17. fejezet: Csíny és annak a következményei

- Hallgatlak!- mondtam és szipogtam mellé.
A szívem majdnem meghasadt, annyira fájt. A szememből legördült pár könnycsepp, ami a szőnyeg pamutos anyagára hullott. A szemüvegemen alig láttam keresztül. A mellkasom égett, az arcom fájt a visszatartott sírástól. Kíváncsi vagyok, mivel hozakodik elő. A szám legörbült, ahogy rá gondoltam.
- Tovább is nézted a videót?- kérdezte, majd elindította.
Rámeredtem a képernyőre. Mira ellökte magától a srácot és nagy lendülettel tökön rúgta. A fiú összerogyott és szitkozódott. Mira elfutott. A testvérem rám nézett, majd megölelt.
- Húgi, mindenkinél jobban bízom benned. Szerinted összejönnék egy sráccal, mielőtt veled megvitatnám?- mondta, én pedig megtöröltem a szememet, majd elmosolyodtam.
- Köszi, Mira. Ez sokat jelent nekem!- mondtam még mindig könnyezve.
Miután ránéztem az esdeklő nézésére, nevetve a nyakába borultam. Ez meglepetésként érte, mivel egyenesen az ágyamra borultunk. Mindketten jó hangosan felnevettünk, majd az asztalomra, pontosabban a csokorra tévedt a tekintete.
- Figyelj, honnan szerezted a rózsát?- mutatott az asztalomon lévő vázára.
- Kaptam.- feleltem nemes egyszerűséggel.
- Hmm... Kitől?- kérdezte és emelgette a szemöldökét.
- Tessék!- odanyújtottam az üdvözlőkártyát.
Elolvasta, majd elmosolyodott a macis kártya felett. Tudtam, mire gondol.
- Nocsak, nocsak! Egy titkos hódoló!- mondta, miközben mosolygott.
- Milyen titkos hódoló?! Csak a betegségem miatt kaptam!- a szívem mélyén tudtam, vagyis inkább reméltem, hogy nem amiatt kaptam.
- Húgi, madárnak nézel? Itt van: zöld hajú tündérkém!- mondta, miközben a kezével hevesen gesztikulált.- Egy pasi, pláne ha a barátod, nem hív így! Hidd el, hódolód van, és ki fogjuk deríteni, ki az!- mondta komoly ábrázattal.
- Ha te mondod!- legyintettem.
- Bizony, én mondom! Holnap akcióba lendülök!- mondta és nekifutott az ajtónak... ami be volt zárva.
Nevetve kinyitottam neki és ő kiviharzott rajta. Este megmértem a lázamat, ami szinte a normális érték alatt volt. Vidáman és egészségesen lefeküdtem aludni. Ha beteg is vagyok, az nem tart soká, pillanatok alatt kiheverem.
Másnap már vidámabban keltem, ellenben Mirával, aki úgy nézett ki, mint akit kimostak. Egész este szőtte a lebuktató akciót a hódolómnak. Megártott neki, de én csak testvéri szeretetből nevettem rajta. Boldogan indult a napom. Dan és Mira később indultak, mint én, mivel nekem van nulladik órám is. Egyszerűen imádom a földrajzot... Mélyet szippantottam a hideg levegőből. Kellemesen megborzongtam, olyan érzést keltett, mintha egy jó kávét ittam volna. Felvettem egy vörös farmert, illetve egy fekete pólót, amire fehérrel volt a következő felirat nyomtatva: Hot Chick. Egy cipzáros pulcsit eltettem, de a kedvenc fekete kabátomat vettem fel, bokacsizmával. Ma kontaktlencsét tettem be, de az oldaltáskámban ott lapul a szemüvegem is. Odaértem a hatalmas épület elé, amibe szokás szerint özönlött a tömeg. A suliújságos barlangba mentem, mivel minden fotó megvolt. Igen, a fiúkról is sikerült kattintanom. A Nikon kamerát szorongatva mentem be a szobába, ahol félhomály uralkodott. Peggy ült egy csomó papír közepén és ingerülten keresett valamit.
- Hahó!- köszöntem a barna hajú barátnőmre.
Felnézett a kupacból és rám villantott egy szikrázó, de ugyanakkor fáradt mosolyt. A szemei alatt fekete táskák éktelenkedtek, amiket meg sem próbált palástolni. Nehéz éjszakája lehetett szegénynek! Megsajnáltam és leültem a kicsi asztal elé.
- Meghoztam a képeket!- adtam oda neki a fényképezőt, amitől némileg jobb kedve lett. Végignézte a műveimet, majd bólintott egyet.
- Jók lettek!- mondta és megeresztett egy mosolyt.
- Mi történt az este? Látom, hogy nem aludtad ki magad!- mondtam aggódva.
- Az igazgatónő kérésére bele kellett illesztenem még egy cikket az újságba, csak ezzel az a gond, hogy így újra kellett nyomtatnom a felét és most azokat rendezgetem.
