43. fejezet: Vörös és Zöld

Írói megjegyzés
Mielőtt belekezdenék ebbe a részbe, mondok egy-két dolgot.
1. Aki nemrég talált rá a blogomra, annak ajánlom egy másik blogomat is, ami a Sötét Testőr címet viseli. Ha rákattintotok a nevére, megjelenik az a blogom is.
2. Mivel ihlethiányban szenvedek szereplők terén, ezért játékot szervezek. A Facebook oldalamon részletesen leírom majd a játék menetét és a díjat. Facebook oldalamért kattints ide
Egyenlőre ennyit szerettem volna. Ha szeretnétek ilyen játékot, írjatok megjegyzést, esetleg zaklassatok Facebookon, de Twitterem és Ask.fm-em nincs, ne is próbálkozzatok. De ha van rá igény, csinálok azt is.
3. Az elkövetkező rajzokat nem én készítettem, de borzalmasan tetszenek.
Jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Szerencsétlenül dadogtam, amit akár szerelmi vallomásként is lehetett volna értelmezni.
- Mert... miért...- egyszerűen nem tudtam, hol kezdjem.
Annyi mindent akartam belesűríteni a mondatba. Miért tűntél el? Ki az a lány? Ilyeneket akartam kérdezni. Ő metsző tekintettel figyelte minden levegővételemet.
- Mi történt veled?- néztem a szürke szemeibe.
Meghökkent a kérdésemtől. A száját mérgesen összeszorította. De aztán pár perc múlva ellágyult. Fáradtan leereszkedtek a vállai. Az arca elgyötörtségről árulkodott. Még sosem láttam ilyennek. A szívem szakadt meg, hogy így kellett látnom.
- Csak a múltat akartam visszahozni.- mondta hanyagul, zsebre vágott kézzel.
- Fogadd meg a tanácsomat...- mondtam, mire kérdően rám nézett.- Ha a múltban élsz, azzal csak magadnak ártasz.
- Kösz.- mondta savanyúan.
- Ki az a lány? Debby?- kérdeztem poénkodva, mire komoran maga elé bámult.
Leesett. Debora? És Castiel?
- Sajnálom.- erőltettem vissza a komoly arcomat.- Mi történt?
- Hosszú.
- Nekem van időm.- kínáltam fel neki a lehetőséget.- Gyere el hozzánk.
- Rendben.- mondta semleges arccal.
Így hát folytattuk az utunkat. Némán ballagtunk egymás mellett. A csend mintha a környezetünkre is kiterjedt volna. A nap mégis sütött. Csukott szemmel a napocska felé fordultam. Imádom, ahogy lágyan cirógatja a bőrömet.
Lassan hazaértünk és kinyitottam az ajtót. A vörös, mint akinek semmi életkedve nincsen, úgy vánszorgott be az ajtón. Castiel lehuppant az egyik fotelbe, én pedig vele szembe. Egy ideig vizsgáltam az arcát.
- Mesélj!- mondtam.
- Ennyire kíváncsi vagy a sztorimra?- megeresztett egy nevetésszerűséget.
- Még szép.- hajoltam közelebb.- Halljuk az esti mesét!
- Egyszer volt, hol nem volt...- kezdte a mesét.- Ez nekem nem megy! Volt egyszer egy csaj és egy csávó.
- Te meg Debby.- helyesbítettem.
- Ja.- mondta.- Engem és Debet a haverjaink hoztak össze, mondván: "Úgysem fog hosszú ideig tartani, legalább szórakoznak egy jót."
- Chh... Jó kis barátok.- szúrtam közbe megvetően.
- Debet éppen akkor dobták, így jó voltam "pótléknak" meg "lelki támasznak". Egyre komolyabbra fordult a dolog, legalábbis én így láttam. Azt hittem, megtaláltam azt, ami hiányzott. Alapítottunk egy bandát, baromi jók voltunk. Megkeresett minket egy ügynök.- hosszan kifújta a levegőt.- Deb azt mondta, csak őt akarja elvinni.
- És te hittél neki.- mutattam rá a lényegre.
- Beletörődtem. Nem szakítottunk. De egyszer be kellett mennem a "szőke herceghez"...- gúnyosan ejtette ki, gondolom, Natanielre gondolt.- És mit látok? Azt, hogy sarokba szorította a csajomat. Elvertem, mint egy kutyát és még magyarázkodni próbált. Igazából, azóta vagyunk rosszban. Deb elment...
- Te egy baromállat vagy, tudsz róla?- nevettem.
- Mi olyan kib*szott vicces?!- szorult ökölbe a keze.
- Téged úgy megvezettek, hogy azt már tanítani kéne.- mondtam.
- Nem igaz!- olyan volt, mint egy kisgyerek.
- Gondolkodj. Mi is volt pontosan...?
- Honnan tudnád, nem láttál semmit!- mondta mérgesen.
- Ismerem Debby-t, lehet, hogy jobban, mint te!
- Azt kötve hiszem.
- Pedig így van.- húztam össze a szemeimet.
Ő csak felállt és kiviharzott. Akár így gondolja, akár nem, ez van. Dühös trappolás és ajtócsapódás hallatszott. Makacs, mint az öszvér. De ezt kedvelem benne. Most viszont bosszantó ez a tulajdonsága. Lehet, hogy elhinné, ha bebizonyítanám neki... vagy ha esetleg maga Debby mesélné el. De valószínűbb az első variáció. Az agyam gyorsan kattogott. Szegény ajtót úgy becsapta, hogy nem csukódik be rendesen. Az ajtó reccsenéssel jelezte, hogy lassan megadja magát. Nyikorgás hallatszik, mikor Dan lép be rajta. Furcsállva pillant hol rám, hol az ajtóra. Én csak nyugodtan kortyolgatom a vizem.
- Ez Castiel volt?- kérdezte végül.
- Ismersz még valakit festett, tűzvörös hajjal?- kérdeztem kuncogva.
- Igazad van.- bólogatott.- Ilayda mikor jön?
- Elvileg jövő héten. Miért?- fordulok érdeklődve bátyám felé.
- Hogy tudjam, mikor kell eltorlaszolni a szobámat.
- Ezt a múltkori miatt mondod?- kérdeztem mosolyogva.
Az ő feje viszont lángba borult. Nem tudom, hogy a dühtől-e vagy azért, mert zavarban van.
- Ez nem vicces!- mondta.
- Ne duzzogj, Dani-bébi!- váltottam vékonyabb hangra.
- Carly!
- Az csak egy gatya volt.
- A boxerem és ellopta.
- Az "ellopta" túlzás. Te adtad a kezébe.- mutattam rá az igazságra.
Az ő feje majdnem felgyulladt. Aztán egy furcsa kifejezés kúszott fel az arcára. Egy pillanatra leblokkoltam. Ezt ő ki is használta, mivel megtámadott. Méghozzá csiki támadással. Elkapott és én nem szabadulhattam.
- Ne...he...he!- mondtam nevetve és elhaló hangon.
A könnyem csordogált. Nem tudok kiszabadulni és Dan csak csikiz.
- Kicsi a rakás...!- halljuk az ajtó felől.
Mira nagy lendülettel fut felénk és telibe trafál minket. Mindannyian a sima padlóra esünk, majd nagy nevetésben törünk ki. Egy nagy csapat hülye. Egy negyedóra biztos kellett, mire összeszedtük magunkat.
 Mikor felálltunk, Mira a kezembe nyomott egy újságot. A suliújság legújabb számát.
- Ez mi?- kérdeztem.
- Lapozz a 6-os oldalra.- mondta vigyorogva.
Megtettem, amit kért. Elállt a lélegzetem.
- De hiszen... Ezek...- hüledeztem.
- Bizony!
- "Az év rajzosa!"- olvastam a szalagcímet.
A művészeti rovatban én voltam feltüntetve az év rajzosaként. Kerek szemekkel kezdtem olvasni a sorokat.
"Az év rajzosa!
Idén egy új tehetséget vetett ide az élet. Caroline Rin gyönyörű, okos és kiderült, hogy tehetséges is! A ceruza és a papír életre kel a keze alatt. Íme pár rajz, amiről még iskolánk művésze, történetesen a rajztanár is pozitívan nyilatkozott. A képek alatt a rajztanár értékelései láthatóak.

