Kipattant a szemem, ahogy az első reggeli napsugarak befénylettek a szobámba. Ősz ellenére nagyon is jó idő volt. Egy nagyot nyújtózkodtam, de most Iván nincs mellettem. Lehet azért, mert este bezártam az ajtót! Ahogy nyújtózkodtam, hatalmasat roppant a gerincem. Egyből frissebb lettem és kikászálódtam az ágyacskámból. Szépen összeválogattam a ruháimat, ami egy combközépig érő nadrágból, lenge, zsebes trikóból és fürdőruhából állt. Reméltem, hogy sikerül meggyőznöm a testvéreimet, hogy lemenjünk a partra. Minden kelléket eltettem egy strandtáskába. Kódtörők, kábelek, pendrive-ok, minden! Kikattintottam a zárat és lementem a testvéreimhez.
- Húgi, de csinos vagy!- mondta Mira mosolyogva.
- Ha munka van, nem mehetek szakadt göncben!- mondtam.
- Jól látom, hogy bikini is van rajtad?- kérdezte a bátyám.
- Igen. Gondoltam, miután végeztünk a melóval, lemehetnénk az itteni partra.- mondtam.
- Ki emleget strandot?- halljuk Iván hangját.
Mindannyian felnevetünk. Iván imádja a strandolós bulikat, de sajnos Moszkvában nincs annyi strand... Kint madarak csicseregtek. Olyan, mintha nyár lenne. Iván most is elfuvarozott minket, persze Gyémánttal. Megállt a suli előtt, mi pedig kiugrottunk belőle.
- Ne itt parkolj, még gyanút fognak!- mondta Dan, Iván pedig bólintott.
- Értettem!
Elhajtott, mi pedig egy zárt kapuval találtuk szembe magunkat. Ez hétköznap nyitva volt, úgyhogy nem számítottunk rá. Dan elvette tőlem a csomagot és áthajította a kapun. Szerencsénkre bokorra esett.
- Akkor másszunk!- mondta Mira és belekapaszkodott a drótkerítésbe.
Az éles drót csillogott a napfényben. Közben kémleltük, nehogy észrevegyen valaki. Mirának sikerült átlendülnie, fel is kapta a csomagot.
- Nem tört össze semmi!- mondta megkönnyebbülve.
Dan bakot tartott, amibe beleléptem. Egyet lökött rajtam és a drótkerítés melletti kőfalra fel tudtam kapaszkodni. Átvetettem a lábam és leugrottam. Mire összeszedtem magam, Dan is átjutott.
- Figyeljetek, ilyenkor is kameráznak mindent!- mutattam a pirosan villogó kamerákra.
- Nyugi, megoldjuk!- mondta Dan.
Átvezetett minket a suli hátsó épületéhez, ahol volt egy ajtó. Dan előkapott egy kulcsot és kinyitotta a zárat.
- Honnan...?- kérdeztük Mirával.
- Thomas haverja vagyok, rémlik?- kérdezte nevetve, miközben kitárta nekünk az ajtót.
A fakózöld ajtó nyikorogva kinyílt. Bent teljes sötétség honolt. A strandtáskámból előkaptam az elemlámpát és bevilágítottam. Egy csomó poros holmi volt bent. Beléptünk a kicsiny helyiségbe, ahol seprűt, vödröket és tisztítószert találtunk. Az épületbe vezető ajtó nyitva volt, a folyosón lyukadtunk ki.
- És most merre?- kérdeztem.
- Gyertek!- mondta Mira és előrement.
Megláttuk a kártyás zárat. Mira előkapta a kártyát, amit elcsent Nattól és kinyitotta az ajtót. Beléptünk a sötét szobába, ahol csupán a monitorok szolgáltattak némi fényt. A padlón kábelek százai tekeredtek, ami mind a központi géphez tartozott. Becsuktuk az ajtót és még el is torlaszoltuk. Leültem a gurulós székbe, ami a 8 monitoros csoda előtt terpeszkedett. A tesóim mellettem álltak meg. Felszisszentem, amint megláttam a kódolást.
- Ez kemény!- mondtam.
- Miért, mit látsz?- kérdezték.
- Ez a gép számkombinációval van levédve. Ez eddig gyerekjáték! De az információk szekciókra vannak bontva.- magyaráztam, miközben feltörtem a jelszót.- Pontosabban 7 van. Mindegyik tűzfallal van levédve, emellett jelszóval. És még a "magot" nem is említettem!- a "mag" az információk, programok, rendszerek központját jelenti.- Alapos munkát végeztek vele, ezt programozó készítette.
- Bírni fogunk vele?- kérdezte bizonytalanul Mira.
Mi ránéztünk a bátyámmal.
- Add ide a kódtörőt!- nyújtottam a kezemet, mire a markomba nyomta.
Hárman dolgoztunk egy billentyűzeten. Enyém volt a tűzfal megkerülése, Mira intézte a jelszavakat, Dan kereste a magot. Az ujjaink alatt életre kelt a gép, szerintem ennyire még nem volt megdolgoztatva. Mind a 8 monitora tele volt programablakokkal, amik néha vörösen villogtak. 3 órányi munka után elérkeztünk a végső stádiumba. A főmag. Mikor azt is sikerült feltörni (fél óra volt), egymás nyakába ugrottunk.
- Sikerült!- mondogattuk.
- Adjátok ide a telefonjaitokat!- mondtam.
- Miért?
- Kifejlesztettem egy programot...- mondtam, miközben babráltam a telefonokkal.- aminek segítségével a mobilunkkal is tudunk hackerkedni. Tehát nem kell mindig ide bejönnünk.
- Wow, húgi! Lenyűgöztél!- mondta a bátyám.
- Köszi!
Egy kicsit még piszkáltam a mobilokat, majd rádugtam a gépre. Vért izzadtam, mire sikerült. Visszaadtam nekik és kipróbáltuk.
- Tehát, mit is irányítunk?- kérdeztem.
- Világítás, kamerafelvételek, öntözőrendszer, automatazárak, projektorok, a tanárok gépei...- sorolta Mira.
Lassan elindultunk és sikeresen kijutottunk a épületből. Iván mosolyogva köszöntött minket.
- Akkor irány a part?
- Még szép!- mondtuk és lepacsiztunk.
El se hiszem! Sikerült! Mélyet szívtam a levegőből. Boldog voltam. Felhőtlenül boldog!
- Megérkeztünk!- mondta Dan és Iván leparkolt.
Kiszálltam és gyönyörködtem a kék égben. Egy felhő sem járt erre és legalább 30 fok van! Kivettük a törülközőt és a napernyőt. Jó pár ember összegyűlt, hogy kihasználják az utolsó napsugarakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése