"Lysander szemszöge"
Beletemettem az arcomat Carly nyakába. A zöld haja lágyan cirógatta az arcom, a bőre pedig forró volt. Csak a dezodor illatát éreztem rajta, majd ahogy lefelé vettem az irányt a válláig, megcsapott valami más illat is. Ez nem dezodor, de nem is parfüm volt. De mielőtt rájöhettem volna, hogy mi is ez, Carly megfeszült az ölemben. Eddig velem együtt mozgott, de most megdermedt.
- Mi történt, tündérkém? - súgtam a fülébe.
- Jeremy miért mehetett fel az emeletre? - válaszolt kis hezitálás után.
- Mármint Debora öccse?
- Igen. Miért megy fel valaki az emeletre, ha minden be van zárva?
Kattogott az agyam. Ez határozottan rossz előjel volt, hogy Jeremy fent kukacoskodott. Viszont nem tudtam tisztán gondolkodni az ölembe simuló, forró test miatt. A dereka köré fontam a karom, hogy még közelebb húzhassam. A testünk teljes egészében összeért, én pedig az államat a vállára támasztottam. Fészkelődni kezdett és olyan pontot érintett meg a combjaival, amit nem kellett volna. Vágyakozni kezdtem a teste után, az állati ösztöneim pedig ordítoztak a fejemben. A józan eszem meg még jobban üvöltözött. A múltja... a múltja miatt nem lehet... tilos... nem szabad... De mégis...
Aztán beugrott egy gondolat, valahonnan az agyam távolabbi zugából. Miért ne adhatnék én neki szebb emlékeket ezzel kapcsolatban?
- Lysander... - mondta Carly.
- Igen? - a fejemet elbillentettem és úgy néztem rá.
- Menjünk fel, rossz előérzetem van! - fogta meg a karomat.
- Nem hiszem, hogy bajt tudna keverni... - kezdtem.
- Lys, te is tudod, mire képes Debora - vágott közbe. - Nem akarok az öccsének is adni egy esélyt, hogy bebizonyíthassa, miben is hasonlít a testvéréhez!
- Igazad van... - sóhajtottam egyet és nagy nehezen elengedtem.
Felálltunk és felmentünk az emeletre. Carly kislányosan belém kapaszkodott, ami jó érzéssel töltött el. Átkaroltam és megláttam Jeremyt. Éppen az egyik ajtónál babrált valamit. Ha jól láttam, fel akarta törni az ajtó zárját.
- Hé, mit akarsz a szobámban?! - szólalt meg Carly, ezzel magunkra vonva a figyelmet.
Jeremy egy pillanatra megdermedt. A kis szerkentyű, amivel eddig dolgozott, kiesett a kezéből. Nevetve felegyenesedett, amit nem tudtam hova tenni. A hangjától kirázott a hideg, Carlyt pedig erősebben vontam magamhoz. Tudtam, hogy baj lesz.
"Carly szemszöge"
Lys erősebben vont magához, én pedig legszívesebben hozzábújtam volna. De nem tettem, inkább szembenéztem Jeremyvel. Nagyon kíváncsi voltam.
- Hogy mit akarok, pici Caroline? - szólalt meg, a hangsúlytól a hátamon a hideg futkározott.
- Nyögd már ki végre! - mondta Lysander higgadtan.
- A kis hackerbarlangodat akarom látni. Tudod, nagyon sokat hallottam már róla... - kezdett járkálni Jeremy.
Előhúzta a jobb kezét a háta mögül és egy fegyver simult a tenyerébe. - Ugye nem baj?
- Haver, tedd le azt a fegyvert! - nyugtatta Lys.
- Soha nem voltam a haverod, Lysander. Őszintén, nem is akarok az lenni!
- Tedd már le azt a ki-be baszott fegyvert, hülyegyerek! - szóltam közbe ingerülten.
- Nocsak, valakinek hogy felvágták a nyelvét! - nevetett fel, közben a pisztolyt ránk emelte. - Fogadjunk, hogy az illegális kódfeltörésekről nem csicseregtél ilyen szépen a barátodnak, ugye?
A testem megmerevedett. Nem, nem lehet, hogy tudja... Vagy mégis? Ilyen óvatlan lettem volna?
Volt a családunknak egy olyan időszaka, amikor pár hétig szinte a repülőkön éltünk. Apa és anya állandóan dolgozott, mi pedig mentünk velük folyamatosan. Most képzeljétek el: Moszkvából elindultunk Sydneybe, ott csak egy éjszakát töltöttünk, onnan mentünk Manchesterbe, ott csupán 4 órát töltöttünk, onnan mentünk Bécsbe, majd Prágába... Szóval na, értitek.
De még a két fizetés sem volt elég, így úgy gondoltuk a testvéreimmel, hogy mi is csináljuk a "családi bizniszt". Szerencsénk volt, mivel pár rendőrségi szervezet pont ilyen zöldfülűeket keresett, mint mi. És valljuk be, hogy a mi korosztályunkban kevés jobb hacker van nálunk. Csak ugye az ilyen szervezetek nem kötötték a nép orrára, hogy kódtörőket alkalmaznak, így titokban végeztük a munkát. Kamerákat és egész hálózatokat törtünk fel, mindezt a feletteseink megbízásából. Új város, új szervezet. Egyszeri munkák, hatalmas összegek. Minden jól ment, amíg meg nem láttuk a körözési listákat. Pár ember ott volt rajta a korábbi feletteseink közül. És teljes gőzzel keresték azokat, akik segítették őket. Leálltunk ezzel a tevékenységgel és bevallottunk mindent. Pár kapcsolatunk segítségével felmentettek minket a vádak alól.
És most újra felhántorgatja őket ez a senkiházi!
- Felmentettek a vádak alól - sziszegtem, de közben Lys szorítása enyhült.
- És mi lenne, ha újra bajba keverednétek? Hmm? Egy bankrablás, például? - hadonászott a pisztolyával, én pedig imádkoztam azért, hogy lábon lője magát. De sajna kegyetlen az Isten, legalábbis velem. - Ha megtalálnák a gépeteken a bank biztonsági kódjait, biztosan újra felülvizsgálnák az ügyet...
Az arcom elvörösödött a dühtől, ami elöntött a lábujjamig. Még van pofája engem fenyegetni! Ááá, legszívesebben keresztülszúrtam volna egy hegyes fémdarabbal, ha a közelemben lett volna egy. De sajna nem volt, így bámulnom kellett azt az idegesítő vigyorát, ahogyan a pisztolyt fogta ránk.
- Te rohadék ó, hogy esnél pofára egy aknamezőn! A rendőrség, de legalábbis én el foglak kapni ezért, Jeremy Brighton! - ordítottam oroszul.
A mosolya egy pillanatra sem olvadt le a sunyi kis arcáról, én meg csak szórtam rá szitkokat, hol oroszul, hol törökül, hol angolul, hol az anyanyelvemen.
- Hé, hé, nyugi van! - nevetett és a fejemre szegezte a pisztolyt. - Ne olyan hevesen. Elég, ha a két tesód rács mögött lesz, nem hiányzik egy harmadik, felvágott nyelvű fruska is. Te meghalsz. Mi már így is megúsztuk.
Lys a háta mögé rántott, de én hülye megszólaltam.
- Te és Debby... - állt össze a kép. - Ti hackerkedtetek szerte a városban, nem mi! És mindvégig a bank volt a célotok!
Legszívesebben a homlokomra csaptam volna, amilyen hülye voltam. De nagyon is jól csinálták! Fel sem tűnt, legalábbis nekem. Azt hittem, mindketten bénák a számítógéphez, mondjuk Jeremy informatika szakos volt...
- Egyszerű és nagyszerű, nemde? És pont kapóra jött, hogy itt vannak a mi városunkban a híres-neves Rin testvérek. - azt még láttam Lys háta mögül, hogy gúnyosan meghajolt. Legszívesebben nekiestem volna tíz körömmel. - És most búj elő, hogy lelőhesselek!
- Nem engedem, Jeremy! - tartott Lys a háta mögött.
- Hát akkor, Rómeó, te is vele halsz meg! - eldördült egy lövés.
Aztán még egy. Jeges félelem kúszott fel a gerincemen. Lassan végigtapogattam magamat, semmim nem fájt. Csupán a fejem zúgott. Aztán végigtapogattam Lysander hátát is. Sem Lysanderen, sem rajtam nem tátongott lyuk.
- Te hülye lotyó! - ordított Jeremy a földön fetrengve.
Óvatosan Lysander mellé léptem és megláttam a srácot. A vállából vörös folyadék szivárgott egyenesen a szőnyegre. Anya ezért ki fog nyírni minket! Ha nem tudja meg Mira hamarabb, mert akkor ő esik nekünk. Mögém néztem és ott álltak. Natasa, Iván és Akeila, pisztollyal a kezükben.
- Mi a...? - motyogtuk egyszerre Lyssel.
Még az ő arcán is színtiszta meglepettség látszódott. Akkor inkább nem akarom megtudni, hogy az én arcom hogy is nézett ki. Szerintem az arcom konkrétan megnyúlt, de a földig.
- Rég találkoztunk, Jeremy! - lépett a fiúhoz Natasa és megbilincselte, még a lőtt seb ellenére is, ami a vállán tátongott.
- Mit keresel itt, te kurva? - sziszegte fájdalmasan a srác.
- Ennyire ne örülj nekem, édes! - Natasa beletérdelt a fiú hátába.
Felrántotta Jeremy ordítása ellenére is. De így is, úgy is, már rajta volt a bilincs.
- Jeremy Brighton, letartóztatunk az Oroszországban elkövetett vétkeid miatt - lépett elő Akeila, egy egész mappával a kezében. Kikereste a megfelelő oldalt és olvasni kezdte a dokumentumot. - Emberrablás, zsarolás, pénzhamisítás és bankrablás vádja szól ellened.
- És a nővérem? - ilyen férget!
Képes volt bemártani a nővérét is. De Iván megelőzte, mivel a vállán hevert az ájult Debby. Ugyanis később kiderült, hogy rámászott Ivánra, az orosz srác pedig leütötte a konyhában található fadeszkával, amit a hús vágásakor használtunk. Egy tuti: örömmel néztem volna végig ezt a jelenetet és szétröhögtem volna magamat.
Pár perccel később a rendőrség állított be hozzánk. Nekünk pedig mennünk kellett vallomást tenni. Ha mindig ilyenek a bulik, én többet nem akarok rendezni, az biztos!
2015. április 2., csütörtök
2015. március 21., szombat
55. fejezet: Bevetésre készen!
Mire elérkezett a buli időpontja, minden készen állt. Az italok az asztalon, ahogy a szendvicsek is, a hifi már bemelegedett, a fényeket aktiváltuk. A szobákat kulcsra zártuk, minden törékeny tárgyat eltettünk biztos helyre, illetve elpakoltuk a késeket (?). Tom azt mondta, hogy szükséges, mert "vannak olyan részegek, akik szívesen játszanak a késekkel"... Oké... Ő tudja, ő a tapasztalt.
Ami a ruhákat illeti... Én egy térdig érő farmer nadrágot és egy pánt nélküli felsőt vettem fel. A hajamat normálisan kifésültem, kontaktlencsét tettem be. Mira és Ilayda jobban kiöltöztek, mint én, de volt egy olyan érzésem, hogy ezt még meg fogják bánni. Mindketten telitalpú cipőben billegtek, de olyan magasban, hogy ha most nem törik ki a bokájukat, akkor soha. Ami Akeilát illeti, ő is lazára vette a figurát, ő egy combközépig érő nadrágot és egy pólót vett fel, amin orosz felirattal ez áll: "Csapos, esküszöm, hogy nagykorú vagyok!" Nagyot nevettem ezen a pólón. Iván olyan szerelést vett fel, ami leginkább egy kidobóemberre emlékeztetett. De amikor megfordult, láttam, hogy a fekete póló hátán ez a felirat állt: Security. Hiteles, az biztos! A Maddox fiúkat pedig inkább hagyjuk. Úgy öltöztek fel, mintha Playboy fotózásra készültek volna. A fejemet fogtam, ahogy megláttam őket.
- Ne fogd a fejed! Eddig minden csaj elolvadt ettől itt! - mutatta Tom a felsőtestét, aztán a lentebb elhelyezkedő dolgokat.
- Ha táncolsz is, felpofozlak! - dünnyögtem a mutogatására.
- Ne csábítgasd a haverom csaját! - szólt közbe Castiel.
- Ünneprontó! - húzódott mosolyra Tom szája. - Akkor Ilaydát csábítgatom.
A fekete hajú Ilaydára nézett, ahogy a lány billegve lejött a lépcsőn. Felkapta a fejét a nevére.
- Azt próbáld meg! - mondta egyszerre a két vörös.
- Szereztünk neked csajt, emlékszel? - hajolt közelebb Dan a haverjához.
- De még nem... - ahogy ezt elkezdte, csengettek.
Legelsőnek Arminék érkeztek, hiszen ők a szomszédban laknak.
- Wow, nagyon tuti a díszítés! - forgolódott Alexy csillogó szemekkel.
Tomra és Castielre nézett és már majdnem nyáladzott. Úgy tűnt, ez az öltözék nemcsak a lányokat vonzza... Én és Mira kuncogtam egy kicsit azon, ahogy Alexy leste a srácokat. Armint pedig le sem lehetett volna kaparni a hifiről.
- Köszönjük! - mondta Mira a röhögéssel küszködve.
Már javában ettünk, ittunk, miközben szállingóztak be az emberek. Mindenkit kedvesen köszöntöttünk, mikor olyan személyek jöttek, akikre nem is számítottunk. Debora és az öccse. A két legnagyobb szarkavaró. A házunkban.
- Már meg sem hívsz a bulidra, Carly? - nyávogva mondta, kárörvendő mosollyal megspékelve. - Ez igazán szomorú...
- Elférsz - vont vállat mellettem Mira.
Mire kimondta, Debora már a konyhában járt. Viszont állt az ajtóban még valaki, akit először nem ismertem meg. Mikor azonban Iván mosolyogva köszöntötte, egyből ismerős lett.
- Natasa? - szóltam hozzá bizonytalanul.
- Én vagyok az, ki más! - nevetett fel a lány. - Ismersz még egy ilyen dögös, orosz csajt?
- Az egód a régi - mosolyogtam rá.
Ő összehúzott szemekkel nézett végig rajtam. Elégedetlenül rázta a fejét, de a szemeiben mosoly bujkált.
- Ahogy a te konzervatív öltözéked is - jelentette ki. - Hogy fogsz így pasit találni?
Igen, nem mindenkinek áll jól ez a stílus. Viszont ez a hamisítatlan Natasa. Fekete haj, barna szem, hatalmas és telt idomok. Erős és határozott, illetve érdekes humora van. Itt egy kép róla:
Ő most katonaira vette a figurát. A vörös bőrből készült mellényét le is dobta, közszemlére téve a fekete trikóját. Meg a hatalmas ikreit.
- És hol van az a kandúr, aki miatt elhívtatok? - nézett körül. - Remélem, hogy nem szőke!
- Nem, szénfekete a haja, a szemei pedig füstösek - írtam körül Tom arcát.
- Ennyire festi magát? - pillantott rám Natasa nagy szemekkel.
Ez a lány 185 centis megvan, szóval fel kellett rá néznem. A dögcédulás nyaklánca viszont meglepett. Eddig mind a három testvérnél láttam ilyet, de azt hittem, ez valami divat. De ez az egybeesés nem volt véletlen. Biztosan nem.
- Nem, a szeme színe a füstös - nevettem fel, mert elképzeltem Tomot kifestett szemekkel.
- Szóval olyan, mint az éjszaka... - dünnyögött. - Elvezetsz hozzá? Nem ismerem ki magamat ebben a házban.
- Persze, már alig várja, hogy találkozzatok! - ezzel belém karolt, úgy vágtunk át a tömegen.
A nappali olyan forgalmas volt, mint az autópálya. Vagyis élet veszélyes volt átkelni rajta. Egy idő után Natasa haladt előttem, úgy lökte félre az embereket, mint a rongybabákat. Ahogy elértük a hifit, ott találtuk Armint, Mirát és Tomot. Gondolom én, ők feleltek a zenéért. Megálltunk a fal mellett, hogy a táncoló tömeg ne taposson ránk.
