Lysander kijelentésétől a hideg futkosott rajtam. Ezt a kettőt minden nap látnom kell? Inkább fejbe lőném magam! Szerintem a pasim leolvasta az arcomról az érzéseimet. Közelebb húzott magához és adott egy csókot a fejemre.
- Ne is foglalkozz velük!
- Tudom, tudom...- sóhajtottam a mellkasába.
- Órák után találkozunk.- mondta és elengedett.
Biztatóan rám mosolygott és a saját terme felé ment. Ahogy kiért a látóteremből, elővettem a telefonomat. Rácsatlakoztam a központi gép kamerájára. Az igazgatónő és Will ültek a gép előtt, legnagyobb meglepetésemre. Mit keres itt a nyomozó? Próbáltam valami hangot kicsikarni a felvételből, de nem ment. Ennek utána kell járnom! Egyenlőre elraktam a telefonom.
Bizonytalan léptekkel mentem be a termembe, ahol a rettegésem valóra vált. Debora ült peckesen a tanári asztalon, a káosz közepén, mint valami királynő. Az emberek istenítették, mintha a halál torkából jött volna vissza. Vágtam egy fintort és helyet foglaltam. Pofákat vágtam, amitől Iris és Viola kuncogni kezdtek, Kentin meg egyenesen röhögőgörcsöt kapott.
- Talán nem tetszik valami, zöldike?- mondta valaki, miközben a padom elé állt.
Felnéztem a barna hajzuhatag és a csillámtetkók gazdájára. A teremben megfagyott a levegő. Aki utoljára belém kötött, az Amber volt. Félszemmel láttam, hogy kioldalaz a teremből, barátnői takarásában. Felnéztem legújabb riválisomra, Deborára.
- Honnan veszed ezt, Debby?- kérdeztem mézes-mázos hangon.
Egyszer valaki ettől a hangomtól fog cukorbetegséget kapni, az tuti. A víz kivert, miközben ezt mondtam. Úgy látom, Debora is libabőrös lett.
- Ne vágj pofákat!- mondta sértődötten, én pedig a szeme közé vigyorogtam.
Láttam, hogy ennek még nincs vége. Nem fogja annyiban hagyni. Okos lány, bár a külseje mást sugall. De én már akkor átláttam az álcáján. A tanár előtt is bemutatkozott, bár már az egész iskola a visszatérése hírétől zengett. Egész órán engem figyelt, árgus szemekkel. Vigyáznom kell. Nem szabad bizonyítékot a kezébe adnom. Óra végén ismét a padomhoz jött, immár kevésbé peckesen.
- Figyelj, bocs a reggeliért. Csak nem ismerlek és hirtelen elborult az agyam. Szeretném, ha jóban lennénk.- a fogaival úgy vicsorgott, mintha foghúzásra kért volna időpontot.
Gyanakvó arccal néztem rá. Biztos vagyok benne, hogy ez egy csapda. De ha nem fogadom el a békejobbot, rám fogja az egészet. Semmi kedvem a bűnbak szerepében tetszelegni. Viszont ha elfogadom, az orromnál fogva fog vezetni. Ahogy szokás mondani: az arany középút...
- Még átgondolom ezt az ajánlatot.- mosolyogtam rá kedvesen.
Ahogy szedtem össze a cuccomat, győzedelmes vigyorra húzódott a szám. Persze csak akkor, amikor Debby kiviharzott a teremből. Hah! Most had főljön a saját levében.
- Miért válaszoltad ezt?- kérdezte Iris nagy szemekkel.
- Nagyon rosszul esett, amit reggel vágott a fejemhez.- mondtam kitérő válaszként.
- Nem bocsátasz meg neki?
- Még nem. Át kell gondolnom...- sóhajtottam.
Közben kimentünk a folyosóra. Alexy és Armin futott elénk, amit furcsálltam. Ugyanis Armin kezében nem volt PSP.
- Mi az, srácok?- kérdezte Iris.
Alexy a fejével a tömeg felé intett. Lassan kibontakozott Rosa alakja, aki dühösen felénk (pontosabban az ikrek felé) csörtetett. Fehér hajának a vége kék csomókba (?) állt össze. A szép (eredetileg fehér) ruháján pedig egy hatalmas tintapaca éktelenkedett.
- Rosa, mi történt veled?- szóltam ezüstös barátnőmhöz, de ő dühtől elvakulva rontott Arminéknak.
- Rosa!- futott utána Mira is.
Ketten lefogtuk a felbőszült Rosát, aki látszólag meg akarta fojtani a fiúkat egy kanál vízben.
- Mit csináltatok?- néztünk az ikrekre.
- Hát...- vakargatta Armin a fejét.
- Armin tollából kifolyt a tinta.- mondta Alexy tömören.
- A haján is...?- kérdezte Mira, az ikrek bólintottak.
- Rosa, nyugi!- mondtam a szemébe nézve.- Elmegyünk a mosdóba, ott pedig rendbe szedünk!
- Igen, jó lesz!- fogta meg Mira a karját.
Rosa dühösen bólintott, mi pedig elvonszoltuk onnan. Ha a pillantással ölni lehetne, az ikrek már meghaltak volna. A mosdóba slisszoltunk, ahol elkezdtük a munkát.
- Carly, tudsz valamit kezdeni a ruhájával?- kérdezte Mira.
- Igen.- bólintottam.- Akkor te mosd ki a hajából a tintát.
- Megölöm őket...- dörmögte Rosa a nem létező bajsza alatt.
- Nem hal meg senki...- nyugtattuk.
Mira szorgosan mosta a haját, én pedig elővettem a tollamat.
- Mit akarsz azzal?- kérdezte Rosa.
- Nyugi, design-nos lesz!- mondtam és nekikezdtem alkotni.
"Kidíszítettem" a foltot. Mire végeztünk, Rosának tiszta volt a haja és egy egyedi mintájú ruhával is gazdagabb lett. Pont becsengettek, így siettünk órára.
- Köszönöm, lányok!- borult a nyakunkba Rosa.
- Szívesen.
- De attól kinyírom azt a két majmot!- mielőtt megállíthattuk volna, elviharzott.
Jobb lesz figyelmeztetni az ikreket! Mira is ment az órájára, én pedig a sajátomra. Legnagyobb rémületemre Debora állt a padom előtt. A szívinfarktus kerülgetett, ahogy megláttam.
- Nos?- kérdezte, mikor odaértem.- Mi a válaszod?
2014. október 29., szerda
2014. október 23., csütörtök
39. fejezet: Enemies
"Mira szemszöge"
A gyönyörű tél elmúlt, a tavaszon volt most a sor. Ez a második kedvenc évszakom, mivel a virágok gyönyörűek és illatosak. Illetve, ahogy a mondás is tartja, a szerelem a levegőben van. Viktorral sétáltunk kézen fogva, mikor Peggy ment el előttünk, a húgom egyik barátnője.
- Szia!- köszöntem rá vidáman.
Ő nem válaszolt, csak valami köszönésre emlékeztető hangot adott ki magából. Morogva és fújtatva tovább ment, mint egy pitbull, aki habzó szájjal támad valakire.
- Ebbe meg mi ütött?- néztem a páromra aki vállat vont.
A vörös hajú fiú, aki Lysander haverja, szintén zaklatottan jött a tesiteremből. Őt már nem mertem megszólítani, inkább letettem erről a szándékomról.
- Menjünk!- intett Viktor a fejével a fent említett helyszín felé.
Bementünk a tesiterembe, ahol egy barna hajú, pillangótetkós csaj volt a diákok gyűrűjében. Valamit nagyon mondott, monológmondónak is elmehetett volna. Átverekedtük magunkat a gyűrűn. És kit látok, vajon kin köszörüli a nyelvét a ribizli? Persze, hogy a húgomon. Láttam Carlyn, hogy mindjárt elszakad az a bizonyos cérna.
- Mi van itt?!- lépek közbe.
- Tépi feleslegesen a száját.- mutatott Carly a lányra, akinél fél fejjel magasabb voltam.
- Mit ártott neked a húgom?- fordulok felé.
- Rámászott az én Casti-cicámra!- mondta nyávogva.
- Ki a franc az a Casti-cica?!- kiáltok fel.
- Castielre gondol.- súgja oda nekem Viktor, aki a hátam mögött állt.
- A vörösre?
- Igen.- bólintott a pasim, mire visszafordultam a vitázó felekhez.
- A barátnője vagy? Esetleg az élettársa? Vagy igazából egy féltékeny kis csitri vagy, gonosz boszorkány beütéssel.
- A neve Debora.- súgta nekem valaki.
"Carly szemszöge"
Csak pár szót váltottam reggel Castiellel, erre jön ez a csaj, úgy, mintha egy gyémántot akartam volna ellopni. Most komolyan, csak szerintem néz ki úgy ez a lány, mintha most szalasztották volna egy stricitől? És még én vagyok a szar szemétláda...
- A neve Debora.- súgta valaki a nővéremnek, aki volt olyan aranyos és kedves, hogy megvéd.
Én vigyorra húztam a szám, ahogy meghallottam a nevét. Nevetnem kell ezen.
- Debora? Te vagy az?- jött egy hang a tömegből.
Lindsey lépett mellém, gúnyosan felmérve az előtte álló lányt. Tudtam, hogy ma reggel Lyssel kellett volna suliba jönnöm.
- Még mindig olyan ribancos vagy, mint régen...- mondta cseppet sem kedvesen a büntetőben megismert barátnőm.
- Te meg még mindig Barbie-t játszod, csak feketében.- feleselt vissza Debora, aminek következtében legszívesebben arcon csaptam volna.
A két lány szeme villámokat szórt. Úgy tűnik, nemcsak én akaszkodtam össze Deborával. Lindsey úgy állt, mint egy támadásra készülő puma, Debora ellenben nem zavartatta magát. Már megmutatkozott, hogy ő komoly taktikai játékos. De alábecsültem... De inkább ne ugorjunk előre. Az igazgatónő fejét látom meg felénk közeledni, máskor szigorú kontya romokban hevert. Láttam rajta, hogy kb. 200 a vérnyomása.
- Ne zaklassák az új diákot!- mondta a diri, ezzel Debora vele ment, győzedelmes vigyorral.
Már akkor tudtam, hogy komoly ellenfélre akadtam az ő személyében. De nem akartam beismerni. Konokul hittem abban, hogy én kerülök ki győztesen. Már megint előre szaladtam...! A tömeg eloszlott, mindenki ment órára.
- Rendben leszel?- hozott vissza a nővérem hangja.
- Persze!- bólintottam határozottan.
Lys keresésére indultam, akit ezúttal a folyosón találtam meg. Lehangolt volt, mikor odaértem hozzá. Valahogy éreztem, hogy ezért Debora felel. A tömegen átfurakodva vetettem magam a lovagom karjaiba. Ő magához szorított és egy csókot nyomott a fejemre.
- Találkoztál vele?- kérdeztem.
- Igen. Úgy látom, te is.- mutatott a különös fejemre.
- Rosszat sejtek...
- Jogosan.- mondta Lys, amitől beigazolódott a gyanúm.
Hirtelen elém toppan egy barna hajú fiú, csillogó szemekkel.
- Téged még nem ismerlek...- nézett végig perverzen.- Mi lenne ha egy kicsit mélyebben megismerkednénk...
