14. fejezet: Sherlock akcióban

Írói megjegyzés
Most, hogy mindenki kiélte a gyilkolási vágyát a megjegyzésekben, én is azt mondom, hogy egyetértek. És nem kell ehhez láncfűrész, csak át kell hajtani Amberen Gyémánttal és féknyomos lesz a kicsi pofikája XD. Mindenkinek jó olvasást!
Írói megjegyzés vége
Castiel állt elém a folyosón, amitől a frász kerülgetett. Próbáltam kikerülni, majd megadóan bólintottam.
- Mit tehetek érted?- kérdeztem mosolyogva.
- Láttad már ezt a videót?- kérdezte és elém tartotta a mobilját.
Ráztam a fejem és megnéztem Thomas videóját, amit mi raktunk fel. Röhögtem mint állat, amiért egy csúnya nézést kaptam. Végignéztem röhögőgörcs nélkül, persze azért, mert otthon már rongyosra néztem. Mikor vége lett, Castiel elsüllyesztette a zsebében a mobilt.
- Jó kis videó, annyi szent!- mondtam mosolyogva.- A bátyád hol van?
- Otthon, bár semmit nem ér. Még üzenetben is kiröhögik.
- Megértem őket.- motyogtam.
- Mit mondtál?- kérdezte kicsit dühösebb hangnemben.
- Semmit. Csak azt, hogy ezzel miért engem kerestél meg?- kérdeztem a vöröstől.
- Mert te talán tudod, hogy ezt ki készítette.
- Nem tudom.- ráztam a fejem.- A bátyádnak elég ellensége van a suliban. Bármelyikük lehetett.
Ő sóhajtott egyet. Hirtelen megsajnáltam, de gyorsan elhessegettem ezt az érzést. Elmentem mellette, de ő megfogta a csuklómat. Én hátranéztem és döbbenet költözött belém. Castiel arca levertséget és csalódottságot mutatott.
- Segítesz nekem megtalálni a tettest?- kérdezte komolyan.
- Szólj, ha segíthetek valamiben. De ha rám hallgatsz, pár hét és máson fognak nyammogni az emberek.- mondtam elgondolkodó ábrázattal.
- Honnan veszed ezt?
- Én is voltam már elégszer a figyelem középpontjában, hidd el. Órán találkozunk!- mondtam és sietve mentem órára.
Rég nem gondoltam már rá. Milyen rég... Nem kellemes emlék, de így távolról már csak olyan, akár egy rossz álom. A visszhangzó nevetések... Szinte most is hallom a hátam mögött őket. Leültem a helyemre, szokásomhoz híven, egyedül. Már nem találtam az ihletre, ami kellett volna egy rajzhoz. Ahogy így gondolkodtam, egy ember toppan elém. Felnézek rá és a viktoriánus öltözködésű Rómeómat ismertem fel a személyében.
- Szia, Carly! Előző szünetben is hozzád igyekeztem, de láttam, hogy nem volt alkalmas.- mondta komolyan. De engem csak egy részlet fogott meg.
- Miért igyekeztél... hozzám?- kérdeztem és enyhe pír jelent meg az arcomon.
- Csak azt szerettem volna megérdeklődni, hogy kiheverted-e a bulin történteket.- mondta kimérten, mint aki fél, hogy neki ugrok.
- Igen. Most a dührohamomat próbálom kiheverni.- mondtam egy halvány mosollyal.
- Segítsek elfelejteni?- kérdezte mosolyogva.
A testem forró lett. A kezembe temettem az arcom. Ez elég félreérthető mondat. Segítsek elfelejteni? Khm... Khm... KHM... Nos igen. Beindult a gondolkodás emberek! Az a mosoly pedig... ahhw... Lysander, új fangirl-t szereztél magadnak! Mélyeket lélegeztem és próbáltam valahogy ura lenni a véráramomnak, aminek a nagyja most a fejemben zajlott. Oké, ne nézz a szájára! Bár olyan puha és édes lehet, akár a pillecukor. Megborzongtam, majd felnéztem a gyönyörű, felemás szemébe. Úgy mosolygott, mint aki tudja, hogy miket gondoltam. Ha tudnád, már rég sírva menekülnél a közelemből.
- Hogyan?- a pad alatt keresztbe raktam a lábamat.
- Találkozzunk a parkban, suli után.- mondta.
- Nekem van nyolcadik órám is...
- Nem baj, kivárlak.- mondta és kiment a teremből, mivel bejött a tanár.
Az egész napomat beárnyékolta az az idegesség, ami a hatalmába kerített. Ez egy randi? Biztosan nem, hiszen csak haver vagyok neki. De ha mégis randi? Mit csináljak?