- Hé, Tom! - intettem, hogy jöjjön közelebb.
Vigyorogva jött oda hozzánk a fal mellé.
- Nem hittem volna, hogy egyszer te fogsz hívni, Carly! - nevetett fel. - Mit tehetek érted?
- Tom, ő itt Natasa - mutattam a mellettem álló lányra.
Tom először megdöbbent, hogy egy kissé neki is fentebb kellett vinni a tekintetét, mint általában. Hát Tom Natasa orráig ért fel.
- Natasa, ő itt Thomas Maddox. Őt ígértük be neked - mutattam Tomra.
Tom a fülemhez hajolt, csak egy pillanatra.
- Őt értetted a magas lányon? - pillantott Natasára.
- Igen, nem látszik?
- Azt hittem, hogy addig ér nekem, mint te! - én Tomnak a szeméig érek. - Ez már magasnak számít a csajoknál, nem?
- Te kérted! - csíptem bele a karjába, amitől kicsit feljajdult. - Légy férfi! Neki nem egy nagyra nőtt csecsemőre van szüksége, hanem egy férfire - néztem rá. - Érted?
- Igen - bólintott. - De minek kellett megcsípni?!
- Mert jól esett! - vágtam rá.
Tomot Natasához rángattam. Natasa sokat ígérő mosolyra húzta a száját.
- A nagyfiú talán beijedt tőlem? - vigyorgott.
- Én? Dehogy! - mondta Tom és kihúzta magát.
- Helyes - bólintott az orosz lány. - Nagyon örülök a találkozásnak, Tom.
Kinyújtotta a kezét, Tom pedig gyanútlanul kezet fogott vele. Natasa nem elhúzta a kezét, hanem megmarkolta a fiú alkarját és közelebb rántotta magához. Súgott valamit Tom fülébe, amitől a srác engedelmesen hozzásimult, elégedett mosollyal. Natasa megcsókolta a srác nyakát. Magukra hagytam, nem akartam mindennek szemtanúja lenni.
Lysandert a lépcsőnél találtam meg, Akeila társaságában. Éppen a fehér haj hátrányait és előnyeit vitatták meg éppen. Néztem a barátomat és elfogott egy érzés: piszok mázlista vagyok. Lys egy zöld-fekete pólót vett fel, hozzá farmert és tornacipőt. Kicsit hiányoltam a viktoriánus ruháit, de a "jelenben" is jól nézett ki. Nagyon is.
- Carly, olyan jófej a pasid! - mondta Akeila.
Felállt a lépcsőről és még hátranézett rám.
- Én megkeresem Danit, hátha segíthetek neki. Aztán nem rosszalkodni! - nevetve olvadt bele a tömegbe, így nem tudtam visszaszólni.
Ahogy néztem a fehér hajú lány után, két erős kezet éreztem a derekamon. Hirtelen lerántottak, egyenesen Lysander ölébe. Hátranéztem rá, ő pedig mosolygott.
- Lys, mit tervezel? - szembe fordultam vele.
- Én? - mutatott magára. - Honnan veszed, hogy tervezek valamit?
- Hát... - elvörösödtem zavaromban. Igazából én sem tudtam, miért gondoltam ezt.
- Csak közel akarok lenni a szerelmemhez, ennyi - a fejét a nyakszirtemhez hajtotta, a száját pedig a nyakamra tapasztotta.
Másodpercek alatt felolvadtam az érintésétől. Végigcsókolgatott a fülemtől egészen a vállamig. A fülemben dobolt a vér, így alig hallottam a pulzáló zenét. Az előttem táncoló tömegről szinte tudomást sem vettem. Ők jól érezték magukat, én is jól éreztem magam.
Akkor azonban Jeremy sunnyogott fel mellettünk az emeletre. Azt hitte, nem vesszük észre. De én megláttam a szemem sarkából. Újra éberré váltam. Mit akarhat Jeremy az emeleten? Az én házamban? Olyan balsejtelem kúszott fel a gerincemen, hogy beleremegtem.
Ami a ruhákat illeti... Én egy térdig érő farmer nadrágot és egy pánt nélküli felsőt vettem fel. A hajamat normálisan kifésültem, kontaktlencsét tettem be. Mira és Ilayda jobban kiöltöztek, mint én, de volt egy olyan érzésem, hogy ezt még meg fogják bánni. Mindketten telitalpú cipőben billegtek, de olyan magasban, hogy ha most nem törik ki a bokájukat, akkor soha. Ami Akeilát illeti, ő is lazára vette a figurát, ő egy combközépig érő nadrágot és egy pólót vett fel, amin orosz felirattal ez áll: "Csapos, esküszöm, hogy nagykorú vagyok!" Nagyot nevettem ezen a pólón. Iván olyan szerelést vett fel, ami leginkább egy kidobóemberre emlékeztetett. De amikor megfordult, láttam, hogy a fekete póló hátán ez a felirat állt: Security. Hiteles, az biztos! A Maddox fiúkat pedig inkább hagyjuk. Úgy öltöztek fel, mintha Playboy fotózásra készültek volna. A fejemet fogtam, ahogy megláttam őket.
- Ne fogd a fejed! Eddig minden csaj elolvadt ettől itt! - mutatta Tom a felsőtestét, aztán a lentebb elhelyezkedő dolgokat.
- Ha táncolsz is, felpofozlak! - dünnyögtem a mutogatására.
- Ne csábítgasd a haverom csaját! - szólt közbe Castiel.
- Ünneprontó! - húzódott mosolyra Tom szája. - Akkor Ilaydát csábítgatom.
A fekete hajú Ilaydára nézett, ahogy a lány billegve lejött a lépcsőn. Felkapta a fejét a nevére.
- Azt próbáld meg! - mondta egyszerre a két vörös.
- Szereztünk neked csajt, emlékszel? - hajolt közelebb Dan a haverjához.
- De még nem... - ahogy ezt elkezdte, csengettek.
Legelsőnek Arminék érkeztek, hiszen ők a szomszédban laknak.
- Wow, nagyon tuti a díszítés! - forgolódott Alexy csillogó szemekkel.
Tomra és Castielre nézett és már majdnem nyáladzott. Úgy tűnt, ez az öltözék nemcsak a lányokat vonzza... Én és Mira kuncogtam egy kicsit azon, ahogy Alexy leste a srácokat. Armint pedig le sem lehetett volna kaparni a hifiről.
- Köszönjük! - mondta Mira a röhögéssel küszködve.
Már javában ettünk, ittunk, miközben szállingóztak be az emberek. Mindenkit kedvesen köszöntöttünk, mikor olyan személyek jöttek, akikre nem is számítottunk. Debora és az öccse. A két legnagyobb szarkavaró. A házunkban.
- Már meg sem hívsz a bulidra, Carly? - nyávogva mondta, kárörvendő mosollyal megspékelve. - Ez igazán szomorú...
- Elférsz - vont vállat mellettem Mira.
Mire kimondta, Debora már a konyhában járt. Viszont állt az ajtóban még valaki, akit először nem ismertem meg. Mikor azonban Iván mosolyogva köszöntötte, egyből ismerős lett.
- Natasa? - szóltam hozzá bizonytalanul.
- Én vagyok az, ki más! - nevetett fel a lány. - Ismersz még egy ilyen dögös, orosz csajt?
- Az egód a régi - mosolyogtam rá.
Ő összehúzott szemekkel nézett végig rajtam. Elégedetlenül rázta a fejét, de a szemeiben mosoly bujkált.
- Ahogy a te konzervatív öltözéked is - jelentette ki. - Hogy fogsz így pasit találni?
Igen, nem mindenkinek áll jól ez a stílus. Viszont ez a hamisítatlan Natasa. Fekete haj, barna szem, hatalmas és telt idomok. Erős és határozott, illetve érdekes humora van. Itt egy kép róla:
- És hol van az a kandúr, aki miatt elhívtatok? - nézett körül. - Remélem, hogy nem szőke!
- Nem, szénfekete a haja, a szemei pedig füstösek - írtam körül Tom arcát.
- Ennyire festi magát? - pillantott rám Natasa nagy szemekkel.
Ez a lány 185 centis megvan, szóval fel kellett rá néznem. A dögcédulás nyaklánca viszont meglepett. Eddig mind a három testvérnél láttam ilyet, de azt hittem, ez valami divat. De ez az egybeesés nem volt véletlen. Biztosan nem.
- Nem, a szeme színe a füstös - nevettem fel, mert elképzeltem Tomot kifestett szemekkel.
- Szóval olyan, mint az éjszaka... - dünnyögött. - Elvezetsz hozzá? Nem ismerem ki magamat ebben a házban.
- Persze, már alig várja, hogy találkozzatok! - ezzel belém karolt, úgy vágtunk át a tömegen.
A nappali olyan forgalmas volt, mint az autópálya. Vagyis élet veszélyes volt átkelni rajta. Egy idő után Natasa haladt előttem, úgy lökte félre az embereket, mint a rongybabákat. Ahogy elértük a hifit, ott találtuk Armint, Mirát és Tomot. Gondolom én, ők feleltek a zenéért. Megálltunk a fal mellett, hogy a táncoló tömeg ne taposson ránk.
- Hé, Tom! - intettem, hogy jöjjön közelebb.
Vigyorogva jött oda hozzánk a fal mellé.
- Nem hittem volna, hogy egyszer te fogsz hívni, Carly! - nevetett fel. - Mit tehetek érted?
- Tom, ő itt Natasa - mutattam a mellettem álló lányra.
Tom először megdöbbent, hogy egy kissé neki is fentebb kellett vinni a tekintetét, mint általában. Hát Tom Natasa orráig ért fel.
- Natasa, ő itt Thomas Maddox. Őt ígértük be neked - mutattam Tomra.
Tom a fülemhez hajolt, csak egy pillanatra.
- Őt értetted a magas lányon? - pillantott Natasára.
- Igen, nem látszik?
- Azt hittem, hogy addig ér nekem, mint te! - én Tomnak a szeméig érek. - Ez már magasnak számít a csajoknál, nem?
- Te kérted! - csíptem bele a karjába, amitől kicsit feljajdult. - Légy férfi! Neki nem egy nagyra nőtt csecsemőre van szüksége, hanem egy férfire - néztem rá. - Érted?
- Igen - bólintott. - De minek kellett megcsípni?!
- Mert jól esett! - vágtam rá.
Tomot Natasához rángattam. Natasa sokat ígérő mosolyra húzta a száját.
- A nagyfiú talán beijedt tőlem? - vigyorgott.
- Én? Dehogy! - mondta Tom és kihúzta magát.
- Helyes - bólintott az orosz lány. - Nagyon örülök a találkozásnak, Tom.
Kinyújtotta a kezét, Tom pedig gyanútlanul kezet fogott vele. Natasa nem elhúzta a kezét, hanem megmarkolta a fiú alkarját és közelebb rántotta magához. Súgott valamit Tom fülébe, amitől a srác engedelmesen hozzásimult, elégedett mosollyal. Natasa megcsókolta a srác nyakát. Magukra hagytam, nem akartam mindennek szemtanúja lenni.
Lysandert a lépcsőnél találtam meg, Akeila társaságában. Éppen a fehér haj hátrányait és előnyeit vitatták meg éppen. Néztem a barátomat és elfogott egy érzés: piszok mázlista vagyok. Lys egy zöld-fekete pólót vett fel, hozzá farmert és tornacipőt. Kicsit hiányoltam a viktoriánus ruháit, de a "jelenben" is jól nézett ki. Nagyon is.
- Carly, olyan jófej a pasid! - mondta Akeila.
Felállt a lépcsőről és még hátranézett rám.
- Én megkeresem Danit, hátha segíthetek neki. Aztán nem rosszalkodni! - nevetve olvadt bele a tömegbe, így nem tudtam visszaszólni.
Ahogy néztem a fehér hajú lány után, két erős kezet éreztem a derekamon. Hirtelen lerántottak, egyenesen Lysander ölébe. Hátranéztem rá, ő pedig mosolygott.
- Lys, mit tervezel? - szembe fordultam vele.
- Én? - mutatott magára. - Honnan veszed, hogy tervezek valamit?
- Hát... - elvörösödtem zavaromban. Igazából én sem tudtam, miért gondoltam ezt.
- Csak közel akarok lenni a szerelmemhez, ennyi - a fejét a nyakszirtemhez hajtotta, a száját pedig a nyakamra tapasztotta.
Másodpercek alatt felolvadtam az érintésétől. Végigcsókolgatott a fülemtől egészen a vállamig. A fülemben dobolt a vér, így alig hallottam a pulzáló zenét. Az előttem táncoló tömegről szinte tudomást sem vettem. Ők jól érezték magukat, én is jól éreztem magam.
Akkor azonban Jeremy sunnyogott fel mellettünk az emeletre. Azt hitte, nem vesszük észre. De én megláttam a szemem sarkából. Újra éberré váltam. Mit akarhat Jeremy az emeleten? Az én házamban? Olyan balsejtelem kúszott fel a gerincemen, hogy beleremegtem.
2015. március 14., szombat
54. fejezet: Mit kapunk cserébe?
Írói megjegyzés
Mindenkinek szép és derűs napot/estét/reggelt/hajnalt/délutánt kívánok! Átléptük a bűvös 20000 fős látogatottságot az oldalon. Juppiiiiii! Most megtapsollak titeket a türelmetekért és az idegzetetekért, mert kibírtátok ezt a történetet. De még csak most jönnek az izgalmas, akciódús részek. Szóval el ne mozdulj a monitor elől, már jön is az 54. fejezet!
Írói megjegyzés vége
Iván és én Gyémánttal befordultunk az utcánkba. Csendes volt minden. Túlságosan is csendes. Mi viszont hallgattuk a rádiót, így nem nagyon tűnt fel a különbség. Hirtelen egy dobszóló szólalt meg valahol a kocsiban. Egy szempillantás alatt Iván kezében egy mobil termett.
- Szia, mondd! - szólt bele az anyanyelvén.
Az őt hívó illető lány volt, azt ki tudtam venni. Viszont ez a személy egyszerűen úgy hadart, hogy nem értettem egy szavát se. Ez pedig nagy szó! Iván is összeráncolt szemöldökkel bogozta ki magában a hadaró szavait.
- Már itt vagyunk - mondta Iván.
- ... - nem hallottam, mit mondanak a vonal másik végén.
- Hogy mit csinálnak? - a szőke srác úgy szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjpercei. - Máris ott vagyunk!
Dühösen lecsapta a telefont és befarolt a házunk elé. Én nyugtatóan megsimítottam a vállát.
- Hé, mi a baj? - kérdeztem ártatlan hangon.
Aztán megláttam Tom kocsiját a feljárónkon. Értem már, hogy mitől akadhatott ki. Gondoltam, hogy Akeila átjött segíteni az előkészületekben, mikor befutott az egyik Maddox fiú. És mivel a Hófehérke és a Szürke farkas még nem találkozott, így... További szavak nélkül ugrottam ki a kocsiból. Nem vesződtem még azzal sem, hogy kinyissam az ajtót. Csupán átlendítettem a lábamat és a talajra érkeztem.
Befelé csörtettem és szinte feltéptem a bejárati ajtót. Hát milyen látvány fogadott? Tom a falhoz szorította az orosz lányt, aki úgy nézett rá, mint áldozat a vadászra. A hangos trappolásra unott arccal felemelte a fejét, majd a tekintete megállapodott Mickey egér fejénél. Azaz a melleimnél. Amikor köhögtem egyet és a karommal eltakartam a srác elől a látványt, vette a fáradtságot és az arcomra nézett. Elég eszelős tekintetem lehetett, mert egyből elhátrált a fehér hajú lánytól.
- Carly-cica... - szólalt meg a legidősebb Maddox fivér. - Ez nem az, aminek...
