23. fejezet: Visszaköszön a múlt

Reggel a nővérem rázására ébredtem. Mondhatni nem volt túl kellemes...
- Mi-i-i-i a-a-a-az?- kérdeztem, miközben rázott.
- Itt vannak az ikrek!- mondta, én pedig olyan lendülettel keltem fel, hogy Mirát lesodortam az ágyról.
- Mi?! Miért?!
- Nem tudják, hol van a suli...- nyöszörögte, immár a padlóról.
Rekordsebességgel készültem el. Fekete kabát, világoskék koptatott farmer, edzőcipő és nyuszis pulcsi, mivel hideg van. Zene a nyakamban, telefonom a zsebemben, szóval készen állok! Lebaktattam a lépcsőn és tényleg ott voltak.
- Hát ti?- kérdeztem mosolyogva.
- Armin rágta a fülemet, hogy jöjjünk el hozzád...- motyogta Alexy, mire Armin vörös lett.
A fekete hajú jó erősen oldalba könyökölte kék hajú ikrét.
- Nem tudjuk, hol van a suli.- mondta közben.
- Ezt könnyen orvosolhatjuk! Gyerünk!- mondtam és felkaptam az oldaltáskámat.
A fiúk szó nélkül követtek. Tényleg jön új diák, kettő is! Köztük helyezkedtem el, kényelmes tempóban gyalogoltunk. Kíváncsian figyeltem kettőjüket. Úgy hasonlítanak, mégis annyira mások!
- Figyeljetek, Natanielt kell megkeresnetek, valószínűleg a DÖK- teremben lesz. Aztán keressetek meg engem és én majd körbevezetlek titeket, oké?- mondtam.
- Te addig hol leszel?- kérdezték kórusban. Már kezd ettől kirázni a hideg.
- Nekem elintéznivalóm van, de ne féljetek. Majd még találkozunk!- mondtam, mivel időközben odaértünk a hatalmas épülethez.
Rákacsintottam a fiúkra, majd bementem a diáksereggel együtt. Mosolyogva nyugtáztam a diáktársaim hatalmas ásításait. Peggyhez kellett sietnem, ugyanis nálam maradt pár lap. Gyorsan elintéztem barna hajú barátnőmmel a dolgot, mikor egy fecnit látok meg kikandikálni a szekrényem réséből. Most óvatosan nyitom ki a vasszekrény ajtaját. Egy fehér rózsát találok a szekrényemben, szárán egy cetlivel.

"Zöld hajú tündérkém, remélem, jókedvű vagy! Minden nap gyönyörködöm a szépségedben, mégsem tudom megállapítani a hangulatodat. A fehér rózsa is ilyen. Hideg szépség, akár csak te!"

Aláírás nem volt. Beleszippantottam a rózsába, amitől olvadozni lett volna kedvem. Imádom a rózsa illatát, különösen, ha ajándékba kapom. Visszacsuktam a szekrényembe, nehogy baja essen. Egy kicsit elgondolkodtató. Ki lehet ez a személy, aki írogat? Minden nap gyönyörködöm a szépségedben... Szóval ismerem, vagy csak egy elmebeteg kukkoló. Mindez szép és jó, de attól még fogalmam sincs, ki lehet.
- Hahó!- kocogtatta meg valaki a vállam.
- Sikerült elrendezni mindent?- kérdeztem az ikrektől, de még nem fordultam feléjük.
- Igen. Minden rendben?- kérdezte aggódva Alexy.
- Persze! Gyertek, megmutatom a sulit.- fordultam velük szembe és elindultunk.
Mindenki megbámult a folyosón, ahogy a két fiú karjába kapaszkodtam. Én csak vidáman magyaráztam nekik, ők pedig itták minden szavamat.
- A lotyó új prédákra lelt?- suhant elém Amber.
- A szőkeség fejében ismét sötétség honol?- kérdeztem vissza ugyanazzal a hangsúllyal, mint amit ő használ.
- Hogy merészelsz így beszélni Amberrel, te cafka!- mondta az egyik csicskája.
- Pofátokat befogjátok!- szólt mögülem egy hang.
A hátamon végigfutott a hideg. Ismertem ezt a hangot, túlságosan is. Háttal voltam neki, mégis szinte láttam megfeszülő izmait, ahogy erélyes hangon megszólal. Hallottam közeledő lépteit és ahogy megállt mögöttem. Úgy látszik, nemcsak Alexyék választották ezt a napot arra, hogy beiratkozzanak.
- Te ki vagy?- kérdezte Amber enyhe pírral.
Igen, mindenkiből ezt váltja ki. Keménykötésű arca, szálkás izmai és magas termete... Nos mindenki számára vonzó lehet. De én eltávolodtam tőle. Még mindig háttal voltam neki, mégis a szemembe könnyek szöktek, rám törtek a régi emlékek. Még most is emlékszem arra az estére.
"Visszatekintés a múltba, 1 évvel ezelőtt"
Úgy örülök az ajándékomnak! Ma este elkísérem a testvéreimet valami buliba. Előszeretettel vettem fel egy fehér csőtoppot és egy térdig érő feszülős szoknyát. Mira is segített elkészülni. Már hanyatlott le a nap az égen, mikor elindultunk. Már a buli előtt megvolt a jó hangulat. 14 éves fejjel buliba menni! Ez olyan... lehetetlennek tűnt. Mégis felnőttnek éreztem magam, minden kiváltság az enyém volt. A hófehér fogsoromat mutogatva mentünk ebbe a rejtélyes buliba, ahol mindenki ott volt, aki számít. Egy kétemeletes ház volt, villódzó fények sokasága fogadott. A tesóim leváltak tőlem, így egyedül mentem be abba az ismeretlen, új világba. Lélegzetvisszafojtva léptem be a nehéz levegőjű, fülledt helyiségbe, ami egykor a nappali szerepét tölthette be. Az italbár közvetlen mellettem volt, félhomály uralkodott. A pultnál megláttam őt. Titokzatos volt és férfias. Homályos tekintetem mintha káprázott volna. Úgy éreztem, ő a leghelyesebb fiú, akit valaha láttam. Arany szeme izzott a sötétben, fehér haja szintén elütött a többiektől. Meg akartam ismerni.

Odamentem az italpulthoz és kértem egy felest. Igen, már akkor is bírtam a piát. Nem akarok sokat magyarázkodni, elég ha egy szót mondok: Oroszország. Két székkel távolabb ültem le tőle, mégis rám emelte a tekintetét. Nem akartam róla tudomást venni, így felhajtottam az erős fenyőpálinkát. A nézése égette a testemet, így én is rápillantottam. A tekintetünk egybefonódott, majd felállt. Én visszatekintettem immár üres pohárkámra. Aztán egy test melegét éreztem magam mellől. Félrenéztem és ő volt az. Mosolyogva nézett rám, amitől már majdnem olvadoztam.
- Matthew (Mettyú) vagyok, de hívj Matt-nek!- mondta és én mosolyogva rápillantottam.
- Carly.- mondtam válaszként.
Ezek után elsütött pár bókot, engem pedig úgy lehetett volna feltörölni a padlóról. Elbeszélgettünk, közben pár pohárral elfogyott. Az elmém aligha volt tisztának mondható. Így fel sem fogtam a puha ajkak jelentését, amik követelőzően martak az enyémek után. Elcsattant a csók, ő pedig felhívott az emeletre, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Én engedelmesen követtem a hálószobákkal teli emeletre. Részegen bukdácsoltam fel a lépcsőkön, de amikor felértünk a falhoz nyomott és csókolni kezdett. Először jó volt, aztán kezdtek eldurvulni a dolgok. Mire észbe kaptam már egy ágyon feküdtünk. Zihálva tiltakoztam. Le sem tudtam lökni magamról. Az alkohol hatott, gyenge és védtelen voltam. A szemeimből patakzottak a könnyek, ahogy mondogattam: "Ne, kérlek ne! Könyörgöm, ne tedd ezt!" De megtette. Én összekuporodva a szétszaggatott ruhámban, magzatpózban feküdtem az ágyon, zokogva. A fiú kiment, én pedig minden szavammal átkoztam. Egy negyedóra múlva a testvéreim betörtek a szobába.
- CARLY!- üvöltötték kétségbeesetten, mikor megláttak.
Segítettek felállni, rám terítettek egy dzsekit. A fekete dzsekimet, amit a szülinapomra kaptam. A kabát ölelése vigasztalt. Azért van nálam éjjel-nappal. A megértésére mindig számíthattam. Záporozó könnyekkel hagytam el a házat. Otthon mindent elmeséltem a szüleimnek és a testvéreimnek. Azt hazudtam nekik, hogy nem emlékszem a srác nevére. A külsejét illetően a félhomályra hagyatkozva azt mondtam, nem láttam tisztán. Pánikrohamaim és dührohamaim voltak. Féltem az emberi érintéstől. Mindig azt a szörnyű éjszakát juttatta az eszembe. A pánikrohamok elmúltak, viszont a dührohamaim csak rosszabbak lettek. Gyógyszerek, pszichiáter, doktorok... Aztán az emlék halványult, inkább tűnt rémálomnak, mint valós esetnek. Egy jó dolog viszont mégis származik belőle: azóta a tesóimmal elválaszthatatlanok vagyunk.
"Vissza a jelenbe"
Távolodtam a fiútól, könnyes szemmel. Felszakadtak a régi sebek, amiket már beforrtnak tekintettem. Elmémbe idéződött az az este. A srác elmebeteg arca, a piás poharak... Az ikrek és Amber csapata furcsa tekintettel vizslatott. A szemeimből záporoztak a könnyek, akár a tavaszi eső. Remegtem, akár a kocsonya. Valósággal lerohantak az emlékek és végre rápillantottam a fiúra. Ezüst haj, arany szemek... Semmit nem változott. A hátam a hideg szekrénysorhoz ért, körül voltam véve. Matt csak bűnbánó szemmel nézett rám. Mintha a sajnálkozás kitörölhetne bármit is! Ő közelebb lépett és a vállamra akarta rakni a kezét. A nedves arcom eltorzult a dühtől és visszakézből pofon vágtam. Csattant egyet, Matt arcán meg is látszott. A többiek ledöbbentek, én pedig dühösen töröltem le a könnyeimet. Diákok gyűltek körénk. És akkor kifakadtam.
- Mire számítottál, hogy majd a nyakadba ugrom, azok után, amit tettél velem?! Miattad vannak dührohamaim, te szemét, de most nem fogok a karodba omlani! Nem szégyenled magad?! 14 éves voltam...- ordítottam a fiú arcába, aztán a lány vécé felé indultam.
Kilökdösődtem magam a tömegből, majd a kicsempézett helyiségben lévő három fülke közül a középsőre esett a választásom. Felültem a vécé tetejére és keservesen zokogtam. Az arcom vörös volt, a papírt tonnaszámra használtam el. Fogalmam sincs, hogyan fért belém ennyi könny. A fekete kabátom még mindig rajtam volt, simogatni kezdtem az anyagát. Némileg megnyugodva hallottam, ahogyan lágyan kopognak.
- Carly... Én vagyok az, Mira!- szólalt meg kedvesen.
Kinyitottam az ajtót és a nyakába borultam. Ő csak simogatta a hajamat. Kimondhatatlanul jól esett.
- Menj haza, majd megmagyarázom a dirinek.- mondta és kisimított egy nedves tincset az arcomból.
Én csak bólogattam és kitámolyogtam a mosdóból. Alexy és Armin, illetve Viola és Iris álltak az ajtóban. Szó nélkül, mindannyian megöleltek. Nagyon jól esett az ikrek és a lányok figyelmessége. Az ikrek elkísértek a suli kapujáig.
- Rendben leszel?- kérdezte Alexy aggódva.
- Persze, pár óra és kiheverem.- mondtam bólogatva,
- Azért szólj, ha valami gubanc van.- mondta lágyan Armin, mire elmosolyodtam.
Alexy felkapott és kiszorította belőlem az oxigént. Mikor becsengettek, elindultam hazafelé. Lassan és keservesen baktattam a járdán, mikor valaki a nevemet kiáltozza. Megállok és hátranézek....

