34. fejezet: Egy kis huncutság

Írói megjegyzés
Elnézést kérek, ha bárkit megsértettem az előző részben található mondásommal. Az én falumban ez egy szólás-mondás, remélem nem haragszotok érte és megígérem, hogy többé nem rakok ki ilyet. De most jöjjön a fejezet, kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Az az átkozott CD. A legjobb lett volna, ha Lysandernek lepasszolom. De mégsem tettem. Átkozott kíváncsiság! Szidtam érte magamat, de nincs mit tenni. Ha jól emlékszem, van itt egy könyvtár... Valahol az épületben... A tekintetemet végigfuttattam a falakon. Az órákon próbáltam figyelni, ami átmenetileg sikerült is. Viszont egy 20 perc után mindig a CD fele járt az eszem. Kicsengettek az utolsó óráról is.
- Majd elviszem neki...- gondoltam.
Ugyanis Castiel ma véletlenül sem volt iskolában. Mondjuk, megértem: 2 röpdolgozat, a többi órán felelések... A CD-t a kezemben szorongatva mentem a DÖK-terembe.
- Szabad!- hangzott, ahogy bekopogtam az ajtón.
Lassan és bizonytalanul benyitottam. A szőke Nataniel mosolygós arca fogad. Én is mosolyra húztam a számat.
- Te véletlenül nem tudod, hogy van-e könyvtár?- kérdeztem szégyenlősen.
- Éppen oda indultam! Gyere!- mutatta, hogy kövessem.
Kiléptünk a teremből és a lépcsők felé vettük az irányt. Ő lekanyarodott egy számomra ismeretlen elágazásnál, majd benyitott egy ajtón. Könyvek illata csapta meg az orromat. Hasonló szagot nem éreztem, mióta a nagyinál voltunk. Fintorogva lépek be a polcokkal teli, mégis napfényes helyiségbe. Megláttam két szabad laptopot. Nataniel eltűnt mellőlem, én pedig a laptopokhoz siettem. A CD-t betettem az egyik lemezjátszójába és megnyitottam a mappát. Majdnem hátraestem a székkel, amikor megláttam milyen képek és videók vannak összeválogatva.
- Dan, mit műveltél?- motyogtam.
Rámentem az egyik képre és megnyitottam. Meglepetésemre és legnagyobb undoromra tényleg olyan kép volt. Zavaromban a hajamba túrtam. Hogy nem gondoltam erre? Hiszen Castielről van szó! Én hülye, marha! Gyorsan bezártam és elsüllyesztettem a táskámban a bűnös lemezt. Fúj! Ha már itt vagyok a könyvtárban, anyagot is kereshetek a fogalmazásomhoz. Miért érdekli a tanárt egyáltalán a film feltalálása? Nézzen utána ő maga! Tudom, hogy illetlenség ezt gondolni, de mégis! Sokkal inkább írnék a számítógép történetéről, fogadjunk, a tanár végig sem olvasná. Pár könyvet levettem a polcról, majd elkezdtem adatokat gyűjteni. Egy óra hossza múlva a noteszemet teleírtam és távoztam a könyvtárból. Sietve lépkedtem a folyosón végig, egészen a bejáratig. Felhívtam anyát is, elmesélve neki, hogy az egyik osztálytársam beteg és leckét viszek neki. Felszálltam a buszra és elbuszoztam a Maddox villáig. A hatalmas kapu elé álltam és csengettem. A kapu nagy hanggal kinyílik és Tom siet elém.
- Mit tehetek érted?- kérdezte hatalmas mosollyal.
- Most kivételesen a "beteg" öcsédhez jöttem.- mentem beljebb.
- Nem beteg az, maximum agyilag!- mondta nevetve és kinyitotta előttem az ajtót.
Fényben sokkal tágasabbnak tűnik. A vöröske éppen a kanapén heverészett. Odasiettem a heverőhöz és hátulról az ölébe ejtettem a házit. Ő felnyögött a hirtelen súlytól, ami nyomta a combjait.
- Castiel, remélem jobban vagy!- szóltam gúnyosan.
