53. fejezet: Vigyázz, kész, shopping!

Anya kikért minket pénteken a suliból, mert Mira szerint "halaszthatatlan dolgunk van" a buli előtt. Hát persze, hogy amikor kigondolta ezt a parti dolgot, nem számolt a vendégek igényeivel. Például kell kaja, zene, megfelelő világítás, esetleg egy kis pia a hangulat miatt, meg persze rengeteg műanyag (a kristály poharak buli esetén tiltottak), piros pohár. Mert az én nővérkémnek csak az a pohár felel meg, amiket a filmekben is látni lehet.
- Mira...- nyöszörögtem melltartóban és rövidnadrágban.- Miért kellett felkelnünk? Azt mondtad, anya kikért minket.
Dan sem festett jobban, mint én. Jól van, rajta nem volt melltartó (még szerencse), de azért ő is úgy festett, mintha párnával akarták volna megfojtani. Ugyanis az arca jobb fele felvette a párna gyűrött mintáját. A haja úgy meredezett, mintha egy tornádón kelt volna át, mialatt a földszintre igyekezett. Bár el is tudom képzelni, mivel az én zöld sörényem sem állt jobban.
Bezzeg a két partiarc (Mira és Ilayda) úgy pörögtek, mintha a vérük kávéból állna. A hátuk mögött lévő asztalon ott terpeszkedett egy jókora kanna, gondoltam én, kávéval telve. Mira pupillája akkora volt, mint egy kisebb cseresznye, amiből arra következtetek, hogy a kanna felét benyakalta. Ilaydán semmi nem látszott, ő alapból ilyen energikus.
- Nem azért hanyagoljuk az iskolát, hogy pihenjünk!- pattogott Mira.- Elő kell készülnünk a bulira.
- Mennyi kávét ittál?- kérdezett vissza Dan.
- Mi közöd hozzá?!- csattant fel Mira.- De ha már annyira tudni akarod, csak négy pohárkával!
Szavait nyomatékosítva felkapta a poharat, amiből ivott. Először is: az az én tehénkés pohárkám volt. Másodszor pedig: az nem pohár, hanem 5 deciliteres bögre.
- És Ilayda olyan finom kávét hozott...- álmodozott a testvérem.- Egyszerűen muszáj volt megkóstolnom!
Szóval Ilayda kávéját itta. Akkor egész este pörögni fog. Csak holnap lesz olyan érzése, mintha kimosták és utána kifordították volna.
- Öltözzetek fel és reggelizzetek meg. Sok dolgunk van!- vette át a szót a török lány.
A bátyámmal összenéztünk és lemondóan sóhajtottunk egyet. Akkor munkára leszünk fogva egy koffein függő főnök alatt. Feltámolyogtunk az emeletre és ahogy tudtam, rendbe szedtem magam. Egy kinyúlt, Mickey egeret ábrázoló trikót vettem fel és egy citromsárga, combközépig érő nadrágot. A hajamat csak simán kifésültem, sminket pedig egyáltalán nem használtam.
Amint kimostam a csipát a szememből, egyből jobb lett a kedvem. Egy klumpát vettem fel, úgy battyogtam le a lépcsőn. Dan már lent volt, de az energiája nem haladta meg egy lajhárét. Mira úgy járkált, hogy már szinte füstölgött alatta a szőnyeg. Mondjuk még nem füstölgött, de hogy megtelt statikus elektromossággal az a szerencsétlen, immár kopott szőnyeg, az biztos.
Leültem a helyemre és vettem egy melegszendvicset a tányérról, ami előttem volt.
- Mira, ne koptasd feleslegesen a szőnyeget!- morogta Dan, miközben ipari mennyiségű ételt tornyozott a tányérjára.
- Annyi mindent kell elintéznünk! Kevés az időnk.
- Kihívás elfogadva!- mondta Ilayda, mikor lenyelte a falatot.
Amikor már felénél tartottam a szendvicsnek, a csengő megszólalt. Mira már rohant is, hogy kinyissa. Mosolyogova fogadtam a szőke egyedet, aki belépett az étkezőbe.
- Hallottam, hogy segítség kéne.- mondta jókedvűen Iván.
- Méghozzá tank méretű.- nézett rá Dan, miközben kezet fogtak.
- Hé, tudod hogy van a dal!- nevetett fel Iván.
Elkezdett dúdolni egy dallamot, amit egyből megismertem. Mira és én egyből énekelni kezdtük.
- Ellopták az oroszok a tankot...- daloltuk, mint két hülye.
Iván mély, dallamos nevetésével jutalmazott meg minket.
Immár ő is leült az asztalhoz. Pár perc múlva Mira köré gyűltünk, aki egy ceruza és egy papír segítségével felvázolta a nagy tervet. Közben mi is mondtuk, hogy mi kell és mi nem, így egy kivehető ábra felett görnyedtünk. Mira figyelmet kért és ismertetni kezdte az immár kész tervet.
- Nos, mivel öten vagyunk, így szét tudunk válni.- kezdte. Az arcán elszántság tüköződött, mintha mi lennénk a szakasz, ő pedig a szakaszvezető és éppen egy hadműveletet készülnénk végrehajtani. A rajz is erről tanúskodott.- Iván a külső terepen lesz, mivel szükségünk van a járművére, amiben elhozhatjuk a szállítmányt.
- A külső terepen az áruházat érted, a szállítmányon pedig a kaját és az italokat?- néztem nagy szemekkel a nővéremre.
- Igen. Én itthon maradok Ilaydával és Dannel, míg Iván és Carly kimennek a terepre. Folyamatosan kapcsolatban leszünk és addig nem hagyhatjátok el a kijelölt területet, míg mindent meg nem szereztetek. Egyeztessük óráinkat!- emelte fel Mira a telefonját.
Mi is így tettünk. Közben behelyeztük a headseteket, amiket Mira szervált valahonnan. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kommandós.
- 9.05 van! A hadműveletnek 12.30-ra véget kell vetni. Világos?- kérdezte Mira.
Iván válasszolt helyettünk. Haptákba vágta magát, úgy felelt.
- Igen, hölgyem!
- Remek!- elővett a nővérem egy papírt és nekem nyújtotta. Egy bevásárlólista volt.- Számítunk rátok!
Eltettem a listát és az orosz sráccal elhagytuk a házat. Ahogy beszálltunk az ezüstszínű autóba, kitört belőlünk a nevetés.
- Mira ezt egy kicsit komolyan veszi, nem?- nézett rám Iván a szemét törölgetve.
- Csak jó bulit szeretne.- fuldokoltam a nevetéstől.
- Na, szerezzük meg a "szállítmányt"! Hadd legyen elégedett az őrmester!- ezzel beindította a motort.
Én elnavigálam a város közepén lévő áruházig. Amíg ő óvatosan leparkolta Gyémántot, én addig átvizsgáltam a listát. Annyira belemerültem a nővérem macskakaparásában, hogy Iván mögém került és kikapta a kezemből a lapot.
- Ennyi kaja egyáltalán van a boltban?- nézett kiguvadt szemekkel a listára.
- Reméljük.- mondtam sóhajtva.- Gyerünk!