- Ne is álmodj róla, Jeremy (Dzseremi)!- mondta hidegen Lys és magához húzott.
- Ugyan, Lysander! Rég nem láttuk egymást... Hát így kell köszönteni valakit?
Lysander morogva és szó nélkül távozott, engem is magával rántva.
- Ki ez?- kérdeztem nagy szemekkel.
- Debora öccse.- mondta fintorogva.
- Ide fognak járni?
- Attól félek, igen.
A gyönyörű tél elmúlt, a tavaszon volt most a sor. Ez a második kedvenc évszakom, mivel a virágok gyönyörűek és illatosak. Illetve, ahogy a mondás is tartja, a szerelem a levegőben van. Viktorral sétáltunk kézen fogva, mikor Peggy ment el előttünk, a húgom egyik barátnője.
- Szia!- köszöntem rá vidáman.
Ő nem válaszolt, csak valami köszönésre emlékeztető hangot adott ki magából. Morogva és fújtatva tovább ment, mint egy pitbull, aki habzó szájjal támad valakire.
- Ebbe meg mi ütött?- néztem a páromra aki vállat vont.
A vörös hajú fiú, aki Lysander haverja, szintén zaklatottan jött a tesiteremből. Őt már nem mertem megszólítani, inkább letettem erről a szándékomról.
- Menjünk!- intett Viktor a fejével a fent említett helyszín felé.
Bementünk a tesiterembe, ahol egy barna hajú, pillangótetkós csaj volt a diákok gyűrűjében. Valamit nagyon mondott, monológmondónak is elmehetett volna. Átverekedtük magunkat a gyűrűn. És kit látok, vajon kin köszörüli a nyelvét a ribizli? Persze, hogy a húgomon. Láttam Carlyn, hogy mindjárt elszakad az a bizonyos cérna.
- Mi van itt?!- lépek közbe.
- Tépi feleslegesen a száját.- mutatott Carly a lányra, akinél fél fejjel magasabb voltam.
- Mit ártott neked a húgom?- fordulok felé.
- Rámászott az én Casti-cicámra!- mondta nyávogva.
- Ki a franc az a Casti-cica?!- kiáltok fel.
- Castielre gondol.- súgja oda nekem Viktor, aki a hátam mögött állt.
- A vörösre?
- Igen.- bólintott a pasim, mire visszafordultam a vitázó felekhez.
- A barátnője vagy? Esetleg az élettársa? Vagy igazából egy féltékeny kis csitri vagy, gonosz boszorkány beütéssel.
- A neve Debora.- súgta nekem valaki.
"Carly szemszöge"
Csak pár szót váltottam reggel Castiellel, erre jön ez a csaj, úgy, mintha egy gyémántot akartam volna ellopni. Most komolyan, csak szerintem néz ki úgy ez a lány, mintha most szalasztották volna egy stricitől? És még én vagyok a szar szemétláda...
- A neve Debora.- súgta valaki a nővéremnek, aki volt olyan aranyos és kedves, hogy megvéd.
Én vigyorra húztam a szám, ahogy meghallottam a nevét. Nevetnem kell ezen.
- Debora? Te vagy az?- jött egy hang a tömegből.
Lindsey lépett mellém, gúnyosan felmérve az előtte álló lányt. Tudtam, hogy ma reggel Lyssel kellett volna suliba jönnöm.
- Még mindig olyan ribancos vagy, mint régen...- mondta cseppet sem kedvesen a büntetőben megismert barátnőm.
- Te meg még mindig Barbie-t játszod, csak feketében.- feleselt vissza Debora, aminek következtében legszívesebben arcon csaptam volna.
A két lány szeme villámokat szórt. Úgy tűnik, nemcsak én akaszkodtam össze Deborával. Lindsey úgy állt, mint egy támadásra készülő puma, Debora ellenben nem zavartatta magát. Már megmutatkozott, hogy ő komoly taktikai játékos. De alábecsültem... De inkább ne ugorjunk előre. Az igazgatónő fejét látom meg felénk közeledni, máskor szigorú kontya romokban hevert. Láttam rajta, hogy kb. 200 a vérnyomása.
- Ne zaklassák az új diákot!- mondta a diri, ezzel Debora vele ment, győzedelmes vigyorral.
Már akkor tudtam, hogy komoly ellenfélre akadtam az ő személyében. De nem akartam beismerni. Konokul hittem abban, hogy én kerülök ki győztesen. Már megint előre szaladtam...! A tömeg eloszlott, mindenki ment órára.
- Rendben leszel?- hozott vissza a nővérem hangja.
- Persze!- bólintottam határozottan.
Lys keresésére indultam, akit ezúttal a folyosón találtam meg. Lehangolt volt, mikor odaértem hozzá. Valahogy éreztem, hogy ezért Debora felel. A tömegen átfurakodva vetettem magam a lovagom karjaiba. Ő magához szorított és egy csókot nyomott a fejemre.
- Találkoztál vele?- kérdeztem.
- Igen. Úgy látom, te is.- mutatott a különös fejemre.
- Rosszat sejtek...
- Jogosan.- mondta Lys, amitől beigazolódott a gyanúm.
Hirtelen elém toppan egy barna hajú fiú, csillogó szemekkel.
- Téged még nem ismerlek...- nézett végig perverzen.- Mi lenne ha egy kicsit mélyebben megismerkednénk...
- Ne is álmodj róla, Jeremy (Dzseremi)!- mondta hidegen Lys és magához húzott.
- Ugyan, Lysander! Rég nem láttuk egymást... Hát így kell köszönteni valakit?
Lysander morogva és szó nélkül távozott, engem is magával rántva.
- Ki ez?- kérdeztem nagy szemekkel.
- Debora öccse.- mondta fintorogva.
- Ide fognak járni?
- Attól félek, igen.
2014. október 10., péntek
38. fejezet: A lebukás szélén
Átkarolt és megcsókolt. A víznél forróbbnak tűnt az érintése. Felemás szemeit mégis rajtam legeltette. Kíváncsi vagyok, mi járhat ilyenkor a fejében. De az az ajtó, ami lezárta a helyiséget, kinyílt. Méghozzá Tom vigyorgó fejét látom meg. A vörös fejemet a rák is megirigyelhette volna.
- Fiatalok, letelt az idő!- mondta nevetve.
Gyorsan a törölközőmbe belecsavartam magam. A zöld hajam a nyirkos homlokomhoz tapadt, ahogy a meleg levegőről kiléptünk a hűvösbe. Tom és Lysander előrement, valamit nagyon sutyorogtak. Akkor megláttam kedvesem hátát. Majdnem elájultam. A tetkó a hátán... egyszerűen NEKEM IS KELL EGY ILYEN!
Innentől már csak Lys hátát néztem. Elbűvölt, teljesen kitett magáért. A ruháinkat visszakaptuk és felöltöztünk. Persze külön! Ne tessék rosszra gondolni, kérem szépen! Kézen fogva köszöntünk el, majd kiléptünk az utcára.
- Na, tetszett?- kérdezte imádni valóan Lys.
- Nagyon. Köszönöm.- a két szép szemébe belenéztem és tiszta szívből csókoltam.
- Hazakísérlek.- mondta.
- Számítottam is rá, uram!- mondtam mosolyogva.
- Túl jól ismer, hölgyem.
- És az talán baj?
- Cseppet sem.- ezzel az érdekes párbeszéddel indultunk útnak.
Az úton sokat csevegtünk, majd a kapunkban csókkal búcsúztunk. Minden rendben ment. Lys elhagyta az utcát, én pedig beléptem a házba.
A világítás le volt csapva, az ablakok tárva-nyitva. Némelyik széllökés meg-meglibbentette a függönyöket. Itt valami történt. A lámpa hirtelen felkapcsolódott. Egy ismeretlen férfi ült a MI kanapénkon. Az arcán csúnya hegek húzódtak végig. Mégis azt mondom, helyes volt. Inkább nem is helyes... karakteres. Azok a vágások súlyt varázsoltak a kemény arcnak. Mégsem lehetett több 24-nél. A haja barna, ahogy a szeme is. Viszont a haja vállig érő, kis copfba van kötve a tarkóján. Nyugalmasan olvasott, amíg be nem léptem. Megjelölte, ahol tartott és rám nézett. Összerezzentem a kemény tekintettől, ami engem vizslatott.
- Ki maga?- kérdeztem nagyot nyelve.
- Will vagyok, nyomozó.
- Valami történt a családommal?- kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Nem, dehogy. Más ügyben vagyok itt.- mondta lassan.
- Miben lehetek a segítségére?- kérdeztem és helyet foglaltam a szemközti fotelben.
- Tudja, mi az a hacker?
- Igen, miért kérdezi?- a felsőm ujjával kezdtem babrálni.
- A környékükön sok a számítógépes programok feltörése. Gyanítom, hogy egy hacker van a dolog hátterében.
- De ezek csak ártatlan programok, nem?- próbáltam kerülni a szemkontaktust.
- A közelben van a városi bank. Nem kockáztathatjuk meg, hogy arra is szemet vessen.- mondta engem vizslatva.
- És honnan veszi, hogy a családom tud valamit?- a hangom kicsit vádlóra sikerült, de nem sértődött meg. Legalábbis nem mutatta.
- Az anyja és az apja is programozó, jól tudom?
- Igen.- bólintottam.- Biztonsági rendszerek fejlesztésével, illetve megvalósításával foglalkoznak.
- Értem.- a farzsebéből elővett egy noteszt és jegyzetelt.- Mi a neved?
- Caroline Rin.- mondtam, mire elmosolyodott.
- Rin? Tudtommal ők hozták össze a rendőrkapitányság biztonsági rendszerét is.- mondta nevetve.
- A szüleim a legjobbak a szakmában, nem csoda!- nevettem fel én is.
Még feltett pár kérdést, amire vagy kitérő válaszokat adtam, vagy őszintén feleltem. Amikor felállt, az ajtóhoz kísértem.
- Akkor, Carly, szép estét.- mondta mosolyogva.
- Neked is, Will. Egyébként, hogy jutottál be?- kérdeztem.
- Mesterkulcs.- ebből az egy szóból megértettem.
A nyomozóknak általában van egy olyan kulcsuk, amivel mindent ki lehet nyitni. Ajtózár, kocsizár, minden... Ezt hívják mesterkulcsnak. És Will ilyet birtokol. Elbúcsúztam a nyomozótól, majd felmentem az emeletre. Kényelmesen elhelyezkedtem a nővérem ágyán, majd bekapcsoltam a hatalmas hifirendszert. Mondanom sem kell, ettől zengett az egész ház. Az ablakhoz hirtelen kavics csapódott. Egy kicsit lentebb vettem a hangerőt és kinyitottam a hatalmas ablakot. Armint látom meg a szomszéd házban.
- Szia, Armin!- intettem neki.
- Halkítsd le a zenét!- ezt hoztam össze a mutogatásaiból.
- Szia Carly!!!!- visította Alexy, ezt hallottam.
- Heló, Alexy!- integettem neki, mint egy félőrült.
- Hangosítsd már fel, ez a kedvenc számom!- üvöltötte át kék hajú barátom.
Eleget téve a kérésének felhangosítottam, de úgy, hogy az ablakok rezegtek bele. Mikor vége lett a számnak, szétszedtem a hifit.
- Ha ilyen jó hifid van, miért nem tartasz bulit?- kérdezte Armin.