22. fejezet: Szomszédság

Kíváncsian tekingettem, miközben lehúztam a nyakamra a fejhallgatómat. A testvéreimet nem láttam sehol, így bementem a házba. A szüleim közül csak apa volt otthon, ő is éppen készült kimenni az ajtón.
- Új szomszédokat kapunk?- kérdeztem kék szemű apámtól.
- Igen, állítólag olyan idősek, mint te.- mondta és kiment.
Felcsigázódtam. Én is kitolattam az ajtón és körülnéztem. Apa egy harmincas éveiben járó nővel beszélgetett. Nekitámaszkodtam a kerítésnek és úgy néztem őket. A nőnek barna göndör haja és kék szeme volt. Szép alkata és arca vonzotta magára a figyelmet. Elmerültem a nézelődésben, mikor egy energikus hang szól mögülem.
- Szia, te leszel a szomszédunk?- vagy két métert ugrottam ijedtemben.
- Jézusom!- kiáltottam fel.
Lassan és remegő térdekkel megfordultam. Egy vigyorgó, kék hajú egyéntől származott a hang. Rózsaszín szemein látszik, hogy kontaktlencse. A ruhája elég élénk volt és füles volt a nyakában. Ő is végignézett rajtam, majd udvariasan a kezét nyújtotta.
- Alexy vagyok!- mondta egy mosoly kíséretében.
- Carly.- fogtam vele kezet.
Fiúhoz képest nagyon puha a keze.
- Kontaktlencsét hordasz?- kérdezte Alexy kíváncsian.
- Ez a természetes szemszínem.
- Tényleg?! Bezzeg nekem nem jutott ilyen szép lila árnyalatú szem!
- Öhm... Köszi.- mondtam.
Furcsa ez a fiú. Ő különös mosollyal nézett rám, majd elment. Én vállat vonva feltettem a szemüvegemet és tovább nézelődtem. Sok holmijuk van, az biztos!
- Carly!- visította újdonsült kék hajú barátom, Alexy.
- Hmm?- fordultam hátra.
Ledöbbentett a látvány. Egy fiút húzott a karján, aki majdnem ugyanúgy nézett ki, mint ő, csak fekete hajjal és természetellenesen kék szemmel. Ő is divatosan öltözködött. Egy PSP-t szorongatott a kezében, amitől felcsillant a szemem.
- Ikrek vagytok?- kérdeztem, mikor odaértek hozzám.
- Igen.- mondták egyszerre.
- És téged hogy hívnak?- fordultam a fekete hajúhoz.
- Armin.- mondta Alexy helyette, mivel a testvére lassan végigmért.
- Gondolom a tesód kiáltásaiból már rájöttél, hogy Carly vagyok.- mondtam mosolyogva.- Megkukultál?
- Ja, nem... Csak... elgondolkodtam valamin.- mondta végre Armin.
- Csak nehogy megártson!- mondtam nevetve.- Mivel játszol?- kérdeztem a PSP-re mutatva.
- Úgysem értenéd!- mondta a száját húzogatva.
- Gyertek, amíg pakolnak, megmutatom a házunkat!- intettem a fejemmel, a két fiú pedig követett.
Elámultak, ahogy meglátták a házunkat. Armin majdnem elejtette a PSP-jét. Amikor felvezettem őket az emeletre, először Mira szobáját mutattam meg nekik.
- Ez a te szobád?- kérdezték kórusban, ahogy rábámultak a hifire.
- Nem, dehogy! Ez a nővérem birodalma.
- Van testvéred?- kérdezte Alexy.
- Igen, egy bátyám és egy nővérem.- mondtam és kivezettem őket.- Ez pedig a bátyám szobája!
Armin egyből odafutott a játékokhoz és óvatosan végigsimított rajtuk. Alexy csóválta a fejét.
- Gyertek, megígérem, hogy majd játszunk vele!- Armint úgy kellett kihúzni a szobából.- Ez pedig az én lakhelyem!
Alexy agyondicsérte a design-t, Armin pedig ámulva nézte az én drágaságomat. Miután kibámulták magukat, beléjük karoltam és átvezettem őket Dan szobájába.
- Hadd én legyek a Szexinyuszi!- visította Alexy, mikor meglátta a karakterlehetőségeket.
Én furcsállva nyomtam neki, majd elkezdtünk játszani. Armin már megizzasztott rendesen, de akkor is én nyertem! Így büszkén kihúztam magamat.
- Csak úgy dagad a mellizmom a büszkeségtől!- mondtam mosolyogva.
- Látszik!- mondta Alexy és elnevettük magunkat.
Már 5 óra lehetett, mikor az ikrek anyukája bejött hozzánk.
- Armin, Alexy! Gyertek.- mondta lágy mosollyal.
- Még 10 percet...- könyörgött Armin, mivel egy játszma közepén voltunk.
- Ezt akkor fejezzétek be és utána lent találkozunk.- csukta be az ajtót.
- Nem kell még 10 perc se!- mondtam, mire a testvérek rám néztek.
- Miért?- kérdezte Armin nagyot nyelve.
- Ezért.- mondtam és felrobbantottam az ikrek kocsijait egy dupla rakétával.
Szépen lassan leraktam a központi konzolt és elégedetten fújtam ki a levegőt. Az ikrek lefagyva bámulták a tv képernyőjét. Felálltak, de én belesüppedtem a fotelomba.
- Még lesz visszavágó!- mondta Armin mosolyogva.
- Még szép!- mondtam és lekísértem őket.
Az anyukájuk lent várt, illedelmesen kezet nyújtottam.
- Carly vagyok!
- Én pedig Holly.- mondta és kezet ráztunk.
- A fiai elragadóak, egy élmény velük játszani!- mondtam nevetve.
- Tegezz nyugodtan és köszönöm! Armin, lázad van?- kérdezte a hátam mögé pillantva.
Armin feje tűzvörös színben pompázott. Ekkor a testvéreim is beléptek az ajtón és Mira vigyorogva karolta át a vállamat.
- Húgi, ilyen jó pasikat hozol és nekem nem is szólsz?- mondta "felháborodva" egyetlen nővérkém.
- Jó pasi?! Hol?!- tekingetett körbe Alexy.
Mi felnevettünk, majd Dan és én elindultunk az edzésre. Egy sötét edzőterem volt a helyszín, ami bűzlött az izzadságszagtól, a bepállott bábuktól és az emberek szagától. De volt egy olyan hangulata, hogy szívesen mozogtam itt. Mivel Dan kérésére haskihagyós pólót és rövidnadrágot vettem fel, jócskán megbámultak. A tesóm szúrósan nézett mindenkire, miközben a bábuk felé somfordáltunk. A bátyám természetesen félmeztelen állapotban mutogatta magát, amitől az ott lévő lányok arca piros árnyalatot vett fel. Nem mondom azt, hogy a testvérem piszkosul ki van gyúrva, de azért vannak kockái. Bemelegítettünk, majd odavezetett egy zsákhoz.
- Üsd meg!- mondta a zsákra mutatva, én meg beleütöttem.- Ennél még a nagyi is nagyobbat üt!
- A nagyi MP5- tel (ez egy nagy tűzerejű fegyver) üdvözölt minket karácsonykor!- mondtam és ránéztem Danielre.
- Igaz, de a lényeg, hogy feszítsd be!- mondta és az izmai megfeszültek.
Két órán keresztül ütöttem, vertem, rúgtam azt a szerencsétlen bábut. A végén földhöz vágtam és letekertem a fejét.
- Jobb lett volna, ha birkózunk!- mondta nevetve a bátyám.
Egy szó, mint száz jól telt az edzés. Már sötétben mentünk haza, mikor egy kéz hirtelen megragadja a derekamat. Dan elöl sétált, így ebből nem vett észre semmit. A szívem hevesen dobogott, egy nagyot nyeltem. Tudtam, hogy most kell bátornak lennem. Meg se nyikkantam, hanem megfordultam és olyan szinten vágtam orrba, hogy felordított. Az öklöm egy kicsit véres lett. Aztán ráfókuszáltam az arcára. Szitkozódva hátrált és a halvány fény megvilágította az arcát. Dake volt az, az orrából pedig csordogált a vér.
- Uram isten, Dake! Ne szórakozz!- mondtam neki és Dan is odasietett.
- Mi történt?- kérdezte értetlenül a bátyám.
- Orrba vágtam, mert hirtelen hátulról megfogta a derekamat, így azt hittem, mást akar.- mondtam hadarva, mire Daniel nagy szemeket meresztett, majd elnevette magát.
- Mi ebben olyan rohadt vicces?!- kérdezte Dake mérgesen.
- M-Mhost- alig kapott levegőt a röhögéstől.- jö-jhöttünk bokszóráról!
- Te vagy az elő tanú, hogy nem akkorát ütök, mint egy nagyi.- mondtam büszkén.
Miután elsimítottuk a konfliktust, hazamentünk és elmeséltük az otthoniaknak. Ők is röhögtek egy sort. Apa szerint minden fiúval így kell bánni. Megcsináltam a leckét és vidáman aludtam el. Néha felébredtem az éjszaka és elkapott a röhögőgörcs a történtek miatt.

21. fejezet: Savas szavak

A torkomban gombóccal mentem be a kémiaterembe. Odamentem a labortársam mellé, amihez az osztály füttykoncertet is fűzött. Még a tanárnő is mosolyogva nézett a párosunkra. Kentin arcán enyhe pír jelent meg, de lehet, hogy csak káprázott a szemem. Én viszont egy baromi erős savat készítettem elő, ami a kísérlethez kellett. Teljes figyelmemet a kémcsőnek szenteltem, amibe óvatosan adagoltam a sav összetevőit. Kentin a kémcsőállvánnyal babrált, az osztály pedig zúgott a beszélgetések halk morajától. Egy erős hang szólal meg mellőlem, ami kizökkent a nyugis dolgomból.
- Hogy haladsz?- kérdezte Kentin, mire felé fordultam.
Meglepődve vettem észre, hogy lehajolt hozzám, így 5 centi sincs az arcunk között. Az arcomnak nevezett valami forróságba burkolózott, zavartságomat nehezen tudtam palástolni. A szívverésem gyorsulni kezdett, a tenyerem izzadt. A remegő kezemmel még mindig görcsösen fogtam a veszélyes anyagot. Látszólag Kentin is zavarba jött. Most alkalmam nyílt közelről is megnézni. Nyaka és nyakszirtje izmos volt és kidolgozott. Arca keménykötésű, már-már férfiasnak mondható. Csak most vettem észre a dögcédulás nyakláncát, biztosan kapta valahonnan. Esetleg katonai suliba járt? Nem lehet tudni. Ő is az arcomat vizsgálta a tekintetével, mikor a tanár ránk szólt.
- A szerelmesek ne órán merüljenek el egymás szépségében!- csapott keményen az asztalra.
Az osztály felnevetett, mi pedig szétrebbentünk. A telefonom csipogni kezdett. Vészjelzés? Ezt a jelet akkor használjuk, mikor valaki elkezd az általunk feltört szoftverbe turkálni. A pad alatt megnéztem a telefonomat, amin megnyitottam a kamerafelvételt. A suli gépével van baj. Egy emberke volt ott, gondolom programozó, aki ellenőrzi a rendszer állapotát. Csak reménykedni tudok abban, hogy nem találja meg az általunk előidézett "repedést" a programokon. Az ujjam gyorsan mozgott a mobilom képernyőjén, ami arra volt jó, hogy lekapcsoltam az áramot. Fellélegeztem és visszafordultam a savacskámhoz. Kentin és én próbáltuk biztonságosan önteni a savat, ami nem olyan egyszerű művelet. Mindkettőnk keze remegett, így a nagy koncentrálásban rákulcsoltam a kezem a fiú remegő ujjaira. Addig nem is éreztem ennek a jelentőségét, míg bele nem töltöttem a kémcsőbe az anyagot. A tekintetünk egybefonódott és különös bizsergés járt át.
- Olyan gyönyörű vagy!- motyogta Kentin kába tekintettel, miközben az ujjaink még mindig összeértek.
- Mi?- nem értettem tisztán, azt hittem félrehallok.
- Se-semmi!- mondta és elkezdte csinálni a kísérletet lángvörös arccal.
Úgy éreztem, mintha leöntöttek volna hideg vízzel. Vagy inkább azzal a savval, amit pár perccel ezelőtt magam kevertem ki. Egy álomnak tűnt csupán az, ami pár pillanattal ezelőtt történt. Biztos félreértettem valamit. Az óra további részében csak a kémiatanárra figyeltünk. Szünet kezdetekor úgy rúgattam a parkettát, hogy csak nyelték utánam a port! Meg kell találnom a testvéreimet, hogy gáz van. De ők rohantak belém. Ahogy felnéztünk egymásra, ők megragadták két oldalról a karomat és úgy mentünk egy csendes helyre. Egyszerre kezdtünk beszélni az udvar egyik távolabbi szegletében.
- Ti is csipogtatok?- kérdezi Mira félve.
- Igen, le is kapcsoltam az áramot.- mondtam.
- Jól tetted! Lehet, hogy megtalálta volna a repedést.- mondta Dan.
- De lehet, hogy így meg lebukunk! Meg kell húznunk magunkat!- mondta Mira.
- Éppen ezzel fogjuk magunkra vonni a figyelmet. Úgy kell viselkednünk, ahogy eddig is, különben gyanakodni fognak.- mondtam.
- Igazad van, húgi.- mondták kórusban.
Még beszélgettünk, majd belépkedtem a termünkbe. Mindenki hirtelen felém fordult.
- Mit néztek?- kérdeztem mosolyogva.
Ekkor egy erős kart éreztem a derekamon. Úgy emelt fel, akár a tollpihét. Kivitt az ajtóból és megláttam a vigyorgó Tom arcát.
- Mi az, feketeség?- kérdeztem, amikor letett.
- Nem beszélgethetek a barátnőmmel?- kérdezi azzal a szívdöglesztő mosolyával.
- A middel?- kérdeztem kiakadva.
- Te halandzsázol félre. A BARÁTOMMAL, aki NŐ nemű!- mondta jót derülve a hülyeségemen.
- Hűha, már megijedtem!- mondtam és a szívemre tettem a kezem.
- Először tisztázzuk azt, hogy azt a személyt a csajomnak hívom, oké?
- Rendben.- bólintottam nevetve.
- Hallottam az öcsémtől, hogy nagyon össze vagy melegedve a katona sráccal.
- Miért, talán zavar? Csak párok voltunk kémián. Meg jó barát.- mondtam vigyorogva.
- Jó, maradjon is így!- de mielőtt visszabeszélhettem volna, elviharzott.
Kábultan mentem be a terembe és ültem le egyedül. Miért mondta ezt? Valami nagyon furcsa itt! Ezen rágtam magam egész nap, a büntetés után hazamentem. A kavics ropogott a talpam alatt, ahogy baktattam haza. A fülemben zene bömbölt, nem érzékeltem semmit a külvilágból. Furcsállva néztem, hogy költöztetőkocsik állnak az utcánkban. Valaki ideköltözik? Vagy elköltözik? Kíváncsi tekintettel néztem a cipekedő munkásokat, hátha meglátom köztük a ház jelenlegi tulaját...

20. fejezet: Áradjon a szeretet!