Beléptünk a hatalmas épületbe, ami már most ostrom alatt állt. Dugig volt emberekkel. Sikerült átfurakodnunk az élelemiszerek részlegére. Mivel a listát még együtt állítottuk össze, elméletileg jónak kéne, hogy legyen. Felénél széttéptük a listát, egyikünk megkapta az egyiket, másikunk a másikat. Fogtunk két kosarat és elindultunk. Ahogy az én listám negyedik szereplőjét próbáltam megtalálni, elkezdett remegni a headset. Megnyomtam a gombot, miközben kémleltem a polcokat.
- Hallak téged.- mondtam.
- Milyen felvágott kell?- kérdezte Iván, miközben valami csörgött a háttérben.
- Sonka és párizsi. Esetleg egy kis vadász.- válaszoltam, közben levette a kéztörlőt.
- ÖT KILÓ? Kiket fogadtok vendégül, állatokat?
- Nem, rosszabb. Ezek az évfolyamtársaink.- közben fintorogtam egyet.
- Mennyien lesztek?
- Fogalmam sincs. Mira terjesztette a buli hírét.- a szememmel már a kenyeret kerestem.
- Akkor már félek a választól...
- A lényeg, hogy vegyünk meg mindent. Édes nővérkém idaadta a hitelkártyáját, elvileg mindenre elég lesz.
- Akkor jó. Hívás vége.
- Mi ez a hadsereg stílus?- vontam fel a szemöldököm.
- Ez most illik ide!
- Te tudod...- sóhajtottam, mire nevetett.- Hívás vége.- megszakítottam a hívást.
Mikor már majdnem végeztem az én részemmel, megnéztem a telómat, ami 10.25-öt mutatott. Ez aránylag jó időnek számít. Ekkor befutott egy újabb hívás, méghozzá a testvéremtől.
- Hogy haladtok?- kérdezte Mira már kissé lenyugodva.
- Jól, nemsoká kész vagyunk. Ti?- csevegtem, miközben szemrevételeztem a kosaramat. Majdnem tele volt.
- A hifit nagy nehezen leköltöztettük a szobámból, találtunk hangulatvilágítást és lávalámpákat.
- Lávalámpákat?- kérdeztem furcsállva.
- Igen. Sok érdekes holmi bújt meg a garázsban.- a hangján kiérződött, hogy mosolyog.
- Egyébként kábé hányan leszünk?
- Passz.- ezen a válaszon ledöbbentem.
- Nem tudod?!
- Figyelj, nem hívtam meg konkrétan senkit, csak terjesztettem. Viszont azt tudom, hogy a srácok biztosan jönnek.
- Alexy és Armin majd kiugranak a bőrükből, úgy várják.- mondtam én is nevetve.
- A lényeg viszont az, hogy még kellenek műanyag poharak és papírtányérok.
- Értettem!- vágtam rá.- De az is fent van a listán.
- Akkor jó. Szia, várunk titeket. Aztán nem rosszalkodni!
- Mira!- szóltam rá, mire csak nevetve kinyomta.
Elvörösödve álltam meg az egyik polc előtt. Levettem a poharakat, amik az én listám utolsó tételét képezték. Kimentem a polc végéig, ahol karok fonódtak a derekam köré.
Mondanom sem kell, ijedtemben ugrottam egyet.
- Hé, Karola, nyugi!- nevetett Iván.- Talán rossz a lelkiismereted, hogy így megijedsz tőlem?
Egyből fellélegeztem. Komolyan itt, az áruház közepén rámhozza a szívbajt! A szívem úgy dübörgött, hogy tisztán hallottam a füleimben.
- Kész vagy?- kérdeztem.
- Igen. Te?- elengedett és elém sétált.
- Én idegileg teljesen kész vagyok, de a bevásárlással is.- mosolyogtam rá.
- Akkor fizessünk.- intett és kifizettünk mindent az egyik kasszánál.
Mit ne mondjak, nővérkém tuti nem lesz elragadtatva a csillagászati összeg hiányától, amit a kártyáján hagytunk. Beültünk a kocsiba a rakománnyal együtt és már száguldottunk is. Még nagyon időben voltunk, szóval Mirának nem lehetett oka panaszra! Azért még átellenőriztem az árut, mielőtt a főnök elé kerülne. Szerencsére minden klappolt, szóval teljes önbizalommal mentünk a házunk felé. Ha Mira nem fogadja el ezeket, megtépem, az biztos!

52. fejezet: Fagyis randi

- Szerintem, Ilayda tuti itt marad...- kuncogtam, miközben Lys belém karolt.
- Ha elmenne, Castiel összeroppanna.- mondta minden viccet mellőzve.
- Honnan veszed ezt?- néztem fel rá.
Jól van, na! Legalább egy fejjel magasabb, mint én.
- Magamból indulok ki. Ha te elmennél, én biztosan nem bírnám ki ép ésszel.- vont szorosabban magához.
- Ha elmennék, nem lennék normális.- csókoltam meg.
Úgy szorított magához, mintha máris elmennék. A csókja most erős volt és mohó. Magába szívott, én pedig majdnem ott olvadtam el. Egyik kezét a tarkómra csúsztatta, a másikkal a derekamnál fogva szorított magához. Az ujjaim önkéntelenül is becsúsztak a viktoriánus ruhája alá, csak egy pillanatra értem hozzá forró, csupasz bőréhez. Bársonyos és puha... ha itt ilyen, milyen lehet a teste többi részén? Kitapintottam a hat kockát is. Kivétel nélkül mind megvolt. Kemény, az ujjaim alatt mégis kezesen viselkedtek. Kitapintottam a bordája vonalát, amibe beleborzongott. Nemcsak ő volt az egyedüli. Az én gerincemen forróság folyt végig. A bőröm felhevült, a csípőmön megéreztem Lysander hideg ujjait. Gyengéden simogatott, mégis fenyegetésnek vette a testem. Megszólalt a képzeletbeli vészcsengő. A kezeimet úgy kaptam vissza, mint akit megégettek.
Mit művelek? Az agyam teljesen bepánikolt. Hirtelen már nem tűnt olyan természetesnek a csók, mint eleinte. Matt, ez is a te hibád! Feszengeni kezdtem a bőrömben, ami egyáltalán nem volt jó érzés. Lys ezt nyilván megérezte, mivel elvált tőlem.
Próbáltam kerülni a tekintetét, mégis felemás szemei az enyémbe fúródtak. Onnan pedig nem szabadultam.
- Tündérkém, mondd el, mi bánt!- cirógatta meg az arcom.
Az egyik kezével még mindig tartotta a tarkómat, mintha attól félne, hogy itt helyben elájulok. A homlokát az enyémhez támasztotta, bár ehhez egy kicsit görnyednie kellett.
- Semmi bajom...- egy erőtlen suttogás volt, semmi több.
- Szörnyen hazudsz.- egy mosolyféleség bújt meg a szája szegletében.- Ez az egyik legjobb tulajdonságod.
Olyan volt, mintha egy fénysugár tört volna utat az agyam bomlasztó sötétjében. Abban a pánikkal és félelemmel teli sötétségben, ami nemcsak az eszemet, de a szívemet is emésztette. És tudtam, hogy Lysander az a reménysugár. Azonban, ahogy az arca egyik felére árnyék vetődött, mintha Matt nézett volna vissza rám. Az agyamban elővillantak annak a bizonyos estének az emlékei. Reszketve néztem szembe Lysanderrel.
- Miatta van ez, ugye?- kérdezte halkan.
