36. fejezet: Vacsora

Írói megjegyzés
Figyeljetek, akit érdekelnek az irományaim, esetleg a kedvenc csábításból jeles fanartjaim, az keressen rá a Facebook oldalamra: Blogok és Fanartok- Csábításból Jeles. Itt mindent megtaláltok, ami a blogaimhoz és a kedvenc olvasmányaimhoz tartoznak. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a vacsora!
Írói megjegyzés vége
- Vigyázz rá!- így bocsátottak utamra a testvéreim Lysander társaságában.
Ahogy sétáltunk, a nap lehanyatlott az égen, narancssárga fátyolt hagyva maga után. Gyönyörű volt, ilyen látványt még a gépem sem tud nyújtani. Csak most éreztem igazán, hogy élek.
- Elkalandoztál?- vont magához Lys a derekamat fogva.
- Igen. Egyszerűen meseszép.- mondtam még mindig az eget nézve.
- Mi?
- Az életem.- fordultam a lovagomhoz.- Itt vagy nekem te, a családom, a barátaim...
- Én mindig itt leszek neked!- mondta Lys és magához ölelt.
Így mentünk tovább, mégpedig egy étterembe. Nem volt túl flancos, de pizzázónak sem mondható. De kiderült, hogy asztalt kellet foglalni, amit Lys meg is tett. Hangulatos kis étterem volt, lágy fényekkel, gyertyákkal, rózsákkal. Elámultam a helyen, miközben az eldugott asztalunkhoz mentünk. Lys kihúzta nekem a széket, mint egy úriember. Én hebegve-habogva megköszöntem és leültem.
- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér.
- Én sült csirkét, krumplikörettel és párolt zöldséggel.- nézett rám Lys felemás szemeivel.- És te?
Én minden romantikát mellőzve mondtam a rendelésemet, mivel marha éhes voltam. Mit ne mondjak, rendesen meglepődött mind a partnerem, mind a pincér.
- Kérek báránybordát, burgonyapürét, ami a bárány szaftjával legyen meglocsolva. Akkor egy kis borsót meg mellé kompótot, és desszertnek egy csokitortát. Inni pedig ásványvizet kérek.- néztem szigorúan hol a pincérre, hol az étlapra.
A pincér nagy szemekkel ment el az asztalunktól. Én belesüppedve a székbe, néztem a partnerem szemébe, ami meglepettséget tükrözött.
- Most mi az?- kérdeztem.- Nem szeretek éhezni!
- Azt látom!- mondta nevetgélve.
- Te is jobban tennéd, ha nem éheztetnéd magadat!- mondtam mókásan dorgálva.- Tudod, szeretem, ha a pasi nem csontos.
- Nekem izmaim vannak!- jelentette ki.
- Hol volt eddig ez az önbizalom?- kiáltottam fel.
- Hát itt!- mutatott a bicepszére.- Én pedig azt szeretem, ha van mit a lányon fogni. De te túl csontos vagy nekem!- mondta és primadonnás fejmozdulattal elrántotta rólam a tekintetét.
Én röhögőgörccsel küszködve próbáltam fennmaradni a székemen.
- Azon ne aggódj!- mondtam és megemeltem a melleimet.
- Arról volt szó, hogy csak egy hölgyet hozok vacsorázni, erre itt van két potyautas!- kulturáltan megfogalmazta, hogy szépek a melleim.
- Nélkülük nem megyek sehova!- védtem őket.
- Reméltem is!- nevetett fel.
Ekkor érkezett meg a pincér az étellel. Illedelmesen megköszöntük neki, így mosolyogva távozott. A tenyeremet összedörzsöltem, majd nekiláttam az adagomnak. Láttam, hogy Lysander néha az én kajám felé sandít. Mikor ezt ötödjére eljátszotta, lecsaptam a kanalat.
- Kérsz?- kérdeztem.
- Nem...- mondta bizonytalanul.
- Figyelj, ha kérsz is, nem lesz rólad negatív véleményem...- mondtam.- Szóval... kérsz?
Ő csak rázta a fejét, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Felkaptam a kanalat és vettem egy falatot az ételemből. Hirtelen Lysander szájába nyomtam, aki enyhén szólva meglepődött.
- Mi volt ez?- kérdezte, miután lenyelte a falatot.
- Bárányborda, krumplipüré...- kezdtem sorolni, de félbeszakított.
- Mármint miért adtál?- kérdezte.
- Mert ahogy szuggeráltad ezt az isteni húst, láttam, hogy akarsz belőle egy falatot.- mondtam a tányérra mutatva.
Ő elkezdett furcsán méregetni. Zavarba hozott a tekintete. Hogy is tudnám leírni... éhes... igen, ez a megfelelő szó.
- Valami van az arcomon?- kérdeztem, mivel egyenesen a számat bámulta.
- Nem, nincs...- rázta a fejét, folytatva a bámulást.
Amikor látta az értetlen fejemet, mosolyogva intett, hogy hajoljak közelebb. Én kíváncsian közelebb hajoltam, mire megcsókolt. De olyan hévvel, hogy elakadt a lélegzetem. Nyelve vígan játszott az enyémmel, én meg majdnem megfulladtam. Kifulladva dőltem vissza a székembe, miközben Lys elégedetten figyelte a reakciómat.
- Mióta készültél erre?- kérdeztem.
- Mármint mire?- tette a hülyét.
- Erre!- mutattam körbe a helyiségen.
- Mármint a vacsira?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, mire felnevetett.
- Most lebuktam... Már 2 hete készülök rá...- mondta.
- Minek annyit készülni egy vacsorára?
- Mert ezután van egy meglepetésem.- mondta titokzatosan, ami annyira jól állt neki!
- Na, áruld el!- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Akármilyen édes vagy, nem árulom el!- mondta.
- Igenis őrmester!- tisztelegtem.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. Nyomban elkezdtem megvalósítani. Az egyik keze szabadon volt, így elbűvölő mosollyal kezdtem cirógatni azt.
- Mit csinálsz?- kérdezte, kibillenve a szerepéből.
Kis köröket cirógattam  kézfejére. Lassan haladtam és sunyi mosollyal néztem a barátomra.
- Én? Ugyan semmit....- mondtam aranyos arccal.
Az ujjainkat összefontuk, úgy cirógattam tovább. A pincér elvitte az üres tányérokat. Mikor kiért a látómezőmből, újra Lysanderre fókuszáltam. A lábammal közelebb húztam. A pincér visszatért a számlával, amit Lys úriemberhez illő módon kifizetett. Felálltunk, én pedig hozzábújtam. Vajon mi lehet az a meglepetés?

35. fejezet: Péntek, az én napom!

