36. fejezet: Vacsora

Írói megjegyzés
Figyeljetek, akit érdekelnek az irományaim, esetleg a kedvenc csábításból jeles fanartjaim, az keressen rá a Facebook oldalamra: Blogok és Fanartok- Csábításból Jeles. Itt mindent megtaláltok, ami a blogaimhoz és a kedvenc olvasmányaimhoz tartoznak. Nem is szaporítom a szót, jöjjön a vacsora!
Írói megjegyzés vége
- Vigyázz rá!- így bocsátottak utamra a testvéreim Lysander társaságában.
Ahogy sétáltunk, a nap lehanyatlott az égen, narancssárga fátyolt hagyva maga után. Gyönyörű volt, ilyen látványt még a gépem sem tud nyújtani. Csak most éreztem igazán, hogy élek.
- Elkalandoztál?- vont magához Lys a derekamat fogva.
- Igen. Egyszerűen meseszép.- mondtam még mindig az eget nézve.
- Mi?
- Az életem.- fordultam a lovagomhoz.- Itt vagy nekem te, a családom, a barátaim...
- Én mindig itt leszek neked!- mondta Lys és magához ölelt.
Így mentünk tovább, mégpedig egy étterembe. Nem volt túl flancos, de pizzázónak sem mondható. De kiderült, hogy asztalt kellet foglalni, amit Lys meg is tett. Hangulatos kis étterem volt, lágy fényekkel, gyertyákkal, rózsákkal. Elámultam a helyen, miközben az eldugott asztalunkhoz mentünk. Lys kihúzta nekem a széket, mint egy úriember. Én hebegve-habogva megköszöntem és leültem.
- Mit hozhatok?- kérdezte a pincér.
- Én sült csirkét, krumplikörettel és párolt zöldséggel.- nézett rám Lys felemás szemeivel.- És te?
Én minden romantikát mellőzve mondtam a rendelésemet, mivel marha éhes voltam. Mit ne mondjak, rendesen meglepődött mind a partnerem, mind a pincér.
- Kérek báránybordát, burgonyapürét, ami a bárány szaftjával legyen meglocsolva. Akkor egy kis borsót meg mellé kompótot, és desszertnek egy csokitortát. Inni pedig ásványvizet kérek.- néztem szigorúan hol a pincérre, hol az étlapra.
A pincér nagy szemekkel ment el az asztalunktól. Én belesüppedve a székbe, néztem a partnerem szemébe, ami meglepettséget tükrözött.
- Most mi az?- kérdeztem.- Nem szeretek éhezni!
- Azt látom!- mondta nevetgélve.
- Te is jobban tennéd, ha nem éheztetnéd magadat!- mondtam mókásan dorgálva.- Tudod, szeretem, ha a pasi nem csontos.
- Nekem izmaim vannak!- jelentette ki.
- Hol volt eddig ez az önbizalom?- kiáltottam fel.
- Hát itt!- mutatott a bicepszére.- Én pedig azt szeretem, ha van mit a lányon fogni. De te túl csontos vagy nekem!- mondta és primadonnás fejmozdulattal elrántotta rólam a tekintetét.
Én röhögőgörccsel küszködve próbáltam fennmaradni a székemen.
- Azon ne aggódj!- mondtam és megemeltem a melleimet.
- Arról volt szó, hogy csak egy hölgyet hozok vacsorázni, erre itt van két potyautas!- kulturáltan megfogalmazta, hogy szépek a melleim.
- Nélkülük nem megyek sehova!- védtem őket.
- Reméltem is!- nevetett fel.
Ekkor érkezett meg a pincér az étellel. Illedelmesen megköszöntük neki, így mosolyogva távozott. A tenyeremet összedörzsöltem, majd nekiláttam az adagomnak. Láttam, hogy Lysander néha az én kajám felé sandít. Mikor ezt ötödjére eljátszotta, lecsaptam a kanalat.
- Kérsz?- kérdeztem.
- Nem...- mondta bizonytalanul.
- Figyelj, ha kérsz is, nem lesz rólad negatív véleményem...- mondtam.- Szóval... kérsz?
Ő csak rázta a fejét, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Felkaptam a kanalat és vettem egy falatot az ételemből. Hirtelen Lysander szájába nyomtam, aki enyhén szólva meglepődött.
- Mi volt ez?- kérdezte, miután lenyelte a falatot.
- Bárányborda, krumplipüré...- kezdtem sorolni, de félbeszakított.
- Mármint miért adtál?- kérdezte.
- Mert ahogy szuggeráltad ezt az isteni húst, láttam, hogy akarsz belőle egy falatot.- mondtam a tányérra mutatva.
Ő elkezdett furcsán méregetni. Zavarba hozott a tekintete. Hogy is tudnám leírni... éhes... igen, ez a megfelelő szó.
- Valami van az arcomon?- kérdeztem, mivel egyenesen a számat bámulta.
- Nem, nincs...- rázta a fejét, folytatva a bámulást.
Amikor látta az értetlen fejemet, mosolyogva intett, hogy hajoljak közelebb. Én kíváncsian közelebb hajoltam, mire megcsókolt. De olyan hévvel, hogy elakadt a lélegzetem. Nyelve vígan játszott az enyémmel, én meg majdnem megfulladtam. Kifulladva dőltem vissza a székembe, miközben Lys elégedetten figyelte a reakciómat.
- Mióta készültél erre?- kérdeztem.
- Mármint mire?- tette a hülyét.
- Erre!- mutattam körbe a helyiségen.
- Mármint a vacsira?- kérdezte mosolyogva.
Bólintottam, mire felnevetett.
- Most lebuktam... Már 2 hete készülök rá...- mondta.
- Minek annyit készülni egy vacsorára?
- Mert ezután van egy meglepetésem.- mondta titokzatosan, ami annyira jól állt neki!
- Na, áruld el!- néztem rá hatalmas szemekkel.
- Akármilyen édes vagy, nem árulom el!- mondta.
- Igenis őrmester!- tisztelegtem.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. Nyomban elkezdtem megvalósítani. Az egyik keze szabadon volt, így elbűvölő mosollyal kezdtem cirógatni azt.
- Mit csinálsz?- kérdezte, kibillenve a szerepéből.
Kis köröket cirógattam  kézfejére. Lassan haladtam és sunyi mosollyal néztem a barátomra.
- Én? Ugyan semmit....- mondtam aranyos arccal.
Az ujjainkat összefontuk, úgy cirógattam tovább. A pincér elvitte az üres tányérokat. Mikor kiért a látómezőmből, újra Lysanderre fókuszáltam. A lábammal közelebb húztam. A pincér visszatért a számlával, amit Lys úriemberhez illő módon kifizetett. Felálltunk, én pedig hozzábújtam. Vajon mi lehet az a meglepetés?

35. fejezet: Péntek, az én napom!

Nagy nyögéssel felkeltem a kényelmes ágyikómból. A hátam egy hatalmasat roppant. Hogy mire keltem fel? Nem a napocska simogató sugaraira, tekintve, hogy felhős az ég, hanem a telefonom zúgására. Néztem a fehér mobilomat, ami vészesen közeledett a komód széléhez. Mikor leesett volna, elkaptam és megnéztem a kijelzőjét. Lysander csörgetett, de úgy, mint egy hülye.
- Szia!- köszönök neki egy ásítás kíséretében.
- Szia, tündérkém! Felébresztettelek?- kérdezte bizonytalanul.
Szinte láttam magam előtt az arckifejezését. Ilyenkor meg tudnám zabálni. Önkéntelenül megnyaltam a szám szélét. Támadt egy hirtelen ötletem, mielőtt gondolkodtam volna, meg is valósítottam.
- Kellemesebb lett volna, ha itt fekszel mellettem meztelenül és csókokkal ébresztesz.- duruzsoltam törökül a kagylóba.
Valószínűleg kihallatszott a hangsúlyomból az, amit mondtam, mivel nevetni kezdett.
- Mit mondtál? Tetszett a hanglejtés.- mondta nevetve.
- Soha nem tudod meg!- válaszoltam sejtelmesen a telefonba.
- Kiszedjem belőled?- kérdezte "fenyegetve".
- Ahhoz rendesen meg kellene puhítanod...- mondtam nevetve és a párnára visszadőltem.
- Amiatt ne aggódj.- válaszolta sejtelmesen.
A tekintetem felkúszott a falamon függő órára, ami fél ötöt mutatott. Elmosolyodtam ezen a korai híváson. Péntek van, suliba is kell menni.
- Egyébként minek köszönhetem ezt a fél ötös ébresztést?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
- Csak hallani akartam a hangod.
- Rómeó ha hallani akarta Júlia hangját, felkiáltott hozzá az erkélyre.- mondtam.
- A szüleid nem örülnének neki...
- Ja, apám hozná a légpuskát.- kuncogtam.
Egy nyögést halottam a háttérből, ami elég hangosra sikerült.
- Ki van még ott?- kérdeztem gyanakodva.
- Rosáék megint hangoskodnak...- felelte ingerülten.
- Akkor emiatt nem tudsz te aludni!- mondtam már fuldokolva a nevetéstől.
- Nem lenne olyan vicces, ha itt lennél és igazából hallanád!- mondta.
- Akkor tartsd oda a falhoz a telefont.- mondtam poénból.
Tényleg odatartotta, mert hangosabban hallottam a nyögéseket. Egy pár pillanatig hallgattam.
- Oké, vedd el, tényleg idegesítő!- mondtam, most ő nevetett.- Nem akarok a helyzetedben lenni!
- Szóval nem akarsz itt lenni velem?
- Nem...- ráztam a fejem.
- Egy ágyban...- folytatta.
- A-a!- ingattam a buksimat, immár bizonytalanul.
- ...egy takaró alatt...- sorolta tovább.
- Hát...- már teljesen összezavart.
- ...és ha csend lenne?- fejezte be.
Elpirultam a gondolatra. Elképzeltem és hát... MIKRŐL KÉPZELŐDÖM ÉN ITT?! WHAT THE ****?! Lysander, Lysander... Mit tettél velem?
- Hahó, itt vagy?- szólt bele újra a telefonba azzal a mély és szexi hangjával.
- I-Igen, bocsi.- mondtam mosolyogva.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma este elmennénk vacsorázni?- kérdezte.
- Nos, uram, nagyon örülnék neki!- mondtam poénkodva.
- Remek, akkor este hétkor megyek magáért!- mondta úriember stílusban.
- Alig várom! Találkozunk az iskolában, mylord!- mondtam.
- Részemről az öröm, mylady!- mondta nevetve és letette.
Már nem tudtam visszaaludni, így lassan, de biztosan készülődtem. Fésű, telefon, karóra, fehérnemű, szempillaspirál, póló és nadrág. Ezeket mind feltettem magamra, nagy üggyel-bajjal. Mire végeztem, a testvéreim is feleszméltek, lementünk reggelizni. Én szótlanul lapátoltam be a müzlimet, majd ugyanígy, hangtalanul hagytam el a házat. Hogy én hogy imádom az angoltanárunkat! Komolyan, csak most az egyszer rakott be nulladik órát. Csak azt nem értem, nekem minek kell bemennem? Because, I'm a pupil and the pupil is child, and the teacher is smarter than child. (Mert én egy diák vagyok és a diák csak gyerek és a tanár okosabb a gyereknél.) I bet, that I'm the best in my class, BUT I MUST go to plus english lesson, because why not? (Lefogadom, hogy én vagyok a legjobb az osztályban, DE MUSZÁJ bemennem plusz angolórára, mert miért ne?) Nos, remélem értettétek mire akartam kilyukadni. Ilyen gondolatokkal léptem be a kihalt épületbe, azon belül is a kihalt osztályomba. Az ásításokat próbálták elnyomni óra alatt, több-kevesebb sikerrel. A tanár is keverte a múlt időt a jövővel, óra végére meg már múlt időben beszélt arról, hogy a gyereke egyetemre fog járni. Az a röhej, hogy óra végén már magyarul beszélt! Congratulations Ms. Kingston! (Gratulálok, Ms. Kingston!) Kivánszorogtunk nulladikról és egy kar ölel át hátulról. Lys nyomott az arcomra egy puszit, majd engedte, hogy szembe forduljak vele.
- I missed you! (Hiányoltalak!/Hiányoztál!)- doromboltam bele a mellkasába.
- You too! (Te is!)- mondta nevetve.
- Oké, elég az angolból!- nevetgéltem vele.
- Mit szólnál egy olyan nyelvhez, amiben nem kell annyit beszélni?- kérdezte és magához húzott.
- Mikre gondolsz?- kuncogtam.
Ő megcsókolt és gyengéden beleharapott a számba. A szemembe nézett, mire ugyanazt megcsináltam vele.
- Tudod, hogy nagyon könnyen tanulsz?- kérdezte mosolyogva, miközben mentünk a következő óra helyszínére.
- És ez rossz?- néztem rá a lovagomra.
- Dehogy! Csak attól félek, lehet eltanulsz valamit, amit nem kéne!- olyan édesen mosolygott, hogy meg tudtam volna zabálni.
Én csak legyintettem. A nap folyamán beszélgettem a csajokkal, kötekedtem a Maddox testvérekkel, kedvesen beszélgettem Nataniellel és barkochbáztam az ikrekkel. Komolyan félelmetes, hogy mire az képesek együtt az ikrek. Olyan, mintha egy agy jutott volna kettőjüknek. Armin persze röhögött ezen a poénomon, Alexy viszont morgott, hogy: "Kár, hogy nem áldották meg jobb divatérzékkel!" Ezen persze összevesztek. Összességében jól telt a nap. És este vacsizni megyünk! Izgatottan dörzsöltem a tenyeremet. Amikor a szekrényem előtt álltam tanácstalanul, egy óvatos kopogás zavarta meg a dilemmámat.
- Szabad!- kiáltottam ki, mire a nővérem bújt be.- Mit szeretnél?
- Csak azt, hogy meghallgass!- mondta és a némaságomra belekezdett a mondandójába.- Csak azt szeretném mondani, hogy... sajnálom, oké? Amikor szerelmes vagyok, se nem látok, se nem hallok. Nem figyeltem rátok eléggé, kérlek, ezt bocsásd meg nekem!- mondta könyörgő tekintettel.
- Én sem figyeltem rátok. Meg van bocsátva!- öleltem meg szeleburdi nővéremet.
- Jól hallottam, hogy randid lesz?- kérdezte huncut mosollyal.
- Bizony!- bólogatok.
- Hova mentek?
- Vacsorázni megyünk.- mondtam, mire felszisszent.
- Nehéz téma. Segítek neked!- jelentette ki mosolyogva.
Ez a segítség telt másfél órába... A nővérem türelmes fajta. Mikor végre meglett a TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) összeállítás, már 6.50 volt. Még magához ölelt és elengedett. Lysander megjött értem és elindultunk a meglepetés vacsira...

