a csaj tud valamit! Amikor Ilayda eléggé körbenézte a kocsit, beültünk az autóba. Ilayda végig apával csacsogott a belsőégésű motorokról. Amikor a ház elé értünk, török barátnőnk szabályosan kibukfencezett a kocsiból. Gyorsan leporolta magát és körülnézett.
- Milyen szép környék!- mondta angyalian mosolyogva.- Hol van Dani-bébi?
- Nyugi, Víztündér, bent van a házban.- böktem mosolyogva a ház felé.
- Carly-cica, én tisztára nyugodt vagyok!- mondta poénkodva és átölelte a vállam.
- Mi folyik itt?- nézett ránk gyanúsan apa.
- Apa, Ilayda mindannyiunknak becenevet adott.- mondta Mira a csomagtartóból.
- Pontosan, Mira-maci!- mondta nevetve a vörös.
Ebben a pillanatban egy ezüst Lamborghini áll a fekete Audi mögé. Nem hiszem el...! Ez Gyémánt!
- Iván...?- Mira odament a kocsihoz.
Mi is követtük nővérkém példáját. A tető nélküli autóban látszólag nem ült senki. Mira behajolt és sikított. Hogy miért? Iván megviccelt minket, ugyanis Mirát a derekánál fogva berántotta az autóba.
- Ennyire ijesztő vagyok?- szólalt meg nevetve Iván és kibújt a kocsiülés alól.
- Ih-Ih-ghe-ghen.- mondta röhögve Mira, akinek a lába kint maradt, viszont bent feküdt a kocsiban.
- Ő ki?- mutatott Ilayda Ivánra.
- Ő az egyik barátunk Oroszországból. Ilayda ő itt Iván, Iván, ő itt Ilayda Törökországból!- mutatta be egymásnak őket Mira.
Mondjuk elég vicces volt, mert Mira csak mutogatott a kocsiból, lábbal felfelé. A két barátunk kezet fogott egymással.
- Hé, ki van még a kocsiban?- kérdeztem, mert mintha valaki mozgolódott volna a hátsóülésen.
- Ő a húgom...- Iván szavába belevágtak, mégpedig Mira.
- Akeila! Hé, csajszi, ébredj!- keltegette oroszul a nővérem a lányt.
Akeila.... Hmm... Tényleg, most már emlékszem! Olyan kis cuki copfos volt! Úristen, már ő is 17 éves! Egy évvel idősebb nálam. Odagyűltünk a kocsi hátuljához, ahol a lány már ébredezett. Nagyon be volt öltözve. Valószínűleg azért aludt el. Ő tényleg Akeila? Alig ismertem meg!
- Jézusom, Mira! Megijesztettél!- mosolyodott el Akeila.
- Hogyhogy itt vagy?- kérdezte és megölelte orosz barátnőjét.
- Bátyuskám nem mesélte?- kérdi oroszul.
- Mit mond?- kérdezi Ilayda.
- Nem tudsz magyarul?- kérdem tőle az anyanyelvén.
- Nem olyan magas szinten, mint a bátyám, de tudok.- váltott át magyarra.
Nagyon erős akcentusa volt. Erősen szuggerált, mire leesett neki a tantusz.
- Karola?- kérdezi félénken.
- Igen.- bólogatok.
Ő kiugrik a kocsiból és nevetve a nyakamba borul.
- Sokat változtál!- csodálkozott.
- Te is!- mondtam.
- Mindketten felnőttetek.- mondta Iván.- Egyébként azért vagyunk itt, mert pár hónapig itt fogunk dolgozni. Lesz külön szállásunk is, a tengerparttól nem messze és gondoltam, meglepünk titeket.
- De jó!- mondta Mira.
- Hú, de meleg van!- Akeila vetkőzni kezdett.
- Nekem is ez volt a reakcióm!- mondta nevetve Iván.
- Nem félős a húgod!- mondtam.
- Szeret emberek közt lenni.- megmosolyogta még Ilayda is.
- Húgi, menjünk! Majd még találkozunk, srácok!- köszönt el Iván.
Akeila visszaszállt a kocsiba, testvére mellé. Gyémánt elhajtott, mi pedig hosszan integettünk utánuk. Volt egy olyan érzésem, hogy Akeila közel fog állni a családunkhoz.
Bevittük Ilayda cuccait a házba, ahol lábdobogásra leszünk figyelmesek. Egy kócos barna hajkorona tűnik fel a lépcsőnél. A mélykék szemek tágra nyílnak.
- Dani-bébi!!!- köszöntötte hangosan Ilayda.
- Mit keresel itt?!- mint az űzött vad, úgy bújt a lépcsősor tetejéhez.
- Fiam, köszöntsd illendően a vendégünket!- szólt rá erélyesen apa.
Dan morogva lejött és kezet rázott Ilaydával.
- Még mindig haragszol?- nézett rá török barátnőnk.- Egyébként hoztam neked valamit!
- Mit?- a bátyám Ilayda szemébe nézett.
- Tá-dám!- húzta elő az egyik kézipoggyászból a szóban forgó csomagot.
Dan mohón kibontja és a dobozban lévő dologtól könnybe lábadt a szeme.
- Mi van benne?- kérdeztük döbbenten.
- Ilayda, nincs harag.- szipogott a bátyám.- Ennél szebb ajándékot még nem kaptam...
- MI AZ??!!- üvölti Mira.
Dan óvatosan kiemel egy anyagdarabot a dobozból.
- Csak nem...?- mindenki nézte az anyagdarabot.
- Fiam, hogy kerül Ilaydához az alsógatyád?- kérdi apa furcsa mosollyal az arcán.
A bátyám arca meghatottból pipacsvörösbe ment át. Ilayda is kissé kínosan érezhette magát, mivel eloldalgott Dan mellől. Vörös hajkoronájához nagyon illett mostani egészséges arcszíne.
2014. november 27., csütörtök
43. fejezet: Vörös és Zöld
Írói megjegyzés
Mielőtt belekezdenék ebbe a részbe, mondok egy-két dolgot.
1. Aki nemrég talált rá a blogomra, annak ajánlom egy másik blogomat is, ami a Sötét Testőr címet viseli. Ha rákattintotok a nevére, megjelenik az a blogom is.