Nagy nyögéssel felkeltem a kényelmes ágyikómból. A hátam egy hatalmasat roppant. Hogy mire keltem fel? Nem a napocska simogató sugaraira, tekintve, hogy felhős az ég, hanem a telefonom zúgására. Néztem a fehér mobilomat, ami vészesen közeledett a komód széléhez. Mikor leesett volna, elkaptam és megnéztem a kijelzőjét. Lysander csörgetett, de úgy, mint egy hülye.
- Szia!- köszönök neki egy ásítás kíséretében.
- Szia, tündérkém! Felébresztettelek?- kérdezte bizonytalanul.
Szinte láttam magam előtt az arckifejezését. Ilyenkor meg tudnám zabálni. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét. Támadt egy hirtelen ötletem, mielőtt gondolkodtam volna, meg is valósítottam.
- Kellemesebb lett volna, ha itt fekszel mellettem meztelenül és csókokkal ébresztesz.- duruzsoltam törökül a kagylóba.
Valószínűleg kihallatszott a hangsúlyomból az, amit mondtam, mivel nevetni kezdett.
- Mit mondtál? Tetszett a hanglejtés.- mondta nevetve.
- Soha nem tudod meg!- válaszoltam sejtelmesen a telefonba.
- Kiszedjem belőled?- kérdezte "fenyegetve".
- Ahhoz rendesen meg kellene puhítanod...- mondtam nevetve és a párnára visszadőltem.
- Amiatt ne aggódj.- válaszolta sejtelmesen.
A tekintetem felkúszott a falamon függő órára, ami fél ötöt mutatott. Elmosolyodtam ezen a korai híváson. Péntek van, suliba is kell menni.
- Egyébként minek köszönhetem ezt a fél ötös ébresztést?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Csak hallani akartam a hangod.
- Rómeó ha hallani akarta Júlia hangját, felkiáltott hozzá az erkélyre.- mondtam.
- A szüleid nem örülnének neki...
- Ja, apám hozná a légpuskát.- kuncogtam.
Egy nyögést halottam a háttérből, ami elég hangosra sikerült.
- Ki van még ott?- kérdeztem gyanakodva.
- Rosáék megint hangoskodnak...- felelte ingerülten.
- Akkor emiatt nem tudsz te aludni!- mondtam már fuldokolva a nevetéstől.
- Nem lenne olyan vicces, ha itt lennél és igazából hallanád!- mondta.
- Akkor tartsd oda a falhoz a telefont.- mondtam poénból.
Tényleg odatartotta, mert hangosabban hallottam a nyögéseket. Egy pár pillanatig hallgattam.
- Oké, vedd el, tényleg idegesítő!- mondtam, most ő nevetett.- Nem akarok a helyzetedben lenni!
- Szóval nem akarsz itt lenni velem?
- Nem...- ráztam a fejem.
- Egy ágyban...- folytatta.
- A-a!- ingattam a buksimat, immár bizonytalanul.
- ...egy takaró alatt...- sorolta tovább.
- Hát...- már teljesen összezavart.
- ...és ha csend lenne?- fejezte be.
Elpirultam a gondolatra. Elképzeltem és hát... MIKRŐL KÉPZELŐDÖM ÉN ITT?! WHAT THE ****?! Lysander, Lysander... Mit tettél velem?
- Hahó, itt vagy?- szólt bele újra a telefonba azzal a mély és szexi hangjával.
- I-Igen, bocsi.- mondtam mosolyogva.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este elmennénk vacsorázni?- kérdezte.
- Nos, uram, nagyon örülnék neki!- mondtam poénkodva.
- Remek, akkor este hétkor megyek magáért!- mondta úriember stílusban.
- Alig várom! Találkozunk az iskolában, mylord!- mondtam.
- Részemről az öröm, mylady!- mondta nevetve és letette.
Már nem tudtam visszaaludni, így lassan, de biztosan készülődtem. Fésű, telefon, karóra, fehérnemű, szempillaspirál, póló és nadrág. Ezeket mind feltettem magamra, nagy üggyel-bajjal. Mire végeztem, a testvéreim is feleszméltek, lementünk reggelizni. Én szótlanul lapátoltam be a müzlimet, majd ugyanígy, hangtalanul hagytam el a házat. Hogy én hogy imádom az angoltanárunkat! Komolyan, csak most az egyszer rakott be nulladik órát. Csak azt nem értem, nekem minek kell bemennem? Because, I'm a pupil and the pupil is child, and the teacher is smarter than child. (Mert én egy diák vagyok és a diák csak gyerek és a tanár okosabb a gyereknél.) I bet, that I'm the best in my class, BUT I MUST go to plus english lesson, because why not? (Lefogadom, hogy én vagyok a legjobb az osztályban, DE MUSZÁJ bemennem plusz angolórára, mert miért ne?) Nos, remélem értettétek mire akartam kilyukadni. Ilyen gondolatokkal léptem be a kihalt épületbe, azon belül is a kihalt osztályomba. Az ásításokat próbálták elnyomni óra alatt, több-kevesebb sikerrel. A tanár is keverte a múlt időt a jövővel, óra végére meg már múlt időben beszélt arról, hogy a gyereke egyetemre fog járni. Az a röhej, hogy óra végén már magyarul beszélt! Congratulations Ms. Kingston! (Gratulálok, Ms. Kingston!) Kivánszorogtunk nulladikról és egy kar ölel át hátulról. Lys nyomott az arcomra egy puszit, majd engedte, hogy szembe forduljak vele.
- I missed you! (Hiányoltalak!/Hiányoztál!)- doromboltam bele a mellkasába.
- You too! (Te is!)- mondta nevetve.
- Oké, elég az angolból!- nevetgéltem vele.
- Mit szólnál egy olyan nyelvhez, amiben nem kell annyit beszélni?- kérdezte és magához húzott.
- Mikre gondolsz?- kuncogtam.
Ő megcsókolt és gyengéden beleharapott a számba. A szemembe nézett, mire ugyanazt megcsináltam vele.
- Tudod, hogy nagyon könnyen tanulsz?- kérdezte mosolyogva, miközben mentünk a következő óra helyszínére.
- És ez rossz?- néztem rá a lovagomra.
- Dehogy! Csak attól félek, lehet eltanulsz valamit, amit nem kéne!- olyan édesen mosolygott, hogy meg tudtam volna zabálni.
Én csak legyintettem. A nap folyamán beszélgettem a csajokkal, kötekedtem a Maddox testvérekkel, kedvesen beszélgettem Nataniellel és barkochbáztam az ikrekkel. Komolyan félelmetes, hogy mire az képesek együtt az ikrek. Olyan, mintha egy agy jutott volna kettőjüknek. Armin persze röhögött ezen a poénomon, Alexy viszont morgott, hogy: "Kár, hogy nem áldották meg jobb divatérzékkel!" Ezen persze összevesztek. Összességében jól telt a nap. És este vacsizni megyünk! Izgatottan dörzsöltem a tenyeremet. Amikor a szekrényem előtt álltam tanácstalanul, egy óvatos kopogás zavarta meg a dilemmámat.