34. fejezet: Egy kis huncutság

Írói megjegyzés
Elnézést kérek, ha bárkit megsértettem az előző részben található mondásommal. Az én falumban ez egy szólás-mondás, remélem nem haragszotok érte és megígérem, hogy többé nem rakok ki ilyet. De most jöjjön a fejezet, kellemes olvasást!
Írói megjegyzés vége
Az az átkozott CD. A legjobb lett volna, ha Lysandernek lepasszolom. De mégsem tettem. Átkozott kíváncsiság! Szidtam érte magamat, de nincs mit tenni. Ha jól emlékszem, van itt egy könyvtár... Valahol az épületben... A tekintetemet végigfuttattam a falakon. Az órákon próbáltam figyelni, ami átmenetileg sikerült is. Viszont egy 20 perc után mindig a CD fele járt az eszem. Kicsengettek az utolsó óráról is.
- Majd elviszem neki...- gondoltam.
Ugyanis Castiel ma véletlenül sem volt iskolában. Mondjuk, megértem: 2 röpdolgozat, a többi órán felelések... A CD-t a kezemben szorongatva mentem a DÖK-terembe.
- Szabad!- hangzott, ahogy bekopogtam az ajtón.
Lassan és bizonytalanul benyitottam. A szőke Nataniel mosolygós arca fogad. Én is mosolyra húztam a számat.
- Te véletlenül nem tudod, hogy van-e könyvtár?- kérdeztem szégyenlősen.
- Éppen oda indultam! Gyere!- mutatta, hogy kövessem.
Kiléptünk a teremből és a lépcsők felé vettük az irányt. Ő lekanyarodott egy számomra ismeretlen elágazásnál, majd benyitott egy ajtón. Könyvek illata csapta meg az orromat. Hasonló szagot nem éreztem, mióta a nagyinál voltunk. Fintorogva lépek be a polcokkal teli, mégis napfényes helyiségbe. Megláttam két szabad laptopot. Nataniel eltűnt mellőlem, én pedig a laptopokhoz siettem. A CD-t betettem az egyik lemezjátszójába és megnyitottam a mappát. Majdnem hátraestem a székkel, amikor megláttam milyen képek és videók vannak összeválogatva.
- Dan, mit műveltél?- motyogtam.
Rámentem az egyik képre és megnyitottam. Meglepetésemre és legnagyobb undoromra tényleg olyan kép volt. Zavaromban a hajamba túrtam. Hogy nem gondoltam erre? Hiszen Castielről van szó! Én hülye, marha! Gyorsan bezártam és elsüllyesztettem a táskámban a bűnös lemezt. Fúj! Ha már itt vagyok a könyvtárban, anyagot is kereshetek a fogalmazásomhoz. Miért érdekli a tanárt egyáltalán a film feltalálása? Nézzen utána ő maga! Tudom, hogy illetlenség ezt gondolni, de mégis! Sokkal inkább írnék a számítógép történetéről, fogadjunk, a tanár végig sem olvasná. Pár könyvet levettem a polcról, majd elkezdtem adatokat gyűjteni. Egy óra hossza múlva a noteszemet teleírtam és távoztam a könyvtárból. Sietve lépkedtem a folyosón végig, egészen a bejáratig. Felhívtam anyát is, elmesélve neki, hogy az egyik osztálytársam beteg és leckét viszek neki. Felszálltam a buszra és elbuszoztam a Maddox villáig. A hatalmas kapu elé álltam és csengettem. A kapu nagy hanggal kinyílik és Tom siet elém.
- Mit tehetek érted?- kérdezte hatalmas mosollyal.
- Most kivételesen a "beteg" öcsédhez jöttem.- mentem beljebb.
- Nem beteg az, maximum agyilag!- mondta nevetve és kinyitotta előttem az ajtót.
Fényben sokkal tágasabbnak tűnik. A vöröske éppen a kanapén heverészett. Odasiettem a heverőhöz és hátulról az ölébe ejtettem a házit. Ő felnyögött a hirtelen súlytól, ami nyomta a combjait.
- Castiel, remélem jobban vagy!- szóltam gúnyosan.
Ő hátrapillantott és egy mosoly kúszott fel idétlen arcára.
- Tán hiányoztam?- kérdezte, mire én felnevettem.
- Csak a tesóm küldte ezt a CD-t!- mutattam fel a lemezt.
- Ez jobban érdekel, mint a házi!- kapta ki a kezemből.
- Sejtettem! Na, sziasztok!- fordultam meg, mikor Tomba ütközöm.
- Velem nem is foglalkozol?- kérdezte kisfiús hanggal.
- Fogadok, hogy jelenleg is egy csaj van az ágyadban!- mondtam.- És nézd te is az öcséd CD-jét! Biztos vagyok benne, hogy téged is elszórakoztat.- ezt a részét a mondandómnak oroszul mondtam. Tom nézett rám, mint borjú az új kapura.
- Mit makogsz?- nyögte ki végül.
- Semmi!- legyintettem sóhajtva.
- Esetleg kérsz valamit inni?- kérdezte udvariasan a feketeség.
- Egy pohár vizet, köszi.- sóhajtottam lemondóan.
Amíg ő elment és hozott nekem inni, én addig lehuppantam az egyik fotelba. Ízléses és szép berendezési tárgyak tárultak a szemem elé. Drága bőrkanapé, hozzáillő fotelokkal és egy tölgyfaasztal középen. Plazmatévé a falba építve. Stílusos, az biztos! Ránéztem Castielre, aki a CD-t forgatta az ujjai között. A vöröske fekete pólóban és kék farmerben terpeszkedett előttem. Valahogy nem illett ebbe a környezetbe. Tom a kezembe nyomta a vizet, amit egyből felhajtottam. Végig rajtam tartotta a szemét, majd halál pontosan a szemébe néztem. Ő egyből elkapta a fejét. Én felkuncogtam, majd feltápászkodtam a kényelmes ülőalkalmatosságból.
- Megadod a számodat?- kérdezte Tom, miközben felkaptam a kabátomat.
- Hogy tudjál zaklatni?- kérdeztem féloldalasan mosolyogva.
- Nem, komolyan.
- Nekem megvan a számod.- jelentettem ki könnyedén.
Kivettem a zsebemből a fehér telefonomat és megcsörgettem Tomot. Egy gitárszóló hangzott fel a nadrágja zsebéből, így elégedetten kinyomtam.
- Mostmár neked is az enyém.- mondtam, miközben bólintottam.- Sziasztok!
Tom és az öccse úgy bámultak rám, mintha UFÓ lennék. A világ elfoglalása még nem szerepel a terveim között... MÉG... Gonoszan felkuncogtam ezekre a gondolatokra. Kicsusszantam a kapun található résen. A nap lenyugvóban volt, gyönyörű narancssárga árnyalatot festve az égre. A hullámok visszatükrözték ezt a fényt, egyszerűen mesés látvány volt. Kényelmesen elsétáltam a buszmegállóba, ott gyorsan felszálltam a legközelebbi buszra. Este volt, mire hazaértem. Mira termett előttem, mikor beléptem az ajtón. Egy ideig csak néztünk egymásra. Gondterhelt arca sok mindent elárult.
- Mit akarsz?- kérdeztem hidegen.
- Csak hallgass meg! Tudom, hogy szemétség volt elhallgatni előttetek Viktort, de szeretem. És ő is engem... Kérlek, nem szeretném ha rosszban lennénk.- mondta bűnbánó hangon.
- Én örülök, ha boldog vagy!- mondtam egy halvány mosollyal.- Viszont úgy érzem, mintha nem bíznál bennünk eléggé.
- Bennetek bízom a legjobban!
- Akkor miért hallgattad el?- világítottam rá a lényegre.
Ő zavarában a száját harapdálta, nem tudta, mit feleljen. Én pedig elmentem fürödni. Ha ő nem bízik bennünk, mi hogyan bízhatnánk benne? Egy kicsit gépeztem, majd forgolódások árán, de elaludtam. Az elmém elmenekült a gondok elől az álmok csodálatos világába...