2. Mivel ihlethiányban szenvedek szereplők terén, ezért játékot szervezek. A Facebook oldalamon részletesen leírom majd a játék menetét és a díjat. Facebook oldalamért kattints ide
Egyenlőre ennyit szerettem volna. Ha szeretnétek ilyen játékot, írjatok megjegyzést, esetleg zaklassatok Facebookon, de Twitterem és Ask.fm-em nincs, ne is próbálkozzatok. De ha van rá igény, csinálok azt is.
3. Az elkövetkező rajzokat nem én készítettem, de borzalmasan tetszenek.
Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Szerencsétlenül dadogtam, amit akár szerelmi vallomásként is lehetett volna értelmezni.
- Mert... miért...- egyszerűen nem tudtam, hol kezdjem.
Annyi mindent akartam belesűríteni a mondatba. Miért tűntél el? Ki az a lány? Ilyeneket akartam kérdezni. Ő metsző tekintettel figyelte minden levegővételemet.
- Mi történt veled?- néztem a szürke szemeibe.
Meghökkent a kérdésemtől. A száját mérgesen összeszorította. De aztán pár perc múlva ellágyult. Fáradtan leereszkedtek a vállai. Az arca elgyötörtségről árulkodott. Még sosem láttam ilyennek. A szívem szakadt meg, hogy így kellett látnom.
- Csak a múltat akartam visszahozni.- mondta hanyagul, zsebre vágott kézzel.
- Fogadd meg a tanácsomat...- mondtam, mire kérdően rám nézett.- Ha a múltban élsz, azzal csak magadnak ártasz.
- Kösz.- mondta savanyúan.
- Ki az a lány? Debby?- kérdeztem poénkodva, mire komoran maga elé bámult.
Leesett. Debora? És Castiel?
- Sajnálom.- erőltettem vissza a komoly arcomat.- Mi történt?
- Hosszú.
- Nekem van időm.- kínáltam fel neki a lehetőséget.- Gyere el hozzánk.
- Rendben.- mondta semleges arccal.
Így hát folytattuk az utunkat. Némán ballagtunk egymás mellett. A csend mintha a környezetünkre is kiterjedt volna. A nap mégis sütött. Csukott szemmel a napocska felé fordultam. Imádom, ahogy lágyan cirógatja a bőrömet.
Lassan hazaértünk és kinyitottam az ajtót. A vörös, mint akinek semmi életkedve nincsen, úgy vánszorgott be az ajtón. Castiel lehuppant az egyik fotelbe, én pedig vele szembe. Egy ideig vizsgáltam az arcát.
- Mesélj!- mondtam.
- Ennyire kíváncsi vagy a sztorimra?- megeresztett egy nevetésszerűséget.
- Még szép.- hajoltam közelebb.- Halljuk az esti mesét!
- Egyszer volt, hol nem volt...- kezdte a mesét.- Ez nekem nem megy! Volt egyszer egy csaj és egy csávó.
- Te meg Debby.- helyesbítettem.
- Ja.- mondta.- Engem és Debet a haverjaink hoztak össze, mondván: "Úgysem fog hosszú ideig tartani, legalább szórakoznak egy jót."
- Chh... Jó kis barátok.- szúrtam közbe megvetően.
- Debet éppen akkor dobták, így jó voltam "pótléknak" meg "lelki támasznak". Egyre komolyabbra fordult a dolog, legalábbis én így láttam. Azt hittem, megtaláltam azt, ami hiányzott. Alapítottunk egy bandát, baromi jók voltunk. Megkeresett minket egy ügynök.- hosszan kifújta a levegőt.- Deb azt mondta, csak őt akarja elvinni.
- És te hittél neki.- mutattam rá a lényegre.
- Beletörődtem. Nem szakítottunk. De egyszer be kellett mennem a "szőke herceghez"...- gúnyosan ejtette ki, gondolom, Natanielre gondolt.- És mit látok? Azt, hogy sarokba szorította a csajomat. Elvertem, mint egy kutyát és még magyarázkodni próbált. Igazából, azóta vagyunk rosszban. Deb elment...
- Te egy baromállat vagy, tudsz róla?- nevettem.
- Mi olyan kib*szott vicces?!- szorult ökölbe a keze.
- Téged úgy megvezettek, hogy azt már tanítani kéne.- mondtam.
- Nem igaz!- olyan volt, mint egy kisgyerek.
- Gondolkodj. Mi is volt pontosan...?
- Honnan tudnád, nem láttál semmit!- mondta mérgesen.
- Ismerem Debby-t, lehet, hogy jobban, mint te!
- Azt kötve hiszem.
- Pedig így van.- húztam össze a szemeimet.
Ő csak felállt és kiviharzott. Akár így gondolja, akár nem, ez van. Dühös trappolás és ajtócsapódás hallatszott. Makacs, mint az öszvér. De ezt kedvelem benne. Most viszont bosszantó ez a tulajdonsága. Lehet, hogy elhinné, ha bebizonyítanám neki... vagy ha esetleg maga Debby mesélné el. De valószínűbb az első variáció. Az agyam gyorsan kattogott. Szegény ajtót úgy becsapta, hogy nem csukódik be rendesen. Az ajtó reccsenéssel jelezte, hogy lassan megadja magát. Nyikorgás hallatszik, mikor Dan lép be rajta. Furcsállva pillant hol rám, hol az ajtóra. Én csak nyugodtan kortyolgatom a vizem.
- Ez Castiel volt?- kérdezte végül.
- Ismersz még valakit festett, tűzvörös hajjal?- kérdeztem kuncogva.
- Igazad van.- bólogatott.- Ilayda mikor jön?
- Elvileg jövő héten. Miért?- fordulok érdeklődve bátyám felé.
- Hogy tudjam, mikor kell eltorlaszolni a szobámat.
- Ezt a múltkori miatt mondod?- kérdeztem mosolyogva.
Az ő feje viszont lángba borult. Nem tudom, hogy a dühtől-e vagy azért, mert zavarban van.
- Ez nem vicces!- mondta.
- Ne duzzogj, Dani-bébi!- váltottam vékonyabb hangra.
- Carly!
- Az csak egy gatya volt.
- A boxerem és ellopta.
- Az "ellopta" túlzás. Te adtad a kezébe.- mutattam rá az igazságra.
Az ő feje majdnem felgyulladt. Aztán egy furcsa kifejezés kúszott fel az arcára. Egy pillanatra leblokkoltam. Ezt ő ki is használta, mivel megtámadott. Méghozzá csiki támadással. Elkapott és én nem szabadulhattam.
- Ne...he...he!- mondtam nevetve és elhaló hangon.
