12. fejezet: A bosszú édes íze

Szombaton 11 órára pont felkeltem. Az ablakom mögötti világ nem tetszett. Borús felhők takarták az eget. A nap sugarai kissé áttörtek rajtuk, de azok bekebelezték, akár a rossz a jót. Sajnos mi emberek is ilyenek vagyunk... A rossz túlszárnyalja a jót. De mióta gondolkodom ilyen epikusan (szépen megfogalmazva)? A lényeg az, hogy a tudós fejemet odavonszoltam a tükör elé, hogy emberibb frizurát varázsolhassak magamnak. Mikor nehezen megfésülködtem, észrevettem valamit a tükörben. A smink lefolyt az arcomon, amolyan zombi fejem volt. Az arcom sápadt, a szemem beesett. A szemeim alatt már nem táskák, hanem bőröndök helyezkedtek el! Nekiálltam lemosni a sminket, több-kevesebb sikerrel. Mikor már nem ijedtem meg a tükörképemtől, elkezdtem felöltözni. Egy lenge, kék nadrágot vettem fel, Homer Simson mintás trikóval. Amint megelégedtem az itthoni külsőmmel, lementem a konyhába.
- Szia, kincsem, jól aludtál?- kérdezte apa kedvesen.
- Mint a tej!- mondtam. Nem akarom, hogy aggódjon, így egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Remélem savót nem engedtél magad alá!- mondta apám a frappáns választ.
- De szellemesek vagyunk ma!- mondtam most már vidáman.
- Igen, temető mellett születtem!- mondta apa és megölelt.
Én nevetve öleltem vissza. Apa vicces fazon, mindig sikerül felvidítania. Jól megölelgettük egymást, majd apa megkavarta a levest.
- Anya merre van?- kérdeztem, miközben néztem a kavarás gerjesztette örvényt.
- Ma is be kellett mennie.- mondta apa és elhúzta a száját.
- A főnöke egy seggfej! Hétvégén is dolgoztatni valakit?!- erre a kijelentésemre apám elmosolyodott.
- A főnöke egy vén öregember. A céges vacsorán is tudod, hogy mesélt?- mondta, mire kíváncsi szemeket meresztettem rá.
Mindig imádtam apa történeteit. Ahogy mesél, az egyszerűen fantasztikus! Igazi parasztgyerekként nőtt fel. Gyakran mesélt a régi időkről. Néha nagyon szerettem volna a múltban élni, akkor, amikor ő volt gyerek. Minden sokkal egyszerűbb volt. A kedvenc részem a történetekben, amikor vicces kommentárokat fűz hozzá a dolgokhoz. Sosem fogy ki a viccekből, pedig már jó néhány szellemes megjegyzését hallottuk. Apa tréfásan összehúzta a szemét, majd eltorzított hangon kezdett beszélni. Leginkább egy kecske hangjára hasonlított.
- Bezzeg az én időmben nem voltak ilyen szerkentyűk...- mondta mekegve, összehúzott szemekkel.
Én dőltem a röhögéstől, ahogy utánozta. Elmesélt egy történetet ezzel a hanggal, nem bírtam ki térdcsapkodós nevetés nélkül. Már folyt a könnyem, mikor befejezte. A mese végén bekukkantott a fortyogó lábasba.
- Ebben mi van?- kérdeztem a fazékra mutatva.
- Panírozott csirke lesz, éppen készen van a hús.- mondta és lekapta a lábast a gáztűzhelyről.
- Segíthetek?- kérdeztem ragyogó szemmel.
A főzőtudományomat apa és anya mellett szereztem be. Örültem, mikor velük főzhettem. Mindketten olyan lazán csinálják.
- Persze!- mondta apa mosolyogva.
Én szaladtam a Mickey egeres köténykémért, ami a konyhaszekrényben lapult. Délre elkészültünk az ebéddel. Mire a testvéreim lejöttek, nekem csupa liszt volt a mosolygós arcom, két ametisztként (lila ásvány) ragyogtak a szemeim és a zsíros kötényembe töröltem a szutykos kezeimet. A tesóim sosem szerettek a konyhában lenni, de én imádtam főzni. Szépen megterítettünk és letelepedtünk az asztalhoz. A gőzölgő csirkeleves az asztalon, a rántott csirke és a zöldséges krumpli zöldségkörettel pedig a márványpulton pihent. Anyát vártuk, aki pár perc múlva be is futott. Apával gyorsan csókot váltottak és anya ledobta a kanapéra a nehéz munkástáskáját. Kicsit lazított a fekete farmerján, majd odaült az asztalhoz. Filmbe illő jelenet lehetett volna, ahogy cseverészve és nevetve fogyasztottuk a finom ebédet. Az egész család nagyon szerette a hasát. De apa volt ebben az élenjáró. Mikor végeztünk, bevetette a megszokott mondását.
- Lepihenek egy kicsit, mielőtt agyonnyomja az étel a szememet!- sokszor hallottuk már, de sosem unjuk meg!