33. fejezet: Bizalom testvérek közt

Reggel azon kaptam magamat, hogy éppen az álmos fejem bámulom a tükörben. Hogy miért is tettem így? Minden nap elfilózom azon, miért én? Miért engem választott? Elég helyes srác, nem hiszem, hogy csak én lettem volna belezúgva. Magamon húzogattam elégedetlenül a pólót, ami nagy volt rám. Egy hirtelen csengetés süvített a csendbe, amit lábdobogás követett. Kivánszorogtam a fürdőből, le az emeletről. Mira úgy száguldott el mellettem, mint egy tehervonat.
- Minek ez a nagy sietség...?- motyogtam gorombán magam elé.
Nem hallotta meg a megjegyzésemet. Dan is kimerészkedett a szobájából, úgy festett, mint én. Akár egy mosott rongy, amit egy farkasfalka széttépett. Ketten baktattunk le a csigalépcsőn, azzal a lendülettel majdnem átfordultam a lépcső korlátján. Szerencsére Dan megfogta a csípőmet, így nem nyaltam fel a parkettát. Hogy mi váltotta ezt ki? Mira, az én egyetlen nővérem, egy hapsit ölelgetett, aki virágcsokrot hozott a kék hajúnak.
- Mira, ki ez?- mutatott Dan a srácra.
Valahonnan nagyon ismerős volt. Fekete haj, arany szemek... Ez Viktor! A célpontunk! Ennyire sikerült Mirának összemelegednie vele? What the hell is going on? (Mi a fene folyik itt?)
- Viktor vagyok. És ti?- szólalt meg, mély férfias hangon.
Beletrafáltam! Hol a díjam, emberek? Legalább egy millió dollárt kérek, hogy ilyen rövid idő alatt kitaláltam a még kómás agyammal.
- Én Caroline, ő pedig Daniel.- mutattam a bátyámra.
Végigmért egészen a lábujjam hegyétől a fejem búbjáig, azon felül is a tíz centire magasodó zöld és kócos hajamig.
- Ti jártok?- kérdeztem villámló tekintettel.
- Igen.- bólintott Mira.
- És mi erről miért nem tudunk?- kérdezte Dan is dühös tekintettel.
Viszont az én villámló tekintetem átváltott csalódottságba. Pár hónappal ezelőtt mondott Mira valamit, amit most szegett meg. "Szerinted összejönnék bármilyen sráccal, mielőtt kibeszéltem volna veled?" Zúgott a gondolataimba a nővérem hangja. Úgy látszik, igen. Ha már a testvérek is titkolóznak egymás előtt, kiben bízhatok? Az arcom összerándult a fájdalomtól, amit a szívem körül éreztem. Fojtogatott belülről.
- Carly, kérlek ne sírj...- kezdte Mira, de későn.
Az arcomon patakzottak a könnyek. Hangtalanul folytak le az arcomon, majd az államról lecsöppent a puha szőnyegre. Némán hajtottam le a fejem, úgy szipogtam csendesen.
- Sssshhh...- húzott Dan az ölelésébe.
Belekapaszkodtam utolsó bástyaként a bátyámba. Szorosan, már szinte görcsösen fojtogattam ölelésemmel a testvéremet, aki csak csitítgatott. Ziháltam, akár egy igásló. A torkom összeszorult, a gyomrom görcsbe rándult. A sírás fojtogatta az egész bensőmet. A szívem a fájdalomtól majd kiszakadt. De Miranda nem vigasztalt. Nem suttogott nyugtató szavakat a fülembe. Nem bizonygatta, hogy még mindig bíz bennünk, nem kért bocsánatot. Ezzel nyilvánvalóvá tette számomra: Mindannyian felnövünk egyszer, és neki most jött el ez a hatalmas változás. De magamat is hibáztattam ezért. Túl kevés időt töltöttem vele mostanában. Az én szememet is belengte az a csodálatos, rózsaszín köd, amit szerelemnek hívunk. Túl önző vagyok velük szemben. Nem szeretek a testvéreimen osztozni. De most kénytelen leszek. Vagyis leszünk Dannal. El kell fogadnunk, hogy Mira most már nem csak a mi társaságunkat, hanem másét is fogja keresni. Mikor némileg megnyugodtam, odafordultam az éppen turbékoló pár felé.
- Nem azért vagyok szomorú, mert te rátaláltál a boldogságra Viktor személyében. Csak azt bánom, hogy nem mondtad el nekünk.- mondtam csalódottan.
További szavak nélkül felbaktattam az emeletre. Készülődnöm kellett, ha nem akartam elkésni. Elhatároztam, ha esik, ha fúj, ha cigányok esnek az égből, akkor is ma Dannal megyek suliba. Mire leértünk, Viktor és Mira távozott a házból. El is készültem és elindultam bátyuskámmal az oldalamon. Jól elhülyéskedtünk, de nem volt ugyanaz lökött nővérkénk nélkül. Olyan volt, mint a 3 kismalac a harmadik nélkül. Oké, ez egy óvodás példa volt, inkább mint a 3 testőr egy nélkül. Dan is érezte ezt az űrt, amit Mira hagyott hátra. Remélem, ő is érzi a hiányunkat. Vagyis módosítom... remélem érzi döntésének súlyát. De mi mellette állunk. Beértünk a suliba, ahol Dan felém fordult.
- Segítesz nekem?- kérdezte.
- Persze. Miben?
- El kéne juttatni ezt a CD-t Castielnek. Menni fog?- kérdezte olyan CIA hanghordozásban.
Én elnevettem magamat. Kikaptam a felém nyújtott CD-t és próbáltam komoly pillantással méregetni nem sok sikerrel. Ránéztem a lemezre, de nem volt semmi cím ráírva.
- Mi van rajta?- kérdeztem az induló bátyámtól.
Ő vörös színben pompázó arcát próbálta elrejteni előlem.
- A lényeg, hogy vidd el!- mondta és gyorsan megindult, mielőtt kérdezősködhettem volna.
Vajon miért vörösödött el? Talán olyan van a CD-n... A lényeg, hogy elvigyem Castielnek ezt a ki tudja, milyen CD-t... Kíváncsiság lobbant fel bennem. Castiel milyen CD-t kérhetett a bátyámtól? Biztos valami fiúsat... Nem tudtam kitalálni, mi lehet rajta. Mi lenne, ha megnézném? Nem, az nem helyes! Elsüllyesztettem a táskámba a kíváncsiságom okozóját, ami már olyan mértékű volt, hogy simán leszúrtam volna valakit ezért az információért. Leültem a padomba és elkezdtem rajzolgatni. Én voltam az és Dan, ahogy a CD-t tartjuk a kezünkben. Nagyon találó kép lett, legalábbis szerintem. Amíg rajzolgattam, bejött a tanár is. Eltettem a művészi rajzot, majd kikészítettem a matekot. Bevonult a másik osztály is, köztük Lysanderrel. Ő csábítóan rám mosolygott, majd leült mögém. Én majdnem a földig pirultam. Szokatlan ez nekem, hogy egy srác, főleg aki ilyen helyes, csókolgathat, ölelhet, illetve így nézhet rám. Tudom már, mit kell tennem. Miután megírtuk a matekdogát, karon ragadtam a felemás szemű pasimat és elrángattam egy elhagyatottabb részére a sulinak.
- Mi történt, tündérkém?- kérdezte, miközben gyengéden megölelt.
- Mit tudsz arról, hogy Castiel CD-t kért a bátyámtól?- mondtam.
- Nem tudok semmit...- mondta határozottan.
- A fenébe!- bokszoltam a levegőbe.
Egy kicsit elbambultam más irányba.
- Hogy sikerült a doga? Remélem kifizetődött a korrepetálás!- néztem rá.
- Pedig gyakrabban vettem volna részt olyan órákon...- mondta mosolyogva.
Magához húzott és megcsókolt. Egy ideig csókolóztunk a sarok mögött, majd léptek zaját hallom. Elválunk egymástól. Gyorsan kiléptem a sarok mögül és Tomba ütköztem. Természetesen a földön kötöttem ki. Tom egyből felsegített, miközben megszólaltam.
- Tom, ilyenkor a csípőmet szokás fogni, de te lentebb fogod!- nézek rá szúrós tekintettel, mire elenged és mosolyog.
- Jól van, na, próbálkozni szabad...- mondta.
- ...de nem illendő.- fejeztem be a mondatát.
Egy ideig beszélgettünk, majd eltávolodott. Lys is előjött a sarok mögül, majd mentünk órára. De a CD égette az oldalamat. Mi lehet rajta?

32. fejezet: Matek tanulás másképp

Letelt a téli szünet, itt állok az iskola kapujában. Csak nézem a befele özönlő diáksereget. Minek siet annyira mindenki? Hiszen egy helyre megyünk! Ahogy közelebb értem a sulihoz, nyávogást hallottam. Olyan... Amber frekvenciája volt. Az udvaron voltak, jó hangosan beszélgettek. A diákok körülállták és erősen hadonászva magyarázott. A szőkeség pantomimesnek is elmehetne, olyan jól mutogat.
- ...Olyan kis szégyenlősnek tűnik, mindig a rajztáblája mögé bújik. Pedig már Jade és Dajan is bizonyíthatja, hogy a félénkség csak álca...- pillanatok alatt megértettem, hogy Violáról beszélt.
Ezt nem hagyhatom annyiban! A fehér kabátom zsebéből elővettem a telefonomat. A hó már elolvadt, de nagyon hideg levegő van. Izgatottan fújtam ki a felgyülemlett levegőmet, ami fehér füstként szállt. A telefonom egyik mappájába mentem bele, oda, ahol a suli adatait mentettem le. Párat húztam a képernyőjén, majd gonoszan vigyorogtam.
- 3...2...1...- motyogtam.
Mire az egyhez értem kinyílt az öntözőrendszer az udvaron. Amber pont a füves rész mellett adta elő a hazugságát, a víz meg telibe trafálta. Csak prüszkölt és körbe pillantott. A diákok nevettek rajta, mivel a felsője többet mutatott a kelleténél... A hideg víz miatt tüsszögve vonult le a "porondról", barátnői követték. Én is nevettem, a tesóim tapsolva jönnek oda hozzám.
- Király voltál!- mondta Mira nevetve.
Én is velük mosolyogtam, miközben bementünk az épületbe. Ott valaki megragadott és jól megölelgetett. Alexy volt az, ki más?
- Carly cicaaaa! De jó látni téged!- visította.
- Téged is, de ne akard, hogy gerinctörésem legyen!- szuszogtam, mire elengedett.
- Na, akkor mi megyünk is tanulni!- mondta Armin Alexy vállára rakva a kezét.
- Doga lesz?- kérdeztem ledöbbenve.
- Igen, matekból témazáró! Elfelejtetted?- kérdezte Alexy.
- Neeeem, honnan veszed ezt....- basszus, elfelejtettem!
- Szóval igen, elfelejtetted!- mondta Armin.
- Király vagyok matekból, szóval meg sem fog kottyanni!- mondtam.
- Jaj, a kis egoista!- mondta vihogva Alexy.
Még így beszélgettünk egy jó darabig, majd mindenki indult a maga útjára. Azért átnéztem az anyagot, mikor Lysander futott oda hozzám. A viktoriánus hercegem arca nyugodtságot árasztott.
- Szia! Tudtad, hogy doga lesz matekból?- tértem a lényegre.
- Micsoda?- lefehéredett és leült a mellettem lévő székre.- Mikor?
A témazárókat összevont évfolyammal írjuk, így mindenki egyszerre lehet túl rajta.
- Holnap első óra.- válaszoltam.
- Te jó vagy matekból?- kérdezte hozzám fordulva.
- Igen.- válaszoltam neki lassan.
- Segítesz nekem?- váltott könyörgő stílusba.
- Persze, neked bármit!- simítottam meg az arcát.
Ő megfogta az arcán lévő kezemet. Az ölébe húzott és megcsókolt. Mondanom sem kellett, nagy volt a meglepettség az osztályban. De mi csak egymással foglalkoztunk, megszűnt a külvilág.
- Khm...- köhögés hangzott fel.- Ms. Rin...
A tanár szólt, így visszacsúsztam a saját székemre, Lysander pedig sietősen elhagyta a termet.
- Nem vagyunk kíváncsiak a magánéletére!- mondta a tanár úr.
Én pironkodva hajtottam le a fejem és órán kis angyalként figyeltem. Mikor a tanár kivonult a teremből, Iris a padom előtt termett. Viola is rám nézett azokkal a hatalmas szemeivel.
- Magyarázattal tartozol. Mesélj!- ültek le mellém.
Én álmodozva meséltem el a csók előzményeit. Ahogy meséltem, az említett személy is bejött. A vállamat átölelte és egy puszit nyomott oldalról az arcomra.
- Átmehetek suli után?- suttogta.
Tudtam, hogy a matek miatt jön, így mosolyogva válaszoltam.
- Persze!- súgtam vissza.
- Köszi, tündérkém!- mondta és megcsókolt.
- Ti nem bírjátok ki 2 óra hosszáig, hogy  ne csókoljátok meg egymást?!- kérdezte Iris.
- Tudnád, milyen jól csókol!- böktem oldalba vörös barátnőmet.
- Én csak Carlyt csókolgatom, senki mást!- jelentette ki Lysander még mindig hátulról ölelve.
Elbeszélgettünk még egy kicsit, így telt az egész nap. Rádióznom most nem kellett, így az ebédszünetet is velük töltöttem. Lyssel együtt mentünk haza és bezárkóztunk a szobámba. Amíg én előkészítettem a matekcuccomat, ő körbebámészkodott a szobámban. A gépnél időzött a legtöbbet.
- Mit kezdesz egy ilyen erős géppel?- kérdezte végül.
- Egyszer egy nagyon bölcs fiú azt mondta, a kíváncsiság nagyon rossz tulajdonság.- mondtam behunyt szemmel.
Ő elmosolyodott és lehúzott maga mellé az ágyra. Ránéztem a lovagomra, aki vigyorogva mért végig. Egyszerűen olyan vonzó pasi... Nem tudom, mit eszik rajtam!
- Jó szövege van, nem gondolod?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Van néha egy-egy jó pillanata...- húztam az agyát.
- Néha?- kérdezett vissza "meglepetten".
- Igen, néha.
- Mutassak egy ilyen pillanatot?- húzott közelebb magához.
- Majd én megítélem, hogy jó-e.- suttogtam szinte a szájába.
Megcsókolt, de tiszta szívből. Én majdnem leszédültem az ágy széléről. Egy 2 perce csókolózhattunk így, mikor egy hang félbeszakította.
- Úúúúúúúúú......- szólt a hang az ajtó felől.
Mi szétrebbentünk és Mira mosolygós fejét látom meg. Ő csak mindent tudóan méreget minket, majd perverzen vigyorogva megszólalt.
- Ez ám az aktív tanulás, srácok...- vihogta, majd eltűnt a szobájában.
Én elpirulva mentem az asztalomhoz.
- Gyere, gyakoroljunk!- mondtam vidáman.
- Az előbbit?- kérdezett vissza.
- A matekra gondoltam...- fordultam szembe vele.
- De nekem máshoz lenne kedvem! Tanárnéni, kérem!- mondta és odaállt elém, a kezét a derekamon pihentette.
- Ha megoldod helyesen a matekot, utána mást is gyakorolhatunk...- néztem bele a felemás szemébe.
Nagyon Castieles oldalát mutatta meg, persze korlátokkal. Még ez is jól állt neki. Ennek az ígéretemnek hála Lysanderből matekzsenit csináltam. Egész délután hülyültünk, jól eltelt a nap... Miután elment, sóhajtoztam egy sort. A szemem előtt rózsaszín köd lebegett. Félek, neki fogok valaminek menni, mert nem látok, olyan sűrű ez a köd...

