7. fejezet: Csak lazán!

Hétfőn nyöszörögve keltem ki az ágyból. Felvettem a köntösömet és kinéztem a plafonig érő ablakomon. Még hajnal volt. Legalább össze tudom szedni magam. A szövetkabátomat már odakészítettem. Anélkül nem megyek sehova! Hosszas válogatás után egy kék, koptatott farmerre esett a választásom. Hozzá egy zöld póló, amin egy fejhallgató van. Még felvettem egy kockás inget és már le is kellett mennem reggelizni. Iván alsógatyában, a tesóim köntösben várták a reggelit. Anya sürgött a konyhában, látszólag gofrit sütött. Mélyet szippantottam a levegőből. Imádom a friss gofri illatát! Vidáman lebaktattam és leültem Iván és Mira közé. Mira fáradt pillantással végigmér.
- Kialudtad magad, kincsem?- hallatszott anya hangja.
- Mondhatjuk úgy is!- mondtam mosolyogva.
Már alig vártam, hogy élesben kipróbáljam a rendszert! A szemem vidáman csillogott. Mirára átragadt a jókedvem, amit a fiúk csak mosolyogva néztek. Felvettem a tornacipőmet és kiszáguldottam a kocsihoz. A fekete kabátom csak úgy lebegett utánam. Beszálltunk és pár perc múlva már ott is voltunk az iskola épületénél. Ki sem nyitottam az ajtót, úgy ugrottam ki belőle. Iván kikövetelt tőlünk egy puszit, amit Mirával meg is adtunk. Az udvaron nagy feltűnést keltett az ezüst sportautó, ahogy Iván is. Még beszélgettünk egy kicsit, majd elhajtott. Én egyenesen az épületbe mentem, azon belül pedig Peggy kis barlangjába.
- Szevasz csajszi, van valami új pletyka?- kérdeztem mosolyogva.
- Van legalább tíz, melyiket mondjam?- kérdezett vissza fülig érő szájjal.
- A legérdekesebbet.
- Állítólag a fiúk öltözőjéből énekhangok szűrődnek ki. A srácok váltig állítják, hogy ők nem énekelnek.
- Érdekes...- motyogtam magam elé.- Figyelj, van egy rovatötletem!
- Csupa fül vagyok!
- Lehetne egy olyan rovat az újságban, ahol minden hónapban személyt lehet pontozni. 3 fiút és 3 lányt. Egy kép róla és egy rövid jellemzés. Akik a legjobb szavazatot kapták, arról a következő számban exkluzív fotók lehetnének.
- Jó ötlet!- állt fel a gurulós székéből.
- Vinnék, mint a cukrot!
- Ugyan miért?
- Szerinted a lányok mit meg nem adnának azért, hogy szívük választottjáról láthassanak egy félmeztelen képet...- úgy viselkedtem, mint a kisördög.- A fiúk pedig bikinis képet a lányokról.
- Köszönöm, Carly! Imádlak!- mondta Peggy és megölelt.
Meghallottuk a csengőt, mentünk első órára. Kíváncsi vagyok, hogyan alakítja ezt Peggy! Ahogy telt az első óra, elmosolyodtam. Castielt hívták a táblához, egyenletmegoldásra. Mikor már tizedik perce állt ott, megsajnáltam. Előhalásztam a kabátzsebemből a mobilomat. Megnyitottam az épülethez tartozó programot. Rákattintottam egy opcióra, mire elment a világítás. A tanár káromkodott a vak sötétben, a diákok elővették a telefonjaikat. Az egész épületben lekapcsoltam az áramot. Mielőtt hívhatták volna az igazgatónőt, visszakapcsoltam. A tanár annyira dühöngött, hogy elhalasztotta Castiel matekfelelését. Így kell ezt!
- Caroline, kérem jöjjön ki!- mondta a tanár.
Ahogy az éjfekete kabátomban felálltam, a rajta lévő fém csatok zajt gerjesztettek a csendes osztályban. Lassan kimentem, a mobilom már régen a zsebemben pihent. Szemüvegem mögött kíváncsian néztem a tanárra, aki éppen felírta a feladatot. A kezembe adta a krétát. Ez egy bonyolult egyenlet volt. A tanár amolyan "ezt oldd meg, te kis szaros!" tekintettel figyelt. Az orromon feljebb toltam a szemüvegem és nekiláttam. Az egész táblát teleírtam, a végén az eredményt aláhúztam két vonallal. A tanár ámultan nézte, ahogy unottan rakom le a krétát.
- Ötös, leülhet!- mondta.
- Köszönöm szépen!- mondtam és a helyemre mentem.
Ahogy leültem, már ki is csengettek. A tanár felpaprikázódva ment ki a teremből. Én már a telefonomat nyomkodtam, mikor egy árnyék jelenik meg a padomon. Felnézek és Dajant látom meg.
- Igen?- tettem el a telefont.
- Tuti nem vagy ember!- mondta összehúzott szemekkel.
- Már miért ne lehetnék?
- Még senki nem tudta megoldani ilyen gyorsan a matekpéldát.
- És? Én megtudom!
- A testvéred is ilyen. Ő is tehetséges.
- Ő kosárlabdázik, én pedig az elméleti tantárgyakban vagyok jó! Mira meg a zenében.
- Furcsák vagytok, nem átlagosak!
Felálltam a helyemről és a szemébe néztem. Az egész osztály minket figyelt.
- Figyelj, arról, hogy te sík hülye vagy a matekhoz, nem én tehetek.- mondtam higgadtan.
Ekkor rontott be Peggy. Mindenki felé fordult.
- Carly, elrabolhatlak egy percre?- kérdezte, mire odamentem hozzá.
Kimentünk a teremből, egyenesen a barna hajú lány rejtekébe.
- A diri beleegyezett.- mondta, nekem meg fülig ért a szám.
- Mit tehetek érted?- kérdeztem.
- Figyelj, kell egy fotós. És csak benned bízom eléggé. Elvállalod?
- Igen!- vágtam rá.
- Remek!- mondta és előhúzott egy Nikont.- Vigyázz rá!
- Értettem! És ki az a hat ember?
- Mira, Rosa és Iris. Ők lesznek a lányoknál. A fiúk pedig Dake, Castiel és Thomas!- sorolta.
- Már megyek is!- mondtam és a fényképezővel elindultam.- Csak azt kérem, hogy ne mondd el, hogy én csinálom a fotókat, oké?
- Amit akarsz, csajszi!- nyugodt szívvel mentem az utamra.
A nyakamba akasztottam a gépet. Elindultam, de a folyosón készülődött valami. Szekrénycsapódás és dühös zihálás. Amint megláttam őket, odarohantam. Persze, hogy Nat és Castiel viaskodtak! Gyorsan kattintottam róluk egy képet, majd közéjük álltam. Lefoglaltam Castielt és Nat el tudott jönni a faltól.
- Nincs jobb dolgotok, mint püfölni egymást?!
- Tűnés, zöldike, míg szépen mondom!- mondta Castiel haragosan.
- Én is ezt akartam mondani neked!- mondtam kihívóan.- Ugye tudod, ha megütsz egy lányt, gyáva féreg vagy.
Ő dühösen fújtatott, majd elment. Én odafordultam Nathoz.
- Jól vagy?- kérdeztem aggódva.
- Igen, hála neked.
- Ne kerülj vele összetűzésbe, oké? Félek, hogy bajod esik!- mosolyogtam rá és otthagytam.
Így telt el az első két óra. De amikor ebédre mentem volna, valaki a falhoz nyomott.