A könnyem csordogált. Nem tudok kiszabadulni és Dan csak csikiz.
- Kicsi a rakás...!- halljuk az ajtó felől.
Mira nagy lendülettel fut felénk és telibe trafál minket. Mindannyian a sima padlóra esünk, majd nagy nevetésben törünk ki. Egy nagy csapat hülye. Egy negyedóra biztos kellett, mire összeszedtük magunkat.
Mikor felálltunk, Mira a kezembe nyomott egy újságot. A suliújság legújabb számát.
- Ez mi?- kérdeztem.
- Lapozz a 6-os oldalra.- mondta vigyorogva.
Megtettem, amit kért. Elállt a lélegzetem.
- De hiszen... Ezek...- hüledeztem.
- Bizony!
- "Az év rajzosa!"- olvastam a szalagcímet.
A művészeti rovatban én voltam feltüntetve az év rajzosaként. Kerek szemekkel kezdtem olvasni a sorokat.
"Az év rajzosa!
Idén egy új tehetséget vetett ide az élet. Caroline Rin gyönyörű, okos és kiderült, hogy tehetséges is! A ceruza és a papír életre kel a keze alatt. Íme pár rajz, amiről még iskolánk művésze, történetesen a rajztanár is pozitívan nyilatkozott. A képek alatt a rajztanár értékelései láthatóak.
Ez az arckép tükröz mindent, amit egy emberi arcnak tükröznie kell.
Ha nem tudnám, hogy földre szállt angyalok nincsenek, elhinném, hogy ez a nő a valóságban is létezik.
A kaszás egyszerű és nagyszerű alakja. Mindent megragadott, amit ez a karakter nyújthat.
Egyöntetű igen válasz született, amikor Carly neve merült fel. További sok sikert a rajzokhoz, mert tehetséges vagy, használd ki!"
Mosolyogva olvastam ezeket. Szinte el is felejtettem minden rosszat. De csak szinte...
Mielőtt belekezdenék ebbe a részbe, mondok egy-két dolgot.
1. Aki nemrég talált rá a blogomra, annak ajánlom egy másik blogomat is, ami a Sötét Testőr címet viseli. Ha rákattintotok a nevére, megjelenik az a blogom is.
2. Mivel ihlethiányban szenvedek szereplők terén, ezért játékot szervezek. A Facebook oldalamon részletesen leírom majd a játék menetét és a díjat. Facebook oldalamért kattints ide
Egyenlőre ennyit szerettem volna. Ha szeretnétek ilyen játékot, írjatok megjegyzést, esetleg zaklassatok Facebookon, de Twitterem és Ask.fm-em nincs, ne is próbálkozzatok. De ha van rá igény, csinálok azt is.
3. Az elkövetkező rajzokat nem én készítettem, de borzalmasan tetszenek.
Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Szerencsétlenül dadogtam, amit akár szerelmi vallomásként is lehetett volna értelmezni.
- Mert... miért...- egyszerűen nem tudtam, hol kezdjem.
Annyi mindent akartam belesűríteni a mondatba. Miért tűntél el? Ki az a lány? Ilyeneket akartam kérdezni. Ő metsző tekintettel figyelte minden levegővételemet.
- Mi történt veled?- néztem a szürke szemeibe.
Meghökkent a kérdésemtől. A száját mérgesen összeszorította. De aztán pár perc múlva ellágyult. Fáradtan leereszkedtek a vállai. Az arca elgyötörtségről árulkodott. Még sosem láttam ilyennek. A szívem szakadt meg, hogy így kellett látnom.
- Csak a múltat akartam visszahozni.- mondta hanyagul, zsebre vágott kézzel.
- Fogadd meg a tanácsomat...- mondtam, mire kérdően rám nézett.- Ha a múltban élsz, azzal csak magadnak ártasz.
- Kösz.- mondta savanyúan.
- Ki az a lány? Debby?- kérdeztem poénkodva, mire komoran maga elé bámult.
Leesett. Debora? És Castiel?
- Sajnálom.- erőltettem vissza a komoly arcomat.- Mi történt?
- Hosszú.
- Nekem van időm.- kínáltam fel neki a lehetőséget.- Gyere el hozzánk.
- Rendben.- mondta semleges arccal.
Így hát folytattuk az utunkat. Némán ballagtunk egymás mellett. A csend mintha a környezetünkre is kiterjedt volna. A nap mégis sütött. Csukott szemmel a napocska felé fordultam. Imádom, ahogy lágyan cirógatja a bőrömet.
Lassan hazaértünk és kinyitottam az ajtót. A vörös, mint akinek semmi életkedve nincsen, úgy vánszorgott be az ajtón. Castiel lehuppant az egyik fotelbe, én pedig vele szembe. Egy ideig vizsgáltam az arcát.
- Mesélj!- mondtam.
- Ennyire kíváncsi vagy a sztorimra?- megeresztett egy nevetésszerűséget.
- Még szép.- hajoltam közelebb.- Halljuk az esti mesét!
- Egyszer volt, hol nem volt...- kezdte a mesét.- Ez nekem nem megy! Volt egyszer egy csaj és egy csávó.
- Te meg Debby.- helyesbítettem.
- Ja.- mondta.- Engem és Debet a haverjaink hoztak össze, mondván: "Úgysem fog hosszú ideig tartani, legalább szórakoznak egy jót."
- Chh... Jó kis barátok.- szúrtam közbe megvetően.
- Debet éppen akkor dobták, így jó voltam "pótléknak" meg "lelki támasznak". Egyre komolyabbra fordult a dolog, legalábbis én így láttam. Azt hittem, megtaláltam azt, ami hiányzott. Alapítottunk egy bandát, baromi jók voltunk. Megkeresett minket egy ügynök.- hosszan kifújta a levegőt.- Deb azt mondta, csak őt akarja elvinni.
- És te hittél neki.- mutattam rá a lényegre.
- Beletörődtem. Nem szakítottunk. De egyszer be kellett mennem a "szőke herceghez"...- gúnyosan ejtette ki, gondolom, Natanielre gondolt.- És mit látok? Azt, hogy sarokba szorította a csajomat. Elvertem, mint egy kutyát és még magyarázkodni próbált. Igazából, azóta vagyunk rosszban. Deb elment...
- Te egy baromállat vagy, tudsz róla?- nevettem.
- Mi olyan kib*szott vicces?!- szorult ökölbe a keze.
- Téged úgy megvezettek, hogy azt már tanítani kéne.- mondtam.
