18. fejezet: Csavard fel a hangerőt

Az igazgatónő dühösen, szétesett konttyal nézett velem farkasszemet. Röhejes látvány volt, mégis komoly maradtam.
- Az igazgatói irodába, MOST!- mondta olyan hangerőn, hogy az egész suli tőle zengett.
- Igenis!- mondtam és lehajtott fejjel követtem az idős hölgyet.
A folyosón rendesen megbámultak, de én nem vettem róluk tudomást. Vagyis csak próbáltam. Pár pillantás perzselt, valamelyik szinte keresztülszúrt. Egy végtelenségig sétálgathattunk, mikor a fehér ajtóhoz értünk. Nagy betűkkel kiírva: Igazgatói iroda. Nagy levegőt vettem és beléptem a dühös nő után. Becsuktam magunk után az ajtót és ő dühösen lehuppant a gurulós székébe. Intett, hogy üljek le. Egyenes háttal leültem és minden figyelmemet az igazgatónőnek szenteltem.
- Ms. Rin, tudok a betegségéről, ezért nem csapom ki magát. Azonban ez a viselkedés büntetést érdemel, így az egy hét büntiszoba mellett van egy másik dolog is.
- Szabad megtudnom, hogy mi az?- kérdeztem halkan.
- A sulirádiót nem akarja vezetni senki, mert rámegy az ebédszünetük...
- Azt akarja mondani, hogy vezessem én?- kérdeztem.
- Igen, a büntetés a félévig tart.- mondta bólintva.
- Rendben.- mondtam egyet bólintva.
- Ma már kezd! Keresse meg Natanielt, hogy odaadja magának a kulcsokat.- mondta az igazgatónő, én pedig távoztam az irodából.
Hallottam már pár infót a büntiről. Sötét alakok járnak oda, akik sokszor ijesztik meg a diákokat. Állítólag egy olyan tanár tartja, akinek már régen nyugdíjasnak kéne, hogy legyen. Az egy szadista vadbarom, legalább is így hallottam. Ezeken gondolkodtam, miközben sikerült lesikálnom a zöld festéket az arcomról. A hülye liba vízben oldhatósat vett, így könnyű dolgom volt. De utána megkeresem Natanielt a kulcsok miatt. Óvatosan belépek a DÖK terembe, ahol a szőke herceg művészi ügyességgel rendezgette a papírokat.
- Szia Carly, mit tehetek érted?- kérdezte kedves mosollyal.
- Az igazgatónő kiadta büntetésnek, hogy vezessem a sulirádiót, így szeretném elkérni a stúdió kulcsait.- mondtam tiszteletteljesen.
- Persze, már szóltak! Gyere!- mondta és elvezetett a suli egyik távolabbi pontjába.
Egy régi részen voltunk, ahol benyitott egy ajtón. Ledermedtem a kőkorszaki cuccot látván. Ő csak mosolyogva jött mellettem. Zavartan fordultam felé.
- Öhm... Ezt mikor használták utoljára?- kérdeztem végül.
- Nagyon régen. De nincs pénz modernizálni.- mondta nevetve.
- Ne aggódj, azt majd én megoldom! És ha jól értettem, csak nekem van ide bejárásom?- kérdeztem huncut mosollyal.
- Igen, úgy valahogy.- mondta zavarban, én pedig összecsaptam a két kezem.
- Remek! Sok dolgom lesz!- mondtam mosolyogva.- És mi a feladatom, mint sulirádiós?
- Egyszerű: zenélj, ossz meg információkat és valami egyedi műsorral is jelentkezz.- mondta, én pedig bólintottam.
Odaadta a kulcsokat és siettünk órára. A kabátom tiszta poros lett, mikor beléptem az órára. Levágtam magam a padomba, csak úgy szállt rólam a por. Még mázli, hogy nem vagyok allergiás rá! Figyeltem egész órán, vagyis inkább tettettem. Sajnos a gondolataim máshova kalandoztak el. Pontosabban az első padsorba, Kentinhez. A hajamat porolgattam órán, mikor kiszakadt belőlem egy szerelmes sóhaj. A tanár persze egyből kiszúrta.