Alig láthatóan biccentettem egyet. Ismer.
Ő kiengedte a levegőt. Eddig nem is tűnt fel, hogy visszatartotta. Eltávolodott tőlem, de átkarolt a vállamnál.
- Rám számíthatsz. Én várok, amíg össze nem szeded magad.
- És ha sohasem szedem össze magamat?- bukott ki belőlem a kérdés.
- Akkor örökké várni fogok. Tudod rólam azt, hogy türelmes ember vagyok.- mosolyra húzódott a szám.
Tudtam, hogy komolyan gondolja. Egyszerűen a hangjából kicsengett az, amiért komolyan lehetett őt venni.
- Vagy csak nagyon feledékeny!- kuncogtam fel.
A fejemet a vállának támasztottam.
- Rólad nem feledkezem meg.- puszilta meg a homlokomat.
Ekkor egy öklendező hangot hallottam magunk mögül. Egyből tudtam, kihez tartozik ez a finnyás, vékonyka hang, ami mindig grimaszra késztette az arcizmaimat.
- Van valami hozzáfűznivalód, Amber?- kérdeztem éllel a hangomban.
Megfordultunk és igazam volt. A szőke ciklon a cinkosaival úgy vigyorogtak, akár a hiénák.
- Olyan cukcsik vagytok skacok!- sipákolta parodizálva.
Egy Sprite üdítőt lóbált a kezében. Erről a fejembe ötlött egy zseniális ötlet.
- Mutcsi az üccsid, csajszi!- szándékosan vettem fel az ő beszédstílusát.
Lys elengedett, így bepucsítottam, ahogy Amber.
- Micsi?- vágott értetlen fejet Lisa.
- Olyan szupcsi a szemcsid, Lisa!- fordultam a napszemüveges kínai lány felé.
Charlotte csak forgatta a szemeit.
- Köszcsi, puszcsi!- mondta mosolyogva a kínai.
- Lisa! Csak trükközik!- szólt rá Amber.
- Figyi!- váltottam komolyabb stílusba.- Mindjárt úgy pofán baszcsizlak, hogy a szupcsi és cukcsi szájfényed arra az uncsi falcsira fog kenődni!- mutattam a háta mögött 10 méterre lévő betonfalra.- Rendi?
A szemeinkkel majdhogynem egymás haját téptük, mikor Lys állt közénk.
- Fogalmam sincs, hogy miről volt szó az elmúlt 3 percben, de elég. Megkérem a hölgyeket, hogy távozzanak. Mi pedig elindulunk a másik irányba.- mondta Lysander faarccal.
- Mázlid, hogy itt a pasid! Elvégzi helyetted a piszkos munkát!- sziszegte oda Amber.
- Most magadat ócsároltad le, szőke!- vágtam vissza.
- Barnás szőke vagyok!
- Az agyadra értettem.
Lys ebben a pillanatban derékon ragadott és angolosan távoztunk a fortyogó udvartartástól. Vergődtem a karjában.
- Eressz! Megtépem!- kapálóztam.
- Nem tépsz meg senkit.- mondta lágyan, mintha az időjárásról beszélnénk.
Csak akkor engedett el, amikor odaértünk egy fagyishoz. Én egyből elfelejtettem minden bánatomat, mikor megláttam a tömérdek fagyimennyiséget. Az üvegre tapadtam, mint egy ötéves.
Lys addig az árussal beszélgetett. Mire kiválasztottuk a fagyit, elégedetlen sor állt mögöttünk. Gyorsan eljöttünk, mielőtt valaki a fejünkhöz vághatott volna egy fagyikelyhet.
Leültünk egy padra. Lys valami különös fagyit rendelt, elég gusztán nézett ki. Miközben az én fagyimat fogyasztottam, egyre az ő fagyiját néztem. Közben pedig beszélgettünk. Lys egyszer csak megelégelte azt, hogy az ő kajájával szemezek.
- Nem szégyenled magad, hogy megcsalod a fagyidat?- kérdezte nevetve Lys.
- Hűséget fogadtam, nem vakságot!- feleseltem vissza.
- Kérsz?- nyújtotta felém az adagot.
- Finom?
- Tudok finomabbat is.- kacsintott rám.
Az arcom árnyalata olyan lett, mint az eperfagyimé. Bár nem hiszem, hogy annyi mesterséges színezék lenne az arcomban.
- Igen, akkor kérek.- motyogtam zavartan.
Odatartotta, én pedig egy határozott mozdulattal belenyaltam. Csak arra nem számítottam, hogy másik nyelvvel is találkozom a fagyiban. Pedig így történt. Ettől függetlenül Lys fagyija isteni volt. Csak a benne lévő nyelv adott okot a gyanakvásra. Főleg, hogy megnyalta a számat. Lys nevetett a zavart arckifejezésemen.
- Csak nem gondoltad, hogy ezt kihagyom?- nevetett rám vidáman.
Egy csókkal fogtam be a száját, amin meglepődött. Elhúzódtam tőle és most én kacagtam fel.
- Nekem így jobb. Egyszerre csak egy élvezet!- nyaltam bele az én fagyimba.
- És engem meg sem kínálsz?- vágott sértődött fejet.
Már benyomta a sajátját, szinte olyan gyorsan, hogy nem is láttam.
- Dehogynem, tessék!- nyújtottam felé a nyalánkságot.
Ő a szemét rajtam tartva nyalt bele a fagyimba. De a kezemet figyelmen kívül hagyta. Amikor elhúzódott volna, odanyomtam a szájához az édességet. Fél arcát eper, sztracsatella és citrom ízesítésű fagyi borította. Felemás szemei rám villantak.
- Takarítsd csak le!- mondta vigyorogva.
- Nincs nálam szalvéta.- néztem felé mellékesen, ahogy betermeltem a fagylalt maradékát is.- De tudok egy jobb módszert.
Ő kíváncsian megemelte az egyik szemöldökét. Két kezembe fogtam az arcát és elkezdtem lepuszilgatni a fagyit róla. Ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lassan haladtam, egyetlen foltot sem hagytam ki. Direkt a száját hagytam utoljára. Mikor a több helyen már tiszta volt, nagy csókot nyomtam a szájára. Lenyaltam a fagyit, majd elhúzódtam... volna, ha Lys nem húz teljesen magára.
- Itt incselkedsz velem és még el is akarsz tőlem húzódni?- ingatta a fejét poénkodva.- Ez nem helyes!
- Akkor mi lenne a helyes?- néztem rá csábítóan, közben a fülébe súgtam.- Mutassa meg, tanár úr...
- Nem ér így viselkedni velem, elvesztem tőle a fejem.
Árnyékok vetültek ránk. Két ember és... egy kutya.
- Mitől veszted el a fejed, haver?- hangzik Castiel hangja.
Még egy gyors puszit nyomtam Lys nyakszirtjére, amitől megrázkódott. A két vörösre néztem. Ilayda szinte ragyogott. Castiel pimaszul mosolygott, ezek szerint mindketten jól érezték magukat.
- A barátnőmtől.- mondta Lys jókedvűen.
- Carly, mit csináltál Lyssel, amíg nem voltunk veletek?- húzogatta Ilayda a szemöldökét.
- Nyaltunk egy fagyit.- válaszoltam vigyorogva.
- Azt hittem mást nyaltál...- vihogott fel Ilayda törökül.