- Nem igaz!- olyan volt, mint egy kisgyerek.
- Gondolkodj. Mi is volt pontosan...?
- Honnan tudnád, nem láttál semmit!- mondta mérgesen.
- Ismerem Debby-t, lehet, hogy jobban, mint te!
- Azt kötve hiszem.
- Pedig így van.- húztam össze a szemeimet.
Ő csak felállt és kiviharzott. Akár így gondolja, akár nem, ez van. Dühös trappolás és ajtócsapódás hallatszott. Makacs, mint az öszvér. De ezt kedvelem benne. Most viszont bosszantó ez a tulajdonsága. Lehet, hogy elhinné, ha bebizonyítanám neki... vagy ha esetleg maga Debby mesélné el. De valószínűbb az első variáció. Az agyam gyorsan kattogott. Szegény ajtót úgy becsapta, hogy nem csukódik be rendesen. Az ajtó reccsenéssel jelezte, hogy lassan megadja magát. Nyikorgás hallatszik, mikor Dan lép be rajta. Furcsállva pillant hol rám, hol az ajtóra. Én csak nyugodtan kortyolgatom a vizem.
- Ez Castiel volt?- kérdezte végül.
- Ismersz még valakit festett, tűzvörös hajjal?- kérdeztem kuncogva.
- Igazad van.- bólogatott.- Ilayda mikor jön?
- Elvileg jövő héten. Miért?- fordulok érdeklődve bátyám felé.
- Hogy tudjam, mikor kell eltorlaszolni a szobámat.
- Ezt a múltkori miatt mondod?- kérdeztem mosolyogva.
Az ő feje viszont lángba borult. Nem tudom, hogy a dühtől-e vagy azért, mert zavarban van.
- Ez nem vicces!- mondta.
- Ne duzzogj, Dani-bébi!- váltottam vékonyabb hangra.
- Carly!
- Az csak egy gatya volt.
- A boxerem és ellopta.
- Az "ellopta" túlzás. Te adtad a kezébe.- mutattam rá az igazságra.
Az ő feje majdnem felgyulladt. Aztán egy furcsa kifejezés kúszott fel az arcára. Egy pillanatra leblokkoltam. Ezt ő ki is használta, mivel megtámadott. Méghozzá csiki támadással. Elkapott és én nem szabadulhattam.
- Ne...he...he!- mondtam nevetve és elhaló hangon.
A könnyem csordogált. Nem tudok kiszabadulni és Dan csak csikiz.
- Kicsi a rakás...!- halljuk az ajtó felől.
Mira nagy lendülettel fut felénk és telibe trafál minket. Mindannyian a sima padlóra esünk, majd nagy nevetésben törünk ki. Egy nagy csapat hülye. Egy negyedóra biztos kellett, mire összeszedtük magunkat.
Mikor felálltunk, Mira a kezembe nyomott egy újságot. A suliújság legújabb számát.
- Ez mi?- kérdeztem.
- Lapozz a 6-os oldalra.- mondta vigyorogva.
Megtettem, amit kért. Elállt a lélegzetem.
- De hiszen... Ezek...- hüledeztem.
- Bizony!
- "Az év rajzosa!"- olvastam a szalagcímet.
A művészeti rovatban én voltam feltüntetve az év rajzosaként. Kerek szemekkel kezdtem olvasni a sorokat.
"Az év rajzosa!
Idén egy új tehetséget vetett ide az élet. Caroline Rin gyönyörű, okos és kiderült, hogy tehetséges is! A ceruza és a papír életre kel a keze alatt. Íme pár rajz, amiről még iskolánk művésze, történetesen a rajztanár is pozitívan nyilatkozott. A képek alatt a rajztanár értékelései láthatóak.
Egyöntetű igen válasz született, amikor Carly neve merült fel. További sok sikert a rajzokhoz, mert tehetséges vagy, használd ki!"
Mosolyogva olvastam ezeket. Szinte el is felejtettem minden rosszat. De csak szinte...
2014. november 18., kedd
42. fejezet: Lelkizés a javából
A május is eltelik események nélkül. Török barátnőm utazása a hónap végére csúszott. A suliban minden olajozottan megy. Gyanús ez a légkör. Minden olyan nyugodt... A vihar előtti csend jut róla eszembe. Ahogy a tesóimmal nevetgéltünk infón, a képernyőm elsötétült.
- Mi a...?- ütögettem a gépemet, de semmi.
- Mi az, Carly?- kérdezte Dan.
- A gépem...- mutattam a képernyőre.
A padsorokban nevetés moraja hallatszott. Szépen sorban mindenki dőlt a nevetéstől. Mira zavartan nézte a képernyőjét.
- Öhm... Carly...- mondta Mira, mire odafordítottam a tekintetem a monitorok irányába.
A monitorokon egy kép volt rólam. Természetesen szerkesztett, de alig lehet észrevenni. Ezen a képen éppen túrom az orromat. Gusztustalan! Kinek jut eszébe ilyenekkel viccelni? Egy név jutott először az eszembe: Jeremy, Debora öccse. Ő is infó szakos, ért az ilyesmikhez. Haragos szemmel néztem körbe a teremben. Ehhez fel kellett állnom, de ezt nem lehetett a jó ötleteim listájára felvenni. Mindenki felém nézett és rajtam nevettek. Gyorsan visszaültem, de így is eljutott hozzám a kacagások zaja. Tehetetlennek éreztem magam. Nem gyakran érzek ilyet, de ha igen, akkor baj van. De még szerencse, hogy csak az infósok látták! Ahogy ez megfordult az agyamban, csipogott a telefonom. Üzenet jött. Ahogy a teremben mindenkinek. Még a tanárnak is! Gyorsan megnyitottam, amiben mindössze egy kép volt. Méghozzá ez a szerkesztett kép. Pár pillanatig bámultam a mobilomat. Pontosan addig, amíg újabb SMS-em nem jött. Iris küldte, amin meglepődtem.
"Carly, ez gusztustalan!"
Ezek szerint az egész sulinak elküldték. Remek!
"Átverés az egész! Szünetben beszélünk!"
Ezt küldtem vissza. Csak kapjam a kezem közé azt, aki ezt tette!
