36. fejezet: Vacsora

Írói megjegyzés
Figyeljetek, akit érdekelnek az irományaim, esetleg a kedvenc csábításból jeles fanartjaim, az keressen rá a Facebook oldalamra: Blogok és Fanartok- Csábításból Jeles. Itt mindent megtaláltok, ami a blogaimhoz és a kedvenc olvasmányaimhoz tartoznak. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a vacsora!
Írói megjegyzés vége
- Vigyázz rá!- így bocsátottak utamra a testvéreim Lysander társaságában.
Ahogy sétáltunk, a nap lehanyatlott az égen, narancssárga fátyolt hagyva maga után. Gyönyörű volt, ilyen látványt még a gépem sem tud nyújtani. Csak most éreztem igazán, hogy élek.
- Elkalandoztál?- vont magához Lys a derekamat fogva.
- Igen. Egyszerűen meseszép.- mondtam még mindig az eget nézve.
- Mi?
- Az életem.- fordultam a lovagomhoz.- Itt vagy nekem te, a családom, a barátaim...
- Én mindig itt leszek neked!- mondta Lys és magához ölelt.
Így mentünk tovább, mégpedig egy étterembe. Nem volt túl flancos, de pizzázónak sem mondható. De kiderült, hogy asztalt kellet foglalni, amit Lys meg is tett. Hangulatos kis étterem volt, lágy fényekkel, gyertyákkal, rózsákkal. Elámultam a helyen, miközben az eldugott asztalunkhoz mentünk. Lys kihúzta nekem a széket, mint egy úriember. Én hebegve-habogva megköszöntem és leültem.
- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér.
- Én sült csirkét, krumplikörettel és párolt zöldséggel.- nézett rám Lys felemás szemeivel.- És te?
Én minden romantikát mellőzve mondtam a rendelésemet, mivel marha éhes voltam. Mit ne mondjak, rendesen meglepődött mind a partnerem, mind a pincér.
- Kérek báránybordát, burgonyapürét, ami a bárány szaftjával legyen meglocsolva. Akkor egy kis borsót meg mellé kompótot, és desszertnek egy csokitortát. Inni pedig ásványvizet kérek.- néztem szigorúan hol a pincérre, hol az étlapra.
A pincér nagy szemekkel ment el az asztalunktól. Én belesüppedve a székbe, néztem a partnerem szemébe, ami meglepettséget tükrözött.
- Most mi az?- kérdeztem.- Nem szeretek éhezni!
- Azt látom!- mondta nevetgélve.
- Te is jobban tennéd, ha nem éheztetnéd magadat!- mondtam mókásan dorgálva.- Tudod, szeretem, ha a pasi nem csontos.
- Nekem izmaim vannak!- jelentette ki.
- Hol volt eddig ez az önbizalom?- kiáltottam fel.
- Hát itt!- mutatott a bicepszére.- Én pedig azt szeretem, ha van mit a lányon fogni. De te túl csontos vagy nekem!- mondta és primadonnás fejmozdulattal elrántotta rólam a tekintetét.
Én röhögőgörccsel küszködve próbáltam fennmaradni a székemen.
- Azon ne aggódj!- mondtam és megemeltem a melleimet.
- Arról volt szó, hogy csak egy hölgyet hozok vacsorázni, erre itt van két potyautas!- kulturáltan megfogalmazta, hogy szépek a melleim.
- Nélkülük nem megyek sehova!- védtem őket.
- Reméltem is!- nevetett fel.
Ekkor érkezett meg a pincér az étellel. Illedelmesen megköszöntük neki, így mosolyogva távozott. A tenyeremet összedörzsöltem, majd nekiláttam az adagomnak. Láttam, hogy Lysander néha az én kajám felé sandít. Mikor ezt ötödjére eljátszotta, lecsaptam a kanalat.
- Kérsz?- kérdeztem.
- Nem...- mondta bizonytalanul.
- Figyelj, ha kérsz is, nem lesz rólad negatív véleményem...- mondtam.- Szóval... kérsz?
Ő csak rázta a fejét, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Felkaptam a kanalat és vettem egy falatot az ételemből. Hirtelen Lysander szájába nyomtam, aki enyhén szólva meglepődött.
- Mi volt ez?- kérdezte, miután lenyelte a falatot.
- Bárányborda, krumplipüré...- kezdtem sorolni, de félbeszakított.
- Mármint miért adtál?- kérdezte.
- Mert ahogy szuggeráltad ezt az isteni húst, láttam, hogy akarsz belőle egy falatot.- mondtam a tányérra mutatva.
Ő elkezdett furcsán méregetni. Zavarba hozott a tekintete. Hogy is tudnám leírni... éhes... igen, ez a megfelelő szó.
- Valami van az arcomon?- kérdeztem, mivel egyenesen a számat bámulta.
- Nem, nincs...- rázta a fejét, folytatva a bámulást.
Amikor látta az értetlen fejemet, mosolyogva intett, hogy hajoljak közelebb. Én kíváncsian közelebb hajoltam, mire megcsókolt. De olyan hévvel, hogy elakadt a lélegzetem. Nyelve vígan játszott az enyémmel, én meg majdnem megfulladtam. Kifulladva dőltem vissza a székembe, miközben Lys elégedetten figyelte a reakciómat.
- Mióta készültél erre?- kérdeztem.
- Mármint mire?- tette a hülyét.
- Erre!- mutattam körbe a helyiségen.
- Mármint a vacsira?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, mire felnevetett.
- Most lebuktam... Már 2 hete készülök rá...- mondta.
- Minek annyit készülni egy vacsorára?
- Mert ezután van egy meglepetésem.- mondta titokzatosan, ami annyira jól állt neki!
- Na, áruld el!- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Akármilyen édes vagy, nem árulom el!- mondta.
- Igenis őrmester!- tisztelegtem.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. Nyomban elkezdtem megvalósítani. Az egyik keze szabadon volt, így elbűvölő mosollyal kezdtem cirógatni azt.
- Mit csinálsz?- kérdezte, kibillenve a szerepéből.
Kis köröket cirógattam  kézfejére. Lassan haladtam és sunyi mosollyal néztem a barátomra.
- Én? Ugyan semmit....- mondtam aranyos arccal.
Az ujjainkat összefontuk, úgy cirógattam tovább. A pincér elvitte az üres tányérokat. Mikor kiért a látómezőmből, újra Lysanderre fókuszáltam. A lábammal közelebb húztam. A pincér visszatért a számlával, amit Lys úriemberhez illő módon kifizetett. Felálltunk, én pedig hozzábújtam. Vajon mi lehet az a meglepetés?