Ez az arckép tükröz mindent, amit egy emberi arcnak tükröznie kell.

Ha nem tudnám, hogy földre szállt angyalok nincsenek, elhinném, hogy ez a nő a valóságban is létezik.

A kaszás egyszerű és nagyszerű alakja. Mindent megragadott, amit ez a karakter nyújthat.
Egyöntetű igen válasz született, amikor Carly neve merült fel. További sok sikert a rajzokhoz, mert tehetséges vagy, használd ki!"
Mosolyogva olvastam ezeket. Szinte el is felejtettem minden rosszat. De csak szinte...

42. fejezet: Lelkizés a javából

A május is eltelik események nélkül. Török barátnőm utazása a hónap végére csúszott. A suliban minden olajozottan megy. Gyanús ez a légkör. Minden olyan nyugodt... A vihar előtti csend jut róla eszembe. Ahogy a tesóimmal nevetgéltünk infón, a képernyőm elsötétült.
- Mi a...?- ütögettem a gépemet, de semmi.
- Mi az, Carly?- kérdezte Dan.
- A gépem...- mutattam a képernyőre.
A padsorokban nevetés moraja hallatszott. Szépen sorban mindenki dőlt a nevetéstől. Mira zavartan nézte a képernyőjét.
- Öhm... Carly...- mondta Mira, mire odafordítottam a tekintetem a monitorok irányába.
A monitorokon egy kép volt rólam. Természetesen szerkesztett, de alig lehet észrevenni. Ezen a képen éppen túrom az orromat. Gusztustalan! Kinek jut eszébe ilyenekkel viccelni? Egy név jutott először az eszembe: Jeremy, Debora öccse. Ő is infó szakos, ért az ilyesmikhez. Haragos szemmel néztem körbe a teremben. Ehhez fel kellett állnom, de ezt nem lehetett a jó ötleteim listájára felvenni. Mindenki felém nézett és rajtam nevettek. Gyorsan visszaültem, de így is eljutott hozzám a kacagások zaja. Tehetetlennek éreztem magam. Nem gyakran érzek ilyet, de ha igen, akkor baj van. De még szerencse, hogy csak az infósok látták! Ahogy ez megfordult az agyamban, csipogott a telefonom. Üzenet jött. Ahogy a teremben mindenkinek. Még a tanárnak is! Gyorsan megnyitottam, amiben mindössze egy kép volt. Méghozzá ez a szerkesztett kép. Pár pillanatig bámultam a mobilomat. Pontosan addig, amíg újabb SMS-em nem jött. Iris küldte, amin meglepődtem.
"Carly, ez gusztustalan!"
Ezek szerint az egész sulinak elküldték. Remek!
"Átverés az egész! Szünetben beszélünk!"
Ezt küldtem vissza. Csak kapjam a kezem közé azt, aki ezt tette!
Lapulva mentem ki a csengőszóra, még így is kaptam pár bekiabálást. Ilyeneket, például: Legalább finom volt? vagy Hé, fikakirálynő! Már-már könnyezve hatoltam át a folyosón, meg sem állva a mosdóig. Kész, betelt a cérna, elszakadt a pohár! Ahogy bezárkóztam az egyik fülkébe, a könnyeim elszabadultak. Igazából nem is tudtam, miért sírok. Talán emiatt a csíny miatt? Vagy a több szívatás miatt összesen? Csak egyet tudok: baromi jólesett most bőgni. Nem vagyok büszke magamra, de néha ilyen is kell. Vagy nem? Az egész testem rázkódott a csendes sírástól. Fogadni mertem volna, hogy a zöld hajam csapzott, a szemeim vörösek. Vagyis leegyszerűsítve: úgy nézek ki, mint a mosott szar. Viszont egy magassarkú kopogása zavarta meg az én csendes szenvedésemet. A könnyeim most már békésen folytak, semmilyen hangot nem adtam ki.
- Ezt a képet kinyomtatom és bekereteztetem!- mondta kacagva egy hang.
Amber az, megismerem a hangjáról. Füleltem, hátha kapok egy icipici információt. A pincsik vele nevettek. Hallottam ahogy a szőke levágja a hatalmas táskáját a mosdókagyló szélére. Nagy csörömpöléssel keresi a cuccát. Valószínűleg sminkel. Basszus, akkor itt várhatok ítéletnapig! De újra megszólalt a szőke ciklon, természetesen a pincsik helyeslései közepette.
- Végre őt is megalázzák! A zöldikének már nem ártott egy alapos helyrerázás. Most már tudja, hogy ne ugasson bele a nagyok dolgába!- mondta teljes átéléssel.
Akkor ő volt az?! Már azt terveztem, hogy kinyitom az ajtót és félholtra verem. De az ujjaim és az egész testem mozdulatlanná dermedt a következő mondatra.
- Bárcsak tudnám, ki csinálta! Teljes szívemmel gratulálnék neki.- mondta Amber cuppogva.
- Én isteníteném!- mondta visítva Li.
Gúnyosan megforgattam a vöröslő szemeimet. Kiképzett majom, ez jutott eszembe.
- Azért ne ess túlzásokba.- csitította Charlotte, akit sosem tudtam hova rakni.
Ő nem volt igazán pincsi. Neki meg volt még a saját akarata, gondolatai. Tisztelem ezért, tényleg.
Még mázli, hogy utolsó óra után voltunk. Legalább 20 perc volt, mire rendbe szedték magukat. Nagy ajtócsattogás közepette kivonultak. Csendesen kijöttem a fülkéből és a tükörképemre meredtem.
Falfehér arc, puffadt szemek... A hajam a könnyektől nedves arcomra tapadt. Lassan kisimítottam a hajamat az arcomból.
Ekkor sietve jön be vörös barátnőm, Iris.
- Carly... Téged kereslek! Hol...- nem tudta befejezni, mert meglátta az arcomat.
- Tudom, szörnyen festek...- mondtam és küzdöttem a remegő hangom ellen.
- A kép?
- Minden.- válaszoltam rá nézve.
- Szerkesztve van?
- Igen, méghozzá elég jól.- mondtam és nekiálltam megmosni az arcomat.
- Tessék.- adott egy fésűt.
Hálás mosollyal vettem el a felkínált eszközt.
- És most mi lesz?- kérdezte.
- Pár nap és leülepszik az egész. De van egy rossz érzésem, hogy ez még csak a kezdés volt.
- Ki tenne ilyet?
- Nem tudom. De ki fogom deríteni.- mondtam.
Iris imádja Deborát, nem akarom, hogy ellenem forduljon. Magamba kell fojtanom mindent. Iris mindenben segített, jó barátnőhöz híven. Rendbe szedtem magam, amennyire tudtam. Közben gondolkodtam. Nem is biztos, hogy Debby volt. De ha nem ő, akkor ki? Esetleg Charlotte? Nem, ő egyáltalán nem ért a gépekhez, illetve szerkesztésekhez.
- Köszi, Iris!- mondtam, mikor kiléptem a mosdóból barátnőm társaságában.
- Erre jó egy barát!- intett és eltűnt a folyosó egyik kanyarulatában.
Magányosan kullogok haza, amikor egy ismerős hang szólít meg. Először távolról, majd cipődobogás közepette egyre hangosabban.
- Mi van veled?- fordít maga felé Castiel.
Új külsője van. Ez ötlött először a szemembe. Régi ruhák. Ez volt a második gondolatom.
- Semmi. És te? Miért nem voltál suliban?- szegezem neki a kérdést.
Az arcvonásai dühös ráncokba tömörülnek. De mielőtt szóra nyithatná a száját, megszólalok.
- Nőügy?
Az arca döbbent lett. Vicces látvány, ahogy vörös haját fújja szél, egyenesen a szájába. A szemöldöke felszalad a homloka tetejéig.
- ...- mélyen hallgat.
- Szóval igaz.- mondtam sóhajtva.
- Miért sóhajtozol?- néz rám.
- Mert... miért...- nem tudtam megfogalmazni a bennem dúló érzéseket.