- Szabad!- kiáltottam ki, mire a nővérem bújt be.- Mit szeretnél?
- Csak azt, hogy meghallgass!- mondta és a némaságomra belekezdett a mondandójába.- Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom, oké? Amikor szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok. Nem figyeltem rátok eléggé, kérlek, ezt bocsásd meg nekem!- mondta könyörgő tekintettel.
- Én sem figyeltem rátok. Meg van bocsátva!- öleltem meg szeleburdi nővéremet.
- Jól hallottam, hogy randid lesz?- kérdezte huncut mosollyal.
- Bizony!- bólogatok.
- Hova mentek?
- Vacsorázni megyünk.- mondtam, mire felszisszent.
- Nehéz téma. Segítek neked!- jelentette ki mosolyogva.
Ez a segítség telt másfél órába... A nővérem türelmes fajta. Mikor végre meglett a TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) összeállítás, már 6.50 volt. Még magához ölelt és elengedett. Lysander megjött értem és elindultunk a meglepetés vacsira...

34. fejezet: Egy kis huncutság

Írói megjegyzés
Elnézést kérek, ha bárkit megsértettem az előző részben található mondásommal. Az én falumban ez egy szólás-mondás, remélem nem haragszotok érte és megígérem, hogy többé nem rakok ki ilyet. De most jöjjön a fejezet, kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Az az átkozott CD. A legjobb lett volna, ha Lysandernek lepasszolom. De mégsem tettem. Átkozott kíváncsiság! Szidtam érte magamat, de nincs mit tenni. Ha jól emlékszem, van itt egy könyvtár... Valahol az épületben... A tekintetemet végigfuttattam a falakon. Az órákon próbáltam figyelni, ami átmenetileg sikerült is. Viszont egy 20 perc után mindig a CD fele járt az eszem. Kicsengettek az utolsó óráról is.
- Majd elviszem neki...- gondoltam.
Ugyanis Castiel ma véletlenül sem volt iskolában. Mondjuk, megértem: 2 röpdolgozat, a többi órán felelések... A CD-t a kezemben szorongatva mentem a DÖK-terembe.
- Szabad!- hangzott, ahogy bekopogtam az ajtón.
Lassan és bizonytalanul benyitottam. A szőke Nataniel mosolygós arca fogad. Én is mosolyra húztam a számat.
- Te véletlenül nem tudod, hogy van-e könyvtár?- kérdeztem szégyenlősen.
- Éppen oda indultam! Gyere!- mutatta, hogy kövessem.
Kiléptünk a teremből és a lépcsők felé vettük az irányt. Ő lekanyarodott egy számomra ismeretlen elágazásnál, majd benyitott egy ajtón. Könyvek illata csapta meg az orromat. Hasonló szagot nem éreztem, mióta a nagyinál voltunk. Fintorogva lépek be a polcokkal teli, mégis napfényes helyiségbe. Megláttam két szabad laptopot. Nataniel eltűnt mellőlem, én pedig a laptopokhoz siettem. A CD-t betettem az egyik lemezjátszójába és megnyitottam a mappát. Majdnem hátraestem a székkel, amikor megláttam milyen képek és videók vannak összeválogatva.
- Dan, mit műveltél?- motyogtam.
Rámentem az egyik képre és megnyitottam. Meglepetésemre és legnagyobb undoromra tényleg olyan kép volt. Zavaromban a hajamba túrtam. Hogy nem gondoltam erre? Hiszen Castielről van szó! Én hülye, marha! Gyorsan bezártam és elsüllyesztettem a táskámban a bűnös lemezt. Fúj! Ha már itt vagyok a könyvtárban, anyagot is kereshetek a fogalmazásomhoz. Miért érdekli a tanárt egyáltalán a film feltalálása? Nézzen utána ő maga! Tudom, hogy illetlenség ezt gondolni, de mégis! Sokkal inkább írnék a számítógép történetéről, fogadjunk, a tanár végig sem olvasná. Pár könyvet levettem a polcról, majd elkezdtem adatokat gyűjteni. Egy óra hossza múlva a noteszemet teleírtam és távoztam a könyvtárból. Sietve lépkedtem a folyosón végig, egészen a bejáratig. Felhívtam anyát is, elmesélve neki, hogy az egyik osztálytársam beteg és leckét viszek neki. Felszálltam a buszra és elbuszoztam a Maddox villáig. A hatalmas kapu elé álltam és csengettem. A kapu nagy hanggal kinyílik és Tom siet elém.
- Mit tehetek érted?- kérdezte hatalmas mosollyal.
- Most kivételesen a "beteg" öcsédhez jöttem.- mentem beljebb.
- Nem beteg az, maximum agyilag!- mondta nevetve és kinyitotta előttem az ajtót.
Fényben sokkal tágasabbnak tűnik. A vöröske éppen a kanapén heverészett. Odasiettem a heverőhöz és hátulról az ölébe ejtettem a házit. Ő felnyögött a hirtelen súlytól, ami nyomta a combjait.
- Castiel, remélem jobban vagy!- szóltam gúnyosan.
Ő hátrapillantott és egy mosoly kúszott fel idétlen arcára.
- Tán hiányoztam?- kérdezte, mire én felnevettem.
- Csak a tesóm küldte ezt a CD-t!- mutattam fel a lemezt.
- Ez jobban érdekel, mint a házi!- kapta ki a kezemből.
- Sejtettem! Na, sziasztok!- fordultam meg, mikor Tomba ütközöm.
- Velem nem is foglalkozol?- kérdezte kisfiús hanggal.
- Fogadok, hogy jelenleg is egy csaj van az ágyadban!- mondtam.- És nézd te is az öcséd CD-jét! Biztos vagyok benne, hogy téged is elszórakoztat.- ezt a részét a mondandómnak oroszul mondtam. Tom nézett rám, mint borjú az új kapura.
- Mit makogsz?- nyögte ki végül.
- Semmi!- legyintettem sóhajtva.
- Esetleg kérsz valamit inni?- kérdezte udvariasan a feketeség.
- Egy pohár vizet, köszi.- sóhajtottam lemondóan.
Amíg ő elment és hozott nekem inni, én addig lehuppantam az egyik fotelba. Ízléses és szép berendezési tárgyak tárultak a szemem elé. Drága bőrkanapé, hozzáillő fotelokkal és egy tölgyfaasztal középen. Plazmatévé a falba építve. Stílusos, az biztos! Ránéztem Castielre, aki a CD-t forgatta az ujjai között. A vöröske fekete pólóban és kék farmerben terpeszkedett előttem. Valahogy nem illett ebbe a környezetbe. Tom a kezembe nyomta a vizet, amit egyből felhajtottam. Végig rajtam tartotta a szemét, majd halál pontosan a szemébe néztem. Ő egyből elkapta a fejét. Én felkuncogtam, majd feltápászkodtam a kényelmes ülőalkalmatosságból.