31. fejezet: B.U.É.K.!!!

Szilveszter napja is lassan, de eljött.
- Húgi, mi történt veled?- kérdezte gyanakodva Mira.
- Mire gondolsz?
- Folyamatosan mosolyogsz, a telódra nézel félpercenként, néha csak úgy, "minden ok nélkül" elvörösödsz... Bökd már ki, hogy mi történt, megöl a kíváncsiság!- mondta Mira az arcomba hajolva.
- Hát...- vakartam a tarkómat.- Pasim lett.
Mira ledöbbent. De úgy igazából. A szája tátva maradt és olyan, mintha szobrosat játszana.
- Hogy... mi?- kérdezte pár percnyi csend után.
- Jól hallottad.
- Ki az? Ismerem? Dögös? Osztálytárs? Veled egyidős? Művész? Rossz fiú? Mindent tudni akarok a legmocskosabb részletekig!- hadarta Mira egy szuszra.
Válaszolgattam a kérdéseire, ami abból állt, hogy "Igen; Nem; Mondom NEM; Ne legyél perverz; Kiskorú vagyok, nem tűnt fel?!" Szóval cseverésztünk Mirával, mikor apa benyit hozzánk. Mi varázsütésre a családfőt kezdjük nézni, aki úgy tűnik, zavarban van.
- Mi a baj, apa?- kérdeztem nagy szemekkel.
- Egy fiú van itt, téged keres.- apa kihangsúlyozta a fiú szót.
- Máris megyek!- ugrottam fel a helyemről.
Amikor lementem, Daniel éppen az öklét rázta Lys felé.
- És ha...- itt meglátta, hogy lejöttem.- Szia, Carly, összeismerkedtem a barátoddal!- mondta Dan hamiskás mosollyal.
- Ne fenyegesd, jó?- kérdeztem fáradt mosollyal.
Lys nyakába ugrottam, amit apa egy köhögéssel zavart meg. Mi szétrebbentünk és Mira odalépkedett Lysanderhez.
- Szóval te vagy az a híres fiú...- mondta halkan és húzni kezdi az arcát.
Én majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Miért pont nekem jutott ez a lökött család? Véget vetettem nővérkém "vizsgálatának", mikor már Lys hónalját szagolgatta.
- Oké, elég lesz, mielőtt meg is nyúzod!- mondtam és a nővérem elé álltam.
- Szép példány!- mondta lökött mosollyal a nővérem.
- Mi most megyünk.- mondtam, miután tartottam egy kis hatásszünetet.
Kiléptünk a házból és én még láttam, hogy az egész család az egyik ablaknál tobzódik. Én megsemmisítő pillantást vetettem rájuk, ők pedig elhúzták a függönyt. Lys a kipirult arcát dörzsölte.
- Csak poénból csinálta.- mondtam mosolyogva.
- Kérek rá puszit!- mondta kisfiús mosollyal.
Én pipiskedtem és megadtam neki hőn áhított cuppanós pusziját. Ő elégedetten sóhajtott és a derekamnál fogva átölelt.
- Jobb már?
- Sokkal.- mondta nevetve.
- Hova megyünk?
- Egy kávézóba, megfelel?
- Persze! Amíg nem mással vagyok...- mondta vörös arccal.
- Ezt bóknak veszem.- mondta csibész mosollyal.
Úgymond elolvadtam a mosolyától. Kesztyűs kezével maga felé fordította az arcomat és megcsókolt. Puha és gyengéd... Egy leheletnyi vággyal fűszerezve. Cseverészve értünk oda az említett kávézóba, ahol elfoglaltunk egy asztalt. Egy ismerős arcú lány vette fel a rendeléseket. A felnyírt haját már láttam valahol...
- Szia, Carly, fel sem ismersz?- megeresztett egy gúnyos mosolyt, mire leesett, hogy ki áll velem szemben.
- Lindsey?- kérdeztem bizonytalanul.- Tényleg te vagy az! Hogy kerülsz ide?
- A szüleim nem fizetik a tandíjamat, így félműszakban itt húzom az igát. Úgy látom, neked meg randid van!- mondta Lys felé pillantva.- Szia, Lindsey vagyok!
- Én Lysander.- mutatkozott be a pasim is.
- Hmm... Szívdöglesztő ez a parfüm! Mit használsz?- kérdezte Lindsey, mire az asztalra csaptam.
- Lindsey, ne akard, hogy betörjem az orrodat!- mondtam ingerülten, mire felnevetett.
- Nyugi, csak vicceltem! Mit hozhatok?- vette elő a kis papírtömbjét.
- A hölgynek egy forrócsokit, nekem egy zöld teát.- mondta Lys helyettem is.
- Máris hozom!- mondta és ránk kacsintott.
Elszáguldott, Lys pedig a szemembe nézett.
- Honnan ismered?
- A büntiszobából...- nevettem az emlékeken.
- Egyébként féltékeny voltál, mikor flörtölni kezdett velem?- a kérdés hirtelen jött.
- Annak kellett volna lennem?- kérdeztem vigyorogva.
Ő csak nevetve hátradőlt a széken. Kellemes nevetése körülölelt. Beszélgettünk, amíg a barátnőm ki nem hozta a rendelést.
- Aztán nehogy itt essetek egymásnak! Én takarítok, nem szeretem a mocskot.- mondta ezt perverzül vigyorogva, majd továbbállt egy másik asztalhoz.
- Mit csinálsz este?- fordult hozzám Lysander.
- Na de Lys...- motyogtam egészséges arcszínnel.
- Szilveszter van, rémlik?- kérdezte nevetve.
Basszus, én egész másra gondoltam! Nem fejteném ki bővebben...
- A tesóimmal fogok játszani.- mondtam mosolyogva.
- Majd elrabolhatlak, hogy együtt megnézzük a tűzijátékot?
- Persze!- feleltem mosolyogva és szürcsölgettem a forrócsokimat.
Kellemesen telt a délután, mikor hazaértem, Mira támadott le. Mindenféle kérdést feltett, én örömmel válaszoltam neki. Izgatottan vártam a fél tizenkettőt, mert akkor találkozunk Lyssel a téren. Mikor tizenegyet mutatott az órám, elindultam. Sötét volt, csak pár lámpa világított. Valaki hátulról a nevemet kiáltozta. Megfordultam és a vörös ördögöt láttam felém közeledni.
- Mi az, tán hiányoztam?- kérdeztem.
- Csakis azért kiáltozok utánad éjnek idején.- válaszolta gúnyosan.
- Tudtam én!- mondtam győzedelmes vigyorral.
- Ha jól tudom, Lysanderhez igyekszel.
- Bizony!- bólogattam.
- Akkor egy helyre megyünk!
Szótlanul ballagtunk egymás mellett, míg a térre értünk. Lys ott várt minket. Beszélgettünk így hármasban, majd átölelte a derekamat. Megkezdődött a visszaszámlálás.
- 10... 9... 8...- üvöltötte a tömeg.
Egymás szemébe néztünk Lysanderrel. Láttam a szemében a vágyat. Elvesztem abban a gyönyörű szempárban, ami áhítozva figyelte az enyémet.
- 3...- suttogta Lysander, az arcunk közeledett.
- 2...- suttogtam én is, miközben belekapaszkodtam a kabátja gallérjába.
- 1...- súgtuk egyszerre és megcsókoltuk egymást.
A tűzijáték és az üvöltések felharsantak. Mi pedig Lysanderrel csókolóztunk.
- Menjetek szobára!- mondta Castiel fintorogva.
Mi csak felnevettünk Lyssel. Még megittunk egy-egy forrócsokit és megnéztük, hogyan próbálkozik Castiel a csajoknál. Olyan dumái vannak! Itt a kedvencem.
- Hiszel a szerelemben első látásra? Vagy elmenjek még egyszer előtted?- ezt egy szőke csajnak mondta, aki éppen egy koktélt tartott a kezében.
A lány ráöntötte Castielre a koktélját és sértődött arckifejezéssel távozott. Mi csak nevettünk rajta, mikor a vöröske elázottan jött oda hozzánk. Egy szóval jól éreztük magunkat. Hazaérve a családomat is megöleltem. B.U.É.K. mindenkinek!

30. fejezet: A karácsony szépségei

Miután Lys vallomást tett nekem, erősen gondolkodtam ezen. Mármint kettőnkön. Közben a szülinapom és a karácsony is eltelt. Karácsony másnapján, viszont kaptam egy SMS-t, nem mástól, mint Castieltől. Meglepődve nyitottam meg a vöröske levelét. Mit akarhat korán reggel?
"Figyelj, gyere a közeli diszkóba, MOST!"
Eléggé meglepett a kérés, vissza is írtam neki.
"Miért?"
Pár pillanat múlva a telefonom pittyegő hangja adta tudtomra a válasz érkezését.
"Lys berúgott és most hívtak, hogy teljesen bealudt. Lehet, hogy rád hallgatna, ezért gyere és segíts!"
Nem kellett többször mondani, útnak indultam, persze a szüleimet megkérdeztem. Anya mosolyogva mondta, hogy menjek és segítsek a barátomnak. Elindultam a hófedte úton, ami még most is szépen csillogott. A vörös hajú fiú fekete kabátba bugyolálva várt a diszkó előtt. Én, a fehér kabátomban teljes ellentétét képeztem.
- Végre, hogy itt vagy!- morogta fázósan.
- Látom, még tudsz beszélni!- köszöntöttem.- Lys miért rúgott be?
- Nem tudom. Általában mértéket tart, de most valami miatt kibukott.
- Akkor menjünk!- intettem a fejemmel.
Reggel lévén kihalt volt a hely, ami elég kísértetiesnek hatott. Pár lány most hagyta el a diszkót, persze Castiel utánuk nézett. Nem csodálom, a ruhának csúfolt anyagdarabból kilátszott mindaz, amit normális ember fedve hagy. Adtam egy taslit Castielnek.
- Most nem ezért vagyunk itt!- torkoltam le.
Bementünk, ahol pár kidőlt tinédzser még volt. Lysander a pultot lefejelve aludt, legalábbis úgy tűnt, hogy alszik. Odasiettünk hozzá, a csapos odaadta a telefonját, amiről SMS-t küldött Castielnek.
- Ennyit inni egy csaj miatt...- morogta a pultos.
Castiellel két oldalról közrefogtuk, majd a fehér hajú morgott és felemelte a fejét. Egész este ihatott, meg is látszik a fején. A vöröskén állapodott meg a tekintete, majd átvándorolt az én aggódó arcomra.
- Carly...- suttogta és a kezével az arcomat kezdte fogdosni.
- Igen, én vagyok! Gyere, menjünk aludni!- ő erre felállt, vagyis inkább csak próbált.
Mikor sikerült megőriznie az egyensúlyát, megragadta a derekamat és a falhoz préselt. Állati vágy csillant meg a szemében és elkezdte csókolni a nyakamat. Én csak lefagyva álltam ott, akár egy bábu. Mikor enyhén szívni kezdte a nyakamon lévő bőrt, akkor eszméltem fel.
- CASTIEL, GYERE MÁR!!!!!- kiáltok rá a bámészkodó fiúra.
Ő összerezzent, majd lerángatta rólam Lysandert. A fehér hajú fiú konkrétan úgy nézett ki, mint a mosott szar. Castiel vállára támaszkodott, a vöröske meg röhögött.
- Carly...- szólalt meg röhögve a nyakára mutogatva.
- Mi az, idegrángásod van?- kérdeztem.
- A nyakad!- nyögte ki.
Odakaptam a nyakamhoz. Mi lehet ott? Odamentem az egyik fali tükörhöz, ott megnéztem. Egy vörös folt tanúskodott arról, hogy Lysander kiszívta a nyakamat. Egy könnyed, filmbe illő mozdulattal a nyakam köré kanyarítottam a virágos sálamat. Így indultunk el a szórakozóhelyről. Cast nyögve, de elbírta legjobb haverját, aki most tényleg bealudt.
- Majd hívj, ha rendbe szedted Csipkerózsikát!- mosolyogtam rá a vörösre a házunknál.
- Szerintem, majd ő fogja megtenni.- intett egyet és támolyogva ugyan, de gyorsan eltűntek az utcából.
A sálamba temetkezve mentem be a fűtött lakásba. Ott feltűnés nélkül felslisszoltam a szobámba, ott pedig a tükrömhöz mentem.
- Egy szívtelen dög vagy, ugye tudod?- kérdeztem a tükörképemet.- Ráadásul zakkant is.- sóhajtottam, majd levetettem magam az ágyikómra.
Mit csináljak? Lys valószínűleg miattam itta le magát a sárga földig. Kiürítettem az elmém és Lysander mosolygó arcára gondoltam. A szívemet melegség öntötte el, ahogy az arcomat is. Jó érzés, ha valaki szeret. De az is, ha valakit szerethetsz. És én... azt hiszem, hogy... szeretem Lysandert. Mikor erre jutottam, egy nagyot dobbant a szívem. Már mióta rágom magam ezen, de most már őszintén tudom. Ő az, akivel én boldog lehetek, senki más. Késő délutánig ezen gondolkodtam. Amikor mentem volna le, a telefonom megcsörrent. Lysander nevét írta ki a telefon, így félve vettem fel.
- Szia!- köszöntem bele.
- Szia, figyelj, mit csináltam?! Castiel azt mesélte be nekem, hogy letepertelek.- mondta zaklatottan.
- ...- hallgattam, mint a sír.
- ... Ugye nem...?
- Csókolgattál és kiszívtad a nyakamat.- mondtam ki nehezen.- De Castiel leszedett rólam.
- MI??!!! Ugye nem haragszol érte?- kérdezte könyörgően.
- Dehogy.- ráztam a fejemet.- Viszont találkozhatnánk? Mondanom kell valamit.
- A parkban, olyan 20 perc múlva?
- Tökéletes!- mondtam mosolyogva.- Akkor majd talizunk, szia!
- Szia!- letette, majd elkezdtem készülődni.
Még sosem csináltam ilyet. Végül megtaláltam a tökéletes választást egy narancssárga kötött ruha képében. Sietve mentem a parkba, ahol már ott várt a viktoriánus Rómeóm. A tenyerem izzadt, a térdeim remegtek. Mi van velem? Miért vagyok ennyire gyáva?! Nem harap... Csak szív... Oké, troll voltam, elnézést! Lassan odamentem Lysanderhez, aki elém sietett.
- Jobban vagy már?- préseltem ki magamból a kérdést.
- Igen, csak a fejem fáj.- fájdalmas arccal fogta a fejét.- És te? Jól vagy?
- Aham.- bólogattam.- Azért hívtalak ide, mert döntöttem.
- Mivel kapcsolatban?- nézett rám egy ideig, majd beugrott neki.- És... hogyan döntöttél?
- Igen, leszek a barátnőd.- mondtam kipirulva.
Lysander felkapott és megforgatott. Álljunk csak meg egy pillanatra! Itt minden fiú olyan izmos és erős, hogy úgy emelnek/ölelnek/forgatnak akár egy tollpihét. Ez normális jelenség? Letett és lágyan megcsókolt. Szorosan hozzásimultam és élveztem azt a különleges illatot, amit árasztott. Egész nap el tudnék így lenni... A biztonságot nyújtó karjaiban...