- Szóval nem aludtál egész éjszaka...- mondtam.
- És valószínű, hogy ma sem fogok, mert most jön a másik fele és péntekre ki kell adni a friss újságokat.- mondta megtörve.
- Majd én segítek!- mondtam, meghallottam a csengőt.
- Köszi, de most menjünk órára!- mondta és felállt.
A lépcsőfordulónál elváltunk, és én berobbantam a földrajz órára. Bevonultunk a terembe és mindenhol fáradt pillantások és ásítások fogadtak. Az osztálytársaim ramatyul néztek ki. A tanár próbált órát tartani, természetesen nem sok sikerrel. A csengő a megváltással volt egyenlő jelen helyzetben, így rúgattam a parkettát, hogy minél hamarabb kiérjek. A sorstársaim ellenben csak vánszorogni tudtak, akár a zombik. Egyből mentem volna Peggy rejtekhelyéhez, ha meg nem állít egy kedves hang a hátam mögül.
- Carly, nem láttad a jegyzetfüzetem?- kérdezte mögülem az a hang, amit ezer közül is megismerek.
Kecsesen hátrafordultam és kedvesen rámosolyogtam.
- Kb. ekkora...- kérdeztem, mutatva az ujjammal.- és kék?
- Igen, hol láttad?- csillant fel a szeme.
- Kint az udvaron, az egyik padon.- mondtam az említett hely felé mutatva.
- Köszi, életmentő vagy!- mondta és már el is tűnt.
Amíg néztem a viktoriánus barátom után egy leheletet éreztem a tarkómon. A hideg futott végig rajtam és félve hátrapillantottam. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a vöröske állt ott. Vettem egy 180 fokos fordulatot. Ha ennyit forgok, egyszer tuti elszédülök! Az arcába vigyorogtam a fáradtan pislogó paradicsomfejűnek.
- Mi újság, piroska?- kérdeztem mosolyogva.
Az arca éberebb lett, viszont kétlem, hogy az agyáig eljutott a kérdésem. Fogtam magam és megpöcköltem a homlokát. Zavart arckifejezése arról árulkodott, hogy felébredt.
- Mitől ilyen zombi mindenki?!- morogtam a nem létező bajszom alatt.
Elsuhantam Peggy-hez, segítettem neki rendezgetni a lapokat. Közben beszélgettünk és eltelt egy újabb szünet. Ahogy siettem órára, megpillantottam, hogy valami kilóg a szekrényemből. Bátran kinyitom és bumm! Neon zöld festék landolt az arcomba. Mérgesen összehúztam a szemöldököm. A festék egyből rászáradt a bőrömre, így esélyem se lett volna időben lemosni. Felvettem az adidas pulcsit, amit eddig a táskámban őriztem. A hajam beállítottam elviselhetőbb formára és a fogamat szívva mentem az osztályomhoz. Így is 5 perc késéssel nyitottam be órára. Ahogy beléptem a terembe, Charlotte röhögőgörccsel küszködve fényképezett le. Amber felnyerített, ahogy látta a zöld arcomat.
- Mi történt magával?- kérdezte a tanárnő.
- Azon kívül, hogy kinyitottam a szekrényem ajtaját, semmi.- mondtam nyugodtan.
Amber és a csicskái még mindig röhögtek. Lassan mentem a helyemre, ahogy a türkizszemű padja mellé értem, megfogtam a szőke fürtös fejét és belevágtam a padba. A szegény, meggyötört fa reccsenve adta meg magát. A padon a festék lepattogott, ahol a szőkeség feje odacsapódott. Kábultan felemelte a fejét és az orrából csordogált a vér. A szép kis pisze orra sajnos betört. Elégedetten fújtam ki a levegőt, teljesen megnyugodtam. Az osztály egy emberként szisszent egyet, a tanár kikelt magából.
- Ms. Rin, mit képzel magáról?! Egész héten itt marad büntetésben!- mondta vörös fejjel.
Én csak bólintottam egyet, mutatva, hogy megértettem. Szerintem teljesen megérte! Minek magyarázkodjak, láttak is, el is ismerem, hogy betörtem a szőke cafka orrát. De nem tagadom, hogy baromi jól esett! A helyemre mentem, immár gyors tempóban. Az órán úgy figyeltem, akár a kis angyal, még Nataniel is megirigyelhetett volna. Kicsengettek és Amber kis csapata toporzékolva kimegy a tanárnő oldalán. Felvettem az oldaltáskámat, mikor taps zaja hangzik fel. Egyre több és egyre hangosabb, mikor már fütty is társult mellé. Megfordultam és az osztálytársaim elismerő pillantással jutalmaztak.
- Carly, bátor lány vagy, el kell ismernem! Köszönöm az egész osztály nevében!- mondta Iris és átkarolta a vállam.
- Baromi jól esett és teljesen megérte.- mondtam egy mosoly kíséretében.
A pillanatnyi diadalomat viszont az igazgatónő dühös léptei zavarták meg...