- Nocsak, Ms. Rin szerelmes?- kérdezte hirtelen, mire az osztály kíváncsi tekintettel felém fordult.
- Nem, dehogy!- mondtam gyorsan, közben a vér az arcomba tódult.
- Ki a szerencsés? Esetleg Castiel, Dajan vagy Kentin?- kérdezte fürkésző mosollyal a tanár.
Az utolsó névnél megremegett a gyomrom, amit igyekeztem nem mutatni. Mély levegőt vettem és olyan nyugodtsággal mondtam a következő szavakat, hogy én is majdnem elhittem.
- Én tanulni vagyok itt.- mondtam, a tanárt meglepte a válaszom.
- Akkor ne sóhajtozzon!
Mázlimra le is lett ezzel zárva a téma. Megnyugvásomra nemsoká csengettek is, így gyorsan elrohantam Miráékhoz.
- Figyelj, kéne a laptopod!- mondtam a nővéremnek.
- Tessék!- minden kérdés nélkül a kezembe nyomta, én meg futás közben babráltam a nyakamban lévő kulcsokkal.
Reméltem, hogy senkivel nem futok össze, szerencsére így is lett. Berobbantam a kőkori barlangomba, ahova egyből csatlakoztattam imádott nővérem laptopját. Beüzemeltem a mikrofont, ami nagy sercegéssel ugyan, de felébredt. Letöröltem róla a több évnyi port, egyből tisztábban szólt. Egy kicsit belefújtam, mire egy irgalmatlan nagyot besípolt.
- Sziasztok! Igen, működik a sulirádió! Találjátok ki, hogy ki ül itt. Segítek, betörtem Amber orrát.- szinte hallottam, ahogy nevetnek.- Szóval engem fogtok hallani minden egyes nap, ebédszünetben. Ezért, hogy kellemesebben teljen az idő, és ne beszéljek olyan sokat, nyugodtan ostromoljátok a testvéreimet a dalokkal, amiket hallani szeretnétek. Igen, a kék hajú lány és a barna hajú fiú. Ők továbbítják nekem és már nyomom is be, de van egy feltételem: ne valami Justin Bieber-féle moslék legyen. Ha meg valaki küldeni szeretne álnéven az imádottjának, egy cetlit dobjon be a 360-as szekrénybe az álnevekkel és a dal címével. Így a magánélet is titokban marad.- kimondtam és a telefonom megrezdült. SMS-ek érkeztek a testvéreimtől, tűrhető dalokkal. Elmosolyodtam.- Látom, kapcsoltatok! Akkor a leggyorsabban beküldött szám érkezik, ami nem más, mint Rihannától a Hard.- mondtam vigyorogva és kikapcsoltam a mikrofont, majd benyomtam a laptopról a zenét.
Ez a helyiség kellemes, majd megkérdezem, hogy ki lehet-e takarítani. Meg majd egy kicsit át is rendezem. Már szinte kész tervvel a fejemben nézegettem a számokat és válogattam össze őket. Mikor vége lett a számnak, ismét megragadtam a mikrofont. Amikor vége lett az ebédszünetnek, a hónom alá nyomtam a laptopot és bezártam a stúdió ajtaját. Kellemesen telt a nap további része, mindenki gratulált a műsoromhoz. Kíváncsi vagyok, hányan dobtak be hozzám cetlit. Az utolsó óra végén kinyitottam a szekrényt és öt darab cetlit találtam benne. Az is valami. Beletettem őket az oldaltáskám titkos zsebébe és indultam a büntiszoba felé. Nem tudtam merre van, így leszólítottam Castielt.
- Hé, vöröske, nem tudod, hol van a büntiszoba?- ugrottam elé.
- De, zöldike, tudom!
- És el is árulod vagy barkochbázni akarsz?- kérdeztem egy kis hallgatás után.
- Balra a második ajtó.- mutatott a háta mögé.
- Én is imádom a Tankcsapdát, de kérlek válaszolj normálisan!- mondtam mosolyogva.
Ő karon ragadott és odahúzott ahhoz a teremhez, amit mondott. Tényleg az volt! Megköszöntem neki, ő pedig biccentett egyet és otthagyott. Mély levegőt vettem és benyitottam a földi pokol ajtaján.