Reggel frissen és fitten ébredtem... Na jó, nem. Ilyen csak a filmekben és a regényekben létezik, el ne higgyétek! Úgy keltem, mint aki egy percet sem aludt. A sötét karikák a szemem alatt legalábbis erről árulkodtak. És Mira ült az ágyam végében, egy csésze kávéval.
- Öhm... Mira?- nézek a nővéremre, aki szinte nem is pislog.
Nem reagált, hanem még mindig a kávéját nézte. Egy kicsit megrugdostam a combját, de semmi. Felültem és közel hajoltam Mira füléhez.
- MIRA!!!!!!!!- ordítottam teli torokból, mire úgy megijedt, hogy felugrott.
- What the ****?!- visította, mivel magára öntötte a forró italt.
Dan kezében majdnem ottmaradt az ajtó, ahogy besietett. Miután kiröhögtük a saját bénaságunkat, hagytak öltözni. Vigyorogva lementem, immár felöltözve. A telefonom megcsörrent a zsebemben, így a nevet meg sem nézve szóltam bele vidáman.
- Jó reggelt!- dalolom a telefonba.
- Öhm...- biztosan lesokkoltam.- Carlyval beszélek?
- Nem, a szobalányával... Persze, hogy velem!- válaszoltam ingerültebben, mire felnevettek a vonal túlsó végén.- Mit röhögsz, Tom?
- Ez már tényleg te vagy. Mit szólnál, ha együtt mennénk suliba?
- Felőlem, de jönnek a tesóim is!- mondtam.
- Minél több, annál jobb. Akkor mindjárt ott vagyunk.
- Várj, mi ez a többes szám?- kérdeztem sietve, mielőtt letette volna.
- Az öcsém is jön, meg a felemás szemű barátja is.- amint meghallottam, teljesen bezsongtam.
- Kb. hány perc?
- 10-15 perc max.
- Akkor várunk titeket!- mondtam és letettem.- MIRA! DAN! Helyzet van!- kiáltottam le a csigalépcsőről.
Leszáguldottam és majdnem frontálisan ütköztem velük.
- Mi a baj, eltört valamelyik végtagod?- kérdezték aggódva.
- Nem, a másik helyzet!
- Pasi jön ide?!- kérdezte Mira és a szája elé kapta a kezét.
- Nem egy, hanem három!- mondtam rémülten.
- Mennyi idő?
- 10-15 perc maximum!
Villámsebességgel szedtük össze magunkat. Mire a fiúk megérkeztek, mi harci díszben vártuk őket! Még a fejszémet is vittem. Oké, elég a szarkazmusból, a lényeg az, hogy csinosan vártuk a három fiút. Beléptek az ajtón és én úgy éreztem, mintha a bálba készülnék. A fekete kabátomat persze vittem! Azt itthon nem hagyom, az egyszer biztos! Tom öleléssel köszöntött, amit nem tudtam mire vélni. Castiel csak kárörvendően rám vigyorgott. Vagy 2 percig álltunk ott, egymás karjaiban, mikor elkezdtem vörösödni.
- Ezt miért kaptam?- kérdeztem az idősebb Maddoxtól elég egészséges színben.
- Mert olyan édes vagy, mikor zavarba jössz!- mondta mosolyogva.
- Ne nyissunk ablakot?- kérdezte Castiel röhögve.
Erre odalépkedtem Lyshez és megöleltem. Egy kicsit tétovázva, de visszaölelt. Olyan biztonságos volt. Mélyen beszívtam a férfias illatát, ami még a vastag szövetkabáton keresztül is érezhető volt. Az arcomba tódult az összes vérem, úgy éreztem, szét robban. Mikor elváltunk, neki is szép színe lett. Meglepetésemre Mira vigyorogva lekapta a pillanatot.
- Megtudhatnám, hogy ezt miért is kaptam?- kérdezte Lys dadogva.
- Ha Tom kap ölelést, te is!- mondtam lehajtott fejjel.
- És én kimaradok?- kérdezte kutyusszemekkel Castiel.
- Mira, kérlek...- továbbítottam a testvéremnek, aki sóhajtva ugyan, de megölelte a vörös ördögöt.
- Máris jobb!- mondta mosolyogva Castiel, mire mindannyian elnevettük magunkat.
Elindultunk és nevetgélve végigbeszéltük az utat. A többiek előrementek, én pedig hátrasunnyogtam Danhez.
- Anya mondta a helyzetet?- kérdeztem vigyorogva szomorkás bátyámtól.
- Milyen helyzetet?- kapta fel a fejét.
- Veled járok majd bokszolni egy egész hónapig!- mondtam, mire elmosolyodott.
- Remélem, bírod a verést, húgi!- mondta és játékosan beleöklözött a vállamba.
- Majd én páhollak el téged!- mondtam ilyen karatemozgást imitálva.- A sárkány elől nem menekülsz!
- Húgi, ez boksz!- mondta nevetve.
Szó mi szó, elhülyéskedtünk egész úton. Az arcom már fájt, olyan sokat nevettem. A csapattól sokan leváltak, így a vöröskével folytattuk az utunkat. Egy ideig elmerültem a gondolataimban, mikor felém fordult.
- Carly...- kezdte.
- Hmm? Mondd!- fordultam felé mosolyogva.
- Elfogadsz még számkéréseket?- kérdezte.
- Persze! Van egy kiszemelted?- kérdeztem huncut mosollyal.
- Reménykedj csak, zöldike!- mondta vigyorogva.
- Álomvilágban élsz! Ha jól értem, te vagy a postás?- kérdeztem, mire bólintott.
- Tessék!- odaadott egy cetlit.
Eltettem a táskámba és siettünk az órára. Valamiért nagyon pusmogtak az emberek. Odamentem Irishez, aki jókedvűen üdvözölt.
- Szia, Iris! Miről beszél mindenki?- kérdeztem zavartan.
- Új diák jön az osztályunkba!- tapsikolt vidáman.
- Ki? Mi? Hol? Mikor? Merre? Hogyan?- kérdezgettem egyből.- Kérlek, mondd azt, hogy srác lesz!- mondtam könyörgő hangon.
- Nem tudjuk, de a lányok ebben reménykednek!- mondta türelmesen.
- Mikor jön?
- Sajnos csak holnap.
- Á, basszus!- rúgtam bele a székem lábába.- Most ezen fogok görcsölni!
- Azt nem hinném!- pillantott mögém, majd egy furcsa mosollyal távozott.
Megpördültem a tengelyem körül, mire égetően zöld szemek pillantanak rám. Lefagytam, nem tudtam mit mondhatnék. Igen, mint kitalálhattátok, Kentin állt előttem. A szája jobb sarka felfelé görbült. Én meg csak tátogtam, mint hal a vízben. Akaratlanul is a száját kezdtem bámulni, ami olyan puha lehet... Oké, abba kell hagynom a fantáziálást! Éreztem, ahogy a forróság kúszik felfelé a testemen. Végül egy mély levegőt vettem és határozottan a gyönyörű szemei közé néztem.
- Szia, Kentin!- mondtam halkan.
- Szia, Carly! Csak azt szeretném kérdezni, hogy...- ha megint azzal a rühes keksszel jössz, kiverem az egész hófehér fogsorodat és trófeaként fogom hordani! Oké, ez egy erős túlzás, de jelen pillanatban így érzem.- Lennél a párom kémián?
- Mi lett Violával?
- Szegény beteg lett. Te pedig mindig egyedül dolgozol...
- Oké.- egyeztem bele szikrázó mosollyal.
Ő mosolyogva visszament a helyére, én pedig egy darabig még álltam. Hmm... Remélem működni fog köztünk a kémia... Mármint az óra! Nem úgy értettem, hogy mi...! Vagyis... Á, minek tagadom? Igen, úgy gondolkodom, mint Mira. A lényeg az, hogy miután megvolt a napi perverz adagom is, leültem a padomba és elkezdtem rajzolni. A kezem magától mozgott, mintha nem is én csinálnám. Konkrétan az érzéseim alkottak. A becsöngőre felkaptam a fejem és gyorsan elrejtettem a művemet. Hogy mit is ábrázolt a kép? Engem, ahogy egy fiú ölel. De nem látható az arca. Oldalról ábrázoltam, ahogy a derekamnál fogva felemel és úgy ölel magához. Csak a haja látszik, meg még valamennyi a testéből. Nem színeztem ki, de szükségtelen is. Eltelt az óra, ahogy a következő is. Ebédszünetben siettem a stúdióba, ahol nagy sercegéssel beüzemeltem a mikrofont.
- Sziasztok, ismét én vagyok! Ma jól indult a napom, szóval mindenkinek jó étvágyat és szép napot kívánok! Kitűnő kedvemben összeválogattam 3 dalt, nyugi vegyesen és azokat fogom nektek lejátszani. És hogy miért csak ennyit? Mivel utána átadom a dalokat, amiket álnéven küldtetek. Hadd szóljon!- bekapcsoltam a számokat.
Kezembe vettem a telefonomat és belepötyögtem a Castiel által átadott cetlit is. Kíváncsi vagyok, ki írhatta... Jaj, már le is mentek a számok!
- Remélem tetszettek! Most pedig a levelek következnek. Szám szerint hat darab lesz, szóval kezdjük. Fekete üzeni Rózsának:

"Sokat jelentesz nekem, de szavakkal nem tudom kifejezni magam. Sosem voltam jó az érzelmeim kimutatásában, ezért remélem, hogy megbocsátasz!"

- Nos, Rózsa, szerintem bocsáss meg neki, ha még nyilvánosan is bemondatja!- mondtam mosolyogva és benyomtam a küldött számot. Ahogy a dal a végére ért, egyből lecsaptam a mikrofonra.- Reméljük, ez jól fog elsülni! Akkor jöjjön a következő. Ezt Séróbáró küldi Kék Hajúnak:

"Dögös csaj vagy és szeretném bebizonyítani, hogy összeillünk!"

- Én valahogy sejtem, hogy ezt kinek címezték. Megsúgom neki, hogy vigyázzon!- mondtam a mondat második felét suttogva. A dal most sem maradt el.- Következő szerelmesünk pedig... Line küldi Füstszeműnek:

"Találkozunk a büntiben!"

- Nem túl diszkrét, ha engem kérdeztek...- fűztem hozzá és benyomtam valami rockot. Csak a számat húzogattam, mivel ez majdnem csak gitárszóló volt.- A sorban jövő üzenetet pedig Csajszi mondja Vörös Démonnak:

"A hétvége után miért nem hívtál?"

- Mindannyian sejtjük, mi lehetett a hétvégén!- mondtam nevetve és lejátszottam azt a kis zenét. Amikor az 1 perces dal lement, ismét a markomban tartottam az én drágaságomat, konkrétan a mikrofont.- Már a vége felé járunk, szóval Tetkókirály küldi Borostyánnak:

"Mindennek megvan a maga előnye, nemde? Te és én találkozunk valamikor?"

- Sok szerencsét, kelleni fog!- mondtam mosolyogva. Ugye dal, hatásszünet, minden megvolt.- Az utolsót pedig ma reggel kaptam kézhez, tehát Rómeó üzeni Zöld Hajú Tündérkének:

"Sok mindent érzek irántad, ami lehet barátság, vagy esetleg valami más is. Mindenesetre itt van ez a dal, remélem vidám leszel tőle!"

Benyomtam a dalt, amit tudtam, hogy hozzám szól. Nem fűztem hozzá semmit, csak hallgattam. Zöld hajú tündérkém... Így hívott a kártyán is. De ki lehet? Befejeztem a műsort és a gondolataimba mélyedve kullogtam az osztályom felé. Kémia óránk lesz...

19. fejezet: Büntetések sorozata

Benyitottam a büntiterembe. Sötét alakok voltak mindenütt, akik egyből rám néztek. Ez a terem régebbi és csúnyább volt az többinél. A falakról lepattogzott a festék, a padok sem voltak a legjobb állapotban. Dohos szag lengte be a helyiséget. A székek is tele voltak karcolva, csodálkoztam rajta, hogy az ablak még ép. Levágtam magam egy üres helyre, de a magányom nem tartott sokáig, ugyanis egy gúnyos hang ütötte meg a fülemet.
- Carly cica, micsoda meglepetés!- mondta az illető és leült mellém.
- Tom, ismered ezt a lányt?- várjunk... Thomas?!
Nagy szemekkel odafordultam a jelenlegi padtársamhoz, akiben tényleg a Maddox ház idősebb fiát ismertem meg. Ő csak kanosan rám mosolygott, én pedig mosolyogva forgattam a szemeimet.
- Igen, sajnos ismerem ezt a vadbarmot.- válaszoltam Tom helyett.
- És te miért vagy itt, tündérkém? Tudtommal olyan makulátlan vagy, mint a ma született gyermek.- mondta, amikor a tanár bejött.
Vagyis nem tanár, hanem inkább vénember. Ősz borostája csúnyán lenőtt, ősz haja durva benyomást keltett. Összességében gonosz arca volt. Egy hangos ordítással a helyére parancsolt mindenkit, majd névsort olvasott.
-...Caroline Rin...- mondta.
- Itt vagyok.- szóltam erős hangon.
- Üdvözlünk köreinkben. Látom egy hétig itt leszel.- villantott rám egy pszichopata mosolyt.
A hideg futkosott a hátamon, ahogy rám nézett. Tom észrevehette, hogy megborzongtam. Mikor végzett, kiment a szobából és ismét azt csinált mindenki, amit akart. Egy lány jött oda hozzánk. Még sosem láttam, bár ez nem meglepő. Eléggé alul öltözött volt, ahhoz képest, hogy iskolában vagyunk. Tudta magáról, hogy jól néz ki.

De az összképet elrontotta azzal, hogy megszólalt.
- Ki ez a ribizli?- kérdezte gúnyosan.
- Ő itt Carly.- mutatott be Tom.
- És beszélni is tud, vagy csak a testéért tartod?- kérdezi, mire rángatózni kezdett a szemem.
- Őnagypofájúságodban kit tisztelhetek?- kérdeztem, miközben felemelkedtem a helyemről.
Felálltam és a két kezemmel a köztünk lévő padra támaszkodtam. Alaposan végigmért, majd gúnyosan felhorkant egyet.
- Csak szólíts Istennek, kisanyám!
- Ő itt Lindsey.- világított rá a titokra Tom.- Rongált.
- Mégis mit? A fiúk becsületét azzal, hogy velük mutatkozott?- vágtam vissza.
- De csípős a nyelve valakinek! A szekrényeket telefújtam.- közben egy hatalmas rágólufit fújt.- És te, hercegnő?
- Betörtem egy szőke liba orrát.- mondtam még mindig a szemébe nézve.
- Te vagy az, aki Amber orráért felelős?- kérdezte mosolyogva.
- Igen.- bólintottam.
Még szemeztünk egy ideig, majd vigyorogva megszólalt.
- Ez tetszik!- mondta és belebokszolt a vállamba.
Ő hátrament pár fiúhoz, én pedig szembenéztem a döbbent Tom arcával. Csak most tudtam megnézni igazán közelről. Férfias arca van, akár az öccsének. A tekintetem lejjebb vándorolt. A póló mutatta, hogy foglalkozik a testével. Visszanéztem a hamuszürke szemeibe, amik most már mosolyogtak. Leültem a padra és lengettem a lábaimat.
- Nem is tudtam, hogy ilyen agresszív vagy, cicám!- mondta mosolyogva.
- Sok mindent nem tudsz te még rólam!- mondtam és a szemébe néztem.
Sokan mondták már, hogy a szemeim zavarba ejtőek. Az a természetellenes lila árnyalat sejtelmes kisugárzást ad nekem. Ha valakire úgy istenigazából ránézek, azt a hidegrázás kerülgeti. Most komolyan, ti nem jönnétek zavarba, ha ilyen szem bámulna rátok kitartóan?

Tom is elkapta a tekintetét, mire felkuncogtam.
- Ezért nem szoktam farkasszemet játszani.- mondtam nevetve.
- A szemeid gyönyörűek, de a hideg ráz tőlük.- mondta enyhe pírral az arcán.
- Ha ez bók volt, akkor köszönöm!- mondtam mosolyogva.
- Én csak az igazságot mondom!- mondta és védekező pózba tartotta a kezét.
Végül is jól elvoltunk. Lindsey is megbékélt velem, de azért barátok nem lettünk. Tom végül kikönyörögte a telefonszámomat, amit ráfirkantottam a kezére. A mobilomba én is bepötyögtem az ő számát.
- Ha aztán zaklatsz telefonon, te is úgy végzed, mint Amber!- mondtam viccesen fenyegetve.
Letelt a bünti és egyből szaladtam haza. Anyáék elém ugrottak, mikor beestem az ajtón.
- Hol voltál, kisasszony?- kérdezték összehúzott szemmel és kórusban. Ilyenkor baromi ijesztőek.
- Büntit kaptam.- mondtam halkan.
- MI??
- Betörtem az egyik osztálytársam orrát.- mondtam lehajtott fejjel.
- Dührohamod volt? Megint?- kérdezte apa.
- Igen.
- Kisasszony, ezért büntetés jár! Egy hónapig bokszolni jársz a bátyáddal!- mondta anya szigorúan.
- Miért bokszolni?- kérdeztem értetlen tekintettel.
- Remek dühkiadási módszer. Hogy máskor ne történjen ilyen!- mondta apa, anya pártját fogva.
- Rendben.- mondtam bólintva.
Remek! Járhatok püfölni egy kitömött bábut. Éljen... Lényeg a lényeg, hogy este előkészültem a holnapi rádiós adásra. A cetliket kidobtam, a neveket felírtam a telefonomba. Akkor holnap edzés a bátyámmal, rádióműsor és még bünti is. Lelkiekben felkészültem a holnapra, úgy bújtam a pihe-puha ágyikómba.