41. fejezet: Barátnő

Debora nézett rám, várta a válaszom. Leültem a helyemre, úgy néztem fel rá. A szemei szikrákat szórtak. Vállai idegesen rángtak, mintha bármelyik pillanatban leüthetne. Én sóhajtva gondoltam végig a helyzetet. Ha nem fogadom el, ő lesz az "áldozat", akit én bántottam. Ha elfogadom, úgy fog mozgatni, ahogy neki tetszik, de akkor senki nem fog rám haragudni.
- Rendben, el van felejtve.- mondtam nagylelkűen.
- Kiszámítható vagy Carly...- mondta Debora mosolyogva, mielőtt a helyére ment.
Akkor még nem tudtam, mire érti ezt. A biológiatanár bejött és az élőlények rendszerezéséről kezdett beszélni. A nyakamat tekergettem, mivel elgémberedett. A zsebemben lévő mobilom rezegni kezdett. Mocskosul megijedtem, így szinte ugrottam egyet a székemen.
- Mázlim van, hogy ez az utolsó óra!- sóhajtottam magam elé.
- Baj van, Ms. Rin?- szúrt ki a tanárnő.
- Dehogyis, tanárnő!- mondtam angyalian mosolyogva.
- Akkor mondja el, hogy a bölömbika melyik törzsbe tartozik!
- A bölömbika a gerincesek közé tartozik, azon belül pedig a madarakhoz.- mondtam a padon összekulcsolt ujjakkal, ahogy jó kislányhoz illik.
A zsebemben lévő mobilom közben rezgett, de a tanár nem vette észre. A harmincas éveiben járó nő bólintott egyet, majd folytatta a meséjét. Fellélegeztem, de a telefonom lassan a combtövemhez vándorolt. Köztudott, hogy ott csikis vagyok. Először még nem vettem észre azt a kellemes rezgést, amit kibocsátott, de később már csikissé vált. Elkezdtem volna nevetni, ha nem teszem az öklömet a szám elé. A fogaim belemélyedtek a bőrömbe, így visszatartottam a nevetést. Az ujjaimmal közben próbáltam kinyomni a hívást. Egy pittyegés jelezte, hogy leráztam a telefonálót.
A rezgés megszűnt, így szüntelenül tovább élvezhettem a biológia rejtelmeit. Közben észrevétlenül törölgettem le a visszafojtott nevetés melléktermékét, a könnyeket. Mikor kicsengettek, megnéztem a mobilom. Ismeretlen szám. Elvonultam egy eldugottabb sarokba. Remegő kézzel újratárcsáztam a számot. Tudom, vicces lehet, de félek az ismeretlen emberektől. Főleg, ha telefonon zaklatnak. A csend rám és a mobilomra telepedett. Aztán megkezdte a hívást. Idegölő pillanatok teltek el. Végül egy női hang szólt bele a telefonba.
- Tudtam, hogy visszahívsz, Caroline!- a hideg kirázott a hangtól.
- Ki vagy?- kérdeztem remegő hangon.
- Szerintem tudod te azt. Vagy már nem emlékszel rám?
Kutattam az elmémben. A hang erős és határozott volt. A szám külföldi. Kiérződik a török akcentus, bármennyire próbálja leplezni. A háttérben csörömpölés hallatszik.
- Itt vagy még?- kérdeztem bele a telefonba.
Hallanom kell még egyszer a hangját.
- Szinte hallom, ahogy kattognak a fejedben azok a bizonyos fogaskerekek.- mondta nevetve.
- Víztündér? Te vagy az?- kérdeztem már én is nevetve.
Ez az Ilayda jelentése. Rég nem hallottam már felőle!
- Csakhogy rájöttél, Carol!- mondta.
- Ilayda! Úgy örülök, hogy hallom a hangod. Mi újság?- kérdeztem már törökül.
- Gyakorlok, mert nemsoká megyek hozzád látogatóba! Lehet, hogy ott is maradok!- mondta visítva.
- Mi? Hogyhogy?
- Papus már megőrjít. A csaja cselédnek néz. Így gondoltam, jó lesz egy kis kiruccanás hozzád!- váltott vissza az én nyelvemre.
- Örömmel várunk!- mondtam.
- Kit vársz?- szóalt meg mögöttem egy hang.
Megfordultam és Lysander nézett velem farkasszemet.
- Ki van ott? Olyan szexi hangja van!- a szexit kihangsúlyozta.
Mivel Lysander is értette, nagyon pirultam.
- Majd még később beszélünk!- mondtam zavartan.
- Csak nem...! Nehogy rosszalkodjatok!- mondta Ilayda elég hangosan.
- Mindig rosszra gondolsz!- mondtam nevetve és megszakítottam a vonalat.
Lysander vigyorgott, mint a tejbe tök. De az arcomról lassan lejjebb vándorolt a tekintete.
- Hahó, Lys!- pofoztam meg gyengéden.- El ne szállj!
- Szexi a hangom, mi?- nevetett.
Ő a fal mellett állt, így két nagy lépéssel ott termettem előtte. A háta a falhoz ért. Kacér mosolyt villantva végigsimítok a felsőtestén. Halkan, mégis érthetően suttogok.
- Nemcsak a hangod.
Nem szívesen váltunk el egymástól, de muszáj volt. Ahogy elhagytam az iskola területét, akadályba ütköztem. Méghozzá egy vörös akadályba.
- A fejedet el ne veszítsd!- vágta hozzám Castiel a rajzos könyvecskémet.
- Belenéztél?- kérdeztem, meg sem hallva az előbbi mondatot.
- Olyannak ismersz?- kérdezte drámaian.
- Igen.- mondtam a tényt.
Ő lebiggyesztette a száját és a szívére tette a kezét.
- Mélyen megbántottál, Caroline.
- A Nagy Castiel érzelmeket mutat? Mármint a gúnyon és az irónián kívül. Ez új.- válaszoltam pimaszul mosolyogva.
- Ne is szokj hozzá.- húzódott mosolyra a szája széle.
Valahogy Ilayda jutott róla eszembe. Ő szokott ilyen vicceket elsütni.
- Minek volt köszönhető ez a pillanatnyi változás?- válaszul csak megvonta a vállát, majd távozni készült.- Köszi, hogy visszaadtad.- mondtam még.
Ő csak pár pillanatra torpant meg, majd szó nélkül elment. Hazaérve elregéltem a családomnak, hogy mi várható.
- Ilayda?- kérdezte apa.- Mármint Törökországból?
- Igen.- bólogattam.
- Bírom a kis csajt.- mondta Dan.
Ő mostanában olyan szótlan. Remélem, hogy rendben van.
Május közepére volt várható Ilayda érkezése. Debora és én "kebelbarátnők" lettünk. Még mindig nem lankadt a gyanúm, hogy valamit tervez. A testvéreimmel nyomozunk a kamerás ügyben. Lys és én pedig újabban folyton egymással vagyunk. Ha nem vele, akkor a tesóimmal és a barátaimmal vagyok. Castiel pedig gyanúsan viselkedik. Aggódom érte. Mi lelte az én bunkó cimborámat?

40. fejezet: Okos enged és mi van a szamárral?