Lapulva mentem ki a csengőszóra, még így is kaptam pár bekiabálást. Ilyeneket, például: Legalább finom volt? vagy Hé, fikakirálynő! Már-már könnyezve hatoltam át a folyosón, meg sem állva a mosdóig. Kész, betelt a cérna, elszakadt a pohár! Ahogy bezárkóztam az egyik fülkébe, a könnyeim elszabadultak. Igazából nem is tudtam, miért sírok. Talán emiatt a csíny miatt? Vagy a több szívatás miatt összesen? Csak egyet tudok: baromi jólesett most bőgni. Nem vagyok büszke magamra, de néha ilyen is kell. Vagy nem? Az egész testem rázkódott a csendes sírástól. Fogadni mertem volna, hogy a zöld hajam csapzott, a szemeim vörösek. Vagyis leegyszerűsítve: úgy nézek ki, mint a mosott szar. Viszont egy magassarkú kopogása zavarta meg az én csendes szenvedésemet. A könnyeim most már békésen folytak, semmilyen hangot nem adtam ki.
- Ezt a képet kinyomtatom és bekereteztetem!- mondta kacagva egy hang.
Amber az, megismerem a hangjáról. Füleltem, hátha kapok egy icipici információt. A pincsik vele nevettek. Hallottam ahogy a szőke levágja a hatalmas táskáját a mosdókagyló szélére. Nagy csörömpöléssel keresi a cuccát. Valószínűleg sminkel. Basszus, akkor itt várhatok ítéletnapig! De újra megszólalt a szőke ciklon, természetesen a pincsik helyeslései közepette.
- Végre őt is megalázzák! A zöldikének már nem ártott egy alapos helyrerázás. Most már tudja, hogy ne ugasson bele a nagyok dolgába!- mondta teljes átéléssel.
Akkor ő volt az?! Már azt terveztem, hogy kinyitom az ajtót és félholtra verem. De az ujjaim és az egész testem mozdulatlanná dermedt a következő mondatra.
- Bárcsak tudnám, ki csinálta! Teljes szívemmel gratulálnék neki.- mondta Amber cuppogva.
- Én isteníteném!- mondta visítva Li.
Gúnyosan megforgattam a vöröslő szemeimet. Kiképzett majom, ez jutott eszembe.
- Azért ne ess túlzásokba.- csitította Charlotte, akit sosem tudtam hova rakni.
Ő nem volt igazán pincsi. Neki meg volt még a saját akarata, gondolatai. Tisztelem ezért, tényleg.
Még mázli, hogy utolsó óra után voltunk. Legalább 20 perc volt, mire rendbe szedték magukat. Nagy ajtócsattogás közepette kivonultak. Csendesen kijöttem a fülkéből és a tükörképemre meredtem.
Falfehér arc, puffadt szemek... A hajam a könnyektől nedves arcomra tapadt. Lassan kisimítottam a hajamat az arcomból.
Ekkor sietve jön be vörös barátnőm, Iris.
- Carly... Téged kereslek! Hol...- nem tudta befejezni, mert meglátta az arcomat.
- Tudom, szörnyen festek...- mondtam és küzdöttem a remegő hangom ellen.
- A kép?
- Minden.- válaszoltam rá nézve.
- Szerkesztve van?
- Igen, méghozzá elég jól.- mondtam és nekiálltam megmosni az arcomat.
- Tessék.- adott egy fésűt.
Hálás mosollyal vettem el a felkínált eszközt.
- És most mi lesz?- kérdezte.
- Pár nap és leülepszik az egész. De van egy rossz érzésem, hogy ez még csak a kezdés volt.
- Ki tenne ilyet?
- Nem tudom. De ki fogom deríteni.- mondtam.
Iris imádja Deborát, nem akarom, hogy ellenem forduljon. Magamba kell fojtanom mindent. Iris mindenben segített, jó barátnőhöz híven. Rendbe szedtem magam, amennyire tudtam. Közben gondolkodtam. Nem is biztos, hogy Debby volt. De ha nem ő, akkor ki? Esetleg Charlotte? Nem, ő egyáltalán nem ért a gépekhez, illetve szerkesztésekhez.
- Köszi, Iris!- mondtam, mikor kiléptem a mosdóból barátnőm társaságában.
- Erre jó egy barát!- intett és eltűnt a folyosó egyik kanyarulatában.
Magányosan kullogok haza, amikor egy ismerős hang szólít meg. Először távolról, majd cipődobogás közepette egyre hangosabban.
- Mi van veled?- fordít maga felé Castiel.
Új külsője van. Ez ötlött először a szemembe. Régi ruhák. Ez volt a második gondolatom.
- Semmi. És te? Miért nem voltál suliban?- szegezem neki a kérdést.
Az arcvonásai dühös ráncokba tömörülnek. De mielőtt szóra nyithatná a száját, megszólalok.
- Nőügy?
Az arca döbbent lett. Vicces látvány, ahogy vörös haját fújja szél, egyenesen a szájába. A szemöldöke felszalad a homloka tetejéig.
- ...- mélyen hallgat.
- Szóval igaz.- mondtam sóhajtva.
- Miért sóhajtozol?- néz rám.
- Mert... miért...- nem tudtam megfogalmazni a bennem dúló érzéseket.
- Mi a...?- ütögettem a gépemet, de semmi.
- Mi az, Carly?- kérdezte Dan.
- A gépem...- mutattam a képernyőre.
A padsorokban nevetés moraja hallatszott. Szépen sorban mindenki dőlt a nevetéstől. Mira zavartan nézte a képernyőjét.
- Öhm... Carly...- mondta Mira, mire odafordítottam a tekintetem a monitorok irányába.
A monitorokon egy kép volt rólam. Természetesen szerkesztett, de alig lehet észrevenni. Ezen a képen éppen túrom az orromat. Gusztustalan! Kinek jut eszébe ilyenekkel viccelni? Egy név jutott először az eszembe: Jeremy, Debora öccse. Ő is infó szakos, ért az ilyesmikhez. Haragos szemmel néztem körbe a teremben. Ehhez fel kellett állnom, de ezt nem lehetett a jó ötleteim listájára felvenni. Mindenki felém nézett és rajtam nevettek. Gyorsan visszaültem, de így is eljutott hozzám a kacagások zaja. Tehetetlennek éreztem magam. Nem gyakran érzek ilyet, de ha igen, akkor baj van. De még szerencse, hogy csak az infósok látták! Ahogy ez megfordult az agyamban, csipogott a telefonom. Üzenet jött. Ahogy a teremben mindenkinek. Még a tanárnak is! Gyorsan megnyitottam, amiben mindössze egy kép volt. Méghozzá ez a szerkesztett kép. Pár pillanatig bámultam a mobilomat. Pontosan addig, amíg újabb SMS-em nem jött. Iris küldte, amin meglepődtem.