29. fejezet: Mindent a maga idejében

Remegő térdekkel lépkedtem a park felé. Mi lelhette Lysandert? Miért akar beszélni velem? Már majdnem pánikoltam, amikor belépkedtem az ilyenkor még üres parkba. Egy kicsit beljebb mentem. Egy árva lélek sincs itt. Aztán egy papírfecnit látok meg az egyik padon, azon a padon, ahol múltkor is rátaláltam a fehér hajúra. Egy kővel volt lerögzítve, nehogy felkapja egy fuvallat. Remegő kézzel vettem fel azt a kis papírt, amin csak néhány sor állt.

"Ha megtaláltad ezt a papírt, az azt jelenti, hogy eljöttél. Megkönnyebbült a szívem attól az aggálytól, hogy Castiel nem adta át az üzenetet. Ha szeretnéd megtudni, miért is jöttél valójában, kövesd az erdei ösvényt a következő nyomig."

Kincskeresőst játszunk? Király, mindig is imádtam azt a játékot! Zsebre tettem a cetlit és elindultam az erdei ösvény felé. Talpam alatt ropogott a friss hó, ahogy sietve szedtem a lábaimat. Már szétcs*szte az idegeimet. A párás szemüvegemet lentebb toltam az orromon, hogy lássak is valamit. Betértem a fák rengetegébe, ahol egy fára szögezett cetli állt, olvasásra készen. Egy gyors mozdulattal letéptem és falni kezdtem a sorokat.

"Szóval hajt a kíváncsiság... Általában ez egy rossz tulajdonság, de nekem most pont jól jön. A távolban van egy hézag a fák között, ha északra nézel... Segítek: amerről a moha benőtte a fát. Indulj el a hézag felé, de óvatosan!"

Megnéztem a fa törzsét, ahol egy nagy csomó moha volt. Elnéztem távolabbra és megláttam a hézagot, amiről beszélt. Ahogy nagy bátran elindultam, egy kissé elcsúsztam. Leporoltam magamról a havat, majd tovább folytattam az utamat. Egy tisztásra értem ki, amit hótakaró borított. Gyönyörű volt, még ilyenkor is. A következő lapot a tisztás közepén lévő tölgyfánál találtam meg. Konkrétan két ág tartotta a vékony lapot.

"Nézz be a gyökerek közé, amit ott találsz, az a tiéd! Remélem örömöd leled benne!"

Na, mondom én, hogy kincskeresőst játszunk! Ki a király? Én vagyok az! Benéztem a fa gyökereihez, ott egy nagy csokor virágot találtam. Elalélva szagoltam bele az illatozó színkavalkádba. A csokron volt még egy kis fecni. Remegő kézzel emeltem a szememmel egy magasságba.

"Meglepetés!"

Körbenéztem és nem tudtam, hogy min kéne meglepődnöm. De amikor hirtelen egy kéz karolta át a derekamat, majdnem felfutottam a hatalmas tölgyfára.
- Tündérkém, mi a baj?- súgja egy kellemes hang a fülembe.
Tündérkém.... Zöld hajú tündérkém.... Lysander volt az?! Most, hogy így végiggondolom, teljesen logikus. Én marha! De nagy barom vagyok!
- Jézusom, Lys, rám hoztad a frászt!- mondtam a nevetés határán.
Ő elengedett és szembe tudtam vele fordulni.
- Meglepődtél?- kérdezte aranyosan.
- Most mondjam azt, hogy számítottam rá? Egyébként igen.- mondtam nevetve.- Nagyon jól csináltad!
- Köszönöm.
- De mire volt ez jó?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
Ő szó nélkül közelebb lépett és gyengéden megcsókolt. Először lesokkoltam, de utána kezdtem élvezni. Hogy is írhatnám le? Édes és puha ajkai rátapadtak az enyémre. Nem olyan volt, mint Matt erőszakos csókja. Ez végtelenül gyengéd és finom volt. Csak az a baj, hogy rövid ideig tartott. Elvált tőlem és piros fejjel próbált rám nézni.
- Ez... ez.... mi... volt?- kérdeztem dadogva.
- Az érzéseim.- nyögte ki vörös arccal.
Én is elpirultam és csak álltunk ott, mint két szerencsétlen hülye, hogy most akkor mi is van? Mindketten a havat pásztáztuk, majd Lys kellemesen csengő hangja töltötte ki azt a kínos csendet.
- Carly....- nem nézett rám.
- Igen?- kérdeztem vissza a sálam mögül.
- Leszel a barátnőm?- én teljesen lesokkoltam.
Ma már másodjára. Úgy tűnik, a halálomat akarja. A szívem egy ütemet kihagyott. Lehet, hogy nem állok készen egy kapcsolatra. Pontosan 4 nap múlva szülinapom lesz, ami pont belecsúszik a téli szünetbe. 16 leszek, úgy már elfogadhatóan hangzik, hogy van pasim. De az se biztos, hogy érzek valamit Lysander iránt.
- Hagyj gondolkodási időt, kérlek!- mondtam könyörgő hangon és ránéztem.
Ő egy lágy mosolyt küldött felém, hogy megértette. Remélem nem kell majd egy ilyen helyes és aranyos fiút megbántanom. Tudtam, hogy most az egyszer nem az eszemre, hanem a szívemre kell hallgatnom. Könnyű ezt mondani, de tenni nehezebb! Megöleltem és ő beletemette az arcát a zöld hajamba.
- Köszönöm.- súgtam neki és egy puszit nyomtam a fejére.
Még egy kicsit beszélgettünk, majd lassan elindultam haza. Lys is próbára ment, így elváltak útjaink.

"Lysander szemszöge"
Ahogy mentem a próbára, végigpörgettem magamban az előbb történteket. Tényleg szeretem Carlyt, amit nehéz lehet neki elhinni. Még én magam is alig hiszem el, pedig ez az igazság. Mindig, amikor meglátom, úgy gondolom, hogy ő a leggyönyörűbb a Földön. Ha hallom a hangját, ellazulok és önmagam lehetek. A szemeiben el tudok veszni, mikor rám néz. Álmodozva értem oda a próba helyszínére, ahol ezt drágalátos haverom szóvá is tette.
- Na, mit mondott?- kérdezte, miután háromszor elrontottam a szöveget.
- Még átgondolja...- hajtottam le a fejem.
Mi van, ha nemet mond? Abba én belepusztulok. Ezt Castiel is nagyon jól tudja. Letette a gitárját és a falat támasztotta. Amikor meghallotta a válaszom, felszisszent.
- Tudom, hogy érzel.
- Téged is kosaraztak már ki, de azok egy éjszakás kalandok voltak.- mondtam legyintve.
Vörös hajú cimborám 18 lesz júliusban. Bukott is, vissza is tartották... Már van tapasztalata e téren.
- Ez igaz, de akkor is rosszulesett!- mondta röhögve.
- De ő más! Ő különleges...- mondtam nyálasan megfogalmazva.
- Olyan, akár egy szellem. Mindent tud és mindent lát.- mondta fintorogva.
- Peggy.- csak ezt az egy szót mondtam válaszul.
Még beszélgettünk egy darabig, majd újra zenélni kezdtünk. A tökéletest nem lehet siettetni, azt ki kell várni... Carlynál is ezt alkalmazom. Minden meg lesz a maga idejében.

28. fejezet: Fogócska

Megint ezek az eseménytelen napok... Sóhajtozva merültem bele a rajzomba, ami az egyik tanárom karikatúrájának készült. Ekkor gurult a lábamhoz egy papírgalacsin. Kíváncsian bontogatom a "csomagomat", amin mindössze egy mondat szerepel.
"Mit rajzolsz?"
Kentin küldte, amin totálisan meglepődtem. Már rég lemondtam arról, hogy felkeltsem a katonafiú figyelmét. Inkább csak haverkodunk, de azt is lazán.
"Karikatúra"
Írtam azt az egy szót a papírra. Dobtam egy hosszút, mikor a tanár elfordult. Egyébként fizika óránk van. Kibontogatta és mosolyogva nézett vissza rám. Gyorsan lefirkantotta a választ, majd a válla felett átdobta. Pont a padomon landolt.
"Kiről?"
Olvastam a kissé csúnyán írt szót. Várakozóan pillantott rám, én pedig már küldtem is az összehajtogatott grafitos rajzomat, amin még pár simítást végeztem. Kihajtogatta és próbálta visszafogni a feltörő nevetését. Hogy mi is volt a rajzomon? Mr. Gibson (ő a fizikatanár) ördögszarvakkal és egy embernyi nagyságú vonalzót tart a kezében. Közben mérgesen ráncolja a homlokát és szúrósan néz kis, fekete gombszemeivel. Kentin visszaküldte a rajzomat és a galacsint is.
"Találó lett, igazi művész vagy!"
Egy kicsit kuncogtam a válaszon. Tudjátok, nem akarok egoistának tűnni, de tudom. Felnevettem az önző gondolataimon, mikor már kicsengettek. Meglepetésemre Peggy jött be a terembe, egyenesen az én padomhoz sietett.
- Hali!- köszöntem.
- Szia, Carly! Beszélhetnénk?
- Persze.
- Mármint négyszemközt!- mondta Peggy és kimentem vele a folyosó egyik távolabbi zugába.
- Mi a baj?- kérdeztem az ujjait tördelő, barna hajú lánytól.
- Kérdezgetnek a fotósról. Már a tanárok is rákérdeztek, de aligha elégednek meg a kitérő válaszaimmal. De nem szegem meg a szavam. Van egy tervem!- mondta.
- Mi lenne az?
- Fotópályázat.- várakozóan nézek rá, hátha mond mást is.
- Fotópályázat?- kérdeztem vissza.
- Igen. Így nem csak egy fotós van, a tanárok és a diákok lenyugszanak.- mondta Peggy és összeállt a fejemben a kép.
- Értem, mire akarsz kilyukadni! Tetszik az ötlet.- mondtam sejtelmes arccal.
- Akkor máris teszem bele a következő számba. Na, szia!
- Majd még találkozunk!
- Mindenképp!- válaszolt, majd mintha ott sem lett volna.
Mentem vissza termembe, de megláttam, hogy mindenki a faliújság körül csoportosul, főleg lányok. Rápillantottam a lapra. Egy Ki mit tud! lesz a suliban. A lányok éppen feliratkoztak, de én fintorogva hagytam el a helyszínt. Mi értelme van? Ha valaki tehetséges, az tehetséges. Én gyorsan tudok rajzolni, illetve fel tudok törni egy katonai számítógépet, de az ismét más téma. Így gondolkozva mentem vissza órára, ami a negyedik a sorban. Még 2 óra és mehetek világgá! Vagyis haza. Az órán pisszegést hallok magam mellől, de nem figyeltem fel rá. Jobban lefoglalt az, hogy a ceruzáim méretét vizsgáljam. Aztán valaki fejbe dobott egy tollal.
- Au!- sziszegtem, majd a támadóm felé fordultam a fejemet dörzsölve.
A tanár elfordult, így én áthajoltam a padsorok közti hézagon és tarkón vágtam. A vöröskét, kit mást? Ő vágta hozzám a tollat is, szóval megérdemelte!
- Mi az?- kérdeztem suttogva.
- Üzenetet hozok.- mondta úgy, mintha a fehér zászlót lengetné.
- Ki a feladó?
- Lysander.
- Az üzenet?- fordultam felé kíváncsian.
- Tessék.- odaadott egy levélpapírt a pad alatt.
Eltettem a papírt és mikor kiment a tanár, széthajtogattam. Csak pár sor volt ráírva, gyöngybetűkkel. Radírozás nyomai voltak láthatóak, mintha sokat töprengett volna.