"Lysander szemszöge"
- Elhívtad a parkba?- nézett rám értetlen szemmel festett hajú haverom.
- Igen.- mondtam a semmibe bámulva.
Nem hagyhatom, hogy szomorkodjon. Nem szeretem látni, ahogy búskomoran néz maga elé. Itt támasztom a falat, Castiel pedig előttem áll. A folyosón nagy embertömeg, de kirikít egy zöld hajkorona. Önkéntelenül is felé fordítom a fejem. A szeme huncutul csillogott, ahogy Irissel beszélt. A szeme csodaszép, valami különös lüktetés árad belőle. A ma reggeli akciója is arra szolgál bizonyítékként, hogy nem hagyhatom egyedül. De nem is akarom, szeretem a mosolyát és a nevetését. Nem tudok betelni a látványával, még mindig őt néztem, mikor Castiel előttem csettintett egyet.
- Te belezúgtál ebbe a csajba.- mondta megvető mosollyal.
- Nem. Csak barát, ennyi.
- Akkor azért vetkőztetted le a szemeddel.- mondta Castiel bólogatva.- Szerintem nem komplett, nincs ki mind a négy kereke.
- Miért mondod ezt?- kérdeztem és ráfordítottam a tekintetem.
- Nézz csak rá. Nem tudunk róla semmit. Oroszul beszél a telefonba...
- Akkor nyomozzunk utána.- jutott eszembe a briliáns ötlet.
- Láttad, hogy mit csinált Amberrel? Ha elborul az agya, nekünk annyi.
- Ki mondta, hogy rájön?- kérdeztem, mire a haverom elmosolyodott.
- Oké, Sherkock...
- Sherlock.- helyesbítettem mosolyogva.
- Tök mindegy! Indul a nyomozás!- mondta.
A nap hátralévő részében figyeltük minden lépését. A padjánál és Iris közelében volt a legtöbbet. De volt olyan, hogy elvesztettük a nyomát. Egyre gyorsabban mozgott, mintha tudná, hogy figyeljük. Mikor vége lett a hetedik órának, újból megfigyelésre vettük a figurát. Most azonban óvatosan körbetekintett, majd eltűnt a kertészklubban. Mi az egyik bokorból figyeltük. Leült az egyik padra és elővett egy füzetet. A fejhallgatóját a fülére csúsztatta, de csak félig, úgy kezdett irkálni valamit. A keze gyorsan járt. A nyelvét enyhén kinyújtotta gondolkodás közben. A szemét összehúzva koncentrált. Az egyik bokáját feltette a térdére, így tudott a füzetbe írni. Olyan szép, akár egy szelíd őzike. Eszembe jutott, mikor Castiel bemutatott neki. Kedves és közvetlen volt, nyitott és kíváncsi. Mégis hideg szépség, akit lehetetlen megközelíteni. Aztán Kentinnel táncolt a bulin. Fura érzés tört rám, mikor eszembe jutott. Újból ránéztem és ittam magamba az arcvonásait. Egyszer csak felkapta a fejét. Felugrott a padról és körbenézett. Rápillantott a karórájára és elszörnyedt. A füzetét sietősen összecsukta, majd begyömöszölte az oldaltáskájába. Pár pillanat múlva szólt a csengő és beviharzott az épületbe, nyolcadik órára. Mi kijöttünk a bokorból. Van valami titka, érzem. De mi lesz a parkban? Uram isten, nem tudom, mit és hogyan csináljak. Még sosem randiztam. Elment az eszem, hogy elhívtam. És ha nem jön el? Elindultam a parkba, imádott jegyzetfüzetemmel. Amíg megérkezik, irkálok egy kicsit. Letelepedtem az egyik padra és megpróbáltam rajzolni. Persze én csak pálcikaemberkéket tudok. Mi lesz ebből, nem is tudom. Bár megpróbálhetnék lerajzolni egy jelenetet...

"Caroline szemszöge"
Lassan elsétáltam a parkba. Rettenetesen izgultam, a nyelvem ólomnehézségű volt. Az ujjaimat tördeltem, ahogy beléptem a park bejáratán. A táskámat rábíztam a tesóimra. Körbetekintettem és megláttam. A jegyzetfüzete fölé görnyedt és ceruzával rajzolt bele. Szokott rajzolni? Nagy léptekkel mögé kerültem. A kezemet finoman rátettem a hátára és belepillantottam a füzetkéjébe. Két pálcikaembert kontúrozott. Egy kicsit felkuncogtam és a válla fölött rám pillantott. Elmosolyodott, mire vidáman megkérdeztem tőle.
- Pálcikaemberkék?- kérdeztem vigyorogva.
- Én költő vagyok, nem művész!
- És mit akartál ábrázolni?- ültem le mellé a padra.
Ő elvörösödött, de a haja tövéig. Még sosem láttam Lysandert zavarban. Vajon mit akart rajzolni?