35. fejezet: Péntek, az én napom!

Nagy nyögéssel felkeltem a kényelmes ágyikómból. A hátam egy hatalmasat roppant. Hogy mire keltem fel? Nem a napocska simogató sugaraira, tekintve, hogy felhős az ég, hanem a telefonom zúgására. Néztem a fehér mobilomat, ami vészesen közeledett a komód széléhez. Mikor leesett volna, elkaptam és megnéztem a kijelzőjét. Lysander csörgetett, de úgy, mint egy hülye.
- Szia!- köszönök neki egy ásítás kíséretében.
- Szia, tündérkém! Felébresztettelek?- kérdezte bizonytalanul.
Szinte láttam magam előtt az arckifejezését. Ilyenkor meg tudnám zabálni. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét. Támadt egy hirtelen ötletem, mielőtt gondolkodtam volna, meg is valósítottam.
- Kellemesebb lett volna, ha itt fekszel mellettem meztelenül és csókokkal ébresztesz.- duruzsoltam törökül a kagylóba.
Valószínűleg kihallatszott a hangsúlyomból az, amit mondtam, mivel nevetni kezdett.
- Mit mondtál? Tetszett a hanglejtés.- mondta nevetve.
- Soha nem tudod meg!- válaszoltam sejtelmesen a telefonba.
- Kiszedjem belőled?- kérdezte "fenyegetve".
- Ahhoz rendesen meg kellene puhítanod...- mondtam nevetve és a párnára visszadőltem.
- Amiatt ne aggódj.- válaszolta sejtelmesen.
A tekintetem felkúszott a falamon függő órára, ami fél ötöt mutatott. Elmosolyodtam ezen a korai híváson. Péntek van, suliba is kell menni.
- Egyébként minek köszönhetem ezt a fél ötös ébresztést?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Csak hallani akartam a hangod.
- Rómeó ha hallani akarta Júlia hangját, felkiáltott hozzá az erkélyre.- mondtam.
- A szüleid nem örülnének neki...
- Ja, apám hozná a légpuskát.- kuncogtam.
Egy nyögést halottam a háttérből, ami elég hangosra sikerült.
- Ki van még ott?- kérdeztem gyanakodva.
- Rosáék megint hangoskodnak...- felelte ingerülten.
- Akkor emiatt nem tudsz te aludni!- mondtam már fuldokolva a nevetéstől.
- Nem lenne olyan vicces, ha itt lennél és igazából hallanád!- mondta.
- Akkor tartsd oda a falhoz a telefont.- mondtam poénból.
Tényleg odatartotta, mert hangosabban hallottam a nyögéseket. Egy pár pillanatig hallgattam.
- Oké, vedd el, tényleg idegesítő!- mondtam, most ő nevetett.- Nem akarok a helyzetedben lenni!
- Szóval nem akarsz itt lenni velem?
- Nem...- ráztam a fejem.
- Egy ágyban...- folytatta.
- A-a!- ingattam a buksimat, immár bizonytalanul.
- ...egy takaró alatt...- sorolta tovább.
- Hát...- már teljesen összezavart.
- ...és ha csend lenne?- fejezte be.
Elpirultam a gondolatra. Elképzeltem és hát... MIKRŐL KÉPZELŐDÖM ÉN ITT?! WHAT THE ****?! Lysander, Lysander... Mit tettél velem?
- Hahó, itt vagy?- szólt bele újra a telefonba azzal a mély és szexi hangjával.
- I-Igen, bocsi.- mondtam mosolyogva.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este elmennénk vacsorázni?- kérdezte.
- Nos, uram, nagyon örülnék neki!- mondtam poénkodva.
- Remek, akkor este hétkor megyek magáért!- mondta úriember stílusban.
- Alig várom! Találkozunk az iskolában, mylord!- mondtam.
- Részemről az öröm, mylady!- mondta nevetve és letette.
