16. fejezet: A fiúk...

Lelkileg egy roncs lettem, mikor csengettek. Felkaptam a fejem a hirtelen zajra. Ki lehet az? Nyugodtan lebaktattam a lépcsőn. A lépcső alatt található raktárból előkaptam egy fejszét. Tudom, hogy túlzás, de fő az óvatosság! Szóval odavánszorogtam nehéz léptekkel az ajtóhoz. A fejszémet húztam magam után. Kísérteties hangot adott ki a fegyverem. Én lehettem volna a baltás gyilkos. Lassan kinyitottam az ajtót, a fejszém látható volt. Dake, Kentin, Lysander és Castiel álltak az ajtóban, meg persze Thomas. Úgy néztek rám, mint egy közveszélyes őrültre.
- Öhm...- elraktam az ajtó mögé a fejszét.- Sziasztok, mit szeretnétek?
Kedvesen pillantottam rájuk. Ők még mindig döbbenten pillantottak rám.
- Hozzád jöttünk... A testvéreid üzenik, hogy estig nem jönnek haza, dolguk van.- mondta végül Kentin.
- Ja, a bátyámnak edzése van...- jutott eszembe.- Gyertek be!
Félve, de bebotorkáltak. Gondolom a fejsze rátett a hangulatra egy lapáttal. Én letelepedtem a jól berendezett kanapémra, a fiúk pedig körém gyűltek, vagyis leültek a fotelokba. Csak Thomas maradt állva, mivel neki nem jutott hely. Ittam a teámat, miközben kigyönyörködték magukat.
- Nos, mi szél hozott erre titeket?- kérdeztem, mire mindenki rám kapta a tekintetét.
- Mindannyian aggódtunk érted!- mondta Dake.
Én felhúztam az egyik szemöldökömet. Egy kicsit kuncogtam, majd felültem.
- Ahha, vázolom a szitut. Dake, Lysander és Kentin aggódtak értem, Castiel elkísérte a haverját, Thomas meg unta volna magát otthon. Dake azért aggódik értem, mivel a húgaként tekint rám, Lysander és Kentin pedig barátként. Igazam van?- kérdeztem a fiúktól.
Ekkor Thomas odasétált elém.
- Én azért jöttem, hogy bocsánatot kérhessek. Egy disznó voltam, tudom. Én csak a barátságodat akarom, semmi mást, ígérem.- most én döbbentem le.
- Rendben. Kezdjünk tiszta lappal.- mosolyogtam rá, ő pedig megkönnyebbülten sóhajtott. Egy kicsit összébb húztam magam, így ő is le tudott ülni.- Van kedvetek esetleg filmet nézni, karaokézni, Xbox-ozni, pókerezni...?
- Van Xbox-otok?- kérdezte Dake elképedve.
- A legújabb modell, emellett van a házimozi rendszer, hangfalcucc...- soroltam.- Nos, mit akartok csinálni?
- Játsszunk!- mondták a fiúk egyhangúan.
Felmentünk az emeletre és bementünk a bátyám szobájába. Persze segítettek felmenni. Lehuppantunk, majd beüzemeltem a kicsikét. Oké, kíváncsi vagyok a fiúk tudományára. Dake azt sem tudta, hogyan kell megfogni a kontrollert, szóval tőle elkoboztam.
- És szerinted le tudsz minket nyomni?- kérdezték a fiúk.
- Még szép! Kezdjük!- mondtam ingerülten.
Az első ellenfeleim Lysander és Castiel voltak. Röhögtek, amikor meglátták, mikkel lehet menni. Castiel lestoppolta az Undertakert, így Lys karija lett a Szexinyuszi. Egy autós játékkal játszottunk, a neve Blur.
- Ez nem igaz!- mondta Castiel idegesen, mikor ismét első lettem.
- Ennyi vagy, öcsi!- röhögött Thomas.
- Akkor gyere és győzd le te!- mondta a vörös és a bátyja kezébe nyomta a kontrollert.
Lysandert is leváltotta Kentin. Elkezdtük, velük egy kicsit nehezebb dolgom volt. Ezek a kis szemetek összejátszanak! De így is csuklóból levertem őket. Elégedetten felnevettem.
- Basszus! Jól nyomod, csajszi!- mondta Tom.
- Köszi!
Lassan el kellett menniük, úgyhogy elköszöntem tőlük. Kentint és Lysandert megöleltem. Mindkettejük halandzsázni kezdett. Én csak nevetgéltem rajtuk. Ahogy becsuktam utánuk az ajtót, körbenéztem. Ismét olyan üres lett a ház. De valami nem stimmelt. Egy csokor volt a bejárati ajtónál. Pontosabban egy csokor vérvörös rózsa. Kimentem értük és behoztam. Elállt a szavam, ahogy megláttam őket. Magamhoz öleltem, majd egy kártya esett ki belőle.
- Mi a...?- megnéztem a kártyát.
Egy édes kis vers volt rajta.

"A rózsa vörös,
az ibolya kék,
bármit megtennék,
hogy az enyém legyél!"

Aláírás nem volt. Ezt egy kisgyerek is meg tudta volna írni, nem nagy kunszt. De azért nagyon jól esett. Nem hiszem, hogy Lysander lehetett, de még Kentin sem. Akkor viszont ki? A kártya másik oldalát is megnéztem, amin ez állt:

"Mihamarabbi gyógyulást kívánok, zöld hajú tündérkém! Remélem, nemsoká találkozunk!"

Vajon ki lehet? Kár, hogy nekünk nincsen kameránk! Mosolyogva mentem fel az emeletre és hatalmasat szippantottam a rózsából. Imádom az illatát. Egy vázába raktam őket az íróasztalomon. Ekkor tüsszentettem egy hatalmasat. A váza majdnem leborult. Anyáék kinyírtak volna, az tuti! Még időben elkaptam és vissza felállítottam. Megittam még azt a pár csepp teát. A kedvem már sokkal jobb, de erősebb is vagyok. Imádlak, anya! Lehet, hogy rossz az íze a teának, de úgy tűnik, hatásos. Összetakarítottam, mire a tesóim hazaértek. Mirára szúrós szemmel néztem, de Dant jókedvűen öleltem át.
- Mira, beszélnünk kell!- mondtam komoran.
- Húgi, mi a baj?- kérdezte aggódva.
A szívem majd meghasadt, ahogy ránéztem. Én teljes mértékben bízom benne... Akkor ő miért nem teszi ugyanezt?
- Csak gyere!- mondtam fagyosan és a szobámba vezettem.
Ő szó nélkül követett. Ránk zártam a szobám ajtaját, majd beindítottam a gépemet. A nővérkém érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Ezért a távolságot tartva megállt mellettem. Benyomtam azt a kamerafelvételt, amit néztem. Elindítottam, Mira csak nézte. Mikor a smároláshoz értek, leállítottam. Könnyes szemmel néztem rá. Nagyon fáj, hogy nem mondta el.
- Figyelj, Carly, megmagyarázom!- mondta könyörgő hangon.