- Megadod a számodat?- kérdezte Tom, miközben felkaptam a kabátomat.
- Hogy tudjál zaklatni?- kérdeztem féloldalasan mosolyogva.
- Nem, komolyan.
- Nekem megvan a számod.- jelentettem ki könnyedén.
Kivettem a zsebemből a fehér telefonomat és megcsörgettem Tomot. Egy gitárszóló hangzott fel a nadrágja zsebéből, így elégedetten kinyomtam.
- Mostmár neked is az enyém.- mondtam, miközben bólintottam.- Sziasztok!
Tom és az öccse úgy bámultak rám, mintha UFÓ lennék. A világ elfoglalása még nem szerepel a terveim között... MÉG... Gonoszan felkuncogtam ezekre a gondolatokra. Kicsusszantam a kapun található résen. A nap lenyugvóban volt, gyönyörű narancssárga árnyalatot festve az égre. A hullámok visszatükrözték ezt a fényt, egyszerűen mesés látvány volt. Kényelmesen elsétáltam a buszmegállóba, ott gyorsan felszálltam a legközelebbi buszra. Este volt, mire hazaértem. Mira termett előttem, mikor beléptem az ajtón. Egy ideig csak néztünk egymásra. Gondterhelt arca sok mindent elárult.
- Mit akarsz?- kérdeztem hidegen.
- Csak hallgass meg! Tudom, hogy szemétség volt elhallgatni előttetek Viktort, de szeretem. És ő is engem... Kérlek, nem szeretném ha rosszban lennénk.- mondta bűnbánó hangon.
- Én örülök, ha boldog vagy!- mondtam egy halvány mosollyal.- Viszont úgy érzem, mintha nem bíznál bennünk eléggé.
- Bennetek bízom a legjobban!
- Akkor miért hallgattad el?- világítottam rá a lényegre.
Ő zavarában a száját harapdálta, nem tudta, mit feleljen. Én pedig elmentem fürödni. Ha ő nem bízik bennünk, mi hogyan bízhatnánk benne? Egy kicsit gépeztem, majd forgolódások árán, de elaludtam. Az elmém elmenekült a gondok elől az álmok csodálatos világába...

33. fejezet: Bizalom testvérek közt

Reggel azon kaptam magamat, hogy éppen az álmos fejem bámulom a tükörben. Hogy miért is tettem így? Minden nap elfilózom azon, miért én? Miért engem választott? Elég helyes srác, nem hiszem, hogy csak én lettem volna belezúgva. Magamon húzogattam elégedetlenül a pólót, ami nagy volt rám. Egy hirtelen csengetés süvített a csendbe, amit lábdobogás követett. Kivánszorogtam a fürdőből, le az emeletről. Mira úgy száguldott el mellettem, mint egy tehervonat.
- Minek ez a nagy sietség...?- motyogtam gorombán magam elé.
Nem hallotta meg a megjegyzésemet. Dan is kimerészkedett a szobájából, úgy festett, mint én. Akár egy mosott rongy, amit egy farkasfalka széttépett. Ketten baktattunk le a csigalépcsőn, azzal a lendülettel majdnem átfordultam a lépcső korlátján. Szerencsére Dan megfogta a csípőmet, így nem nyaltam fel a parkettát. Hogy mi váltotta ezt ki? Mira, az én egyetlen nővérem, egy hapsit ölelgetett, aki virágcsokrot hozott a kék hajúnak.
- Mira, ki ez?- mutatott Dan a srácra.
Valahonnan nagyon ismerős volt. Fekete haj, arany szemek... Ez Viktor! A célpontunk! Ennyire sikerült Mirának összemelegednie vele? What the hell is going on? (Mi a fene folyik itt?)
- Viktor vagyok. És ti?- szólalt meg, mély férfias hangon.
Beletrafáltam! Hol a díjam, emberek? Legalább egy millió dollárt kérek, hogy ilyen rövid idő alatt kitaláltam a még kómás agyammal.
- Én Caroline, ő pedig Daniel.- mutattam a bátyámra.
Végigmért egészen a lábujjam hegyétől a fejem búbjáig, azon felül is a tíz centire magasodó zöld és kócos hajamig.
- Ti jártok?- kérdeztem villámló tekintettel.
- Igen.- bólintott Mira.
- És mi erről miért nem tudunk?- kérdezte Dan is dühös tekintettel.
Viszont az én villámló tekintetem átváltott csalódottságba. Pár hónappal ezelőtt mondott Mira valamit, amit most szegett meg. "Szerinted összejönnék bármilyen sráccal, mielőtt kibeszéltem volna veled?" Zúgott a gondolataimba a nővérem hangja. Úgy látszik, igen. Ha már a testvérek is titkolóznak egymás előtt, kiben bízhatok? Az arcom összerándult a fájdalomtól, amit a szívem körül éreztem. Fojtogatott belülről.
- Carly, kérlek ne sírj...- kezdte Mira, de későn.
Az arcomon patakzottak a könnyek. Hangtalanul folytak le az arcomon, majd az államról lecsöppent a puha szőnyegre. Némán hajtottam le a fejem, úgy szipogtam csendesen.
- Sssshhh...- húzott Dan az ölelésébe.
Belekapaszkodtam utolsó bástyaként a bátyámba. Szorosan, már szinte görcsösen fojtogattam ölelésemmel a testvéremet, aki csak csitítgatott. Ziháltam, akár egy igásló. A torkom összeszorult, a gyomrom görcsbe rándult. A sírás fojtogatta az egész bensőmet. A szívem a fájdalomtól majd kiszakadt. De Miranda nem vigasztalt. Nem suttogott nyugtató szavakat a fülembe. Nem bizonygatta, hogy még mindig bíz bennünk, nem kért bocsánatot. Ezzel nyilvánvalóvá tette számomra: Mindannyian felnövünk egyszer, és neki most jött el ez a hatalmas változás. De magamat is hibáztattam ezért. Túl kevés időt töltöttem vele mostanában. Az én szememet is belengte az a csodálatos, rózsaszín köd, amit szerelemnek hívunk. Túl önző vagyok velük szemben. Nem szeretek a testvéreimen osztozni. De most kénytelen leszek. Vagyis leszünk Dannal. El kell fogadnunk, hogy Mira most már nem csak a mi társaságunkat, hanem másét is fogja keresni. Mikor némileg megnyugodtam, odafordultam az éppen turbékoló pár felé.
- Nem azért vagyok szomorú, mert te rátaláltál a boldogságra Viktor személyében. Csak azt bánom, hogy nem mondtad el nekünk.- mondtam csalódottan.