Egy pillanat alatt átjött, hogy mire érti. A nyakam is vörös lett, nemcsak a fejem.
- De perverz vagy, istenem!- sziszegtem neki vissza.
- Ez az egészséges mérték egy tinédzsernek!
- Akkor már kicsattanóan egészséges vagy! És Castiellel mit műveltél, hogy így vigyorog?- pillantottam a srác felé.
Most ő pirult el.
- Esküszöm, hogy semmit.
- Vigyázz, mindjárt ránk szakad az ég!- mutogattam felfelé nevetve.- Talán behúzódtatok a mosdóba?
- A kis szent!- mutatott rám nevetve.- Benned is megvan a fantázia.
Mi csak nevetgéltünk tovább. A fiúk meg úgy kapkodták a fejüket, mintha teniszmeccsen lennének. Mivel az egészet törökül mondtuk.
- Erről leszoknátok?- kérdezte Castiel.
- Ugyan miről?- néztünk rá Ilaydával.
- Hogy mindenféle nyelven hablatyoltok! Maradjunk a közös nyelvnél.
- Egy frászt.- mondta Ilayda az anyanyelvén.
Lassan elindultunk haza. A házunknál elbúcsúztunk a srácoktól. Mi csókkal, Ilaydáék arcra puszival. Aranyosak voltak, ahogy elpirultak.
Már csak a bulin kell túl lenni, aztán nyári szünet!

51. fejezet: Nincs kettő négy nélkül

Eltávolodott tőlem, majd lenézett rám. Gyengéden megcirógatta az arcomat, amitől dorombolni támadt volna kedvem. Tekintetünk egybekapcsolódott, amitől reszketni kezdett a szívem. Egyszer tuti szívrohamban halok meg, emiatt a nézése miatt. De nem számít. Legalább boldogan halok meg. Nagy kezei közé fogta az arcomat, amitől minden vér a fejemben tódult.
- Olyan aranyos vagy, mikor elpirulsz...- nézett rám egy kis mosollyal.
- Nem is... Inkább hasonlítok egy céklára.
- Egy aranyos céklára.- puszilta meg a homlokom.
Hjaj, Lysander... Néha nem tudok rajtad eligazodni. Még ez az apró bók is megmelengette a szívemet. Az arcomat a mellkasába fúrtam, ő pedig magához szorított. Beszívtam az illatát, ami a legjobb a világon. Legalábbis nekem. Megnyugtató öblítő és friss fű illata van. Nem marihuánára gondolok, félre ne értsétek! A friss, eső utáni fű...
- Olyan jó illatod van!- nyögtem a viktoriánus felsőjébe.
- Neked is!- dünnyögte a fülembe azokkal a mézédes ajkaival.
Oké, tisztázzuk! Ott álltunk, az utca közepén, ölelkezve. Közben szagolgattuk egymást. Innen elég röhejesnek hangzik, de akkor nem volt az. Igazi mély és érzelmes pillanat volt ez.
Elváltunk egymástól és folytattuk utunkat a parkba. Ahogy beléptünk, engem konkrétan sokk ért, 3 dologtól is.
1. Egy baromi nagy, barna kutya rontott nekünk a semmiből.
2. Megláttam Castielt, ahogy a kutya után fut.
3. Ilayda gyorsabb volt Castielnél és megragadta a kutya pórázát.
Mi csak néztünk Lysanderrel, mint Rozi a moziban. A hatalmas, kutyának csúfolt fenevad felénk kapott a mancsaival, de vörös hajú barátnőm erősen tartotta. Feltűnt az, hogy Ilayda haja fel van tűzve. Ő még SOHA nem tűzte fel a haját, csak végszükség esetén. Jól van, ez egy kicsit túlzás.
- Démon, nyugalom!- csitította a kutyát.- Sziasztok!- köszönt oda nekünk.
- Szia, Ilayda!- intettem neki még mindig sokkosan.
Castiel közben ideért és simogatni kezdte a kutyát. Azt a szörnyeteget. Jól van, én sem bírom azt a bizonyos "mozgó lábtörlő" típust meg a palotapincsit, de... azért ez a kutya már alpesi póninak is elmenne!
- Lassú vagy!- vetette oda vörös barátnőm az érkezőnek.
Mindkettejükről szakadt a víz. Vagyis inkább csak Castielről, Ilayda csak bemelegedett. Törökországban ennél nagyobb hőség is szokott tombolni nyaranta.
- Csak úgy megigézett a mozgó feneked látványa, hogy le kellett maradnom megcsodálni.- csapott rá Castiel Ilayda fenekére.
- Nem hiszem azt. Egyszerűen eltunyultál.- húzta ki magát a török lány.
- Azt még meglátjuk, kislány!
- Örömmel várom azt az alkalmat, nagyfiú!- mondta gúnyosan Ilayda.
Mi csak kapkodtuk Lyssel a fejünket, ahogy ezek szócsatáztak. Castiel kétségkívül megtalálta a hozzá méltó ellenfelet Ilayda személyében. Ahogy így nekidőltem Lysnek, Ilayda megszólalt.
- Egyébként mi jót csináltok?- kérdezte fülig érő szájjal.
- Élvezzük egymás társaságát.- mondta mögülem Lys.
Mielőtt bármit tehettem volna, erős karjai körém fonódtak, majd nyomott egy puszit a nyakam hajlatába. Önkéntelenül felnevettem, ahogy a csikis pontomra tapintott. Az állával megtámaszkodott a fejem tetején, így húzott magához közelebb.
- A gerlepár romantikázik...- nyomta be az unatkozó hangnemet Castiel.
- Bezzeg te nem tudsz ilyen lenni!- vágta a fejéhez Ilayda.- Miért nem tudsz egyszer úgy viselkedni velem, mint Lys Carlyval?
- Akkor vegyem fel a nyálas szerepemet? Azt akarod?- nézett a lányra.
- Igen, légy szíves!
Castiel mutatta az ujjával, hogy várjunk egy percet. Ilayda hitetlenkedve hunyorított egyet, mi meg Lyssel tágra nyitottuk a szemünket. Ez érdekes lesz! A vörös srác beletúrt a hajába, majd látszólag megvilágosodott. A közeli mosdókhoz sétált, ahol bement a férfi vécébe.
Egy végtelennek tűnő percig bámultunk abba az irányba, ahol Castiel eltűnt. Végül én törtem meg a csendet.
- Ilayda, ez mire volt jó?- böktem oldalba.
- Várjuk ki a végét... Hidd el, megéri!- válaszolt Lysander hangja.
- Miről besz...?- majdnem elharaptam a nyelvemet meglepetésemben.
A férfi mosdó ajtaja kicsapódott és Castiel lépett ki rajta. Hát... majdnem elkapott ott helyben a röhögőgörcs. A vörös haja teljesen hátrafésülve, vízzel hátrasimítva (!!!). Ez már elég lenne poénnak, de Castiel még nem fejezte be. A bőrdzsekije nyakig felhúzva, semmi nem látszott a felsőtestéből. A farmerja szárát felhajtotta (!!!), hogy ne legyen piszkos. Fél kézzel lecsippentett egy közeli pitypangot, majd felénk vette az irányt.
Lyssel egymást támogattuk, nehogy elessünk a visszafojtott nevetéstől. Ilayda csak tátott szájjal fogadta ezt a tréfát. Castiel színpadiasan megállt Ilayda előtt, a szerencsétlen sárga virágot pedig két kézzel fogta.