18. fejezet: Csavard fel a hangerőt

Az igazgatónő dühösen, szétesett konttyal nézett velem farkasszemet. Röhejes látvány volt, mégis komoly maradtam.
- Az igazgatói irodába, MOST!- mondta olyan hangerőn, hogy az egész suli tőle zengett.
- Igenis!- mondtam és lehajtott fejjel követtem az idős hölgyet.
A folyosón rendesen megbámultak, de én nem vettem róluk tudomást. Vagyis csak próbáltam. Pár pillantás perzselt, valamelyik szinte keresztülszúrt. Egy végtelenségig sétálgathattunk, mikor a fehér ajtóhoz értünk. Nagy betűkkel kiírva: Igazgatói iroda. Nagy levegőt vettem és beléptem a dühös nő után. Becsuktam magunk után az ajtót és ő dühösen lehuppant a gurulós székébe. Intett, hogy üljek le. Egyenes háttal leültem és minden figyelmemet az igazgatónőnek szenteltem.
- Ms. Rin, tudok a betegségéről, ezért nem csapom ki magát. Azonban ez a viselkedés büntetést érdemel, így az egy hét büntiszoba mellett van egy másik dolog is.
- Szabad megtudnom, hogy mi az?- kérdeztem halkan.
- A sulirádiót nem akarja vezetni senki, mert rámegy az ebédszünetük...
- Azt akarja mondani, hogy vezessem én?- kérdeztem.
- Igen, a büntetés a félévig tart.- mondta bólintva.
- Rendben.- mondtam egyet bólintva.
- Ma már kezd! Keresse meg Natanielt, hogy odaadja magának a kulcsokat.- mondta az igazgatónő, én pedig távoztam az irodából.
Hallottam már pár infót a büntiről. Sötét alakok járnak oda, akik sokszor ijesztik meg a diákokat. Állítólag egy olyan tanár tartja, akinek már régen nyugdíjasnak kéne, hogy legyen. Az egy szadista vadbarom, legalább is így hallottam. Ezeken gondolkodtam, miközben sikerült lesikálnom a zöld festéket az arcomról. A hülye liba vízben oldhatósat vett, így könnyű dolgom volt. De utána megkeresem Natanielt a kulcsok miatt. Óvatosan belépek a DÖK terembe, ahol a szőke herceg művészi ügyességgel rendezgette a papírokat.
- Szia Carly, mit tehetek érted?- kérdezte kedves mosollyal.
- Az igazgatónő kiadta büntetésnek, hogy vezessem a sulirádiót, így szeretném elkérni a stúdió kulcsait.- mondtam tiszteletteljesen.
- Persze, már szóltak! Gyere!- mondta és elvezetett a suli egyik távolabbi pontjába.
Egy régi részen voltunk, ahol benyitott egy ajtón. Ledermedtem a kőkorszaki cuccot látván. Ő csak mosolyogva jött mellettem. Zavartan fordultam felé.
- Öhm... Ezt mikor használták utoljára?- kérdeztem végül.
- Nagyon régen. De nincs pénz modernizálni.- mondta nevetve.
- Ne aggódj, azt majd én megoldom! És ha jól értettem, csak nekem van ide bejárásom?- kérdeztem huncut mosollyal.
- Igen, úgy valahogy.- mondta zavarban, én pedig összecsaptam a két kezem.
- Remek! Sok dolgom lesz!- mondtam mosolyogva.- És mi a feladatom, mint sulirádiós?
- Egyszerű: zenélj, ossz meg információkat és valami egyedi műsorral is jelentkezz.- mondta, én pedig bólintottam.
Odaadta a kulcsokat és siettünk órára. A kabátom tiszta poros lett, mikor beléptem az órára. Levágtam magam a padomba, csak úgy szállt rólam a por. Még mázli, hogy nem vagyok allergiás rá! Figyeltem egész órán, vagyis inkább tettettem. Sajnos a gondolataim máshova kalandoztak el. Pontosabban az első padsorba, Kentinhez. A hajamat porolgattam órán, mikor kiszakadt belőlem egy szerelmes sóhaj. A tanár persze egyből kiszúrta.
- Nocsak, Ms. Rin szerelmes?- kérdezte hirtelen, mire az osztály kíváncsi tekintettel felém fordult.
- Nem, dehogy!- mondtam gyorsan, közben a vér az arcomba tódult.
- Ki a szerencsés? Esetleg Castiel, Dajan vagy Kentin?- kérdezte fürkésző mosollyal a tanár.
Az utolsó névnél megremegett a gyomrom, amit igyekeztem nem mutatni. Mély levegőt vettem és olyan nyugodtsággal mondtam a következő szavakat, hogy én is majdnem elhittem.
- Én tanulni vagyok itt.- mondtam, a tanárt meglepte a válaszom.
- Akkor ne sóhajtozzon!
Mázlimra le is lett ezzel zárva a téma. Megnyugvásomra nemsoká csengettek is, így gyorsan elrohantam Miráékhoz.
- Figyelj, kéne a laptopod!- mondtam a nővéremnek.
- Tessék!- minden kérdés nélkül a kezembe nyomta, én meg futás közben babráltam a nyakamban lévő kulcsokkal.
Reméltem, hogy senkivel nem futok össze, szerencsére így is lett. Berobbantam a kőkori barlangomba, ahova egyből csatlakoztattam imádott nővérem laptopját. Beüzemeltem a mikrofont, ami nagy sercegéssel ugyan, de felébredt. Letöröltem róla a több évnyi port, egyből tisztábban szólt. Egy kicsit belefújtam, mire egy irgalmatlan nagyot besípolt.
- Sziasztok! Igen, működik a sulirádió! Találjátok ki, hogy ki ül itt. Segítek, betörtem Amber orrát.- szinte hallottam, ahogy nevetnek.- Szóval engem fogtok hallani minden egyes nap, ebédszünetben. Ezért, hogy kellemesebben teljen az idő, és ne beszéljek olyan sokat, nyugodtan ostromoljátok a testvéreimet a dalokkal, amiket hallani szeretnétek. Igen, a kék hajú lány és a barna hajú fiú. Ők továbbítják nekem és már nyomom is be, de van egy feltételem: ne valami Justin Bieber-féle moslék legyen. Ha meg valaki küldeni szeretne álnéven az imádottjának, egy cetlit dobjon be a 360-as szekrénybe az álnevekkel és a dal címével. Így a magánélet is titokban marad.- kimondtam és a telefonom megrezdült. SMS-ek érkeztek a testvéreimtől, tűrhető dalokkal. Elmosolyodtam.- Látom, kapcsoltatok! Akkor a leggyorsabban beküldött szám érkezik, ami nem más, mint Rihannától a Hard.- mondtam vigyorogva és kikapcsoltam a mikrofont, majd benyomtam a laptopról a zenét.
Ez a helyiség kellemes, majd megkérdezem, hogy ki lehet-e takarítani. Meg majd egy kicsit át is rendezem. Már szinte kész tervvel a fejemben nézegettem a számokat és válogattam össze őket. Mikor vége lett a számnak, ismét megragadtam a mikrofont. Amikor vége lett az ebédszünetnek, a hónom alá nyomtam a laptopot és bezártam a stúdió ajtaját. Kellemesen telt a nap további része, mindenki gratulált a műsoromhoz. Kíváncsi vagyok, hányan dobtak be hozzám cetlit. Az utolsó óra végén kinyitottam a szekrényt és öt darab cetlit találtam benne. Az is valami. Beletettem őket az oldaltáskám titkos zsebébe és indultam a büntiszoba felé. Nem tudtam merre van, így leszólítottam Castielt.
- Hé, vöröske, nem tudod, hol van a büntiszoba?- ugrottam elé.
- De, zöldike, tudom!
- És el is árulod vagy barkochbázni akarsz?- kérdeztem egy kis hallgatás után.
- Balra a második ajtó.- mutatott a háta mögé.
- Én is imádom a Tankcsapdát, de kérlek válaszolj normálisan!- mondtam mosolyogva.
Ő karon ragadott és odahúzott ahhoz a teremhez, amit mondott. Tényleg az volt! Megköszöntem neki, ő pedig biccentett egyet és otthagyott. Mély levegőt vettem és benyitottam a földi pokol ajtaján.

17. fejezet: Csíny és annak a következményei

- Hallgatlak!- mondtam és szipogtam mellé.
A szívem majdnem meghasadt, annyira fájt. A szememből legördült pár könnycsepp, ami a szőnyeg pamutos anyagára hullott. A szemüvegemen alig láttam keresztül. A mellkasom égett, az arcom fájt a visszatartott sírástól. Kíváncsi vagyok, mivel hozakodik elő. A szám legörbült, ahogy rá gondoltam.
- Tovább is nézted a videót?- kérdezte, majd elindította.
Rámeredtem a képernyőre. Mira ellökte magától a srácot és nagy lendülettel tökön rúgta. A fiú összerogyott és szitkozódott. Mira elfutott. A testvérem rám nézett, majd megölelt.
- Húgi, mindenkinél jobban bízom benned. Szerinted összejönnék egy sráccal, mielőtt veled megvitatnám?- mondta, én pedig megtöröltem a szememet, majd elmosolyodtam.
- Köszi, Mira. Ez sokat jelent nekem!- mondtam még mindig könnyezve.
Miután ránéztem az esdeklő nézésére, nevetve a nyakába borultam. Ez meglepetésként érte, mivel egyenesen az ágyamra borultunk. Mindketten jó hangosan felnevettünk, majd az asztalomra, pontosabban a csokorra tévedt a tekintete.
- Figyelj, honnan szerezted a rózsát?- mutatott az asztalomon lévő vázára.
- Kaptam.- feleltem nemes egyszerűséggel.
- Hmm... Kitől?- kérdezte és emelgette a szemöldökét.
- Tessék!- odanyújtottam az üdvözlőkártyát.
Elolvasta, majd elmosolyodott a macis kártya felett. Tudtam, mire gondol.
- Nocsak, nocsak! Egy titkos hódoló!- mondta, miközben mosolygott.
- Milyen titkos hódoló?! Csak a betegségem miatt kaptam!- a szívem mélyén tudtam, vagyis inkább reméltem, hogy nem amiatt kaptam.
- Húgi, madárnak nézel? Itt van: zöld hajú tündérkém!- mondta, miközben a kezével hevesen gesztikulált.- Egy pasi, pláne ha a barátod, nem hív így! Hidd el, hódolód van, és ki fogjuk deríteni, ki az!- mondta komoly ábrázattal.
- Ha te mondod!- legyintettem.
- Bizony, én mondom! Holnap akcióba lendülök!- mondta és nekifutott az ajtónak... ami be volt zárva.
Nevetve kinyitottam neki és ő kiviharzott rajta. Este megmértem a lázamat, ami szinte a normális érték alatt volt. Vidáman és egészségesen lefeküdtem aludni. Ha beteg is vagyok, az nem tart soká, pillanatok alatt kiheverem.
Másnap már vidámabban keltem, ellenben Mirával, aki úgy nézett ki, mint akit kimostak. Egész este szőtte a lebuktató akciót a hódolómnak. Megártott neki, de én csak testvéri szeretetből nevettem rajta. Boldogan indult a napom. Dan és Mira később indultak, mint én, mivel nekem van nulladik órám is. Egyszerűen imádom a földrajzot... Mélyet szippantottam a hideg levegőből. Kellemesen megborzongtam, olyan érzést keltett, mintha egy jó kávét ittam volna. Felvettem egy vörös farmert, illetve egy fekete pólót, amire fehérrel volt a következő felirat nyomtatva: Hot Chick. Egy cipzáros pulcsit eltettem, de a kedvenc fekete kabátomat vettem fel, bokacsizmával. Ma kontaktlencsét tettem be, de az oldaltáskámban ott lapul a szemüvegem is. Odaértem a hatalmas épület elé, amibe szokás szerint özönlött a tömeg. A suliújságos barlangba mentem, mivel minden fotó megvolt. Igen, a fiúkról is sikerült kattintanom. A Nikon kamerát szorongatva mentem be a szobába, ahol félhomály uralkodott. Peggy ült egy csomó papír közepén és ingerülten keresett valamit.
- Hahó!- köszöntem a barna hajú barátnőmre.
Felnézett a kupacból és rám villantott egy szikrázó, de ugyanakkor fáradt mosolyt. A szemei alatt fekete táskák éktelenkedtek, amiket meg sem próbált palástolni. Nehéz éjszakája lehetett szegénynek! Megsajnáltam és leültem a kicsi asztal elé.
- Meghoztam a képeket!- adtam oda neki a fényképezőt, amitől némileg jobb kedve lett. Végignézte a műveimet, majd bólintott egyet.
- Jók lettek!- mondta és megeresztett egy mosolyt.
- Mi történt az este? Látom, hogy nem aludtad ki magad!- mondtam aggódva.
- Az igazgatónő kérésére bele kellett illesztenem még egy cikket az újságba, csak ezzel az a gond, hogy így újra kellett nyomtatnom a felét és most azokat rendezgetem.
- Szóval nem aludtál egész éjszaka...- mondtam.
- És valószínű, hogy ma sem fogok, mert most jön a másik fele és péntekre ki kell adni a friss újságokat.- mondta megtörve.
- Majd én segítek!- mondtam, meghallottam a csengőt.
- Köszi, de most menjünk órára!- mondta és felállt.
A lépcsőfordulónál elváltunk, és én berobbantam a földrajz órára. Bevonultunk a terembe és mindenhol fáradt pillantások és ásítások fogadtak. Az osztálytársaim ramatyul néztek ki. A tanár próbált órát tartani, természetesen nem sok sikerrel. A csengő a megváltással volt egyenlő jelen helyzetben, így rúgattam a parkettát, hogy minél hamarabb kiérjek. A sorstársaim ellenben csak vánszorogni tudtak, akár a zombik. Egyből mentem volna Peggy rejtekhelyéhez, ha meg nem állít egy kedves hang a hátam mögül.
- Carly, nem láttad a jegyzetfüzetem?- kérdezte mögülem az a hang, amit ezer közül is megismerek.
Kecsesen hátrafordultam és kedvesen rámosolyogtam.
- Kb. ekkora...- kérdeztem, mutatva az ujjammal.- és kék?
- Igen, hol láttad?- csillant fel a szeme.
- Kint az udvaron, az egyik padon.- mondtam az említett hely felé mutatva.
- Köszi, életmentő vagy!- mondta és már el is tűnt.
Amíg néztem a viktoriánus barátom után egy leheletet éreztem a tarkómon. A hideg futott végig rajtam és félve hátrapillantottam. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a vöröske állt ott. Vettem egy 180 fokos fordulatot. Ha ennyit forgok, egyszer tuti elszédülök! Az arcába vigyorogtam a fáradtan pislogó paradicsomfejűnek.
- Mi újság, piroska?- kérdeztem mosolyogva.
Az arca éberebb lett, viszont kétlem, hogy az agyáig eljutott a kérdésem. Fogtam magam és megpöcköltem a homlokát. Zavart arckifejezése arról árulkodott, hogy felébredt.
- Mitől ilyen zombi mindenki?!- morogtam a nem létező bajszom alatt.
Elsuhantam Peggy-hez, segítettem neki rendezgetni a lapokat. Közben beszélgettünk és eltelt egy újabb szünet. Ahogy siettem órára, megpillantottam, hogy valami kilóg a szekrényemből. Bátran kinyitom és bumm! Neon zöld festék landolt az arcomba. Mérgesen összehúztam a szemöldököm. A festék egyből rászáradt a bőrömre, így esélyem se lett volna időben lemosni. Felvettem az adidas pulcsit, amit eddig a táskámban őriztem. A hajam beállítottam elviselhetőbb formára és a fogamat szívva mentem az osztályomhoz. Így is 5 perc késéssel nyitottam be órára. Ahogy beléptem a terembe, Charlotte röhögőgörccsel küszködve fényképezett le. Amber felnyerített, ahogy látta a zöld arcomat.
- Mi történt magával?- kérdezte a tanárnő.
- Azon kívül, hogy kinyitottam a szekrényem ajtaját, semmi.- mondtam nyugodtan.
Amber és a csicskái még mindig röhögtek. Lassan mentem a helyemre, ahogy a türkizszemű padja mellé értem, megfogtam a szőke fürtös fejét és belevágtam a padba. A szegény, meggyötört fa reccsenve adta meg magát. A padon a festék lepattogott, ahol a szőkeség feje odacsapódott. Kábultan felemelte a fejét és az orrából csordogált a vér. A szép kis pisze orra sajnos betört. Elégedetten fújtam ki a levegőt, teljesen megnyugodtam. Az osztály egy emberként szisszent egyet, a tanár kikelt magából.
- Ms. Rin, mit képzel magáról?! Egész héten itt marad büntetésben!- mondta vörös fejjel.
Én csak bólintottam egyet, mutatva, hogy megértettem. Szerintem teljesen megérte! Minek magyarázkodjak, láttak is, el is ismerem, hogy betörtem a szőke cafka orrát. De nem tagadom, hogy baromi jól esett! A helyemre mentem, immár gyors tempóban. Az órán úgy figyeltem, akár a kis angyal, még Nataniel is megirigyelhetett volna. Kicsengettek és Amber kis csapata toporzékolva kimegy a tanárnő oldalán. Felvettem az oldaltáskámat, mikor taps zaja hangzik fel. Egyre több és egyre hangosabb, mikor már fütty is társult mellé. Megfordultam és az osztálytársaim elismerő pillantással jutalmaztak.
- Carly, bátor lány vagy, el kell ismernem! Köszönöm az egész osztály nevében!- mondta Iris és átkarolta a vállam.
- Baromi jól esett és teljesen megérte.- mondtam egy mosoly kíséretében.
A pillanatnyi diadalomat viszont az igazgatónő dühös léptei zavarták meg...

