33. fejezet: Bizalom testvérek közt

Reggel azon kaptam magamat, hogy éppen az álmos fejem bámulom a tükörben. Hogy miért is tettem így? Minden nap elfilózom azon, miért én? Miért engem választott? Elég helyes srác, nem hiszem, hogy csak én lettem volna belezúgva. Magamon húzogattam elégedetlenül a pólót, ami nagy volt rám. Egy hirtelen csengetés süvített a csendbe, amit lábdobogás követett. Kivánszorogtam a fürdőből, le az emeletről. Mira úgy száguldott el mellettem, mint egy tehervonat.
- Minek ez a nagy sietség...?- motyogtam gorombán magam elé.
Nem hallotta meg a megjegyzésemet. Dan is kimerészkedett a szobájából, úgy festett, mint én. Akár egy mosott rongy, amit egy farkasfalka széttépett. Ketten baktattunk le a csigalépcsőn, azzal a lendülettel majdnem átfordultam a lépcső korlátján. Szerencsére Dan megfogta a csípőmet, így nem nyaltam fel a parkettát. Hogy mi váltotta ezt ki? Mira, az én egyetlen nővérem, egy hapsit ölelgetett, aki virágcsokrot hozott a kék hajúnak.
- Mira, ki ez?- mutatott Dan a srácra.
Valahonnan nagyon ismerős volt. Fekete haj, arany szemek... Ez Viktor! A célpontunk! Ennyire sikerült Mirának összemelegednie vele? What the hell is going on? (Mi a fene folyik itt?)
- Viktor vagyok. És ti?- szólalt meg, mély férfias hangon.
Beletrafáltam! Hol a díjam, emberek? Legalább egy millió dollárt kérek, hogy ilyen rövid idő alatt kitaláltam a még kómás agyammal.
- Én Caroline, ő pedig Daniel.- mutattam a bátyámra.
Végigmért egészen a lábujjam hegyétől a fejem búbjáig, azon felül is a tíz centire magasodó zöld és kócos hajamig.
- Ti jártok?- kérdeztem villámló tekintettel.
- Igen.- bólintott Mira.
- És mi erről miért nem tudunk?- kérdezte Dan is dühös tekintettel.
Viszont az én villámló tekintetem átváltott csalódottságba. Pár hónappal ezelőtt mondott Mira valamit, amit most szegett meg. "Szerinted összejönnék bármilyen sráccal, mielőtt kibeszéltem volna veled?" Zúgott a gondolataimba a nővérem hangja. Úgy látszik, igen. Ha már a testvérek is titkolóznak egymás előtt, kiben bízhatok? Az arcom összerándult a fájdalomtól, amit a szívem körül éreztem. Fojtogatott belülről.
- Carly, kérlek ne sírj...- kezdte Mira, de későn.
Az arcomon patakzottak a könnyek. Hangtalanul folytak le az arcomon, majd az államról lecsöppent a puha szőnyegre. Némán hajtottam le a fejem, úgy szipogtam csendesen.
- Sssshhh...- húzott Dan az ölelésébe.
Belekapaszkodtam utolsó bástyaként a bátyámba. Szorosan, már szinte görcsösen fojtogattam ölelésemmel a testvéremet, aki csak csitítgatott. Ziháltam, akár egy igásló. A torkom összeszorult, a gyomrom görcsbe rándult. A sírás fojtogatta az egész bensőmet. A szívem a fájdalomtól majd kiszakadt. De Miranda nem vigasztalt. Nem suttogott nyugtató szavakat a fülembe. Nem bizonygatta, hogy még mindig bíz bennünk, nem kért bocsánatot. Ezzel nyilvánvalóvá tette számomra: Mindannyian felnövünk egyszer, és neki most jött el ez a hatalmas változás. De magamat is hibáztattam ezért. Túl kevés időt töltöttem vele mostanában. Az én szememet is belengte az a csodálatos, rózsaszín köd, amit szerelemnek hívunk. Túl önző vagyok velük szemben. Nem szeretek a testvéreimen osztozni. De most kénytelen leszek. Vagyis leszünk Dannal. El kell fogadnunk, hogy Mira most már nem csak a mi társaságunkat, hanem másét is fogja keresni. Mikor némileg megnyugodtam, odafordultam az éppen turbékoló pár felé.