"Carly, ez gusztustalan!"
Ezek szerint az egész sulinak elküldték. Remek!
"Átverés az egész! Szünetben beszélünk!"
Ezt küldtem vissza. Csak kapjam a kezem közé azt, aki ezt tette!
Lapulva mentem ki a csengőszóra, még így is kaptam pár bekiabálást. Ilyeneket, például: Legalább finom volt? vagy Hé, fikakirálynő! Már-már könnyezve hatoltam át a folyosón, meg sem állva a mosdóig. Kész, betelt a cérna, elszakadt a pohár! Ahogy bezárkóztam az egyik fülkébe, a könnyeim elszabadultak. Igazából nem is tudtam, miért sírok. Talán emiatt a csíny miatt? Vagy a több szívatás miatt összesen? Csak egyet tudok: baromi jólesett most bőgni. Nem vagyok büszke magamra, de néha ilyen is kell. Vagy nem? Az egész testem rázkódott a csendes sírástól. Fogadni mertem volna, hogy a zöld hajam csapzott, a szemeim vörösek. Vagyis leegyszerűsítve: úgy nézek ki, mint a mosott szar. Viszont egy magassarkú kopogása zavarta meg az én csendes szenvedésemet. A könnyeim most már békésen folytak, semmilyen hangot nem adtam ki.
- Ezt a képet kinyomtatom és bekereteztetem!- mondta kacagva egy hang.
Amber az, megismerem a hangjáról. Füleltem, hátha kapok egy icipici információt. A pincsik vele nevettek. Hallottam ahogy a szőke levágja a hatalmas táskáját a mosdókagyló szélére. Nagy csörömpöléssel keresi a cuccát. Valószínűleg sminkel. Basszus, akkor itt várhatok ítéletnapig! De újra megszólalt a szőke ciklon, természetesen a pincsik helyeslései közepette.
- Végre őt is megalázzák! A zöldikének már nem ártott egy alapos helyrerázás. Most már tudja, hogy ne ugasson bele a nagyok dolgába!- mondta teljes átéléssel.
Akkor ő volt az?! Már azt terveztem, hogy kinyitom az ajtót és félholtra verem. De az ujjaim és az egész testem mozdulatlanná dermedt a következő mondatra.
- Bárcsak tudnám, ki csinálta! Teljes szívemmel gratulálnék neki.- mondta Amber cuppogva.
- Én isteníteném!- mondta visítva Li.
Gúnyosan megforgattam a vöröslő szemeimet. Kiképzett majom, ez jutott eszembe.
- Azért ne ess túlzásokba.- csitította Charlotte, akit sosem tudtam hova rakni.
Ő nem volt igazán pincsi. Neki meg volt még a saját akarata, gondolatai. Tisztelem ezért, tényleg.
Még mázli, hogy utolsó óra után voltunk. Legalább 20 perc volt, mire rendbe szedték magukat. Nagy ajtócsattogás közepette kivonultak. Csendesen kijöttem a fülkéből és a tükörképemre meredtem.
Falfehér arc, puffadt szemek... A hajam a könnyektől nedves arcomra tapadt. Lassan kisimítottam a hajamat az arcomból.
Ekkor sietve jön be vörös barátnőm, Iris.
- Carly... Téged kereslek! Hol...- nem tudta befejezni, mert meglátta az arcomat.
- Tudom, szörnyen festek...- mondtam és küzdöttem a remegő hangom ellen.
- A kép?
- Minden.- válaszoltam rá nézve.
- Szerkesztve van?
- Igen, méghozzá elég jól.- mondtam és nekiálltam megmosni az arcomat.
- Tessék.- adott egy fésűt.
Hálás mosollyal vettem el a felkínált eszközt.
- És most mi lesz?- kérdezte.
- Pár nap és leülepszik az egész. De van egy rossz érzésem, hogy ez még csak a kezdés volt.
- Ki tenne ilyet?
- Nem tudom. De ki fogom deríteni.- mondtam.
Iris imádja Deborát, nem akarom, hogy ellenem forduljon. Magamba kell fojtanom mindent. Iris mindenben segített, jó barátnőhöz híven. Rendbe szedtem magam, amennyire tudtam. Közben gondolkodtam. Nem is biztos, hogy Debby volt. De ha nem ő, akkor ki? Esetleg Charlotte? Nem, ő egyáltalán nem ért a gépekhez, illetve szerkesztésekhez.
- Köszi, Iris!- mondtam, mikor kiléptem a mosdóból barátnőm társaságában.
- Erre jó egy barát!- intett és eltűnt a folyosó egyik kanyarulatában.
Magányosan kullogok haza, amikor egy ismerős hang szólít meg. Először távolról, majd cipődobogás közepette egyre hangosabban.
- Mi van veled?- fordít maga felé Castiel.
Új külsője van. Ez ötlött először a szemembe. Régi ruhák. Ez volt a második gondolatom.
- Semmi. És te? Miért nem voltál suliban?- szegezem neki a kérdést.
Az arcvonásai dühös ráncokba tömörülnek. De mielőtt szóra nyithatná a száját, megszólalok.
- Nőügy?
Az arca döbbent lett. Vicces látvány, ahogy vörös haját fújja szél, egyenesen a szájába. A szemöldöke felszalad a homloka tetejéig.
- ...- mélyen hallgat.
- Szóval igaz.- mondtam sóhajtva.
- Miért sóhajtozol?- néz rám.
- Mert... miért...- nem tudtam megfogalmazni a bennem dúló érzéseket.
2014. november 9., vasárnap
41. fejezet: Barátnő
Debora nézett rám, várta a válaszom. Leültem a helyemre, úgy néztem fel rá. A szemei szikrákat szórtak. Vállai idegesen rángtak, mintha bármelyik pillanatban leüthetne. Én sóhajtva gondoltam végig a helyzetet. Ha nem fogadom el, ő lesz az "áldozat", akit én bántottam. Ha elfogadom, úgy fog mozgatni, ahogy neki tetszik, de akkor senki nem fog rám haragudni.
- Rendben, el van felejtve.- mondtam nagylelkűen.
- Kiszámítható vagy Carly...- mondta Debora mosolyogva, mielőtt a helyére ment.