Lysander kijelentésétől a hideg futkosott rajtam. Ezt a kettőt minden nap látnom kell? Inkább fejbe lőném magam! Szerintem a pasim leolvasta az arcomról az érzéseimet. Közelebb húzott magához és adott egy csókot a fejemre.
- Ne is foglalkozz velük!
- Tudom, tudom...- sóhajtottam a mellkasába.
- Órák után találkozunk.- mondta és elengedett.
Biztatóan rám mosolygott és a saját terme felé ment. Ahogy kiért a látóteremből, elővettem a telefonomat. Rácsatlakoztam a központi gép kamerájára. Az igazgatónő és Will ültek a gép előtt, legnagyobb meglepetésemre. Mit keres itt a nyomozó? Próbáltam valami hangot kicsikarni a felvételből, de nem ment. Ennek utána kell járnom! Egyenlőre elraktam a telefonom.
Bizonytalan léptekkel mentem be a termembe, ahol a rettegésem valóra vált. Debora ült peckesen a tanári asztalon, a káosz közepén, mint valami királynő. Az emberek istenítették, mintha a halál torkából jött volna vissza. Vágtam egy fintort és helyet foglaltam. Pofákat vágtam, amitől Iris és Viola kuncogni kezdtek, Kentin meg egyenesen röhögőgörcsöt kapott.
- Talán nem tetszik valami, zöldike?- mondta valaki, miközben a padom elé állt.
Felnéztem a barna hajzuhatag és a csillámtetkók gazdájára. A teremben megfagyott a levegő. Aki utoljára belém kötött, az Amber volt. Félszemmel láttam, hogy kioldalaz a teremből, barátnői takarásában. Felnéztem legújabb riválisomra, Deborára.
- Honnan veszed ezt, Debby?- kérdeztem mézes-mázos hangon.
Egyszer valaki ettől a hangomtól fog cukorbetegséget kapni, az tuti. A víz kivert, miközben ezt mondtam. Úgy látom, Debora is libabőrös lett.
- Ne vágj pofákat!- mondta sértődötten, én pedig a szeme közé vigyorogtam.
Láttam, hogy ennek még nincs vége. Nem fogja annyiban hagyni. Okos lány, bár a külseje mást sugall. De én már akkor átláttam az álcáján. A tanár előtt is bemutatkozott, bár már az egész iskola a visszatérése hírétől zengett. Egész órán engem figyelt, árgus szemekkel. Vigyáznom kell. Nem szabad bizonyítékot a kezébe adnom. Óra végén ismét a padomhoz jött, immár kevésbé peckesen.
- Figyelj, bocs a reggeliért. Csak nem ismerlek és hirtelen elborult az agyam. Szeretném, ha jóban lennénk.- a fogaival úgy vicsorgott, mintha foghúzásra kért volna időpontot.
Gyanakvó arccal néztem rá. Biztos vagyok benne, hogy ez egy csapda. De ha nem fogadom el a békejobbot, rám fogja az egészet. Semmi kedvem a bűnbak szerepében tetszelegni. Viszont ha elfogadom, az orromnál fogva fog vezetni. Ahogy szokás mondani: az arany középút...
- Még átgondolom ezt az ajánlatot.- mosolyogtam rá kedvesen.
Ahogy szedtem össze a cuccomat, győzedelmes vigyorra húzódott a szám. Persze csak akkor, amikor Debby kiviharzott a teremből. Hah! Most had főljön a saját levében.
- Miért válaszoltad ezt?- kérdezte Iris nagy szemekkel.
- Nagyon rosszul esett, amit reggel vágott a fejemhez.- mondtam kitérő válaszként.
- Nem bocsátasz meg neki?
- Még nem. Át kell gondolnom...- sóhajtottam.
Közben kimentünk a folyosóra. Alexy és Armin futott elénk, amit furcsálltam. Ugyanis Armin kezében nem volt PSP.
- Mi az, srácok?- kérdezte Iris.
Alexy a fejével a tömeg felé intett. Lassan kibontakozott Rosa alakja, aki dühösen felénk (pontosabban az ikrek felé) csörtetett. Fehér hajának a vége kék csomókba (?) állt össze. A szép (eredetileg fehér) ruháján pedig egy hatalmas tintapaca éktelenkedett.
- Rosa, mi történt veled?- szóltam ezüstös barátnőmhöz, de ő dühtől elvakulva rontott Arminéknak.
- Rosa!- futott utána Mira is.
Ketten lefogtuk a felbőszült Rosát, aki látszólag meg akarta fojtani a fiúkat egy kanál vízben.
- Mit csináltatok?- néztünk az ikrekre.
- Hát...- vakargatta Armin a fejét.
- Armin tollából kifolyt a tinta.- mondta Alexy tömören.
- A haján is...?- kérdezte Mira, az ikrek bólintottak.
- Rosa, nyugi!- mondtam a szemébe nézve.- Elmegyünk a mosdóba, ott pedig rendbe szedünk!
- Igen, jó lesz!- fogta meg Mira a karját.
Rosa dühösen bólintott, mi pedig elvonszoltuk onnan. Ha a pillantással ölni lehetne, az ikrek már meghaltak volna. A mosdóba slisszoltunk, ahol elkezdtük a munkát.
- Carly, tudsz valamit kezdeni a ruhájával?- kérdezte Mira.
- Igen.- bólintottam.- Akkor te mosd ki a hajából a tintát.
- Megölöm őket...- dörmögte Rosa a nem létező bajsza alatt.
- Nem hal meg senki...- nyugtattuk.
Mira szorgosan mosta a haját, én pedig elővettem a tollamat.
- Mit akarsz azzal?- kérdezte Rosa.
- Nyugi, design-nos lesz!- mondtam és nekikezdtem alkotni.
"Kidíszítettem" a foltot. Mire végeztünk, Rosának tiszta volt a haja és egy egyedi mintájú ruhával is gazdagabb lett. Pont becsengettek, így siettünk órára.
- Köszönöm, lányok!- borult a nyakunkba Rosa.
- Szívesen.
- De attól kinyírom azt a két majmot!- mielőtt megállíthattuk volna, elviharzott.
Jobb lesz figyelmeztetni az ikreket! Mira is ment az órájára, én pedig a sajátomra. Legnagyobb rémületemre Debora állt a padom előtt. A szívinfarktus kerülgetett, ahogy megláttam.
- Nos?- kérdezte, mikor odaértem.- Mi a válaszod?

39. fejezet: Enemies

"Mira szemszöge"
A gyönyörű tél elmúlt, a tavaszon volt most a sor. Ez a második kedvenc évszakom, mivel a virágok gyönyörűek és illatosak. Illetve, ahogy a mondás is tartja, a szerelem a levegőben van. Viktorral sétáltunk kézen fogva, mikor Peggy ment el előttünk, a húgom egyik barátnője.
- Szia!- köszöntem rá vidáman.
Ő nem válaszolt, csak valami köszönésre emlékeztető hangot adott ki magából. Morogva és fújtatva tovább ment, mint egy pitbull, aki habzó szájjal támad valakire.
- Ebbe meg mi ütött?- néztem a páromra aki vállat vont.
A vörös hajú fiú, aki Lysander haverja, szintén zaklatottan jött a tesiteremből. Őt már nem mertem megszólítani, inkább letettem erről a szándékomról.
- Menjünk!- intett Viktor a fejével a fent említett helyszín felé.
Bementünk a tesiterembe, ahol egy barna hajú, pillangótetkós csaj volt a diákok gyűrűjében. Valamit nagyon mondott, monológmondónak is elmehetett volna. Átverekedtük magunkat a gyűrűn. És kit látok, vajon kin köszörüli a nyelvét a ribizli? Persze, hogy a húgomon. Láttam Carlyn, hogy mindjárt elszakad az a bizonyos cérna.
- Mi van itt?!- lépek közbe.
- Tépi feleslegesen a száját.- mutatott Carly a lányra, akinél fél fejjel magasabb voltam.
- Mit ártott neked a húgom?- fordulok felé.
- Rámászott az én Casti-cicámra!- mondta nyávogva.
- Ki a franc az a Casti-cica?!- kiáltok fel.
- Castielre gondol.- súgja oda nekem Viktor, aki a hátam mögött állt.
- A vörösre?
- Igen.- bólintott a pasim, mire visszafordultam a vitázó felekhez.
- A barátnője vagy? Esetleg az élettársa? Vagy igazából egy féltékeny kis csitri vagy, gonosz boszorkány beütéssel.
- A neve Debora.- súgta nekem valaki.