További szavak nélkül felbaktattam az emeletre. Készülődnöm kellett, ha nem akartam elkésni. Elhatároztam, ha esik, ha fúj, ha cigányok esnek az égből, akkor is ma Dannal megyek suliba. Mire leértünk, Viktor és Mira távozott a házból. El is készültem és elindultam bátyuskámmal az oldalamon. Jól elhülyéskedtünk, de nem volt ugyanaz lökött nővérkénk nélkül. Olyan volt, mint a 3 kismalac a harmadik nélkül. Oké, ez egy óvodás példa volt, inkább mint a 3 testőr egy nélkül. Dan is érezte ezt az űrt, amit Mira hagyott hátra. Remélem, ő is érzi a hiányunkat. Vagyis módosítom... remélem érzi döntésének súlyát. De mi mellette állunk. Beértünk a suliba, ahol Dan felém fordult.
- Segítesz nekem?- kérdezte.
- Persze. Miben?
- El kéne juttatni ezt a CD-t Castielnek. Menni fog?- kérdezte olyan CIA hanghordozásban.
Én elnevettem magamat. Kikaptam a felém nyújtott CD-t és próbáltam komoly pillantással méregetni nem sok sikerrel. Ránéztem a lemezre, de nem volt semmi cím ráírva.
- Mi van rajta?- kérdeztem az induló bátyámtól.
Ő vörös színben pompázó arcát próbálta elrejteni előlem.
- A lényeg, hogy vidd el!- mondta és gyorsan megindult, mielőtt kérdezősködhettem volna.
Vajon miért vörösödött el? Talán olyan van a CD-n... A lényeg, hogy elvigyem Castielnek ezt a ki tudja, milyen CD-t... Kíváncsiság lobbant fel bennem. Castiel milyen CD-t kérhetett a bátyámtól? Biztos valami fiúsat... Nem tudtam kitalálni, mi lehet rajta. Mi lenne, ha megnézném? Nem, az nem helyes! Elsüllyesztettem a táskámba a kíváncsiságom okozóját, ami már olyan mértékű volt, hogy simán leszúrtam volna valakit ezért az információért. Leültem a padomba és elkezdtem rajzolgatni. Én voltam az és Dan, ahogy a CD-t tartjuk a kezünkben. Nagyon találó kép lett, legalábbis szerintem. Amíg rajzolgattam, bejött a tanár is. Eltettem a művészi rajzot, majd kikészítettem a matekot. Bevonult a másik osztály is, köztük Lysanderrel. Ő csábítóan rám mosolygott, majd leült mögém. Én majdnem a földig pirultam. Szokatlan ez nekem, hogy egy srác, főleg aki ilyen helyes, csókolgathat, ölelhet, illetve így nézhet rám. Tudom már, mit kell tennem. Miután megírtuk a matekdogát, karon ragadtam a felemás szemű pasimat és elrángattam egy elhagyatottabb részére a sulinak.
- Mi történt, tündérkém?- kérdezte, miközben gyengéden megölelt.
- Mit tudsz arról, hogy Castiel CD-t kért a bátyámtól?- mondtam.
- Nem tudok semmit...- mondta határozottan.
- A fenébe!- bokszoltam a levegőbe.
Egy kicsit elbambultam más irányba.
- Hogy sikerült a doga? Remélem kifizetődött a korrepetálás!- néztem rá.
- Pedig gyakrabban vettem volna részt olyan órákon...- mondta mosolyogva.
Magához húzott és megcsókolt. Egy ideig csókolóztunk a sarok mögött, majd léptek zaját hallom. Elválunk egymástól. Gyorsan kiléptem a sarok mögül és Tomba ütköztem. Természetesen a földön kötöttem ki. Tom egyből felsegített, miközben megszólaltam.
- Tom, ilyenkor a csípőmet szokás fogni, de te lentebb fogod!- nézek rá szúrós tekintettel, mire elenged és mosolyog.
- Jól van, na, próbálkozni szabad...- mondta.
- ...de nem illendő.- fejeztem be a mondatát.
Egy ideig beszélgettünk, majd eltávolodott. Lys is előjött a sarok mögül, majd mentünk órára. De a CD égette az oldalamat. Mi lehet rajta?

32. fejezet: Matek tanulás másképp

Letelt a téli szünet, itt állok az iskola kapujában. Csak nézem a befele özönlő diáksereget. Minek siet annyira mindenki? Hiszen egy helyre megyünk! Ahogy közelebb értem a sulihoz, nyávogást hallottam. Olyan... Amber frekvenciája volt. Az udvaron voltak, jó hangosan beszélgettek. A diákok körülállták és erősen hadonászva magyarázott. A szőkeség pantomimesnek is elmehetne, olyan jól mutogat.
- ...Olyan kis szégyenlősnek tűnik, mindig a rajztáblája mögé bújik. Pedig már Jade és Dajan is bizonyíthatja, hogy a félénkség csak álca...- pillanatok alatt megértettem, hogy Violáról beszélt.
Ezt nem hagyhatom annyiban! A fehér kabátom zsebéből elővettem a telefonomat. A hó már elolvadt, de nagyon hideg levegő van. Izgatottan fújtam ki a felgyülemlett levegőmet, ami fehér füstként szállt. A telefonom egyik mappájába mentem bele, oda, ahol a suli adatait mentettem le. Párat húztam a képernyőjén, majd gonoszan vigyorogtam.
- 3...2...1...- motyogtam.
Mire az egyhez értem kinyílt az öntözőrendszer az udvaron. Amber pont a füves rész mellett adta elő a hazugságát, a víz meg telibe trafálta. Csak prüszkölt és körbe pillantott. A diákok nevettek rajta, mivel a felsője többet mutatott a kelleténél... A hideg víz miatt tüsszögve vonult le a "porondról", barátnői követték. Én is nevettem, a tesóim tapsolva jönnek oda hozzám.
- Király voltál!- mondta Mira nevetve.
Én is velük mosolyogtam, miközben bementünk az épületbe. Ott valaki megragadott és jól megölelgetett. Alexy volt az, ki más?
- Carly cicaaaa! De jó látni téged!- visította.
- Téged is, de ne akard, hogy gerinctörésem legyen!- szuszogtam, mire elengedett.
- Na, akkor mi megyünk is tanulni!- mondta Armin Alexy vállára rakva a kezét.
- Doga lesz?- kérdeztem ledöbbenve.
- Igen, matekból témazáró! Elfelejtetted?- kérdezte Alexy.
- Neeeem, honnan veszed ezt....- basszus, elfelejtettem!
- Szóval igen, elfelejtetted!- mondta Armin.
- Király vagyok matekból, szóval meg sem fog kottyanni!- mondtam.