Akkor még nem tudtam, mire érti ezt. A biológiatanár bejött és az élőlények rendszerezéséről kezdett beszélni. A nyakamat tekergettem, mivel elgémberedett. A zsebemben lévő mobilom rezegni kezdett. Mocskosul megijedtem, így szinte ugrottam egyet a székemen.
- Mázlim van, hogy ez az utolsó óra!- sóhajtottam magam elé.
- Baj van, Ms. Rin?- szúrt ki a tanárnő.
- Dehogyis, tanárnő!- mondtam angyalian mosolyogva.
- Akkor mondja el, hogy a bölömbika melyik törzsbe tartozik!
- A bölömbika a gerincesek közé tartozik, azon belül pedig a madarakhoz.- mondtam a padon összekulcsolt ujjakkal, ahogy jó kislányhoz illik.
A zsebemben lévő mobilom közben rezgett, de a tanár nem vette észre. A harmincas éveiben járó nő bólintott egyet, majd folytatta a meséjét. Fellélegeztem, de a telefonom lassan a combtövemhez vándorolt. Köztudott, hogy ott csikis vagyok. Először még nem vettem észre azt a kellemes rezgést, amit kibocsátott, de később már csikissé vált. Elkezdtem volna nevetni, ha nem teszem az öklömet a szám elé. A fogaim belemélyedtek a bőrömbe, így visszatartottam a nevetést. Az ujjaimmal közben próbáltam kinyomni a hívást. Egy pittyegés jelezte, hogy leráztam a telefonálót.
A rezgés megszűnt, így szüntelenül tovább élvezhettem a biológia rejtelmeit. Közben észrevétlenül törölgettem le a visszafojtott nevetés melléktermékét, a könnyeket. Mikor kicsengettek, megnéztem a mobilom. Ismeretlen szám. Elvonultam egy eldugottabb sarokba. Remegő kézzel újratárcsáztam a számot. Tudom, vicces lehet, de félek az ismeretlen emberektől. Főleg, ha telefonon zaklatnak. A csend rám és a mobilomra telepedett. Aztán megkezdte a hívást. Idegölő pillanatok teltek el. Végül egy női hang szólt bele a telefonba.
- Tudtam, hogy visszahívsz, Caroline!- a hideg kirázott a hangtól.
- Ki vagy?- kérdeztem remegő hangon.
- Szerintem tudod te azt. Vagy már nem emlékszel rám?
Kutattam az elmémben. A hang erős és határozott volt. A szám külföldi. Kiérződik a török akcentus, bármennyire próbálja leplezni. A háttérben csörömpölés hallatszik.
- Itt vagy még?- kérdeztem bele a telefonba.
Hallanom kell még egyszer a hangját.
- Szinte hallom, ahogy kattognak a fejedben azok a bizonyos fogaskerekek.- mondta nevetve.
- Víztündér? Te vagy az?- kérdeztem már én is nevetve.
Ez az Ilayda jelentése. Rég nem hallottam már felőle!
- Csakhogy rájöttél, Carol!- mondta.
- Ilayda! Úgy örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság?- kérdeztem már törökül.
- Gyakorlok, mert nemsoká megyek hozzád látogatóba! Lehet, hogy ott is maradok!- mondta visítva.
- Mi? Hogyhogy?
- Papus már megőrjít. A csaja cselédnek néz. Így gondoltam, jó lesz egy kis kiruccanás hozzád!- váltott vissza az én nyelvemre.
- Örömmel várunk!- mondtam.
- Kit vársz?- szóalt meg mögöttem egy hang.
Megfordultam és Lysander nézett velem farkasszemet.
- Ki van ott? Olyan szexi hangja van!- a szexit kihangsúlyozta.
Mivel Lysander is értette, nagyon pirultam.
- Majd még később beszélünk!- mondtam zavartan.
- Csak nem...! Nehogy rosszalkodjatok!- mondta Ilayda elég hangosan.
- Mindig rosszra gondolsz!- mondtam nevetve és megszakítottam a vonalat.
Lysander vigyorgott, mint a tejbe tök. De az arcomról lassan lejjebb vándorolt a tekintete.
- Hahó, Lys!- pofoztam meg gyengéden.- El ne szállj!
- Szexi a hangom, mi?- nevetett.
Ő a fal mellett állt, így két nagy lépéssel ott termettem előtte. A háta a falhoz ért. Kacér mosolyt villantva végigsimítok a felsőtestén. Halkan, mégis érthetően suttogok.
- Nemcsak a hangod.
Nem szívesen váltunk el egymástól, de muszáj volt. Ahogy elhagytam az iskola területét, akadályba ütköztem. Méghozzá egy vörös akadályba.
- A fejedet el ne veszítsd!- vágta hozzám Castiel a rajzos könyvecskémet.
- Belenéztél?- kérdeztem, meg sem hallva az előbbi mondatot.
- Olyannak ismersz?- kérdezte drámaian.
- Igen.- mondtam a tényt.
Ő lebiggyesztette a száját és a szívére tette a kezét.
- Mélyen megbántottál, Caroline.
- A Nagy Castiel érzelmeket mutat? Mármint a gúnyon és az irónián kívül. Ez új.- válaszoltam pimaszul mosolyogva.
- Ne is szokj hozzá.- húzódott mosolyra a szája széle.
Valahogy Ilayda jutott róla eszembe. Ő szokott ilyen vicceket elsütni.
- Minek volt köszönhető ez a pillanatnyi változás?- válaszul csak megvonta a vállát, majd távozni készült.- Köszi, hogy visszaadtad.- mondtam még.
Ő csak pár pillanatra torpant meg, majd szó nélkül elment. Hazaérve elregéltem a családomnak, hogy mi várható.
- Ilayda?- kérdezte apa.- Mármint Törökországból?
- Igen.- bólogattam.
- Bírom a kis csajt.- mondta Dan.
Ő mostanában olyan szótlan. Remélem, hogy rendben van.
Május közepére volt várható Ilayda érkezése. Debora és én "kebelbarátnők" lettünk. Még mindig nem lankadt a gyanúm, hogy valamit tervez. A testvéreimmel nyomozunk a kamerás ügyben. Lys és én pedig újabban folyton egymással vagyunk. Ha nem vele, akkor a tesóimmal és a barátaimmal vagyok. Castiel pedig gyanúsan viselkedik. Aggódom érte. Mi lelte az én bunkó cimborámat?
- Rendben, el van felejtve.- mondtam nagylelkűen.
- Kiszámítható vagy Carly...- mondta Debora mosolyogva, mielőtt a helyére ment.