"Carly szemszöge"
Csak pár szót váltottam reggel Castiellel, erre jön ez a csaj, úgy, mintha egy gyémántot akartam volna ellopni. Most komolyan, csak szerintem néz ki úgy ez a lány, mintha most szalasztották volna egy stricitől? És még én vagyok a szar szemétláda...
- A neve Debora.- súgta valaki a nővéremnek, aki volt olyan aranyos és kedves, hogy megvéd.
Én vigyorra húztam a szám, ahogy meghallottam a nevét. Nevetnem kell ezen.
- Debora? Te vagy az?- jött egy hang a tömegből.
Lindsey lépett mellém, gúnyosan felmérve az előtte álló lányt. Tudtam, hogy ma reggel Lyssel kellett volna suliba jönnöm.
- Még mindig olyan ribancos vagy, mint régen...- mondta cseppet sem kedvesen a büntetőben megismert barátnőm.
- Te meg még mindig Barbie-t játszod, csak feketében.- feleselt vissza Debora, aminek következtében legszívesebben arcon csaptam volna.
A két lány szeme villámokat szórt. Úgy tűnik, nemcsak én akaszkodtam össze Deborával. Lindsey úgy állt, mint egy támadásra készülő puma, Debora ellenben nem zavartatta magát. Már megmutatkozott, hogy ő komoly taktikai játékos. De alábecsültem... De inkább ne ugorjunk előre. Az igazgatónő fejét látom meg felénk közeledni, máskor szigorú kontya romokban hevert. Láttam rajta, hogy kb. 200 a vérnyomása.
- Ne zaklassák az új diákot!- mondta a diri, ezzel Debora vele ment, győzedelmes vigyorral.
Már akkor tudtam, hogy komoly ellenfélre akadtam az ő személyében. De nem akartam beismerni. Konokul hittem abban, hogy én kerülök ki győztesen. Már megint előre szaladtam...! A tömeg eloszlott, mindenki ment órára.
- Rendben leszel?- hozott vissza a nővérem hangja.
- Persze!- bólintottam határozottan.
Lys keresésére indultam, akit ezúttal a folyosón találtam meg. Lehangolt volt, mikor odaértem hozzá. Valahogy éreztem, hogy ezért Debora felel. A tömegen átfurakodva vetettem magam a lovagom karjaiba. Ő magához szorított és egy csókot nyomott a fejemre.
- Találkoztál vele?- kérdeztem.
- Igen. Úgy látom, te is.- mutatott a különös fejemre.
- Rosszat sejtek...
- Jogosan.- mondta Lys, amitől beigazolódott a gyanúm.
Hirtelen elém toppan egy barna hajú fiú, csillogó szemekkel.
- Téged még nem ismerlek...- nézett végig perverzen.- Mi lenne ha egy kicsit mélyebben megismerkednénk...
- Ne is álmodj róla, Jeremy (Dzseremi)!- mondta hidegen Lys és magához húzott.
- Ugyan, Lysander! Rég nem láttuk egymást... Hát így kell köszönteni valakit?
Lysander morogva és szó nélkül távozott, engem is magával rántva.
- Ki ez?- kérdeztem nagy szemekkel.
- Debora öccse.- mondta fintorogva.
- Ide fognak járni?
- Attól félek, igen.

38. fejezet: A lebukás szélén

Átkarolt és megcsókolt. A víznél forróbbnak tűnt az érintése. Felemás szemeit mégis rajtam legeltette. Kíváncsi vagyok, mi járhat ilyenkor a fejében. De az az ajtó, ami lezárta a helyiséget, kinyílt. Méghozzá Tom vigyorgó fejét látom meg. A vörös fejemet a rák is megirigyelhette volna.
- Fiatalok, letelt az idő!- mondta nevetve.
Gyorsan a törölközőmbe belecsavartam magam. A zöld hajam a nyirkos homlokomhoz tapadt, ahogy a meleg levegőről kiléptünk a hűvösbe. Tom és Lysander előrement, valamit nagyon sutyorogtak. Akkor megláttam kedvesem hátát. Majdnem elájultam. A tetkó a hátán... egyszerűen NEKEM IS KELL EGY ILYEN!