Immár mindenki teli hassal és mosolygósan távozott a déli pihenőre. Sosem kímélem a hasamat, ha ilyen finom az ebéd! Szépen leültem a gurulós székembe és megcsináltam a házikat. A csukott ajtómon kopogás hangzik fel.
- Bújj be!- mondtam hangosan, fel nem nézve a matekból.
Iván jött be, bőrönddel a kezében. Felnéztem rá és csalódott képet vágtam.
- Elmész?- kérdeztem halkan.
- Igen, a testvéreim hiányolnak.- mondta lehajtott fejjel.
Én felálltam és megöleltem.
- Elbúcsúztál mindenkitől?
- Igen. De most már mennem kell.- mondta és kikísértem a kapuig, ahol a család többi tagja is segített neki bepakolni.
- Köszönjük, hogy eljöttél. Máskor is szívesen látunk!- mondta anya.
- Én köszönöm az itt töltött csodás napokat. Viszlát, sziasztok!- mondta és beszállt a kocsijába.
Integettünk neki, ő is visszaintegetett, majd elszáguldott. Tudtam, hogy el fog utazni. Nem könnyeztem, de azért sajgott a szívem. Nagyon jó barát, már-már testvér. Dan és Mira bejöttek később a szobámba.
- Mit tehetek drága testvéreimért?- kérdeztem vigyorogva.
Dan lerakta az asztalomra a pendrive-ot. Bedugtam a gépbe és feltörtem a Maddox házat. Az összes kamerafelvétel megvolt. Most is láttam, hogy éppen mit csinálnak.
- Új videó a csatornánkon?- kérdezte Mira, mire bólintottam.
- Nem is akármilyen! Idefigyelj!- mondtam és a nappali kamerájára mutattam.
Castiel és Thomas voltak ott. Castiel másnaposan horkolt, Tom pedig felpörögve szaladgált. Egy szál boxer alsóban. Szerintem ez az én koktélom hatása lehet. Egy kicsit erősre kevertem neki...
- Mit énekel?- kérdezte Dan, mire adtam rá hangot.
- I sexy and I know it!- ordította, mire majdnem leestem a székről.
A háttérben be is volt nyomva a zene. Erre táncikált és énekelte, szöveggel együtt. A legröhejesebb az volt, hogy próbálta utánozni a klipbeli mozgást, mikor is leesett az asztalról. Szakadtunk a röhögéstől.
- Megy a YouTube-ra?- kérdeztem, miközben küzdöttem a könnyeimmel.
- Még szép!- mondta Mira, aki az ágyamon fetrengett.
Ez a 3 perces videó komoly rekeszizmot igényel. Feljavítottam a képminőséget, töröltem pár képkockát meg ilyenek. Megcsináltam olyanra a képminőséget, hogy ne lehessen felismerni, hogy ez egy kamerafelvétel. Mira alávágta azt a zenét, hogy jobban lehessen hallani, Dan pedig javított a hangminőségen. Feldontuk a csatornánkra, ezzel a címmel: A Maddox fiúk ivás után.
- Ezért megérte elmenni!- mondta Dan.
Eszembe jutott Thomas tekintete. A vidámságom elmúlt. A könnyeim potyogni kezdtek, Dan pedig magához ölelt és vigasztalt.
- Nyugi, az a görény rendesen leég, ha ezt meglátják!- mondta.
Ez némileg megnyugtatott. Ha nem látták a videót, én fogom nekik megmutatni! A tesóim kimentek, én pedig felléptem Facebookra. Az összes osztálytársam és pár felsőbb éves is bejelölt. Mindenkit visszajelöltem, mire felugrott egy ablak. Iris volt az.
Iris:Szia, csajszi, minden rendben?
Carly:Igen. Figyelj, mutatnom kell valamit!
Iris:Mit?
Carly:Thomashoz van köze
Iris:Mit érdekel engem az a majom?
Carly:Ez viszont érdekelhet! :D
Belinkeltem neki a videót. Pár perc múlva visszaírt.
Iris:Ez nagy!!!! XD De hogy találtál rá?
Carly:Mindig is figyeltem ezt a csatornát.
Iris:Egy tuti! Aki ezt csinálja, egy isten!
Carly:Akkor oszd meg minél több emberrel! Thomas annyira égni fog, ha ezt meglátják az osztálytársai! :P
Iris:Meg is érdemli a szemétláda!
Ezek után tűzvészként terjedt ez a videó. Hétfőre tuti, hogy mindenki látni fogja! Kiléptem a fiókomból, majd hozzáláttam a tanulásnak a hétfői dogára. Sajnos a történelem nem az erősségem. Késő estig tanultam, majd az egész vasárnapot a családdal töltöttem. Megbosszullak téged Iris! A következő alany te leszel, Amber! Hozzá viszont elég az iskolai anyag. Egy ördögi kacajt megeresztettem alvás előtt. Jöttök ti még az én utcámba!