16. fejezet: A fiúk...

Lelkileg egy roncs lettem, mikor csengettek. Felkaptam a fejem a hirtelen zajra. Ki lehet az? Nyugodtan lebaktattam a lépcsőn. A lépcső alatt található raktárból előkaptam egy fejszét. Tudom, hogy túlzás, de fő az óvatosság! Szóval odavánszorogtam nehéz léptekkel az ajtóhoz. A fejszémet húztam magam után. Kísérteties hangot adott ki a fegyverem. Én lehettem volna a baltás gyilkos. Lassan kinyitottam az ajtót, a fejszém látható volt. Dake, Kentin, Lysander és Castiel álltak az ajtóban, meg persze Thomas. Úgy néztek rám, mint egy közveszélyes őrültre.
- Öhm...- elraktam az ajtó mögé a fejszét.- Sziasztok, mit szeretnétek?
Kedvesen pillantottam rájuk. Ők még mindig döbbenten pillantottak rám.
- Hozzád jöttünk... A testvéreid üzenik, hogy estig nem jönnek haza, dolguk van.- mondta végül Kentin.
- Ja, a bátyámnak edzése van...- jutott eszembe.- Gyertek be!
Félve, de bebotorkáltak. Gondolom a fejsze rátett a hangulatra egy lapáttal. Én letelepedtem a jól berendezett kanapémra, a fiúk pedig körém gyűltek, vagyis leültek a fotelokba. Csak Thomas maradt állva, mivel neki nem jutott hely. Ittam a teámat, miközben kigyönyörködték magukat.
- Nos, mi szél hozott erre titeket?- kérdeztem, mire mindenki rám kapta a tekintetét.
- Mindannyian aggódtunk érted!- mondta Dake.
Én felhúztam az egyik szemöldökömet. Egy kicsit kuncogtam, majd felültem.
- Ahha, vázolom a szitut. Dake, Lysander és Kentin aggódtak értem, Castiel elkísérte a haverját, Thomas meg unta volna magát otthon. Dake azért aggódik értem, mivel a húgaként tekint rám, Lysander és Kentin pedig barátként. Igazam van?- kérdeztem a fiúktól.
Ekkor Thomas odasétált elém.
- Én azért jöttem, hogy bocsánatot kérhessek. Egy disznó voltam, tudom. Én csak a barátságodat akarom, semmi mást, ígérem.- most én döbbentem le.
- Rendben. Kezdjünk tiszta lappal.- mosolyogtam rá, ő pedig megkönnyebbülten sóhajtott. Egy kicsit összébb húztam magam, így ő is le tudott ülni.- Van kedvetek esetleg filmet nézni, karaokézni, Xbox-ozni, pókerezni...?
- Van Xbox-otok?- kérdezte Dake elképedve.
- A legújabb modell, emellett van a házimozi rendszer, hangfalcucc...- soroltam.- Nos, mit akartok csinálni?
- Játsszunk!- mondták a fiúk egyhangúan.
Felmentünk az emeletre és bementünk a bátyám szobájába. Persze segítettek felmenni. Lehuppantunk, majd beüzemeltem a kicsikét. Oké, kíváncsi vagyok a fiúk tudományára. Dake azt sem tudta, hogyan kell megfogni a kontrollert, szóval tőle elkoboztam.
- És szerinted le tudsz minket nyomni?- kérdezték a fiúk.
- Még szép! Kezdjük!- mondtam ingerülten.
Az első ellenfeleim Lysander és Castiel voltak. Röhögtek, amikor meglátták, mikkel lehet menni. Castiel lestoppolta az Undertakert, így Lys karija lett a Szexinyuszi. Egy autós játékkal játszottunk, a neve Blur.
- Ez nem igaz!- mondta Castiel idegesen, mikor ismét első lettem.
- Ennyi vagy, öcsi!- röhögött Thomas.
- Akkor gyere és győzd le te!- mondta a vörös és a bátyja kezébe nyomta a kontrollert.
Lysandert is leváltotta Kentin. Elkezdtük, velük egy kicsit nehezebb dolgom volt. Ezek a kis szemetek összejátszanak! De így is csuklóból levertem őket. Elégedetten felnevettem.
- Basszus! Jól nyomod, csajszi!- mondta Tom.
- Köszi!
Lassan el kellett menniük, úgyhogy elköszöntem tőlük. Kentint és Lysandert megöleltem. Mindkettejük halandzsázni kezdett. Én csak nevetgéltem rajtuk. Ahogy becsuktam utánuk az ajtót, körbenéztem. Ismét olyan üres lett a ház. De valami nem stimmelt. Egy csokor volt a bejárati ajtónál. Pontosabban egy csokor vérvörös rózsa. Kimentem értük és behoztam. Elállt a szavam, ahogy megláttam őket. Magamhoz öleltem, majd egy kártya esett ki belőle.
- Mi a...?- megnéztem a kártyát.
Egy édes kis vers volt rajta.

"A rózsa vörös,
az ibolya kék,
bármit megtennék,
hogy az enyém legyél!"

Aláírás nem volt. Ezt egy kisgyerek is meg tudta volna írni, nem nagy kunszt. De azért nagyon jól esett. Nem hiszem, hogy Lysander lehetett, de még Kentin sem. Akkor viszont ki? A kártya másik oldalát is megnéztem, amin ez állt:

"Mihamarabbi gyógyulást kívánok, zöld hajú tündérkém! Remélem, nemsoká találkozunk!"

Vajon ki lehet? Kár, hogy nekünk nincsen kameránk! Mosolyogva mentem fel az emeletre és hatalmasat szippantottam a rózsából. Imádom az illatát. Egy vázába raktam őket az íróasztalomon. Ekkor tüsszentettem egy hatalmasat. A váza majdnem leborult. Anyáék kinyírtak volna, az tuti! Még időben elkaptam és vissza felállítottam. Megittam még azt a pár csepp teát. A kedvem már sokkal jobb, de erősebb is vagyok. Imádlak, anya! Lehet, hogy rossz az íze a teának, de úgy tűnik, hatásos. Összetakarítottam, mire a tesóim hazaértek. Mirára szúrós szemmel néztem, de Dant jókedvűen öleltem át.
- Mira, beszélnünk kell!- mondtam komoran.
- Húgi, mi a baj?- kérdezte aggódva.
A szívem majd meghasadt, ahogy ránéztem. Én teljes mértékben bízom benne... Akkor ő miért nem teszi ugyanezt?
- Csak gyere!- mondtam fagyosan és a szobámba vezettem.
Ő szó nélkül követett. Ránk zártam a szobám ajtaját, majd beindítottam a gépemet. A nővérkém érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Ezért a távolságot tartva megállt mellettem. Benyomtam azt a kamerafelvételt, amit néztem. Elindítottam, Mira csak nézte. Mikor a smároláshoz értek, leállítottam. Könnyes szemmel néztem rá. Nagyon fáj, hogy nem mondta el.
- Figyelj, Carly, megmagyarázom!- mondta könyörgő hangon.

15. fejezet: Egy kis hideg hangulat

- Segítsek?- kérdeztem, miközben a füzete fölé hajoltam.
- Tudsz rajzolni?- kérdezte csodálkozva.
- Még szép! Ezt nézd!- mondtam és odatartottam az én rajzos füzetkémet.
Egy rajzomat mutattam, amin a testvéreim voltak. Éppen átölelték egymást. Mindig szerettem ezt az alkotásomat.
- Ehhez képest én semmi vagyok!- mondta legyintve.
- Te a szavak embere vagy! Én pedig a ceruzáé!- mondtam és közelebb húzódtam hozzá.
Elmosolyodott és becsukta a füzetét. Egymásra mosolyogtunk, amitől enyhe pír lepte be a sápadt arcom.
- Mit szeretnél csinálni?- kérdezte felém fordulva.
- Egy ital jól esne...
- Akkor gyere!- felállt és felsegített a padról.
Kedves és udvarias volt. Elmentünk és meghívott egy italra. Sétáltunk, kezünkben a turmixunkkal.
- Honnan tudsz oroszul?- kérdezte és rám villantotta a szemét.
- 5 évig Moszkva volt az otthonom. De tudok törökül és angolul, szintén anyanyelvi szinten.- mondtam, miközben csendben fogyasztottam az italomat.
- Hol tanultál meg törökül?- az anyám méhében, b*szd meg!
- Törökországban is laktunk!- mondtam.
- Akkor te ilyen világjáró vagy. Mindenhonnan felszedsz egy kicsit és ez alkot téged egy egésszé.- mondta és a szeme ködössé vált, akár a zavaros tenger.
Ilyenkor min gondolkodhat? Fogalmam sincs. De egy biztos: nem fogom beleütni az orromat az ő dolgába. Majd elmondja, ha akarja. Én sem szeretem, ha faggatnak, szóval megértem őt.
- Jól látod. Nem is lennék önmagam, ha nem láttam volna annyi mindent.- mondtam bólogatva.
Az agyunk egy rugóra járt. Most Lysander arcán sokkal több érzelem tükröződött, mint általában. És én is felszabadultabb voltam. Szívesen meséltem neki magamról, jó hallgatóság. Ő is mesélt magáról, kiderült, hogy tanyáról jött és van egy bandájuk Castiellel. Király! A kezem dörzsölgettem fázósan. Már estefelé járt, mikor elszörnyedve néztem a karórámra. Már ennyi lenne az idő?!
- Köszönöm a délutánt, de most mennem kell!- mondtam búsan és kerültem a tekintetét.
- Hazakísérhetem a szép hölgyet?- kérdezte úriember módban.
- Nem szeretnék a terhére lenni az úrnak.- viccesen pukedliztem egyet.
- Akkor holnap találkozunk a suliban.- mondta nevetve.
- Igen, jó estét!- mondtam én is vidáman és elindultam haza.
Minden bokorcsörrenésre hátrakaptam a fejem, remélve, hogy csak a szél volt. Gyorsan kapkodtam a lábaimat, hogy időben hazaérjek. Szinte az ajtót is magammal vittem, akkora lendülettel rontottam be a házba. Szerencsére éppen vacsihoz készülődtünk.
- Szia, Kincsem, jól szórakoztál a barátoddal?- kérdezte apa, miközben szorosan megöleltem.
- Igen, nagyon is!- mondtam egy fülig érő vigyorral.
- Ki a pasi?- kérdezte Mira és odacsapódott mellém.
- Pasi? Fiú?! Az én kislányom közelében?! Hozom a puskámat...- kelt volna fel apa a székből, de anya visszatartotta.
Egy végtelennek tűnő percig csak néztek egymás szemébe. Anya lilás-kékes szeme szinte vibrált, ahogy apára nézett. Apa lesütötte mélykék szemeit, majd a teste visszakényszerült a székbe. Anya lassan rám nézett, majd elmosolyodott.
- Legalább helyes?- kérdezte izgatott hangon.
- De még mennyire!- mi lányok, ott ugráltunk a konyha közepén, miközben a fiúk értetlenül néztek.
- Ez valami lányos hülyeség...- intett a bátyám, mire apa helyeslően bólintott.
Jó hangulatban telt az este. Lefeküdtem és úgy aludtam, mint akit agyonvertek.
Másnap nyúzottan keltem ki az ágyamból. A fájós lábamat kiroppantottam és elégedetten sóhajtottam egyet. Legurultam az ágyról, egyenesen a földre. A padló kemény és hideg felülete egyből észhez térített. Ijedten felugrottam, mint akit nyakon talált egy vödör jeges víz. Rázott a hideg, fogalmam sincs, mi történt. Kibotorkáltam a fürdőbe, ahol belenéztem a tükörbe. A sápadt arcom és a vérvörös szemeim mindent elárultak. Tudtam, hogy nem jó ötlet a fekete kabátom nélkül menni! Így dorgáltam magamat. Magamra terítettem az egyik pokrócomat, majd leszenvedtem magam a lépcsőn. Anya és a tesóim odafutottak hozzám.
- Szarul nézel ki, húgi!- mondta a bátyám.
- Köszi a biztatást, te se vidd túlzásba!- mondtam egy fintorral.
- Feküdj le a kanapéra, viszek egy kis gyógyteát.- mondta anya legnagyobb rémületemre.
Félve lefeküdtem a kanapéra. Egy ajtócsapódást hallottam, a tesóim mentek iskolába. Anya behozott egy egész kanna (!!!) teát, mondván "Idd meg, amíg haza nem jövök!". Remek! Itt vagyok egyedül, betegen, egy rohadt szar teával az oldalamon. Aztán a figyelmem a hatalmas házimozi rendszerünkre irányult. Elmosolyodtam.
- Akkor mozizzunk!- jelentem ki.
Rengeteg DVD-nk és CD-nk volt, így tudtam miből választani. Végül a 21 Jump Street tetszett a legjobban. Betettem a filmet és elterültem a kanapén. A felbontás gyönyörű, a színek vibráltak. És amit azok a barmok levágtak... Konkrétan szétröhögtem az agyam. Utána még egy fimhez kedvet kaptam, ami A bájkeverő névre hallgatott. Még sosem láttam, szóval megnéztem. Közben szívószállal szürcsölgettem a drága teácskámat. Olyan dél lehetett, mikor megéheztem. A hasam nagyot kordult, így előkerestem a tegnapi maradékot. Kis küszködés árán a tévé elé vittem az élelmet. Még mindig pokrócban és pizsamában voltam, amire felkaptam egy hosszú ujjút. A kis asztalon egész halom zsepi hevert. A film után rászántam magam, hogy eltakarítom. Jöttem a kis kukával és seprűvel. Taknyosan és hidegrázással összetakarítom a fertőzött zsepiket. Mikor végeztem, rendesen felöltöztem. És most? Mikor ez a gondolatfoszlány átszáguldott a fejemen, megcsörrent a telefonom.
- Hallo?- szóltam bele taknyos hangon.
- Még mindig szar a hangod!- nevetett a vonal túlvégén a nővérem.
- Ha ha...- mondtam lassan.- Mi hír?
- Lysander, Castiel, Kentin és Dake nagyon aggódnak érted. Minket kérdezgetnek a hogyléted felől. Meg még az összes lány, kivéve persze Ambert, nagyon hiányolnak.
- Ez kedves tőlük!- mondtam elérzékenyülve.
- Még Thomas is kérdezett felőled...
- Mit mondtál neki?- kérdeztem halkan.
- Mondtam neki, hogy beteg vagy. Aztán elviharzott.- mondta furcsa hangon.
- Mi a baj, Mira?- kérdeztem.
- Semmi, semmi! Otthon talizunk, szia!- mondta és gyorsan letette a telefont.
Mi ütött belé? Felmentem a szobámba és levágtam magam a gurulós székembe. Megnyitottam Thomas mappáját, ahova feltöltöttem a kamerafájlokat. Aztán Viktor fájljaira tévedt a tekintetem. Róla el is feledkeztem. Megnyitottam a suli kameráit. Láttam a testvéreimet, ahogy élik az életüket. Dan bandázik a haverjaival, Mira pedig... vár valakire. Ráközelítettem a nővérkém arcára. Az ujjait tördeli, közben valamit motyog. Aztán kisöpri a haját a szeméből, majd... a melleit kezdi igazgatni?! Mi a...? What the hell is going on? (Mi a fene folyik itt?) Mire készülsz, drága Mira? Ha kell, utánad is kémkedek! Aztán egy fiú tűnt fel a semmiből. A srác odanyomta Mirát a falhoz. Elkezdtek smárolni. Én nem bírtam tovább, kikapcsoltam. A saját nővérem... nem bízik meg bennem annyira, hogy elmondja, hogy van pasija. Én mindent megosztok vele, és ezt kapom tőle cserébe. A könnyeimmel küszködtem. Nem hiszem el! Kérlek Mira, cáfolj rá!