Innentől már csak Lys hátát néztem. Elbűvölt, teljesen kitett magáért. A ruháinkat visszakaptuk és felöltöztünk. Persze külön! Ne tessék rosszra gondolni, kérem szépen! Kézen fogva köszöntünk el, majd kiléptünk az utcára.
- Na, tetszett?- kérdezte imádni valóan Lys.
- Nagyon. Köszönöm.- a két szép szemébe belenéztem és tiszta szívből csókoltam.
- Hazakísérlek.- mondta.
- Számítottam is rá, uram!- mondtam mosolyogva.
- Túl jól ismer, hölgyem.
- És az talán baj?
- Cseppet sem.- ezzel az érdekes párbeszéddel indultunk útnak.
Az úton sokat csevegtünk, majd a kapunkban csókkal búcsúztunk. Minden rendben ment. Lys elhagyta az utcát, én pedig beléptem a házba.
A világítás le volt csapva, az ablakok tárva-nyitva. Némelyik széllökés meg-meglibbentette a függönyöket. Itt valami történt. A lámpa hirtelen felkapcsolódott. Egy ismeretlen férfi ült a MI kanapénkon. Az arcán csúnya hegek húzódtak végig. Mégis azt mondom, helyes volt. Inkább nem is helyes... karakteres. Azok a vágások súlyt varázsoltak a kemény arcnak. Mégsem lehetett több 24-nél. A haja barna, ahogy a szeme is. Viszont a haja vállig érő, kis copfba van kötve a tarkóján. Nyugalmasan olvasott, amíg be nem léptem. Megjelölte, ahol tartott és rám nézett. Összerezzentem a kemény tekintettől, ami engem vizslatott.
- Ki maga?- kérdeztem nagyot nyelve.
- Will vagyok, nyomozó.
- Valami történt a családommal?- kérdeztem kiszáradt szájjal.
- Nem, dehogy. Más ügyben vagyok itt.- mondta lassan.
- Miben lehetek a segítségére?- kérdeztem és helyet foglaltam a szemközti fotelben.
- Tudja, mi az a hacker?
- Igen, miért kérdezi?- a felsőm ujjával kezdtem babrálni.
- A környékükön sok a számítógépes programok feltörése. Gyanítom, hogy egy hacker van a dolog hátterében.
- De ezek csak ártatlan programok, nem?- próbáltam kerülni a szemkontaktust.
- A közelben van a városi bank. Nem kockáztathatjuk meg, hogy arra is szemet vessen.- mondta engem vizslatva.
- És honnan veszi, hogy a családom tud valamit?- a hangom kicsit vádlóra sikerült, de nem sértődött meg. Legalábbis nem mutatta.
- Az anyja és az apja is programozó, jól tudom?
- Igen.- bólintottam.- Biztonsági rendszerek fejlesztésével, illetve megvalósításával foglalkoznak.
- Értem.- a farzsebéből elővett egy noteszt és jegyzetelt.- Mi a neved?
- Caroline Rin.- mondtam, mire elmosolyodott.
- Rin? Tudtommal ők hozták össze a rendőrkapitányság biztonsági rendszerét is.- mondta nevetve.
- A szüleim a legjobbak a szakmában, nem csoda!- nevettem fel én is.
Még feltett pár kérdést, amire vagy kitérő válaszokat adtam, vagy őszintén feleltem. Amikor felállt, az ajtóhoz kísértem.
- Akkor, Carly, szép estét.- mondta mosolyogva.
- Neked is, Will. Egyébként, hogy jutottál be?- kérdeztem.
- Mesterkulcs.- ebből az egy szóból megértettem.
A nyomozóknak általában van egy olyan kulcsuk, amivel mindent ki lehet nyitni. Ajtózár, kocsizár, minden... Ezt hívják mesterkulcsnak. És Will ilyet birtokol. Elbúcsúztam a nyomozótól, majd felmentem az emeletre. Kényelmesen elhelyezkedtem a nővérem ágyán, majd bekapcsoltam a hatalmas hifirendszert. Mondanom sem kell, ettől zengett az egész ház. Az ablakhoz hirtelen kavics csapódott. Egy kicsit lentebb vettem a hangerőt és kinyitottam a hatalmas ablakot. Armint látom meg a szomszéd házban.
- Szia, Armin!- intettem neki.
- Halkítsd le a zenét!- ezt hoztam össze a mutogatásaiból.
- Szia Carly!!!!- visította Alexy, ezt hallottam.
- Heló, Alexy!- integettem neki, mint egy félőrült.
- Hangosítsd már fel, ez a kedvenc számom!- üvöltötte át kék hajú barátom.
Eleget téve a kérésének felhangosítottam, de úgy, hogy az ablakok rezegtek bele. Mikor vége lett a számnak, szétszedtem a hifit.
- Ha ilyen jó hifid van, miért nem tartasz bulit?- kérdezte Armin.
Ezúttal hallottam is, mit mondott.
- A nővéremé!
Így üvöltöztünk át egymásnak. Kicsit sem tartottak hülyének, ugyan dehogy! Olyan 10 óra felé abbahagytuk és elvonultam fürödni. A szüleim és a testvéreim is lassan hazaszállingóztak. Elmeséltem nekik a nyomozós incidenst, szóval óvatosabban kell szórakoznunk. Jók leszünk! Meglátjuk, mennyire sikerül betartani.

Írói megjegyzés
Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni a fejezetet, de el voltam havazva. Próbálok sűrűbben írni, ígérni nem ígérek semmit. Próbálkozom, az a lényeg!
Írói megjegyzés vége

37. fejezet: Castiel, a "démon"