Mielőtt befejezte volna a mondatot, egy hatalmas pofon csattant az arcán. A kéz körvonala tisztán meglátszódott az arca jobb oldalán. Igen, Akeila a bal kezét részesíti előnyben. A meglepett srác megdörzsölte a piros foltot. Az előbb még sarokba szorított lányra nézett tágra nyílt szemekkel. Pillanatokon belül az állára is kapott egy orbitális erejű ütést. Ugyanis idő közben Iván is beért a házba. Tom hanyatt esett a becsapódás erejétől és hunyorogva bámult fel a dühös arckifejezésű oroszra.
- Ki vagy te? - hörögte Tom.
- A lány bátyja - hallatszott Iván szájából a rövid, mégis tartalmas felelet.
- A büdös francba! - átkozódott magában Tom, miközben hanyatt dőlt a padlón.
Egy jó ideig álltunk így, míg Mira ki nem jött hozzánk az előtérbe. Majdnem lepofozott minket, olyan ideges lehetett.
- Maddox, állj fel, ne szerencsétlenkedj már!
Mira egyetlen rántással felrántotta Thomast, aki legalább a nővérem kétszeresét nyomta (mert ugye az izom többet nyom, mint a zsír). Rendesen tele lehet adrenalinnal. Mi volt abban a kávéban?
- Miért van itt? - kérdezte Akeila dühösen.
Hogy honnan tudom, hogy dühös volt? Ilyenkor az akcentusa sokkal jobban érződik, mint máskor. A hangja keményebb, a hangfekvése reszelősebb és morgósabb.
- Azért, csillagom... - Iván kemény nézésére inkább helyesbítette a megszólítást. - Vagyis kedves Akeila, azért vagyok itt, mert Mira hívott. Gondolom én, a buli szervezésével kapcsolatban.
Megigazította a fekete izom trikóját és lesimította a láthatatlan gyűrődéseket. Ha viszont még egyszer rámászott volna az orosz barátnőmre, garantáltan lenne ott gyűrődés! Iván szerintem le is tépte volna nemcsak a trikóját, hanem Tom férfi büszkeségét is a két lába között.
- Ne is reménykedj, hogy több miatt hívtalak ide - röhögött fel Mira.
- Akkor miért van itt? - vetettem közbe.
- Ennyire nem örülsz nekem, cicám? - nézett rám Tom és drámaian a szívére tette a kezét. - Ez igazán sértő!
- Majd azon is megsértődsz, ha kikaparom a szemedet? - vetettem oda neki. - Én Lysander barátnője vagyok, senki másé!
- Elég a párharcokból! - állt elém Mira. - Inkább menjünk beljebb.
Engedelmesen bementünk a nappaliba, amit teljesen átrendeztek. A középső tér teljesen szabad lett, a kanapék és a fotelek a falnál sorakoztak. A tévét rögzítették, nehogy összetörjön. A hifi közvetlenül a fal mellett állt, még mellette a hosszú asztal foglalt helyet. A szőnyeget felgörgették.
- Egyébként hol van Ilayda? - néztem zavartan a nővéremre.
- Pár perce még az öcsémmel láttam - vont vállat Thomas.
Erre a kijelentésre Ilayda tántorgott elő a konyhából. Végigmértem a lányt, akin erős csókolózás, akár még tapizásnak is vélhető nyomok voltak láthatóak. Gyűrött felső, a melltartója majdnem kívül volt a pólóján, vigyorgott mint a tejbetök és a sortja fel volt gyűrve, kivillantva majdnem a combja tövét is.
- Hát ideértetek? - nézett rám és Ivánra nagy szemekkel.
- Igen, de látom, hogy Castiel megtalált téged - mosolyodtam el.
- A démonom mindig megtalál - röhögött fel Ilayda.
Miközben így nevetgéltünk, Castiel is megjelent, hátulról átölelte Ilaydát. A kezei a lány mellei alatt találkoztak, úgy préselte magához.
- Mi az, hogy démon vagyok? - kihallatszott a vörös srác hangjából a felháborodás. - Ha én démon vagyok, te mi vagy?
- Én? - kérdezett vissza gonosz mosollyal a török lány. - Egy rossz lélek, akit meg kéne büntetned! - ezt már törökül mondta, én pedig felvihogtam a nővéremmel együtt.
- Mit mondott? Tolmácsot kérek! - nézett ránk Castiel, égve a kíváncsiságtól.
Mielőtt kinyithattam volna a számat, Mira lefordította.
- Rossz kislány volt, azt akarja, hogy büntesd meg - mondta el a nyersfordítást.
Castiel felemelte az egyik szemöldökét. Amolyan "meglesz" tekintettel végigfuttatta a száját Ilayda nyakán, aki ettől megborzongott.
- Bezzeg én nem tudtam ilyen csajt kifogni! - zsörtölődött magában Tom.
- Oké, gerlepár, elég! - vetett véget Mira a vörösök egymásra találásának. - Azért hívtam ide a Maddox fiúkat, hogy tanácsot kérhessünk tőlük.
- Tanácsot? - visszhangozta mindenki.
- Igen, tanácsot! - bólintott Mira. - Mivel ti vagytok a házibulik koronázatlan királyai, ezért segítséget kérünk tőletek, mint igazi nagyágyúktól.
- Ez nagyon hízelgő, meg minden - húzta ki magát elégedetten a legidősebb Maddox. - És mi mit nyerünk ezzel? - tárta szét a karjait Thomas.
Ilayda Castiel fülébe súgott valamit, amitől a vörös hajú srác szemei felragyogtak. Kihívó tekintettel nézett a török lányra, aki kacéran rávigyorgott. Inkább nem akarom tudni, mit súgott a barátnőm.
- Engem meggyőztek! - jelentette ki Castiel.
- Öcsi, maradj csak, de én megyek! - mondta Tom.
- Ne, mindkettőtökre szükség van! - jajveszékelt Mira.
Az én elmémben felragyogott egy ötlet. Egy ötlet, amivel egy újabb külföldit szabadítok ide, pontosabban Iván másik testvérét. Az a nő viszont felért magával a Sátánnal.
- Iván! - szóltam a szőke srácnak, aki felém fordította a pillantását.
- Hm?
- Azt mondtad, itt dolgoztok, ugye?
- Igen - nézett rám gyanakvó szemmel.
- Natasa is itt van? - kérdeztem rá.
Iván nagy szemekkel nézett rám. Egy hangosat nyelt, mintha azt kérdeztem volna, hogy itt van-e a Lochness-i szörny.
- Őt akarod felajánlani? - bámult rám, majd a tekintete átsiklott az immár érdeklődő arcú Thomasra. A szőke srác szemében gonosz fény villant. - Élve felfalja.
- Úgy sincsen pasija, nem? - az én szememben is az csillogott, mint Ivánéban. - Facér. És valószínűleg ki van éhezve egy kalandra.
- Ez olyan, mintha egy nyulat és egy pumát akarnál összepárosítani - váltott oroszra Iván.
- Tudom, de Tomnak ezt nem kell tudnia - válaszoltam neki, szintén oroszul.
Ugyanis ebben az esetben Natasa lenne az a bizonyos puma. Élve széttépi a fiút. A többiek köztünk kapkodták a fejét. Mira azért nézett ránk kerek szemekkel, mert tudta, miről beszéltünk. A többiek viszont nem értették a nyelvet, kivéve Akeilát. Ő pedig becsatlakozott a beszélgetésbe.
- Ha Natasa itt lesz, Thomast nem fogjuk látni... más szóval, a nővérem ki nem fogja engedni a hálószobából.
- Ennyire ki van éhezve?
- Igen. Az előző pasiját még mindig hiányolja - aztán Akeila már suttogva folytatta. - Esténként az egész ház tőlük rengett.
- Itt van? - kérdeztem gonoszan vihogva.
Így kellett Tomnak! Ha ezután a kaland után még vadászni akar majd, akkor tényleg telhetetlen. Mivel tudtam, hogy Natasa olyan, hogy ágyúval lő verébre. Vagyis, ha buliba készül, teljes fegyverzetében és csáberejében jelen lesz. A három legkisebb testvér együtt... Iván, Natasa és Akeila... Fergeteges bulinak ígérkezik.
- Igen. Máris hívjuk, hogy buli a láthatáron. Ne hagyjatok elől semmi törékenyet! - mondta Iván.
Elvonult telefonálni, én pedig immár magyarul folytattam és odafordultam Tomhoz.
- Remélem szereted a magas nőket! Ugyanis a bulira szereztünk neked egyet. Ami pedig a buli alatt történik, arra nem vállalunk felelősséget - néztem Tomra.
- Benne vagyok! - vágta rá Tom.
A két Maddox fivér összenézett és bólintott.
- Öcsi, tudod mi a dolgod - bicentett Tom.
Ezután az ő irányításuk alatt dolgoztunk. Hát, mit ne mondjak... Remélem, nem kell megbánnunk, hogy Tomnak csajt szereztünk. Vagyis pontosabban egy nehézbombázót, aki képes lerombolni a házat. Ugyanis Natasa be tudja bolondítani a férfiakat.
Miután világosan kinyilvánítottuk, hogy minden hálószoba ajtaja zárva lesz, Castiel felhorkantott.
- De miért?
- Nem akarunk olyan bulit. Akikre rájön a szükség, húzzanak a bokorba vagy egy szállodába - adta világosan az értésére Mira. - De a szüleink megbíznak bennünk, így nem akarok spermafoltot látni sehol sem. Világos?
- Ha te mondod... - emelte fel Castiel a kezeit.
Hjaj... már félek...
Mindenkinek szép és derűs napot/estét/reggelt/hajnalt/délutánt kívánok! Átléptük a bűvös 20000 fős látogatottságot az oldalon. Juppiiiiii! Most megtapsollak titeket a türelmetekért és az idegzetetekért, mert kibírtátok ezt a történetet. De még csak most jönnek az izgalmas, akciódús részek. Szóval el ne mozdulj a monitor elől, már jön is az 54. fejezet!
Írói megjegyzés vége
Iván és én Gyémánttal befordultunk az utcánkba. Csendes volt minden. Túlságosan is csendes. Mi viszont hallgattuk a rádiót, így nem nagyon tűnt fel a különbség. Hirtelen egy dobszóló szólalt meg valahol a kocsiban. Egy szempillantás alatt Iván kezében egy mobil termett.
- Szia, mondd! - szólt bele az anyanyelvén.
Az őt hívó illető lány volt, azt ki tudtam venni. Viszont ez a személy egyszerűen úgy hadart, hogy nem értettem egy szavát se. Ez pedig nagy szó! Iván is összeráncolt szemöldökkel bogozta ki magában a hadaró szavait.
- Már itt vagyunk - mondta Iván.
- ... - nem hallottam, mit mondanak a vonal másik végén.
- Hogy mit csinálnak? - a szőke srác úgy szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjpercei. - Máris ott vagyunk!
Dühösen lecsapta a telefont és befarolt a házunk elé. Én nyugtatóan megsimítottam a vállát.
- Hé, mi a baj? - kérdeztem ártatlan hangon.
Aztán megláttam Tom kocsiját a feljárónkon. Értem már, hogy mitől akadhatott ki. Gondoltam, hogy Akeila átjött segíteni az előkészületekben, mikor befutott az egyik Maddox fiú. És mivel a Hófehérke és a Szürke farkas még nem találkozott, így... További szavak nélkül ugrottam ki a kocsiból. Nem vesződtem még azzal sem, hogy kinyissam az ajtót. Csupán átlendítettem a lábamat és a talajra érkeztem.
Befelé csörtettem és szinte feltéptem a bejárati ajtót. Hát milyen látvány fogadott? Tom a falhoz szorította az orosz lányt, aki úgy nézett rá, mint áldozat a vadászra. A hangos trappolásra unott arccal felemelte a fejét, majd a tekintete megállapodott Mickey egér fejénél. Azaz a melleimnél. Amikor köhögtem egyet és a karommal eltakartam a srác elől a látványt, vette a fáradtságot és az arcomra nézett. Elég eszelős tekintetem lehetett, mert egyből elhátrált a fehér hajú lánytól.
- Carly-cica... - szólalt meg a legidősebb Maddox fivér. - Ez nem az, aminek...
Mielőtt befejezte volna a mondatot, egy hatalmas pofon csattant az arcán. A kéz körvonala tisztán meglátszódott az arca jobb oldalán. Igen, Akeila a bal kezét részesíti előnyben. A meglepett srác megdörzsölte a piros foltot. Az előbb még sarokba szorított lányra nézett tágra nyílt szemekkel. Pillanatokon belül az állára is kapott egy orbitális erejű ütést. Ugyanis idő közben Iván is beért a házba. Tom hanyatt esett a becsapódás erejétől és hunyorogva bámult fel a dühös arckifejezésű oroszra.
- Ki vagy te? - hörögte Tom.
- A lány bátyja - hallatszott Iván szájából a rövid, mégis tartalmas felelet.
- A büdös francba! - átkozódott magában Tom, miközben hanyatt dőlt a padlón.
Egy jó ideig álltunk így, míg Mira ki nem jött hozzánk az előtérbe. Majdnem lepofozott minket, olyan ideges lehetett.
- Maddox, állj fel, ne szerencsétlenkedj már!
Mira egyetlen rántással felrántotta Thomast, aki legalább a nővérem kétszeresét nyomta (mert ugye az izom többet nyom, mint a zsír). Rendesen tele lehet adrenalinnal. Mi volt abban a kávéban?
- Miért van itt? - kérdezte Akeila dühösen.
Hogy honnan tudom, hogy dühös volt? Ilyenkor az akcentusa sokkal jobban érződik, mint máskor. A hangja keményebb, a hangfekvése reszelősebb és morgósabb.
- Azért, csillagom... - Iván kemény nézésére inkább helyesbítette a megszólítást. - Vagyis kedves Akeila, azért vagyok itt, mert Mira hívott. Gondolom én, a buli szervezésével kapcsolatban.
Megigazította a fekete izom trikóját és lesimította a láthatatlan gyűrődéseket. Ha viszont még egyszer rámászott volna az orosz barátnőmre, garantáltan lenne ott gyűrődés! Iván szerintem le is tépte volna nemcsak a trikóját, hanem Tom férfi büszkeségét is a két lába között.
- Ne is reménykedj, hogy több miatt hívtalak ide - röhögött fel Mira.
- Akkor miért van itt? - vetettem közbe.
- Ennyire nem örülsz nekem, cicám? - nézett rám Tom és drámaian a szívére tette a kezét. - Ez igazán sértő!
- Majd azon is megsértődsz, ha kikaparom a szemedet? - vetettem oda neki. - Én Lysander barátnője vagyok, senki másé!
- Elég a párharcokból! - állt elém Mira. - Inkább menjünk beljebb.
Engedelmesen bementünk a nappaliba, amit teljesen átrendeztek. A középső tér teljesen szabad lett, a kanapék és a fotelek a falnál sorakoztak. A tévét rögzítették, nehogy összetörjön. A hifi közvetlenül a fal mellett állt, még mellette a hosszú asztal foglalt helyet. A szőnyeget felgörgették.
- Egyébként hol van Ilayda? - néztem zavartan a nővéremre.
- Pár perce még az öcsémmel láttam - vont vállat Thomas.
Erre a kijelentésre Ilayda tántorgott elő a konyhából. Végigmértem a lányt, akin erős csókolózás, akár még tapizásnak is vélhető nyomok voltak láthatóak. Gyűrött felső, a melltartója majdnem kívül volt a pólóján, vigyorgott mint a tejbetök és a sortja fel volt gyűrve, kivillantva majdnem a combja tövét is.
- Hát ideértetek? - nézett rám és Ivánra nagy szemekkel.
- Igen, de látom, hogy Castiel megtalált téged - mosolyodtam el.
- A démonom mindig megtalál - röhögött fel Ilayda.
Miközben így nevetgéltünk, Castiel is megjelent, hátulról átölelte Ilaydát. A kezei a lány mellei alatt találkoztak, úgy préselte magához.
- Mi az, hogy démon vagyok? - kihallatszott a vörös srác hangjából a felháborodás. - Ha én démon vagyok, te mi vagy?
