28. fejezet: Fogócska

Megint ezek az eseménytelen napok... Sóhajtozva merültem bele a rajzomba, ami az egyik tanárom karikatúrájának készült. Ekkor gurult a lábamhoz egy papírgalacsin. Kíváncsian bontogatom a "csomagomat", amin mindössze egy mondat szerepel.
"Mit rajzolsz?"
Kentin küldte, amin totálisan meglepődtem. Már rég lemondtam arról, hogy felkeltsem a katonafiú figyelmét. Inkább csak haverkodunk, de azt is lazán.
"Karikatúra"
Írtam azt az egy szót a papírra. Dobtam egy hosszút, mikor a tanár elfordult. Egyébként fizika óránk van. Kibontogatta és mosolyogva nézett vissza rám. Gyorsan lefirkantotta a választ, majd a válla felett átdobta. Pont a padomon landolt.
"Kiről?"
Olvastam a kissé csúnyán írt szót. Várakozóan pillantott rám, én pedig már küldtem is az összehajtogatott grafitos rajzomat, amin még pár simítást végeztem. Kihajtogatta és próbálta visszafogni a feltörő nevetését. Hogy mi is volt a rajzomon? Mr. Gibson (ő a fizikatanár) ördögszarvakkal és egy embernyi nagyságú vonalzót tart a kezében. Közben mérgesen ráncolja a homlokát és szúrósan néz kis, fekete gombszemeivel. Kentin visszaküldte a rajzomat és a galacsint is.
"Találó lett, igazi művész vagy!"
Egy kicsit kuncogtam a válaszon. Tudjátok, nem akarok egoistának tűnni, de tudom. Felnevettem az önző gondolataimon, mikor már kicsengettek. Meglepetésemre Peggy jött be a terembe, egyenesen az én padomhoz sietett.
- Hali!- köszöntem.
- Szia, Carly! Beszélhetnénk?
- Persze.
- Mármint négyszemközt!- mondta Peggy és kimentem vele a folyosó egyik távolabbi zugába.
- Mi a baj?- kérdeztem az ujjait tördelő, barna hajú lánytól.
- Kérdezgetnek a fotósról. Már a tanárok is rákérdeztek, de aligha elégednek meg a kitérő válaszaimmal. De nem szegem meg a szavam. Van egy tervem!- mondta.
- Mi lenne az?
- Fotópályázat.- várakozóan nézek rá, hátha mond mást is.
- Fotópályázat?- kérdeztem vissza.
- Igen. Így nem csak egy fotós van, a tanárok és a diákok lenyugszanak.- mondta Peggy és összeállt a fejemben a kép.
- Értem, mire akarsz kilyukadni! Tetszik az ötlet.- mondtam sejtelmes arccal.
- Akkor máris teszem bele a következő számba. Na, szia!
- Majd még találkozunk!
- Mindenképp!- válaszolt, majd mintha ott sem lett volna.
Mentem vissza termembe, de megláttam, hogy mindenki a faliújság körül csoportosul, főleg lányok. Rápillantottam a lapra. Egy Ki mit tud! lesz a suliban. A lányok éppen feliratkoztak, de én fintorogva hagytam el a helyszínt. Mi értelme van? Ha valaki tehetséges, az tehetséges. Én gyorsan tudok rajzolni, illetve fel tudok törni egy katonai számítógépet, de az ismét más téma. Így gondolkozva mentem vissza órára, ami a negyedik a sorban. Még 2 óra és mehetek világgá! Vagyis haza. Az órán pisszegést hallok magam mellől, de nem figyeltem fel rá. Jobban lefoglalt az, hogy a ceruzáim méretét vizsgáljam. Aztán valaki fejbe dobott egy tollal.
- Au!- sziszegtem, majd a támadóm felé fordultam a fejemet dörzsölve.
A tanár elfordult, így én áthajoltam a padsorok közti hézagon és tarkón vágtam. A vöröskét, kit mást? Ő vágta hozzám a tollat is, szóval megérdemelte!
- Mi az?- kérdeztem suttogva.
- Üzenetet hozok.- mondta úgy, mintha a fehér zászlót lengetné.
- Ki a feladó?
- Lysander.
- Az üzenet?- fordultam felé kíváncsian.
- Tessék.- odaadott egy levélpapírt a pad alatt.
Eltettem a papírt és mikor kiment a tanár, széthajtogattam. Csak pár sor volt ráírva, gyöngybetűkkel. Radírozás nyomai voltak láthatóak, mintha sokat töprengett volna.

"Találkozzunk a parkban, suli után. Fontos dolgot akarok mondani neked. Castiel nem mond semmit, hiába faggatod!"

Ránéztem a padom előtt álló vörös hajú egyénre. Lassan letettem a papírt, majd vérfagyasztóan ránéztem.
- Nos... Elmondod magadtól vagy kiszedem belőled.- kínáltam fel a lehetőségeket.
- Nem törsz meg.- nézett a szemembe.
Én felemeltem a szemöldököm, amolyan "Tényleg? Azt még meglátjuk!" tekintettel.
- Hogy sikerült rávennie, hogy ezt ideadd nekem?- kezdtem körülményeskedni.
- A haveromnak bármit.
- Valamit adott vagy tett cserébe, ugye?
- Igen.- mondta mérgesen.
- Értem. És mit adott?
- Ahhoz neked semmi közöd!
- Szóval valami személyeset. Valamit, amire már régen vágytál. Korlátozott számú Winged Skull cédét?- kérdeztem rá, mire Cast kikerekedő szemmel pillantott rám.
- Honnan...?- harapta be a száját, de későn.
- Szóval azt adott. Akkor valami fontosat akar velem megbeszélni, ha feláldoz egy ilyen, számára becses darabot.- mosolyogtam gonoszan.
Ekkor becsengettek 5. órára, Castiel pedig menekült tőlem. Mosolyogva gondolkoztam a további kvízkérdéseken, miközben számtanpéldákat oldottunk meg. Kint a hóesést figyeltem. December lévén már esik a hó, ami sokat dob a hangulatomon. Mostanában unatkozom, szóval jól jön ez a "Faggassuk ki Castielt!" show. Majd meglátjuk, hogy fog-e csicseregni. Elhangzott a csengő, ő pedig szélsebességgel hagyta el a termet. Én lazán hátradőltem és elővettem a mobilomat. Hátha a kamerák mutatják, merre futkározik. Persze, majd azt hiszi, benézek minden terembe! Naiv vagy Castiel. Tudja, hogy azzal eltelne az egész szünetem. Egy ideig böngésztem a felvételek között, végül ráakadtam a tesiterem mögötti kis részen. Mosolyogva felállok és végigsuhanok a folyosón, majd az udvaron. A hátába kerülök, látom, hogy idegesen próbál meggyújtani egy cigit.
- Halihó!- mondom vidáman, mire összerezzen.
A szája kinyílt csodálkozásában, a meggyújtatlan cigicsikk a fűbe pottyant. Én csak kuncogtam a reakcióján.
- Nem érek rá fogócskázni! Nos...- mondtam várakozóan.
- Nem árulom el Lysandert.- rázta a fejét.
Már nyúltam volna érte, mikor szólt a csengő. Hátat fordítottam és siettem órára. Basszus! Most egész órán ezen fogom rágni magam! Beértem a terembe és duzzogva figyeltem a tanárt. Mit akarhat? Ezen kattogott az agyam végig. Aztán megszólalt a kicsöngő. Áldásnak fogtam fel a hangját. De lehet, hogy valójában átok volt?