- Galambom, miért társalogsz az ilyesféle huligánokkal?- intett ránk Castiel, mire már a könnyem is folyni kezdett a kuncogás visszatartásától.- Hát egy percre sem hagyhatlak magadra?
- Nem Castiano (Kásztájánó), úgy látszik, nem.- sóhajtott mosolyogva Ilayda.
- Parancsolj, bátorkodtam hozni egy virágot. Éppen sétáltam, amint megláttam, te jutottál róla eszembe...- adta a lány kezébe a virágot.
Mi röhögőgörccsel küszködve néztünk a félig lekonyult pitypangra. Ez most bókolás volt vagy vérig sértés?
Ilayda felváltva nézett hol Castielre, hol a virágra. Azzal rátette a kezét Castiel fejére, majd visszaállította normálisra a frizuráját.
- Kérem vissza az én macsómat.- mondta nevetve és egy puszit nyomott Castiel arcára.
Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a mi vöröskéink zavarba jöttek volna. Szerintem csak káprázott a szemem, de elég erősen.
- Kérése számomra parancs!- nevetett fel a vörös fiú és gyorsan rendbeszedte magát.
- Mindjárt más!
- Tényleg így szoktam viselkedni?- súgta a fülembe Lys.
- Neked jól áll. Castiel eltúlozta.- súgtam vissza neki.
- Gyere, együnk egy fagyit. Hagyjuk magukra a szerelmeseket.- karolt át a karjával.
Szépen eljöttünk tőlük, ők pedig észre sem vették. Na, szépek vagyunk mi is! És még ők mondják, hogy mi vagyunk a gerlepár!

50. fejezet: Ordibáljunk!

- Hogy mi van?- néztem Akeila esdeklő tekintetére.
- Jól hallottad. Mira már elhíresztelte a buli hírét.- mondta.- Már nem tudod megállítani.
- Úgy beszélsz, mintha megrögzött gyilkosokkal szemben akarnám megvédeni az otthonomat- nevettem fel.- Ezek rosszabbak. Korombeliek.
- Jogos! De ne haragudj a nővéredre, hiszen csak bulizni akar.
- Igen, tudom.- sóhajtottam és elűztem a szememből egy kósza, zöld tincset.- Nem tudnék rá haragudni.
- Reméltem is!- kuncogott Akeila.
Felállt az ágyamról. Nemrég értünk haza a suliból, ő pedig letámadott ezzel a hírrel. Ilaydát pedig Castiel azon nyomban "lefoglalta", amikor ki akartunk lépni a suliból. A két vörös szerelmes vagy csak örült versenyszellem van mindkettőjükben. Róluk mindent el tudok képzelni.
- A bátyám ugye hivatalos a partira?- kérdezte a fehér hajú, visszahozva a gondolataimat a szobámba.
- Ha nem jön el, én magam rángatom el idáig.- mosolyodtam el.- Mit mondtál, mikorra tervezi Mira ezt a banzájt?
Mielőtt Akeila kinyithatta volna a száját, kiabálásra lettünk figyelmesek. Trappolás rázta meg az egész felső szintet. Kirontottunk a folyosóra. Azzal a lendülettel sokkot kaptunk, ahogy Mira táncolt a szobájából szóló hifitorony zenéjére. Fején paróka és papírcsákó (?), kezében a hifi távirányítója.
- PÉNTEKEN BULI VAAAAAAAN!- üvöltötte.
Én és az orosz lány gyorsan lefutottunk az emeletről, mielőtt Mira kárt tenne bennünk. Egymásra néztünk és egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. Mira nagyon bezsongott.
- Akkor péntek.- bólintottam a szememet törölgetve.
Bekönnyeztem a röhögőgörcstől.
- Igen, akkor majd találkozunk.- bólintott.- Addig is sziasztok!- mondta és egy pillanatra a vállam felett szuggerált valamit.
Vagyis éppenséggel valakit. A nyakán vörös foltok lettek és gyorsan elhagyta a házat. Úgy tűnt, zavarban volt. Még sosem láttam ilyennek. Hátrafordultam, de csak a bátyámat láttam. Kócos hajjal. Kezében teával. Alsógatyában.
Nem értem, miért jött zavarba az orosz lány. Semmi különleges nincs itt. Vagy Dan hatott rá így? Elképzelhető.
Bátyókám arca pipacsvörös volt, ahogy a bögréje mögött el akart bújni.
- Mi történt?- kérdeztem gyanúsan méregetve.
- Semmi.- nem nézett a szemembe.
- Bejön neked Akeila.- mondtam szemrebbenés nélkül.
- Honnan veszed ezt?... Nem, dehogy!... Mit szívtál, Carly?... Még hogy én... és ő?... Na, nem!- zavartan nevetett, ahogy felhátrált a lépcsőn.
Én minden egyes lépését követtem a tekintetemmel. Ahogy kiért a látómezőmből, elmosolyodtam. Örülök, hogy van olyan lány, aki tetszik neki.
Ahogy így álltam a lépcső alján, puffanást hallottam.
- DAAAAAAAAAN!!! VEDD FEL A CSÁKÓT!- ezután rohangálás hangját hallottam.
- MIRA, HAGYJÁL MÁR!- hangzott bátyám hangja is.
Én meg lent fetrengtem a röhögéstől. Nem hogy segítenék a bátyámnak, neeeem. Én már csak ilyen kis gonoszka vagyok. Vigyorogva hallgatóztam. Vicces volt, ahogy Mira üldözi Dant egy papírcsákóval. Legalábbis a hangok erről árulkodtak.
Ezt a kellemes tevékenységet egy kopogás zavarta meg. Még mindig nevetve nyitottam ajtót. Viszont a nevetésemet valaki belém fojtotta, mégpedig egy csókkal. Kitaláljátok, hogy ki lehetett az? Egyébként Viktor.
Szinte látom a megdöbbent a arckifejezéseteket. De meg kell tudnotok pár dolgot... Csak viccelődöm, persze, hogy Lys-drága volt az. Elváltunk egymástól és kisöpörtem felemás szeméből a haját.
- Két kérdésem van!- kezdte a mondandóját.
- Hallgatom!- néztem rá kuncogva.
- Az első: nem láttad a vörösöket?- kérdezte.
- Nem, csak amikor Castiel lecsapta Ilaydát a kezemről.- nevettem fel.
- Helyes. A második: hamár ők élvezik egymás társaságát, te is csatlakozol hozzám egy délután erejéig?
A két szeme úgy csillogott, akár két drágakő. Olyan aranyos, kisfiús mosolyra húzta a száját, amitől szinte tócsává olvadtam a küszöbön. Nem mondhattam neki nemet.
A mutatóujjamat feltettem, hogy mindjárt jövök. Odaálltam a lépcsősor aljába és elkiáltottam magam.
- ELMENTEM LYSANDERREL VALAHOVÁ! NEMSOKÁ JÖVÖK!- üvöltöttem túl őket.
- OKÉ, HÚGI! PAAAAARTI VAAAAAAN!- ez határozottan Mira volt.
- HA HOZZÁD ÉR, MEGNYÚZOM!- megkaptam Dan beleegyezését is.
Kiléptem a ház elé és becsuktam magam után az ajtót. Mielőtt megszólalhattam volna, Alexy hangjára lettem figyelmes a szomszédból.
