21. fejezet: Savas szavak

A torkomban gombóccal mentem be a kémiaterembe. Odamentem a labortársam mellé, amihez az osztály füttykoncertet is fűzött. Még a tanárnő is mosolyogva nézett a párosunkra. Kentin arcán enyhe pír jelent meg, de lehet, hogy csak káprázott a szemem. Én viszont egy baromi erős savat készítettem elő, ami a kísérlethez kellett. Teljes figyelmemet a kémcsőnek szenteltem, amibe óvatosan adagoltam a sav összetevőit. Kentin a kémcsőállvánnyal babrált, az osztály pedig zúgott a beszélgetések halk morajától. Egy erős hang szólal meg mellőlem, ami kizökkent a nyugis dolgomból.
- Hogy haladsz?- kérdezte Kentin, mire felé fordultam.
Meglepődve vettem észre, hogy lehajolt hozzám, így 5 centi sincs az arcunk között. Az arcomnak nevezett valami forróságba burkolózott, zavartságomat nehezen tudtam palástolni. A szívverésem gyorsulni kezdett, a tenyerem izzadt. A remegő kezemmel még mindig görcsösen fogtam a veszélyes anyagot. Látszólag Kentin is zavarba jött. Most alkalmam nyílt közelről is megnézni. Nyaka és nyakszirtje izmos volt és kidolgozott. Arca keménykötésű, már-már férfiasnak mondható. Csak most vettem észre a dögcédulás nyakláncát, biztosan kapta valahonnan. Esetleg katonai suliba járt? Nem lehet tudni. Ő is az arcomat vizsgálta a tekintetével, mikor a tanár ránk szólt.
- A szerelmesek ne órán merüljenek el egymás szépségében!- csapott keményen az asztalra.
Az osztály felnevetett, mi pedig szétrebbentünk. A telefonom csipogni kezdett. Vészjelzés? Ezt a jelet akkor használjuk, mikor valaki elkezd az általunk feltört szoftverbe turkálni. A pad alatt megnéztem a telefonomat, amin megnyitottam a kamerafelvételt. A suli gépével van baj. Egy emberke volt ott, gondolom programozó, aki ellenőrzi a rendszer állapotát. Csak reménykedni tudok abban, hogy nem találja meg az általunk előidézett "repedést" a programokon. Az ujjam gyorsan mozgott a mobilom képernyőjén, ami arra volt jó, hogy lekapcsoltam az áramot. Fellélegeztem és visszafordultam a savacskámhoz. Kentin és én próbáltuk biztonságosan önteni a savat, ami nem olyan egyszerű művelet. Mindkettőnk keze remegett, így a nagy koncentrálásban rákulcsoltam a kezem a fiú remegő ujjaira. Addig nem is éreztem ennek a jelentőségét, míg bele nem töltöttem a kémcsőbe az anyagot. A tekintetünk egybefonódott és különös bizsergés járt át.
- Olyan gyönyörű vagy!- motyogta Kentin kába tekintettel, miközben az ujjaink még mindig összeértek.
- Mi?- nem értettem tisztán, azt hittem félrehallok.
- Se-semmi!- mondta és elkezdte csinálni a kísérletet lángvörös arccal.
Úgy éreztem, mintha leöntöttek volna hideg vízzel. Vagy inkább azzal a savval, amit pár perccel ezelőtt magam kevertem ki. Egy álomnak tűnt csupán az, ami pár pillanattal ezelőtt történt. Biztos félreértettem valamit. Az óra további részében csak a kémiatanárra figyeltünk. Szünet kezdetekor úgy rúgattam a parkettát, hogy csak nyelték utánam a port! Meg kell találnom a testvéreimet, hogy gáz van. De ők rohantak belém. Ahogy felnéztünk egymásra, ők megragadták két oldalról a karomat és úgy mentünk egy csendes helyre. Egyszerre kezdtünk beszélni az udvar egyik távolabbi szegletében.
- Ti is csipogtatok?- kérdezi Mira félve.
- Igen, le is kapcsoltam az áramot.- mondtam.
- Jól tetted! Lehet, hogy megtalálta volna a repedést.- mondta Dan.
- De lehet, hogy így meg lebukunk! Meg kell húznunk magunkat!- mondta Mira.
- Éppen ezzel fogjuk magunkra vonni a figyelmet. Úgy kell viselkednünk, ahogy eddig is, különben gyanakodni fognak.- mondtam.
- Igazad van, húgi.- mondták kórusban.
Még beszélgettünk, majd belépkedtem a termünkbe. Mindenki hirtelen felém fordult.
- Mit néztek?- kérdeztem mosolyogva.
Ekkor egy erős kart éreztem a derekamon. Úgy emelt fel, akár a tollpihét. Kivitt az ajtóból és megláttam a vigyorgó Tom arcát.
- Mi az, feketeség?- kérdeztem, amikor letett.
- Nem beszélgethetek a barátnőmmel?- kérdezi azzal a szívdöglesztő mosolyával.
- A middel?- kérdeztem kiakadva.
- Te halandzsázol félre. A BARÁTOMMAL, aki NŐ nemű!- mondta jót derülve a hülyeségemen.
- Hűha, már megijedtem!- mondtam és a szívemre tettem a kezem.
- Először tisztázzuk azt, hogy azt a személyt a csajomnak hívom, oké?
- Rendben.- bólintottam nevetve.
- Hallottam az öcsémtől, hogy nagyon össze vagy melegedve a katona sráccal.
- Miért, talán zavar? Csak párok voltunk kémián. Meg jó barát.- mondtam vigyorogva.
- Jó, maradjon is így!- de mielőtt visszabeszélhettem volna, elviharzott.
Kábultan mentem be a terembe és ültem le egyedül. Miért mondta ezt? Valami nagyon furcsa itt! Ezen rágtam magam egész nap, a büntetés után hazamentem. A kavics ropogott a talpam alatt, ahogy baktattam haza. A fülemben zene bömbölt, nem érzékeltem semmit a külvilágból. Furcsállva néztem, hogy költöztetőkocsik állnak az utcánkban. Valaki ideköltözik? Vagy elköltözik? Kíváncsi tekintettel néztem a cipekedő munkásokat, hátha meglátom köztük a ház jelenlegi tulaját...