"Találkozzunk a parkban, suli után. Fontos dolgot akarok mondani neked. Castiel nem mond semmit, hiába faggatod!"

Ránéztem a padom előtt álló vörös hajú egyénre. Lassan letettem a papírt, majd vérfagyasztóan ránéztem.
- Nos... Elmondod magadtól vagy kiszedem belőled.- kínáltam fel a lehetőségeket.
- Nem törsz meg.- nézett a szemembe.
Én felemeltem a szemöldököm, amolyan "Tényleg? Azt még meglátjuk!" tekintettel.
- Hogy sikerült rávennie, hogy ezt ideadd nekem?- kezdtem körülményeskedni.
- A haveromnak bármit.
- Valamit adott vagy tett cserébe, ugye?
- Igen.- mondta mérgesen.
- Értem. És mit adott?
- Ahhoz neked semmi közöd!
- Szóval valami személyeset. Valamit, amire már régen vágytál. Korlátozott számú Winged Skull cédét?- kérdeztem rá, mire Cast kikerekedő szemmel pillantott rám.
- Honnan...?- harapta be a száját, de későn.
- Szóval azt adott. Akkor valami fontosat akar velem megbeszélni, ha feláldoz egy ilyen, számára becses darabot.- mosolyogtam gonoszan.
Ekkor becsengettek 5. órára, Castiel pedig menekült tőlem. Mosolyogva gondolkoztam a további kvízkérdéseken, miközben számtanpéldákat oldottunk meg. Kint a hóesést figyeltem. December lévén már esik a hó, ami sokat dob a hangulatomon. Mostanában unatkozom, szóval jól jön ez a "Faggassuk ki Castielt!" show. Majd meglátjuk, hogy fog-e csicseregni. Elhangzott a csengő, ő pedig szélsebességgel hagyta el a termet. Én lazán hátradőltem és elővettem a mobilomat. Hátha a kamerák mutatják, merre futkározik. Persze, majd azt hiszi, benézek minden terembe! Naiv vagy Castiel. Tudja, hogy azzal eltelne az egész szünetem. Egy ideig böngésztem a felvételek között, végül ráakadtam a tesiterem mögötti kis részen. Mosolyogva felállok és végigsuhanok a folyosón, majd az udvaron. A hátába kerülök, látom, hogy idegesen próbál meggyújtani egy cigit.
- Halihó!- mondom vidáman, mire összerezzen.
A szája kinyílt csodálkozásában, a meggyújtatlan cigicsikk a fűbe pottyant. Én csak kuncogtam a reakcióján.
- Nem érek rá fogócskázni! Nos...- mondtam várakozóan.
- Nem árulom el Lysandert.- rázta a fejét.
Már nyúltam volna érte, mikor szólt a csengő. Hátat fordítottam és siettem órára. Basszus! Most egész órán ezen fogom rágni magam! Beértem a terembe és duzzogva figyeltem a tanárt. Mit akarhat? Ezen kattogott az agyam végig. Aztán megszólalt a kicsöngő. Áldásnak fogtam fel a hangját. De lehet, hogy valójában átok volt?

27. fejezet: Táncoktatás magasfokon

Én a melleim előtt összefontam a karjaimat és várakozóan néztem a vörös arcú Irisre.
- Ne feledd! A török táncosnők férfiak kényeztetésére specializálódtak.- mondtam türelmesen.- Válassz fiút!- mutattam a srácokra.
Vonakodva, de odament Arminhoz.
- Oké, ez a srácoknak szól! Nincs tapi, míg nem szólok!- mondtam keményen, míg odamentem Cast és Kentin széke közé.- Most, hogy megvan a fiú, gyere, mutatok pár mozdulatot!
Ezt kimondva mentünk középre. A hátam megfeszült, ahogy széttártam a karom. Lys is kíváncsian nézett minket, mondjuk csak pasiból van... A csípőmet kezdtem körkörösen mozgatni, egyre gyorsabban. A flitterek csörögtek, a zene ritmusát átvette a szívem lüktetése. Iris is próbálta utánozni, végül sikerült neki. Lassítottam a tempón, most sokkal kisebb tempóval, de érzékien tekergettem a csípőmet. A halvány világítás fénye megcsillant a flittereken. Iris utánozta a mozgásomat.
- Most menj Arminhoz és járd el neki.- mondtam.
- De hogyan?- kérdezte kétségbeesetten.
- Mindjárt mutatom Kentinen.- néztem jelentőségteljesen a srácra.
- És velem mi lesz?- kérdezte "nyafogva" Castiel.
- Azt mondtad, nem vagyok az eseted!- néztem rá kiöltött nyelvvel.
Kentinnek kezdtem táncolni, amit Iris is leutánzott. A srácok jól érezték magukat, a végén bementünk mindannyian a kör közepére táncolni. Közben a hús is készen lett, így Lys is szabaddá vált.
- Gyere, Lys!- szóltam neki, de ő rázta a fejét.
Kijöttem és karon ragadtam a fehér hajút. Ő elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Azt akarod, hogy Cassal táncoljak? Gyere, jó muri lesz!- húztam be.
Viola, mint DJ, benyomott egy pörgősebb számot. Irissel huncutan egymásra néztünk. Hozzádörgölőztünk a srácokhoz, ami nem maradt nyom nélkül. Ők is elkezdték használni a kezüket, amit nem tagadok, nagyon jól esett. Egy erős kéz kezdte simogatni a hasamat, miközben hozzádörgölőzve mozgattam a csípőmet. Szólt a zene, így mámoros érzés ragadott el. Nem tudtam, ki az, mivel háttal voltam neki. Aztán megfogta a kezemet és megpörgetett. Szembefordultam vele, aki nem más volt, mint Lysander. Mosolyogva nyitottam szóra a számat.
- Nem is olyan szörnyű, igaz?- kérdeztem vigyorogva.
- Inkább együnk!- mondta Armin és mindenki a grill felé vette az irányt.
A zene halkabb lett, papírtányérokra kitettük a sült húsokat. Mindenki válogatott magának kaját, majd leültünk egy nagy körbe. Lekapcsoltuk a fényeket, majd meggyújtottuk a tábortüzet. Mi nincs Arminék udvarán? Két oldalról a csajok fogtak közre. Eszegettem a steaket, mikor Iris felháborodott hangon megkérdezi.
- Hogyhogy ilyeneket eszel és karcsú maradsz?!- mutatott a húsomra.
- Tudod, a nagyja zsír a mellére megy!- nyögte be Castiel, mire mindenki felnevetett.
- Nem vagyok karcsú, rajtam is van némi felesleg.- mondtam Irishez fordulva.
- Az úgy pont jó. Legalább van rajta mit fogni.- mondta Kentin vigyorogva.
- Te pedig szeretnéd azt a valamit megfogni, ugye haver?- mondta valaki, én pedig majdnem megfulladtam a félrenyelt falattól.
A talpamból indult a melegség és egészen az arcomig felkúszott. Mikor Viola erősen rávágott a hátamra, jobb lett. Nagyokat szippantottam az éltető oxigénből, amihez néhány pillanatig nem jutottam hozzá.
- Szóval azt mondjátok, jobban bejönnek a duci lányok?- kérdezte Viola.
- Igen. Ha telt idomai vannak egy hölgynek, az úgy szép.- mondta Lysander.
- A csont a kutyáknak való.- mondta Armin is.
- Szóval Castielnek odadobhatom ezt a csontot?- mutattam fel a maradékomat, mire röhögésben törtek ki.
- Mire akarsz kilyukadni, Rin?- állt fel a vörös.
- Arra, Maddox,- ha már ő is a vezetéknevemet használja.- hogy egy kutya vagy. Mivel ha meglátsz egy "jó bőrt"- itt idézőjelet mutattam.- csóválni kezded a farkad.
Felálltam és szembenéztem a nálam fél fejjel magasabb fiúval. A szemei szikrákat szórtak, mire én igyekeztem vérfagyasztóan ránézni. Ő gúnyosan elmosolyodott.
- Tudod, néha úgy viselkedsz, mint egy lotyó.- mondta a szemembe nézve.
Ismét ez a szó. Dühömben az ér kidagadt a homlokomon, amit Castiel egy nevetéssel nyugtázott le. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit dühös mozdulattal töröltem le.
- Nincs jogod ezt mondani. Nem ismered eléggé a múltamat ahhoz, hogy így nevezz.- mondtam hidegen és visszahuppantam a székembe.
A levegő megfagyott, de én még egy steaket levettem a grillrácsról és azt kezdtem eszegetni. Fogalma sincs, mit érzek. A lelkem legmélyén tudtam, hogy igaza van. Egy lotyó vagyok. A múltam és jelenem ezt bizonyítja. Lysander oldalba vágta vörös hajú barátját.
- Mi történt régen?- kérdezte Lysander gyengéd hangon.
- Hosszú történet és nem éppen evéshez való.- mondtam és kiszakadt belőlem egy nagy sóhaj.
Most mázsás tehernek éreztem a múltamat. Szerettem volna megbízni bennük, lehet, hogy megér egy próbát.
- Elmondom, de csak akkor, ha nem adjátok tovább az életetek árán sem.- néztem komolyan mindenkire.
- Sikkasztottál, vagy mi?- nézett rám Castiel.
- Ez nem vicces. Fájdalmas múltam van, kérlek ne vedd tréfára.- néztem egyenesen a szemébe.
Előttem a tűz sejtelmesen pattogott. Hol is kezdjem? Mély levegőt vettem és halkan kezdtem el a mesét.
- A lotyó megszólításból igaz annyi, hogy már nem vagyok szűz.- mondtam, mire mindenki feszülten figyelt.- 1 évvel ezelőtt történt. Buliba mentem a testvéreimmel. Nagy élményként fogtam fel, hiszen 14 évesen bulizni idősebb emberekkel? Felnőttnek éreztem magam. Akkor még nem álltunk annyira közel egymáshoz a tesóimmal, mint most, úgyhogy mikor megérkeztünk, leváltak tőlem. Az italpultnál megismertem egy srácot. Kedves volt és figyelmes, illetve volt ott fenyőpálinka is. Pár pohár után csókolózni kezdtünk és...- nem bírtam tovább mondani, mert feltörtek a könnyeim.
A fiúk összerázkódtak, a lányok vigasztaltak. A pattogó tűz melengette csupasz vádlimat.
- Mi melletted állunk, Carly!- öleltek meg a lányok, meg persze a velem zokogó Alexy.
- Sajnálom, nem tudtam.- mondta Castiel bűnbánó tekintettel.
- De most, hogy vége lett a sztorizgatásnak, Irist tanítsuk tovább!- nevettem fel.
A hangulat visszarázódott, Castiel és én csipkelődtünk, Lysnek táncoltam, Arminnal beszélgettem és Kentinnel iszogattam. A lányokkal nevetgéltünk.
- Srácok, készen álltok?- kérdeztem az oldalamon lévő fiúktól.
- Igen!- hangzott az egyöntetű válasz.
- Iris, a színpad a tiéd!- konferáltam fel a barátnőmet.
Megtanítottam táncolni és most magánszámot ad elő. A srácok arca tükrözte az elégedettséget. A végére én is beszálltam, így lettünk elkeresztelve "dupla dinamitnak". Mit ne mondjak, a suliban is így szólítottak minket. A buli végeztével hazamentem, de egy erős kéz megfogta az enyémet a kapunknál. Visszafordulok és Lys az.
- Jó éjszakát.- mondta mosolyogva.
- Köszi, neked is!- mondtam.
Adott két puszit, de az egyik félig a számra ment. Andalogva mentem be és dőltem le az ágyamra. Ennél jobb bulin még nem voltam! Mosolyogva aludtam el.