Ezúttal hallottam is, mit mondott.
- A nővéremé!
Így üvöltöztünk át egymásnak. Kicsit sem tartottak hülyének, ugyan dehogy! Olyan 10 óra felé abbahagytuk és elvonultam fürödni. A szüleim és a testvéreim is lassan hazaszállingóztak. Elmeséltem nekik a nyomozós incidenst, szóval óvatosabban kell szórakoznunk. Jók leszünk! Meglátjuk, mennyire sikerül betartani.
Írói megjegyzés
Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, de el voltam havazva. Próbálok sűrűbben írni, ígérni nem ígérek semmit. Próbálkozom, az a lényeg!
Írói megjegyzés vége
- Fiatalok, letelt az idő!- mondta nevetve.
Gyorsan a törölközőmbe belecsavartam magam. A zöld hajam a nyirkos homlokomhoz tapadt, ahogy a meleg levegőről kiléptünk a hűvösbe. Tom és Lysander előrement, valamit nagyon sutyorogtak. Akkor megláttam kedvesem hátát. Majdnem elájultam. A tetkó a hátán... egyszerűen NEKEM IS KELL EGY ILYEN!
- Na, tetszett?- kérdezte imádni valóan Lys.
- Nagyon. Köszönöm.- a két szép szemébe belenéztem és tiszta szívből csókoltam.
- Hazakísérlek.- mondta.
- Számítottam is rá, uram!- mondtam mosolyogva.
- Túl jól ismer, hölgyem.
- És az talán baj?
- Cseppet sem.- ezzel az érdekes párbeszéddel indultunk útnak.
Az úton sokat csevegtünk, majd a kapunkban csókkal búcsúztunk. Minden rendben ment. Lys elhagyta az utcát, én pedig beléptem a házba.
A világítás le volt csapva, az ablakok tárva-nyitva. Némelyik széllökés meg-meglibbentette a függönyöket. Itt valami történt. A lámpa hirtelen felkapcsolódott. Egy ismeretlen férfi ült a MI kanapénkon. Az arcán csúnya hegek húzódtak végig. Mégis azt mondom, helyes volt. Inkább nem is helyes... karakteres. Azok a vágások súlyt varázsoltak a kemény arcnak. Mégsem lehetett több 24-nél. A haja barna, ahogy a szeme is. Viszont a haja vállig érő, kis copfba van kötve a tarkóján. Nyugalmasan olvasott, amíg be nem léptem. Megjelölte, ahol tartott és rám nézett. Összerezzentem a kemény tekintettől, ami engem vizslatott.
- Ki maga?- kérdeztem nagyot nyelve.
- Will vagyok, nyomozó.
- Valami történt a családommal?- kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Nem, dehogy. Más ügyben vagyok itt.- mondta lassan.
- Miben lehetek a segítségére?- kérdeztem és helyet foglaltam a szemközti fotelben.
- Tudja, mi az a hacker?
- Igen, miért kérdezi?- a felsőm ujjával kezdtem babrálni.
- A környékükön sok a számítógépes programok feltörése. Gyanítom, hogy egy hacker van a dolog hátterében.
- De ezek csak ártatlan programok, nem?- próbáltam kerülni a szemkontaktust.
- A közelben van a városi bank. Nem kockáztathatjuk meg, hogy arra is szemet vessen.- mondta engem vizslatva.
- És honnan veszi, hogy a családom tud valamit?- a hangom kicsit vádlóra sikerült, de nem sértődött meg. Legalábbis nem mutatta.
- Az anyja és az apja is programozó, jól tudom?
- Igen.- bólintottam.- Biztonsági rendszerek fejlesztésével, illetve megvalósításával foglalkoznak.
- Értem.- a farzsebéből elővett egy noteszt és jegyzetelt.- Mi a neved?
- Caroline Rin.- mondtam, mire elmosolyodott.
- Rin? Tudtommal ők hozták össze a rendőrkapitányság biztonsági rendszerét is.- mondta nevetve.
- A szüleim a legjobbak a szakmában, nem csoda!- nevettem fel én is.
Még feltett pár kérdést, amire vagy kitérő válaszokat adtam, vagy őszintén feleltem. Amikor felállt, az ajtóhoz kísértem.
- Akkor, Carly, szép estét.- mondta mosolyogva.
- Neked is, Will. Egyébként, hogy jutottál be?- kérdeztem.
- Mesterkulcs.- ebből az egy szóból megértettem.
A nyomozóknak általában van egy olyan kulcsuk, amivel mindent ki lehet nyitni. Ajtózár, kocsizár, minden... Ezt hívják mesterkulcsnak. És Will ilyet birtokol. Elbúcsúztam a nyomozótól, majd felmentem az emeletre. Kényelmesen elhelyezkedtem a nővérem ágyán, majd bekapcsoltam a hatalmas hifirendszert. Mondanom sem kell, ettől zengett az egész ház. Az ablakhoz hirtelen kavics csapódott. Egy kicsit lentebb vettem a hangerőt és kinyitottam a hatalmas ablakot. Armint látom meg a szomszéd házban.
- Szia, Armin!- intettem neki.
- Halkítsd le a zenét!- ezt hoztam össze a mutogatásaiból.
- Szia Carly!!!!- visította Alexy, ezt hallottam.
- Heló, Alexy!- integettem neki, mint egy félőrült.
- Hangosítsd már fel, ez a kedvenc számom!- üvöltötte át kék hajú barátom.
Eleget téve a kérésének felhangosítottam, de úgy, hogy az ablakok rezegtek bele. Mikor vége lett a számnak, szétszedtem a hifit.
- Ha ilyen jó hifid van, miért nem tartasz bulit?- kérdezte Armin.
Ezúttal hallottam is, mit mondott.
- A nővéremé!
Így üvöltöztünk át egymásnak. Kicsit sem tartottak hülyének, ugyan dehogy! Olyan 10 óra felé abbahagytuk és elvonultam fürödni. A szüleim és a testvéreim is lassan hazaszállingóztak. Elmeséltem nekik a nyomozós incidenst, szóval óvatosabban kell szórakoznunk. Jók leszünk! Meglátjuk, mennyire sikerül betartani.
Írói megjegyzés
Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, de el voltam havazva. Próbálok sűrűbben írni, ígérni nem ígérek semmit. Próbálkozom, az a lényeg!
Írói megjegyzés vége
2014. október 3., péntek
37. fejezet: Castiel, a "démon"
"Lysander"
Carly hozzám bújt, úgy hagytuk el az éttermet. Lenge ruhája kiemelte az alakját. Most kedvem lett volna vörös hajú cimborám randiötletét felhasználni. Nem részletezném, ez a lényeg.
- Hova megyünk?- kérdezte Carly, hatalmas lila szemekkel.
Metsző tekintete szinte a vesémbe látott. De ebben a szemben van egy lüktetés... Egyszerűen beránt és onnan már nem szabadulok. Ez fogott meg benne először. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, fokozatosan beleszerettem.
- Hahó!- lengette előttem a kezét.
Egy kicsit elbambulhattam. A tátott számat becsuktam, majd ismét a zöldike felé fordultam. Éreztem a teste melegét, ahogy belém karol. Ahol a csupasz bőrünk összeért, szinte szikrázott. Vágytam rá, mindennél jobban.
- Meglepetés, de már közel járunk.- mondtam.
- Mozi?
- Nem.
- Színház?
- Nem.
- Japán Expo?
- MI???- az arcom egy hatalmas kérdőjelet formázott.
- Csak vicceltem!- nevetett fel.
Ez a különleges, dallamos nevetés engem is jókedvűvé tett. Mikor az épület elé értünk, megálltam és Carly felnézett az épületre.
- Masszázsszalon?- kérdezte vidáman.- De jó! Mostanában nagyon fáj a hátam.
Az épület külsőleg is megnyugtatólag hatott. Bementünk és egy kínai nő fogadott minket. Egy sárga kimonó és saru (?) volt rajta. A fekete haja két pálcával volt feltűzve a feje tetejére. A hangjából ítélve az volt, akivel telefonon is beszéltem.
- Foglalás?- kérdezte kínai akcentussal.
- Ainsworth névre.- mondtam és ő egyből kikereste.
- Szóval maga rendelte a szerelmes csomagot.- mondta mosolyogva.
- Igen.- bólintottam.
- Szerencsés vagy!- szólt oda Carlynak.
- Tudom.- mondta Carly, miközben rám nézett őszinte szemekkel.
- Zöldike? Lys?- hallatszott egy hang.
Mi megfordultunk és a vörös haveromat látom meg egy szál törülközőben, ami szerencsére eltakarja azt, amit nem kell látnunk. Egy kínai lány lépett ki mögüle, gondolom én, masszőr. A barátnőm poénkodva a szeme elé kapta a kezét.
- Kapj magadra valamit, kisül a szemem!- hallom magam mellől Carly hangját.
- Fogadjunk, Lyst szeretnéd így látni!- mondta Castiel a zöld hajúra nézve.
Carlynak egészséges színe lett.
- Gyere vissza, démonom, magányos vagyok nélküled.- hallatszott a kabinból, ahonnan a vörös kilépett.
- Démon?- kérdeztem nevetve.- Mondjuk jobb, mint a Casti-cica....
- Menjél, cica.- szállt be Carly is.
- Jó hancúrozást, fiatalok!- mondta a vörös és visszament a kabinba.
Mi a földig pirultunk, majd egymásra néztünk. Carly szégyenlősen a haja mögé bújt. Olyan aranyos volt, meg tudtam volna enni. A kínai nő csak kuncogva nézett minket.
- Jöjjenek!- mondta a nő és mi követtük.
A fal túloldalára vezetett minket. Ott előjött egy lány és legnagyobb meglepetésemre Tom. Ő is fehér ruhában feszített, akárcsak a lány.
- Ők lesznek az önök kezelői.- mutatott a nő rájuk.- Ő Tom, ő pedig Luna.
- Sziasztok.- kacsintott Tom.
- Tom masszírozza Mr. Ainsworth-ot, Luna pedig a kedvesét.- mondta a nő és elsétált.
Luna és Carly csacsogva elvonultak az egyik irányba, így én egyedül maradtam Tommal.
- Gyere, vetkőzz le, Mr. Ainsworth!- mondta viccelődve.
Odaadott egy fehér törölközőt, és beküldött egy kabinba. Ott levetkőztem és a derekamra tekertem a törülközőt. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amiért a tetoválásom kilátszik, de sebaj. Kijöttem a kis öltözőfülkéből.
- Látom, kemény vagy!- bökött a felsőtestemre Tom.- Egyébként randin vagytok?
- Igen.- bólintottam.
- És tudod, hogy mit takar egy ilyen szerelmes csomag?- kérdezte, miközben befordultunk egy folyosóra.
- Nem igazán...- bizonytalanodtam el.
- Egy helyiségben fogunk titeket masszírozni, utána magatokra hagyunk egy forró fürdőben. Röviden ennyi.
- És te hogyhogy itt vagy?
- Gyakorlaton vagyok.- ennyit válaszolt, majd kitárt előttem egy ajtót.
Faszínű volt a helyiség, egy ágyat láttam, de beszéd hangjai szűrődtek ki a függöny mögül. Két lány hang volt. Kellemes hangulatvilágítás lepte be a egész szobát. Egy kéz elrántotta a függönyt és megláttam Lunát.
- Gyertek, srácok!- mosolygott a lány.