- Nem azért vagyok szomorú, mert te rátaláltál a boldogságra Viktor személyében. Csak azt bánom, hogy nem mondtad el nekünk.- mondtam csalódottan.
További szavak nélkül felbaktattam az emeletre. Készülődnöm kellett, ha nem akartam elkésni. Elhatároztam, ha esik, ha fúj, ha cigányok esnek az égből, akkor is ma Dannal megyek suliba. Mire leértünk, Viktor és Mira távozott a házból. El is készültem és elindultam bátyuskámmal az oldalamon. Jól elhülyéskedtünk, de nem volt ugyanaz lökött nővérkénk nélkül. Olyan volt, mint a 3 kismalac a harmadik nélkül. Oké, ez egy óvodás példa volt, inkább mint a 3 testőr egy nélkül. Dan is érezte ezt az űrt, amit Mira hagyott hátra. Remélem, ő is érzi a hiányunkat. Vagyis módosítom... remélem érzi döntésének súlyát. De mi mellette állunk. Beértünk a suliba, ahol Dan felém fordult.
- Segítesz nekem?- kérdezte.
- Persze. Miben?
- El kéne juttatni ezt a CD-t Castielnek. Menni fog?- kérdezte olyan CIA hanghordozásban.
Én elnevettem magamat. Kikaptam a felém nyújtott CD-t és próbáltam komoly pillantással méregetni nem sok sikerrel. Ránéztem a lemezre, de nem volt semmi cím ráírva.
- Mi van rajta?- kérdeztem az induló bátyámtól.
Ő vörös színben pompázó arcát próbálta elrejteni előlem.
- A lényeg, hogy vidd el!- mondta és gyorsan megindult, mielőtt kérdezősködhettem volna.
Vajon miért vörösödött el? Talán olyan van a CD-n... A lényeg, hogy elvigyem Castielnek ezt a ki tudja, milyen CD-t... Kíváncsiság lobbant fel bennem. Castiel milyen CD-t kérhetett a bátyámtól? Biztos valami fiúsat... Nem tudtam kitalálni, mi lehet rajta. Mi lenne, ha megnézném? Nem, az nem helyes! Elsüllyesztettem a táskámba a kíváncsiságom okozóját, ami már olyan mértékű volt, hogy simán leszúrtam volna valakit ezért az információért. Leültem a padomba és elkezdtem rajzolgatni. Én voltam az és Dan, ahogy a CD-t tartjuk a kezünkben. Nagyon találó kép lett, legalábbis szerintem. Amíg rajzolgattam, bejött a tanár is. Eltettem a művészi rajzot, majd kikészítettem a matekot. Bevonult a másik osztály is, köztük Lysanderrel. Ő csábítóan rám mosolygott, majd leült mögém. Én majdnem a földig pirultam. Szokatlan ez nekem, hogy egy srác, főleg aki ilyen helyes, csókolgathat, ölelhet, illetve így nézhet rám. Tudom már, mit kell tennem. Miután megírtuk a matekdogát, karon ragadtam a felemás szemű pasimat és elrángattam egy elhagyatottabb részére a sulinak.
- Mi történt, tündérkém?- kérdezte, miközben gyengéden megölelt.
- Mit tudsz arról, hogy Castiel CD-t kért a bátyámtól?- mondtam.
- Nem tudok semmit...- mondta határozottan.
- A fenébe!- bokszoltam a levegőbe.
Egy kicsit elbambultam más irányba.
- Hogy sikerült a doga? Remélem kifizetődött a korrepetálás!- néztem rá.
- Pedig gyakrabban vettem volna részt olyan órákon...- mondta mosolyogva.
Magához húzott és megcsókolt. Egy ideig csókolóztunk a sarok mögött, majd léptek zaját hallom. Elválunk egymástól. Gyorsan kiléptem a sarok mögül és Tomba ütköztem. Természetesen a földön kötöttem ki. Tom egyből felsegített, miközben megszólaltam.
- Tom, ilyenkor a csípőmet szokás fogni, de te lentebb fogod!- nézek rá szúrós tekintettel, mire elenged és mosolyog.
- Jól van, na, próbálkozni szabad...- mondta.
- ...de nem illendő.- fejeztem be a mondatát.
Egy ideig beszélgettünk, majd eltávolodott. Lys is előjött a sarok mögül, majd mentünk órára. De a CD égette az oldalamat. Mi lehet rajta?