26. fejezet: Egy találkozó a barátokkal

Ma izgatottan keltem fel. Pechemre hétvége van, így nem tudom magam semmivel sem lefoglalni estig. Lebattyogtam a lépcsőn és bekukkantottam a konyhába. Finom illatok izgatták az orromat.
- Jó reggelt!- köszöntem anyukámnak.
- Szia, máris fent vagy?- kérdezi friss mosollyal.
- Igen. Olyan izgatott vagyok!
- A hűtőben vannak a dolgok, amit vihetsz a sütögetésre!- mutatott a hűtőszekrény felé.
- Oké. Vettél ketchupot is?- kérdeztem.
- Jaj, azt elfelejtettem.- ütött drámaian a homlokára.
- Akkor majd én megveszem!- mondtam mosolyogva.
- Először reggelizz!- mondta és odatett egy melegszendvicset a tányéromra.
Én megettem, majd felvettem a kabátomat és elindultam. Persze, hogy zenét hallgattam út közben, így nem figyeltem a körülöttem lévő világra. Vidáman dúdolva mentem be a boltba. Éppen egy férfi a bagettel hadonászott a pénztárnál. Ügyesen elhajolva mentem a ketchup felé. Le kellett guggolnom a polcokhoz. Még mindig vidáman dudorászom, mikor valami a fejemre esik. Meglepetésemre egy csomag kenyér volt az. Letolom a fülemről a fejhallgatómat és most már tisztán hallom a fiú sűrű bocsánatkéréseit. Armin volt az, ki más.
- Bocsi, Carly, nem láttalak!- szabadkozik, miközben a kenyeret felé nyújtom.
- Semmi baj! Elfelejtetted a kenyeret?- kérdeztem nevetgélve.
- Igen, úgy látom, te meg a ketchupot!- mondta vigyorogva.
- Mindketten szétszórtak vagyunk!- mondtam és belekaroltam a fiúba.
Így mentünk a pénztárig, majd nevetgélve mentünk ki az utcára. Éppen konzolokról beszélgettünk, mikor egy papírfecnit látok meg a járdán. Pár méterre tőle pedig Lysander állt. Felkaptam a papírkát és odanyomtam Lys kezébe. Persze még mindig Armin karjába csimpaszkodtam.
- Köszi, ezt kerestem!- mondta a felemás szemű. Rám mosolygott, majd a tekintete Arminra vándorolt.- Hello Armin.
- Szia Lysander.- mondta a barátom.
- Mit csináltok?- kérdezi Lysander.
- Bevásároltunk éppen. A boltban akadtunk össze.- mondtam mosolyogva.
- Az estéhez?
- Igen.- bólintottunk egyszerre Arminnal.
Ekkor befutott a vöröske is. Valahogy sejtettem, hogy Lys nincs egyedül! A vörös megtorpant és minket kezdett vizslatni.
- Ki ne essen a szemed!- mondtam.
- Hmm... Úgy látszik, valaki becsajozott!- mondta undorítóan vigyorogva Cast.
- Én... Mi nem...- dadogta Armin elvörösödve.
- Szeretnél te olyan barátnőt, mint én!- mondtam az arcába nevetve.
- Bocsi, zöldike, nem vagy az esetem!- mondta megvetően.
- Jobban bejön a hajfesték?- vágtam rá.
Lys próbálta elfojtani a nevetését. Armin viszont röhögött egy sort. Mi csak szikrázó szemekkel néztünk egymásra a vörössel. Ő kapta el hamarabb a fejét. Dühöngve elcsörtetett Lys oldalán, mi pedig elindultunk Arminnal. A háznál elváltunk egymástól, bementem a nappaliba.
- Húgi, hol voltál?- pattant fel Dan a kanapéról.
- Bevásárolni.- mutattam fel a szatyrot.
Ezzel a lendülettel levágtam a táskát a konyhába, jómagam pedig Dannal beszélgettem. Szóval eltelt az idő, az is elérkezett, mikor lehetett már menni. Fogtam a szatyrokat és emelt fővel ballagtam át a szomszédba. Alexy engedett be és kaptam egy csontropogtató ölelést tőle.
- Szegényt ne fojtsd meg!- jött oda Armin nevetve.
A kék hajú nehezen, de elengedett. Kimentem a kertbe, ahol már fel volt állítva a grill.
- Mit sütünk?- kérdeztem az ikreket.
- A lányoknak lesz saláta, zsírszegény hús...- sorolta Alexy.
- És most mondj egy normális kaját is!- vágtam közbe.
- Lesz steak.- mondta Armin.
- Én azt kérek!- mondtam vidáman, mire elnevették magukat.
A szatyrokat letettem, az ikrek egyből megtámadták. Közben szállingóztak az emberkék, így elindult a sütögetés is. A lányokkal örültünk egymásnak, Kentinnel pedig lepacsiztunk. A csajok persze noszogató pillantásokat küldtek felém. Armin és Alexy veszekedtek a grillen, Castiel és Lysander pedig most érkeztek meg.
- Sziasztok, srácok!- köszöntem nekik mosolyogva.
- Szia, Carly!- intett vissza Lys és odajött hozzám.- Mit csinál az a két szerencsétlen?- mutatott a hadakozó ikrekre.
- Azon veszekednek, hogy ki süsse a húst.- mondtam feléjük pillantva.- A végén még megfüstöl.
Lys egyből ott termett és átvette a sütést. Leblokkoltam. Lys és a sütés-főzés? Oké.... ha ő mondja.... Mi a többiekkel leültünk a grill közelébe és beszélgetni kezdtünk.
- Carly, milyen az élet Törökországban?- kérdezte Armin.
A többiek is felfigyeltek erre a kérdésre. Igen, körbejárt a híre, hogy én Törökországban is laktam.
- Egy kicsit elavultabb, mint itt. De ott is van jó sok látni- és tanulnivaló.- mondtam, miközben hátradőltem a piknikszékben.
Iris és Viola huncut tekintettel összenéztek, majd Viola elszaladt valamiért. Nagyot nyeltem, mikor Alexy feltett egy újabb kérdést.
- Mondasz nekünk valamit törökül?- kérdezte a kék hajú, mire egy kicsit elgondolkodtam.
Eszembe jutott pár emlék. Mosolyogva idéztem fel egy régi idézetet. A kezeim akaratlanul is mozogni kezdtek.
- "Csak az juthat a mennybe, aki már megjárta a poklot..."- mondtam törökül, utána a magyar megfelelőjét is elárultam a többieknek.
- Szép mondás és milyen igaz...- mondta Lys ábrándozó hangsúllyal.
Ekkor ért vissza Viola egy nagy, fehér szatyorral, ami csörgött. Félve tekintettem Iris győztes arckifejezésére, ami ijesztő volt. Viola Iris kezébe nyomta a zacskót, amit vörös hajú barátnőm gonosz arccal tartott az ölében. Még beszélgettünk egy darabig, de én nem tudtam levenni a szemem a rejtélyes csomagról.
- Mi van a szatyorban?- böktem ki végül, mire a lányok kuncogni kezdtek.
- A srácoknak egy kis meglepetés... gyere!- mondta Iris és mi, lányok, felrohantunk a szobákhoz.
Ekkor a szatyorból Viola előhúzott két török táncos szerelést.
- Honnan szereztetek háremcuccokat?- kérdeztem félve.
- Az nem lényeg!- legyintett Iris.- Megtanítasz táncolni, méghozzá a srácok szeme láttára!- jelentette ki.
- Honnan veszed, hogy én tudok táncolni?!
- Láttam, hogy mozogtál egy helyben! Még mindig benned van!- mondta Iris.
- Jól van...- dünnyögtem.
- Remek!
Felvettük azokat a göncöket. Forogtunk benne egy sort, majd megállapítottuk, hogy szexik vagyunk. Mindkét ruha leheletnyi anyagból volt, csörgős flitterekkel.
Nekem ilyen ruha jutott, kihangsúlyozom, a ruha ilyen:

 Ezért még kinyírom a lányokat!
Iris pedig ilyen hacukát erőltetett magára:

Amikor összeszedtük magunkat, lementünk az udvarra. A fiúk füttykoncerttel fogadtak.
- Leszögezem, nem az én ötletem volt!- mondtam mosolyogva.
- Áldjuk azt a zsenit, aki ezt kitalálta!- mondta Kentin és kacsintott.
Viola nyomott be zenét, majd intettem Irisnek.
- Tiéd az elsőbbség! Válassz srácot, utána elkezdünk gyakorolni.- mosolyogtam rá a zavarban lévő barátnőmre.

25. fejezet: Unalmas napok...

Hogy szünetben mit is csináltam? Ettem, aludtam, barikat számoltam... Na jó, nem. Kifestettem a tesóim szobáit, emellett azon rágtam magam, hogy most mi is van? Most nem érkezett a "titkos hódolómtól" levél, hogy Mira szavaival éljek. DE KI A FENE LEHET AZ??!!! Igen, időközben az is kiderült, hogy Matt csak iskolalátogatáson volt, hála Istennek! Úgymond fityiszt mutatok neki. Meg boldogan ugrálok. Meg pár cikis videó is összejött. Ezúttal Tomról is, illetve Amberről is sikerült feltennem videót, amin mit ne mondjak, röhögtünk, mint az állat. Minden jó és szép, csak egy gond van: suliba kell mennem. Reggel kócos hajjal és morcosan keltem. Mint gondolom mindenki... Vagy csak én vagyok ennyire szerencsétlen? Na, mindegy. Nehezen, de azért elkészültem. Karikás szemekkel battyogtam le a csigalépcsőn. Fáradtan ültem le és elmajszoltam a reggelimet. Lassan az órámra pillantottam és egyből felgyorsultam. Ugyanis 7.56 volt! Úgy vágtattam az iskolába, hogy majdnem fellöktem egy vörös hajú egyént.
- Hova sietsz ennyire, zöldike?- szól utánam.
- Iskolába, ahol neked is lenni kéne!- néztem a szürke szemeibe.
- Csak azt nem értem, hogy minek ez a nagy sietség...- mosolygott gúnyosan, majd megmutatta a telefonja kijelzőjét.
Én kiguvadt szemekkel néztem a számokat: 6.55. Egy olyan cifra káromkodást lenyomtam, persze törökül, hogy Mekkában börtönbe csuktak volna érte. A lábammal is csapkodtam a fekete aszfaltot. Szóval úgy néztem ki, mint egy őrült.
- Mit mondtál neki, Castiel?- kérdezte egy hang a hátam mögül.
Lassan fordulok hátra. Persze, hogy Lys állt ott. Ki más, b*szd meg! Drámai mozdulattal a kezeimbe temettem az arcomat. Ilyen szerencsés is csak én lehetek. De persze a fiúk frissek és üdék, mint a harmatos virágszirom. Mondjuk Lys a kezében lévő gőzölgő kávé árulkodik arról, hogy ő sem aludt eleget.