- NE ORDIBÁLJATOK MÁR! A KÍNOS MEGY ÉS NEM HALLOK BELŐLE SEMMIT!
- BOCSI!- kiáltottam át neki.
- DUGULJATOK MÁR EL, MIHASZNA KÖLYKÖK!- hangzott az utcából.
Inkább befogtam a számat. Némán sétáltunk Lysanderrel, míg ki nem értünk a már mostanra zajos utcánkból.
- Hova megyünk?- kérdeztem vigyorogva.
- Park, utána esetleg egy fagyi, ha szeretnéd.- ecsetelte a tervet.
- Rendben, jól hangzik. De maradjunk távol az utcánktól, legalábbis addig, amíg el nem felejtenek az öregek. Nehogy rendőröket hívjanak csendháborításért.- mondtam kuncogva.
- Nekem nincs ellenemre.- mosolyodott el és a derekamnál fogva magához húzott.
- Mármint a csendháborítás vagy a hosszú idő velem?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Csendháborítás? Attól függ, mivel vívjuk ki.- kacsintott rám.
A fantáziám müködésbe lendült. Mondanom sem kell, olyan vörös lett a fejem, mint Ilayda haja. Na, de szerintem csak nekem van ilyen piszkos fantáziám. Alig tudtam Lysre pillantani újra. Amikor megtettem, kaján vigyorra húzta a száját. Szóval tényleg kétértelműnek akarta ezt a mondatot. Zavaromban a felsőm szegélyét birizgáltam.
A keze még mindig a derekamon volt, de most az ujjai bebújtak a felsőm alá, a hasamhoz. Már fájt, úgy elvörösödtem. Az érintése bizsergést hagyott a bőrömön, amit még tovább érezni akartam. Még többször. Mikor ismét rápillantottam, gyengéden megcsókolt. Az utca közepén. Viszont nem bántam. A kételyeim elporladtak, ahogy a csók elmélyült. Éreztem, hogy szeret és akar engem. Azonban köztudott, hogy a tökéletes nem tart sokáig.

49. fejezet: Orosz üdvözlés

"Dan szemszöge"
Úgy hallottam, Carlynak sikerült a szívatás, mert tőlük zengett az egész iskola. Sajnos én nem kerekedtem jókedvre, mivel a dirivel volt óránk. És ő enyhén mondva... katona fegyelmet követel az óráin. Csodálkozom, hogy még nem kért tőlünk húsz fekvőtámaszt, ha rosszul elemezzük a mondatokat. Azonban most nem az összetett mondatok szépségeire figyeltem, hanem újdonsült padtársamat tartottam szemmel. A lány próbált minél többet felfogni a vadul hadonászó tanárnő mondandójából.
Akeila feszülten figyelt, hátha ezzel tudja pótolni hiányos magyar tudását. Szorgalmasan jegyzetelt, ahogy az osztályomba járó fiúk szinte csorgatták a nyálukat. Mondjuk, van is mire! Az orosz lány rosszul viseli a klímaváltozást, így is már csak egy rövidnadrág és egy haskihagyós top van rajta, mindkettő fehér, a nadrág oldalában fekete csíkkal. Szakadt róla a víz, ahogy körmölt.
- Ez mi?!- riálcsolta hirtelen a fülembe a vén nő.
Kigúvadt szemekkel figyelte Akeila nyelvtan füzetét, amibe oroszul írt.
- Én... csak így tudni magyar...- törte a nyelvet.
- Honnan jött?- csapott a vonalzóval az asztalra a diri.- Nagyon alul van öltözve!
Én majdnem összefostam magam ijedtemben. Csak egy valamit nem értek. Ezt legyen szíves, magyarázza már el valaki, hogy mit csapkod itt vonalzóval, mikor magyar óra van... És egyáltalán hogy került a kezébe?! Eddig nem láttam a dirinél!
Akeila értetlen fejjel nézett rám, fordítást várva. Én készségesen lefordítottam neki a mondatot.
- Oroszországból.- válaszolta a felnőtt felé fordulva.
A nő összeszűkült szemekkel vizslatta.
- Nagyon le van maradva az anyaggal...- kezdte.
- Majd én korrepetálom, tanárnő!- jelentkezett egyből egy srác.
- Nem, én jobb vagyok magyarból!- tolongott egy másik.
- ELÉG!- üvöltött a tanárnő.- Aki esetleg tud a hölgy anyanyelvén, csak az jöhet szóba.
- Csak én tudok oroszul...- motyogtam kiszáradt szájjal.
- Akkor Daniel elvállalja.- mondta a tanárnő és folytatta az órát.
Akeila rám kacsintott és visszagörnyedt a füzete fölé. A többi fiú majdnem megölt a pillantásával. Még Tom is, pedig ő nem rajong az ilyenekért. Legalábbis eddig úgy tudtam.
Ahogy véget ért az óra, száguldottam... volna ki a teremből, ha nem kapnak el. Egy kar rákulcsolódott az enyémre és szorosan tartott. Hátranéztem a fogvatartómra és Akeila mosolygott rám.
- Mit szeretnél?- kérdeztem.
- Meg kell beszélnünk a korrepetálást, kedves korrepetítorom!- mondta hibátlanul, erős akcentussal.
Az állam a földet súrolta, ahogy kimondta. Ezt a szót még magyar anyanyelvű sem tudja kiejteni normálisan.
- Csak megjátszottad?- néztem rá döbbenten.
- Ahogy hallod, tanár úr!- hajolt meg gúnyosan.- De a mondatelemzés tényleg nem megy. Nem találom azt az állatmányt.
- Mármint állítmányt?- mondtam nevetve, közben kivonultunk a folyosóra.
- Látod, te vagy az én emberem!- csettintett mosolyogva.
Az egyik karja még mindig erősen tartotta az enyémet, mintha attól félt volna, hogy elmenekülök.
- Honnan veszed, hogy én tudnálak tanítani?- pillantottam rá oldalról.
- Az a lényeg, hogy magyarázd el.- bólintott közben.
Mira jelent meg a folyosó túlvégén, mi pedig Akeilával szétrebbentünk. A nővérem sunyi mosollyal közeledett felém, ami soha nem jelentett jót. Ismétlem, SOHA!
- Mi van itt, mit rejtegetsz?- kérdeztem Mirától.
- Miért kérded, öcsi?
- Gyanús vagy.- mondtam és a mögötte álló Viktornak is biccentettem köszönés képpen.
Ő fáradtan sóhajtott egyet, ezzel igazolva az állításomat. Mira tervezett valamit.
- Ugyan, miért?- az é betűt hosszan elnyújtotta.
- Mit tervezel?- folytattam.
- Jól van, na! Nyárindító buli, nálunk. Egyből az utolsó hétvégén. Hát nem szuper?
- És erről húgi is tud?
- Nem.- ingatta a fejét.- Olyan ünneprontó vagy!
- Carly bele fog egyezni, nyugalom.- lépett elő Akeila is.
- Hogy?- néztünk felé egyszerre a tesómmal.
- Azt bízzátok rám!
Így elbeszélgettünk pár percig, ők pedig továbbálltak. Viszont egy ember sem tud leakaszkodni rólunk, példának okáért ott termett előttünk Debby. A kis repedtsarkúnak szokás szerint több volt kint, mint amire kíváncsiak az emberek. És még Jeremy, az idegesítő öccse is megjelent mellette.