- Én? - kérdezett vissza gonosz mosollyal a török lány. - Egy rossz lélek, akit meg kéne büntetned! - ezt már törökül mondta, én pedig felvihogtam a nővéremmel együtt.
- Mit mondott? Tolmácsot kérek! - nézett ránk Castiel, égve a kíváncsiságtól.
Mielőtt kinyithattam volna a számat, Mira lefordította.
- Rossz kislány volt, azt akarja, hogy büntesd meg - mondta el a nyersfordítást.
Castiel felemelte az egyik szemöldökét. Amolyan "meglesz" tekintettel végigfuttatta a száját Ilayda nyakán, aki ettől megborzongott.
- Bezzeg én nem tudtam ilyen csajt kifogni! - zsörtölődött magában Tom.
- Oké, gerlepár, elég! - vetett véget Mira a vörösök egymásra találásának. - Azért hívtam ide a Maddox fiúkat, hogy tanácsot kérhessünk tőlük.
- Tanácsot? - visszhangozta mindenki.
- Igen, tanácsot! - bólintott Mira. - Mivel ti vagytok a házibulik koronázatlan királyai, ezért segítséget kérünk tőletek, mint igazi nagyágyúktól.
- Ez nagyon hízelgő, meg minden - húzta ki magát elégedetten a legidősebb Maddox. - És mi mit nyerünk ezzel? - tárta szét a karjait Thomas.
Ilayda Castiel fülébe súgott valamit, amitől a vörös hajú srác szemei felragyogtak. Kihívó tekintettel nézett a török lányra, aki kacéran rávigyorgott. Inkább nem akarom tudni, mit súgott a barátnőm.
- Engem meggyőztek! - jelentette ki Castiel.
- Öcsi, maradj csak, de én megyek! - mondta Tom.
- Ne, mindkettőtökre szükség van! - jajveszékelt Mira.
Az én elmémben felragyogott egy ötlet. Egy ötlet, amivel egy újabb külföldit szabadítok ide, pontosabban Iván másik testvérét. Az a nő viszont felért magával a Sátánnal.
- Iván! - szóltam a szőke srácnak, aki felém fordította a pillantását.
- Hm?
- Azt mondtad, itt dolgoztok, ugye?
- Igen - nézett rám gyanakvó szemmel.
- Natasa is itt van? - kérdeztem rá.
Iván nagy szemekkel nézett rám. Egy hangosat nyelt, mintha azt kérdeztem volna, hogy itt van-e a Lochness-i szörny.
- Őt akarod felajánlani? - bámult rám, majd a tekintete átsiklott az immár érdeklődő arcú Thomasra. A szőke srác szemében gonosz fény villant. - Élve felfalja.
- Úgy sincsen pasija, nem? - az én szememben is az csillogott, mint Ivánéban. - Facér. És valószínűleg ki van éhezve egy kalandra.
- Ez olyan, mintha egy nyulat és egy pumát akarnál összepárosítani - váltott oroszra Iván.
- Tudom, de Tomnak ezt nem kell tudnia - válaszoltam neki, szintén oroszul.
Ugyanis ebben az esetben Natasa lenne az a bizonyos puma. Élve széttépi a fiút. A többiek köztünk kapkodták a fejét. Mira azért nézett ránk kerek szemekkel, mert tudta, miről beszéltünk. A többiek viszont nem értették a nyelvet, kivéve Akeilát. Ő pedig becsatlakozott a beszélgetésbe.
- Ha Natasa itt lesz, Thomast nem fogjuk látni... más szóval, a nővérem ki nem fogja engedni a hálószobából.
- Ennyire ki van éhezve?
- Igen. Az előző pasiját még mindig hiányolja - aztán Akeila már suttogva folytatta. - Esténként az egész ház tőlük rengett.
- Itt van? - kérdeztem gonoszan vihogva.
Így kellett Tomnak! Ha ezután a kaland után még vadászni akar majd, akkor tényleg telhetetlen. Mivel tudtam, hogy Natasa olyan, hogy ágyúval lő verébre. Vagyis, ha buliba készül, teljes fegyverzetében és csáberejében jelen lesz. A három legkisebb testvér együtt... Iván, Natasa és Akeila... Fergeteges bulinak ígérkezik.
- Igen. Máris hívjuk, hogy buli a láthatáron. Ne hagyjatok elől semmi törékenyet! - mondta Iván.
Elvonult telefonálni, én pedig immár magyarul folytattam és odafordultam Tomhoz.
- Remélem szereted a magas nőket! Ugyanis a bulira szereztünk neked egyet. Ami pedig a buli alatt történik, arra nem vállalunk felelősséget - néztem Tomra.
- Benne vagyok! - vágta rá Tom.
A két Maddox fivér összenézett és bólintott.
- Öcsi, tudod mi a dolgod - bicentett Tom.
Ezután az ő irányításuk alatt dolgoztunk. Hát, mit ne mondjak... Remélem, nem kell megbánnunk, hogy Tomnak csajt szereztünk. Vagyis pontosabban egy nehézbombázót, aki képes lerombolni a házat. Ugyanis Natasa be tudja bolondítani a férfiakat.
Miután világosan kinyilvánítottuk, hogy minden hálószoba ajtaja zárva lesz, Castiel felhorkantott.
- De miért?
- Nem akarunk olyan bulit. Akikre rájön a szükség, húzzanak a bokorba vagy egy szállodába - adta világosan az értésére Mira. - De a szüleink megbíznak bennünk, így nem akarok spermafoltot látni sehol sem. Világos?
- Ha te mondod... - emelte fel Castiel a kezeit.
Hjaj... már félek...
2015. február 20., péntek
53. fejezet: Vigyázz, kész, shopping!
Anya kikért minket pénteken a suliból, mert Mira szerint "halaszthatatlan dolgunk van" a buli előtt. Hát persze, hogy amikor kigondolta ezt a parti dolgot, nem számolt a vendégek igényeivel. Például kell kaja, zene, megfelelő világítás, esetleg egy kis pia a hangulat miatt, meg persze rengeteg műanyag (a kristály poharak buli esetén tiltottak), piros pohár. Mert az én nővérkémnek csak az a pohár felel meg, amiket a filmekben is látni lehet.
- Mira...- nyöszörögtem melltartóban és rövidnadrágban.- Miért kellett felkelnünk? Azt mondtad, anya kikért minket.
Dan sem festett jobban, mint én. Jól van, rajta nem volt melltartó (még szerencse), de azért ő is úgy festett, mintha párnával akarták volna megfojtani. Ugyanis az arca jobb fele felvette a párna gyűrött mintáját. A haja úgy meredezett, mintha egy tornádón kelt volna át, mialatt a földszintre igyekezett. Bár el is tudom képzelni, mivel az én zöld sörényem sem állt jobban.
Bezzeg a két partiarc (Mira és Ilayda) úgy pörögtek, mintha a vérük kávéból állna. A hátuk mögött lévő asztalon ott terpeszkedett egy jókora kanna, gondoltam én, kávéval telve. Mira pupillája akkora volt, mint egy kisebb cseresznye, amiből arra következtetek, hogy a kanna felét benyakalta. Ilaydán semmi nem látszott, ő alapból ilyen energikus.
- Nem azért hanyagoljuk az iskolát, hogy pihenjünk!- pattogott Mira.- Elő kell készülnünk a bulira.
- Mennyi kávét ittál?- kérdezett vissza Dan.
- Mi közöd hozzá?!- csattant fel Mira.- De ha már annyira tudni akarod, csak négy pohárkával!
Szavait nyomatékosítva felkapta a poharat, amiből ivott. Először is: az az én tehénkés pohárkám volt. Másodszor pedig: az nem pohár, hanem 5 deciliteres bögre.
- És Ilayda olyan finom kávét hozott...- álmodozott a testvérem.- Egyszerűen muszáj volt megkóstolnom!
Szóval Ilayda kávéját itta. Akkor egész este pörögni fog. Csak holnap lesz olyan érzése, mintha kimosták és utána kifordították volna.
- Öltözzetek fel és reggelizzetek meg. Sok dolgunk van!- vette át a szót a török lány.
A bátyámmal összenéztünk és lemondóan sóhajtottunk egyet. Akkor munkára leszünk fogva egy koffein függő főnök alatt. Feltámolyogtunk az emeletre és ahogy tudtam, rendbe szedtem magam. Egy kinyúlt, Mickey egeret ábrázoló trikót vettem fel és egy citromsárga, combközépig érő nadrágot. A hajamat csak simán kifésültem, sminket pedig egyáltalán nem használtam.
Amint kimostam a csipát a szememből, egyből jobb lett a kedvem. Egy klumpát vettem fel, úgy battyogtam le a lépcsőn. Dan már lent volt, de az energiája nem haladta meg egy lajhárét. Mira úgy járkált, hogy már szinte füstölgött alatta a szőnyeg. Mondjuk még nem füstölgött, de hogy megtelt statikus elektromossággal az a szerencsétlen, immár kopott szőnyeg, az biztos.
Leültem a helyemre és vettem egy melegszendvicset a tányérról, ami előttem volt.
- Mira, ne koptasd feleslegesen a szőnyeget!- morogta Dan, miközben ipari mennyiségű ételt tornyozott a tányérjára.
- Annyi mindent kell elintéznünk! Kevés az időnk.
- Kihívás elfogadva!- mondta Ilayda, mikor lenyelte a falatot.
Amikor már felénél tartottam a szendvicsnek, a csengő megszólalt. Mira már rohant is, hogy kinyissa. Mosolyogova fogadtam a szőke egyedet, aki belépett az étkezőbe.
- Hallottam, hogy segítség kéne.- mondta jókedvűen Iván.
- Méghozzá tank méretű.- nézett rá Dan, miközben kezet fogtak.
- Hé, tudod hogy van a dal!- nevetett fel Iván.
Elkezdett dúdolni egy dallamot, amit egyből megismertem. Mira és én egyből énekelni kezdtük.
- Ellopták az oroszok a tankot...- daloltuk, mint két hülye.
Iván mély, dallamos nevetésével jutalmazott meg minket.
Immár ő is leült az asztalhoz. Pár perc múlva Mira köré gyűltünk, aki egy ceruza és egy papír segítségével felvázolta a nagy tervet. Közben mi is mondtuk, hogy mi kell és mi nem, így egy kivehető ábra felett görnyedtünk. Mira figyelmet kért és ismertetni kezdte az immár kész tervet.
- Nos, mivel öten vagyunk, így szét tudunk válni.- kezdte. Az arcán elszántság tüköződött, mintha mi lennénk a szakasz, ő pedig a szakaszvezető és éppen egy hadműveletet készülnénk végrehajtani. A rajz is erről tanúskodott.- Iván a külső terepen lesz, mivel szükségünk van a járművére, amiben elhozhatjuk a szállítmányt.
- A külső terepen az áruházat érted, a szállítmányon pedig a kaját és az italokat?- néztem nagy szemekkel a nővéremre.
- Igen. Én itthon maradok Ilaydával és Dannel, míg Iván és Carly kimennek a terepre. Folyamatosan kapcsolatban leszünk és addig nem hagyhatjátok el a kijelölt területet, míg mindent meg nem szereztetek. Egyeztessük óráinkat!- emelte fel Mira a telefonját.
Mi is így tettünk. Közben behelyeztük a headseteket, amiket Mira szervált valahonnan. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kommandós.
- 9.05 van! A hadműveletnek 12.30-ra véget kell vetni. Világos?- kérdezte Mira.
Iván válasszolt helyettünk. Haptákba vágta magát, úgy felelt.
- Igen, hölgyem!
- Remek!- elővett a nővérem egy papírt és nekem nyújtotta. Egy bevásárlólista volt.- Számítunk rátok!
Eltettem a listát és az orosz sráccal elhagytuk a házat. Ahogy beszálltunk az ezüstszínű autóba, kitört belőlünk a nevetés.
- Mira ezt egy kicsit komolyan veszi, nem?- nézett rám Iván a szemét törölgetve.
- Csak jó bulit szeretne.- fuldokoltam a nevetéstől.
- Na, szerezzük meg a "szállítmányt"! Hadd legyen elégedett az őrmester!- ezzel beindította a motort.
Én elnavigálam a város közepén lévő áruházig. Amíg ő óvatosan leparkolta Gyémántot, én addig átvizsgáltam a listát. Annyira belemerültem a nővérem macskakaparásában, hogy Iván mögém került és kikapta a kezemből a lapot.
- Ennyi kaja egyáltalán van a boltban?- nézett kiguvadt szemekkel a listára.
- Reméljük.- mondtam sóhajtva.- Gyerünk!
Beléptünk a hatalmas épületbe, ami már most ostrom alatt állt. Dugig volt emberekkel. Sikerült átfurakodnunk az élelemiszerek részlegére. Mivel a listát még együtt állítottuk össze, elméletileg jónak kéne, hogy legyen. Felénél széttéptük a listát, egyikünk megkapta az egyiket, másikunk a másikat. Fogtunk két kosarat és elindultunk. Ahogy az én listám negyedik szereplőjét próbáltam megtalálni, elkezdett remegni a headset. Megnyomtam a gombot, miközben kémleltem a polcokat.
- Hallak téged.- mondtam.
- Milyen felvágott kell?- kérdezte Iván, miközben valami csörgött a háttérben.
- Sonka és párizsi. Esetleg egy kis vadász.- válaszoltam, közben levette a kéztörlőt.
- ÖT KILÓ? Kiket fogadtok vendégül, állatokat?
- Nem, rosszabb. Ezek az évfolyamtársaink.- közben fintorogtam egyet.
- Mennyien lesztek?
- Fogalmam sincs. Mira terjesztette a buli hírét.- a szememmel már a kenyeret kerestem.
- Akkor már félek a választól...
- A lényeg, hogy vegyünk meg mindent. Édes nővérkém idaadta a hitelkártyáját, elvileg mindenre elég lesz.
- Akkor jó. Hívás vége.
- Mi ez a hadsereg stílus?- vontam fel a szemöldököm.
- Ez most illik ide!
- Te tudod...- sóhajtottam, mire nevetett.- Hívás vége.- megszakítottam a hívást.
Mikor már majdnem végeztem az én részemmel, megnéztem a telómat, ami 10.25-öt mutatott. Ez aránylag jó időnek számít. Ekkor befutott egy újabb hívás, méghozzá a testvéremtől.
- Hogy haladtok?- kérdezte Mira már kissé lenyugodva.
- Jól, nemsoká kész vagyunk. Ti?- csevegtem, miközben szemrevételeztem a kosaramat. Majdnem tele volt.
- A hifit nagy nehezen leköltöztettük a szobámból, találtunk hangulatvilágítást és lávalámpákat.
- Lávalámpákat?- kérdeztem furcsállva.
- Igen. Sok érdekes holmi bújt meg a garázsban.- a hangján kiérződött, hogy mosolyog.
- Egyébként kábé hányan leszünk?
- Passz.- ezen a válaszon ledöbbentem.
- Nem tudod?!
- Figyelj, nem hívtam meg konkrétan senkit, csak terjesztettem. Viszont azt tudom, hogy a srácok biztosan jönnek.
- Alexy és Armin majd kiugranak a bőrükből, úgy várják.- mondtam én is nevetve.
- A lényeg viszont az, hogy még kellenek műanyag poharak és papírtányérok.
- Értettem!- vágtam rá.- De az is fent van a listán.
- Akkor jó. Szia, várunk titeket. Aztán nem rosszalkodni!
- Mira!- szóltam rá, mire csak nevetve kinyomta.
Elvörösödve álltam meg az egyik polc előtt. Levettem a poharakat, amik az én listám utolsó tételét képezték. Kimentem a polc végéig, ahol karok fonódtak a derekam köré.
Mondanom sem kell, ijedtemben ugrottam egyet.
- Hé, Karola, nyugi!- nevetett Iván.- Talán rossz a lelkiismereted, hogy így megijedsz tőlem?
Egyből fellélegeztem. Komolyan itt, az áruház közepén rámhozza a szívbajt! A szívem úgy dübörgött, hogy tisztán hallottam a füleimben.
- Kész vagy?- kérdeztem.
- Igen. Te?- elengedett és elém sétált.