Az ágyon Carly feküdt, behunyt szemmel. A testét egy szál törölköző takarta. Hosszú lábai szinte lelógtak az ágyról. Vállai és arca kipirult a melegtől, ami a szobában uralkodott. Luna a lapockáját dögönyözte, mikor én is felfeküdtem az ágyra. A tündérkém csak egy pillanatra nyitotta ki gyönyörű szemeit, majd mosolygással nyugtázta, hogy itt vagyok mellette. Tom elkezdte megdolgozni a nyakizmomat. Meglepően jól csinálta, teljesen ellazultam. A szememmel Carlyt figyeltem, aki angyali arccal tűrte, hogy megdolgozzák. Vékony karját lelógatta az ágyról, vállai és a háta makulátlanok. A mellét nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy hozzápréselődik az ágyhoz és izzadtság csöpög végig rajta... A fantáziám akaratlanul is beindult.
- Mi ez a perverz tekintet, Lysander?- szólal meg Tom röhögve.
- Tom, úgy beszélsz, mintha nem tudnád!- válaszolt neki kuncogva Luna és a páciense felé bökött a fejével.
- Nem ő az egyetlen, aki képzelődik...- mondta huncut mosollyal a csukott szemű Carly.
Kinyitotta a szemét és rám kacsintott. Valamit motyogott, de nem az anyanyelvén. Luna felkuncogott.
- Carly, miket mondasz!- mondta nevetve.
- Te értesz oroszul?- kérdezte Tom döbbenten.
- Igen, abból van nyelvvizsgám.- bólogatott a lány.
- És mit mondott?- faggatóztam.
- Az csak Carlyra tartozik!- mondta és kiöltötte a nyelvét.
- Majd elárulom, ha egyedül leszünk.- mondta kacéran a zöld hajú.
Luna berántotta a függönyt és egy kis mozgolódás következett.
- Mi történik?- kérdeztem Tomtól.
- Carlynak más pozíciót kell felvennie.- mondta mosolygósan.
Ahogy ezt kimondta, újra elhúzódott a függöny. Carly ismét feküdt, most viszont csak a feneke volt letakarva. A többi szabadon volt, mégsem láthattam, mivel nem hanyatt feküdt, hanem hason. Én halkan füttyentettem egyet.
- Talán tetszik a látvány?- kérdezte Carly nevetve.
- Kinek ne tetszene...
Még beszélgettünk, majd Tom és Luna átvezettek minket egy másik szobába. Egy nagy, gőzölgő fürdő volt abban a szobában. Carly kipirult, de nem tudom, hogy a melegtől-e vagy az együtt fürdés gondolatától.
- Jó szórakozást!- köszöntek el az idegenvezetőink és ránk csukták a vastag ajtót.
Egy csobbanást hallottam, viszont a sűrű gőztől nem láttam semmit. Sikerült kitapogatnom a kádszerűség szélét, így levetettem a törölközőt és beszálltam a vízbe. A közel 50 fokos vízben lazítottam, majd hirtelen egy kezet érzek a tarkómon. Az ujjak lassan beletúrnak a hajamba. A barátnőm száját érzem meg az enyémen, ahogy harapdálja a számat. A sűrű gőzben meglátom őt. Olyan, akár egy nimfa, aki szépségével sarkall embereket olyan tettekre, ami normális esetben őrültség. A keze végigsimít felhevült mellkasomon, a szájával a fülemhez közelít.
- Ezt mondtam a masszázs alatt: Mocskosul szexi vagy törülközőben.- súgta a fülembe.
Én átkaroltam meztelen derekát, majd magamhoz rántva a fülébe súgtam a választ.
- Te is.
Carly hozzám bújt, úgy hagytuk el az éttermet. Lenge ruhája kiemelte az alakját. Most kedvem lett volna vörös hajú cimborám randiötletét felhasználni. Nem részletezném, ez a lényeg.
- Hova megyünk?- kérdezte Carly, hatalmas lila szemekkel.
Metsző tekintete szinte a vesémbe látott. De ebben a szemben van egy lüktetés... Egyszerűen beránt és onnan már nem szabadulok. Ez fogott meg benne először. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, fokozatosan beleszerettem.
- Hahó!- lengette előttem a kezét.
Egy kicsit elbambulhattam. A tátott számat becsuktam, majd ismét a zöldike felé fordultam. Éreztem a teste melegét, ahogy belém karol. Ahol a csupasz bőrünk összeért, szinte szikrázott. Vágytam rá, mindennél jobban.
- Meglepetés, de már közel járunk.- mondtam.
- Mozi?
- Nem.
- Színház?
- Nem.
- Japán Expo?
- MI???- az arcom egy hatalmas kérdőjelet formázott.
- Csak vicceltem!- nevetett fel.
Ez a különleges, dallamos nevetés engem is jókedvűvé tett. Mikor az épület elé értünk, megálltam és Carly felnézett az épületre.
- Masszázsszalon?- kérdezte vidáman.- De jó! Mostanában nagyon fáj a hátam.
Az épület külsőleg is megnyugtatólag hatott. Bementünk és egy kínai nő fogadott minket. Egy sárga kimonó és saru (?) volt rajta. A fekete haja két pálcával volt feltűzve a feje tetejére. A hangjából ítélve az volt, akivel telefonon is beszéltem.
- Foglalás?- kérdezte kínai akcentussal.
- Ainsworth névre.- mondtam és ő egyből kikereste.
- Szóval maga rendelte a szerelmes csomagot.- mondta mosolyogva.
- Igen.- bólintottam.
- Szerencsés vagy!- szólt oda Carlynak.
- Tudom.- mondta Carly, miközben rám nézett őszinte szemekkel.
- Zöldike? Lys?- hallatszott egy hang.
Mi megfordultunk és a vörös haveromat látom meg egy szál törülközőben, ami szerencsére eltakarja azt, amit nem kell látnunk. Egy kínai lány lépett ki mögüle, gondolom én, masszőr. A barátnőm poénkodva a szeme elé kapta a kezét.
- Kapj magadra valamit, kisül a szemem!- hallom magam mellől Carly hangját.
- Fogadjunk, Lyst szeretnéd így látni!- mondta Castiel a zöld hajúra nézve.
Carlynak egészséges színe lett.
- Gyere vissza, démonom, magányos vagyok nélküled.- hallatszott a kabinból, ahonnan a vörös kilépett.
- Démon?- kérdeztem nevetve.- Mondjuk jobb, mint a Casti-cica....
- Menjél, cica.- szállt be Carly is.
- Jó hancúrozást, fiatalok!- mondta a vörös és visszament a kabinba.
Mi a földig pirultunk, majd egymásra néztünk. Carly szégyenlősen a haja mögé bújt. Olyan aranyos volt, meg tudtam volna enni. A kínai nő csak kuncogva nézett minket.
- Jöjjenek!- mondta a nő és mi követtük.
A fal túloldalára vezetett minket. Ott előjött egy lány és legnagyobb meglepetésemre Tom. Ő is fehér ruhában feszített, akárcsak a lány.
- Ők lesznek az önök kezelői.- mutatott a nő rájuk.- Ő Tom, ő pedig Luna.
- Sziasztok.- kacsintott Tom.
- Tom masszírozza Mr. Ainsworth-ot, Luna pedig a kedvesét.- mondta a nő és elsétált.
Luna és Carly csacsogva elvonultak az egyik irányba, így én egyedül maradtam Tommal.
- Gyere, vetkőzz le, Mr. Ainsworth!- mondta viccelődve.
Odaadott egy fehér törölközőt, és beküldött egy kabinba. Ott levetkőztem és a derekamra tekertem a törülközőt. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amiért a tetoválásom kilátszik, de sebaj. Kijöttem a kis öltözőfülkéből.
- Látom, kemény vagy!- bökött a felsőtestemre Tom.- Egyébként randin vagytok?
- Igen.- bólintottam.
- És tudod, hogy mit takar egy ilyen szerelmes csomag?- kérdezte, miközben befordultunk egy folyosóra.
- Nem igazán...- bizonytalanodtam el.
- Egy helyiségben fogunk titeket masszírozni, utána magatokra hagyunk egy forró fürdőben. Röviden ennyi.
- És te hogyhogy itt vagy?
- Gyakorlaton vagyok.- ennyit válaszolt, majd kitárt előttem egy ajtót.
Faszínű volt a helyiség, egy ágyat láttam, de beszéd hangjai szűrődtek ki a függöny mögül. Két lány hang volt. Kellemes hangulatvilágítás lepte be a egész szobát. Egy kéz elrántotta a függönyt és megláttam Lunát.
- Gyertek, srácok!- mosolygott a lány.
Az ágyon Carly feküdt, behunyt szemmel. A testét egy szál törölköző takarta. Hosszú lábai szinte lelógtak az ágyról. Vállai és arca kipirult a melegtől, ami a szobában uralkodott. Luna a lapockáját dögönyözte, mikor én is felfeküdtem az ágyra. A tündérkém csak egy pillanatra nyitotta ki gyönyörű szemeit, majd mosolygással nyugtázta, hogy itt vagyok mellette. Tom elkezdte megdolgozni a nyakizmomat. Meglepően jól csinálta, teljesen ellazultam. A szememmel Carlyt figyeltem, aki angyali arccal tűrte, hogy megdolgozzák. Vékony karját lelógatta az ágyról, vállai és a háta makulátlanok. A mellét nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy hozzápréselődik az ágyhoz és izzadtság csöpög végig rajta... A fantáziám akaratlanul is beindult.
- Mi ez a perverz tekintet, Lysander?- szólal meg Tom röhögve.
- Tom, úgy beszélsz, mintha nem tudnád!- válaszolt neki kuncogva Luna és a páciense felé bökött a fejével.
- Nem ő az egyetlen, aki képzelődik...- mondta huncut mosollyal a csukott szemű Carly.
Kinyitotta a szemét és rám kacsintott. Valamit motyogott, de nem az anyanyelvén. Luna felkuncogott.
- Carly, miket mondasz!- mondta nevetve.
- Te értesz oroszul?- kérdezte Tom döbbenten.
- Igen, abból van nyelvvizsgám.- bólogatott a lány.
- És mit mondott?- faggatóztam.
- Az csak Carlyra tartozik!- mondta és kiöltötte a nyelvét.
- Majd elárulom, ha egyedül leszünk.- mondta kacéran a zöld hajú.
Luna berántotta a függönyt és egy kis mozgolódás következett.
- Mi történik?- kérdeztem Tomtól.
- Carlynak más pozíciót kell felvennie.- mondta mosolygósan.
Ahogy ezt kimondta, újra elhúzódott a függöny. Carly ismét feküdt, most viszont csak a feneke volt letakarva. A többi szabadon volt, mégsem láthattam, mivel nem hanyatt feküdt, hanem hason. Én halkan füttyentettem egyet.
- Talán tetszik a látvány?- kérdezte Carly nevetve.
- Kinek ne tetszene...
Még beszélgettünk, majd Tom és Luna átvezettek minket egy másik szobába. Egy nagy, gőzölgő fürdő volt abban a szobában. Carly kipirult, de nem tudom, hogy a melegtől-e vagy az együtt fürdés gondolatától.
- Jó szórakozást!- köszöntek el az idegenvezetőink és ránk csukták a vastag ajtót.