- Jaj, a kis egoista!- mondta vihogva Alexy.
Még így beszélgettünk egy jó darabig, majd mindenki indult a maga útjára. Azért átnéztem az anyagot, mikor Lysander futott oda hozzám. A viktoriánus hercegem arca nyugodtságot árasztott.
- Szia! Tudtad, hogy doga lesz matekból?- tértem a lényegre.
- Micsoda?- lefehéredett és leült a mellettem lévő székre.- Mikor?
A témazárókat összevont évfolyammal írjuk, így mindenki egyszerre lehet túl rajta.
- Holnap első óra.- válaszoltam.
- Te jó vagy matekból?- kérdezte hozzám fordulva.
- Igen.- válaszoltam neki lassan.
- Segítesz nekem?- váltott könyörgő stílusba.
- Persze, neked bármit!- simítottam meg az arcát.
Ő megfogta az arcán lévő kezemet. Az ölébe húzott és megcsókolt. Mondanom sem kellett, nagy volt a meglepettség az osztályban. De mi csak egymással foglalkoztunk, megszűnt a külvilág.
- Khm...- köhögés hangzott fel.- Ms. Rin...
A tanár szólt, így visszacsúsztam a saját székemre, Lysander pedig sietősen elhagyta a termet.
- Nem vagyunk kíváncsiak a magánéletére!- mondta a tanár úr.
Én pironkodva hajtottam le a fejem és órán kis angyalként figyeltem. Mikor a tanár kivonult a teremből, Iris a padom előtt termett. Viola is rám nézett azokkal a hatalmas szemeivel.
- Magyarázattal tartozol. Mesélj!- ültek le mellém.
Én álmodozva meséltem el a csók előzményeit. Ahogy meséltem, az említett személy is bejött. A vállamat átölelte és egy puszit nyomott oldalról az arcomra.
- Átmehetek suli után?- suttogta.
Tudtam, hogy a matek miatt jön, így mosolyogva válaszoltam.
- Persze!- súgtam vissza.
- Köszi, tündérkém!- mondta és megcsókolt.
- Ti nem bírjátok ki 2 óra hosszáig, hogy  ne csókoljátok meg egymást?!- kérdezte Iris.
- Tudnád, milyen jól csókol!- böktem oldalba vörös barátnőmet.
- Én csak Carlyt csókolgatom, senki mást!- jelentette ki Lysander még mindig hátulról ölelve.
Elbeszélgettünk még egy kicsit, így telt az egész nap. Rádióznom most nem kellett, így az ebédszünetet is velük töltöttem. Lyssel együtt mentünk haza és bezárkóztunk a szobámba. Amíg én előkészítettem a matekcuccomat, ő körbebámészkodott a szobámban. A gépnél időzött a legtöbbet.
- Mit kezdesz egy ilyen erős géppel?- kérdezte végül.
- Egyszer egy nagyon bölcs fiú azt mondta, a kíváncsiság nagyon rossz tulajdonság.- mondtam behunyt szemmel.
Ő elmosolyodott és lehúzott maga mellé az ágyra. Ránéztem a lovagomra, aki vigyorogva mért végig. Egyszerűen olyan vonzó pasi... Nem tudom, mit eszik rajtam!
- Jó szövege van, nem gondolod?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Van néha egy-egy jó pillanata...- húztam az agyát.
- Néha?- kérdezett vissza "meglepetten".
- Igen, néha.
- Mutassak egy ilyen pillanatot?- húzott közelebb magához.
- Majd én megítélem, hogy jó-e.- suttogtam szinte a szájába.
Megcsókolt, de tiszta szívből. Én majdnem leszédültem az ágy széléről. Egy 2 perce csókolózhattunk így, mikor egy hang félbeszakította.
- Úúúúúúúúú......- szólt a hang az ajtó felől.
Mi szétrebbentünk és Mira mosolygós fejét látom meg. Ő csak mindent tudóan méreget minket, majd perverzen vigyorogva megszólalt.
- Ez ám az aktív tanulás, srácok...- vihogta, majd eltűnt a szobájában.
Én elpirulva mentem az asztalomhoz.
- Gyere, gyakoroljunk!- mondtam vidáman.
- Az előbbit?- kérdezett vissza.
- A matekra gondoltam...- fordultam szembe vele.
- De nekem máshoz lenne kedvem! Tanárnéni, kérem!- mondta és odaállt elém, a kezét a derekamon pihentette.
- Ha megoldod helyesen a matekot, utána mást is gyakorolhatunk...- néztem bele a felemás szemébe.
Nagyon Castieles oldalát mutatta meg, persze korlátokkal. Még ez is jól állt neki. Ennek az ígéretemnek hála Lysanderből matekzsenit csináltam. Egész délután hülyültünk, jól eltelt a nap... Miután elment, sóhajtoztam egy sort. A szemem előtt rózsaszín köd lebegett. Félek, neki fogok valaminek menni, mert nem látok, olyan sűrű ez a köd...

31. fejezet: B.U.É.K.!!!

Szilveszter napja is lassan, de eljött.
- Húgi, mi történt veled?- kérdezte gyanakodva Mira.
- Mire gondolsz?
- Folyamatosan mosolyogsz, a telódra nézel félpercenként, néha csak úgy, "minden ok nélkül" elvörösödsz... Bökd már ki, hogy mi történt, megöl a kíváncsiság!- mondta Mira az arcomba hajolva.
- Hát...- vakartam a tarkómat.- Pasim lett.
Mira ledöbbent. De úgy igazából. A szája tátva maradt és olyan, mintha szobrosat játszana.
- Hogy... mi?- kérdezte pár percnyi csend után.
- Jól hallottad.
- Ki az? Ismerem? Dögös? Osztálytárs? Veled egyidős? Művész? Rossz fiú? Mindent tudni akarok a legmocskosabb részletekig!- hadarta Mira egy szuszra.
Válaszolgattam a kérdéseire, ami abból állt, hogy "Igen; Nem; Mondom NEM; Ne legyél perverz; Kiskorú vagyok, nem tűnt fel?!" Szóval cseverésztünk Mirával, mikor apa benyit hozzánk. Mi varázsütésre a családfőt kezdjük nézni, aki úgy tűnik, zavarban van.
- Mi a baj, apa?- kérdeztem nagy szemekkel.
- Egy fiú van itt, téged keres.- apa kihangsúlyozta a fiú szót.
- Máris megyek!- ugrottam fel a helyemről.
Amikor lementem, Daniel éppen az öklét rázta Lys felé.
- És ha...- itt meglátta, hogy lejöttem.- Szia, Carly, összeismerkedtem a barátoddal!- mondta Dan hamiskás mosollyal.
- Ne fenyegesd, jó?- kérdeztem fáradt mosollyal.