- Én idegileg teljesen kész vagyok, de a bevásárlással is.- mosolyogtam rá.
- Akkor fizessünk.- intett és kifizettünk mindent az egyik kasszánál.
Mit ne mondjak, nővérkém tuti nem lesz elragadtatva a csillagászati összeg hiányától, amit a kártyáján hagytunk. Beültünk a kocsiba a rakománnyal együtt és már száguldottunk is. Még nagyon időben voltunk, szóval Mirának nem lehetett oka panaszra! Azért még átellenőriztem az árut, mielőtt a főnök elé kerülne. Szerencsére minden klappolt, szóval teljes önbizalommal mentünk a házunk felé. Ha Mira nem fogadja el ezeket, megtépem, az biztos!
- Mira...- nyöszörögtem melltartóban és rövidnadrágban.- Miért kellett felkelnünk? Azt mondtad, anya kikért minket.
Dan sem festett jobban, mint én. Jól van, rajta nem volt melltartó (még szerencse), de azért ő is úgy festett, mintha párnával akarták volna megfojtani. Ugyanis az arca jobb fele felvette a párna gyűrött mintáját. A haja úgy meredezett, mintha egy tornádón kelt volna át, mialatt a földszintre igyekezett. Bár el is tudom képzelni, mivel az én zöld sörényem sem állt jobban.
Bezzeg a két partiarc (Mira és Ilayda) úgy pörögtek, mintha a vérük kávéból állna. A hátuk mögött lévő asztalon ott terpeszkedett egy jókora kanna, gondoltam én, kávéval telve. Mira pupillája akkora volt, mint egy kisebb cseresznye, amiből arra következtetek, hogy a kanna felét benyakalta. Ilaydán semmi nem látszott, ő alapból ilyen energikus.
- Nem azért hanyagoljuk az iskolát, hogy pihenjünk!- pattogott Mira.- Elő kell készülnünk a bulira.
- Mennyi kávét ittál?- kérdezett vissza Dan.
- Mi közöd hozzá?!- csattant fel Mira.- De ha már annyira tudni akarod, csak négy pohárkával!
Szavait nyomatékosítva felkapta a poharat, amiből ivott. Először is: az az én tehénkés pohárkám volt. Másodszor pedig: az nem pohár, hanem 5 deciliteres bögre.
- És Ilayda olyan finom kávét hozott...- álmodozott a testvérem.- Egyszerűen muszáj volt megkóstolnom!
Szóval Ilayda kávéját itta. Akkor egész este pörögni fog. Csak holnap lesz olyan érzése, mintha kimosták és utána kifordították volna.
- Öltözzetek fel és reggelizzetek meg. Sok dolgunk van!- vette át a szót a török lány.
A bátyámmal összenéztünk és lemondóan sóhajtottunk egyet. Akkor munkára leszünk fogva egy koffein függő főnök alatt. Feltámolyogtunk az emeletre és ahogy tudtam, rendbe szedtem magam. Egy kinyúlt, Mickey egeret ábrázoló trikót vettem fel és egy citromsárga, combközépig érő nadrágot. A hajamat csak simán kifésültem, sminket pedig egyáltalán nem használtam.
Amint kimostam a csipát a szememből, egyből jobb lett a kedvem. Egy klumpát vettem fel, úgy battyogtam le a lépcsőn. Dan már lent volt, de az energiája nem haladta meg egy lajhárét. Mira úgy járkált, hogy már szinte füstölgött alatta a szőnyeg. Mondjuk még nem füstölgött, de hogy megtelt statikus elektromossággal az a szerencsétlen, immár kopott szőnyeg, az biztos.
Leültem a helyemre és vettem egy melegszendvicset a tányérról, ami előttem volt.
- Mira, ne koptasd feleslegesen a szőnyeget!- morogta Dan, miközben ipari mennyiségű ételt tornyozott a tányérjára.
- Annyi mindent kell elintéznünk! Kevés az időnk.
- Kihívás elfogadva!- mondta Ilayda, mikor lenyelte a falatot.
Amikor már felénél tartottam a szendvicsnek, a csengő megszólalt. Mira már rohant is, hogy kinyissa. Mosolyogova fogadtam a szőke egyedet, aki belépett az étkezőbe.
- Hallottam, hogy segítség kéne.- mondta jókedvűen Iván.
- Méghozzá tank méretű.- nézett rá Dan, miközben kezet fogtak.
- Hé, tudod hogy van a dal!- nevetett fel Iván.
Elkezdett dúdolni egy dallamot, amit egyből megismertem. Mira és én egyből énekelni kezdtük.
- Ellopták az oroszok a tankot...- daloltuk, mint két hülye.
Iván mély, dallamos nevetésével jutalmazott meg minket.
Immár ő is leült az asztalhoz. Pár perc múlva Mira köré gyűltünk, aki egy ceruza és egy papír segítségével felvázolta a nagy tervet. Közben mi is mondtuk, hogy mi kell és mi nem, így egy kivehető ábra felett görnyedtünk. Mira figyelmet kért és ismertetni kezdte az immár kész tervet.
- Nos, mivel öten vagyunk, így szét tudunk válni.- kezdte. Az arcán elszántság tüköződött, mintha mi lennénk a szakasz, ő pedig a szakaszvezető és éppen egy hadműveletet készülnénk végrehajtani. A rajz is erről tanúskodott.- Iván a külső terepen lesz, mivel szükségünk van a járművére, amiben elhozhatjuk a szállítmányt.
- A külső terepen az áruházat érted, a szállítmányon pedig a kaját és az italokat?- néztem nagy szemekkel a nővéremre.
- Igen. Én itthon maradok Ilaydával és Dannel, míg Iván és Carly kimennek a terepre. Folyamatosan kapcsolatban leszünk és addig nem hagyhatjátok el a kijelölt területet, míg mindent meg nem szereztetek. Egyeztessük óráinkat!- emelte fel Mira a telefonját.
Mi is így tettünk. Közben behelyeztük a headseteket, amiket Mira szervált valahonnan. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy kommandós.
- 9.05 van! A hadműveletnek 12.30-ra véget kell vetni. Világos?- kérdezte Mira.
Iván válasszolt helyettünk. Haptákba vágta magát, úgy felelt.
- Igen, hölgyem!
- Remek!- elővett a nővérem egy papírt és nekem nyújtotta. Egy bevásárlólista volt.- Számítunk rátok!
Eltettem a listát és az orosz sráccal elhagytuk a házat. Ahogy beszálltunk az ezüstszínű autóba, kitört belőlünk a nevetés.
- Mira ezt egy kicsit komolyan veszi, nem?- nézett rám Iván a szemét törölgetve.
- Csak jó bulit szeretne.- fuldokoltam a nevetéstől.
- Na, szerezzük meg a "szállítmányt"! Hadd legyen elégedett az őrmester!- ezzel beindította a motort.
Én elnavigálam a város közepén lévő áruházig. Amíg ő óvatosan leparkolta Gyémántot, én addig átvizsgáltam a listát. Annyira belemerültem a nővérem macskakaparásában, hogy Iván mögém került és kikapta a kezemből a lapot.
- Ennyi kaja egyáltalán van a boltban?- nézett kiguvadt szemekkel a listára.
- Reméljük.- mondtam sóhajtva.- Gyerünk!
Beléptünk a hatalmas épületbe, ami már most ostrom alatt állt. Dugig volt emberekkel. Sikerült átfurakodnunk az élelemiszerek részlegére. Mivel a listát még együtt állítottuk össze, elméletileg jónak kéne, hogy legyen. Felénél széttéptük a listát, egyikünk megkapta az egyiket, másikunk a másikat. Fogtunk két kosarat és elindultunk. Ahogy az én listám negyedik szereplőjét próbáltam megtalálni, elkezdett remegni a headset. Megnyomtam a gombot, miközben kémleltem a polcokat.
- Hallak téged.- mondtam.
- Milyen felvágott kell?- kérdezte Iván, miközben valami csörgött a háttérben.
- Sonka és párizsi. Esetleg egy kis vadász.- válaszoltam, közben levette a kéztörlőt.
- ÖT KILÓ? Kiket fogadtok vendégül, állatokat?
- Nem, rosszabb. Ezek az évfolyamtársaink.- közben fintorogtam egyet.
- Mennyien lesztek?
- Fogalmam sincs. Mira terjesztette a buli hírét.- a szememmel már a kenyeret kerestem.
- Akkor már félek a választól...
- A lényeg, hogy vegyünk meg mindent. Édes nővérkém idaadta a hitelkártyáját, elvileg mindenre elég lesz.
- Akkor jó. Hívás vége.
- Mi ez a hadsereg stílus?- vontam fel a szemöldököm.
- Ez most illik ide!
- Te tudod...- sóhajtottam, mire nevetett.- Hívás vége.- megszakítottam a hívást.
Mikor már majdnem végeztem az én részemmel, megnéztem a telómat, ami 10.25-öt mutatott. Ez aránylag jó időnek számít. Ekkor befutott egy újabb hívás, méghozzá a testvéremtől.
- Hogy haladtok?- kérdezte Mira már kissé lenyugodva.
- Jól, nemsoká kész vagyunk. Ti?- csevegtem, miközben szemrevételeztem a kosaramat. Majdnem tele volt.
- A hifit nagy nehezen leköltöztettük a szobámból, találtunk hangulatvilágítást és lávalámpákat.
- Lávalámpákat?- kérdeztem furcsállva.
- Igen. Sok érdekes holmi bújt meg a garázsban.- a hangján kiérződött, hogy mosolyog.
- Egyébként kábé hányan leszünk?
- Passz.- ezen a válaszon ledöbbentem.
- Nem tudod?!
- Figyelj, nem hívtam meg konkrétan senkit, csak terjesztettem. Viszont azt tudom, hogy a srácok biztosan jönnek.
- Alexy és Armin majd kiugranak a bőrükből, úgy várják.- mondtam én is nevetve.
- A lényeg viszont az, hogy még kellenek műanyag poharak és papírtányérok.
- Értettem!- vágtam rá.- De az is fent van a listán.
- Akkor jó. Szia, várunk titeket. Aztán nem rosszalkodni!
- Mira!- szóltam rá, mire csak nevetve kinyomta.
Elvörösödve álltam meg az egyik polc előtt. Levettem a poharakat, amik az én listám utolsó tételét képezték. Kimentem a polc végéig, ahol karok fonódtak a derekam köré.
Mondanom sem kell, ijedtemben ugrottam egyet.
- Hé, Karola, nyugi!- nevetett Iván.- Talán rossz a lelkiismereted, hogy így megijedsz tőlem?
Egyből fellélegeztem. Komolyan itt, az áruház közepén rámhozza a szívbajt! A szívem úgy dübörgött, hogy tisztán hallottam a füleimben.
- Kész vagy?- kérdeztem.
- Igen. Te?- elengedett és elém sétált.
- Én idegileg teljesen kész vagyok, de a bevásárlással is.- mosolyogtam rá.
- Akkor fizessünk.- intett és kifizettünk mindent az egyik kasszánál.
Mit ne mondjak, nővérkém tuti nem lesz elragadtatva a csillagászati összeg hiányától, amit a kártyáján hagytunk. Beültünk a kocsiba a rakománnyal együtt és már száguldottunk is. Még nagyon időben voltunk, szóval Mirának nem lehetett oka panaszra! Azért még átellenőriztem az árut, mielőtt a főnök elé kerülne. Szerencsére minden klappolt, szóval teljes önbizalommal mentünk a házunk felé. Ha Mira nem fogadja el ezeket, megtépem, az biztos!
2015. február 15., vasárnap
52. fejezet: Fagyis randi
- Szerintem, Ilayda tuti itt marad...- kuncogtam, miközben Lys belém karolt.
- Ha elmenne, Castiel összeroppanna.- mondta minden viccet mellőzve.
- Honnan veszed ezt?- néztem fel rá.
Jól van, na! Legalább egy fejjel magasabb, mint én.
- Magamból indulok ki. Ha te elmennél, én biztosan nem bírnám ki ép ésszel.- vont szorosabban magához.
- Ha elmennék, nem lennék normális.- csókoltam meg.
Úgy szorított magához, mintha máris elmennék. A csókja most erős volt és mohó. Magába szívott, én pedig majdnem ott olvadtam el. Egyik kezét a tarkómra csúsztatta, a másikkal a derekamnál fogva szorított magához. Az ujjaim önkéntelenül is becsúsztak a viktoriánus ruhája alá, csak egy pillanatra értem hozzá forró, csupasz bőréhez. Bársonyos és puha... ha itt ilyen, milyen lehet a teste többi részén? Kitapintottam a hat kockát is. Kivétel nélkül mind megvolt. Kemény, az ujjaim alatt mégis kezesen viselkedtek. Kitapintottam a bordája vonalát, amibe beleborzongott. Nemcsak ő volt az egyedüli. Az én gerincemen forróság folyt végig. A bőröm felhevült, a csípőmön megéreztem Lysander hideg ujjait. Gyengéden simogatott, mégis fenyegetésnek vette a testem. Megszólalt a képzeletbeli vészcsengő. A kezeimet úgy kaptam vissza, mint akit megégettek.
Mit művelek? Az agyam teljesen bepánikolt. Hirtelen már nem tűnt olyan természetesnek a csók, mint eleinte. Matt, ez is a te hibád! Feszengeni kezdtem a bőrömben, ami egyáltalán nem volt jó érzés. Lys ezt nyilván megérezte, mivel elvált tőlem.
Próbáltam kerülni a tekintetét, mégis felemás szemei az enyémbe fúródtak. Onnan pedig nem szabadultam.
- Tündérkém, mondd el, mi bánt!- cirógatta meg az arcom.
Az egyik kezével még mindig tartotta a tarkómat, mintha attól félne, hogy itt helyben elájulok. A homlokát az enyémhez támasztotta, bár ehhez egy kicsit görnyednie kellett.
- Semmi bajom...- egy erőtlen suttogás volt, semmi több.
- Szörnyen hazudsz.- egy mosolyféleség bújt meg a szája szegletében.- Ez az egyik legjobb tulajdonságod.
Olyan volt, mintha egy fénysugár tört volna utat az agyam bomlasztó sötétjében. Abban a pánikkal és félelemmel teli sötétségben, ami nemcsak az eszemet, de a szívemet is emésztette. És tudtam, hogy Lysander az a reménysugár. Azonban, ahogy az arca egyik felére árnyék vetődött, mintha Matt nézett volna vissza rám. Az agyamban elővillantak annak a bizonyos estének az emlékei. Reszketve néztem szembe Lysanderrel.
- Miatta van ez, ugye?- kérdezte halkan.
Alig láthatóan biccentettem egyet. Ismer.
Ő kiengedte a levegőt. Eddig nem is tűnt fel, hogy visszatartotta. Eltávolodott tőlem, de átkarolt a vállamnál.
- Rám számíthatsz. Én várok, amíg össze nem szeded magad.
- És ha sohasem szedem össze magamat?- bukott ki belőlem a kérdés.
- Akkor örökké várni fogok. Tudod rólam azt, hogy türelmes ember vagyok.- mosolyra húzódott a szám.
Tudtam, hogy komolyan gondolja. Egyszerűen a hangjából kicsengett az, amiért komolyan lehetett őt venni.
- Vagy csak nagyon feledékeny!- kuncogtam fel.
A fejemet a vállának támasztottam.
- Rólad nem feledkezem meg.- puszilta meg a homlokomat.
Ekkor egy öklendező hangot hallottam magunk mögül. Egyből tudtam, kihez tartozik ez a finnyás, vékonyka hang, ami mindig grimaszra késztette az arcizmaimat.
- Van valami hozzáfűznivalód, Amber?- kérdeztem éllel a hangomban.
Megfordultunk és igazam volt. A szőke ciklon a cinkosaival úgy vigyorogtak, akár a hiénák.
- Olyan cukcsik vagytok skacok!- sipákolta parodizálva.
Egy Sprite üdítőt lóbált a kezében. Erről a fejembe ötlött egy zseniális ötlet.
- Mutcsi az üccsid, csajszi!- szándékosan vettem fel az ő beszédstílusát.
Lys elengedett, így bepucsítottam, ahogy Amber.