14. fejezet: Sherlock akcióban

Írói megjegyzés
Most, hogy mindenki kiélte a gyilkolási vágyát a megjegyzésekben, én is azt mondom, hogy egyetértek. És nem kell ehhez láncfűrész, csak át kell hajtani Amberen Gyémánttal és féknyomos lesz a kicsi pofikája XD. Mindenkinek jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Castiel állt elém a folyosón, amitől a frász kerülgetett. Próbáltam kikerülni, majd megadóan bólintottam.
- Mit tehetek érted?- kérdeztem mosolyogva.
- Láttad már ezt a videót?- kérdezte és elém tartotta a mobilját.
Ráztam a fejem és megnéztem Thomas videóját, amit mi raktunk fel. Röhögtem mint állat, amiért egy csúnya nézést kaptam. Végignéztem röhögőgörcs nélkül, persze azért, mert otthon már rongyosra néztem. Mikor vége lett, Castiel elsüllyesztette a zsebében a mobilt.
- Jó kis videó, annyi szent!- mondtam mosolyogva.- A bátyád hol van?
- Otthon, bár semmit nem ér. Még üzenetben is kiröhögik.
- Megértem őket.- motyogtam.
- Mit mondtál?- kérdezte kicsit dühösebb hangnemben.
- Semmit. Csak azt, hogy ezzel miért engem kerestél meg?- kérdeztem a vöröstől.
- Mert te talán tudod, hogy ezt ki készítette.
- Nem tudom.- ráztam a fejem.- A bátyádnak elég ellensége van a suliban. Bármelyikük lehetett.
Ő sóhajtott egyet. Hirtelen megsajnáltam, de gyorsan elhessegettem ezt az érzést. Elmentem mellette, de ő megfogta a csuklómat. Én hátranéztem és döbbenet költözött belém. Castiel arca levertséget és csalódottságot mutatott.
- Segítesz nekem megtalálni a tettest?- kérdezte komolyan.
- Szólj, ha segíthetek valamiben. De ha rám hallgatsz, pár hét és máson fognak nyammogni az emberek.- mondtam elgondolkodó ábrázattal.
- Honnan veszed ezt?
- Én is voltam már elégszer a figyelem középpontjában, hidd el. Órán találkozunk!- mondtam és sietve mentem órára.
Rég nem gondoltam már rá. Milyen rég... Nem kellemes emlék, de így távolról már csak olyan, akár egy rossz álom. A visszhangzó nevetések... Szinte most is hallom a hátam mögött őket. Leültem a helyemre, szokásomhoz híven, egyedül. Már nem találtam az ihletre, ami kellett volna egy rajzhoz. Ahogy így gondolkodtam, egy ember toppan elém. Felnézek rá és a viktoriánus öltözködésű Rómeómat ismertem fel a személyében.
- Szia, Carly! Előző szünetben is hozzád igyekeztem, de láttam, hogy nem volt alkalmas.- mondta komolyan. De engem csak egy részlet fogott meg.
- Miért igyekeztél... hozzám?- kérdeztem és enyhe pír jelent meg az arcomon.
- Csak azt szerettem volna megérdeklődni, hogy kiheverted-e a bulin történteket.- mondta kimérten, mint aki fél, hogy neki ugrok.
- Igen. Most a dührohamomat próbálom kiheverni.- mondtam egy halvány mosollyal.
- Segítsek elfelejteni?- kérdezte mosolyogva.
A testem forró lett. A kezembe temettem az arcom. Ez elég félreérthető mondat. Segítsek elfelejteni? Khm... Khm... KHM... Nos igen. Beindult a gondolkodás emberek! Az a mosoly pedig... ahhw... Lysander, új fangirl-t szereztél magadnak! Mélyeket lélegeztem és próbáltam valahogy ura lenni a véráramomnak, aminek a nagyja most a fejemben zajlott. Oké, ne nézz a szájára! Bár olyan puha és édes lehet, akár a pillecukor. Megborzongtam, majd felnéztem a gyönyörű, felemás szemébe. Úgy mosolygott, mint aki tudja, hogy miket gondoltam. Ha tudnád, már rég sírva menekülnél a közelemből.
- Hogyan?- a pad alatt keresztbe raktam a lábamat.
- Találkozzunk a parkban, suli után.- mondta.
- Nekem van nyolcadik órám is...
- Nem baj, kivárlak.- mondta és kiment a teremből, mivel bejött a tanár.
Az egész napomat beárnyékolta az az idegesség, ami a hatalmába kerített. Ez egy randi? Biztosan nem, hiszen csak haver vagyok neki. De ha mégis randi? Mit csináljak?

"Lysander szemszöge"
- Elhívtad a parkba?- nézett rám értetlen szemmel festett hajú haverom.
- Igen.- mondtam a semmibe bámulva.
Nem hagyhatom, hogy szomorkodjon. Nem szeretem látni, ahogy búskomoran néz maga elé. Itt támasztom a falat, Castiel pedig előttem áll. A folyosón nagy embertömeg, de kirikít egy zöld hajkorona. Önkéntelenül is felé fordítom a fejem. A szeme huncutul csillogott, ahogy Irissel beszélt. A szeme csodaszép, valami különös lüktetés árad belőle. A ma reggeli akciója is arra szolgál bizonyítékként, hogy nem hagyhatom egyedül. De nem is akarom, szeretem a mosolyát és a nevetését. Nem tudok betelni a látványával, még mindig őt néztem, mikor Castiel előttem csettintett egyet.
- Te belezúgtál ebbe a csajba.- mondta megvető mosollyal.
- Nem. Csak barát, ennyi.
- Akkor azért vetkőztetted le a szemeddel.- mondta Castiel bólogatva.- Szerintem nem komplett, nincs ki mind a négy kereke.
- Miért mondod ezt?- kérdeztem és ráfordítottam a tekintetem.
- Nézz csak rá. Nem tudunk róla semmit. Oroszul beszél a telefonba...
- Akkor nyomozzunk utána.- jutott eszembe a briliáns ötlet.
- Láttad, hogy mit csinált Amberrel? Ha elborul az agya, nekünk annyi.
- Ki mondta, hogy rájön?- kérdeztem, mire a haverom elmosolyodott.
- Oké, Sherkock...
- Sherlock.- helyesbítettem mosolyogva.
- Tök mindegy! Indul a nyomozás!- mondta.
A nap hátralévő részében figyeltük minden lépését. A padjánál és Iris közelében volt a legtöbbet. De volt olyan, hogy elvesztettük a nyomát. Egyre gyorsabban mozgott, mintha tudná, hogy figyeljük. Mikor vége lett a hetedik órának, újból megfigyelésre vettük a figurát. Most azonban óvatosan körbetekintett, majd eltűnt a kertészklubban. Mi az egyik bokorból figyeltük. Leült az egyik padra és elővett egy füzetet. A fejhallgatóját a fülére csúsztatta, de csak félig, úgy kezdett irkálni valamit. A keze gyorsan járt. A nyelvét enyhén kinyújtotta gondolkodás közben. A szemét összehúzva koncentrált. Az egyik bokáját feltette a térdére, így tudott a füzetbe írni. Olyan szép, akár egy szelíd őzike. Eszembe jutott, mikor Castiel bemutatott neki. Kedves és közvetlen volt, nyitott és kíváncsi. Mégis hideg szépség, akit lehetetlen megközelíteni. Aztán Kentinnel táncolt a bulin. Fura érzés tört rám, mikor eszembe jutott. Újból ránéztem és ittam magamba az arcvonásait. Egyszer csak felkapta a fejét. Felugrott a padról és körbenézett. Rápillantott a karórájára és elszörnyedt. A füzetét sietősen összecsukta, majd begyömöszölte az oldaltáskájába. Pár pillanat múlva szólt a csengő és beviharzott az épületbe, nyolcadik órára. Mi kijöttünk a bokorból. Van valami titka, érzem. De mi lesz a parkban? Uram isten, nem tudom, mit és hogyan csináljak. Még sosem randiztam. Elment az eszem, hogy elhívtam. És ha nem jön el? Elindultam a parkba, imádott jegyzetfüzetemmel. Amíg megérkezik, irkálok egy kicsit. Letelepedtem az egyik padra és megpróbáltam rajzolni. Persze én csak pálcikaemberkéket tudok. Mi lesz ebből, nem is tudom. Bár megpróbálhetnék lerajzolni egy jelenetet...

"Caroline szemszöge"
Lassan elsétáltam a parkba. Rettenetesen izgultam, a nyelvem ólomnehézségű volt. Az ujjaimat tördeltem, ahogy beléptem a park bejáratán. A táskámat rábíztam a tesóimra. Körbetekintettem és megláttam. A jegyzetfüzete fölé görnyedt és ceruzával rajzolt bele. Szokott rajzolni? Nagy léptekkel mögé kerültem. A kezemet finoman rátettem a hátára és belepillantottam a füzetkéjébe. Két pálcikaembert kontúrozott. Egy kicsit felkuncogtam és a válla fölött rám pillantott. Elmosolyodott, mire vidáman megkérdeztem tőle.
- Pálcikaemberkék?- kérdeztem vigyorogva.
- Én költő vagyok, nem művész!
- És mit akartál ábrázolni?- ültem le mellé a padra.
Ő elvörösödött, de a haja tövéig. Még sosem láttam Lysandert zavarban. Vajon mit akart rajzolni?

13. fejezet: Tanár úr, kérem...