"Lysander"
Carly hozzám bújt, úgy hagytuk el az éttermet. Lenge ruhája kiemelte az alakját. Most kedvem lett volna vörös hajú cimborám randiötletét felhasználni. Nem részletezném, ez a lényeg.
- Hova megyünk?- kérdezte Carly, hatalmas lila szemekkel.
Metsző tekintete szinte a vesémbe látott. De ebben a szemben van egy lüktetés... Egyszerűen beránt és onnan már nem szabadulok. Ez fogott meg benne először. Aztán, ahogy egyre jobban megismertem, fokozatosan beleszerettem.
- Hahó!- lengette előttem a kezét.
Egy kicsit elbambulhattam. A tátott számat becsuktam, majd ismét a zöldike felé fordultam. Éreztem a teste melegét, ahogy belém karol. Ahol a csupasz bőrünk összeért, szinte szikrázott. Vágytam rá, mindennél jobban.
- Meglepetés, de már közel járunk.- mondtam.
- Mozi?
- Nem.
- Színház?
- Nem.
- Japán Expo?
- MI???- az arcom egy hatalmas kérdőjelet formázott.
- Csak vicceltem!- nevetett fel.
Ez a különleges, dallamos nevetés engem is jókedvűvé tett. Mikor az épület elé értünk, megálltam és Carly felnézett az épületre.
- Masszázsszalon?- kérdezte vidáman.- De jó! Mostanában nagyon fáj a hátam.
Az épület külsőleg is megnyugtatólag hatott. Bementünk és egy kínai nő fogadott minket. Egy sárga kimonó és saru (?) volt rajta. A fekete haja két pálcával volt feltűzve a feje tetejére. A hangjából ítélve az volt, akivel telefonon is beszéltem.
- Foglalás?- kérdezte kínai akcentussal.
- Ainsworth névre.- mondtam és ő egyből kikereste.
- Szóval maga rendelte a szerelmes csomagot.- mondta mosolyogva.
- Igen.- bólintottam.
- Szerencsés vagy!- szólt oda Carlynak.
- Tudom.- mondta Carly, miközben rám nézett őszinte szemekkel.
- Zöldike? Lys?- hallatszott egy hang.
Mi megfordultunk és a vörös haveromat látom meg egy szál törülközőben, ami szerencsére eltakarja azt, amit nem kell látnunk. Egy kínai lány lépett ki mögüle, gondolom én, masszőr. A barátnőm poénkodva a szeme elé kapta a kezét.
- Kapj magadra valamit, kisül a szemem!- hallom magam mellől Carly hangját.
- Fogadjunk, Lyst szeretnéd így látni!- mondta Castiel a zöld hajúra nézve.
Carlynak egészséges színe lett.
- Gyere vissza, démonom, magányos vagyok nélküled.- hallatszott a kabinból, ahonnan a vörös kilépett.
- Démon?- kérdeztem nevetve.- Mondjuk jobb, mint a Casti-cica....
- Menjél, cica.- szállt be Carly is.
- Jó hancúrozást, fiatalok!- mondta a vörös és visszament a kabinba.
Mi a földig pirultunk, majd egymásra néztünk. Carly szégyenlősen a haja mögé bújt. Olyan aranyos volt, meg tudtam volna enni. A kínai nő csak kuncogva nézett minket.
- Jöjjenek!- mondta a nő és mi követtük.
A fal túloldalára vezetett minket. Ott előjött egy lány és legnagyobb meglepetésemre Tom. Ő is fehér ruhában feszített, akárcsak a lány.
- Ők lesznek az önök kezelői.- mutatott a nő rájuk.- Ő Tom, ő pedig Luna.
- Sziasztok.- kacsintott Tom.
- Tom masszírozza Mr. Ainsworth-ot, Luna pedig a kedvesét.- mondta a nő és elsétált.
Luna és Carly csacsogva elvonultak az egyik irányba, így én egyedül maradtam Tommal.
- Gyere, vetkőzz le, Mr. Ainsworth!- mondta viccelődve.
Odaadott egy fehér törölközőt, és beküldött egy kabinba. Ott levetkőztem és a derekamra tekertem a törülközőt. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amiért a tetoválásom kilátszik, de sebaj. Kijöttem a kis öltözőfülkéből.
- Látom, kemény vagy!- bökött a felsőtestemre Tom.- Egyébként randin vagytok?
- Igen.- bólintottam.