- Csak az időt mutatta meg. Én meg kinyírom a drága tesóimat!- mondtam sziszegve.
Mivel érintős órám van és apa jóvoltából videóhívást is tudok indítani (igen, jól olvastátok), így párat húzogattam és kijelezte a hívást.
- Öhm... Mit csinálsz?- kérdezte Castiel a karórámat vizslatva.
- Videóhívás.- mondtam közömbösen.
- De... ez egy karóra.- mutatott rá Lys.
- Bizony.- mondtam bólintva, mintha ez egy természetes helyzet lenne.
Végre megjelent Mira kómás feje a kis képernyőn. Fekvő helyzetben volt, persze csipkemelltartóval.
- Mizu, húgi?- kérdezte egy ásítás kíséretében.
- Wow, ilyet se látunk minden nap!- mondta kanos mosollyal Castiel.
- A fiúk is ott vannak?- kérdezi ijedt hangsúllyal Mira.
- Igen. Személy szerint Lys és Castiel.
- Hadd legyen egyszer nekik is gyereknap!- mondta nevetve.- Mit szeretnél?
- Te állítottad el a karórámat?- kérdeztem ingerülten.
- Igen, én voltam. Hogy le tudd fülelni a "tudod kit"!- mondta sejtelmes arccal.
- Jól van, hívás vége!- mondtam mosolyogva és a karórám bezárta.
A hódolómra gondolt édes testvérkém.
- Kém leszel?- kérdezték nevetve a srácok.
De Lys csak körbe tekingetett. Aztán észrevettem, hogy a kabátjában valamit dugdos.
- Lys, mit dugtál a kabátod alá?- kérdeztem kedves mosollyal.
- A kíváncsiság nagyon rossz tulajdonság!- mondta semleges arccal.
Így elsétáltunk szépen komótosan a sulihoz, ami még kihalt volt. Ott bekukkantottam Peggy barlangjába, ahol letettem pár fotót. Tom és Iris lettek a kiválasztottak, így kattintottam róluk pár fotót. Unalmasan telt az elkövetkező pár nap. Gyorsan eltelt.
- Mit szólnátok egy közös sütögetéshez?- vetette fel az ötletet Iris valamelyik nap.
Mindannyian a padom körül helyezkedtünk el. Az ikrek, Cast és Lys, Viola és Iris, illetve Kentin és én.
- Jó ötlet, támogatom!- mondta Alexy tapsikolva.
- És hol?- vetették fel a létfontosságú kérdést.
- Gyertek hozzánk!- mondta Armin a vállát vonogatva.
És így csúsztunk át a decemberbe. A rejtélyes levélírót nem sikerült lefülelnem, nagyon jól csinálja! Már kezdem azt hinni, hogy csak szórakoznak velem. Folyton "postásokat" küld, így kamerával sem jutok előrébb. A "postások" meg nem hajlandóak elárulni. Hjaj... Mi lesz velem? Kentin is, Lysander is csak barátként tekint rám, de legjobb barátnak mégis Armint tüntettem ki szorgalmáért, bizalmáért.... A lényeg az, hogy közeledtünk a sütögetés napjához. Egyre izgatottabb lettem az ötlettől. Közben már meg is ajándékoztuk egymást mikulás alkalmából. Amber engem húzott és kaptam egy sminkkészletet.
- Szükséged van rá!- vonultak el nevetgélve.
Nem az én orrom tört be, szöszi! Holnap lesz a sütögetés, már úgy várom!

24. fejezet: Kellemes társaság

Vörös és könnyes szemeimmel hátrapillantok. Egy fehér hajkoronát látok meg közeledni. Csak ezt ne! A kezem ökölbe szorult. Aztán az alak közelebb ért és meglátva felemás szemét, megnyugodtam. Lysandert látom meg, viktoriánus ruhájában. Értem már, miért szúrt nekem szemet már első nap. Túlságosan hasonlít hozzá. Fél szem különbség mégis van. Meg persze az úriember modor is nagyot nyom a latban. Megálltam és a barátom felé fordultam. Ő vigasztalóan körém zárta karjait, miközben csendesen szipogtam a vállába. Az illata úgy ölelt körül, akár egy védőfátyol. Biztonságérzetem olyan erős volt, hogy el is tudtam volna aludni. Némileg megnyugodtam, mikor elengedett. A kezei a vállaimon pihentek, mivel egy fél fejjel magasabb nálam. Kényszerített arra, hogy tekintetünk egybefonódjon.
- Nem kérdezem frusztrációd okát, de ha mesélni szeretnél, én itt vagyok!- mondta egy udvarias mosollyal.
- Köszönöm, Lys.- mondtam és magamra erőltettem egy halvány mosolyt.
- Erre valók a barátok.- az arca megrándult a barát szónál.
Elkísért hazáig és csak szűkszavúan társalogtunk. De ő bírta a strapát, mert nem kérdezősködött, nem is tolakodott. Mikor a kapuhoz értünk, még egyszer átölelt. De erős karjai úgy szorítottak, mintha soha nem akarna elengedni. Mikor viszont elengedett, adott két puszit az arcomra. Én persze fülig vörösödtem.
- Szép napot!- mondta mosolyogva.
- Neked is!- mondtam zavarban.
Mosolyogva néztem utána, míg el nem kezdtem fázni. Bemenekültem a meleg lakásba és ledőltem a pihe-puha ágyikómra. A puszik helye még mindig bizsergett, soha többé nem mosok arcot! Bár, mondjuk egy koszos arcú egyént ki akarna újból megpuszilni? Így azonnal elmentem arcot mosni, így tiszta érzettel ültem le az asztalomhoz. A fejembe ötlött valami, valami fantasztikus. Fessünk mintákat a falra! A szobám olyan egyhangú volt, így összeszedtem a pénzem és elmentem a közeli festékboltba. Vettem sokféle színűt és márkájút, hogy tudjak alkotni. Ahogy hazaértem, felcipeltem mindent a szobámba. Egy kantáros nacit és fehér pólót vettem fel. A hajamat egy baseball-sapka alá gyűrtem, így ecsettel a kezemben kezdtem el díszíteni narancssárga falamat. Az ötletek záporoztak a fejembe. Az ihletroham úgy jött, akár a lavina. Így, mikor a nővérem benyitott, kész voltam a falammal.
- Wow, húgi... Ez meseszép!- mondta ámulva Mira.
- Köszi!- mondtam vidáman.
- De nem ezért jöttem be. Mitől zaklatott fel ennyire az új diák? Ismered valahonnan?- kérdezte Mira, mire a jókedvem egy csapásra eltűnt.
- Ülj le, elmesélem neked!- mondtam és bezártam az ajtót.
Letelepedtem az ágyamra, Mira pedig lehuppant mellém. A festékes arcomon legördült egy könnycsepp. De csak egyetlen egy.
- Emlékszel az egy évvel ezelőtti esetre?- kérdeztem fojtott hangon.
- Igen.- bólintott szomorúan, majd a szája elé kapta a kezét.- Csak nem...?
- De.- mondtam érzelem nélkül.- Ő volt az.
Ő csak hitetlenkedve rázta a fejét. Én meg csak keserűen lesütöttem a fejemet.
- El kell mondanunk anyáéknak!- mondta halkan.
- Nem. Hagyd. Ő az én bosszúm által fog bűnhődni.- mondtam gonosz arckifejezéssel.
- Ha bármi kell, csak szólj!- mondta és átölelte a vállamat.- Egyébként tényleg csodaszép a festményed!
Ránéztünk a bonyolult mintára, ami végigcikázott a falamon. Úgy éreztem, az érzéseimet sűrítettem bele abba az alkotásba.
- Kifessem a tiédet is?- kérdeztem immár mosolyogva.
- Megtennéd? Az szuper lenne! De csak a hétvégén!
- Rendben, a jövő hét úgyis szünet.
Kizártam az ajtót és levonultunk enni valamit. Ünnepélyesen megfogadtam magamnak, hogy keresztülnézek Matt-en, úgy teszek, mintha nem is létezne. Ha pedig hozzám szól, nem fogom elsírni magam. A szívem egyből könnyebb lett. Azonban másnap valami nagyon nem stimmelt. Rossz előérzettel mentem suliba. Peggy kiosztotta a suliújságot, mivel péntek van. Mosolyogva tapasztaltam, hogy nagy sikere van a legújabb rovatnak. A sulirádió is gondtalanul ment, az órák is gyorsan teltek. Armin lett a padtársam, mint azt reggel tudomásul vettem. Persze, hogy a PSP-jét nyomkodta és persze, hogy én csatlakoztam hozzá. Összességében a rossz előérzetemet már csak arra fogtam, hogy paranoiás vagyok. De a suli és a büntetés után jött a feketeleves. Ugyanis Matt várt a kihalt folyosón. Sietősen hozzám lépkedett, a barátaim már rég távoztak a suli területéről. Megértem őket. A fehér hajú megállt tőlem öt lépésnyire.
- Mit akarsz?- kérdeztem összehúzott szemekkel.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni. Tudom, hogy milyen mocskosságot követtem el ellened, de amikor megláttalak tegnap reggel, a szívem hasadt meg, mikor a bajaidról kifakadtál, amiket én okoztam.- ezt egy levegővel mondta el.
- Nem tudod.- válaszoltam. A fejem szigorúan a padlóra szegeztem.
- Mit nem tudok?- kérdezett vissza értetlenül.
- Nem tudod, milyen az, amikor félsz az emberi érintéstől. Félsz, hogy újra megtörténik. Nem bízol senkiben és semmiben. A szüleid idegennek tűnnek, ugyanaz az emlékkép kísért éjszakáról éjszakára.- mondtam és felemeltem végre a fejemet. Bánatosan az arany szemébe néztem.- Aztán zihálva felébredsz, remélve, hogy csak egy rossz álom volt. De rájössz: ez a rideg valóság és tényleg megtörtént.
Látszólag eljutott a tudatáig a mondandóm. Szomorúan nézett maga elé, de amikor lépkedtem a suli bejáratához, felkapta a fejét és kétségbeesett hangon megszólalt.
- Meghívhatlak egy italra?- kérdezte.
Én könnyedén megfordultam, de ugyanúgy a suli kapuja felé hátráltam. Bánatosan elmosolyodtam.
- Ezt a kérdést előbb kellett volna feltenned.- mondtam és kisuhantam a kapun.
Ő nem próbált meg követni, nem is kiabált utánam. Végre kimondhattam, hogyan érzek. Ez megkönnyebbüléssel töltött el. Akkor jöhet a boksz! Mikor hazaértem, a testvéremmel elindultunk abba a kis helyiségbe, ami edzőteremként funkcionál. De amikor odaértünk, lefagytam. Hogy pontosan miért? Ugyanis megláttam a félmeztelen (nem csalás, nem ámítás hölgyeim!) Kentint, ahogy egy bábut ütlegel. Pontosabban az ÉN bábumat. Igen, a fejetlent.
- Sziasztok!- köszönt ránk Kentin, a szeme egy ideig rajtam volt.
- Hát te?- kérdezte Dan.
- Edzek, és ti?
- Bokszedzés.- nyögtem ki a kockáira bámulva.
- Te? És a boksz?- mutatott rám és kipukkadt belőle a nevetés.
Én odamentem az egyik bábuhoz és úgy megütöttem, ahogy csak bírtam. Szerintem ha lenne orra, betörtem volna. Kitöltöttem a dühömet a bábun és Kentin ezt csak nézte.
- Oké, nézzük igazi ellenféllel.- mondta és intett, hogy menjünk a ring felé.
Én félve, de beléptem. Péntek az én napom... de csütörtök van, így b*szh*t*m! Nem, tényleg péntek van. Felhúztuk a kesztyűket és betettük a fogvédőket. Megkondult a gong, mi pedig keringeni kezdtünk. Egy halálos tánc vette kezdetét. Jól van, a halálos szó túlzás, de értitek, hogy értem. Kentin megunta, hogy keringünk, mint gólyaf*s a levegőben, ezért támadásba lendült. Kivédtem a támadását és visszakézből ütöttem. Sajnos nem talált, ezért kihasználta, hogy a hasam védtelen. Belém ütött egy akkorát, hogy azt hittem, visszajön az ebédem. Összeszorított fogakkal soroztam meg őt, mindkét kezemmel. Már a kötélnél voltunk, mikor belevágott egy hatalmasat a mellkasomba. Pár pillanatig asztmásnak éreztem magam. Miután kilihegtem magam, én belevágtam egyet a gyomrába. És akkor megszólalt a gong. Levettük a gusztustalan fogvédőket és a kesztyűket.
- Jó voltál.- veregetett vállon a fiú.
- Reméltem is.- nevettem el a végét.
Végül együtt edzettünk. Mutatott pár praktikát, amik tényleg jóknak bizonyultak. Dan is jócskán összehaverkodott vele, olyannyira, hogy hülyeséget mondott. Vagyis számomra inkább zavarba hozó.
- Tudjátok, tényleg összeillenétek! Szinte látom magam előtt, ahogy együtt edzetek, mint egy pár...- mondta álmodozó tekintettel, mire én fülig pirosodott arccal tarkón vágtam.
Hát, mit ne mondjak, égett a pofám rendesen. Aztán hazasétáltunk vidáman, immár Kentin nélkül. Odaértünk a házunkhoz és egy csilingelést hallottam. Egy szélcsengő?! Tényleg ott volt egy a tető gerendájára függesztve. Egy fa szélcsengő, ami minden szellőtől meglibbent, ezzel kiadva a csilingelő hangot. Hozzáerősítve pedig egy kisebb kártya. Nyújtózkodva leveszem a cetlit és a rajta lévő sorokat kezdem fürkészni.

"Szomorú vagyok a ténytől, hogy szünetben nem láthatlak, Tündérkém! Viszont ne feledd, olyan vagyok, akár a szél... Ha bús vagy, simításom megvigasztal..."

A szívem felmelegedett. Bementem a házba és álmodozva az ágyra vetettem magam. Ki írogathat nekem? Olyan édes pofa! Aztán a falamra pillantottam. A kusza érzéseim hálója... Bárcsak láthatnám tisztábban az eseményeket. A szünetben kiüríthetem legalább a fejem. Vagy csak még jobban össze fogok zavarodni?