Egy ágyon vagyok. De ez nem az én szobám. A hatalmas franciaágyon fehér selyemlepedő, ahogy az egész szoba fehér. Hol vagyok? Egy szál pongyolában vagyok, ami viszont fekete. Felállok az ágyról és odamegyek a tükörhöz. Egy fekete hajú, kék szemű cicababa, aki fehér köntöst viselt, nézett vissza rám a tükörből. Az arca egyik felén tetoválások sorakoztak. Ez nem én vagyok! Vagy mégis? A tükörképem elkezdett nevetni. Csak démoni kacajnak tudom nevezni, amit megeresztett.
- A sötét énedet imádják a pasik! Vagyis engem!- mondta és az ágy felé mutatott.
Megfordultam a saját tengelyem körül és megláttam Lysandert, ahogy ingben ott fekszik.
- Ő nem a kedvességedért szeret. Ő engem szeret. A titkokat, amiket őrzöl.- mondta túlvilági hangon, majd kilépett a tükörből.
Odament az ágyhoz, megjelent Kentin is. Ő is a sötét énemhez fordult. A szívem meghasadt, ahogy láttam őket. A két fiú elkezdte csókolni. Térdre rogytam, úgy kezdtem sírni.
Vizesen és rémülten ültem fel az ágyamban. Mi volt ez? Miért érzem magam magányosnak? A hátamon futkosott a hideg, ahogy rágondoltam arra a nőszemélyre. Ránéztem az órámra, ami 6.30-at mutatott. Legalább nem kell visszaaludnom. Mélyeket lélegeztem. Miért van rám olyan nagy hatással ez az álom? Hiszen egyik fiút sem ismerem! Mégis van bennem valami, ami feléjük húz. Nagyot dobbant a szívem, mikor rájuk gondoltam. Nem lehetek szerelmes! Nem szippanthat be újra a rózsaszín köd. Még mindig vérzik a szívem, ha az előző szerelmemre gondolok. Nem akarom még egyszer átélni azt a szenvedést. Odamentem a tükrömhöz és hirtelen megint azt a lányt láttam. Pislogtam párat és az én saját arcom volt újra a tükörben. Ő nem létezik! Így hitegettem magam, amíg fogat mostam. Felfrissítettem az arcom egy kis hideg vízzel, így nem tűnt olyan élőhalottnak. Beletúrtam a hajamba, hogy felébredjek egy kicsit.
- Carly, térj észhez!- mondtam a tükörképemnek. Tuti megzakkantam.- Ma iskolába mész és nem fogsz szerelmesen bámulni senkire! Nem fogsz csókjelenetet elképzelni vele és legfőképpen nem fogod a száját bámulni, miközben hozzád beszél!- néztem a tükörképemre.
Ahogy sikerült megbeszélnem magammal, elmentem felöltözni. A kinti idő cseppet sem változott a szombatihoz képest. Felvettem egy fekete farmert fehér övvel, egy sima, tengerkék pólót és rá egy fehér inget. A fekete-ezüst bokacsizmámat vettem fel, majd lebaktattam reggelizni. Most nem viszem a fekete kabátomat. Csináltam magamnak egy szendvicset, majd szépen lassan elnyammogtam. Úgy döntöttem, nem várom meg a testvéreimet, hagytam is nekik egy cetlit. Felkaptam a nyakamba a fülesemet, a telefonomat pedig belesüllyesztettem a zsebembe. Még csak negyed nyolc volt, így komótosan haladtam a suli felé. A fülembe bömbölt a zene, ami vegyesen volt néha pop, néha rock, esetleg metál vagy spanyol. Mi változott meg? A zsebembe dugtam a kezeimet, rosszkedvűen rúgtam bele egy-két kavicsba. A lapos sarkam kopogott a nedves aszfalton. A fák már majdnem teljesen kopaszak voltak, a táj elvesztette a szépségét. Ahogy a hatalmas épület elé értem, sietősen az osztályterembe mentem. Kérlek, ne legyen itt senki, ne legyen itt senki! A terem kongott az ürességtől, így levágtam magam a helyemre és elővettem a rajzfüzetemet. A zene még mindig szólt a fülembe, ahogy alkottam. Fokozatosan szállingóztak be a többiek, de én a művemnek szenteltem minden figyelmemet. Grafittal rajzoltam, azzal is kontúroztam ki. Ha szürke a kedvem, a rajz is az. Ránéztem az órára, ami azt mutatta, hogy 3 perc múlva vége a szünetnek és kezdődik az óra. A szemüvegem majdnem lecsúszott, annyira belemerültem az alkotás szépségeibe. Valaki megérinti a fejhallgatómat, így ijedten csukom össze a füzetemet és dobom el a ceruzát, mint valami gyilkos fegyvert. Levettem a fülest és ijedten pillantottam a "támadómra".
- Bocsi, nem akartalak megijeszteni.- mondta a zöld szemű Kentin.
- Se-semmi b-baj!- dadogtam, mint az állat. Mély levegőt vettem és normálisan folytattam.- Már úgyis mindjárt kezdődik az óra.
Nem szabad belenéznem a gyönyörű smaragd szemébe. A meglepően piszkos körmeimet bámultam. Láttam, ahogy a padom elé áll. Az izmos hasa tisztán látszott a trikó alatt. Vagy csak beképzelem. Önkéntelenül felnéztem magas termetére, egészen a barna hajáig.
- Valamit szeretnék kérdezni.- mondta és vakarni kezdte a tarkóját.
- Mit?- kérdeztem vissza önkéntelenül is mosolyogva.
Miért kell ilyen helyesnek lennie?! Az ördög vinné el! Nem tekerhet az ujjai köré. Még mindig Caroline Rin vagyok, akinek kőszíve megingathatatlan! Mikor válaszra nyitotta a száját, becsengettek. A száját húzogatva a helyére ment. Mit akarhatott kérdezni? Mit??!!?! Még mázli, hogy Lysander a testvérosztályunkba jár és őt nem kell látnom, csak a paradicsomfejű haverját. Tényleg, hol van Castiel? Mindegy, nem hiányzik a majompofája! Nyelvtan volt, de a tanárnő kereken 45 perces hegyi beszédet tartott, így unalmasan telt az óra. Bezzeg engem evett a penész, hogy mit akarhat tőlem egy olyan dögös pasi mint Kentin. A tanárnő vagy 3-szor rám szólt, hogy ne doboljak a lábammal. Legszívesebben a padot kettétörtem volna, de ez fizikai lehetetlenség az én testalkatommal. Már idegbeteg fejem lehetett, amikor kicsengettek. Majdnem odarohantam Kentinhez és leordítottam a fejét óra közepén, hogy MI A FRANCOT AKARSZ MONDANI?????!!!!! Úgy éreztem, ott helyben kiugrom az ablakon, mikor a padomhoz közeledett. Miattad szenvedek te szemét... dögös... izmos... szépfiú! Köpni nyelni nem tudtam, mikor velem szemben támaszkodott a padomon. Carly, ne nézd a száját! Mégis a szépen ívelt ajkakra tévedt a tekintetem. Azon kaptam, magam, hogy mindjárt elalélok a szép szájától. Beszélhetek én magamnak!
- Szóval azt szeretném kérdezni tőled, hogy...- itt egy végtelennek érződő szünet következett. Mit akarsz kinyögni, te szerencsétlen?! A zsebében kotorászott gondolkodó arckifejezéssel. Végül egy mosolyt eresztett meg. Milyen szépen mosolyog! Ne mosolyogjál, engem meg megk*r az ideg! Végül kinyögte.- Van kekszem, kérsz?- húzta elő a győri édest.
A fejem majdnem koppant a padon... 45-ször egymás után. Erre vártam, baszki?! Egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Igen, köszi!- mondtam és vettem egyet.
Ha legközelebb ilyen sokáig várat magára, felzabálom az egész kekszraktárát! Mérgesen ropogtattam a finom csokis kekszet, közben folytattam a rajzomat. Mit is képzeltem? Hogy randira hív? Nem vagyok neki több, csak haver, semmi más. Nagyot sóhajtottam, mire egy kéz csapódott a füzetlapomra, összemaszatolva ezzel az eddigi munkámat. Hadd lássam, ki vagy! Ma ért utol a kaszás. Fortyogva elengedtem a ceruzámat, majd lerántottam a nyakamba a fülest. Lassan és sötét tekintettel felemelkedtem a helyemről. A zöld hajamat félresepertem a lila szemeimből, hogy lássam, ki kap tőlem mindjárt egy oltári nagy fülest. Felnéztem a lányra, akinek hosszú és szőke göndör haja volt, türkiz szemmel párosítva. Mellette a két pincsi vihogott. Rossz napot választottatok, lányok. Amber is tud rendesen időzíteni. Ő is csak vihogott a reakciómon.
- Mit akarsz, bizsukirálynő?- sziszegtem a fogaim közül.
Rendesen markoltam a pad szélét, mert úgy éreztem, mindjárt nekiesek és kitekerem a nyakát széltében és hosszában. Ő elképedt, ahogy hallotta, hogyan szólítottam. Az osztályban megfagyott a levegő. Mindenki minket nézett, még Castiel is, aki az előbb érkezett. A zöld hajamat kifújtam az arcomból, hogy lássam Amber kövérkés arcát.
- Szállj le a pasikról!- mondta ki kereken.
Az osztály rám nézett, tőlem vártak feleletet. Minden srác kiguvadt szemmel figyelte, mit mondok. Az ujjaim már lefehéredtek, annyira szorítottam a padot. Én csak egy kedves mosolyt eresztettem meg. Ez egy kicsit meghökkentette.
- Én nem pasizni vagyok itt. Megadom neked azt az örömöt, hogy terrorizálhasd a srácokat, én pedig elvagyok a saját kis burkomban, néhány barátnőmmel és fiú barátommal.- hangsúlyoztam ki a barát szót.- Én nem köpök bele a levesedbe, te se az enyémbe. Ez egy korrekt ajánlat, nem?- mondtam nyugodtabban.
Ő felnevetett, szinte már hisztérikusan. Bántotta a fülemet a hang, de meg sem moccantam. Nagy önuralom kellett hozzá.
- Az ellenségem vagy, és az is maradsz.- mondta, miután abbahagyta a nevetést.
- Ahogy akarod, királykisasszony!- mondtam és nyugisan visszaültem a helyemre.
Az osztályban még mindig síri csend. De többet mondott minden szónál. Amber megfogta az ingemet.
- Te csak egy lotyó vagy, nem veszítek ellened.- mondta az arcomba hajolva.
Na, itt kaptam fel azt a szutykos vizet. Nem elég, hogy tönkreteszi a művemet, még van pofája lotyónak nevezni. Az ingemet még mindig nem engedte el, de én a fülem mögé igazítottam a hajamat. Aztán hirtelen eltorzult az arcom a dühtől.
- Meghalsz, ribanc!- ordítottam és átugrottam a padot, egyenesen a szőkén landoltam.
Téptem a haját, ütöttem, akár egy vadállat. De ő is visszaütött, így hemperegtünk a földön. Aztán Iris és Castiel lefogott. Ambert felsegítették a barátnői. A szája felrepedt és karmolásokkal lett gazdagabb a pofikája. Nekem meg egy monokli jutott. Erősen tartották a kezeimet. Mikor némileg lenyugodtam, beért a tanár is. Meglátott minket és elszörnyedt.
- Mit műveltek?- kérdezte a tanár.
- Nekem rontott, én meg csak védekeztem és...- mondta majd elkezdett műkönnyeket hullatni.
Vágtam egy fintort, mire a tanár felém fordult.
- Így volt?- kérdezte.
A többiek nyitni akarták a szájukat, de én megelőztem őket.
- Igen, tanár úr, elismerem, hogy hibáztam. Tudja, 1 éve dührohamokkal küzdök, így már a legkisebb provokálástól is elborulhat az agyam. De most már jól vagyok, Ambernek sem esett komolyabb sérülése. Köszönöm Iris és Castiel, hogy lefogtatok. Ha ti nem vagytok, lehet, hogy valamelyikünk az intenzíven fekszik.- az utolsó kettő mondatomat a mögöttem állóknak intéztem.- Sajnálom, ma nagyon rossz napom van, általában nehéz felbosszantani...- hajtottam le bűnbánóan a fejem.
Amit mondtam, ízig-vérig igaz. Ez is miatta van! Már nem kell szednem a pirulákat, gyógyulófélben vagyok. A tanár sóhajtott egyet, majd intett.
- Nem szólok az igazgatónőnek a dührohamairól, tudom, milyen kellemetlenek. De kérem, nekem szóljon vagy az osztálytársainak, ha rossz napja van.- mondta megadó mosollyal.
- Ígérem így lesz!- mondtam egy halvány mosollyal és felnéztem a tanárra.
Mindenki leült a helyére.
- És nektek azt mondom, ha valaki mástól meghallom Caroline betegségének hírét, intőt kap. Világos?- mindenki bólintott.- Ez magára is vonatkozik, Lysander!- az ajtóban álló fiú is bólintott, majd elment az osztálya felé.
Lysander látta az egészet? Ha volt egy kis esélyem, azt is elbaltáztam nála. Basszus! Próbáltam figyelni az órán. Mire vége lett, majdnem aludtam. A tanár magához intett pár percre.
- Caroline, nem szabad magadba fojtanod az érzéseidet.
- Az orvosom testmozgást javasolt, hogy töltsem ki valamin a dühömet.- mondtam.
- Fogadd meg, mert jó tanács!- mosolygott rám lágyan a tanár.
- Köszönök mindent. Viszontlátásra!- mondtam és elszaladtam ebédelni.
A tesóimmal mindent megbeszéltünk. Jó volt kibeszélni a szünetben történteket. Megkönnyebbülten sétáltam az orvosiba, hogy mondjanak valamit a monoklimmal kapcsolatban. Szerencsére gyenge ütést kaptam, egy-két nap és rendbe jön. Éppen sétáltam órára, mikor Castiel megállít a folyosón.