- És tudod, hogy mit takar egy ilyen szerelmes csomag?- kérdezte, miközben befordultunk egy folyosóra.
- Nem igazán...- bizonytalanodtam el.
- Egy helyiségben fogunk titeket masszírozni, utána magatokra hagyunk egy forró fürdőben. Röviden ennyi.
- És te hogyhogy itt vagy?
- Gyakorlaton vagyok.- ennyit válaszolt, majd kitárt előttem egy ajtót.
Faszínű volt a helyiség, egy ágyat láttam, de beszéd hangjai szűrődtek ki a függöny mögül. Két lány hang volt. Kellemes hangulatvilágítás lepte be a egész szobát. Egy kéz elrántotta a függönyt és megláttam Lunát.
- Gyertek, srácok!- mosolygott a lány.
Az ágyon Carly feküdt, behunyt szemmel. A testét egy szál törölköző takarta. Hosszú lábai szinte lelógtak az ágyról. Vállai és arca kipirult a melegtől, ami a szobában uralkodott. Luna a lapockáját dögönyözte, mikor én is felfeküdtem az ágyra. A tündérkém csak egy pillanatra nyitotta ki gyönyörű szemeit, majd mosolygással nyugtázta, hogy itt vagyok mellette. Tom elkezdte megdolgozni a nyakizmomat. Meglepően jól csinálta, teljesen ellazultam. A szememmel Carlyt figyeltem, aki angyali arccal tűrte, hogy megdolgozzák. Vékony karját lelógatta az ágyról, vállai és a háta makulátlanok. A mellét nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy hozzápréselődik az ágyhoz és izzadtság csöpög végig rajta... A fantáziám akaratlanul is beindult.
- Mi ez a perverz tekintet, Lysander?- szólal meg Tom röhögve.
- Tom, úgy beszélsz, mintha nem tudnád!- válaszolt neki kuncogva Luna és a páciense felé bökött a fejével.
- Nem ő az egyetlen, aki képzelődik...- mondta huncut mosollyal a csukott szemű Carly.
Kinyitotta a szemét és rám kacsintott. Valamit motyogott, de nem az anyanyelvén. Luna felkuncogott.
- Carly, miket mondasz!- mondta nevetve.
- Te értesz oroszul?- kérdezte Tom döbbenten.
- Igen, abból van nyelvvizsgám.- bólogatott a lány.
- És mit mondott?- faggatóztam.
- Az csak Carlyra tartozik!- mondta és kiöltötte a nyelvét.
- Majd elárulom, ha egyedül leszünk.- mondta kacéran a zöld hajú.
Luna berántotta a függönyt és egy kis mozgolódás következett.
- Mi történik?- kérdeztem Tomtól.
- Carlynak más pozíciót kell felvennie.- mondta mosolygósan.
Ahogy ezt kimondta, újra elhúzódott a függöny. Carly ismét feküdt, most viszont csak a feneke volt letakarva. A többi szabadon volt, mégsem láthattam, mivel nem hanyatt feküdt, hanem hason. Én halkan füttyentettem egyet.
- Talán tetszik a látvány?- kérdezte Carly nevetve.
- Kinek ne tetszene...
Még beszélgettünk, majd Tom és Luna átvezettek minket egy másik szobába. Egy nagy, gőzölgő fürdő volt abban a szobában. Carly kipirult, de nem tudom, hogy a melegtől-e vagy az együtt fürdés gondolatától.
- Jó szórakozást!- köszöntek el az idegenvezetőink és ránk csukták a vastag ajtót.
Egy csobbanást hallottam, viszont a sűrű gőztől nem láttam semmit. Sikerült kitapogatnom a kádszerűség szélét, így levetettem a törölközőt és beszálltam a vízbe. A közel 50 fokos vízben lazítottam, majd hirtelen egy kezet érzek a tarkómon. Az ujjak lassan beletúrnak a hajamba. A barátnőm száját érzem meg az enyémen, ahogy harapdálja a számat. A sűrű gőzben meglátom őt. Olyan, akár egy nimfa, aki szépségével sarkall embereket olyan tettekre, ami normális esetben őrültség. A keze végigsimít felhevült mellkasomon, a szájával a fülemhez közelít.
- Ezt mondtam a masszázs alatt: Mocskosul szexi vagy törülközőben.- súgta a fülembe.
Én átkaroltam meztelen derekát, majd magamhoz rántva a fülébe súgtam a választ.
- Te is.