Ő hátrapillantott és egy mosoly kúszott fel idétlen arcára.
- Tán hiányoztam?- kérdezte, mire én felnevettem.
- Csak a tesóm küldte ezt a CD-t!- mutattam fel a lemezt.
- Ez jobban érdekel, mint a házi!- kapta ki a kezemből.
- Sejtettem! Na, sziasztok!- fordultam meg, mikor Tomba ütközöm.
- Velem nem is foglalkozol?- kérdezte kisfiús hanggal.
- Fogadok, hogy jelenleg is egy csaj van az ágyadban!- mondtam.- És nézd te is az öcséd CD-jét! Biztos vagyok benne, hogy téged is elszórakoztat.- ezt a részét a mondandómnak oroszul mondtam. Tom nézett rám, mint borjú az új kapura.
- Mit makogsz?- nyögte ki végül.
- Semmi!- legyintettem sóhajtva.
- Esetleg kérsz valamit inni?- kérdezte udvariasan a feketeség.
- Egy pohár vizet, köszi.- sóhajtottam lemondóan.
Amíg ő elment és hozott nekem inni, én addig lehuppantam az egyik fotelba. Ízléses és szép berendezési tárgyak tárultak a szemem elé. Drága bőrkanapé, hozzáillő fotelokkal és egy tölgyfaasztal középen. Plazmatévé a falba építve. Stílusos, az biztos! Ránéztem Castielre, aki a CD-t forgatta az ujjai között. A vöröske fekete pólóban és kék farmerben terpeszkedett előttem. Valahogy nem illett ebbe a környezetbe. Tom a kezembe nyomta a vizet, amit egyből felhajtottam. Végig rajtam tartotta a szemét, majd halál pontosan a szemébe néztem. Ő egyből elkapta a fejét. Én felkuncogtam, majd feltápászkodtam a kényelmes ülőalkalmatosságból.
- Megadod a számodat?- kérdezte Tom, miközben felkaptam a kabátomat.
- Hogy tudjál zaklatni?- kérdeztem féloldalasan mosolyogva.
- Nem, komolyan.
- Nekem megvan a számod.- jelentettem ki könnyedén.
Kivettem a zsebemből a fehér telefonomat és megcsörgettem Tomot. Egy gitárszóló hangzott fel a nadrágja zsebéből, így elégedetten kinyomtam.
- Mostmár neked is az enyém.- mondtam, miközben bólintottam.- Sziasztok!
Tom és az öccse úgy bámultak rám, mintha UFÓ lennék. A világ elfoglalása még nem szerepel a terveim között... MÉG... Gonoszan felkuncogtam ezekre a gondolatokra. Kicsusszantam a kapun található résen. A nap lenyugvóban volt, gyönyörű narancssárga árnyalatot festve az égre. A hullámok visszatükrözték ezt a fényt, egyszerűen mesés látvány volt. Kényelmesen elsétáltam a buszmegállóba, ott gyorsan felszálltam a legközelebbi buszra. Este volt, mire hazaértem. Mira termett előttem, mikor beléptem az ajtón. Egy ideig csak néztünk egymásra. Gondterhelt arca sok mindent elárult.
- Mit akarsz?- kérdeztem hidegen.
- Csak hallgass meg! Tudom, hogy szemétség volt elhallgatni előttetek Viktort, de szeretem. És ő is engem... Kérlek, nem szeretném ha rosszban lennénk.- mondta bűnbánó hangon.
- Én örülök, ha boldog vagy!- mondtam egy halvány mosollyal.- Viszont úgy érzem, mintha nem bíznál bennünk eléggé.
- Bennetek bízom a legjobban!
- Akkor miért hallgattad el?- világítottam rá a lényegre.
Ő zavarában a száját harapdálta, nem tudta, mit feleljen. Én pedig elmentem fürödni. Ha ő nem bízik bennünk, mi hogyan bízhatnánk benne? Egy kicsit gépeztem, majd forgolódások árán, de elaludtam. Az elmém elmenekült a gondok elől az álmok csodálatos világába...