12. fejezet: A bosszú édes íze

Szombaton 11 órára pont felkeltem. Az ablakom mögötti világ nem tetszett. Borús felhők takarták az eget. A nap sugarai kissé áttörtek rajtuk, de azok bekebelezték, akár a rossz a jót. Sajnos mi emberek is ilyenek vagyunk... A rossz túlszárnyalja a jót. De mióta gondolkodom ilyen epikusan (szépen megfogalmazva)? A lényeg az, hogy a tudós fejemet odavonszoltam a tükör elé, hogy emberibb frizurát varázsolhassak magamnak. Mikor nehezen megfésülködtem, észrevettem valamit a tükörben. A smink lefolyt az arcomon, amolyan zombi fejem volt. Az arcom sápadt, a szemem beesett. A szemeim alatt már nem táskák, hanem bőröndök helyezkedtek el! Nekiálltam lemosni a sminket, több-kevesebb sikerrel. Mikor már nem ijedtem meg a tükörképemtől, elkezdtem felöltözni. Egy lenge, kék nadrágot vettem fel, Homer Simson mintás trikóval. Amint megelégedtem az itthoni külsőmmel, lementem a konyhába.
- Szia, kincsem, jól aludtál?- kérdezte apa kedvesen.
- Mint a tej!- mondtam. Nem akarom, hogy aggódjon, így egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Remélem savót nem engedtél magad alá!- mondta apám a frappáns választ.
- De szellemesek vagyunk ma!- mondtam most már vidáman.
- Igen, temető mellett születtem!- mondta apa és megölelt.
Én nevetve öleltem vissza. Apa vicces fazon, mindig sikerül felvidítania. Jól megölelgettük egymást, majd apa megkavarta a levest.
- Anya merre van?- kérdeztem, miközben néztem a kavarás gerjesztette örvényt.
- Ma is be kellett mennie.- mondta apa és elhúzta a száját.
- A főnöke egy seggfej! Hétvégén is dolgoztatni valakit?!- erre a kijelentésemre apám elmosolyodott.
- A főnöke egy vén öregember. A céges vacsorán is tudod, hogy mesélt?- mondta, mire kíváncsi szemeket meresztettem rá.
Mindig imádtam apa történeteit. Ahogy mesél, az egyszerűen fantasztikus! Igazi parasztgyerekként nőtt fel. Gyakran mesélt a régi időkről. Néha nagyon szerettem volna a múltban élni, akkor, amikor ő volt gyerek. Minden sokkal egyszerűbb volt. A kedvenc részem a történetekben, amikor vicces kommentárokat fűz hozzá a dolgokhoz. Sosem fogy ki a viccekből, pedig már jó néhány szellemes megjegyzését hallottuk. Apa tréfásan összehúzta a szemét, majd eltorzított hangon kezdett beszélni. Leginkább egy kecske hangjára hasonlított.
- Bezzeg az én időmben nem voltak ilyen szerkentyűk...- mondta mekegve, összehúzott szemekkel.
Én dőltem a röhögéstől, ahogy utánozta. Elmesélt egy történetet ezzel a hanggal, nem bírtam ki térdcsapkodós nevetés nélkül. Már folyt a könnyem, mikor befejezte. A mese végén bekukkantott a fortyogó lábasba.
- Ebben mi van?- kérdeztem a fazékra mutatva.
- Panírozott csirke lesz, éppen készen van a hús.- mondta és lekapta a lábast a gáztűzhelyről.
- Segíthetek?- kérdeztem ragyogó szemmel.
A főzőtudományomat apa és anya mellett szereztem be. Örültem, mikor velük főzhettem. Mindketten olyan lazán csinálják.
- Persze!- mondta apa mosolyogva.
Én szaladtam a Mickey egeres köténykémért, ami a konyhaszekrényben lapult. Délre elkészültünk az ebéddel. Mire a testvéreim lejöttek, nekem csupa liszt volt a mosolygós arcom, két ametisztként (lila ásvány) ragyogtak a szemeim és a zsíros kötényembe töröltem a szutykos kezeimet. A tesóim sosem szerettek a konyhában lenni, de én imádtam főzni. Szépen megterítettünk és letelepedtünk az asztalhoz. A gőzölgő csirkeleves az asztalon, a rántott csirke és a zöldséges krumpli zöldségkörettel pedig a márványpulton pihent. Anyát vártuk, aki pár perc múlva be is futott. Apával gyorsan csókot váltottak és anya ledobta a kanapéra a nehéz munkástáskáját. Kicsit lazított a fekete farmerján, majd odaült az asztalhoz. Filmbe illő jelenet lehetett volna, ahogy cseverészve és nevetve fogyasztottuk a finom ebédet. Az egész család nagyon szerette a hasát. De apa volt ebben az élenjáró. Mikor végeztünk, bevetette a megszokott mondását.
- Lepihenek egy kicsit, mielőtt agyonnyomja az étel a szememet!- sokszor hallottuk már, de sosem unjuk meg!
Immár mindenki teli hassal és mosolygósan távozott a déli pihenőre. Sosem kímélem a hasamat, ha ilyen finom az ebéd! Szépen leültem a gurulós székembe és megcsináltam a házikat. A csukott ajtómon kopogás hangzik fel.
- Bújj be!- mondtam hangosan, fel nem nézve a matekból.
Iván jött be, bőrönddel a kezében. Felnéztem rá és csalódott képet vágtam.
- Elmész?- kérdeztem halkan.
- Igen, a testvéreim hiányolnak.- mondta lehajtott fejjel.
Én felálltam és megöleltem.
- Elbúcsúztál mindenkitől?
- Igen. De most már mennem kell.- mondta és kikísértem a kapuig, ahol a család többi tagja is segített neki bepakolni.
- Köszönjük, hogy eljöttél. Máskor is szívesen látunk!- mondta anya.
- Én köszönöm az itt töltött csodás napokat. Viszlát, sziasztok!- mondta és beszállt a kocsijába.
Integettünk neki, ő is visszaintegetett, majd elszáguldott. Tudtam, hogy el fog utazni. Nem könnyeztem, de azért sajgott a szívem. Nagyon jó barát, már-már testvér. Dan és Mira bejöttek később a szobámba.
- Mit tehetek drága testvéreimért?- kérdeztem vigyorogva.
Dan lerakta az asztalomra a pendrive-ot. Bedugtam a gépbe és feltörtem a Maddox házat. Az összes kamerafelvétel megvolt. Most is láttam, hogy éppen mit csinálnak.
- Új videó a csatornánkon?- kérdezte Mira, mire bólintottam.
- Nem is akármilyen! Idefigyelj!- mondtam és a nappali kamerájára mutattam.
Castiel és Thomas voltak ott. Castiel másnaposan horkolt, Tom pedig felpörögve szaladgált. Egy szál boxer alsóban. Szerintem ez az én koktélom hatása lehet. Egy kicsit erősre kevertem neki...
- Mit énekel?- kérdezte Dan, mire adtam rá hangot.
- I sexy and I know it!- ordította, mire majdnem leestem a székről.
A háttérben be is volt nyomva a zene. Erre táncikált és énekelte, szöveggel együtt. A legröhejesebb az volt, hogy próbálta utánozni a klipbeli mozgást, mikor is leesett az asztalról. Szakadtunk a röhögéstől.
- Megy a YouTube-ra?- kérdeztem, miközben küzdöttem a könnyeimmel.
- Még szép!- mondta Mira, aki az ágyamon fetrengett.
Ez a 3 perces videó komoly rekeszizmot igényel. Feljavítottam a képminőséget, töröltem pár képkockát meg ilyenek. Megcsináltam olyanra a képminőséget, hogy ne lehessen felismerni, hogy ez egy kamerafelvétel. Mira alávágta azt a zenét, hogy jobban lehessen hallani, Dan pedig javított a hangminőségen. Feldontuk a csatornánkra, ezzel a címmel: A Maddox fiúk ivás után.
- Ezért megérte elmenni!- mondta Dan.
Eszembe jutott Thomas tekintete. A vidámságom elmúlt. A könnyeim potyogni kezdtek, Dan pedig magához ölelt és vigasztalt.
- Nyugi, az a görény rendesen leég, ha ezt meglátják!- mondta.
Ez némileg megnyugtatott. Ha nem látták a videót, én fogom nekik megmutatni! A tesóim kimentek, én pedig felléptem Facebookra. Az összes osztálytársam és pár felsőbb éves is bejelölt. Mindenkit visszajelöltem, mire felugrott egy ablak. Iris volt az.
Iris:Szia, csajszi, minden rendben?
Carly:Igen. Figyelj, mutatnom kell valamit!
Iris:Mit?
Carly:Thomashoz van köze
Iris:Mit érdekel engem az a majom?
Carly:Ez viszont érdekelhet! :D
Belinkeltem neki a videót. Pár perc múlva visszaírt.
Iris:Ez nagy!!!! XD De hogy találtál rá?
Carly:Mindig is figyeltem ezt a csatornát.
Iris:Egy tuti! Aki ezt csinálja, egy isten!
Carly:Akkor oszd meg minél több emberrel! Thomas annyira égni fog, ha ezt meglátják az osztálytársai! :P
Iris:Meg is érdemli a szemétláda!
Ezek után tűzvészként terjedt ez a videó. Hétfőre tuti, hogy mindenki látni fogja! Kiléptem a fiókomból, majd hozzáláttam a tanulásnak a hétfői dogára. Sajnos a történelem nem az erősségem. Késő estig tanultam, majd az egész vasárnapot a családdal töltöttem. Megbosszullak téged Iris! A következő alany te leszel, Amber! Hozzá viszont elég az iskolai anyag. Egy ördögi kacajt megeresztettem alvás előtt. Jöttök ti még az én utcámba!

11. fejezet: Játék vagy érzelem?

 - Akkor inkább pókerezzünk...- mondta Mira egy fintorral az arcán.
A házigazdák egymásra néztek mosolyogva. Nem tetszett a tekintetük. Nagyon nem! A fiúk felismerték a tekintetüket. Nagyot nyeltem. Még mindig az italos pultnál voltam, egy pálinkát ittam feles pohárból. Amit ezek után mondtak, azt is tisztán hallottam.
- Tetszik az ötlet! Jöjjön ide az, aki tud pókerezni!- mondta Thomas.
Odamentem, de bár ne tettem volna! Kiderült, hogy a Maddox fiúk, Lys, Kim, Iris és én, meg persze Iván és a testvéreim tudunk pókerezni. Kentin, Dake és Rosa sajnos nem tudtak, de ők nézték a játékot. Öt lapos pókert játszottunk, Thomas mindenkinek osztott. A földön alkottunk egy nagy gyűrűt, középen játszottunk. Mikor minden embernek volt lapja, Tom megszólalt.
- Emeljük meg a tétet!
- Játsszunk pénzben?- kérdezte Dan hitetlenkedve.
- Nem.- mondta Tom ördöginek nevezhető mosollyal.- Vetkőzős póker. Ékszer és cipő nem ér!
Én és a lányok elszörnyedtünk az ötleten. Iván ült mellettem, oroszul kezdtem neki beszélni.
- Szerinted beleegyezzek?- kérdeztem bizonytalan hangon.
- Sokat gyakoroltál, már majdnem apádat is legyőzted. Ezekkel a majmokkal percek alatt lerendezed. És még élményeket is gyűjthetsz...- mondta oroszul és biztató mosollyal rám nézett.
- Remélem igazad lesz!- mondtam oroszul egy sóhaj kíséretében.
- Igaza van, én is itt vagyok és játszok!- szólalt meg szintén oroszul Mira a másik oldalamon.
A többiek csak úgy kapkodták a fejüket közöttünk. Mivel oroszul beszéltünk, egy hangot sem értettek a társalgásunkból. Végül mindannyian rábólintottunk Tom ötletére.
- Nem hittem volna, hogy ilyen bátrak vagytok!- mondta Tom vigyorogva.
Most a kabátom is rajtam volt, így eggyel több ruhadarab. Viszont a többi lánynak nem volt ekkora szerencséje. Mira is most hálát adott a boleróért. Elkezdtünk játszani. Úgy zajlott a játék, hogy külön menetekre bontottuk. Három hármas csoport volt, akik felváltva játszanak, miközben a többiek nézik őket. Itt nem volt kassza, így a legmagasabb lapkombináció nyer. A többi kettő levet egy ruhadarabot. Castiel választotta szét a csapatokat, ügyelve arra, hogy minket szétválasszon. Eszes kölyök, annyi szent! Én Tom és Lys társaságában ültem le játszani. Mira mázlista volt, mivel Iván hozzájuk került. Ahogy játszottunk, több kíváncsi szem nézett minket a kelleténél. A játékosoknak nem segíthetnek a nézők. Körbenéztem az asztaltársaimon. Thomas vigyorogva nézegette a lapjait. Ő csak egy nyakláncot, fehér pólót, márkás cipőt és farmert viselt. Lysander viszont faarccal nézett a lapjaira. Folyt a lapkeverés, kiterítés, osztás...
- Oké, mindenki terítsen!- mondta Castiel a bátyja mögött állva.- Ez dönti el, ki lesz a győztes.
Tom terített és Színsor lapkombinációja volt. Kifejezéstelen volt az arcom, amit Tom vigyorogva nézett. Lysnek full volt, úgy látszik, itt mindenki nagy játékos. Ők csak néztek engem. Nagy levegőt vettem és kiterítettem a lapjaimat.
- Royal Flush (rojal flösh)!- mondtam mosolyogva.- Vetkőzzetek!
Tom a pólóját vette le, Lys pedig kénytelen volt az ingét. Mikor Thomas levette a pólóját, én kb. olyan árnyalatot vettem fel, mint a rák páncélja. Kifejezetten izmos volt, de az a szép változata. Nem gyúrja túl magát, de foglalkozik a testével. Vigyorogva pacsiztam le a lányokkal, akik drukkoltak nekem. Most Dan csapata jött. Ott volt a testvérem, Iris és Kim. Itt Iris nyert, akinek pókere volt. Dan levette a pulcsiját, Kim pedig a sapiját. Vagy éjfélig játszottunk. Nekem lekerült a kedvenc kabátom és a ruhám felső része. Minden fiúnak kiguvadt a szeme, annyira nézték a melltartómat.
- Komolyan, meg kell tudnom a mellméreted!- mondta Castiel.
A bátyja oldalba könyökölte rosszallóan.
- Öcsi, ő magas neked! De nekem pont jó!- mondta Tom és rám kacsintott.
- Egyikőtök se fogja megtudni a mellméretem! Erre mérget veszek!- mondtam dühösen.
- Még arra sem vagy képes, hogy egy Rulettet lenyelj egyben! És még a húgunkat akarod?! Na azt már nem!- mondta Mira dühösen és Tom felé indult.
- Nyugi!- tettem Mira elé a kezem.- Nem olyan ellenállhatatlan, mint hiszi!
Ahogy ezt kimondtam, Tom közeledni kezdett. Pár gyors lépéssel ott termett előttem. Láttam a dühöt az arcán. Megijedtem tőle, de nagyon. Az arca arról árulkodott, hogy képes lenne megerőszakolni. A szívem a torkomban dobogott, a jeges rémület végigkúszott a gerincemen. Tudtam, hogy nem érdemes bármit is szólni, nem akarom még jobban feldühíteni. De mielőtt bármi történt volna, egy alak közénk állt.
- Carly, ne ingereld! Hidd el, nem lesz jó vége!- mondta Iris, aki elém állt.
- Gyertek, anya írt, megyünk!- mondta Dan, felkaptuk a ruháinkat és leléptünk.
A francba! Pedig olyan szívesen megnéztem volna Lysandert póló nélkül... Vagy Kentint... Iván hátulról védett minket, nehogy valamelyik fiúnak eszébe jusson utánunk eredni. Lys mégis utolért, de Iván hagyta. Tudta, hogy ő rendes.
- Nem lett szép vége...- mondtam a földet nézve.
Ő felemelte a fejemet az államnál fogva. Így kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Azok a gyönyörű szemek az arcomat fürkészték. Aggódást fedeztem fel bennük.
- Rendben vagy?
- Igen.- mondtam egyszerűen és megpróbáltam mosolyogni, de csak egy vicsorra futotta.
- Tudod, hogy rám számíthatsz! Mindenben!- mondta és lágyan rám mosolygott.
Az a mosoly megindított valamit bennem. Az arcunk olyan közel volt egymáshoz. Az ujjai még mindig az arcomon voltak. Nem akarok így érezni. Az érintése kellemes bizsergést váltott ki belőlem. Ő is elmélyült a gondolataiban. A szemei engem fürkésztek, de hirtelen egy érzés suhant át kemény vonású arcán.
- Köszönöm, tényleg! Majd találkozunk a suliban!- mondtam és eltávolodtam tőle.
Egyet intettem neki és odamentem a testvéreimhez, akik az autónál vártak. Bepattantunk a kocsinkba és elhúztunk. Lys és Kentin... Kentin és Lys... Nem tudom, hogy velük játszottam-e, vagy tényleg az érzelmeim beszéltek belőlem. Mindig szerettem kacérkodni az ellenkező nemmel, de most elbizonytalanodtam. Lysander arcán átfutó érzés... A vágyhoz hasonlított. De mi iránt? Miközben ezen gondolkodtam, haza is értünk. Mindenki fürdött és lefeküdtünk aludni. Éberen forgolódtam. Háton feküdtem és a plafont bámultam. Ha Kentinnel tovább maradok a táncparketten, talán megcsókolt volna? Ha pedig nem válaszolok olyan gyorsan a szürke hajúnak, vajon enged az érzéseinek? Most már soha nem tudom meg. A szívem sajgott, amiért velük is szórakoztam. Utállak, szerelem! És hogy miért? Azért, mert egyszerre több emberhez is húzol!