- Micsi?- vágott értetlen fejet Lisa.
- Olyan szupcsi a szemcsid, Lisa!- fordultam a napszemüveges kínai lány felé.
Charlotte csak forgatta a szemeit.
- Köszcsi, puszcsi!- mondta mosolyogva a kínai.
- Lisa! Csak trükközik!- szólt rá Amber.
- Figyi!- váltottam komolyabb stílusba.- Mindjárt úgy pofán baszcsizlak, hogy a szupcsi és cukcsi szájfényed arra az uncsi falcsira fog kenődni!- mutattam a háta mögött 10 méterre lévő betonfalra.- Rendi?
A szemeinkkel majdhogynem egymás haját téptük, mikor Lys állt közénk.
- Fogalmam sincs, hogy miről volt szó az elmúlt 3 percben, de elég. Megkérem a hölgyeket, hogy távozzanak. Mi pedig elindulunk a másik irányba.- mondta Lysander faarccal.
- Mázlid, hogy itt a pasid! Elvégzi helyetted a piszkos munkát!- sziszegte oda Amber.
- Most magadat ócsároltad le, szőke!- vágtam vissza.
- Barnás szőke vagyok!
- Az agyadra értettem.
Lys ebben a pillanatban derékon ragadott és angolosan távoztunk a fortyogó udvartartástól. Vergődtem a karjában.
- Eressz! Megtépem!- kapálóztam.
- Nem tépsz meg senkit.- mondta lágyan, mintha az időjárásról beszélnénk.
Csak akkor engedett el, amikor odaértünk egy fagyishoz. Én egyből elfelejtettem minden bánatomat, mikor megláttam a tömérdek fagyimennyiséget. Az üvegre tapadtam, mint egy ötéves.
Lys addig az árussal beszélgetett. Mire kiválasztottuk a fagyit, elégedetlen sor állt mögöttünk. Gyorsan eljöttünk, mielőtt valaki a fejünkhöz vághatott volna egy fagyikelyhet.
Leültünk egy padra. Lys valami különös fagyit rendelt, elég gusztán nézett ki. Miközben az én fagyimat fogyasztottam, egyre az ő fagyiját néztem. Közben pedig beszélgettünk. Lys egyszer csak megelégelte azt, hogy az ő kajájával szemezek.
- Nem szégyenled magad, hogy megcsalod a fagyidat?- kérdezte nevetve Lys.
- Hűséget fogadtam, nem vakságot!- feleseltem vissza.
- Kérsz?- nyújtotta felém az adagot.
- Finom?
- Tudok finomabbat is.- kacsintott rám.
Az arcom árnyalata olyan lett, mint az eperfagyimé. Bár nem hiszem, hogy annyi mesterséges színezék lenne az arcomban.
- Igen, akkor kérek.- motyogtam zavartan.
Odatartotta, én pedig egy határozott mozdulattal belenyaltam. Csak arra nem számítottam, hogy másik nyelvvel is találkozom a fagyiban. Pedig így történt. Ettől függetlenül Lys fagyija isteni volt. Csak a benne lévő nyelv adott okot a gyanakvásra. Főleg, hogy megnyalta a számat. Lys nevetett a zavart arckifejezésemen.
- Csak nem gondoltad, hogy ezt kihagyom?- nevetett rám vidáman.
Egy csókkal fogtam be a száját, amin meglepődött. Elhúzódtam tőle és most én kacagtam fel.
- Nekem így jobb. Egyszerre csak egy élvezet!- nyaltam bele az én fagyimba.
- És engem meg sem kínálsz?- vágott sértődött fejet.
Már benyomta a sajátját, szinte olyan gyorsan, hogy nem is láttam.
- Dehogynem, tessék!- nyújtottam felé a nyalánkságot.
Ő a szemét rajtam tartva nyalt bele a fagyimba. De a kezemet figyelmen kívül hagyta. Amikor elhúzódott volna, odanyomtam a szájához az édességet. Fél arcát eper, sztracsatella és citrom ízesítésű fagyi borította. Felemás szemei rám villantak.
- Takarítsd csak le!- mondta vigyorogva.
- Nincs nálam szalvéta.- néztem felé mellékesen, ahogy betermeltem a fagylalt maradékát is.- De tudok egy jobb módszert.
Ő kíváncsian megemelte az egyik szemöldökét. Két kezembe fogtam az arcát és elkezdtem lepuszilgatni a fagyit róla. Ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lassan haladtam, egyetlen foltot sem hagytam ki. Direkt a száját hagytam utoljára. Mikor a több helyen már tiszta volt, nagy csókot nyomtam a szájára. Lenyaltam a fagyit, majd elhúzódtam... volna, ha Lys nem húz teljesen magára.
- Itt incselkedsz velem és még el is akarsz tőlem húzódni?- ingatta a fejét poénkodva.- Ez nem helyes!
- Akkor mi lenne a helyes?- néztem rá csábítóan, közben a fülébe súgtam.- Mutassa meg, tanár úr...
- Nem ér így viselkedni velem, elvesztem tőle a fejem.
Árnyékok vetültek ránk. Két ember és... egy kutya.
- Mitől veszted el a fejed, haver?- hangzik Castiel hangja.
Még egy gyors puszit nyomtam Lys nyakszirtjére, amitől megrázkódott. A két vörösre néztem. Ilayda szinte ragyogott. Castiel pimaszul mosolygott, ezek szerint mindketten jól érezték magukat.
- A barátnőmtől.- mondta Lys jókedvűen.
- Carly, mit csináltál Lyssel, amíg nem voltunk veletek?- húzogatta Ilayda a szemöldökét.
- Nyaltunk egy fagyit.- válaszoltam vigyorogva.
- Azt hittem mást nyaltál...- vihogott fel Ilayda törökül.
Egy pillanat alatt átjött, hogy mire érti. A nyakam is vörös lett, nemcsak a fejem.
- De perverz vagy, istenem!- sziszegtem neki vissza.
- Ez az egészséges mérték egy tinédzsernek!
- Akkor már kicsattanóan egészséges vagy! És Castiellel mit műveltél, hogy így vigyorog?- pillantottam a srác felé.
Most ő pirult el.
- Esküszöm, hogy semmit.
- Vigyázz, mindjárt ránk szakad az ég!- mutogattam felfelé nevetve.- Talán behúzódtatok a mosdóba?
- A kis szent!- mutatott rám nevetve.- Benned is megvan a fantázia.
Mi csak nevetgéltünk tovább. A fiúk meg úgy kapkodták a fejüket, mintha teniszmeccsen lennének. Mivel az egészet törökül mondtuk.
- Erről leszoknátok?- kérdezte Castiel.
- Ugyan miről?- néztünk rá Ilaydával.
- Hogy mindenféle nyelven hablatyoltok! Maradjunk a közös nyelvnél.
- Egy frászt.- mondta Ilayda az anyanyelvén.
Lassan elindultunk haza. A házunknál elbúcsúztunk a srácoktól. Mi csókkal, Ilaydáék arcra puszival. Aranyosak voltak, ahogy elpirultak.
Már csak a bulin kell túl lenni, aztán nyári szünet!
- Ha elmenne, Castiel összeroppanna.- mondta minden viccet mellőzve.
- Honnan veszed ezt?- néztem fel rá.
Jól van, na! Legalább egy fejjel magasabb, mint én.
- Magamból indulok ki. Ha te elmennél, én biztosan nem bírnám ki ép ésszel.- vont szorosabban magához.
- Ha elmennék, nem lennék normális.- csókoltam meg.
Úgy szorított magához, mintha máris elmennék. A csókja most erős volt és mohó. Magába szívott, én pedig majdnem ott olvadtam el. Egyik kezét a tarkómra csúsztatta, a másikkal a derekamnál fogva szorított magához. Az ujjaim önkéntelenül is becsúsztak a viktoriánus ruhája alá, csak egy pillanatra értem hozzá forró, csupasz bőréhez. Bársonyos és puha... ha itt ilyen, milyen lehet a teste többi részén? Kitapintottam a hat kockát is. Kivétel nélkül mind megvolt. Kemény, az ujjaim alatt mégis kezesen viselkedtek. Kitapintottam a bordája vonalát, amibe beleborzongott. Nemcsak ő volt az egyedüli. Az én gerincemen forróság folyt végig. A bőröm felhevült, a csípőmön megéreztem Lysander hideg ujjait. Gyengéden simogatott, mégis fenyegetésnek vette a testem. Megszólalt a képzeletbeli vészcsengő. A kezeimet úgy kaptam vissza, mint akit megégettek.
Mit művelek? Az agyam teljesen bepánikolt. Hirtelen már nem tűnt olyan természetesnek a csók, mint eleinte. Matt, ez is a te hibád! Feszengeni kezdtem a bőrömben, ami egyáltalán nem volt jó érzés. Lys ezt nyilván megérezte, mivel elvált tőlem.
Próbáltam kerülni a tekintetét, mégis felemás szemei az enyémbe fúródtak. Onnan pedig nem szabadultam.
- Tündérkém, mondd el, mi bánt!- cirógatta meg az arcom.
Az egyik kezével még mindig tartotta a tarkómat, mintha attól félne, hogy itt helyben elájulok. A homlokát az enyémhez támasztotta, bár ehhez egy kicsit görnyednie kellett.
- Semmi bajom...- egy erőtlen suttogás volt, semmi több.
- Szörnyen hazudsz.- egy mosolyféleség bújt meg a szája szegletében.- Ez az egyik legjobb tulajdonságod.
Olyan volt, mintha egy fénysugár tört volna utat az agyam bomlasztó sötétjében. Abban a pánikkal és félelemmel teli sötétségben, ami nemcsak az eszemet, de a szívemet is emésztette. És tudtam, hogy Lysander az a reménysugár. Azonban, ahogy az arca egyik felére árnyék vetődött, mintha Matt nézett volna vissza rám. Az agyamban elővillantak annak a bizonyos estének az emlékei. Reszketve néztem szembe Lysanderrel.
- Miatta van ez, ugye?- kérdezte halkan.
Alig láthatóan biccentettem egyet. Ismer.
Ő kiengedte a levegőt. Eddig nem is tűnt fel, hogy visszatartotta. Eltávolodott tőlem, de átkarolt a vállamnál.
- Rám számíthatsz. Én várok, amíg össze nem szeded magad.
- És ha sohasem szedem össze magamat?- bukott ki belőlem a kérdés.
- Akkor örökké várni fogok. Tudod rólam azt, hogy türelmes ember vagyok.- mosolyra húzódott a szám.
Tudtam, hogy komolyan gondolja. Egyszerűen a hangjából kicsengett az, amiért komolyan lehetett őt venni.
- Vagy csak nagyon feledékeny!- kuncogtam fel.
A fejemet a vállának támasztottam.
- Rólad nem feledkezem meg.- puszilta meg a homlokomat.
Ekkor egy öklendező hangot hallottam magunk mögül. Egyből tudtam, kihez tartozik ez a finnyás, vékonyka hang, ami mindig grimaszra késztette az arcizmaimat.
- Van valami hozzáfűznivalód, Amber?- kérdeztem éllel a hangomban.
Megfordultunk és igazam volt. A szőke ciklon a cinkosaival úgy vigyorogtak, akár a hiénák.
- Olyan cukcsik vagytok skacok!- sipákolta parodizálva.
Egy Sprite üdítőt lóbált a kezében. Erről a fejembe ötlött egy zseniális ötlet.
- Mutcsi az üccsid, csajszi!- szándékosan vettem fel az ő beszédstílusát.
Lys elengedett, így bepucsítottam, ahogy Amber.
- Micsi?- vágott értetlen fejet Lisa.
- Olyan szupcsi a szemcsid, Lisa!- fordultam a napszemüveges kínai lány felé.
Charlotte csak forgatta a szemeit.
- Köszcsi, puszcsi!- mondta mosolyogva a kínai.
- Lisa! Csak trükközik!- szólt rá Amber.
- Figyi!- váltottam komolyabb stílusba.- Mindjárt úgy pofán baszcsizlak, hogy a szupcsi és cukcsi szájfényed arra az uncsi falcsira fog kenődni!- mutattam a háta mögött 10 méterre lévő betonfalra.- Rendi?
A szemeinkkel majdhogynem egymás haját téptük, mikor Lys állt közénk.
- Fogalmam sincs, hogy miről volt szó az elmúlt 3 percben, de elég. Megkérem a hölgyeket, hogy távozzanak. Mi pedig elindulunk a másik irányba.- mondta Lysander faarccal.
- Mázlid, hogy itt a pasid! Elvégzi helyetted a piszkos munkát!- sziszegte oda Amber.
- Most magadat ócsároltad le, szőke!- vágtam vissza.
- Barnás szőke vagyok!
- Az agyadra értettem.
Lys ebben a pillanatban derékon ragadott és angolosan távoztunk a fortyogó udvartartástól. Vergődtem a karjában.
- Eressz! Megtépem!- kapálóztam.
- Nem tépsz meg senkit.- mondta lágyan, mintha az időjárásról beszélnénk.
Csak akkor engedett el, amikor odaértünk egy fagyishoz. Én egyből elfelejtettem minden bánatomat, mikor megláttam a tömérdek fagyimennyiséget. Az üvegre tapadtam, mint egy ötéves.
Lys addig az árussal beszélgetett. Mire kiválasztottuk a fagyit, elégedetlen sor állt mögöttünk. Gyorsan eljöttünk, mielőtt valaki a fejünkhöz vághatott volna egy fagyikelyhet.
Leültünk egy padra. Lys valami különös fagyit rendelt, elég gusztán nézett ki. Miközben az én fagyimat fogyasztottam, egyre az ő fagyiját néztem. Közben pedig beszélgettünk. Lys egyszer csak megelégelte azt, hogy az ő kajájával szemezek.
- Nem szégyenled magad, hogy megcsalod a fagyidat?- kérdezte nevetve Lys.
- Hűséget fogadtam, nem vakságot!- feleseltem vissza.
- Kérsz?- nyújtotta felém az adagot.
- Finom?
- Tudok finomabbat is.- kacsintott rám.
Az arcom árnyalata olyan lett, mint az eperfagyimé. Bár nem hiszem, hogy annyi mesterséges színezék lenne az arcomban.
- Igen, akkor kérek.- motyogtam zavartan.
Odatartotta, én pedig egy határozott mozdulattal belenyaltam. Csak arra nem számítottam, hogy másik nyelvvel is találkozom a fagyiban. Pedig így történt. Ettől függetlenül Lys fagyija isteni volt. Csak a benne lévő nyelv adott okot a gyanakvásra. Főleg, hogy megnyalta a számat. Lys nevetett a zavart arckifejezésemen.
- Csak nem gondoltad, hogy ezt kihagyom?- nevetett rám vidáman.
Egy csókkal fogtam be a száját, amin meglepődött. Elhúzódtam tőle és most én kacagtam fel.
- Nekem így jobb. Egyszerre csak egy élvezet!- nyaltam bele az én fagyimba.
- És engem meg sem kínálsz?- vágott sértődött fejet.
Már benyomta a sajátját, szinte olyan gyorsan, hogy nem is láttam.
- Dehogynem, tessék!- nyújtottam felé a nyalánkságot.
Ő a szemét rajtam tartva nyalt bele a fagyimba. De a kezemet figyelmen kívül hagyta. Amikor elhúzódott volna, odanyomtam a szájához az édességet. Fél arcát eper, sztracsatella és citrom ízesítésű fagyi borította. Felemás szemei rám villantak.
- Takarítsd csak le!- mondta vigyorogva.
- Nincs nálam szalvéta.- néztem felé mellékesen, ahogy betermeltem a fagylalt maradékát is.- De tudok egy jobb módszert.
Ő kíváncsian megemelte az egyik szemöldökét. Két kezembe fogtam az arcát és elkezdtem lepuszilgatni a fagyit róla. Ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lassan haladtam, egyetlen foltot sem hagytam ki. Direkt a száját hagytam utoljára. Mikor a több helyen már tiszta volt, nagy csókot nyomtam a szájára. Lenyaltam a fagyit, majd elhúzódtam... volna, ha Lys nem húz teljesen magára.