Már nem tudtam visszaaludni, így lassan, de biztosan készülődtem. Fésű, telefon, karóra, fehérnemű, szempillaspirál, póló és nadrág. Ezeket mind feltettem magamra, nagy üggyel-bajjal. Mire végeztem, a testvéreim is feleszméltek, lementünk reggelizni. Én szótlanul lapátoltam be a müzlimet, majd ugyanígy, hangtalanul hagytam el a házat. Hogy én hogy imádom az angoltanárunkat! Komolyan, csak most az egyszer rakott be nulladik órát. Csak azt nem értem, nekem minek kell bemennem? Because, I'm a pupil and the pupil is child, and the teacher is smarter than child. (Mert én egy diák vagyok és a diák csak gyerek és a tanár okosabb a gyereknél.) I bet, that I'm the best in my class, BUT I MUST go to plus english lesson, because why not? (Lefogadom, hogy én vagyok a legjobb az osztályban, DE MUSZÁJ bemennem plusz angolórára, mert miért ne?) Nos, remélem értettétek mire akartam kilyukadni. Ilyen gondolatokkal léptem be a kihalt épületbe, azon belül is a kihalt osztályomba. Az ásításokat próbálták elnyomni óra alatt, több-kevesebb sikerrel. A tanár is keverte a múlt időt a jövővel, óra végére meg már múlt időben beszélt arról, hogy a gyereke egyetemre fog járni. Az a röhej, hogy óra végén már magyarul beszélt! Congratulations Ms. Kingston! (Gratulálok, Ms. Kingston!) Kivánszorogtunk nulladikról és egy kar ölel át hátulról. Lys nyomott az arcomra egy puszit, majd engedte, hogy szembe forduljak vele.
- I missed you! (Hiányoltalak!/Hiányoztál!)- doromboltam bele a mellkasába.
- You too! (Te is!)- mondta nevetve.
- Oké, elég az angolból!- nevetgéltem vele.
- Mit szólnál egy olyan nyelvhez, amiben nem kell annyit beszélni?- kérdezte és magához húzott.
- Mikre gondolsz?- kuncogtam.
Ő megcsókolt és gyengéden beleharapott a számba. A szemembe nézett, mire ugyanazt megcsináltam vele.
- Tudod, hogy nagyon könnyen tanulsz?- kérdezte mosolyogva, miközben mentünk a következő óra helyszínére.
- És ez rossz?- néztem rá a lovagomra.
- Dehogy! Csak attól félek, lehet eltanulsz valamit, amit nem kéne!- olyan édesen mosolygott, hogy meg tudtam volna zabálni.
Én csak legyintettem. A nap folyamán beszélgettem a csajokkal, kötekedtem a Maddox testvérekkel, kedvesen beszélgettem Nataniellel és barkochbáztam az ikrekkel. Komolyan félelmetes, hogy mire az képesek együtt az ikrek. Olyan, mintha egy agy jutott volna kettőjüknek. Armin persze röhögött ezen a poénomon, Alexy viszont morgott, hogy: "Kár, hogy nem áldották meg jobb divatérzékkel!" Ezen persze összevesztek. Összességében jól telt a nap. És este vacsizni megyünk! Izgatottan dörzsöltem a tenyeremet. Amikor a szekrényem előtt álltam tanácstalanul, egy óvatos kopogás zavarta meg a dilemmámat.
- Szabad!- kiáltottam ki, mire a nővérem bújt be.- Mit szeretnél?
- Csak azt, hogy meghallgass!- mondta és a némaságomra belekezdett a mondandójába.- Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom, oké? Amikor szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok. Nem figyeltem rátok eléggé, kérlek, ezt bocsásd meg nekem!- mondta könyörgő tekintettel.
- Én sem figyeltem rátok. Meg van bocsátva!- öleltem meg szeleburdi nővéremet.
- Jól hallottam, hogy randid lesz?- kérdezte huncut mosollyal.
- Bizony!- bólogatok.
- Hova mentek?
- Vacsorázni megyünk.- mondtam, mire felszisszent.
- Nehéz téma. Segítek neked!- jelentette ki mosolyogva.
Ez a segítség telt másfél órába... A nővérem türelmes fajta. Mikor végre meglett a TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) összeállítás, már 6.50 volt. Még magához ölelt és elengedett. Lysander megjött értem és elindultunk a meglepetés vacsira...