Lys nyakába ugrottam, amit apa egy köhögéssel zavart meg. Mi szétrebbentünk és Mira odalépkedett Lysanderhez.
- Szóval te vagy az a híres fiú...- mondta halkan és húzni kezdi az arcát.
Én majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Miért pont nekem jutott ez a lökött család? Véget vetettem nővérkém "vizsgálatának", mikor már Lys hónalját szagolgatta.
- Oké, elég lesz, mielőtt meg is nyúzod!- mondtam és a nővérem elé álltam.
- Szép példány!- mondta lökött mosollyal a nővérem.
- Mi most megyünk.- mondtam, miután tartottam egy kis hatásszünetet.
Kiléptünk a házból és én még láttam, hogy az egész család az egyik ablaknál tobzódik. Én megsemmisítő pillantást vetettem rájuk, ők pedig elhúzták a függönyt. Lys a kipirult arcát dörzsölte.
- Csak poénból csinálta.- mondtam mosolyogva.
- Kérek rá puszit!- mondta kisfiús mosollyal.
Én pipiskedtem és megadtam neki hőn áhított cuppanós pusziját. Ő elégedetten sóhajtott és a derekamnál fogva átölelt.
- Jobb már?
- Sokkal.- mondta nevetve.
- Hova megyünk?
- Egy kávézóba, megfelel?
- Persze! Amíg nem mással vagyok...- mondta vörös arccal.
- Ezt bóknak veszem.- mondta csibész mosollyal.
Úgymond elolvadtam a mosolyától. Kesztyűs kezével maga felé fordította az arcomat és megcsókolt. Puha és gyengéd... Egy leheletnyi vággyal fűszerezve. Cseverészve értünk oda az említett kávézóba, ahol elfoglaltunk egy asztalt. Egy ismerős arcú lány vette fel a rendeléseket. A felnyírt haját már láttam valahol...
- Szia, Carly, fel sem ismersz?- megeresztett egy gúnyos mosolyt, mire leesett, hogy ki áll velem szemben.
- Lindsey?- kérdeztem bizonytalanul.- Tényleg te vagy az! Hogy kerülsz ide?
- A szüleim nem fizetik a tandíjamat, így félműszakban itt húzom az igát. Úgy látom, neked meg randid van!- mondta Lys felé pillantva.- Szia, Lindsey vagyok!
- Én Lysander.- mutatkozott be a pasim is.
- Hmm... Szívdöglesztő ez a parfüm! Mit használsz?- kérdezte Lindsey, mire az asztalra csaptam.
- Lindsey, ne akard, hogy betörjem az orrodat!- mondtam ingerülten, mire felnevetett.
- Nyugi, csak vicceltem! Mit hozhatok?- vette elő a kis papírtömbjét.
- A hölgynek egy forrócsokit, nekem egy zöld teát.- mondta Lys helyettem is.
- Máris hozom!- mondta és ránk kacsintott.
Elszáguldott, Lys pedig a szemembe nézett.
- Honnan ismered?
- A büntiszobából...- nevettem az emlékeken.
- Egyébként féltékeny voltál, mikor flörtölni kezdett velem?- a kérdés hirtelen jött.
- Annak kellett volna lennem?- kérdeztem vigyorogva.
Ő csak nevetve hátradőlt a széken. Kellemes nevetése körülölelt. Beszélgettünk, amíg a barátnőm ki nem hozta a rendelést.
- Aztán nehogy itt essetek egymásnak! Én takarítok, nem szeretem a mocskot.- mondta ezt perverzül vigyorogva, majd továbbállt egy másik asztalhoz.
- Mit csinálsz este?- fordult hozzám Lysander.
- Na de Lys...- motyogtam egészséges arcszínnel.
- Szilveszter van, rémlik?- kérdezte nevetve.
Basszus, én egész másra gondoltam! Nem fejteném ki bővebben...
- A tesóimmal fogok játszani.- mondtam mosolyogva.
- Majd elrabolhatlak, hogy együtt megnézzük a tűzijátékot?
- Persze!- feleltem mosolyogva és szürcsölgettem a forrócsokimat.
Kellemesen telt a délután, mikor hazaértem, Mira támadott le. Mindenféle kérdést feltett, én örömmel válaszoltam neki. Izgatottan vártam a fél tizenkettőt, mert akkor találkozunk Lyssel a téren. Mikor tizenegyet mutatott az órám, elindultam. Sötét volt, csak pár lámpa világított. Valaki hátulról a nevemet kiáltozta. Megfordultam és a vörös ördögöt láttam felém közeledni.
- Mi az, tán hiányoztam?- kérdeztem.
- Csakis azért kiáltozok utánad éjnek idején.- válaszolta gúnyosan.
- Tudtam én!- mondtam győzedelmes vigyorral.
- Ha jól tudom, Lysanderhez igyekszel.
- Bizony!- bólogattam.
- Akkor egy helyre megyünk!
Szótlanul ballagtunk egymás mellett, míg a térre értünk. Lys ott várt minket. Beszélgettünk így hármasban, majd átölelte a derekamat. Megkezdődött a visszaszámlálás.
- 10... 9... 8...- üvöltötte a tömeg.
Egymás szemébe néztünk Lysanderrel. Láttam a szemében a vágyat. Elvesztem abban a gyönyörű szempárban, ami áhítozva figyelte az enyémet.
- 3...- suttogta Lysander, az arcunk közeledett.
- 2...- suttogtam én is, miközben belekapaszkodtam a kabátja gallérjába.
- 1...- súgtuk egyszerre és megcsókoltuk egymást.
A tűzijáték és az üvöltések felharsantak. Mi pedig Lysanderrel csókolóztunk.
- Menjetek szobára!- mondta Castiel fintorogva.
Mi csak felnevettünk Lyssel. Még megittunk egy-egy forrócsokit és megnéztük, hogyan próbálkozik Castiel a csajoknál. Olyan dumái vannak! Itt a kedvencem.
- Hiszel a szerelemben első látásra? Vagy elmenjek még egyszer előtted?- ezt egy szőke csajnak mondta, aki éppen egy koktélt tartott a kezében.
A lány ráöntötte Castielre a koktélját és sértődött arckifejezéssel távozott. Mi csak nevettünk rajta, mikor a vöröske elázottan jött oda hozzánk. Egy szóval jól éreztük magunkat. Hazaérve a családomat is megöleltem. B.U.É.K. mindenkinek!

30. fejezet: A karácsony szépségei

Miután Lys vallomást tett nekem, erősen gondolkodtam ezen. Mármint kettőnkön. Közben a szülinapom és a karácsony is eltelt. Karácsony másnapján, viszont kaptam egy SMS-t, nem mástól, mint Castieltől. Meglepődve nyitottam meg a vöröske levelét. Mit akarhat korán reggel?
"Figyelj, gyere a közeli diszkóba, MOST!"