Egy csobbanást hallottam, viszont a sűrű gőztől nem láttam semmit. Sikerült kitapogatnom a kádszerűség szélét, így levetettem a törölközőt és beszálltam a vízbe. A közel 50 fokos vízben lazítottam, majd hirtelen egy kezet érzek a tarkómon. Az ujjak lassan beletúrnak a hajamba. A barátnőm száját érzem meg az enyémen, ahogy harapdálja a számat. A sűrű gőzben meglátom őt. Olyan, akár egy nimfa, aki szépségével sarkall embereket olyan tettekre, ami normális esetben őrültség. A keze végigsimít felhevült mellkasomon, a szájával a fülemhez közelít.
- Ezt mondtam a masszázs alatt: Mocskosul szexi vagy törülközőben.- súgta a fülembe.
Én átkaroltam meztelen derekát, majd magamhoz rántva a fülébe súgtam a választ.
- Te is.
2014. szeptember 27., szombat
36. fejezet: Vacsora
Írói megjegyzés
Figyeljetek, akit érdekelnek az irományaim, esetleg a kedvenc csábításból jeles fanartjaim, az keressen rá a Facebook oldalamra: Blogok és Fanartok- Csábításból Jeles. Itt mindent megtaláltok, ami a blogaimhoz és a kedvenc olvasmányaimhoz tartoznak. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a vacsora!
Írói megjegyzés vége
- Vigyázz rá!- így bocsátottak utamra a testvéreim Lysander társaságában.
Ahogy sétáltunk, a nap lehanyatlott az égen, narancssárga fátyolt hagyva maga után. Gyönyörű volt, ilyen látványt még a gépem sem tud nyújtani. Csak most éreztem igazán, hogy élek.
- Elkalandoztál?- vont magához Lys a derekamat fogva.
- Igen. Egyszerűen meseszép.- mondtam még mindig az eget nézve.
- Mi?
- Az életem.- fordultam a lovagomhoz.- Itt vagy nekem te, a családom, a barátaim...
- Én mindig itt leszek neked!- mondta Lys és magához ölelt.
Így mentünk tovább, mégpedig egy étterembe. Nem volt túl flancos, de pizzázónak sem mondható. De kiderült, hogy asztalt kellet foglalni, amit Lys meg is tett. Hangulatos kis étterem volt, lágy fényekkel, gyertyákkal, rózsákkal. Elámultam a helyen, miközben az eldugott asztalunkhoz mentünk. Lys kihúzta nekem a széket, mint egy úriember. Én hebegve-habogva megköszöntem és leültem.
- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér.
- Én sült csirkét, krumplikörettel és párolt zöldséggel.- nézett rám Lys felemás szemeivel.- És te?
Én minden romantikát mellőzve mondtam a rendelésemet, mivel marha éhes voltam. Mit ne mondjak, rendesen meglepődött mind a partnerem, mind a pincér.
- Kérek báránybordát, burgonyapürét, ami a bárány szaftjával legyen meglocsolva. Akkor egy kis borsót meg mellé kompótot, és desszertnek egy csokitortát. Inni pedig ásványvizet kérek.- néztem szigorúan hol a pincérre, hol az étlapra.
A pincér nagy szemekkel ment el az asztalunktól. Én belesüppedve a székbe, néztem a partnerem szemébe, ami meglepettséget tükrözött.
- Most mi az?- kérdeztem.- Nem szeretek éhezni!
- Azt látom!- mondta nevetgélve.
- Te is jobban tennéd, ha nem éheztetnéd magadat!- mondtam mókásan dorgálva.- Tudod, szeretem, ha a pasi nem csontos.
- Nekem izmaim vannak!- jelentette ki.
- Hol volt eddig ez az önbizalom?- kiáltottam fel.
- Hát itt!- mutatott a bicepszére.- Én pedig azt szeretem, ha van mit a lányon fogni. De te túl csontos vagy nekem!- mondta és primadonnás fejmozdulattal elrántotta rólam a tekintetét.
Én röhögőgörccsel küszködve próbáltam fennmaradni a székemen.
- Azon ne aggódj!- mondtam és megemeltem a melleimet.
- Arról volt szó, hogy csak egy hölgyet hozok vacsorázni, erre itt van két potyautas!- kulturáltan megfogalmazta, hogy szépek a melleim.
- Nélkülük nem megyek sehova!- védtem őket.
- Reméltem is!- nevetett fel.
Ekkor érkezett meg a pincér az étellel. Illedelmesen megköszöntük neki, így mosolyogva távozott. A tenyeremet összedörzsöltem, majd nekiláttam az adagomnak. Láttam, hogy Lysander néha az én kajám felé sandít. Mikor ezt ötödjére eljátszotta, lecsaptam a kanalat.
- Kérsz?- kérdeztem.
- Nem...- mondta bizonytalanul.
- Figyelj, ha kérsz is, nem lesz rólad negatív véleményem...- mondtam.- Szóval... kérsz?
Ő csak rázta a fejét, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Felkaptam a kanalat és vettem egy falatot az ételemből. Hirtelen Lysander szájába nyomtam, aki enyhén szólva meglepődött.
- Mi volt ez?- kérdezte, miután lenyelte a falatot.
- Bárányborda, krumplipüré...- kezdtem sorolni, de félbeszakított.
- Mármint miért adtál?- kérdezte.
- Mert ahogy szuggeráltad ezt az isteni húst, láttam, hogy akarsz belőle egy falatot.- mondtam a tányérra mutatva.
Ő elkezdett furcsán méregetni. Zavarba hozott a tekintete. Hogy is tudnám leírni... éhes... igen, ez a megfelelő szó.
- Valami van az arcomon?- kérdeztem, mivel egyenesen a számat bámulta.
- Nem, nincs...- rázta a fejét, folytatva a bámulást.
Amikor látta az értetlen fejemet, mosolyogva intett, hogy hajoljak közelebb. Én kíváncsian közelebb hajoltam, mire megcsókolt. De olyan hévvel, hogy elakadt a lélegzetem. Nyelve vígan játszott az enyémmel, én meg majdnem megfulladtam. Kifulladva dőltem vissza a székembe, miközben Lys elégedetten figyelte a reakciómat.
- Mióta készültél erre?- kérdeztem.
- Mármint mire?- tette a hülyét.
- Erre!- mutattam körbe a helyiségen.
- Mármint a vacsira?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, mire felnevetett.
- Most lebuktam... Már 2 hete készülök rá...- mondta.
- Minek annyit készülni egy vacsorára?
- Mert ezután van egy meglepetésem.- mondta titokzatosan, ami annyira jól állt neki!
- Na, áruld el!- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Akármilyen édes vagy, nem árulom el!- mondta.
- Igenis őrmester!- tisztelegtem.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. Nyomban elkezdtem megvalósítani. Az egyik keze szabadon volt, így elbűvölő mosollyal kezdtem cirógatni azt.
- Mit csinálsz?- kérdezte, kibillenve a szerepéből.
Kis köröket cirógattam kézfejére. Lassan haladtam és sunyi mosollyal néztem a barátomra.
- Én? Ugyan semmit....- mondtam aranyos arccal.
Az ujjainkat összefontuk, úgy cirógattam tovább. A pincér elvitte az üres tányérokat. Mikor kiért a látómezőmből, újra Lysanderre fókuszáltam. A lábammal közelebb húztam. A pincér visszatért a számlával, amit Lys úriemberhez illő módon kifizetett. Felálltunk, én pedig hozzábújtam. Vajon mi lehet az a meglepetés?
Figyeljetek, akit érdekelnek az irományaim, esetleg a kedvenc csábításból jeles fanartjaim, az keressen rá a Facebook oldalamra: Blogok és Fanartok- Csábításból Jeles. Itt mindent megtaláltok, ami a blogaimhoz és a kedvenc olvasmányaimhoz tartoznak. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a vacsora!
Írói megjegyzés vége
- Vigyázz rá!- így bocsátottak utamra a testvéreim Lysander társaságában.
Ahogy sétáltunk, a nap lehanyatlott az égen, narancssárga fátyolt hagyva maga után. Gyönyörű volt, ilyen látványt még a gépem sem tud nyújtani. Csak most éreztem igazán, hogy élek.
- Elkalandoztál?- vont magához Lys a derekamat fogva.
- Igen. Egyszerűen meseszép.- mondtam még mindig az eget nézve.
- Mi?
- Az életem.- fordultam a lovagomhoz.- Itt vagy nekem te, a családom, a barátaim...
- Én mindig itt leszek neked!- mondta Lys és magához ölelt.
Így mentünk tovább, mégpedig egy étterembe. Nem volt túl flancos, de pizzázónak sem mondható. De kiderült, hogy asztalt kellet foglalni, amit Lys meg is tett. Hangulatos kis étterem volt, lágy fényekkel, gyertyákkal, rózsákkal. Elámultam a helyen, miközben az eldugott asztalunkhoz mentünk. Lys kihúzta nekem a széket, mint egy úriember. Én hebegve-habogva megköszöntem és leültem.
- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér.
- Én sült csirkét, krumplikörettel és párolt zöldséggel.- nézett rám Lys felemás szemeivel.- És te?
Én minden romantikát mellőzve mondtam a rendelésemet, mivel marha éhes voltam. Mit ne mondjak, rendesen meglepődött mind a partnerem, mind a pincér.
- Kérek báránybordát, burgonyapürét, ami a bárány szaftjával legyen meglocsolva. Akkor egy kis borsót meg mellé kompótot, és desszertnek egy csokitortát. Inni pedig ásványvizet kérek.- néztem szigorúan hol a pincérre, hol az étlapra.
A pincér nagy szemekkel ment el az asztalunktól. Én belesüppedve a székbe, néztem a partnerem szemébe, ami meglepettséget tükrözött.
- Most mi az?- kérdeztem.- Nem szeretek éhezni!
- Azt látom!- mondta nevetgélve.
- Te is jobban tennéd, ha nem éheztetnéd magadat!- mondtam mókásan dorgálva.- Tudod, szeretem, ha a pasi nem csontos.
- Nekem izmaim vannak!- jelentette ki.
- Hol volt eddig ez az önbizalom?- kiáltottam fel.
- Hát itt!- mutatott a bicepszére.- Én pedig azt szeretem, ha van mit a lányon fogni. De te túl csontos vagy nekem!- mondta és primadonnás fejmozdulattal elrántotta rólam a tekintetét.
Én röhögőgörccsel küszködve próbáltam fennmaradni a székemen.
- Azon ne aggódj!- mondtam és megemeltem a melleimet.
- Arról volt szó, hogy csak egy hölgyet hozok vacsorázni, erre itt van két potyautas!- kulturáltan megfogalmazta, hogy szépek a melleim.
- Nélkülük nem megyek sehova!- védtem őket.
- Reméltem is!- nevetett fel.
Ekkor érkezett meg a pincér az étellel. Illedelmesen megköszöntük neki, így mosolyogva távozott. A tenyeremet összedörzsöltem, majd nekiláttam az adagomnak. Láttam, hogy Lysander néha az én kajám felé sandít. Mikor ezt ötödjére eljátszotta, lecsaptam a kanalat.
- Kérsz?- kérdeztem.
- Nem...- mondta bizonytalanul.
- Figyelj, ha kérsz is, nem lesz rólad negatív véleményem...- mondtam.- Szóval... kérsz?