- Ohh, heló, mi még nem találkoztunk!- mondta Jeremy a fehér hajú lánynak.- Jeremy vagyok! És te?
- Akeila.- nézett rá távolságtartóan.
- Milyen gyönyörű név. Illik hozzád!- elkapta a lány kezét és kezet akart csókolni.
Nem hiába van ott az akart  ige. Amint hozzáért Akeila nőies kezéhez, a lány fejében megszólaltak a riasztók. Mielőtt a srác feleszmélhetett volna, megtörtént. Akeila megfogta és földhöz vágta a "támadóját". Jeremy nyekkenve csapódott be a csempézett padlóba. Egyre jobban imádom Akeilát! Várjunk... mit gondoltam?!
- Ezt miért...?- lihegte a srác.
- Nem ijeszteni engem meg.- az orosz lány visszaváltott tört magyarba. Azonban hozzám fordult és oroszul beszélt.- Nem engedem, hogy ezek a nyálas selyemfiúk hozzám érjenek! Fúj, undorító!
Én leguggltam Jeremy mellé.
- Azt mondja: Nem kíváncsi rád és ne ijeszd meg.- mondtam neki.
- De akkor is, nem kéne leütnie!- nyafogta Jeremy, ahogy felállt.
- Ő orosz, nála így üdvözlik egymást! Szívesen megmutatja, hogy van a viszlát!- mutattam Akeilára, aki harci pózba állt.
- Értem én a szép szót is!- úgy iszkolt el, mint egy gyáva nyúl.
A diákok, akik körénk sereglettek, megtapsolták a lányt. Ő csak motyogott valamit, majd karon ragadott és elhúzott a körből. Így voltunk egész nap, úgy látszik, személyi tolmács lettem. Mondjuk szívesen segítek egy ilyen lányon, aki ha akarná, kettétörne, mint egy ropit. Másfelől pedig... Megfogott benne valami. Csak ebből ne legyen baj!

48. fejezet: Mi az igazság?

"Ilayda szemszöge"
Carly nagyon bezsongott a hecc gondolatától. Gonoszan mosolygott, ahogy keresgéltük a srácokat. Nem is tudtam, hogy a makulátlan Carly ennyire szeret rosszalkodni. De komolyan, hogy hihetik azt a srácok, hogy bűnöző? Jól van, az a kis heckerkedés nem olyan nagy dolog!
Miközben keringtünk az iskolában, egy jégkrémet ettem. Tudjátok, azt a boltosat. Imádom ezt a sulit, hol máshol árul a büfés néni jégkrémet? Most ez a 36 fok pont jó. Brrr... Fogalmam sincs, Akeila hogy marad meg Oroszországban. Valósággal meg lehet ott fagyni! Ahogy szopogattam a Magnumomat (duplán csokis, nyami!), kerestem a tekintetemmel a fiúkat.
- Egyébként honnan veszed, hogy beveszik?- kérdeztem mellékesen zöld hajú barátnőmtől.
- Jó kérdés. De tudod, hogy mi a pasik mániája, nem?
- A szeretkezés?- néztem Carlyra a csokis nyalánksággal a számban.
Egyébként, mikor megkerestem ezt a szót a szótárban, teljesen ledöbbentem. Hogy miért? Tudtátok, hogy a magyar nyelvben ennek a szónak van szinte a legtöbb szinonimája? Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen változatosan fejezik ki magukat az emberek!
- Igen, de most nem erre gondoltam.- fordult el enyhén pirosló arccal.- Hanem arra, hogy a pasi könnyebben ad igazat magának, mint másnak.
- Hé, mi történt? Ennyitől nem szoktál zavarban lenni!
- Csak... - sóhajtott.- Semmi, igazán semmi.
- Nekem elmondhatod!- löktem meg poénból a vállát.
- Mostanában azon kapom magam, hogy...- kezdte törökül.
- Más fiúkat megbámulsz?- kerekedett ki a szemem.
- Nem, dehogy!- háborodott fel Carly.
- Akkor mire ez a nagy hűhó?- forgattam meg a szemeimet.
- Azt hiszem... Kívánom Lyst... Mindennél jobban.- mondta az anyanyelvemen.
- És az miért rossz?
- Mert... fiatal vagyok. És még nem...
- Még szűz vagy?!- néztem rá nagy szemekkel, persze török szavakat használtam,
- Te is emlékszel Mattre!- sziszegte.
- Az a szemétláda!- szorult ökölbe a kezem.- Ha egyszer meglátom, kibelezem.
- De rajta kívül még senki... Én félek.
Megálltunk és vigasztalóan megöleltem. Láttam rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Ő belém kapaszkodott, akár egy félős kisgyerek az anyjába. Emlékeztem arra, hogyan sírta el magát Skype-on, mikor mesélt erről az állatról. Őszintén reménykedhet abban ez a selyemfiú, hogy nem keresem meg és fojtom meg álmában.
Elváltunk egymástól és Carly is megnyugodott. Szerencsére nem sírta el magát.
- Irigyellek téged.- mondta a barátnőm törökül.
- Ugyan miért? Hiszen nincs semmim.
- Neked olyan könnyen és természetesen mennek az ilyen dolgok. Flört, kacérkodás és elbűvölés...- meredt a messzibe Carly.- Én túl... merev vagyok az ilyenekhez.
- Pedig te is rendesen osztod a félreérthető megjegyzéseket.- vigyorogtam rá.- Láttam, hogy hogyan néztetek egymásra.
- És mit láttál?
- Egy szerelmes lányt, aki szívből szereti a fiút. Lys pedig bármit megtenne érted, hidd el. Ami pedig ezt a témát illeti...- váltottam suttogóra és török nyelvre.- Hagyd működni a természetet.
- De hogyan? Egyszerűen nem tudom!- sutyorogta.
- Amikor majd odáig értek, tudni fogod.- simítottam meg Carly karját.
A torkomban dobogott a szívem. Hagyjam én is a természetet működni? Tudom, hogy a saját tanácsom, így bölcs lenne megfogadni. Mi lesz, ha újra szembe találom magam Castiellel? Egyszerűen mágnesként vonz az a srác. Tudom, hogy szemet vetettünk egymásra, és addig nem térek vissza Törökországba, míg be nem igazolódik a gyanúm. Hogy mi is ez? Vágyunk egymásra Castiellel. El sem tudom képzelni, milyen lehet egy ilyen fiúval egy ágyban feküdni. Le merném fogadni, hogy forró és heves... Van már tapasztalata nőkkel. Elvigyorodtam, ahogy a fejembe belemászott a mocskos gondolat.
- Ott vannak, Carly!- mutattam a tömegben a szürke és vörös fejek felé.
Halálosan pontosan ráhibáztam. Megnyugvással nyugtáztam, hogy maradt még a jégkrémemből. Carly és én elindultuk feléjük. Ki akarom próbálni, mennyit tudom csigázni a vöröst. De először Carly ötletének akartam eleget tenni.
- Sziasztok, srácok!- köszöntünk rájuk derűsen.
Carly arcára sunyi mosoly kúszott fel. Ijesztőnek is lehetett volna mondani. Lys és haverja megrettent a barátnőmtől. Őszintén, engem is a hideg rázott tőle.