- Itt incselkedsz velem és még el is akarsz tőlem húzódni?- ingatta a fejét poénkodva.- Ez nem helyes!
- Akkor mi lenne a helyes?- néztem rá csábítóan, közben a fülébe súgtam.- Mutassa meg, tanár úr...
- Nem ér így viselkedni velem, elvesztem tőle a fejem.
Árnyékok vetültek ránk. Két ember és... egy kutya.
- Mitől veszted el a fejed, haver?- hangzik Castiel hangja.
Még egy gyors puszit nyomtam Lys nyakszirtjére, amitől megrázkódott. A két vörösre néztem. Ilayda szinte ragyogott. Castiel pimaszul mosolygott, ezek szerint mindketten jól érezték magukat.
- A barátnőmtől.- mondta Lys jókedvűen.
- Carly, mit csináltál Lyssel, amíg nem voltunk veletek?- húzogatta Ilayda a szemöldökét.
- Nyaltunk egy fagyit.- válaszoltam vigyorogva.
- Azt hittem mást nyaltál...- vihogott fel Ilayda törökül.
Egy pillanat alatt átjött, hogy mire érti. A nyakam is vörös lett, nemcsak a fejem.
- De perverz vagy, istenem!- sziszegtem neki vissza.
- Ez az egészséges mérték egy tinédzsernek!
- Akkor már kicsattanóan egészséges vagy! És Castiellel mit műveltél, hogy így vigyorog?- pillantottam a srác felé.
Most ő pirult el.
- Esküszöm, hogy semmit.
- Vigyázz, mindjárt ránk szakad az ég!- mutogattam felfelé nevetve.- Talán behúzódtatok a mosdóba?
- A kis szent!- mutatott rám nevetve.- Benned is megvan a fantázia.
Mi csak nevetgéltünk tovább. A fiúk meg úgy kapkodták a fejüket, mintha teniszmeccsen lennének. Mivel az egészet törökül mondtuk.
- Erről leszoknátok?- kérdezte Castiel.
- Ugyan miről?- néztünk rá Ilaydával.
- Hogy mindenféle nyelven hablatyoltok! Maradjunk a közös nyelvnél.
- Egy frászt.- mondta Ilayda az anyanyelvén.
Lassan elindultunk haza. A házunknál elbúcsúztunk a srácoktól. Mi csókkal, Ilaydáék arcra puszival. Aranyosak voltak, ahogy elpirultak.
Már csak a bulin kell túl lenni, aztán nyári szünet!
2015. február 4., szerda
51. fejezet: Nincs kettő négy nélkül
Eltávolodott tőlem, majd lenézett rám. Gyengéden megcirógatta az arcomat, amitől dorombolni támadt volna kedvem. Tekintetünk egybekapcsolódott, amitől reszketni kezdett a szívem. Egyszer tuti szívrohamban halok meg, emiatt a nézése miatt. De nem számít. Legalább boldogan halok meg. Nagy kezei közé fogta az arcomat, amitől minden vér a fejemben tódult.
- Olyan aranyos vagy, mikor elpirulsz...- nézett rám egy kis mosollyal.
- Nem is... Inkább hasonlítok egy céklára.
- Egy aranyos céklára.- puszilta meg a homlokom.
Hjaj, Lysander... Néha nem tudok rajtad eligazodni. Még ez az apró bók is megmelengette a szívemet. Az arcomat a mellkasába fúrtam, ő pedig magához szorított. Beszívtam az illatát, ami a legjobb a világon. Legalábbis nekem. Megnyugtató öblítő és friss fű illata van. Nem marihuánára gondolok, félre ne értsétek! A friss, eső utáni fű...
- Olyan jó illatod van!- nyögtem a viktoriánus felsőjébe.
- Neked is!- dünnyögte a fülembe azokkal a mézédes ajkaival.
Oké, tisztázzuk! Ott álltunk, az utca közepén, ölelkezve. Közben szagolgattuk egymást. Innen elég röhejesnek hangzik, de akkor nem volt az. Igazi mély és érzelmes pillanat volt ez.
Elváltunk egymástól és folytattuk utunkat a parkba. Ahogy beléptünk, engem konkrétan sokk ért, 3 dologtól is.
1. Egy baromi nagy, barna kutya rontott nekünk a semmiből.
2. Megláttam Castielt, ahogy a kutya után fut.
3. Ilayda gyorsabb volt Castielnél és megragadta a kutya pórázát.
Mi csak néztünk Lysanderrel, mint Rozi a moziban. A hatalmas, kutyának csúfolt fenevad felénk kapott a mancsaival, de vörös hajú barátnőm erősen tartotta. Feltűnt az, hogy Ilayda haja fel van tűzve. Ő még SOHA nem tűzte fel a haját, csak végszükség esetén. Jól van, ez egy kicsit túlzás.
- Démon, nyugalom!- csitította a kutyát.- Sziasztok!- köszönt oda nekünk.
- Szia, Ilayda!- intettem neki még mindig sokkosan.
Castiel közben ideért és simogatni kezdte a kutyát. Azt a szörnyeteget. Jól van, én sem bírom azt a bizonyos "mozgó lábtörlő" típust meg a palotapincsit, de... azért ez a kutya már alpesi póninak is elmenne!
- Lassú vagy!- vetette oda vörös barátnőm az érkezőnek.
Mindkettejükről szakadt a víz. Vagyis inkább csak Castielről, Ilayda csak bemelegedett. Törökországban ennél nagyobb hőség is szokott tombolni nyaranta.
- Csak úgy megigézett a mozgó feneked látványa, hogy le kellett maradnom megcsodálni.- csapott rá Castiel Ilayda fenekére.
- Nem hiszem azt. Egyszerűen eltunyultál.- húzta ki magát a török lány.
- Azt még meglátjuk, kislány!
- Örömmel várom azt az alkalmat, nagyfiú!- mondta gúnyosan Ilayda.
Mi csak kapkodtuk Lyssel a fejünket, ahogy ezek szócsatáztak. Castiel kétségkívül megtalálta a hozzá méltó ellenfelet Ilayda személyében. Ahogy így nekidőltem Lysnek, Ilayda megszólalt.
- Egyébként mi jót csináltok?- kérdezte fülig érő szájjal.
- Élvezzük egymás társaságát.- mondta mögülem Lys.
Mielőtt bármit tehettem volna, erős karjai körém fonódtak, majd nyomott egy puszit a nyakam hajlatába. Önkéntelenül felnevettem, ahogy a csikis pontomra tapintott. Az állával megtámaszkodott a fejem tetején, így húzott magához közelebb.
- A gerlepár romantikázik...- nyomta be az unatkozó hangnemet Castiel.
- Bezzeg te nem tudsz ilyen lenni!- vágta a fejéhez Ilayda.- Miért nem tudsz egyszer úgy viselkedni velem, mint Lys Carlyval?
- Akkor vegyem fel a nyálas szerepemet? Azt akarod?- nézett a lányra.
- Igen, légy szíves!
Castiel mutatta az ujjával, hogy várjunk egy percet. Ilayda hitetlenkedve hunyorított egyet, mi meg Lyssel tágra nyitottuk a szemünket. Ez érdekes lesz! A vörös srác beletúrt a hajába, majd látszólag megvilágosodott. A közeli mosdókhoz sétált, ahol bement a férfi vécébe.
Egy végtelennek tűnő percig bámultunk abba az irányba, ahol Castiel eltűnt. Végül én törtem meg a csendet.
- Ilayda, ez mire volt jó?- böktem oldalba.
- Várjuk ki a végét... Hidd el, megéri!- válaszolt Lysander hangja.
- Miről besz...?- majdnem elharaptam a nyelvemet meglepetésemben.
A férfi mosdó ajtaja kicsapódott és Castiel lépett ki rajta. Hát... majdnem elkapott ott helyben a röhögőgörcs. A vörös haja teljesen hátrafésülve, vízzel hátrasimítva (!!!). Ez már elég lenne poénnak, de Castiel még nem fejezte be. A bőrdzsekije nyakig felhúzva, semmi nem látszott a felsőtestéből. A farmerja szárát felhajtotta (!!!), hogy ne legyen piszkos. Fél kézzel lecsippentett egy közeli pitypangot, majd felénk vette az irányt.
Lyssel egymást támogattuk, nehogy elessünk a visszafojtott nevetéstől. Ilayda csak tátott szájjal fogadta ezt a tréfát. Castiel színpadiasan megállt Ilayda előtt, a szerencsétlen sárga virágot pedig két kézzel fogta.
- Galambom, miért társalogsz az ilyesféle huligánokkal?- intett ránk Castiel, mire már a könnyem is folyni kezdett a kuncogás visszatartásától.- Hát egy percre sem hagyhatlak magadra?
- Nem Castiano (Kásztájánó), úgy látszik, nem.- sóhajtott mosolyogva Ilayda.
- Parancsolj, bátorkodtam hozni egy virágot. Éppen sétáltam, amint megláttam, te jutottál róla eszembe...- adta a lány kezébe a virágot.
Mi röhögőgörccsel küszködve néztünk a félig lekonyult pitypangra. Ez most bókolás volt vagy vérig sértés?
Ilayda felváltva nézett hol Castielre, hol a virágra. Azzal rátette a kezét Castiel fejére, majd visszaállította normálisra a frizuráját.
- Kérem vissza az én macsómat.- mondta nevetve és egy puszit nyomott Castiel arcára.
Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a mi vöröskéink zavarba jöttek volna. Szerintem csak káprázott a szemem, de elég erősen.
- Kérése számomra parancs!- nevetett fel a vörös fiú és gyorsan rendbeszedte magát.
- Mindjárt más!
- Tényleg így szoktam viselkedni?- súgta a fülembe Lys.
- Neked jól áll. Castiel eltúlozta.- súgtam vissza neki.
- Gyere, együnk egy fagyit. Hagyjuk magukra a szerelmeseket.- karolt át a karjával.
Szépen eljöttünk tőlük, ők pedig észre sem vették. Na, szépek vagyunk mi is! És még ők mondják, hogy mi vagyunk a gerlepár!
- Olyan aranyos vagy, mikor elpirulsz...- nézett rám egy kis mosollyal.
- Nem is... Inkább hasonlítok egy céklára.
- Egy aranyos céklára.- puszilta meg a homlokom.
Hjaj, Lysander... Néha nem tudok rajtad eligazodni. Még ez az apró bók is megmelengette a szívemet. Az arcomat a mellkasába fúrtam, ő pedig magához szorított. Beszívtam az illatát, ami a legjobb a világon. Legalábbis nekem. Megnyugtató öblítő és friss fű illata van. Nem marihuánára gondolok, félre ne értsétek! A friss, eső utáni fű...
- Olyan jó illatod van!- nyögtem a viktoriánus felsőjébe.
- Neked is!- dünnyögte a fülembe azokkal a mézédes ajkaival.
Oké, tisztázzuk! Ott álltunk, az utca közepén, ölelkezve. Közben szagolgattuk egymást. Innen elég röhejesnek hangzik, de akkor nem volt az. Igazi mély és érzelmes pillanat volt ez.
Elváltunk egymástól és folytattuk utunkat a parkba. Ahogy beléptünk, engem konkrétan sokk ért, 3 dologtól is.
1. Egy baromi nagy, barna kutya rontott nekünk a semmiből.
2. Megláttam Castielt, ahogy a kutya után fut.
3. Ilayda gyorsabb volt Castielnél és megragadta a kutya pórázát.
Mi csak néztünk Lysanderrel, mint Rozi a moziban. A hatalmas, kutyának csúfolt fenevad felénk kapott a mancsaival, de vörös hajú barátnőm erősen tartotta. Feltűnt az, hogy Ilayda haja fel van tűzve. Ő még SOHA nem tűzte fel a haját, csak végszükség esetén. Jól van, ez egy kicsit túlzás.
- Démon, nyugalom!- csitította a kutyát.- Sziasztok!- köszönt oda nekünk.
- Szia, Ilayda!- intettem neki még mindig sokkosan.
Castiel közben ideért és simogatni kezdte a kutyát. Azt a szörnyeteget. Jól van, én sem bírom azt a bizonyos "mozgó lábtörlő" típust meg a palotapincsit, de... azért ez a kutya már alpesi póninak is elmenne!
- Lassú vagy!- vetette oda vörös barátnőm az érkezőnek.
Mindkettejükről szakadt a víz. Vagyis inkább csak Castielről, Ilayda csak bemelegedett. Törökországban ennél nagyobb hőség is szokott tombolni nyaranta.
- Csak úgy megigézett a mozgó feneked látványa, hogy le kellett maradnom megcsodálni.- csapott rá Castiel Ilayda fenekére.
- Nem hiszem azt. Egyszerűen eltunyultál.- húzta ki magát a török lány.
- Azt még meglátjuk, kislány!
- Örömmel várom azt az alkalmat, nagyfiú!- mondta gúnyosan Ilayda.
Mi csak kapkodtuk Lyssel a fejünket, ahogy ezek szócsatáztak. Castiel kétségkívül megtalálta a hozzá méltó ellenfelet Ilayda személyében. Ahogy így nekidőltem Lysnek, Ilayda megszólalt.
- Egyébként mi jót csináltok?- kérdezte fülig érő szájjal.
- Élvezzük egymás társaságát.- mondta mögülem Lys.
Mielőtt bármit tehettem volna, erős karjai körém fonódtak, majd nyomott egy puszit a nyakam hajlatába. Önkéntelenül felnevettem, ahogy a csikis pontomra tapintott. Az állával megtámaszkodott a fejem tetején, így húzott magához közelebb.
- A gerlepár romantikázik...- nyomta be az unatkozó hangnemet Castiel.
- Bezzeg te nem tudsz ilyen lenni!- vágta a fejéhez Ilayda.- Miért nem tudsz egyszer úgy viselkedni velem, mint Lys Carlyval?
- Akkor vegyem fel a nyálas szerepemet? Azt akarod?- nézett a lányra.
- Igen, légy szíves!
Castiel mutatta az ujjával, hogy várjunk egy percet. Ilayda hitetlenkedve hunyorított egyet, mi meg Lyssel tágra nyitottuk a szemünket. Ez érdekes lesz! A vörös srác beletúrt a hajába, majd látszólag megvilágosodott. A közeli mosdókhoz sétált, ahol bement a férfi vécébe.
Egy végtelennek tűnő percig bámultunk abba az irányba, ahol Castiel eltűnt. Végül én törtem meg a csendet.
- Ilayda, ez mire volt jó?- böktem oldalba.
- Várjuk ki a végét... Hidd el, megéri!- válaszolt Lysander hangja.
- Miről besz...?- majdnem elharaptam a nyelvemet meglepetésemben.
A férfi mosdó ajtaja kicsapódott és Castiel lépett ki rajta. Hát... majdnem elkapott ott helyben a röhögőgörcs. A vörös haja teljesen hátrafésülve, vízzel hátrasimítva (!!!). Ez már elég lenne poénnak, de Castiel még nem fejezte be. A bőrdzsekije nyakig felhúzva, semmi nem látszott a felsőtestéből. A farmerja szárát felhajtotta (!!!), hogy ne legyen piszkos. Fél kézzel lecsippentett egy közeli pitypangot, majd felénk vette az irányt.
Lyssel egymást támogattuk, nehogy elessünk a visszafojtott nevetéstől. Ilayda csak tátott szájjal fogadta ezt a tréfát. Castiel színpadiasan megállt Ilayda előtt, a szerencsétlen sárga virágot pedig két kézzel fogta.
- Galambom, miért társalogsz az ilyesféle huligánokkal?- intett ránk Castiel, mire már a könnyem is folyni kezdett a kuncogás visszatartásától.- Hát egy percre sem hagyhatlak magadra?
- Nem Castiano (Kásztájánó), úgy látszik, nem.- sóhajtott mosolyogva Ilayda.
- Parancsolj, bátorkodtam hozni egy virágot. Éppen sétáltam, amint megláttam, te jutottál róla eszembe...- adta a lány kezébe a virágot.
Mi röhögőgörccsel küszködve néztünk a félig lekonyult pitypangra. Ez most bókolás volt vagy vérig sértés?