Ő csak rázta a fejét, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Felkaptam a kanalat és vettem egy falatot az ételemből. Hirtelen Lysander szájába nyomtam, aki enyhén szólva meglepődött.
- Mi volt ez?- kérdezte, miután lenyelte a falatot.
- Bárányborda, krumplipüré...- kezdtem sorolni, de félbeszakított.
- Mármint miért adtál?- kérdezte.
- Mert ahogy szuggeráltad ezt az isteni húst, láttam, hogy akarsz belőle egy falatot.- mondtam a tányérra mutatva.
Ő elkezdett furcsán méregetni. Zavarba hozott a tekintete. Hogy is tudnám leírni... éhes... igen, ez a megfelelő szó.
- Valami van az arcomon?- kérdeztem, mivel egyenesen a számat bámulta.
- Nem, nincs...- rázta a fejét, folytatva a bámulást.
Amikor látta az értetlen fejemet, mosolyogva intett, hogy hajoljak közelebb. Én kíváncsian közelebb hajoltam, mire megcsókolt. De olyan hévvel, hogy elakadt a lélegzetem. Nyelve vígan játszott az enyémmel, én meg majdnem megfulladtam. Kifulladva dőltem vissza a székembe, miközben Lys elégedetten figyelte a reakciómat.
- Mióta készültél erre?- kérdeztem.
- Mármint mire?- tette a hülyét.
- Erre!- mutattam körbe a helyiségen.
- Mármint a vacsira?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, mire felnevetett.
- Most lebuktam... Már 2 hete készülök rá...- mondta.
- Minek annyit készülni egy vacsorára?
- Mert ezután van egy meglepetésem.- mondta titokzatosan, ami annyira jól állt neki!
- Na, áruld el!- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Akármilyen édes vagy, nem árulom el!- mondta.
- Igenis őrmester!- tisztelegtem.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. Nyomban elkezdtem megvalósítani. Az egyik keze szabadon volt, így elbűvölő mosollyal kezdtem cirógatni azt.
- Mit csinálsz?- kérdezte, kibillenve a szerepéből.
Kis köröket cirógattam kézfejére. Lassan haladtam és sunyi mosollyal néztem a barátomra.
- Én? Ugyan semmit....- mondtam aranyos arccal.
Az ujjainkat összefontuk, úgy cirógattam tovább. A pincér elvitte az üres tányérokat. Mikor kiért a látómezőmből, újra Lysanderre fókuszáltam. A lábammal közelebb húztam. A pincér visszatért a számlával, amit Lys úriemberhez illő módon kifizetett. Felálltunk, én pedig hozzábújtam. Vajon mi lehet az a meglepetés?
2014. szeptember 23., kedd
35. fejezet: Péntek, az én napom!
Nagy nyögéssel felkeltem a kényelmes ágyikómból. A hátam egy hatalmasat roppant. Hogy mire keltem fel? Nem a napocska simogató sugaraira, tekintve, hogy felhős az ég, hanem a telefonom zúgására. Néztem a fehér mobilomat, ami vészesen közeledett a komód széléhez. Mikor leesett volna, elkaptam és megnéztem a kijelzőjét. Lysander csörgetett, de úgy, mint egy hülye.
- Szia!- köszönök neki egy ásítás kíséretében.
- Szia, tündérkém! Felébresztettelek?- kérdezte bizonytalanul.
Szinte láttam magam előtt az arckifejezését. Ilyenkor meg tudnám zabálni. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét. Támadt egy hirtelen ötletem, mielőtt gondolkodtam volna, meg is valósítottam.
- Kellemesebb lett volna, ha itt fekszel mellettem meztelenül és csókokkal ébresztesz.- duruzsoltam törökül a kagylóba.
Valószínűleg kihallatszott a hangsúlyomból az, amit mondtam, mivel nevetni kezdett.
- Mit mondtál? Tetszett a hanglejtés.- mondta nevetve.
- Soha nem tudod meg!- válaszoltam sejtelmesen a telefonba.
- Kiszedjem belőled?- kérdezte "fenyegetve".
- Ahhoz rendesen meg kellene puhítanod...- mondtam nevetve és a párnára visszadőltem.
- Amiatt ne aggódj.- válaszolta sejtelmesen.
A tekintetem felkúszott a falamon függő órára, ami fél ötöt mutatott. Elmosolyodtam ezen a korai híváson. Péntek van, suliba is kell menni.
- Egyébként minek köszönhetem ezt a fél ötös ébresztést?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Csak hallani akartam a hangod.
- Rómeó ha hallani akarta Júlia hangját, felkiáltott hozzá az erkélyre.- mondtam.
- A szüleid nem örülnének neki...
- Ja, apám hozná a légpuskát.- kuncogtam.
Egy nyögést halottam a háttérből, ami elég hangosra sikerült.
- Ki van még ott?- kérdeztem gyanakodva.
- Rosáék megint hangoskodnak...- felelte ingerülten.
- Akkor emiatt nem tudsz te aludni!- mondtam már fuldokolva a nevetéstől.
- Nem lenne olyan vicces, ha itt lennél és igazából hallanád!- mondta.
- Akkor tartsd oda a falhoz a telefont.- mondtam poénból.
Tényleg odatartotta, mert hangosabban hallottam a nyögéseket. Egy pár pillanatig hallgattam.
- Oké, vedd el, tényleg idegesítő!- mondtam, most ő nevetett.- Nem akarok a helyzetedben lenni!
- Szóval nem akarsz itt lenni velem?
- Nem...- ráztam a fejem.
- Egy ágyban...- folytatta.
- A-a!- ingattam a buksimat, immár bizonytalanul.
- ...egy takaró alatt...- sorolta tovább.
- Hát...- már teljesen összezavart.
- ...és ha csend lenne?- fejezte be.
Elpirultam a gondolatra. Elképzeltem és hát... MIKRŐL KÉPZELŐDÖM ÉN ITT?! WHAT THE ****?! Lysander, Lysander... Mit tettél velem?
- Hahó, itt vagy?- szólt bele újra a telefonba azzal a mély és szexi hangjával.
- I-Igen, bocsi.- mondtam mosolyogva.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este elmennénk vacsorázni?- kérdezte.
- Nos, uram, nagyon örülnék neki!- mondtam poénkodva.
- Remek, akkor este hétkor megyek magáért!- mondta úriember stílusban.
- Alig várom! Találkozunk az iskolában, mylord!- mondtam.
- Részemről az öröm, mylady!- mondta nevetve és letette.
Már nem tudtam visszaaludni, így lassan, de biztosan készülődtem. Fésű, telefon, karóra, fehérnemű, szempillaspirál, póló és nadrág. Ezeket mind feltettem magamra, nagy üggyel-bajjal. Mire végeztem, a testvéreim is feleszméltek, lementünk reggelizni. Én szótlanul lapátoltam be a müzlimet, majd ugyanígy, hangtalanul hagytam el a házat. Hogy én hogy imádom az angoltanárunkat! Komolyan, csak most az egyszer rakott be nulladik órát. Csak azt nem értem, nekem minek kell bemennem? Because, I'm a pupil and the pupil is child, and the teacher is smarter than child. (Mert én egy diák vagyok és a diák csak gyerek és a tanár okosabb a gyereknél.) I bet, that I'm the best in my class, BUT I MUST go to plus english lesson, because why not? (Lefogadom, hogy én vagyok a legjobb az osztályban, DE MUSZÁJ bemennem plusz angolórára, mert miért ne?) Nos, remélem értettétek mire akartam kilyukadni. Ilyen gondolatokkal léptem be a kihalt épületbe, azon belül is a kihalt osztályomba. Az ásításokat próbálták elnyomni óra alatt, több-kevesebb sikerrel. A tanár is keverte a múlt időt a jövővel, óra végére meg már múlt időben beszélt arról, hogy a gyereke egyetemre fog járni. Az a röhej, hogy óra végén már magyarul beszélt! Congratulations Ms. Kingston! (Gratulálok, Ms. Kingston!) Kivánszorogtunk nulladikról és egy kar ölel át hátulról. Lys nyomott az arcomra egy puszit, majd engedte, hogy szembe forduljak vele.
- I missed you! (Hiányoltalak!/Hiányoztál!)- doromboltam bele a mellkasába.
- You too! (Te is!)- mondta nevetve.
- Oké, elég az angolból!- nevetgéltem vele.
- Mit szólnál egy olyan nyelvhez, amiben nem kell annyit beszélni?- kérdezte és magához húzott.
- Mikre gondolsz?- kuncogtam.
Ő megcsókolt és gyengéden beleharapott a számba. A szemembe nézett, mire ugyanazt megcsináltam vele.
- Tudod, hogy nagyon könnyen tanulsz?- kérdezte mosolyogva, miközben mentünk a következő óra helyszínére.
- És ez rossz?- néztem rá a lovagomra.
- Dehogy! Csak attól félek, lehet eltanulsz valamit, amit nem kéne!- olyan édesen mosolygott, hogy meg tudtam volna zabálni.
Én csak legyintettem. A nap folyamán beszélgettem a csajokkal, kötekedtem a Maddox testvérekkel, kedvesen beszélgettem Nataniellel és barkochbáztam az ikrekkel. Komolyan félelmetes, hogy mire az képesek együtt az ikrek. Olyan, mintha egy agy jutott volna kettőjüknek. Armin persze röhögött ezen a poénomon, Alexy viszont morgott, hogy: "Kár, hogy nem áldották meg jobb divatérzékkel!" Ezen persze összevesztek. Összességében jól telt a nap. És este vacsizni megyünk! Izgatottan dörzsöltem a tenyeremet. Amikor a szekrényem előtt álltam tanácstalanul, egy óvatos kopogás zavarta meg a dilemmámat.
- Szabad!- kiáltottam ki, mire a nővérem bújt be.- Mit szeretnél?
- Csak azt, hogy meghallgass!- mondta és a némaságomra belekezdett a mondandójába.- Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom, oké? Amikor szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok. Nem figyeltem rátok eléggé, kérlek, ezt bocsásd meg nekem!- mondta könyörgő tekintettel.
- Én sem figyeltem rátok. Meg van bocsátva!- öleltem meg szeleburdi nővéremet.
- Jól hallottam, hogy randid lesz?- kérdezte huncut mosollyal.
- Bizony!- bólogatok.
- Hova mentek?
- Vacsorázni megyünk.- mondtam, mire felszisszent.
- Nehéz téma. Segítek neked!- jelentette ki mosolyogva.
Ez a segítség telt másfél órába... A nővérem türelmes fajta. Mikor végre meglett a TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) összeállítás, már 6.50 volt. Még magához ölelt és elengedett. Lysander megjött értem és elindultunk a meglepetés vacsira...
- Szia!- köszönök neki egy ásítás kíséretében.
- Szia, tündérkém! Felébresztettelek?- kérdezte bizonytalanul.
Szinte láttam magam előtt az arckifejezését. Ilyenkor meg tudnám zabálni. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét. Támadt egy hirtelen ötletem, mielőtt gondolkodtam volna, meg is valósítottam.
- Kellemesebb lett volna, ha itt fekszel mellettem meztelenül és csókokkal ébresztesz.- duruzsoltam törökül a kagylóba.
Valószínűleg kihallatszott a hangsúlyomból az, amit mondtam, mivel nevetni kezdett.
- Mit mondtál? Tetszett a hanglejtés.- mondta nevetve.