- Lenne hozzátok egy kérdésem.- hajolt hozzájuk, lehalkítva a hangját.
A srácok kíváncsian araszoltak közelebb, én zártam a kis kört.
- Akartok egy kis mellékest keresni?- nem hittem volna, hogy ilyen merész lesz.
- Mi? Mármint pénzt?- kérdezett vissza Lys.
- Igen.- nézett rá a barátnője.- Csak pár kő, gyorsan túladunk rajtuk. De ha az összes nálunk van, az feltűnő.
- Milyen kövekről van szó?- tette Castiel a hülyét.
- Segítek: kicsi, kemény és a nők kedvenc ékszereiben van.- súgta Carly sejtelmesen.
- Gyémánt?- nyelt hatalmasat Lys és lesápadt.
- Ráhibáztál. Hatalmas mennyiségű kő van nálam. Nemrég hozták a beszállítóim.- ahogy Carly komolyan beszélt, majdnem elröhögtem magam.
Amilyen arcot vágtak a srácok... Egyszerűen leírhatatlan. Úgy ugrottak el tőlünk, mintha leprásak lennénk! Ők félve néztek a szemünkbe, Carly pedig elröhögte magát. Én halkan kuncogtam.
- Bevettétek!- nevetett Carly.
- Csak vicc volt az egész?- lélegzett fel Castiel.
- Igen és csúnyán beleszaladtatok!- mondtam az arcába.
- Ahh... Hála Istennek!- könnyebbült meg Lys is.
- Mondjuk nem tudom, hogy tovább nevessek vagy megsértődjek a feltételezésen.- mondta Carly.
- Hihető bűnöző vagy!- vágta rá Castiel.
- Beszél a huligán!- röhögte ki Carly.
Már mindannyian nevettünk, mikor a vörös srác rám nézett. Nem egyszerűen rám nézett. Belém látott. Kanos vigyorra húzta a száját, már nem érdekelt, mit beszél a gerlepár. Úgy döntöttem, visszavágok ezért a mosolyért. A kezemben még mindig ott volt a Magnum. Éreztem, hogy szükségem lesz erre a jégkrémre.
Perverz mosolyra húzódott a szám. Lássuk, meddig bírja a kemény macsó a fagyasztott finomság taktikát. Egy pillanatra sem szakítottam meg vele a szemkontaktust. Lassan a számba vettem a jégkrémet és nyalni kezdtem. A nyelvemmel kipiszkáltam belőle a csokiöntetes mogyoródarabkákat. Nem kellett sok idő, hogy Castiel figyelme a finomságra terelődjön. A mosolya halványodott, ahogy szinte kínzóan lassan a jégkrém eltűnik a számban.
- Mmmm...- nyögtem fel az ízektől. Persze közben a srácot néztem.- Fincsi...
- Ne csináld ezt...- mondta rekedtes hangon.
Az arca gyengének tűnt. Viszont a tekintete perzselte a bőrömet. Akarta, hogy folytassam, csak magának sem akarta bevallani. Egy csepp az ujjamon landolt, én pedig nagy mosollyal lenyaltam.
- Ugyan mit?- adtam az ártatlant.
- Ezt!
- Én csak élvezem a jégkrémemet, nem tudom, mire gondolsz!- jókislányos vigyorral néztem a felizgatott srácra.
Úgy döntöttem, nem kínzom tovább. Már én is kezdtem belelendülni, pedig a folyosón vagyunk! Egyetlen elegáns mozdulattal bekaptam a jégkrémet, a pálcával együtt. A fogam segítségével lehúztam a maradék fagyit a pálcáról. A finomság a számban maradt, a pálcát pedig az ujjaim között forgattam. Nagy vigyorral néztem a vöröske fejét.
- Ez egyszerűen mennyei volt!- nyaltam le az ujjaimról az olvadt édességet.
A fiú megbabonázva nézte a a számat, ahogy lenyalom mind a tíz ujjamat.
- Imádom a fagyit. Te nem?- néztem rá.
- Ravasz vagy, Ilayda. Nagyon ravasz!- mosolyodott el.
- Semmit nem tettem.- ártatlanul rebegtettem a pilláimat.
Azonban perverz mosoly ült ki az arcomra. Nem tehetek róla. Előhozta belőlem az ördögöt! Körülnéztem, de Carlyék felszívódtak.
- Hova tűntek Lysék?- hallottam meg Castiel hangját.
- Nem tudom. Keressük meg őket.- már indultam volna, mikor a srác visszahúzott.
- Szerintem éppen egymás társaságát élvezik. Nem kéne zavarnunk őket.- mutatta, hogy maradjak csendben.
Én gonoszan elvigyorodtam. Tudtam, hogy mire készül. Az egyik sötét bemélyedésbe pillantottam és megláttam őket. Carly és Lys éppen a sarkon túl csókolóztak. Castiel közelebb osont hozzájuk. Én már kuncogtam, úgy haraptam rá a kezemre, hogy véletlenül se nevessek fel. A vörös hajú srác melléjük lépett és meglepően jól eljátszotta az igazgatónő hangját.
- Azonnal rebbenjenek szét kedveskéim! Ez iskola, nem nyilvános színház!
Carly szinte felmászott a falra, Lys pedig öt méterre elugrott a barátnőjétől. Mindkettőnek kipirult az arca, a barátnőm pedig lentebb húzta a felsőjét, ami alól már majdnem kikandikált a melltartója. Fülig vörösödtek mind a ketten. Carly zavarában, Lys pedig inkább dühvel vegyes zavarában.
- Haver, én sem avatkozom a nőügyeidbe!- ütötte vállba Lys a röhögéstől fetrengő vöröst.
Nekem már folyt a könnyem a bent tartott nevetéstől. Mikor mindannyian elnevettük magunkat, tőlünk zengett az egész iskola. De sajna órára is mennünk kellett...

Az írás és ismerkedés hete

Nos, nem haltam meg. Remélem ennek mindenki örül, ha nem, akkor így járt. Ezt a hetet (mától vasárnapig) arra áldozom, hogy ezeket véghez vihessem:
1. Minden nap új rész (ezen a blogomon biztosan, de a másiknál is próbálkozom bőkezűen osztani a történetet), legalább naponta egy, de talán több is, időmtöl függően.
2. Kérdezz - Felelek játék.
Ha szeretnél kérdést feltenni, FACEBOOK-on keress meg, ott privátban, esetleg az oldalamon tehetsz fel kérdést. Ha kérhetem, ne itt halmozzatok el ezekkel, mert akkor lelövitek a poént. Azt pedig nem szeretném. Egy személy több kérdést is feltehet, de ne két oldalnyi interjúkérdéssel bombázzatok.
3. Szeretném behozni az elmulasztott időt és részeket.
Remélem, kihasználjátok ezt az egy hetet, amíg kérdezzhettek tőlem és sikerül jobban megismernem az olvasóimat. A kérdéseket névtelenül kezelem, kivéve ha megkérnek rá, hogy tüntessem fel a nevét a bejegyzésben.
Ha nem érthető valami, zaklassatok nyugodtan, kihangsúlyozom, a Facebook-on!
Sajnálom, hogy nem voltam eddig, de a félév miatt megfeszített tempót diktáltak. Azonban sikerült a félévim, szóval most már teljes mértékben rátok koncentrálok.
Remélem nins harag: Ichigo