Ilayda felváltva nézett hol Castielre, hol a virágra. Azzal rátette a kezét Castiel fejére, majd visszaállította normálisra a frizuráját.
- Kérem vissza az én macsómat.- mondta nevetve és egy puszit nyomott Castiel arcára.
Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a mi vöröskéink zavarba jöttek volna. Szerintem csak káprázott a szemem, de elég erősen.
- Kérése számomra parancs!- nevetett fel a vörös fiú és gyorsan rendbeszedte magát.
- Mindjárt más!
- Tényleg így szoktam viselkedni?- súgta a fülembe Lys.
- Neked jól áll. Castiel eltúlozta.- súgtam vissza neki.
- Gyere, együnk egy fagyit. Hagyjuk magukra a szerelmeseket.- karolt át a karjával.
Szépen eljöttünk tőlük, ők pedig észre sem vették. Na, szépek vagyunk mi is! És még ők mondják, hogy mi vagyunk a gerlepár!
2015. január 24., szombat
50. fejezet: Ordibáljunk!
- Hogy mi van?- néztem Akeila esdeklő tekintetére.
- Jól hallottad. Mira már elhíresztelte a buli hírét.- mondta.- Már nem tudod megállítani.
- Úgy beszélsz, mintha megrögzött gyilkosokkal szemben akarnám megvédeni az otthonomat- nevettem fel.- Ezek rosszabbak. Korombeliek.
- Jogos! De ne haragudj a nővéredre, hiszen csak bulizni akar.
- Igen, tudom.- sóhajtottam és elűztem a szememből egy kósza, zöld tincset.- Nem tudnék rá haragudni.
- Reméltem is!- kuncogott Akeila.
Felállt az ágyamról. Nemrég értünk haza a suliból, ő pedig letámadott ezzel a hírrel. Ilaydát pedig Castiel azon nyomban "lefoglalta", amikor ki akartunk lépni a suliból. A két vörös szerelmes vagy csak örült versenyszellem van mindkettőjükben. Róluk mindent el tudok képzelni.
- A bátyám ugye hivatalos a partira?- kérdezte a fehér hajú, visszahozva a gondolataimat a szobámba.
- Ha nem jön el, én magam rángatom el idáig.- mosolyodtam el.- Mit mondtál, mikorra tervezi Mira ezt a banzájt?
Mielőtt Akeila kinyithatta volna a száját, kiabálásra lettünk figyelmesek. Trappolás rázta meg az egész felső szintet. Kirontottunk a folyosóra. Azzal a lendülettel sokkot kaptunk, ahogy Mira táncolt a szobájából szóló hifitorony zenéjére. Fején paróka és papírcsákó (?), kezében a hifi távirányítója.
- PÉNTEKEN BULI VAAAAAAAN!- üvöltötte.
Én és az orosz lány gyorsan lefutottunk az emeletről, mielőtt Mira kárt tenne bennünk. Egymásra néztünk és egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. Mira nagyon bezsongott.
- Akkor péntek.- bólintottam a szememet törölgetve.
Bekönnyeztem a röhögőgörcstől.
- Igen, akkor majd találkozunk.- bólintott.- Addig is sziasztok!- mondta és egy pillanatra a vállam felett szuggerált valamit.
Vagyis éppenséggel valakit. A nyakán vörös foltok lettek és gyorsan elhagyta a házat. Úgy tűnt, zavarban volt. Még sosem láttam ilyennek. Hátrafordultam, de csak a bátyámat láttam. Kócos hajjal. Kezében teával. Alsógatyában.
Nem értem, miért jött zavarba az orosz lány. Semmi különleges nincs itt. Vagy Dan hatott rá így? Elképzelhető.
Bátyókám arca pipacsvörös volt, ahogy a bögréje mögött el akart bújni.
- Mi történt?- kérdeztem gyanúsan méregetve.
- Semmi.- nem nézett a szemembe.
- Bejön neked Akeila.- mondtam szemrebbenés nélkül.
- Honnan veszed ezt?... Nem, dehogy!... Mit szívtál, Carly?... Még hogy én... és ő?... Na, nem!- zavartan nevetett, ahogy felhátrált a lépcsőn.
Én minden egyes lépését követtem a tekintetemmel. Ahogy kiért a látómezőmből, elmosolyodtam. Örülök, hogy van olyan lány, aki tetszik neki.
Ahogy így álltam a lépcső alján, puffanást hallottam.
- DAAAAAAAAAN!!! VEDD FEL A CSÁKÓT!- ezután rohangálás hangját hallottam.
- MIRA, HAGYJÁL MÁR!- hangzott bátyám hangja is.
Én meg lent fetrengtem a röhögéstől. Nem hogy segítenék a bátyámnak, neeeem. Én már csak ilyen kis gonoszka vagyok. Vigyorogva hallgatóztam. Vicces volt, ahogy Mira üldözi Dant egy papírcsákóval. Legalábbis a hangok erről árulkodtak.
Ezt a kellemes tevékenységet egy kopogás zavarta meg. Még mindig nevetve nyitottam ajtót. Viszont a nevetésemet valaki belém fojtotta, mégpedig egy csókkal. Kitaláljátok, hogy ki lehetett az? Egyébként Viktor.
Szinte látom a megdöbbent a arckifejezéseteket. De meg kell tudnotok pár dolgot... Csak viccelődöm, persze, hogy Lys-drága volt az. Elváltunk egymástól és kisöpörtem felemás szeméből a haját.
- Két kérdésem van!- kezdte a mondandóját.
- Hallgatom!- néztem rá kuncogva.
- Az első: nem láttad a vörösöket?- kérdezte.
- Nem, csak amikor Castiel lecsapta Ilaydát a kezemről.- nevettem fel.
- Helyes. A második: hamár ők élvezik egymás társaságát, te is csatlakozol hozzám egy délután erejéig?
A két szeme úgy csillogott, akár két drágakő. Olyan aranyos, kisfiús mosolyra húzta a száját, amitől szinte tócsává olvadtam a küszöbön. Nem mondhattam neki nemet.
A mutatóujjamat feltettem, hogy mindjárt jövök. Odaálltam a lépcsősor aljába és elkiáltottam magam.
- ELMENTEM LYSANDERREL VALAHOVÁ! NEMSOKÁ JÖVÖK!- üvöltöttem túl őket.
- OKÉ, HÚGI! PAAAAARTI VAAAAAAN!- ez határozottan Mira volt.
- HA HOZZÁD ÉR, MEGNYÚZOM!- megkaptam Dan beleegyezését is.
Kiléptem a ház elé és becsuktam magam után az ajtót. Mielőtt megszólalhattam volna, Alexy hangjára lettem figyelmes a szomszédból.
- NE ORDIBÁLJATOK MÁR! A KÍNOS MEGY ÉS NEM HALLOK BELŐLE SEMMIT!
- BOCSI!- kiáltottam át neki.
- DUGULJATOK MÁR EL, MIHASZNA KÖLYKÖK!- hangzott az utcából.
Inkább befogtam a számat. Némán sétáltunk Lysanderrel, míg ki nem értünk a már mostanra zajos utcánkból.
- Hova megyünk?- kérdeztem vigyorogva.
- Park, utána esetleg egy fagyi, ha szeretnéd.- ecsetelte a tervet.
- Rendben, jól hangzik. De maradjunk távol az utcánktól, legalábbis addig, amíg el nem felejtenek az öregek. Nehogy rendőröket hívjanak csendháborításért.- mondtam kuncogva.
- Nekem nincs ellenemre.- mosolyodott el és a derekamnál fogva magához húzott.
- Mármint a csendháborítás vagy a hosszú idő velem?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Csendháborítás? Attól függ, mivel vívjuk ki.- kacsintott rám.
A fantáziám müködésbe lendült. Mondanom sem kell, olyan vörös lett a fejem, mint Ilayda haja. Na, de szerintem csak nekem van ilyen piszkos fantáziám. Alig tudtam Lysre pillantani újra. Amikor megtettem, kaján vigyorra húzta a száját. Szóval tényleg kétértelműnek akarta ezt a mondatot. Zavaromban a felsőm szegélyét birizgáltam.
A keze még mindig a derekamon volt, de most az ujjai bebújtak a felsőm alá, a hasamhoz. Már fájt, úgy elvörösödtem. Az érintése bizsergést hagyott a bőrömön, amit még tovább érezni akartam. Még többször. Mikor ismét rápillantottam, gyengéden megcsókolt. Az utca közepén. Viszont nem bántam. A kételyeim elporladtak, ahogy a csók elmélyült. Éreztem, hogy szeret és akar engem. Azonban köztudott, hogy a tökéletes nem tart sokáig.
- Jól hallottad. Mira már elhíresztelte a buli hírét.- mondta.- Már nem tudod megállítani.
- Úgy beszélsz, mintha megrögzött gyilkosokkal szemben akarnám megvédeni az otthonomat- nevettem fel.- Ezek rosszabbak. Korombeliek.
- Jogos! De ne haragudj a nővéredre, hiszen csak bulizni akar.
- Igen, tudom.- sóhajtottam és elűztem a szememből egy kósza, zöld tincset.- Nem tudnék rá haragudni.
- Reméltem is!- kuncogott Akeila.
Felállt az ágyamról. Nemrég értünk haza a suliból, ő pedig letámadott ezzel a hírrel. Ilaydát pedig Castiel azon nyomban "lefoglalta", amikor ki akartunk lépni a suliból. A két vörös szerelmes vagy csak örült versenyszellem van mindkettőjükben. Róluk mindent el tudok képzelni.
- A bátyám ugye hivatalos a partira?- kérdezte a fehér hajú, visszahozva a gondolataimat a szobámba.
- Ha nem jön el, én magam rángatom el idáig.- mosolyodtam el.- Mit mondtál, mikorra tervezi Mira ezt a banzájt?
Mielőtt Akeila kinyithatta volna a száját, kiabálásra lettünk figyelmesek. Trappolás rázta meg az egész felső szintet. Kirontottunk a folyosóra. Azzal a lendülettel sokkot kaptunk, ahogy Mira táncolt a szobájából szóló hifitorony zenéjére. Fején paróka és papírcsákó (?), kezében a hifi távirányítója.
- PÉNTEKEN BULI VAAAAAAAN!- üvöltötte.
Én és az orosz lány gyorsan lefutottunk az emeletről, mielőtt Mira kárt tenne bennünk. Egymásra néztünk és egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. Mira nagyon bezsongott.
- Akkor péntek.- bólintottam a szememet törölgetve.
Bekönnyeztem a röhögőgörcstől.
- Igen, akkor majd találkozunk.- bólintott.- Addig is sziasztok!- mondta és egy pillanatra a vállam felett szuggerált valamit.
Vagyis éppenséggel valakit. A nyakán vörös foltok lettek és gyorsan elhagyta a házat. Úgy tűnt, zavarban volt. Még sosem láttam ilyennek. Hátrafordultam, de csak a bátyámat láttam. Kócos hajjal. Kezében teával. Alsógatyában.
Nem értem, miért jött zavarba az orosz lány. Semmi különleges nincs itt. Vagy Dan hatott rá így? Elképzelhető.
Bátyókám arca pipacsvörös volt, ahogy a bögréje mögött el akart bújni.
- Mi történt?- kérdeztem gyanúsan méregetve.
- Semmi.- nem nézett a szemembe.
- Bejön neked Akeila.- mondtam szemrebbenés nélkül.
- Honnan veszed ezt?... Nem, dehogy!... Mit szívtál, Carly?... Még hogy én... és ő?... Na, nem!- zavartan nevetett, ahogy felhátrált a lépcsőn.
Én minden egyes lépését követtem a tekintetemmel. Ahogy kiért a látómezőmből, elmosolyodtam. Örülök, hogy van olyan lány, aki tetszik neki.
Ahogy így álltam a lépcső alján, puffanást hallottam.
- DAAAAAAAAAN!!! VEDD FEL A CSÁKÓT!- ezután rohangálás hangját hallottam.
- MIRA, HAGYJÁL MÁR!- hangzott bátyám hangja is.
Én meg lent fetrengtem a röhögéstől. Nem hogy segítenék a bátyámnak, neeeem. Én már csak ilyen kis gonoszka vagyok. Vigyorogva hallgatóztam. Vicces volt, ahogy Mira üldözi Dant egy papírcsákóval. Legalábbis a hangok erről árulkodtak.
Ezt a kellemes tevékenységet egy kopogás zavarta meg. Még mindig nevetve nyitottam ajtót. Viszont a nevetésemet valaki belém fojtotta, mégpedig egy csókkal. Kitaláljátok, hogy ki lehetett az? Egyébként Viktor.
Szinte látom a megdöbbent a arckifejezéseteket. De meg kell tudnotok pár dolgot... Csak viccelődöm, persze, hogy Lys-drága volt az. Elváltunk egymástól és kisöpörtem felemás szeméből a haját.
- Két kérdésem van!- kezdte a mondandóját.
- Hallgatom!- néztem rá kuncogva.
- Az első: nem láttad a vörösöket?- kérdezte.
- Nem, csak amikor Castiel lecsapta Ilaydát a kezemről.- nevettem fel.
- Helyes. A második: hamár ők élvezik egymás társaságát, te is csatlakozol hozzám egy délután erejéig?
A két szeme úgy csillogott, akár két drágakő. Olyan aranyos, kisfiús mosolyra húzta a száját, amitől szinte tócsává olvadtam a küszöbön. Nem mondhattam neki nemet.
A mutatóujjamat feltettem, hogy mindjárt jövök. Odaálltam a lépcsősor aljába és elkiáltottam magam.
- ELMENTEM LYSANDERREL VALAHOVÁ! NEMSOKÁ JÖVÖK!- üvöltöttem túl őket.
- OKÉ, HÚGI! PAAAAARTI VAAAAAAN!- ez határozottan Mira volt.
- HA HOZZÁD ÉR, MEGNYÚZOM!- megkaptam Dan beleegyezését is.
Kiléptem a ház elé és becsuktam magam után az ajtót. Mielőtt megszólalhattam volna, Alexy hangjára lettem figyelmes a szomszédból.
- NE ORDIBÁLJATOK MÁR! A KÍNOS MEGY ÉS NEM HALLOK BELŐLE SEMMIT!
- BOCSI!- kiáltottam át neki.
- DUGULJATOK MÁR EL, MIHASZNA KÖLYKÖK!- hangzott az utcából.
Inkább befogtam a számat. Némán sétáltunk Lysanderrel, míg ki nem értünk a már mostanra zajos utcánkból.
- Hova megyünk?- kérdeztem vigyorogva.
- Park, utána esetleg egy fagyi, ha szeretnéd.- ecsetelte a tervet.
- Rendben, jól hangzik. De maradjunk távol az utcánktól, legalábbis addig, amíg el nem felejtenek az öregek. Nehogy rendőröket hívjanak csendháborításért.- mondtam kuncogva.
- Nekem nincs ellenemre.- mosolyodott el és a derekamnál fogva magához húzott.
- Mármint a csendháborítás vagy a hosszú idő velem?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Csendháborítás? Attól függ, mivel vívjuk ki.- kacsintott rám.
A fantáziám müködésbe lendült. Mondanom sem kell, olyan vörös lett a fejem, mint Ilayda haja. Na, de szerintem csak nekem van ilyen piszkos fantáziám. Alig tudtam Lysre pillantani újra. Amikor megtettem, kaján vigyorra húzta a száját. Szóval tényleg kétértelműnek akarta ezt a mondatot. Zavaromban a felsőm szegélyét birizgáltam.
A keze még mindig a derekamon volt, de most az ujjai bebújtak a felsőm alá, a hasamhoz. Már fájt, úgy elvörösödtem. Az érintése bizsergést hagyott a bőrömön, amit még tovább érezni akartam. Még többször. Mikor ismét rápillantottam, gyengéden megcsókolt. Az utca közepén. Viszont nem bántam. A kételyeim elporladtak, ahogy a csók elmélyült. Éreztem, hogy szeret és akar engem. Azonban köztudott, hogy a tökéletes nem tart sokáig.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)