- Soha nem tudod meg!- válaszoltam sejtelmesen a telefonba.
- Kiszedjem belőled?- kérdezte "fenyegetve".
- Ahhoz rendesen meg kellene puhítanod...- mondtam nevetve és a párnára visszadőltem.
- Amiatt ne aggódj.- válaszolta sejtelmesen.
A tekintetem felkúszott a falamon függő órára, ami fél ötöt mutatott. Elmosolyodtam ezen a korai híváson. Péntek van, suliba is kell menni.
- Egyébként minek köszönhetem ezt a fél ötös ébresztést?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Csak hallani akartam a hangod.
- Rómeó ha hallani akarta Júlia hangját, felkiáltott hozzá az erkélyre.- mondtam.
- A szüleid nem örülnének neki...
- Ja, apám hozná a légpuskát.- kuncogtam.
Egy nyögést halottam a háttérből, ami elég hangosra sikerült.
- Ki van még ott?- kérdeztem gyanakodva.
- Rosáék megint hangoskodnak...- felelte ingerülten.
- Akkor emiatt nem tudsz te aludni!- mondtam már fuldokolva a nevetéstől.
- Nem lenne olyan vicces, ha itt lennél és igazából hallanád!- mondta.
- Akkor tartsd oda a falhoz a telefont.- mondtam poénból.
Tényleg odatartotta, mert hangosabban hallottam a nyögéseket. Egy pár pillanatig hallgattam.
- Oké, vedd el, tényleg idegesítő!- mondtam, most ő nevetett.- Nem akarok a helyzetedben lenni!
- Szóval nem akarsz itt lenni velem?
- Nem...- ráztam a fejem.
- Egy ágyban...- folytatta.
- A-a!- ingattam a buksimat, immár bizonytalanul.
- ...egy takaró alatt...- sorolta tovább.
- Hát...- már teljesen összezavart.
- ...és ha csend lenne?- fejezte be.
Elpirultam a gondolatra. Elképzeltem és hát... MIKRŐL KÉPZELŐDÖM ÉN ITT?! WHAT THE ****?! Lysander, Lysander... Mit tettél velem?
- Hahó, itt vagy?- szólt bele újra a telefonba azzal a mély és szexi hangjával.
- I-Igen, bocsi.- mondtam mosolyogva.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este elmennénk vacsorázni?- kérdezte.
- Nos, uram, nagyon örülnék neki!- mondtam poénkodva.
- Remek, akkor este hétkor megyek magáért!- mondta úriember stílusban.
- Alig várom! Találkozunk az iskolában, mylord!- mondtam.
- Részemről az öröm, mylady!- mondta nevetve és letette.
Már nem tudtam visszaaludni, így lassan, de biztosan készülődtem. Fésű, telefon, karóra, fehérnemű, szempillaspirál, póló és nadrág. Ezeket mind feltettem magamra, nagy üggyel-bajjal. Mire végeztem, a testvéreim is feleszméltek, lementünk reggelizni. Én szótlanul lapátoltam be a müzlimet, majd ugyanígy, hangtalanul hagytam el a házat. Hogy én hogy imádom az angoltanárunkat! Komolyan, csak most az egyszer rakott be nulladik órát. Csak azt nem értem, nekem minek kell bemennem? Because, I'm a pupil and the pupil is child, and the teacher is smarter than child. (Mert én egy diák vagyok és a diák csak gyerek és a tanár okosabb a gyereknél.) I bet, that I'm the best in my class, BUT I MUST go to plus english lesson, because why not? (Lefogadom, hogy én vagyok a legjobb az osztályban, DE MUSZÁJ bemennem plusz angolórára, mert miért ne?) Nos, remélem értettétek mire akartam kilyukadni. Ilyen gondolatokkal léptem be a kihalt épületbe, azon belül is a kihalt osztályomba. Az ásításokat próbálták elnyomni óra alatt, több-kevesebb sikerrel. A tanár is keverte a múlt időt a jövővel, óra végére meg már múlt időben beszélt arról, hogy a gyereke egyetemre fog járni. Az a röhej, hogy óra végén már magyarul beszélt! Congratulations Ms. Kingston! (Gratulálok, Ms. Kingston!) Kivánszorogtunk nulladikról és egy kar ölel át hátulról. Lys nyomott az arcomra egy puszit, majd engedte, hogy szembe forduljak vele.
- I missed you! (Hiányoltalak!/Hiányoztál!)- doromboltam bele a mellkasába.
- You too! (Te is!)- mondta nevetve.
- Oké, elég az angolból!- nevetgéltem vele.
- Mit szólnál egy olyan nyelvhez, amiben nem kell annyit beszélni?- kérdezte és magához húzott.
- Mikre gondolsz?- kuncogtam.
Ő megcsókolt és gyengéden beleharapott a számba. A szemembe nézett, mire ugyanazt megcsináltam vele.
- Tudod, hogy nagyon könnyen tanulsz?- kérdezte mosolyogva, miközben mentünk a következő óra helyszínére.
- És ez rossz?- néztem rá a lovagomra.
- Dehogy! Csak attól félek, lehet eltanulsz valamit, amit nem kéne!- olyan édesen mosolygott, hogy meg tudtam volna zabálni.
Én csak legyintettem. A nap folyamán beszélgettem a csajokkal, kötekedtem a Maddox testvérekkel, kedvesen beszélgettem Nataniellel és barkochbáztam az ikrekkel. Komolyan félelmetes, hogy mire az képesek együtt az ikrek. Olyan, mintha egy agy jutott volna kettőjüknek. Armin persze röhögött ezen a poénomon, Alexy viszont morgott, hogy: "Kár, hogy nem áldották meg jobb divatérzékkel!" Ezen persze összevesztek. Összességében jól telt a nap. És este vacsizni megyünk! Izgatottan dörzsöltem a tenyeremet. Amikor a szekrényem előtt álltam tanácstalanul, egy óvatos kopogás zavarta meg a dilemmámat.
- Szabad!- kiáltottam ki, mire a nővérem bújt be.- Mit szeretnél?
- Csak azt, hogy meghallgass!- mondta és a némaságomra belekezdett a mondandójába.- Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom, oké? Amikor szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok. Nem figyeltem rátok eléggé, kérlek, ezt bocsásd meg nekem!- mondta könyörgő tekintettel.
- Én sem figyeltem rátok. Meg van bocsátva!- öleltem meg szeleburdi nővéremet.
- Jól hallottam, hogy randid lesz?- kérdezte huncut mosollyal.
- Bizony!- bólogatok.
- Hova mentek?
- Vacsorázni megyünk.- mondtam, mire felszisszent.
- Nehéz téma. Segítek neked!- jelentette ki mosolyogva.
Ez a segítség telt másfél órába... A nővérem türelmes fajta. Mikor végre meglett a TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) összeállítás, már 6.50 volt. Még magához ölelt és elengedett. Lysander megjött értem és elindultunk a meglepetés vacsira...
2014. szeptember 19., péntek
34. fejezet: Egy kis huncutság
Írói megjegyzés
Elnézést kérek, ha bárkit megsértettem az előző részben található mondásommal. Az én falumban ez egy szólás-mondás, remélem nem haragszotok érte és megígérem, hogy többé nem rakok ki ilyet. De most jöjjön a fejezet, kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Az az átkozott CD. A legjobb lett volna, ha Lysandernek lepasszolom. De mégsem tettem. Átkozott kíváncsiság! Szidtam érte magamat, de nincs mit tenni. Ha jól emlékszem, van itt egy könyvtár... Valahol az épületben... A tekintetemet végigfuttattam a falakon. Az órákon próbáltam figyelni, ami átmenetileg sikerült is. Viszont egy 20 perc után mindig a CD fele járt az eszem. Kicsengettek az utolsó óráról is.
- Majd elviszem neki...- gondoltam.
Ugyanis Castiel ma véletlenül sem volt iskolában. Mondjuk, megértem: 2 röpdolgozat, a többi órán felelések... A CD-t a kezemben szorongatva mentem a DÖK-terembe.
- Szabad!- hangzott, ahogy bekopogtam az ajtón.
Lassan és bizonytalanul benyitottam. A szőke Nataniel mosolygós arca fogad. Én is mosolyra húztam a számat.
- Te véletlenül nem tudod, hogy van-e könyvtár?- kérdeztem szégyenlősen.
- Éppen oda indultam! Gyere!- mutatta, hogy kövessem.
Kiléptünk a teremből és a lépcsők felé vettük az irányt. Ő lekanyarodott egy számomra ismeretlen elágazásnál, majd benyitott egy ajtón. Könyvek illata csapta meg az orromat. Hasonló szagot nem éreztem, mióta a nagyinál voltunk. Fintorogva lépek be a polcokkal teli, mégis napfényes helyiségbe. Megláttam két szabad laptopot. Nataniel eltűnt mellőlem, én pedig a laptopokhoz siettem. A CD-t betettem az egyik lemezjátszójába és megnyitottam a mappát. Majdnem hátraestem a székkel, amikor megláttam milyen képek és videók vannak összeválogatva.
- Dan, mit műveltél?- motyogtam.
Rámentem az egyik képre és megnyitottam. Meglepetésemre és legnagyobb undoromra tényleg olyan kép volt. Zavaromban a hajamba túrtam. Hogy nem gondoltam erre? Hiszen Castielről van szó! Én hülye, marha! Gyorsan bezártam és elsüllyesztettem a táskámban a bűnös lemezt. Fúj! Ha már itt vagyok a könyvtárban, anyagot is kereshetek a fogalmazásomhoz. Miért érdekli a tanárt egyáltalán a film feltalálása? Nézzen utána ő maga! Tudom, hogy illetlenség ezt gondolni, de mégis! Sokkal inkább írnék a számítógép történetéről, fogadjunk, a tanár végig sem olvasná. Pár könyvet levettem a polcról, majd elkezdtem adatokat gyűjteni. Egy óra hossza múlva a noteszemet teleírtam és távoztam a könyvtárból. Sietve lépkedtem a folyosón végig, egészen a bejáratig. Felhívtam anyát is, elmesélve neki, hogy az egyik osztálytársam beteg és leckét viszek neki. Felszálltam a buszra és elbuszoztam a Maddox villáig. A hatalmas kapu elé álltam és csengettem. A kapu nagy hanggal kinyílik és Tom siet elém.
- Mit tehetek érted?- kérdezte hatalmas mosollyal.
- Most kivételesen a "beteg" öcsédhez jöttem.- mentem beljebb.
- Nem beteg az, maximum agyilag!- mondta nevetve és kinyitotta előttem az ajtót.
Fényben sokkal tágasabbnak tűnik. A vöröske éppen a kanapén heverészett. Odasiettem a heverőhöz és hátulról az ölébe ejtettem a házit. Ő felnyögött a hirtelen súlytól, ami nyomta a combjait.
- Castiel, remélem jobban vagy!- szóltam gúnyosan.
Ő hátrapillantott és egy mosoly kúszott fel idétlen arcára.
- Tán hiányoztam?- kérdezte, mire én felnevettem.
- Csak a tesóm küldte ezt a CD-t!- mutattam fel a lemezt.
- Ez jobban érdekel, mint a házi!- kapta ki a kezemből.
- Sejtettem! Na, sziasztok!- fordultam meg, mikor Tomba ütközöm.
- Velem nem is foglalkozol?- kérdezte kisfiús hanggal.