Eléggé meglepett a kérés, vissza is írtam neki.
"Miért?"
Pár pillanat múlva a telefonom pittyegő hangja adta tudtomra a válasz érkezését.
"Lys berúgott és most hívtak, hogy teljesen bealudt. Lehet, hogy rád hallgatna, ezért gyere és segíts!"
Nem kellett többször mondani, útnak indultam, persze a szüleimet megkérdeztem. Anya mosolyogva mondta, hogy menjek és segítsek a barátomnak. Elindultam a hófedte úton, ami még most is szépen csillogott. A vörös hajú fiú fekete kabátba bugyolálva várt a diszkó előtt. Én, a fehér kabátomban teljes ellentétét képeztem.
- Végre, hogy itt vagy!- morogta fázósan.
- Látom, még tudsz beszélni!- köszöntöttem.- Lys miért rúgott be?
- Nem tudom. Általában mértéket tart, de most valami miatt kibukott.
- Akkor menjünk!- intettem a fejemmel.
Reggel lévén kihalt volt a hely, ami elég kísértetiesnek hatott. Pár lány most hagyta el a diszkót, persze Castiel utánuk nézett. Nem csodálom, a ruhának csúfolt anyagdarabból kilátszott mindaz, amit normális ember fedve hagy. Adtam egy taslit Castielnek.
- Most nem ezért vagyunk itt!- torkoltam le.
Bementünk, ahol pár kidőlt tinédzser még volt. Lysander a pultot lefejelve aludt, legalábbis úgy tűnt, hogy alszik. Odasiettünk hozzá, a csapos odaadta a telefonját, amiről SMS-t küldött Castielnek.
- Ennyit inni egy csaj miatt...- morogta a pultos.
Castiellel két oldalról közrefogtuk, majd a fehér hajú morgott és felemelte a fejét. Egész este ihatott, meg is látszik a fején. A vöröskén állapodott meg a tekintete, majd átvándorolt az én aggódó arcomra.
- Carly...- suttogta és a kezével az arcomat kezdte fogdosni.
- Igen, én vagyok! Gyere, menjünk aludni!- ő erre felállt, vagyis inkább csak próbált.
Mikor sikerült megőriznie az egyensúlyát, megragadta a derekamat és a falhoz préselt. Állati vágy csillant meg a szemében és elkezdte csókolni a nyakamat. Én csak lefagyva álltam ott, akár egy bábu. Mikor enyhén szívni kezdte a nyakamon lévő bőrt, akkor eszméltem fel.
- CASTIEL, GYERE MÁR!!!!!- kiáltok rá a bámészkodó fiúra.
Ő összerezzent, majd lerángatta rólam Lysandert. A fehér hajú fiú konkrétan úgy nézett ki, mint a mosott szar. Castiel vállára támaszkodott, a vöröske meg röhögött.
- Carly...- szólalt meg röhögve a nyakára mutogatva.
- Mi az, idegrángásod van?- kérdeztem.
- A nyakad!- nyögte ki.
Odakaptam a nyakamhoz. Mi lehet ott? Odamentem az egyik fali tükörhöz, ott megnéztem. Egy vörös folt tanúskodott arról, hogy Lysander kiszívta a nyakamat. Egy könnyed, filmbe illő mozdulattal a nyakam köré kanyarítottam a virágos sálamat. Így indultunk el a szórakozóhelyről. Cast nyögve, de elbírta legjobb haverját, aki most tényleg bealudt.
- Majd hívj, ha rendbe szedted Csipkerózsikát!- mosolyogtam rá a vörösre a házunknál.
- Szerintem, majd ő fogja megtenni.- intett egyet és támolyogva ugyan, de gyorsan eltűntek az utcából.
A sálamba temetkezve mentem be a fűtött lakásba. Ott feltűnés nélkül felslisszoltam a szobámba, ott pedig a tükrömhöz mentem.
- Egy szívtelen dög vagy, ugye tudod?- kérdeztem a tükörképemet.- Ráadásul zakkant is.- sóhajtottam, majd levetettem magam az ágyikómra.
Mit csináljak? Lys valószínűleg miattam itta le magát a sárga földig. Kiürítettem az elmém és Lysander mosolygó arcára gondoltam. A szívemet melegség öntötte el, ahogy az arcomat is. Jó érzés, ha valaki szeret. De az is, ha valakit szerethetsz. És én... azt hiszem, hogy... szeretem Lysandert. Mikor erre jutottam, egy nagyot dobbant a szívem. Már mióta rágom magam ezen, de most már őszintén tudom. Ő az, akivel én boldog lehetek, senki más. Késő délutánig ezen gondolkodtam. Amikor mentem volna le, a telefonom megcsörrent. Lysander nevét írta ki a telefon, így félve vettem fel.
- Szia!- köszöntem bele.
- Szia, figyelj, mit csináltam?! Castiel azt mesélte be nekem, hogy letepertelek.- mondta zaklatottan.
- ...- hallgattam, mint a sír.
- ... Ugye nem...?
- Csókolgattál és kiszívtad a nyakamat.- mondtam ki nehezen.- De Castiel leszedett rólam.
- MI??!!! Ugye nem haragszol érte?- kérdezte könyörgően.
- Dehogy.- ráztam a fejemet.- Viszont találkozhatnánk? Mondanom kell valamit.
- A parkban, olyan 20 perc múlva?
- Tökéletes!- mondtam mosolyogva.- Akkor majd talizunk, szia!
- Szia!- letette, majd elkezdtem készülődni.
Még sosem csináltam ilyet. Végül megtaláltam a tökéletes választást egy narancssárga kötött ruha képében. Sietve mentem a parkba, ahol már ott várt a viktoriánus Rómeóm. A tenyerem izzadt, a térdeim remegtek. Mi van velem? Miért vagyok ennyire gyáva?! Nem harap... Csak szív... Oké, troll voltam, elnézést! Lassan odamentem Lysanderhez, aki elém sietett.
- Jobban vagy már?- préseltem ki magamból a kérdést.
- Igen, csak a fejem fáj.- fájdalmas arccal fogta a fejét.- És te? Jól vagy?
- Aham.- bólogattam.- Azért hívtalak ide, mert döntöttem.
- Mivel kapcsolatban?- nézett rám egy ideig, majd beugrott neki.- És... hogyan döntöttél?
- Igen, leszek a barátnőd.- mondtam kipirulva.
Lysander felkapott és megforgatott. Álljunk csak meg egy pillanatra! Itt minden fiú olyan izmos és erős, hogy úgy emelnek/ölelnek/forgatnak akár egy tollpihét. Ez normális jelenség? Letett és lágyan megcsókolt. Szorosan hozzásimultam és élveztem azt a különleges illatot, amit árasztott. Egész nap el tudnék így lenni... A biztonságot nyújtó karjaiban...