Akkor még nem tudtam, mire érti ezt. A biológiatanár bejött és az élőlények rendszerezéséről kezdett beszélni. A nyakamat tekergettem, mivel elgémberedett. A zsebemben lévő mobilom rezegni kezdett. Mocskosul megijedtem, így szinte ugrottam egyet a székemen.
- Mázlim van, hogy ez az utolsó óra!- sóhajtottam magam elé.
- Baj van, Ms. Rin?- szúrt ki a tanárnő.
- Dehogyis, tanárnő!- mondtam angyalian mosolyogva.
- Akkor mondja el, hogy a bölömbika melyik törzsbe tartozik!
- A bölömbika a gerincesek közé tartozik, azon belül pedig a madarakhoz.- mondtam a padon összekulcsolt ujjakkal, ahogy jó kislányhoz illik.
A zsebemben lévő mobilom közben rezgett, de a tanár nem vette észre. A harmincas éveiben járó nő bólintott egyet, majd folytatta a meséjét. Fellélegeztem, de a telefonom lassan a combtövemhez vándorolt. Köztudott, hogy ott csikis vagyok. Először még nem vettem észre azt a kellemes rezgést, amit kibocsátott, de később már csikissé vált. Elkezdtem volna nevetni, ha nem teszem az öklömet a szám elé. A fogaim belemélyedtek a bőrömbe, így visszatartottam a nevetést. Az ujjaimmal közben próbáltam kinyomni a hívást. Egy pittyegés jelezte, hogy leráztam a telefonálót.
A rezgés megszűnt, így szüntelenül tovább élvezhettem a biológia rejtelmeit. Közben észrevétlenül törölgettem le a visszafojtott nevetés melléktermékét, a könnyeket. Mikor kicsengettek, megnéztem a mobilom. Ismeretlen szám. Elvonultam egy eldugottabb sarokba. Remegő kézzel újratárcsáztam a számot. Tudom, vicces lehet, de félek az ismeretlen emberektől. Főleg, ha telefonon zaklatnak. A csend rám és a mobilomra telepedett. Aztán megkezdte a hívást. Idegölő pillanatok teltek el. Végül egy női hang szólt bele a telefonba.
- Tudtam, hogy visszahívsz, Caroline!- a hideg kirázott a hangtól.
- Ki vagy?- kérdeztem remegő hangon.
- Szerintem tudod te azt. Vagy már nem emlékszel rám?
Kutattam az elmémben. A hang erős és határozott volt. A szám külföldi. Kiérződik a török akcentus, bármennyire próbálja leplezni. A háttérben csörömpölés hallatszik.
- Itt vagy még?- kérdeztem bele a telefonba.
Hallanom kell még egyszer a hangját.
- Szinte hallom, ahogy kattognak a fejedben azok a bizonyos fogaskerekek.- mondta nevetve.
- Víztündér? Te vagy az?- kérdeztem már én is nevetve.
Ez az Ilayda jelentése. Rég nem hallottam már felőle!
- Csakhogy rájöttél, Carol!- mondta.
- Ilayda! Úgy örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság?- kérdeztem már törökül.
- Gyakorlok, mert nemsoká megyek hozzád látogatóba! Lehet, hogy ott is maradok!- mondta visítva.
- Mi? Hogyhogy?
- Papus már megőrjít. A csaja cselédnek néz. Így gondoltam, jó lesz egy kis kiruccanás hozzád!- váltott vissza az én nyelvemre.
- Örömmel várunk!- mondtam.
- Kit vársz?- szóalt meg mögöttem egy hang.
Megfordultam és Lysander nézett velem farkasszemet.
- Ki van ott? Olyan szexi hangja van!- a szexit kihangsúlyozta.
Mivel Lysander is értette, nagyon pirultam.
- Majd még később beszélünk!- mondtam zavartan.
- Csak nem...! Nehogy rosszalkodjatok!- mondta Ilayda elég hangosan.
- Mindig rosszra gondolsz!- mondtam nevetve és megszakítottam a vonalat.
Lysander vigyorgott, mint a tejbe tök. De az arcomról lassan lejjebb vándorolt a tekintete.
- Hahó, Lys!- pofoztam meg gyengéden.- El ne szállj!
- Szexi a hangom, mi?- nevetett.
Ő a fal mellett állt, így két nagy lépéssel ott termettem előtte. A háta a falhoz ért. Kacér mosolyt villantva végigsimítok a felsőtestén. Halkan, mégis érthetően suttogok.
- Nemcsak a hangod.
Nem szívesen váltunk el egymástól, de muszáj volt. Ahogy elhagytam az iskola területét, akadályba ütköztem. Méghozzá egy vörös akadályba.
- A fejedet el ne veszítsd!- vágta hozzám Castiel a rajzos könyvecskémet.
- Belenéztél?- kérdeztem, meg sem hallva az előbbi mondatot.
- Olyannak ismersz?- kérdezte drámaian.
- Igen.- mondtam a tényt.
Ő lebiggyesztette a száját és a szívére tette a kezét.
- Mélyen megbántottál, Caroline.
- A Nagy Castiel érzelmeket mutat? Mármint a gúnyon és az irónián kívül. Ez új.- válaszoltam pimaszul mosolyogva.
- Ne is szokj hozzá.- húzódott mosolyra a szája széle.
Valahogy Ilayda jutott róla eszembe. Ő szokott ilyen vicceket elsütni.
- Minek volt köszönhető ez a pillanatnyi változás?- válaszul csak megvonta a vállát, majd távozni készült.- Köszi, hogy visszaadtad.- mondtam még.
Ő csak pár pillanatra torpant meg, majd szó nélkül elment. Hazaérve elregéltem a családomnak, hogy mi várható.
- Ilayda?- kérdezte apa.- Mármint Törökországból?
- Igen.- bólogattam.
- Bírom a kis csajt.- mondta Dan.
Ő mostanában olyan szótlan. Remélem, hogy rendben van.
Május közepére volt várható Ilayda érkezése. Debora és én "kebelbarátnők" lettünk. Még mindig nem lankadt a gyanúm, hogy valamit tervez. A testvéreimmel nyomozunk a kamerás ügyben. Lys és én pedig újabban folyton egymással vagyunk. Ha nem vele, akkor a tesóimmal és a barátaimmal vagyok. Castiel pedig gyanúsan viselkedik. Aggódom érte. Mi lelte az én bunkó cimborámat?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)