- Fogadok, hogy jelenleg is egy csaj van az ágyadban!- mondtam.- És nézd te is az öcséd CD-jét! Biztos vagyok benne, hogy téged is elszórakoztat.- ezt a részét a mondandómnak oroszul mondtam. Tom nézett rám, mint borjú az új kapura.
- Mit makogsz?- nyögte ki végül.
- Semmi!- legyintettem sóhajtva.
- Esetleg kérsz valamit inni?- kérdezte udvariasan a feketeség.
- Egy pohár vizet, köszi.- sóhajtottam lemondóan.
Amíg ő elment és hozott nekem inni, én addig lehuppantam az egyik fotelba. Ízléses és szép berendezési tárgyak tárultak a szemem elé. Drága bőrkanapé, hozzáillő fotelokkal és egy tölgyfaasztal középen. Plazmatévé a falba építve. Stílusos, az biztos! Ránéztem Castielre, aki a CD-t forgatta az ujjai között. A vöröske fekete pólóban és kék farmerben terpeszkedett előttem. Valahogy nem illett ebbe a környezetbe. Tom a kezembe nyomta a vizet, amit egyből felhajtottam. Végig rajtam tartotta a szemét, majd halál pontosan a szemébe néztem. Ő egyből elkapta a fejét. Én felkuncogtam, majd feltápászkodtam a kényelmes ülőalkalmatosságból.
- Megadod a számodat?- kérdezte Tom, miközben felkaptam a kabátomat.
- Hogy tudjál zaklatni?- kérdeztem féloldalasan mosolyogva.
- Nem, komolyan.
- Nekem megvan a számod.- jelentettem ki könnyedén.
Kivettem a zsebemből a fehér telefonomat és megcsörgettem Tomot. Egy gitárszóló hangzott fel a nadrágja zsebéből, így elégedetten kinyomtam.
- Mostmár neked is az enyém.- mondtam, miközben bólintottam.- Sziasztok!
Tom és az öccse úgy bámultak rám, mintha UFÓ lennék. A világ elfoglalása még nem szerepel a terveim között... MÉG... Gonoszan felkuncogtam ezekre a gondolatokra. Kicsusszantam a kapun található résen. A nap lenyugvóban volt, gyönyörű narancssárga árnyalatot festve az égre. A hullámok visszatükrözték ezt a fényt, egyszerűen mesés látvány volt. Kényelmesen elsétáltam a buszmegállóba, ott gyorsan felszálltam a legközelebbi buszra. Este volt, mire hazaértem. Mira termett előttem, mikor beléptem az ajtón. Egy ideig csak néztünk egymásra. Gondterhelt arca sok mindent elárult.
- Mit akarsz?- kérdeztem hidegen.
- Csak hallgass meg! Tudom, hogy szemétség volt elhallgatni előttetek Viktort, de szeretem. És ő is engem... Kérlek, nem szeretném ha rosszban lennénk.- mondta bűnbánó hangon.
- Én örülök, ha boldog vagy!- mondtam egy halvány mosollyal.- Viszont úgy érzem, mintha nem bíznál bennünk eléggé.
- Bennetek bízom a legjobban!
- Akkor miért hallgattad el?- világítottam rá a lényegre.
Ő zavarában a száját harapdálta, nem tudta, mit feleljen. Én pedig elmentem fürödni. Ha ő nem bízik bennünk, mi hogyan bízhatnánk benne? Egy kicsit gépeztem, majd forgolódások árán, de elaludtam. Az elmém elmenekült a gondok elől az álmok csodálatos világába...
Elnézést kérek, ha bárkit megsértettem az előző részben található mondásommal. Az én falumban ez egy szólás-mondás, remélem nem haragszotok érte és megígérem, hogy többé nem rakok ki ilyet. De most jöjjön a fejezet, kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Az az átkozott CD. A legjobb lett volna, ha Lysandernek lepasszolom. De mégsem tettem. Átkozott kíváncsiság! Szidtam érte magamat, de nincs mit tenni. Ha jól emlékszem, van itt egy könyvtár... Valahol az épületben... A tekintetemet végigfuttattam a falakon. Az órákon próbáltam figyelni, ami átmenetileg sikerült is. Viszont egy 20 perc után mindig a CD fele járt az eszem. Kicsengettek az utolsó óráról is.
- Majd elviszem neki...- gondoltam.
Ugyanis Castiel ma véletlenül sem volt iskolában. Mondjuk, megértem: 2 röpdolgozat, a többi órán felelések... A CD-t a kezemben szorongatva mentem a DÖK-terembe.
- Szabad!- hangzott, ahogy bekopogtam az ajtón.
Lassan és bizonytalanul benyitottam. A szőke Nataniel mosolygós arca fogad. Én is mosolyra húztam a számat.
- Te véletlenül nem tudod, hogy van-e könyvtár?- kérdeztem szégyenlősen.
- Éppen oda indultam! Gyere!- mutatta, hogy kövessem.
Kiléptünk a teremből és a lépcsők felé vettük az irányt. Ő lekanyarodott egy számomra ismeretlen elágazásnál, majd benyitott egy ajtón. Könyvek illata csapta meg az orromat. Hasonló szagot nem éreztem, mióta a nagyinál voltunk. Fintorogva lépek be a polcokkal teli, mégis napfényes helyiségbe. Megláttam két szabad laptopot. Nataniel eltűnt mellőlem, én pedig a laptopokhoz siettem. A CD-t betettem az egyik lemezjátszójába és megnyitottam a mappát. Majdnem hátraestem a székkel, amikor megláttam milyen képek és videók vannak összeválogatva.
- Dan, mit műveltél?- motyogtam.
Rámentem az egyik képre és megnyitottam. Meglepetésemre és legnagyobb undoromra tényleg olyan kép volt. Zavaromban a hajamba túrtam. Hogy nem gondoltam erre? Hiszen Castielről van szó! Én hülye, marha! Gyorsan bezártam és elsüllyesztettem a táskámban a bűnös lemezt. Fúj! Ha már itt vagyok a könyvtárban, anyagot is kereshetek a fogalmazásomhoz. Miért érdekli a tanárt egyáltalán a film feltalálása? Nézzen utána ő maga! Tudom, hogy illetlenség ezt gondolni, de mégis! Sokkal inkább írnék a számítógép történetéről, fogadjunk, a tanár végig sem olvasná. Pár könyvet levettem a polcról, majd elkezdtem adatokat gyűjteni. Egy óra hossza múlva a noteszemet teleírtam és távoztam a könyvtárból. Sietve lépkedtem a folyosón végig, egészen a bejáratig. Felhívtam anyát is, elmesélve neki, hogy az egyik osztálytársam beteg és leckét viszek neki. Felszálltam a buszra és elbuszoztam a Maddox villáig. A hatalmas kapu elé álltam és csengettem. A kapu nagy hanggal kinyílik és Tom siet elém.
- Mit tehetek érted?- kérdezte hatalmas mosollyal.
- Most kivételesen a "beteg" öcsédhez jöttem.- mentem beljebb.
- Nem beteg az, maximum agyilag!- mondta nevetve és kinyitotta előttem az ajtót.
Fényben sokkal tágasabbnak tűnik. A vöröske éppen a kanapén heverészett. Odasiettem a heverőhöz és hátulról az ölébe ejtettem a házit. Ő felnyögött a hirtelen súlytól, ami nyomta a combjait.
- Castiel, remélem jobban vagy!- szóltam gúnyosan.
Ő hátrapillantott és egy mosoly kúszott fel idétlen arcára.
- Tán hiányoztam?- kérdezte, mire én felnevettem.
- Csak a tesóm küldte ezt a CD-t!- mutattam fel a lemezt.
- Ez jobban érdekel, mint a házi!- kapta ki a kezemből.
- Sejtettem! Na, sziasztok!- fordultam meg, mikor Tomba ütközöm.
- Velem nem is foglalkozol?- kérdezte kisfiús hanggal.
- Fogadok, hogy jelenleg is egy csaj van az ágyadban!- mondtam.- És nézd te is az öcséd CD-jét! Biztos vagyok benne, hogy téged is elszórakoztat.- ezt a részét a mondandómnak oroszul mondtam. Tom nézett rám, mint borjú az új kapura.
- Mit makogsz?- nyögte ki végül.
- Semmi!- legyintettem sóhajtva.
- Esetleg kérsz valamit inni?- kérdezte udvariasan a feketeség.
- Egy pohár vizet, köszi.- sóhajtottam lemondóan.
Amíg ő elment és hozott nekem inni, én addig lehuppantam az egyik fotelba. Ízléses és szép berendezési tárgyak tárultak a szemem elé. Drága bőrkanapé, hozzáillő fotelokkal és egy tölgyfaasztal középen. Plazmatévé a falba építve. Stílusos, az biztos! Ránéztem Castielre, aki a CD-t forgatta az ujjai között. A vöröske fekete pólóban és kék farmerben terpeszkedett előttem. Valahogy nem illett ebbe a környezetbe. Tom a kezembe nyomta a vizet, amit egyből felhajtottam. Végig rajtam tartotta a szemét, majd halál pontosan a szemébe néztem. Ő egyből elkapta a fejét. Én felkuncogtam, majd feltápászkodtam a kényelmes ülőalkalmatosságból.
- Megadod a számodat?- kérdezte Tom, miközben felkaptam a kabátomat.
- Hogy tudjál zaklatni?- kérdeztem féloldalasan mosolyogva.
- Nem, komolyan.
- Nekem megvan a számod.- jelentettem ki könnyedén.
Kivettem a zsebemből a fehér telefonomat és megcsörgettem Tomot. Egy gitárszóló hangzott fel a nadrágja zsebéből, így elégedetten kinyomtam.
- Mostmár neked is az enyém.- mondtam, miközben bólintottam.- Sziasztok!
Tom és az öccse úgy bámultak rám, mintha UFÓ lennék. A világ elfoglalása még nem szerepel a terveim között... MÉG... Gonoszan felkuncogtam ezekre a gondolatokra. Kicsusszantam a kapun található résen. A nap lenyugvóban volt, gyönyörű narancssárga árnyalatot festve az égre. A hullámok visszatükrözték ezt a fényt, egyszerűen mesés látvány volt. Kényelmesen elsétáltam a buszmegállóba, ott gyorsan felszálltam a legközelebbi buszra. Este volt, mire hazaértem. Mira termett előttem, mikor beléptem az ajtón. Egy ideig csak néztünk egymásra. Gondterhelt arca sok mindent elárult.
- Mit akarsz?- kérdeztem hidegen.
- Csak hallgass meg! Tudom, hogy szemétség volt elhallgatni előttetek Viktort, de szeretem. És ő is engem... Kérlek, nem szeretném ha rosszban lennénk.- mondta bűnbánó hangon.
- Én örülök, ha boldog vagy!- mondtam egy halvány mosollyal.- Viszont úgy érzem, mintha nem bíznál bennünk eléggé.
- Bennetek bízom a legjobban!
- Akkor miért hallgattad el?- világítottam rá a lényegre.
Ő zavarában a száját harapdálta, nem tudta, mit feleljen. Én pedig elmentem fürödni. Ha ő nem bízik bennünk, mi hogyan bízhatnánk benne? Egy kicsit gépeztem, majd forgolódások árán, de elaludtam. Az elmém elmenekült a gondok elől az álmok csodálatos világába...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)