29. fejezet: Mindent a maga idejében

Remegő térdekkel lépkedtem a park felé. Mi lelhette Lysandert? Miért akar beszélni velem? Már majdnem pánikoltam, amikor belépkedtem az ilyenkor még üres parkba. Egy kicsit beljebb mentem. Egy árva lélek sincs itt. Aztán egy papírfecnit látok meg az egyik padon, azon a padon, ahol múltkor is rátaláltam a fehér hajúra. Egy kővel volt lerögzítve, nehogy felkapja egy fuvallat. Remegő kézzel vettem fel azt a kis papírt, amin csak néhány sor állt.

"Ha megtaláltad ezt a papírt, az azt jelenti, hogy eljöttél. Megkönnyebbült a szívem attól az aggálytól, hogy Castiel nem adta át az üzenetet. Ha szeretnéd megtudni, miért is jöttél valójában, kövesd az erdei ösvényt a következő nyomig."

Kincskeresőst játszunk? Király, mindig is imádtam azt a játékot! Zsebre tettem a cetlit és elindultam az erdei ösvény felé. Talpam alatt ropogott a friss hó, ahogy sietve szedtem a lábaimat. Már szétcs*szte az idegeimet. A párás szemüvegemet lentebb toltam az orromon, hogy lássak is valamit. Betértem a fák rengetegébe, ahol egy fára szögezett cetli állt, olvasásra készen. Egy gyors mozdulattal letéptem és falni kezdtem a sorokat.

"Szóval hajt a kíváncsiság... Általában ez egy rossz tulajdonság, de nekem most pont jól jön. A távolban van egy hézag a fák között, ha északra nézel... Segítek: amerről a moha benőtte a fát. Indulj el a hézag felé, de óvatosan!"

Megnéztem a fa törzsét, ahol egy nagy csomó moha volt. Elnéztem távolabbra és megláttam a hézagot, amiről beszélt. Ahogy nagy bátran elindultam, egy kissé elcsúsztam. Leporoltam magamról a havat, majd tovább folytattam az utamat. Egy tisztásra értem ki, amit hótakaró borított. Gyönyörű volt, még ilyenkor is. A következő lapot a tisztás közepén lévő tölgyfánál találtam meg. Konkrétan két ág tartotta a vékony lapot.

"Nézz be a gyökerek közé, amit ott találsz, az a tiéd! Remélem örömöd leled benne!"

Na, mondom én, hogy kincskeresőst játszunk! Ki a király? Én vagyok az! Benéztem a fa gyökereihez, ott egy nagy csokor virágot találtam. Elalélva szagoltam bele az illatozó színkavalkádba. A csokron volt még egy kis fecni. Remegő kézzel emeltem a szememmel egy magasságba.

"Meglepetés!"

Körbenéztem és nem tudtam, hogy min kéne meglepődnöm. De amikor hirtelen egy kéz karolta át a derekamat, majdnem felfutottam a hatalmas tölgyfára.
- Tündérkém, mi a baj?- súgja egy kellemes hang a fülembe.
Tündérkém.... Zöld hajú tündérkém.... Lysander volt az?! Most, hogy így végiggondolom, teljesen logikus. Én marha! De nagy barom vagyok!
- Jézusom, Lys, rám hoztad a frászt!- mondtam a nevetés határán.
Ő elengedett és szembe tudtam vele fordulni.
- Meglepődtél?- kérdezte aranyosan.
- Most mondjam azt, hogy számítottam rá? Egyébként igen.- mondtam nevetve.- Nagyon jól csináltad!
- Köszönöm.
- De mire volt ez jó?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
Ő szó nélkül közelebb lépett és gyengéden megcsókolt. Először lesokkoltam, de utána kezdtem élvezni. Hogy is írhatnám le? Édes és puha ajkai rátapadtak az enyémre. Nem olyan volt, mint Matt erőszakos csókja. Ez végtelenül gyengéd és finom volt. Csak az a baj, hogy rövid ideig tartott. Elvált tőlem és piros fejjel próbált rám nézni.
- Ez... ez.... mi... volt?- kérdeztem dadogva.
- Az érzéseim.- nyögte ki vörös arccal.
Én is elpirultam és csak álltunk ott, mint két szerencsétlen hülye, hogy most akkor mi is van? Mindketten a havat pásztáztuk, majd Lys kellemesen csengő hangja töltötte ki azt a kínos csendet.
- Carly....- nem nézett rám.
- Igen?- kérdeztem vissza a sálam mögül.
- Leszel a barátnőm?- én teljesen lesokkoltam.
Ma már másodjára. Úgy tűnik, a halálomat akarja. A szívem egy ütemet kihagyott. Lehet, hogy nem állok készen egy kapcsolatra. Pontosan 4 nap múlva szülinapom lesz, ami pont belecsúszik a téli szünetbe. 16 leszek, úgy már elfogadhatóan hangzik, hogy van pasim. De az se biztos, hogy érzek valamit Lysander iránt.
- Hagyj gondolkodási időt, kérlek!- mondtam könyörgő hangon és ránéztem.
Ő egy lágy mosolyt küldött felém, hogy megértette. Remélem nem kell majd egy ilyen helyes és aranyos fiút megbántanom. Tudtam, hogy most az egyszer nem az eszemre, hanem a szívemre kell hallgatnom. Könnyű ezt mondani, de tenni nehezebb! Megöleltem és ő beletemette az arcát a zöld hajamba.
- Köszönöm.- súgtam neki és egy puszit nyomtam a fejére.
Még egy kicsit beszélgettünk, majd lassan elindultam haza. Lys is próbára ment, így elváltak útjaink.

"Lysander szemszöge"
Ahogy mentem a próbára, végigpörgettem magamban az előbb történteket. Tényleg szeretem Carlyt, amit nehéz lehet neki elhinni. Még én magam is alig hiszem el, pedig ez az igazság. Mindig, amikor meglátom, úgy gondolom, hogy ő a leggyönyörűbb a Földön. Ha hallom a hangját, ellazulok és önmagam lehetek. A szemeiben el tudok veszni, mikor rám néz. Álmodozva értem oda a próba helyszínére, ahol ezt drágalátos haverom szóvá is tette.
- Na, mit mondott?- kérdezte, miután háromszor elrontottam a szöveget.
- Még átgondolja...- hajtottam le a fejem.
Mi van, ha nemet mond? Abba én belepusztulok. Ezt Castiel is nagyon jól tudja. Letette a gitárját és a falat támasztotta. Amikor meghallotta a válaszom, felszisszent.
- Tudom, hogy érzel.
- Téged is kosaraztak már ki, de azok egy éjszakás kalandok voltak.- mondtam legyintve.
Vörös hajú cimborám 18 lesz júliusban. Bukott is, vissza is tartották... Már van tapasztalata e téren.
- Ez igaz, de akkor is rosszulesett!- mondta röhögve.
- De ő más! Ő különleges...- mondtam nyálasan megfogalmazva.
- Olyan, akár egy szellem. Mindent tud és mindent lát.- mondta fintorogva.
- Peggy.- csak ezt az egy szót mondtam válaszul.
Még beszélgettünk egy darabig, majd újra zenélni kezdtünk. A tökéletest nem lehet siettetni, azt ki kell várni... Carlynál is ezt alkalmazom. Minden meg lesz a maga idejében.